Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-31 / 205. szám

pesT Mferet, HÍRLAP / KÜLÖN [f KIADÁSA / V. ÉVFOLYAM. 205. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZ ÉRÉ Kilencvennyolcmillió forint bevétel egy fél év alatt, 140,4 százalékos tervteljesítés Ünnepélyes termelési érte­kezletet tartott a Cegléd és Környéke Élelmiszerkiskeres­kedelmi Vállalat, péntek dél­után fél 2-ikor, a művelődési ház emeleti nagytermében. A termelési értekezleten részt vett Novák elvtárs, a területi bizottság szervező titkára. Ko­mor Béla, a megyei tanács ke* reskedelmi osztályvezetője, Niedermann Márton, a me­gyei tanács kereskedelmi cso­portvezetője. Wott Rezső álla­mi kereskedelmi felügyelő, és Revuczki Gyula, a városi ta­nács kereskedelmi felügyelő­je. Komor Béla kereskedelmi osztályvezető, meleg szavak­kal üdvözölte az Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat ve­zetőségét és dolgozóit, abból az alkalomból, hogy a vállalat 1961. évi első félévi gazdasá­gi eredményeiért elnyerte a Belkereskedelmi Minisztéri­um. és a SZOT dicsérő okleve­lét. — A ceglédi vállalat már sokszor elért igen szép eredmé­nyeket, és mindig néhány vo­nással maradt le a kitüntető elismeréstől. Az idei félév azonban olyan volt, ami joggal kiérdemli a legfel­sőbb elismerést, és a ki­váló vállalat kitüntető címtől most már igazán csak árnyalatokkal szo­rult a ceglédi vállalat a Budakümyéki Vendéglátó Vállalat mögé. Meg vagyok róla győződve, ha a ceglédi vállalat lendü­lete nem csökken, tovább folytatja ezeket a kimagasló eredményeket, akkor mi egy fél év múlva ugyanezen a he­lyen újra ünnepelni fogunk, és a vállalat dolgozói átvehe­tik a legmagasabb kitünte­tést és az azzal járó 21 ezer fo­rintom pénzjutalmat. Komor Béla elvtárs ezután átadta Kürti András igazga­tónak. Kovács Béla árufor­galmi osztályvezetőnek, Fe­kete Lajos főkönyvelőnek, a megyei tanács pénzjutalmát, és az éves eredményes mun­káért a vállalat két dolgozó­jánál! a kiváló dolgozó kitün­tetést és az azzal járó kétheti fizetést 13 dolgozónak pedig a kiváló dolgozó oklevelet és az azzal járó egyheti mun­kabért. Nem hallgatott az intő szóra A bíróság ittas vezetésért 600 forint pénzbüntetésre ítélte a motorost Öröm és üröm Sok szó esett már az üzlet- hálózat fejlesztéséről, ám az anyagi eszközök korlátozott­sága az üzletek számának és berendezésének fejlesztésén kívül aránylag szűk lehetősé­get biztosított a városkép ja­vítására. Örömmel tapasztal­juk, hogy az illatszerbolt mo­dernizálása után teljes erővel folyik a ru­házati bolt átépítése. Az üzlet neonfénye bizonyára sók érdeklődőt vonz majd a kirakatok elé, s napközben a boltba. Az Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat törekvését és igyekezetét bizonyítja, hogy máris dolgozik a Kos­suth Ferenc utcai eldugott üzlet, a bútorbolt korszerűsí­tésén, A tervek szerint a neonfényes üzletet megna­A HÚSBOLTBAN IS LOPOTT gyobbítják, az utcai kirakato­kat világossá, reprezentatívvá alakítják. Az új üzletben a vásárolni szándékozók nem­csak a raktár mélyén felhal­mozott, hanem a helyiség birtokában most már ízlése­sen elrendezett bútorokban is i könnyebben válogathatnák. És ha már az üzleteknél tartunk... Nem volna mód arra, hogy a Kossuth