Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-12 / 162. szám
Meglepődtünk, oly sokan voltak a hétfő esti labdarúgó-szövetségi napon. Pedig nincs már főidémy, befejeződött'. a bajnokság, s vasárnap csupán hat mérkőzést játszottak. Jelentőségük azonban sorsdöntő volt. Csak az osztályozó utolsó fordulójában tisztázódott, hogy melyik csapat jut fél a megyébe. Most dőlt el a második hely sorsa is. Ennek megszerződ, az Albertirsai Vasutas és a Dunakeszi Vasutas, KK rendszerű mérkőzésen küzdenek a feljutásért. A találkozókat most is a nagy tét miatti idegesség jellemezte, általános vélemény, hogy nem mindenütt a jobbak csapat győzött Nemcsak az osztályozón mutatták meg a járási csapatok képességeiket, „oroszlánkörmeiket”, hanem a Jubileumi Kupában is. Ecser és Tököl magasabb osztályú ellenfelet fektetett két- vállra. Igaz, a vendégeken fáradtság mutatkozott Ötszáz bagi Vácott A bagi csapat kezdeti rohamait nagyban segítette a szép számú szurkolótábor buzdítása. Fejkendős, sok- szoknyás nénikék, idősebb paraszt bácsikák és a fiatalok egyaránt nagy lelkesedéssel biztatták a labdarúgókat Két dobozos autóbusz, öt vasúti kocsi, no és még sok egyéb közlekedési alkalmatosság szállította az aszódi járásból a sportolókat Vácra. Az indulást kellemetlen közjáték zavarta Bagón. Bár három autóbuszt rendeltek, de csak kettő érkezett meg. így gyorsan pótlásról kellett gondoskodni, ezen utaztak a játékosok. Á bagi Aszódi Budakeszi ellen is kitett magáért: két gólt lőtt és így összesen hat góllal fejezte be az osztályo- zót. Meg kell még említeni, hogy a bagi nézők olykor túlzottan elragadtatták magukat, sportszerűtlen megjegyzésekkel illették a bírókat. Remélhetőleg a vezetők törődnek majd a szurkolók nevelésével, s a megyebajnoki találkozón lelkes, sportszerű közönséggel és csapattal találkozhatnak majd az ellenfelek. A bagiak hétfőn is „utaztak”. A kisbagi csárdában ünnepi vacsorát tartottak a megye- bajokságba jutás alkalmából. Dénes Miklós, az egyesület vezetőségi tagja, ezért már korán elment a labdarúgóházból. Tétlen lesből les —■ Balszerencse tkísérte a csapatot az osztályozón — panaszolta Kapuvári Béla, a kis- tarcsaiak edzője. — Balszerencsés körülmények között hul- latgattuk a pontokat. Most vasárnap például, a Dunakeszi Vasutas ellen a gólba tartó labdába belenyúlt a tétlen lesen álló tárcsái labdarúgó, s természetesen a bíró nem adta meg a gólt. Nem lett 1:0. Az idegesség rányomta bélyegét a találkozóra, egyik fél sem nyújtotta igazi tudását, inkább küzdelem folyt, mint játék. Nemcsak a tárcsái edző, hanem mások is balszerencsére PEST MEGYE] HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest meevel bizottsága és a meevei tanács taola Felelős ízerkesztfl Bácskai Lászlé Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili. Blaha Lutza tér I Telelőn: 343-100 143—320 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Tertesztt a Magyar Posta. Előfizethető a helyi oostahlvatalokná) és kézbesítőknél Előfizetési díj t hónapra II forint HAT MÉRKŐZÉSRŐL hivatkoztak. Vajon melyik volt a „legpechesebb” csapat az osztályozón. A sörrenden kívül ezt is el kellett volna dönteni. Ez volt a legnehezebb Kármán István nagykátai labdarúgó az osztályozó valamennyi mérkőzésén szerepelt. A dunaiharaszti elleni találkozót tartotta a legnehezebbnek. — Bár a csoportelsővel szemben vasárnap döntetlenül végeztünk, Irsától pedig kikaptunk, az Irsa elleni játék a vereség ellenére sem volt oly nehéz, mint a mostani. Liehtner Béla, a Dunaha- raszti MTK szakosztályvezetője a siker, a megyebajnokságba jutás alkalmából röviden visszapillantott az elmúlt időszakra. — A ráckevei járás bajnokságát csak jobb gólaránnyal nyertük Tököl előtt, és ez érthetően idegfeszültséget okozott a játékosok körében. Rát- kai Ferenc edző tapasztalata és hozzáértése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az osztályo- zóra lelkileg összekovácsoló- dbott a gárda. Ennek eredménye, hogy csoportunkban veretlenül, kitűnő 10:2-es gólaránnyal végeztünk az élen. — A siker nem tesz elbiza- kodottá bennünket, tudjuk, hogy a felsőbb osztályban sok nehéz összecsapás vár ránk. A játékosok igyekeznek azt elérni, hogy ne okozzanak csalódást a népes szurkolótábornak. Tavaly sajnos, a döntő mérkőzésen 0:2-ről vesztettünk 4:3-ra Üllő ellen, s emiatt nem kerültünk feljebb. Öt gól védelmi hibából — Az albertirsaiaknak hosz- szú évek óta nem vezettem mérkőzést — kezdte a beszélgetést Simák István játékvezető. A mostani találkozó érdekessége, hogy a jobbik csapat vesztett. Gyömrő az első félidőben akár három góllal is vezethetett volna, majd a második félidőben 2:l-es vezetésük után érthetetlenül durvulni kezdtek. — Egyébként mind az öt gól védelmi hibából esett. Köztük az irsaiak második egyenlítő gólja. A jobbról beívelt labdát a kapus könnyedén felszedhette volna, a labda azonban felpattant a göröngyös talajon, s felette a hálóba hullt. A gyömrőiek első gólja Biró szemfülességét dicséri. Az albertirsai kapus földre ütögetve hozta játékba a labdát, Biró felismerte a lehetőséget, s a „levegőbőr megszerezte, a kapuba küldte. — A 72. percben a gyömrői Lászlót kiállítottam, ekkor betódult a közönség, s néhány percig szünetelt a játék. A találkozót emiatt meghosszabbítottam és az irsaiak győztes gólja a hosszabbítás során esett. Kartalnak sem sikerült Kockás László ecseri intéző elmondta, hogy a csapat tavaly is csoportelső volt a megyei kupában. Az idén a Jubileumi Kupában csak Vecsé- sen kaptak ki, de sorsolással tovább jutottak. Az ecseriek nagy várakozással tekintettek a megyebajnok Kartal vendégszereplése elé. — A kartaliak hétközben táviratban lemondták a mérkőzést, de a megyei szövetség közbelépésére mégis ját- szaniok kellett. Ez a huzavona megmutatkozott a nézőszámon, mert a lemondás, s az ügy egyéb körülményei késleltették a hírverést. így is négyszáz néző volt tanúja annak, hogy a megyebajnok sem tudott győzni Ecseren. Különösen a hazai csatársor és a középfedezet játszott kitűnően — fejezte be Kockás László. Fáradtan, tartalékoson Barczi Mihály péceli intéző elújságolta, hogy a fárasztó bajnokságok után a fiúk a Balaton mellé mennek üdülni. • • • A felkészülést két hét múlva kezdik meg, s ennek során szeretnének néhány magasabb osztályú csapatot vendégül látni. De nemcsak a tervekre, hanem arra is kíváncsiak voltunk, miért szenvedett oly súlyos vereséget Tökölön a csapat a Jubileumi Kupa mérkőzésen. — Az együttes több tartalékkal állt ki, de a fáradtság is befolyásolta teljesítményüket. Tököl, bár keményen játszott, jó benyomást keltett. Reitter — Fekete A Pest megyei Labdarúgó Szövetség június 28-ra tervezett értekezlete elmaradt, mert a meghívottak közül alig nyolc csapat képviseltette magát. A szövetség az azóta eltelt időben is serényen dolgozott az ifi bajnokság, az újonc bajnokság átszervezésén, azon, miképp lehetne emelni a labdarúgás színvonalát. Ennek megvitatására, valamint a járási bajnokság tapasztalatainak megbeszélésére július 12-én, szerda délután fél 5-re újabb értekezletet hívtak össze, a budai jáAz ikladi Ipari Műszergyár sportköre, a gyár 10 éves fennállása alkalmából sakkcsapat-versenyt rendezett, meghívott együttesek részvételével. A vállalatvezetőség, a sportkör elnöksége, a KlSZ-Szervezet és a járási TST példamutató ösz- szefogásának eredményeként sok értékes díj eln> erese is buzdította a részvevőket a helyezések elérésére. A rendezés nagy munkájából oroszlánrészt vállalt Szalai László, az egyesület vezetőinek támogatásával. Igen helyes, hogy a szellemi sportot is méltányolják az üzemben. Ezt bizonyítja, hogy szép vándorserleget ajánlottak fel a győztes számára, amit a Pilisi Bányász egységes csapata nyert el. 22,5 ponttal. Külön díjként még egy serleg került — ez véglegesen — az első helyezett Dirtokába. A második helyezett Váci SE, csupán 1 ponttal maradt le az éllovas mögött, a váciak ugyancsak egy serleget kaptak. Az Aszódi Vasas fiatal gárdája 18 ponttal a harmadik helyen végzett. Az egyre fejlődő fiatal együttes szép reményekre jogosít. A további sorrend: 4. Péceli MÁV 16, 5. Aszódi Vasas 6,5, 6. Domonyi KSK 6,5. A helyezett csapatok tagjai éremdíjazásban részesültek. TOTÓ-TIPPJEINK 1. Csepel—Diósgyőr l x 3. Miskolci VSE—Győr 2 x 3. Budai Spart.—Szállítók 1x2 4. Egyetértés—Bp. Előre Jt 2 5. EVTK—Székesfehérvár 1 x 6. Váci SE—Ceglédi VSE 1 x 7. Elektromos—Jászberény 1 3. Bp. Spart.—KJSTEXT 1x2 9. Oroszlány—K. Lombik 1 10. Esztergom—UFC I 11. Gázmüvek—OL k. TTVE 1 x 12. Hődmezőv.—Szegedi VSE 2 Pótmérközések: 13. Kecsk. D.—Diósgyőri B. lx 14. Békéscsaba—Csongrád 1 15. Orosháza—Szolnoki MTE 1 x 16. Törekvés—Csillagbegy x 2 rási tanács földszinti kultúrtermében. Erre a megyei bajnokságban szerepelt csapatok, az NB II-ben és az NB Ilí-ban szerepelt csapatok, s a járási bajnokságban helyezést elért csapatok vezetőit, valamint a megyei szövetség aktíváit és a járási szövetségek képviselőit hivták meg. Az összejövetelen Komjáti Zoltán dr., a megyei szövetség főtitkára az 1961/62. évi ifjúsági, újonc, tartalék, valamint a járási bajnokságok megrendezésével kapcsolatos kérdéseket ismerteti. Egyénileg a legjobb eredményt Sumits Dénes és a péceli Papp Sándor érte el. Érdekesség, hogy Papp Sándor a megye legidősebb aktív sakkozója. Az egyéni viadalon, a további helyeken 8-as holtverseny alakult ki, amelyet kieséses versennyel döntöttek el. A harmadik helyet Búzás István vívta ki. Az első három sakkozón kívül még hat egyéni versenyző kapott érmet. 5. Ceglédi Építők Az országos serdülő tornász-csapatbajnokságon, a leány III. osztályban 11 együttes közül a Ceglédi építők 5. lett 180,10 ponttal. Az elsőséget a Vasas vívta ki 183,90 ponttal. ★ A Népstadionban, a nemzetközi atlétikai versenyen Nyakas (Gödöllői ASC) 65,70 métert dobott gerellyel a férfiak küzdelmében. Az 50 éves fennállását ünneplő Budapesti Vasutas SC Sportklub vasárnap, a 11. vasutasnapon tartotta jubileumi közgyűlését és sportversenyeit. A kanadai Mary Stewart a HO yardos pillangóúszásban 1.10 perccel új világcsúcsot állított fel. A régit az ausztrál Fraser tartotta. 1:10.8 perccel. Beköltözhető házingatlanok a budai járás területén: Törökbálint: Téglából épült 1 szoba, összkomfort plusz külön épület. Vízvezeték, ipari áram. 156 n.-öl telekkel. 110 000,— Ft. 1 szoba, konyha, speiz, előszoba, pince, kút, villany van. 300 n.-öl telekkel. Téglából álló épület, cseréptetővel. 120 000,— Ft. 350 n.-öl üres házhelynek alkalmas telek. 7000,— Ft. 163 n.-öl bekerített gyümölcsös telek. 30 db termő gy. fával. 20 000,— Ft. Páty: 2 szoba, konyha, 1 szoba, konyha, pince, istálló, sertésól 1400 n.-öl szántó és telek. 80 000,— Ft. Pilisvorösvár: 176 n.-öl bekerített telek. Kút, gyümölcsfákkal. 18 000,— Ft. Budaörs: 1525 n.-öl üres házhelynek alkalmas telek. N.-öl 50, —Ft. Piliscsaba: 1095 n.-öl házhelynek alkalmas telek. N.-öl 15— Ft. Érdeklődni lehet: PTK. Budapest, V., Kálmán u. 13. sz. Vemhes nutriák eladók, párban. 1000 Ft Monor, Türr István u. 10.___________• Nylonháló kötőnőket felvesz a járás területéről. Azonnal jelentkezés: Szentendrei TTíSriinaii Termelő- s*övet.k^öt. Szentendre, Petőfi u. 1. sz. alatt. Budapesttől 40 km-ig szoba, konyhás lakást, vagy házat keresek. (Húszezer és részlet) Katona. Monor. _____ C saládi ház eladó Rákosligeten. Érdeklődni lehet: Juhász Józsefné, Monor, Széchenyi u. 10. Férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel, szerződéssel felveszünk. Vidékiek tanácsi igazolást hozzanak. Jelentkezés: Duna Konzervgyár Bp.. X.. Gém u. 4. 303 öles telek két szoba, összkomfort alap- oal eladó. Érdeklődni lehet: Monor, Türr István u. 10. Ma megbeszélés az 1961/62. évi bajnokságról Vállalati jubileum - ünnepi sakkversennyel Idénynyitó úszóverseny Abonyban A Pest megyei Üsző Szövetség vasárnap Abonyban rendezte meg idénynyitó versenyét, Cegléd, Nagykőrös, Vác. és Abony sportolóinak részvételével. Élénk érdeklődés mellett folytak a küzdelmek, és a szép számú közönség hatalmas hangorkánnal biztatta a helyieket. Kár, hogy az érdiek ismét távol maradtak. Remélhetőleg. a Vácott sorrakerülő megyei bajnokságon már ők is teljes számban vízbe szállnak. 33 1/3 m béka fiú gyors: 1. Ho- rinka Tibor (Abony) 28.2. 2. Horinka Tamás (Abony) 29 mp, 3. Lázár (Cegléd) 29.2. Serdülő fiúk. 100 m, mellúszás: 1. Papp Zoltán (Nagykőrös) 1:26.4, 2. Hidasi (Vác) 1:29.3, 3. Nemes L. (Vác) 1:35.2. 100 m gyors: l. Vágner János (Cegléd) 1.16, 2. Nemes J. (Vác) 1:26.5, 3. Koltai (Nagykőrös) 1:28.1. 100 m pillangó: í. papp Zoltán (Nagykőrös) 1:22.5. 100 m hát: 1. Nemes József 1:30.1. 2 Mojs Vác) 1:33.8, 3. Vagracz (Cegléd) 1.35. Üttörő fiúk. 66 2/3 m gyors: 1. Székely Miklós (Vác) 53.4, 2. Abrahám J. (Nagykőrös) 54.8, 3. Kiss S. (Cegléd) 56 mp. 66 2/3 m mellúszás: 1. Tauber György (Cegléd) 1:06.1, 2. Zsíros (Cegléd) 1.06. 3. Székely l:06.7. 33 1/3 m pillangó: 1. Abrahám István 26.8, 2. Székely 29.3, 3. Kiss S. 32.1. Ifjúsági férfiak. 100 ra gyors: 1. Katatics Béla (Cegléd) 1:08.5. 2. Sárkány (Abony) 1:11.8, 3. Revuczki (Cegléd) 1:16.4, 100 m mellúszás: í. Abrahám Tibor (Nagykőrös) 1:24.5, 2. Visnyi (Vác) 1:32.1, 3. Stark (Cegléd) 1:36.2. 100 m pillangó: l. Abrahám Tibor 1:24.9, 2. Madácsi (Abony) 1:32.8, 3. Nemes I. (Vác) 1:36.1. Felnőtt férfiak. 100 m gyors: l. Farkas János (Cegléd) 1:12. 2. Fo- nyó (Vác) i:20.4, 3. Csáki (Abony) 1.22. 100 m hát: l. Farkas János 1.22, 2. Sárkány 1:35.1, 3. Juhász (Cegléd) 1:39.2. Üttörő leányok. 66 2/3 m mellúszás: 1. Visnyi Vera (Vác) 1:03.5, 2. Pesti (Nagykőrös) 1:08.9, 3. Laf- kó (Vác) 1:10.1, 66 2/3 m hát: 1. Meggyes Agnes (Vác) 1:14.6, 2. Pesti 1:21.8, 3. Apró 1:26.5. 66 2/3 m gyors: 1. Pesti Katalin 1:00.9, 2. Visnyi 1:01.1, 3. Apró 1.04. 33 1/3 m pillangó: 1. Apró 31.5. 2. Pesti 31.9. 3. Visnyi 32.6. Serdülő lányok 100 m mellúszás: 1. Visnyi Vera 1:47.2, 2. Balatoni (Vác) 1:59.7. Ifjúsági leányok 100 m mellúszás: 1. Balatoni Mária 1:41.2, 2. Kajas (Abony) 1:49.5, 3. Egedi (Abony) 1:51.3. Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Váci SE 102. 2. Nagykőrösi Kinizsi 81. 3. Ceglédi VSE 64, 4. Abonyi Tsz SK 24. Megyei közhasználatú kerékpár-bajnokság — válogatóval A Gödöllő—-Aszód útvonalon bonyolították le a köz- használatú gépek megyei kerékpáros bajnokságát. Tizenkét induló szállt nyeregbe. Férfiak (30 km): 1. Kobek Ferenc (Szentendre) 57 perc, 2. Tóth T. (Bag) 59, 3. Boltos (Ráckeve) 62. Ifjúságiak (30 km): 1. Riha Ferenc (Dunakeszi) 61 perc, 2. Boda (Bag) 63, 3. Madari (Szentendre) 66. A bajnokság eredményei alapján összeállították a nyolc tagú megyei válogatott keretet, a háromnapos körversenyre. A keretbe bekerült a vasárnapi viadal első háromhárom helyezettje, valamint Szili (Dunabogdány) és Gyeb- nár (Majosháza). A hétvégi sportműsor kiemelkedő eseményének ígérkezik két nemzetközi kerékpáros verseny. A Millenárison az MKSZ jubileumi versenysorozata alkalmából ezúttal osztrák és valószínűleg belga sportolók szerepelnek, míg országúton a Vasas jubileuma alkalmából a Francia Munkás Sportszövetség (FSGT) legjobbjai csapnak össze a magyar élgárdával. Skeet-pályát avatott a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Nagytétényben, a skeet a koronglövészet egyik változata, és a vadászlövészethez áll a legközelebb. A megnyitón az olimpiai keret tagjai tartottak bemutatót, de részt vettek a budapesti és vidéki vadászok képviselői is. A Magyar Természetbarát Szövetség az elmúlt évben jelvényszerző-túrát írt ki vizitúrázók részére a Duna—Sió—Balaton—Zala—Rába—Duna útvonalon. Ezt az úgynevezett „nagy kör’» túrát ebben az évben több csoport fogja végigevezni. Hazaérkeztek a természetbarát szövetség -válogatott versenyzői az NDK és Csehszlovákia területén rendezett két nemzetközi tájékozódási versenyről. Az NDK-ban. Szász-Svájc területén. Hohnstein környékén, az éjjel-nappali tájékozódási versenyen a svéd, csehszlovák és NDK-csapat mögött a magyar válogatott a negyedik helyen végzett. Észak-Csehszlovákiá- ban, a Jizerka hegységben, hét nemzet tíz csapata között Magyar- ország a harmadik. Szombaton és vasárnap a Kisstadionban — a Bp. Spartacus rendezésében — nemzetközi kézilabda-tornát bonyolítanak le, román és nyugatnémet férfi-, illetve NDK-beli női csapat részvételével. A férfiak mezőnyét a Bp. Spartacus, az FTC. a Vointa Bukarest és a Ballspiegel Club Augsburg alkotja, míg a nőknél a Bp. Spartacus, a Goldberger, a7 utánpótlás-válogatott és a Rotation Berlin együttese lép pályára. A Vasas jubileumi sporteseményeinek keretében, ma kezdődik a Pasaréti úton a klub nemzetközi férfi röplabda-tornája. A küzdelmekben a Vasason és a Csepelen kívül, két külföldi együttes szerepel, éspedig a tízszeres lengyel bajnok AZS—AWF Varsó és az olasz szakszervezeti válogatott (OISP). Különösen a lengyel csapat képvisel nagy erőt. mivel az együttesben nyolc válogatott játékos található. Az ifjúsági asztalitenisz EB befejezése után — a magyarok egv második és négy harmadik helyei szereztek — a Nemzetközi Asztali- tenisz Szövetség Európa bizottságának ülésére került sor Bad Blankenburgban. Az ülésen magyar részről Lakatos György dr.. a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke vett részt. A bizottság úgy határozott, hogy az asztali- tenisz balnokosanatok Európa Kupa tornájának idei döntőjét Lipcsében rendezik meg. A „legfrissebbek“ Törteién A törteid általános iskolában alapos szer vezőmun ka előzte meg a Kilián testnevelési mozgalom rajtját. Hetvennyolcán jelentkeztek, s a fiatalok nem tétlenkedtek. Részt vettek az úttörő négytusa házi versenyen, s az őrsök közötti kézilabda bajnokságban. Délután fél egytől hangos volt az iskolaudvar, itt vetélkedtek a kézilabdázók. Biztatásban sem volt hiány A fiúknál a Sólyom, a leányoknál pedig a Gyöngyvirág-őrs volt a legered ményesebb. Vajon hány pontunk van? — számolgatták izgatottan a pajtások eddigi teljesítményüket. S hogy még több pontjuk legyen, kerékpártúrát tettek meg Abonyba, amelyet barátságos kézilabdamérkőzés követett. A két „legfrissebb” Fajka Sándor és Nagy Tibor volt, ők érdemelték ki elsőnek a jelvényt. Ok már befejezték az általános iskolát, s búcsúzóul nemcsak végbizonyítványt, hanem jelvényt is kaptak. Cs. Gy. A Jelmezkölcsönző Vállalat értesíti ügyfeleit, hogy budapesti részlegeit női-férfi-gyermek-népi raktár, kelléktár ás expedíció F. ÉVI JULIUS 15. ÉS AUGUSZTUS 1. KÖZÖTT leltározás miatt zárva tartja FCultúrcsoportok, tán-csoportok stb. igényeiket fenti időszakra legkésőbb július hó 13-ig jelentsek be a Jelmezkölcsönző Vállalat közoortiáná1 Budapest V., Bécsi u. 3—5.