Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
1961. AUGUSZTUS 16, SZERDA «sr mtc.vFJ ’^ICírlm» Ez még csak a kezdet Másfél ezer serlést nevelnek as idén a kákái Kossuth Tss-ben A nagykátai járási pártbizottság mezőgazdasági osztályán hallottunk először arról hogy a kókai Kossuth Termelőszövetkezet tagjai „mibe vágták a fejszéjüket”. Nagyarányú építkezésbe fogott a Kossuth Tsz, s állnak már az új sertésszállások. Az új tanyaközpont területén felépült már a süldőnevelő, a kocafiaztató, és épülőfélben van a leendő sertésfarm többi istállója is. A hétezer holdas szövetkezeti üzemben Bartos Sándor tsz-elnök készségesen kalauzolt bennünket. Megnéztük a tsz régebbi tanyaközpontját, amelynek méreteit annak idején még csak hatszáz hold földhöz szabták, de amely már magán viseli a több mint tízszeresére nőtt gazdaság jegyeit. Itt is, ott is toldások, bővítések tűnnek a szemünkbe, a gyors fejlődés kényszerítette szükségmegoldások. Egy év alatt természetesen nem lehetett új, a hétezer holdas gazdasághoz méltó tanyaközpontot építeni. Az állatok nagy része még itt szűkölködik a régi istállókban, de egy részüket már áthajtották az új szállásukra. Mivel a sertéstenyésztés iránt érdeklődtünk, nem sokat időztünk a régi tanyán. Itt most már csak a szövetkezet régi sertésállománya — ötven anyakoca és a szaporulat nagy része — van. Ez az állomány is a modern sertéstenyésztés oél- j jának megfelelő hússertés-fajta, ezért továbbra is tenyésztésben tartják. Megnéztük a dán lapáj sertéssel cseppvér keresztezett állományt, amely három ellés átlagában egyedenként nyolc malacot nevelt fel. -A kocák jó kondíciónak és egészségnek örvendenek. Elhelyezésük nyáron kifogástalan. de télre már jobb szállást igényelnek. Láttunk is megfelelő szállásokat az új tanyaközpontban, ahol a tenyészkocaállo- mány nagy részét tartják. Ha ez az ideális környezetbe telepített sertésfarm teljesen felépül, több ezer sertés költözhet falai közé. Kell is a hely most már, mivel az újonnan vásárolt telivér fehér hússertés-kocák is leellenek az idén. Nyolcvan törzskönyvezett kocát vásároltak nemrégiben a Váci Kísérleti Gazdaságtól és a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezettől. Részben a 130-as létszámú kocaállomány szaporulatából, részben süldővásárlásból, az idén több mint ezerötszáz sertést nevelnek fel, illetve hizlalnak meg. Az ÁUatforgalmi Vállalattal kötött szerződés alapján 340 hízót adnak át az államnak. A 854 000 forint értékű élő sertés átadásával nemcsak a belé fektetett munka, takarmány és egyéb költség térül meg, hanem, a főkönyvelő számítása szerint, mintegy 85 000 forintos tiszta jövedelemre számíthatnak a sertéshizlalásból. Amennyiben a takarmányok önköltségét csökkenteni tudják, vagy növelik a daraértékesítést, a tiszta jövedelem jóval tíz százalék fölé emelkedhet. Ezért törekednek arra a Kossuth Tsz-ben, hogy a sertéstenyésztést és hizlalást nagyobb arányokban folytathassák. A több mint kétszeresére növekedett kocaállomány kitűnő alapot nyújt erre. Jövőre már nem kell hízóalapot sem vásárolniuk, mert számításuk szerint, mintegy 1200-as állománnyal kezdhetik azévet. Ez az állomány bőséges alapul szolgál a jövő évi hizlalási terv teljesítéséhez, mert akár ezer süldőt is hízóba foghatnak. Ezenkívül természetesen tág tere nyílik a tenyész- koca-süldö értékesítésének, illetve a saját tenyész- törzs fejlesztésének is. A kókai Kossuth Termelőszövetkezetben látottak, valamint az ott végzett munka, eredményes és elismerésre méltó. Hinnünk kell a sertés- tenyésztés lelkes kókai apostolának, Bartos Sándor elvtársnak. aki így összegezte véleményét: „a hússertés-tenyésztés és hizlalás nyújtja az egyik legnagyobb lehetőséget a jövedelmező gazdálkodásra". Új IBUSZ-társasutazások Az IBUSZ új „menetrendű” társasutazásokat szervezett meg őszre. Októberben és novemberben 5—5 kirándulást indít a Német Demokratikus Köztársaság területére. Az ötnapos út résztvevői Erfurtot, Wei- mart és Eisenachot keresik fel. Ugyancsak ötnapos kirándulásokat szervez őszre az IBUSZ Lengyelországba is. Októberben nyolc, novemberben pedig két ilyen túra Krakkóba és Zakopanéba viszi el a magyar turistákat. (MTI) A Dunakanyar büszkesége lesz Épül a korszerű út a Dunakanyarban Ezekben a napokban alaposan próbára tette a trópusi meleg az útépítőket is. Ám az edzett emberek még a 35—Í0 fokos melegben sem hagyták abba a munkát: dacoltak a szokatlan forrósággal. Dunabogdány és Tahitót- falu között az Aszfaltútépítő Vállalat 150 munkása töri, kövezi, aszfaltozza az átépülő új utat, a Dunakanyar leendő büszkeségét. Ha elkészül, Budapesttől Esztergomig az ország egyik legkorszerűbb útja lesz és méltán szolgálja majd idegenforgalmunkat. Mint Antal Mihály, a vállalat építésvezetője elmondotta, az útkorszerűsítést úgy kell végezniök, hogy közben a for- j galmat ne gátolják. Lezárni | nem lehet az út egyetlen sza- í kaszát sem, mert naponta több ezer gépkocsi keresi fel I a közkedvelt Duna menti kiJól dolgoznak az ecseri szövetkezeti asszonyok Alig íólesztendős. az ecseri Törekvő Tsz, s mondhatni, hogy az e'műH hat hónap alatt lényegében átesett a tűzkeresztségen. A szövetkezet idejében befejezte az aratást, jó ütemben halad a csép- lés és a növényápolási munka is kielégítően folyik. A vezetőség idejében bevezette az eredményességi jövedelem- elosztást, a földeket felosztották művelésre a tagok között. Sokan a családtagjaikat is bevonják a munkába. Minthogy a községben korábban, túlnyomórészt kertészkedéssel foglalkoztak, a vezetőség ügy döntött: nem szakad el a hagyományos gazdálkodástól', nagyüzemi módszerekkel folytatja a kertészkedést. Az idén már 135 holdon létesítettek kertészetet. Amint Blazsek János kertészeti brigádvezető elmondotta, hetven asszony rendszeresen részt vesz a munkában. Ennek köszönhető, hogy a paradicsom szépen fejlődött. Ugyancsak szép a kileneholdnyi zöldpaprika és a vegyes zöldség is. A tavaszon jelentős területen vetettek zöldborsót, amiből a tsz 185 százalékra teljesítette a tervét. A szövetkezet dolgozói közül különösen Szlifka Mi- hályné tizennyolc tagú munkacsapata tűnik ki. Ők a legszorgalmasabbak. nemcsak a. kertészeti munkából veszik ki részüket, de szívesen dolgoznak a növénytermesztőknél és a takarmánybetakarításban is. rándulóhelyeket. Éppen ezért, különleges módszerekkel folyik az építés — a régi öt méterről tizenegy méterre szélesítik az utat. Már a múlt évben hozzákezdtek a munkához, s eddig ötvenmillió forintot áldoztak a nagyszabású korszerűsítésre. Esztergom és Dömös, valamint Szentendre és Leányfalu között már elkészült az út, most Visegrád felé haladnak az útépítők. A régi, elavult utat 1937-ben építették, ezt a munkások feltörik és teljesen újjáépítik. A 26 centiméteres alapra tizenegy centiméteres aszfaltburkolatot terítenek — modem aszfaltkombájnnal. Az idén 30 000 köbméter földet mozgattak meg, 170 000 mázsa aszfaltot terítenek le, s 50 000 tonna követ használnak fel. Tűz Dánszentmiklóson Kedd délután egy óra tájban tűz ütött ki Dánszenmik- lóson, Gyeruska József dán- szentmiklósi lakos udvarán. A szénakazal gyulladt meg, amelytől tüzet kapott a közelben levő ól is. A helyszínre érkező ceglédi és a helybeli tsz-tűzoltóknak sikerült megfékeznie a tüzet. A tűz kiderítésének okára a vizsgálat folyik. Aiumíniumpigmentes ruha az égési balesetek megelőzésére A SZOT Munkásvédelmi Tudományos Kutató Intézetének útmutatása alapján, a Dunai Vasműben érdekes, újfajta védőruhát próbálnak ki. A kohászoknak, martinászoknak szánt öltözetet alumíniumpor- réteggel vontak be. így az biztonságosabb védelmet nyújt az átégés ellen, mint az azbeszt. Ha az új védőruha beválik. megkezdik a tömeg- gyártást. s bevezetik az alu- míniumpigmentes kohászöltözék használatát. (MTI) iaj W7 ■C. XV. ) mai nap 1961. augusztus 16. szerda, Ábrahám napja. A nap kél 4,41 órakor, nyugszik 18,55 órakor. A hold kél 9,28 órakor, nyugszik 21,14 órakor. Várható időjárás szerda, estig: felhőátvonulások, helyenként, főleg délen és az északi megyékben záporeső, zivatar. Mérsékelt, később megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20—25 fok között. — TERMÉSZETBEN JUTALMAZZÁK a jól dolgozó tsz-fiatalokat a tápiósze- lei Keleti Fény Termelőszövetkezetben. Az elmúlt évben négy mázsa csöveskukoricát kapott minden jól dolgozó fiatal. Ez idén ezt a mennyiséget hat mázsára emelik. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ?»' tart a Szovjetunióban tett körútjáról Chmely Ödön művelődési ház-igazgató, csütörtök este 8 órakor Nagy- kátán. a járási művelődési házban. — NEGYVENEZER CSIBE szerepelt a zsámbéki Üj Elet Tsz idei tervében. De már eddig negyvenhétezer darab naposcsibét vásároltak, azok jó részét pecsenyecsibeként el is adták, s az év végéig még újabb ti- zennyolezer darabot szereznek be. — REKORDTERMÉST értek el a zöldségfélékből a monori járás termelőszövetkezetei. Az idei termésből 18 739 mázsa zöldséget adtak el a MÉK-nek. a tervezett 15 000 mázsával szemben. — SZÁZHÚSZ SZÁZALÉKRA teljesítette első éves felvásárlási tervét a dabasi járás, annak ellenére, hogy a kenyérgabona felvásárlásában csupán 92 százalékos eredményt ért el. Ezzel szemben az első félévben beütemezett 1350 sertés helyett 1431 darabot, baromfiból 3900 darab helyett 4254 darabot adtak át a felvásárlási szervnek. A tojásfelvásárlás évi tervét pedig máris 200 százalékon felül teljesítették, 387100 darab tojás felvásárlásával. — Művelődésiház-avatás lesz vasárnap az alkotmány ünnepén Püspökhatvanban. Délelőtt műsorral összekötött ünnepségen veszi át az új kulturális intézményt a községi tanács nevében Várszegi Mihály vb-elnök. Délután kultúrműsorral, este pedig tánccal avatják a művelődési házat. Vízalatti helyett légkábel viszi az áramot Kisorosziba Kisoroszi világításához, mióta vagy harminc éve bevezették a községbe a villanyt, vízalatti kábel szállította át a Duna jobb partjáról az áramot. A kábelt azóta sem bővítették és a vezeték már nem bírt el nagyobb megterhelést, régóta szükség lett volna újabb, nagyobb teherbírású vezetékre. Tervbe is vették a kábelcserét, de mert a vízalatti kábellel többször volt már baj, amely hosszabb-rövi- debb ideig megszakította az áramszolgáltatást, a légkábel mellett döntöttek. A kábeltartó oszlopok váza talán már készen is volt a gyárban, amikor a múlt hónapban a szentendrei Duna-ág- ban egy hajó horgonyt vetett Kisoroszi előtt és amikor felvonta a vasmacskát, beleakadt a kábelbe, amit el is szakított. Ennek következtében négy napig szünetelt a községben a villanyvilágítás. Többé ilyen baleset nem fordulhat elő. A visegrádi Szentgyörgypusztán, a kisoroszi rév mellett, közvetlenül a parton már folyik a hatalmas vas-tartóoszlop összeszerelése és beemelése. Részeit készen szállították a Duna-partra, ahol már betonalapzat várta. A részek — valósággal előregyártott oszlopelemek — összeszerelése néhány napi munkát igényelt csupán, aztán daru segítségével beemelték a kész oszlopot alapzatára, amint az a képünkön látható. Az oszlop harminckét méter magas. Most már a kisoroszi parton dolgoznak a szerelők, a szentgyörgypusztai oszlop párját állítják össze, hogy minél előbb beemelhessék a betonalapzatra. Sietnek a munkával, mert felajánlást tettek, augusztus 20-ra felállítják mindkét oszlopot, hogy attól fogva megfelelő feszültséget adó légkábel biztosítsa Kisoroszi számára a zavartalan áramszolgáltatást. Sz. E. (Foto: Mészáros Géza) — VILLANY hűtőszekrénnyel látta el összes külterületi élelmiszerboltjait is a Nagykőrösi Földművesszövetkezet. — HALÁLOS szerencsétlenségnek esett áldozatul Szolnokon vasárnapra virradó éjszaka Bernáth János, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi boltvezetője. Motorkerékpárján szívességből egy vasútról lekésett utast vitt Szolnokra, útközben nekihajtott az útelzáró sorompónak. Pár perccel kórházba szállítása után meghalt. Súlyos sérüléseket szenvedett utasát a szolnoki kórházban ápolják. — MEGKEZDTÉK a vízlágyító berendezés betonozását a százhalombattai hőerőmű építkezésénél. — A PETŐFI SZÍNPAD ma este Nagymaroson a Valaki csengetett című bűnügyi drámát mutatja be. — A NAGYKŐRÖSI általános iskolák karbantartására 409 640 forintot biztosítottak, amely a működési kiadások és felújítási összegekkel a külterületi iskolákat is beleszámítva 717 000 forintra emelkedik. — NÉGYSZÁZ HEKTÓ- LITERNÉL több bort értékesítettek terven felül a ceglédi tsz-ek és egyéni bortermelők. Az első félévben értékesített 1261 hektóliteres bormennyiség 57,6 százalékkal több a tervezettnél. — SZOMBATON ESTE megnyílik az újonnan átalakított törteli mozi. A teljesen korszerű, szélesvásznú filmszínház, megnyitása alkalmából az országban legelőször mutatja be az új színes szélesvásznú magyar filmet a Napfény a jégen-t. — A BUDAI JÁRÁSBAN 247,3, a gödöllői járásban 219,7, az aszódi járásban pedig 199 százalékra teljesítették az első félévi gabonavásárlási tervet a járási felvásárlási kirendeltségek. — NÖVEKEDIK az új szövetkezetek saját erőből történő beruházása. Legutóbb például a hernádi Fehérakác Szövetkezet egy traktort, a dabasi Törekvés Tsz pedig tíz növendékmarhát vásárolt közös vagyon gyarapítására. — A TV IS KÖZVETÍTI augusztus 20-án a ceglédi 72 tagú Vasutas Énekkar hangversenyét Ceglédről a vásártéri szabadtéri színpadról. — A NAGYKÖRÖSI TSZ- EK és egyéni gazdák első félévi tejértékesítési tervüket túlteljesítették, 5100 liter helyett 5246 litert adtak át. — HÉTFŐ ESTE befejezték a cséplést Felsőpakony községben. NYOLCMILLIÓ FORINT JÉGKÁRTÉRITÉS A PEST MEGYEI TERMELŐSZÖVETKEZETEKNEK Az Állami Biztosító Pest megyei igazgatósága szakszervezeti taggyűlésén és megyei munkaértekezletén dr. Polgár János igazgató a vállalat első félévi tevékenységét ismertette és kiosztotta a munkaverseny jutalmait a győztes monori, aszódi, ceglédi, illetve szobi és váci fiókok dolgozói között. Részletesen foglalkozott a kárrendezési munkák helyzetével és közölte, hogy az eddigi felmérések alapján a tűz-, vihar-, állat- és egyéb károkon kívül közel nyolcmillió forint jégkárt fizet az Állami Biztosító a megye termelőszövetkezeteinek. Megemlítette még. hogy a termelőszövetkezeti tagok biztosítási és önsegélyző csoportja újabb üdülőcsoportokat küld az ország legszebb fürdő- és üdülőhelyeire. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 19.15: A kisfilmek kedvelőinek, Az acél és a műanyag, angol film. 19.30: Vigyázz! Csehszlovák rajzfilm Kb. 19.45: Doszpevszki festészete. bolgár film. 20.00: Vörös tinta, magyar film (14 éven aluliaknak nem ajánljuk). Kb. 21.30: Hírek. N\\\\\\kV\\\\V\\\\V\\\VV\\\\A\\\\\V\\\\>\V^^ ! .... I 4 Törökbálint közlekedési problémája: 4 \ HÉV, vagy busz? | 4 Ez a valósággal hamleti csengésű kérdés foglalkoz- 4 4 tatja évek óta Törökbálint lakosságát, amióta híre jár, 4 4 hogy a Helyiérdekű Villamosvasút tulajdonosa, a főváros 'j 4 meg akarja szüntetni a törökbálinti vonalat. Elhatározd- 4 4 sának indoka az lenne, hogy az évtizedekkel ezelőtt épült 4 4 pálya korszerűsítse és az elavult kocsik újakkal való 4 í kicserélése túl nagy költséggel járna. 4 Maguk a törökbálintiak már régen elégedetlenek a 4 % HÉV-vel. Ódivatú, rázós kocsiján nem kellemes az uta- 4 íj zás, de mindenekelőtt az a legnagyobb kifogásuk, hogy a 4 4 törökbálinti HÉV állomástól a budapesti Móricz Zsig- 4, mond körtéri végállomásig a villamosvonat 54 perc alatt 4/ 4 teszi meg a mintegy 15 kilométeres távolságot. Ugyanak- íj 4 kor a most épülő és a községet érintő új országutakon íj 4 gyorsjáratú autóbusszal 18 perc alatt megközelíthető len- 4 4 ne a főváros. íj | Két esztendeje a községi tanács átírt a főváros tanú- 4 4 csához, kérte a HÉV törökbálinti vaspályájának korszerű 4 íj felújítását, továbbá a kocsipark kicserélését. Kérte még 4 íj azt is, indítson a Fővárosi Autóbuszüzem Törökbálint és 4 $ a budaörsi autóbusz végállomás között ingajáratot, amely- 4 4, lyel Budapest felé irányuló forgalmat, még a HÉV kor- g 4 szerűsítése esetén is meggyorsítaná. Erre az átiratra a ^ 4 Fővárosi Tanács idén tavasszal válaszolt. Közölte, hogy az a 4 1962. évre előirányozta a HÉV korszerűsítését, lefektetik ^ 4 a második vágányt is, ezenkívül széles alvázú, jól rugó- g í zott, fűthető kocsikat járatnának a vonalon. Törökbálint Községi Tanácsa a főváros értesítésével 4 4 legutóbbi ülésén foglalkozott és állást foglalt a HÉV tér- 4 '/ vezeti korszerűsítése mellett, mert feltétlenül szükséges- 4 'íj nek tartja a helyiérdekű villamosvonal fenntartását. A 4 4f községből naponta több mint négyezer ember jár mun- 4 íj kába Budapestre, közülük legtöbben a főváros XXII. ke- 4 íj rületébe, Budafokra, amelynek orvosi szakrendelő intéze- 4 íj léhez tartoznak a törökbálintiak is. Így tehát a lakosság j íj zöme számára Törökbálintot a főváros más részével ősz- íj íj szekötő közvetlen autóbuszvonal nem oldaná meg a köz- íj 4, lekedési problémai. Mindenesetre, ha már külön autó- 4 íj buszvonalat egyelőre nem is kapnának, a budaörsi in- 4 4 gajárat beállítását még a HÉV korszerűsítése után, de 4 4 már azelőtt is szükségesnek tartják. 4 4 Törökbálintot tehát az elégítené ki, ha arra a kérdés- 4 4 re, hogy HÉV, vagy busz, ez lenne a válasz: HÉV is, 4 í busz is. 4 í. Szokoly Endre j y ✓