tér—Pesti * út sarkán levő leértékelt áruk boltját kevésbé elő­kelő helyre tegyék? A városon átvezető nemzet­közi útvonal indokolná, hogy , erre a helyre látványos üzle- ' tét, mondjuk egy szép virág- t üzletet telepítsenek! — Dózsa — | A MEGRÖGZÖTT TOLVAJ Szeker Istvánná ceglédi la­kos megrögzött bűnöző, több­ször volt már büntetve sze­mélyi igazolvány és más tárgyak lopásáért. Kedvenc szokása kerékpárokról tás­kák és szatyrok ellopása. Legutóbb nyolc hónapig ült börtönben, majd kiszabadul­va, két nap múlva a Körösi úti húsboltban a pultról betakart kendőjébe két vas­tag lábszárat és magához vette. Mivel a város lakói már ismerik, leleplezték a boltban és a rendőr le is tartóztatta. A bíróság előtt mindent le­tagadott, de a tanúk vallo­mása alapján négy hónapi bőr- 1 tönre ítélték. v Székemé fellebbezett fel- [ mentésért, azonban azóta már \ újra három aktatáskát talált a rendőrség a lakásán, ami miatt újra a bíróság elé fog \ kerülni. 1 — IS — Méhészek közöft Vasárnap Bana Pál méhész nyársapáti tanyáján nagysza­bású kirándulást rendezett a méhész szakcsoport. A jólsike­rült kiránduláson több száz részvevő egész nap kitünően érezte magát, mindenki nagyon jól szórakozott. Képeink a kellemes vasárnap három mozzanatát örökítették meg. Megérkezett a második autóbusz a kirándulókkal + + Nagy sikere volt a méhész asszonyok által főzött finom marhapörköltnek. Képünk az ebéd előtti percekben készült Tóth János ceglédberceli la­kos mozdonyvezető. Szerinte a MÁV-szabályok alapján a szolgálatba lépés előtt nyolc órával lehet szeszes italt fo­gyasztani. A tárgyaláson is úgy vélekedett, hogy kis szesz különben sem árt. Sajnos, mint mindig, az ő esetében sem ezt igazolta az élet. Áprilisban egy alkalom­mal reggel italozott, olyan állapotba került, hogy még édesanyja is kérlelte, ne ül­jön motorra. Neki is azt mondta, nem számít ennyi ital, és elindult Ceglédbercelről Cegléd felé a főútvonalon. Út­közben egy autó előzte, el­vesztette az uralmát a motor- kerékpár felett, és felbukott. Amikor a mentők a kórházba beszállították, a vérében 6,9 dl, boralkoholt talált a vizsgálat. Igaz, hogy Tóth János nem okozott másnak, csak saját magának bajt, de a ve­szély fennállott, bárkinek ne­kimehetett volna, a KRESZ szabályait megszegte és ezért a bíróság 600 forint büntetést szabott ki rá. — IS — Uia« vezetés és következménvei Kenyeres Imre rendörörmes- ter vasárnap éjjel a Szol­noki út és Batthyány út tor­kolatánál teljesített szolgála­tot. Abony felől nagy se­bességgel az úttest egyik ol­daláról a másikra imbolyog- va közeledett feléje Csipkó Gyula ceglédi lakos, a Pász­tor Imre tulajdonát képező KB 24—39 forgalmi rendszá­mú motorkerékpáron. Kenye­res Imre szabályos lámpajel­zésére a motoros változatlan sebességgel tovább hajtott és befordult a Puskin utcán a Szabadság tér irányába. Csak a Rákóczi úton levő Kossuth Étteremig ért el, ahol Tóth rendőrtizedesnek is gyanús volt a bizonyta­lanul vezető motoros. Leiga­zoltatta és megállapította, hogy ittasan vezetett. Hivata­los járművezetői igazolványa volt, cselekményének súlyos­ságával teljesen tisztában volt. Az őrszem a vezetői igazolványát bevonta és fel­jelentésére Csipkó ellen el­járás indul. Segítség az állattenyésztésben Ebéd után az fmsz kultűrcsoportja adott nagysikerű kul­— a földvári karoly iskola napközi otthonában 130 ezer forint költséggel folynak az átalakítási munkák. A ki­vitelező a tanácsi építőipari vállalat, s a munkát szeptem­ber elsejére befejezik. A nap­közi otthon két tanulócsoport­tal működik és állandó létszá­ma 80 tanuló. — MEGKEZDTÉK a járás tsz-ei a silókészítést és ed­dig 5940 köbméter takar­mányt silóztak le. A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet sertéshiz­lalása és sertéstenyésztése országos hírű. Többször ad­tunk hírt arról, hogy a gaz­daság milyen jelentős szál­lításokkal járul hozzá a la­kosság jobb ellátásához és az ország exportterveinek zavar­talan teljesítéséhez. A gazdaság fehérhús-sertés- állománya méreteiben is nagyszerű. Nem csoda, hogy a tenyészállatértékesítés is jó bevételi forrást jelent a tsz számára. Tenyésztésre alkalmas sül­dőket kapnak más termelő- szövetkezetek a Vörös Csil­lagból és újabban egyre gyak­rabban szállít a gazdaság ki­váló minőségű tenyészkano­kat. A tegnapi nap folyamán 12 rőtnek apaállatot indítottak útnak részben a salgótarjáni gazdaságokba, részben az or­szág más termelőszövetkeze­teibe. túrműsort. A vidám jelenetek után Szőke László magyar nótáinak is nagy sikere volt. Kísérte a kultúrcsoport zenekara (Foto. szöveg: Opauszky) Jogos és indokolt panasz Köztudomású, hogy az abo- nyiak is szeretik a jó köny­vet. A Vasút utcában levő könyvesbolt gazdag raktára, díj fejében a tagok megkap­ják a horgászengedélyt, a ha­vonta megjelenő horgászújsá­got. A tagdíjakból épülnek szerte az országban a hor­gásztanyák és az összeg egy része az országos halasítási alapot támogatja. — Nemes, szép sport a hor­gászás. Az egész heti munká­ban elfáradt ember pompá­san kipiheni magát a víz mel­lett. Nemcsak testileg, hanem idegekben is. szellemileg is. — A horgász órák hosszat ül türelmesen a bot mellett. Nagy ritkán szól a mellette ülő horgásztársnak. De azért ebben a békés csendben üldö­gélő embereknek is vannak mulatságos esetei, sőt, mond­hatom, hogy van speciális horgászhumor. Ebbe már bekapcsolódik Csiszár György elvtárs is és kettejük elbeszéléséből gyor­san leiegyeztem néhány kedé­lyes horgászesetet. Kövér horgász ül a parton. Előtte egy másik kövér hor­gász hajlong és természetesen akadályozza a zavartalan hor­gászásban. A hátul ülő végül is elveszti a türelmét és han­gosan elsóhajtja magát: — Hogy lehet egy ilyen gusztustalanul kövér ember horgász? Hány kiló maga? Az elöl ülő megfordul. — Százhét! És maga? — Százharminc. Az ismert ceglédi halász a Balatonon pecázott. A hal kapott a horgász frissen ki­rántja a horgot. A hal jó ma­gondos kirakata azt mutatja, hogy van igény, és ezt az igényt érdemes táplálni, sőt, amennyire lehetőség van rá, fokozni. Betértem a könyvesboltba. Katona kartárs régi szakem­ber. Omaga is nagy barátja a könyvnek. De elkomorodik, amikor a legújabban megje­lent kiadványokat keresem* — Bizony, ezzel baj van! Egy idő óta nem a budapesti elosztótól kapjuk a könyve­ket, hanem hatalmas kerülő­vel, a nagykőrösi könyves­bolton keresztül. Hogy ez mit jelent? Bizony, több he­tes, néha több hónapos kése­delmet. Az a baj, hogy a ceg­lédi és szolnoki könyvesbol­tok már régen el is felejtenek egy könyvet, amikor mi meg­kapjuk. Nem csoda, ha vá­sárlóink egy része idegenben szerzi meg a friss könyveket. — Pedig mi is megérdemel­nénk a gyorsabb és figyelme­sebb kiszolgálást. Utóvégre évente 70—80 ezer forint for­galmat csinálunk, és én azt hiszem, hogy ez nem megve­tendő összeg. gasan a levegőben rángató­zik. Abban a pillanatban égj szárcsa lecsap, elcsípi a ha- lat és horgászbottal együtl az álmélkodó horgász szeme- láttára felviszi a levegőbe. Ez iR ceglédi horgásszal esett meg. A horgász általá­ban szívesen mond nehezen el­lenőrizhető teljesítményéről büszke szavakat. Hát az a bi­zonyos ceglédi horgász is szí­vesen beszélt nagyszerű él­ményeiről s ezt a társaság sok­szor unta. Egyik horgászás al­kalmából a horgász elbóbis­kolt és a társaság egyik tréfás tagja egy sült keszeget akasz­tott a horogra. — Pista bácsi, ébredjen fel! Valami van a horgon. A horgász felriad, kirántja a horgot. A többiek megjátszák az elképedt embert. — Ennél csodálatosabb hor­gászélményt még nem hallot­tunk. Hogy valaki rögtön sül­ten fogta a keszeget, erre még nem volt példa. Ceglédi horgászok közt Horgászbot a levegőben — Sült keszeg a horgon ^XXXXXXXXXXXXXXXXXXVXNXXXXVVXXVXXXVNXXVXXVV Bármilyen hihetetlenül hangzik, de annak ellenére, hogy Ceglédnek legfeljebb csak egy téglagyári pocsolyá­ja van, a Ceglédi Horgász­egyesület mégis 52 szenvedő' lyes horgászt tart nyilván. Szabó Lajos, a CGV ter­melési osztályvezetője a ceglé­di egyesület elnöke elmond­ja, hogy a ceglédi horgászok nagy többsége a gyár dolgo­zói közül kerül ki, de vannak tanítók, orvosok. postások, iparosok, SZTK-dolgozók, akik szenvedélyesen űzik ezt a szép sportot. — Cegléden? —-No. nem éppen Cegléden, mert elsősorban Szolnokra járunk át a holt Tiszához, de tagjaink közül igen sokan ki- rándulásszerűen a Balatonon is horgásznak, Csiszár György pedig rendszeresen jár Tas- ra, ahol a Dunánál tölti a va­sárnapi vikendjeit. Évi tag­díjat 130 forintot fizetünk. En­nek 75 százaléka bemegy az országos központba. A tag­— AZ ABONYI Községi Ta­nács v. b. pénzügyi osztálya közli, hogy az 1961. évi bú­zaföldadó befizetése megkez­dődött. Pénzbeni fizetés ese­tén búzakilogrammonként 2,20 forintos árban lehet a búza­földadót rendezni. — VIGH JÓZSEF, a Hús­ipari Vállalat dolgozója, mun­ka közben elvágta az ujját. Ipari balesetbiztosítási köt­vénye van és a néhány napig tartó munkaképtelenség idejé­re 400 forint kártérítést fize­tett ki részére az Állami Biz­tosító. — A JÁRÁS termelőszövet­kezeteiben összesen 104 ezer forint értékű kalászos • jég­kárt becsültek fel az Állami Biztosító kárbecslői. Négy ceglédi tsz-ben — Dózsa Né­pe, Kossuth. Vörös Csillag és Lenin — a kalászos jégkár ; 280 ezer forint. — 200 FORINT pénzbírság- 1 ra ítélte a szabálysértési ha- 1 tóság Juhász Pál csemői la­kost, mert motorkerékpárral 1 vezetői igazolvány nélkül ■ vett részt a közúti forgalom- 1 ban. — MEGINDUL, az olvasó-; mozgalom az ősz folyamán: az abonyi Kinizsi Tsz-ben.: Kiss Anna KISZ-titkár már \ készül az első irodalmi elő- ■ adásra, amelynek tárgya Jó-; zsef Attila élete és költésze- \ te. — 4058 HOLDON készült; eddig ősziek alá vetőszántás1 a járás tsz-eiben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom