Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-15 / 191. szám

A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE »AZ ALKOTMÁNY TISZTELETERE \ komoly versenymozgalom alakult ki a Május 1. Ruhagyár 1 ceglédi telepén. Az 54-es szalag egyik brigádja Petró Jó- zsefné vezetésével tavaly már elérte a megtisztelő „■szocia­lista brigád” címet s most ismét szeretnék megkapni. A brigád vezetését közben Végli Ferencné vette át. Felajánlá­saikat igen komolyan veszik s nincs okunk kételkedni si­kerükben. Képeink a brigád két tagját ábrázolják munka ' közben. V. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM. 1961. AUGUSZTUS 15, KEDD Szakácsművészek a Balaton partján Három mílatk»/.al az úttörőtábor ellátásáról Miközben Balatonszárszón a ceglédi járás József Attila úttörőtáborában a finom ebé­det fogyasztom, azon gondol­kodom, hogy a szakácsművé­szet valójában itt kezdődik. El is határoztam, hogy inter­jút készítem a tábor két sza­kácsnőjével, hogy nyilatkoz­zanak ők. szakértők, az úttö­rőtábor élelmezéséről, és nem utolsósorban a valódi szakács­művészetről. — Nem először vagyok út­törőtáborban, s bár más aján­latokat is kaptam, mégis, min­den évben visszajövök a gye­rekekhez. annyira a szívem­hez nőttev ezek a kis. 10—14 éves leánykák, legénykék — mondotta Szűcs Jánosné. — Négy éve járom a járás úttö­rőivel az országot, voltam a Bükkben. Pécsett, a Mecsek­ben. Nógrádverőcén, Magyar- kúton, s ha ezt a négy helyet összehasonlítofiji Szárszóval, akkor örömmel állapíthatom meg, hogy a legjobb, legvál­tozatosabb élelmet itt tudjuk biztosítani. Húsárut — mely mindennap van — Siófokról vagy Balatonföldv árról ka­punk. Főzelékfélékkel a szár­szói József Attila Tsz lát el bennünket, s gyümölcsből sincs hiány, mert a hatalmas alma-, szilva-, barack-, diny- nyeszállítmányok rendszere­sen érkeznek Csemőből. Igaz, hogy elég messze van Szár­szótól, de mind a termelőszö­vetkezet, mind pedig a tábor szempontjából jobb. hogy gyü­mölcstermésük egy részét itt értékesítik, s nem Cegléden, ahöl amúgy is nagy a felhoza­tal — A „szakácsművészetről” csak annyit — veszi át a szót Bata Mihályné, aki • ugyan nem szakképzett szakács, de már elég régen dolgozik az abonyi napköziben —, hogy éppúgy, mint mindent, ezt is tanulni kell. Ételízesítésnél például meg van határozva, hogy 100 vagy 50 személyre mennyi zsír, só. bors, stb. kell az ételbe, s egy kis ügyesség­gel ebből pontosan tudunk — természetesen nem kóstolás nélkül — finom ebédet vagy vacsorát „varázsolni”. Ennyit mondott el a két szakácsnő, miközben szorgal­masan mérték a repetát a gyerekeknek, s én végül a tá­bor gondnokától. Körtvélyesi Lászlótól is érdeklődtem az élelmezésről — Éppúgy, mint az egyik szakácsnőnk, én sem először végzek ilyen munkát úttörő­táborban. Tavaly a Börzsöny­ben voltam, s ott munkám viszonylag könnyebb volt, itiert Vác pár kilométerre volt hozzánk, itt pedig fő élelme­zési központunk. Siófok, több mint 30 kilométerre van. Ez persze nem alcadály, hogy a gyerekek friss, jó élelmet kap­A legifjabb szakosztály eredményei Alig két hónappal ezelőtt merész elhatározás született *az Abonyi Tsz SK vezetőiben: meg kell alakítani az úszó- szakosztályt. Négy évvel ez­előtt, a községi strand avató ünnepély után olyan rossz­májú hangok is elhangzottak, hogy 1—2 hét, s ez is becsuk­hatja kapuit, kár volt ebbe beleölni a dolgozók millióit. Nem jön ide fürödni majd senki. Az idő múlása ennek ellenkezőjét igazolta. Naponta több száz olyan abonyi dol­gozó és fiatal fürdik-szóra- kozik itt, aki azelőtt csak kí­vülről látta a szolnoki vagy a ceglédi strandot. Ha a hi­gany szála 30 