Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
Sertéshízlalóf pK<' .t*4‘ .**«• : UI. ÉVFOLYAM, 132. SZÄM • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA •; 1961. AUGUSZTUS 16, SZERDA EGY RÉGI KÉP KÉSZÜLŐDÉS AZ VJ TANÉVRE Megszépülnek a tantermek Augusztus közepén járunk és alkotmányunk ünnepe után az iskolákban megkezdődik az élet. Jönnek a javítóvizsgák, a pótbeírások, az alakuló értekezletek és szeptember 2- án megkezdődik a tanítás is. Érdeklődéssel jártuk végig a monori általános iskolákat, vajon felkészülve várják-e az iskolaév megindulását? A Munkásőr utcai iskola igazgatói irodájában Lelkes Béla igazgató és a járási tanács oktatási osztálya részéről kiküldött bizottság Lukács Lázárné vezetésével az iskolai leltárral kapcsolatos felértékelésen dolgoztak... Lukács Lázárné, mint a monori iskolák gondnoka és gazdasági ügyeinek járási előadója az alkalmat mindjárt felhasználva lapunk nyilvánossága számára, dicsérettel és elismeréssel nyilatkozott a Járási Épületkarban- tartó Ktsz munkájáról, melyet a monori iskolák nyári tatarozása és festése terén végzett. Külön elismeréssel szólott az óvodákban végzett, kivételesen szép munkákról. Nem kevésbé dicséretre méltó, hogy a munkákat mindenütt határidőre be is végezték. Lelkes Béla igazgató mindezek igazolására meg is mutatta a szépen festett tantermeket és folyosókat, ahol most a takarítás folyik, hogy egy-két hét múlva ragyogó tisztaságban fogadhassák a tanév megnyitását; Az Ady Endre utcai általános iskolában már a festés utáni takarítás is beféjező- dött. Az iskola zárva lévén, Zsákai Jenő hivatalsegéd, az iskola közismert Jenő bácsija, személyes ismeretségünk ellenére is csak szigorú igazolás után kalauzolt végig a szikrázó napsütésben, de még ünnepi csendben, tisztán fénylő folyosókon és tantermeken .;. Az iskola tornatermében azonban nagy a forgalom. Az Üj Élet Tsz gabonatárolás céljából vette átmenetileg igénybe. Lukácsi Géza gondoskodik a 4—5 vagonnyi termény tisztításáról, zsákolásáról és elszállításáról. Megnyugtatásul kijelentette, úgy dolgoznak, hogy a tanítás megkezdésére a tornatermet tisztán rendelkezésre bocsáthassák. A Kossuth utcai iskola kapujában találkoztunk Fülöpp Lóránd igazgatóval, aki éppen a postáról jövet kiadós postájával igyekezett az irodája felé. Mindjárt veletartottunk. Az irodában az utolsó ecsetvonások folynak, délutánra ez is kész. A folyosók és a tantermek festése már elkészült, ott már mindenütt takarítanak. A három hivatalsegédnek komoly, megfeszített munkát jelent, hogy időre elkészüljenek. A tornatermet egyelőre a Terményforgalmi Vállalat vette igénybe gabonatárolásra. Szerződés értelmében a termet augusztus 20-ig tisztán, kitakarítva kell visszaadni. Komoly gondot okoz a napközi otthon tatarozása, melyet csak most kezdtek meg. Jó munkaszervezéssel azonban remélhető, hogy a tatarozás és a takarítás is a tanítások megkezdéséig el fog készülni. Huszty Károly TŰZPIROS VIRÁG A déli harangszó már mesz- szi bolyong a „hét völgy” fái között, amikor a vaskapu mögött megbújó tanácsháza felől halk zongoraszó üti meg fülünket. Divatos a dal, még Monoron is megáll egy pillanatra kezünkben a kanál, ha játszani kezdi a Vigadó zenekara: „Tűzpiros virág...” Elindulunk a hang irányába. A kávai tanácsháza „nagytermében” 5 sor szék mögött ott áll a finom hangú zongora. Hosszúra nyúlt, sovány fiatalember ül a zongora előtt, s ujjai nyomán kelnek életre a kedves dallamok. Melléje ülünk csendben. Ahogy észrevesz, elszégyelli magát és abbamarad a muzsika. — Juhász János a nevem — mondja kis ideig tartó zavart szünet után. — Kisbíró vagyok — így mondja — itt a tanácsházán, már 16 éve. Amikor a zenéről kezdünk beszélgetni, csillogni kezd a szeme. — Az „uraság“ hagyta ránk ezt a háborútépte jószágot, magam javítgattam, bőröztem, faragtam a billentyűt, kalapácsot... 4 elemit végeztem, zenét sose tanultam, Pestre járó fiataloktól, meg a rádión keresztül tanulom a dalokat és adom tovább, mert van egy 6 tagú zenekarunk is. — Mozink nincs, rádió is alig pár van ebben a 712 lakosú községben, televízió egy sem, a színház sem jár hozzánk. Ügy élünk itt, mint a remeték. Juhász János a zongora mellől felemeli nyakába akasztja a csillogóan fényes Weltmeisterét — mert harmonikán is tökéletesen játszik —, és felcsendülnek Kálmán Imre szép melódiái. „Emlékszel még?” „Hej cigány”, „Lári-fári", meg a többiek. A nyitott ablakon át szétterül a muzsika a sárguló levelű fák között meghúzódó kis házak felett..: K. S. SZAKBEMUTATÓT tartanak holnap a kukorica vegyszeres és nem vegyszeres kezeléséről, a marhahizlalásról, a silókukorica betakarításáról és a silózásról a Monori Állami Gazdaság pándi üzemegységében. építenek — 120 férőhelyeset — az üllői Petőfi Tsz-ben (Foto: Kútvölgyi) 23 éve mozdonyon Augusztusi vasárnap délelőtt. A monori Dózsa György útra kikönyökölő, magas homlokú ház előtt már egymás után szállingóznak a vásárból hazaigyekvő emberek. Az udvarban csend, a konyhába kíváncsian pillant be a langyos napsugár, s végigcikázik az asztalon, ahol rögtönzött tízórai és ízletes aranysárga bor kínálja magát az elkésett vásárosoknak, akik egy kis beszélgetésre tértek be Lengyel Árpád mozdonyvezető vendég- szerető házába. pádot. Sorozatos magas évi teljesítményéért 1957-ben a kiváló dolgozó címmel tüntették ki. — Mióta dolgozik ebben a szakmában? — kérdezem. — 1939 óta vagyok mozdonyon. Először fiatal korom miatt nem vizsgáztattak le, így mint fűtő kezdtem, majd segédkezető lettem. 1941 óta vagyok fővasúti mozdonyvezető. A házigazda — akit köz- ségszerte Bélának vagy Béla bácsinak ismernek — ma éppen szabadnapos. Nem is olyan régen, 1958 nyarán sokat beszéltek róla — itthon és vasutaskörökben egyaránt. Akkor, amikor lélekjelenlétével és magabiztos gyorsaságával súlyos vasúti szerencsétlenséget akadályozott meg. — Nyékládházánál történt — emlékezik vissza —, Budapest felé jövet. A térmester hibájából helytelenül állt a váltó, és csak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni, hogy ne rohanjunk az előttünk álló szerelvénybe. Persze, nemcsak ezért a megjutalmazást kiváltó eseményért becsülik Lengyel ÁrTehát 23. évét tölti mozdonyon. Azóta az ország sok vonalát bejárta, s most — mint meséli — diesel-elektromos mozdonyon van. A Balatonhoz utazókat szállítja. Ezt különösen szereti, hisz higiéni- kusabb és gyorsabb, mint a gőzmozdony. Bizakodással beszél arról az időről, amikor vonatunkat ez a korszerű gép repíti. Majd erről az utánpótlásra terelődött a szó. — Fiataljaink szívesen mennek erre a pályára — mondja —, különösen a dieselesí- tés óta. Vonzza öltét a fejlettebb technika. Csak a felelősségérzetet kell beléjük nevelni. Hisz a mozdonyvezetőnek hibázni'nem szabadi. Mások hibáját neki kell jóvátenni, az ö kezében vau az utasok élete, és a szerelvény épsége... Borsányi János csmatBLb KS VtDIKIBM Lövészek, íjászok, motorosok, úszók... A járás második legjobb MHS-szervezete Gyomron működik. Munkájukról és terEgy kedves, régi Icép, egy újságcikk sok mindent felidéz az emberben. Különösen akkor, ha híres ember szerepel azon a képen, abban a cikkben. Olyan híres, mint Móricz Zsigmond. Sok mindenről tanúskodik ez a kis emlék. Legfőként arról, mennyivel mozgalmasabb volt a kulturális élet Monoron régen, mint ma. S üt a hibát egyedül a monoriakban kell keresni. De lássuk csak mi volt itt akkor, 1930 körül. — A huszas évek második felében lendült fel Monoron a kulturális élet. Különböző színjátszó csoportok alakultak, amelyek színdarabjaikkal lehetőleg magas nívón próbálták szórakoztatni lelkes közönségüket — meséli Hubalek Gyu- láné, aki 10 évig volt a monori csoportok primadonnája. — Bizony — folytatja kis szünet után —, akkor még egy-egy előadást ötször-hat- szor megismételtünk, mind- annyiszor telt ház_ előtt. Azon a bemutatón, amelyen ez a kép készült, Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darabját adtuk, és ahogy erről írt cikke bizonyítja, Móricz meg volt velünk elégedve. Tehát akkor, 1930-ban Móricz itt járt Monoron, hogy színművének műkedvelői előadásán részt vegyen. Régen volt, igaz, de mostanában, amikor különösen a nők egymásra idézik fel a régi divatot, nem lehetne-e ezt a szokást nálunk is, mint any-, nyi más helyen az országban, felújítani? A monori színjátszó csoport időről időre fellép különböző színdarabokkal, de ezek között nincs olyan, amely a mai modern drámairodalom alkotásaihoz tartozna. Ideje lenne a múltból végre a jelen és a jelen valóban érdekes oldala felé fordulni. Nem hiszem, hogy ez megvalósíthatatlan lenne. Azonkívül maguk a szereplők is mennyivel lelkesebben játszanának, ha maga az író is megjelenne köztük és értékelné igyekezetüket. Csupán egy kis jóakaratra, utánajárásra lenne szükség, és hiszem, hogy az illetékeseknél egyikben sem lesz hiány. __________Kiss Éva i MAI MŰSOR Mozik Gomba: Csutak és a szürke ló.: Gyömrő: Rómeó, Júlia, és a sö-; tétség. Maglód: Messzi utca. Men-; de: Isten után az első. Monor: A | kutyás hölgy. Pilis: Az ismeretlen férfi. Tápiósüly: Balti égbolt I. Úri: Hulot úr nyaral. Üllő: Négyen az árban (széles). Ve- csés: Góllövő zenész. ANYAKÖNYVI HÍREK Monor Születtek: Fekete Sándor és Aschenbrenner Anna leánya: Eszter, Trestyáncki Ottó és Epres Mária fia: Ottó. Zatykó János és Rakusz Lídia leánya: Zsuzsanna, Domocki Pál és Nagy Mária fia: Gyula. Czira József és Csiló Zsuzsanna leánya: Zsuzsanna. Jene! István és Haung Erzsébet leánya: Erzsébet. Házasságot kötöttek: Demeter Sándor és Varga Hona. Tóth Sándor és Szalai Éva, Monori Sándor és Baki Mária, Árki Sándor és Kecskés Ilona. Elhunytak: özv. Gyebnár Já- nosné Duchenka Katalin 90 éves, özv. Nagy Sándorné Bajkai Julianna SS éves. (3.) Tíz perce sem ülünk még itt, a Grand Hotel halijában, amikor nyílik az ajtó, hosszú, csontos arcú férfi jön be, messziről üdvözli asztaltársamat: a magisztrátus elnökét, odajön hozzánk, bemutatkozik, leül közénk. Hamarosan összeismerkedünk, öt perc alatt sokat megtudok róla. Tősgyökeres röm- győi, kőműves szakmát tanult, majd milicista lett, s már évek óta ő a milicia helyi parancsnoka, kapitányi rangban. Anyja 16 évig volt a magisztrátus elnöknője, de már régen nyugdíjban van. — Még most is egyike a legtevékenyebb közmunkásoknak — dicséri az elnök. — Rengeteget fáradozik a gyerekek kommunális ellátásának megszervezésén. Nagyon szereti a gyerekeket! Szabad idejét a saját dédunokáinak szenteli. Mert úgy nézzen a kapitányra: kétszeres nagyapa. Pedig még 40 éves sincs! — De vagyok! — vág közbe amaz. — Éppen ma van a negyvenedik születésnapom! Hurrát kiáltunk, gratulálunk, fenékig ürítjük a gyümölcsleves poharat az egészségére. A zajra odajön a hotel cinóberhajú és bajuszú, szeplős-pettyes arcú igazgatója — a kapitány régi barátja — ő is gratulál, s marasztalásunkra asztalunkhoz ül. A hamarosan megérkező kövér, szemüveges szerkesztővel ötösben ülünk már, s jókedvűen társalgunk. Ezek a kedves, kellemes emberek mindent megtesznek azért, hogy jól érezzem magamat közöttük. Amikor látják, hogy ez tetszik ARANY RÁJA Regényes útirajz 1981-ből r Irta: Radványi Barna veikről kértünk rövid ismertetőt Füstös István elnöktől. — A munkákról és tapasztalatokról még nem tudok • sokat mondani, de a tervek- I ről annál többet — mondta I Füstös elvtárs. — A régi tag- ; nyilvántartó szerint száznál több tagunk van, azonban aktivan mintegy negyven fia- ital dolgozik. Ma küldtük ki a meghívókat, szeretnénk, ha 1 a régi tagok bekapcsolódnának a munkánkba. A női lövészek elég szép eredményeket értek már el. Sokat foglalkozunk az ifilövé- szekkel, szeretnénk jó csapatot kinevelni. A legtöbb kör most van szervezés alatt. Ilyenek: rádiós, műszaki, honvédelmi alapismeretek I—11. fokozat. Szeretnénk, ha az íjászkor legalább úgy működne, mint az úszók. A legnagyobb érdeklődés a most meginduló motoros kört kíséri. Igen sok jelentkező akadt a környező falvakból is. Reméljük, az aktivitás a többi szakosztálynál is olyan lesz. mint most a motorosoknál! (Gyarmati) el egy percre, ha beledobtak egy pezetát. Ezzel még többet kerestünk. Végül is a közönség megunta a verkli minden modern változatát, visz- sza kellett hoznunk a zenészeket. — Jóízűt nevet a dobos újabb mókáján, és szélesre tárt karokkal mondja: — Hát hol van egy gép, amely ilyen nagyszerűen tudná előadni a „Görbeszájú család”- ot?! .,. Aztán tovább folytatják az ismertetést, minden asztal vendégeit külön bemutatják. Nézzem csak —- mondják — azt a családot ott: a szőke, kissé kövér, gyerekes arcú férj lakatosból lett mérnök, még kövérebb, fekete hajú felesége — a szenátor leánya! — a "helyi „Hét virág” kozmetika főnöknője. Az a másik, szőke férfi, a szomszédos asztalnál — ki tudja miért, de: Prófétának hívják — a csemege áruház vezetője. Élénk szemű, nagyon mozgékony, sovány férfi ül egy harmadik asztalnál, amikor arra fordulunk, köszön. — Régi barátunk — mondja róla az elnök. — Szikkadtnak becézzük. A helyi vasgyár műszaki igazgatója .., Így társalgunk sokáig, s mikor látják, hogy figyelmem lankad, kiülnek rajtam a fáradtság jelei, szedelőzködnek, s elbúcsúznak. A cinóberhajú szállodaigazgató szobámig kisér, s velünk jön a kapitány is. Udvariasan nyitni akarja az ajtót — kezében marad a kilincs és ráesik egy darab vakolat. — Hiába — mondja restelkedve az egykori kőműves — építkezni még mindig nem tanultunk meg rendesen... (Folytatjuk) még most is itt settenkedik az asztalok körül, s kínálgat: „virágot, cukorkát, nyalókát tessék!” A nyalóka már réges- régen kiment a divatból, azt hiszem, az egész földkerekségen már csak őnála kapható. Hogy honnan veszi? Hiába dugtad be, elnök úr, öt az Öregek Házának kényelmes lakosztályába, minden este kiszökik ide, ez az életeleme. Vagy itt van a dobosunk! Hiába lesz már lassan teljesen fehér hajdani szőke haja, még most sem unta meg a komédiázást. Figyeljétek csak! A nyurga dobos egy kobold kópéságával nyelvet ölt a háttal álló szaxofonosra, szamárfület mutat a zongoristának, s közben bámulatos ügyességgel kezeli 28 darabból álló dobkészletét. A zenekar pihenőt tart, ő közben is mókázik, magánszámokat ad elő. A közönség — érzem a nevetésén — nem először látja-hallja mindezt, mégis élvezi. •— Nem tudta őket kiszorítani a gépzene, csak egy kis időre — töri meg a hallgatást a cinóberhajú hoteligazgató. — Először egy Wurlitzert vettünk. Tudja, az olyan volt — fordult felém magyarázólag —, hogy ha egy pezetát beledobtak, rögtön játszani kezdte a kívánt számot. Rengeteget kerestünk rajta. Aztán egy örökjátszőt vettünk, amely csak akkor hallgatott legjobban nekem, sorra bemutatják a hallban ülőket. — Nézze ott azt a két meglett férfit — hívja fel a figyelmemet a kapitány. — Ott, a balszélső ablaknál! Látja? Tejbegrízt esznek és málnaszörpöt szürcsölnek szalmaszálon ... Kérdő tekintetemre az elnök nevetve mondja: — Nem talál rajtuk semmi csodálatosat, ugye? Bezzeg, ha húsz éve ismerte volna őket. Akkor még nem voltak ilyen jámborok! Az idősebbik — öt- venen felül járó férfi; az elnök a nevét is mondja, de nem tudom megjegyezni, valamiféle Simonnak hívják; — különösen sok borsot tört az orrunk alá, de csak megszelídítettük. A barátja — erősen szőke, 40 éves lehet — aki most olyan odaadással lovacs- káztatja térdén az unokáját, apának korántsem volt olyan mintaszerű, mint nagyapának ... — Megváltoztak az idők, megváltoztak az emberek — szűri le a tanulságot a mili- ciafőnök. — De nem mindenki, kapitányom! — vágja rá a szerkesztő. — Nézd csak a kövér öregurat. az önkéntes egylet tiszteletbeli parancsnokát! Még mindig az emberek után vizslat, s minden lében kanál, akár 20 évvel emlőit! Vagy nézd a virágárus „kislányunkat” — százesztendős, csokoládéarcú anyára mutat —