fölé emelke­dik, a fürdőzők száma meg­haladja a kétezret is. Az óvo­dások mellett ott találjuk az alig csoszogó bácsikat és né­niket is. A sportvezetők he­lyes elgondolását igazolja, hogy az alig kéthónapos szak­osztály gyors ütemben fel­nőtte magát a többi mellé nemcsak a tagok szempont­jából, hanem az eredményei alapján is. Jelenleg 50 tag­ja, illetve igazolt versenyző­je van e fiatal szakosztály­nak. Ez nagyrészt Gönczöl J ózsef szakosztály vezető és Skultéti Sándor oktatótanár odaadó munkajának gyümöl­cse. Rövid két hónap alatt egy járási versenyen vettek részt, ahol Nagykőrös után, Ceg­lédet megelőzve a második helyen végeztek a csapatver­senyben. A Vácott megtar­tott megyei versenyben Érdet megelőzve á negyedik helyet vívták ki maguknak. E he­lyezések annál is inkább je­lentősek, mert valamennyi részvevő A bony kivételével több éves múltra tekinthet vissza. Legutóbb múlt hó 30-án tartottak háziversenyt — mi­vel Nagykőrös meghívásra nem jelent meg —, ahol már több fiatal indult először. Ez is mutatja, hogy az új vid idő alatt a strandot régen csak hírből ismerő községben. Eredmények: 1,/3-os béka mell: Horinka Géza 35.4, 1 /3-os béka gyors: Horinka Tibor 29.02, 2/3-os úttörő mell: Soós Béla 64,03, 2/3-oe fiú mell: Sárkány Imre 61.09, 100 m-es pillangó, férfi: Sár- kány Imre 1.36,4, 200 m-es férfi mell: Fekete Béla 3.41.8, 100 m-es férfi hát: Sárkány Imre 1.33.6, 100 m-es férfi gyors: Sár’tány Imre 1.15.5, 200 m-es leány mell: Hajas Katalin 1.54. Biztató időt értek el a béka gyors-vegyes, felnőtt gyors és az úttörő vegyes váltóban is. Augusztus . 20-ára készülnek lelkesen a legfiatalabb szak-, osztály tagjai, amikor majd más egyesület úszóival mérik össze ismét erejüket, tudásu­kat, s reméljük, a község dol­gozói szívükbe fogják zárni a szép eredményeket elérő fiaikat — leányaikat. Sz. L. sportág igen népszerű lett rö- Szakter dr. VÍZILABDA-MÉRKŐZÉS Székesfehérvári Építők— Ceglédi Vasutas 5:4 (0:2, 0:1, 3:0. 2:1) Székesfehérvár. 300 néző, vezette? Keserű III. Ceglédi Vasutas: lakatos — Pusztai, Padi — Orbán — dr. Szakter, Biró. Diós. Csere: Halász. Edző: Beck Mihály. Gyors, akciódúc; ceglédi tá­madásokkal kezdődött a mér­kőzés. A Vasutas hamarosan elhúzott. 3:0 arányban már vezettek a ceglédiek, amikor a sorozatos védelmi hibákat, az Építők kihasználva, egyen­lítettek, majd fél perccel a mérkőzés befejezése előtt, a győzelmet i« megszerezték. A találkozó ideje alatt orkán- szerű szél fújt. s ez is zavar­ta a játékot, különösen azért, mert csapatunk magas lab­dákkal kísérletezett. Góldobók: Orbán. Orbán, Padi. Padi. Jók: Orbán, Padi, janak, mert szereljük ezeket a kis úttörőket, Jf íz ő érde­kükben még /a fáradságos munkát is őrömmel vállal­ja az ember.­Andrási 19 ■es veteránt temetünk Meghalt Váróczi Pál 19-es veterán harcostársunk, aki az első Tanácsköztársaság ide­jén Ceglédén tagja volt a munkás-paraszt-katona-ta- uácsnak. Temetése 15-én, ked­den délután fél 4 órakor lesz a református öregtemetőben. Kérjük a 19-es bajtársakat, jöjjenek el a temetésre. A Cifrakerti Állami Gazdaság kiváló dolgozói Ünnepi kitüntetések augusztus 20-án Évek óta az alkotmány- ünnep rendezéseiben szép része van annak, hogy az üzemek, vállalatok, gazdasá­gok a nyilvánosság előtt megdicsérik és kitüntetik azokat a dolgozókat, akik a gazdasági évben rendkívüli jó munkájukkal mutattak példát és értek el kivétele­sen szép eredményeket. A Cifrakerti Állami Gaz­daság szakszervezeti bizott­sága az idei évben is ösz- szeállította azoknak a név­sorát, akiket a közel négy­száz dolgozó sorából jó mun­kájáért ki akar emelni. Lévai Ferenc traktorost, a szocialista brigád kivétele­sen jól dolgozó tagját egész évi eredményes munkájáért miniszteri kitüntetésre ter­jesztették fel. Simon István, a silózó- brigéd tagja és Zajcz Péter rakodómunkás a „mezőgazda­ság kiváló dolgozója” kitün­tetést kapja. Tóbiás Pál nö­vendékgondozó a£ önköltség- csöktentés terén elért ki­váló eredményeiéit, Sebők Gyula és Herceg Ferenc ser­téstenyésztők a malacszapo­rulat gondos biztosításáért az „állattenyésztés kiváló dol­gozói” lesznek. Bodor Lajos, Varjast Já­nos, Papp László zetorosok a szállításban végzett jó munkájukért, Fehér László az aratási kampányban a pi­henő napokon teljesített jó munkáért, Szűcs Tiborné ad­minisztratív dolgozó a pénz­ügyi fegyelem biztosításáért végzett kitűnő munkájáért lesz „kiváló dolgozó”. kÉ IBI ÜHS «&1 Csipkó Rudolfné három éve dolgozik az üzemben. Munkáját állandóan kiválóan vegyi, elismert tagja a „szocialista” címért folyó brigádnak Úttörők a vasúti sínek között Talán, kissé a múlt emlé­kei is vonzottak, amikor a csemői vasútvonal gyomir­tásán dolgozó fiatal fiúk mel-» lett végigbandukoltam a pá­lya egyik szakaszán. Iskolássorban levő gyere­kek hajlongtak ott serényen, szinte egyetlen megbízható szerszám, a tíz körmük se­gítségével tépték a füvet, gyomlálták a kövek között, hogy a pályatest megtisztul­jon. Sorra beszélgetésbe ele­gyedtem velük és olyan be­nyomásom támadt, mintha if­júkori barátaim hasonmásai bontakoztak volna ki a nap­barnított arcokból. Magamra is ráismertem Tóth Karcsi személyében, aki három év óta minden ' nyá­ron beszegődik néhány hét­re a vasúthoz, hogy kerese­tével hozzájáruljon édesany­ja és kisöccse megsegítésé­hez. Neki különben már az utolsó éve lesz az idei, őszre lakatostanulóhak megy. Elmondta, hogy most még kissé nehéz körülmények kö­zött élnek, szükség van az ő keresetére is, de ha nagyobb lesz, meg akarja hálálni édes­anyjának, hogy özvegyen is ilyen gondosan felnevelte. Megdicsértem gondolkodá­sát és elmondtam neki, hogy az én időmben a fűnyeső gye­rekek többnyire rongyosan, mezítláb, kis barna kenyér meg vöröshagyma koszton vé­gezték a nehéz munkát. Persze, az ugyancsak itt dolgozó Pásztor Pistának már könnyebb a helyzete^ Édesapja mozdonyvezető, ő is annak a nyomdokaiba akar lépni. Keresetéből tavaly kerékpárt,-vett, az idén meg ruhát vásárol. A másik sín mellett kapirgáló Hajdú Jós­ka szintén kerékpárra gyűjti a pénzt. Mikor feltettem neki a kérdést, nem lenne-e jobb úttörőtáborban tölteni a nya­rát, azt válaszolta: „Ez itt egy úttörőtábor, mert valameny- nyien úttörők vagyunk és az úttörő nem szégyelli a munkát, bármilyen is az." Az állomás felől feltűnt nagy füttyögve a „csemői múld”, ahogyan tréfásan ne­vezik a helyi vonatot és Hor­váth elvtárs, a munkavezető gondosan kiparancsolta a fiú­kat’ a sínek közül. Megragadtam az alkalmat, hogy érdeklődjem nála, meg­van-e elégedve a gyerekek munkájával, viselkedésével. Horváth elvtárs nagyon jó véleményt mondott a gyere­kekről, amit csupán azért nem írok le részletesen, nehogy elbízzák magukat kis beosz­tottjai. Egyébként ő is tanul, sze­retne előbbre jutni a vasutas­szakmában. A „muki” lépésben húzott el mellettünk és ha akkori utasai nem tudnák, miért las­sított le annyival a megálló­hely előtt, hát most megmon­dom: Pásztor bácsi, a vezér, sóskiflit nyújtott le masiná­járól fűtisztítómunkás fiacs­kájának. J. K. Nemrégen került a kézimunkások közé Szabó Sán- dorné. Nagy igyekezettel sajátítja el a szakmát, az új munkafcladatokat. A brigád egyik lelkes tagja, meg­érdemli a dicséretet (Foto, szöveg: Opauszky) — AUGUSZTUS 15-TÖL kezdve az egykilogrammos finom fehér és fehér kenyér mellett kélkilogrammos fehér kenyerek is darabáruként kerülnek forgalomba az or­szág egész területén. A ren­delet végrehajtása megjavítja, meggyorsítja a lakosság ke­nyérellátását, megóvja a ke­nyér minőségét, A rpérés nél­kül forgalomba hozott, kenye­reket fél- vagy negyedrészben árusítja a kereskedelem, a darabkenyerek mérlegelését azonban a vásárló megkíván­hatja és azt a kereskedelem­nek teljesíteni kell. A felvá­gott kenyérből tetszés szerinti mennyiség vásárolható. — MA VAN az utolsó je­lentkezési nap a Hazafias Népfront külföldi társasuta­zásaira. Jelentkezés korlátolt számban, a Hazafias Népfront városi irodájában. A MŰSZAKI HIVATAL VERSENYRE HÍVTA BENŐ BÁCSIT **»11‘»tJmZ- m Ahogy ezt rajzolónk elképzeli NEM TETSZIK... ... hogy a Szabadság Film­színház várócsarnokába há­rom ajtón lehetne ugyan be­menni, de ezek közül egy, vagy még rosszabb esetben kettő mindig zárva van. Jó lenne, ha a filmszínház veze­tősége minél előbb változtatna ezen a lehetetlen helyzeten s így a tumultust is el lehetne kerülni az egyes előadások előtt; ... hogy piaci napokon a vágottbaromfi-árusok a fák­ról levágott poros gallyakkal csapkodják áruikat s így vé­dekeznek a legyek éllen. He­lyesebb lenne a friss árut hálóval vagy tüllel letakarni, mert a poros ággal való csap­kodás nemcsupán gusztusta­lan, hanem fertőzést is okoz­hat; ... hogy a ceglédi fodrász­üzletekben még mindig nin­csenek újságok, folyóiratok; .:; hogy a városunkban ta­lálható villanyórák az utóbbi időben sokszor állnak; hogy a vasútállomás felé irányitó útjelző tábla nem a MÄV ceglédi állomása, ha­nem a Kossuth-szobor felé mutat. — a __ — A TÁNCSICS Termelőszö­vetkezet kitűnő minőségű, csí­pősségmentes cecei papriká­jából naponta 25—30 mázsa megy a budapesti fogyasz­tásra. — A PEST MEGYEI Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat két vasboltját rövidesen egyesítik. Az új vasbolt na­gyobb létszámmal, csúsztatott műszakban, reggel 7 órától este 7-ig egyfolytában tart nyitva. — TIZENHAT FÉLE szardí­niát forgalmaz a ceglédi FŰ­SZERT. Többek között orosz, francia, portugál, jugoszláv, norvég, dán és marokkói szardíniát árusítanak élelmi­szerboltjaink, 9 forinttól 16 forintig terjedő árban. — AUGUSZTUS HÓNAP­RA a ceglédi vendéglátóipar 830 hektoliter sört biztosított a várható nagyobb fogyasztás ellátására. — A CEGLÉDI Kossuth Művelődési Ház színházter­mében 19-én este fél nyolc órai kezdettel előadják Bende László „Valaki csengetett” cí­mű háromfelvonásos bűnügyi drámáját. A darab Párizsban lejátszódó, mai témájú politi­kai dráma: ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Kemenczei Sándor* Acsal Ferenc József, Bogdán Zsu­zsanna Erika, Bodzsár Mária, Csizmadia Mária Julianna, Fltyó Ferentf, Támasi János István, Ár­vái Erzsébet, Garal Attila, Ritz Judit, Veres Mária. Buborl Lász­ló. ujszászi Sándor Zsolt, Gyur- cslk István János. Házasságot kötöttek: Milus Já­nos és "török Mária, Pinka Tibor és György Julianna, Virág János és Matuz Eszter, Burás Gyula Ár­pád és Komróezkl Karolina, Me­zei Ferenc és Szűcs Ilona. Tóth József és Bimbó Anikó, Gyikó Benó es Csublrka Róna, Dani László és Szigeti Róna, Major Je­nő és Csitári Ágota Irén. Elhaltak: Tóth Lajos 57 éves,- Farkas Istvánná szül. Farkas Te­rézia 79 éves, Fülöp Dánielné sz. Fekiacs Katalin 73 éves. Varga István 86 éves, Babos Pál Péter 65 éves, Oberdntg Péter 64 éves, Kotlár Sándor 63 éves. Pádár Ist­ván 83 éves. Petrányi Mihályné szül. Stiak Mária 69 éves. Kispál Eszter 44 éves, Sepsi Ferencné szül. Varga Eszter 73 éves, Pusz­tai Mária 10 hónapos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom