Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-09 / 160. szám

ffW MECA x/Cívlttn 1961. JÜLIÜS 9, VASÁRNAP ALKOTÓMŰHELY GORKA GÉZA f. VX.XXXXXVVXVXXVVXXXNXXNXXXVvaXVVVXXXXXXXVSXXNXNKXXXXXXNXNXXXXXXXXXVVXXXXXXXNXXXNXXXVVNNV i i | Bárányi Ferenc: Egyszerű szavak Anyámhoz N ógrádverőce természeti' szépségekben gazdag fes­tő ecsetjére kívánkozó tája egyre híresebb les* az or­szágban, de a határokon túl is. Szépségét hirdetik nem­csak az,.őslakók” jártukban- keltükben és az itt nyaralók, hanem a szomszédságában ta­nyát verő nemzetközi ifjú­sági tábor lakói is: németek, szovjetek, bolgárok, franciák, csehek, osztrákok, lengyelek. Mégis, a verőcei táj festői szépségét leginkább Gorka Géza Munkácsy-díjas, érde­mes művész munkássága hirdeti és fémjelzi széles e világon. Itt, nálunk, modem lakás szinte el sem képzelhe­tő Gorka-kerámia — virág­tartó, tál, váza. faldísz — nélkül. De kerámiái bejárják a világot: Moszkva, Párizs, London, Brüsszel, New York, Bécs, Berlin, München, Ve­lence, Milánó, Amszterdam, Helsinki, Stockholm és To­kió hódolt a Mester alkotá­sainak, s Gorka Géza nevé­vel együtt megtanulta azt a szót is: Nógrádverőce. S ha már megtanulta, nem felejti el többé. A nagy sárga ház — ahol a művész él és alkot — domb­ra épült onnan néz alá a varázsos szépségű tájra, a cseréptetős házakra, mintegy szimbólumként: látni, fel­szippantani és művészi él­ménnyé sűríteni mindazt a gyönyörűséget, ami itt, ezen a vidéken fogan, hogy to­vábbadhassa — az egész vi­lágnak. Művészetét — egy da­rabka Magyarországot. M űvészete nemcsak anyagá­ban de jellegében is akár a kristály vizű forrás: tiszta és egyszerűségében is nemes. Híven tükröződik benne, hogy a Mester egykor Badár Ba­lázs, a híres mezőtúri gö­löncsér-mester tanítványa volt. Több mint három évig dolgozott vele, amíg megta­nulta,. az., ősi... fazekasságot, ’amelyet ma, is képvisel. ( — Negyvenhárom eszten­deje történt... — emlékezik a művész pályakezdésére, mi­közben átsétálunk a kert ár­nyas fái alatt a nagy sárga házig, annak is egyenesen a „kerámia-múzeumába”. — Látja, valahol itt kezdődött — mutat széles mozdulattal azokra a népi cserepekre, amelyeket féltve őriz még ma í is. > Egyszerű tálak tájak sze-! rinti népi motívumokkal. A • kezdés kedves, élményeket: idéző, kifejező emlékei. Felvesz egyet, megvillant ja j az ablakon betűző júliusi : fényben. : — Magyarul beszélni az \ egész világnak; tolmács nél- \ kül megértetni az emberek- \ nek a kicsinyke Dűna-parti falunak, az ő keze formál­ta kerámiák, népi cserepek vették szárnyukra Verőce hí­rét, s röpítették a világba. Az olaszországi Faenzában — erről a városról kapta ne­vét a fajansz — a nemzetkö­zi kerámiamúzeumban, öt­ezer év legszebb alkotásai között ott látható Gorka Géza két remekműve is s a művek mellett a szó: Nóg­rádverőce. A falu, amelyről ez­előtt talán soha nem hal­lottak a világont — bevo­nult a művészettörténetbe. H arminchat év. Kezdődött azzal, hogy idehívták — a falu környékén nagy meny- nyiségű, korongolásra alkal­mas agyagot találtak —, ala­kítsa meg a Keramosz Vál­lalatot. Két évig állt az élén két évig virágzott. Amikor azonban lemondott tisztségéről, szinte hetek alatt bezárta kapuit a vállalat. Gorka Géza azonban nem hagyta cserbe a faluját, hű maradt hozzá mind máig, ha nem is itt látta meg elő­ször a napvilágot. így is legalább olyan kedves a szá­mára, mintha szülőfaluja len­ne. A negyvenhárom év útja? Nehéz lenne végigkövetni va­lamennyi állomását Badár Balázs mezőtúri fazekasmű­helyétől a brüsszeli világkiál­lítás nagydíjáig. Közel har­minc kitüntetés — köztük számos Grand Prix! — mint kilométerkő jelzi a megtett út milyenségét, művészi ér­tékét. S jelzi azt a forradal­mi változást is, amit itt ná­lunk ő teremtett a kerámia­művészetben, már a har­mincas évek elején. Uj formák, színek keresé­se — ez jellemzi Gorka Gé­za művészetének legutóbbi három évtizedét. S a harminc esztendő alatt is' szinte ál­landó útkeresés. Egyes ál­lomásai szinte kézzel fog­hatók. Kezdődött azzal, hogy' a vázák követték a rajtuk ábrázolt díszítő motívum karakterisztikus vonalait, vagy ábrázolt motívum nél­kül is valamiféle állat — legtöbbször madár — jel­legzetes felépítését, hozzá­adva a művész- alkotó-terem­tő képzeletét. Jellegzetes pél­dája ennek a Táncoló lá­nyok című kompozíció vagy a képen is látható Pingvin­váza. Mindehhez járul még az a bravúros színkezelés, az eredeti színek széles skálá­ja, amely egy festőnek is di­csőségére válna, S a foly­tatás: a legabsztraktabb formájú tárgyak, a legfur­csább alakú kerámiák, ame­lyek — mert igaz és mo­dern művészetről van szó — mégis érthetőek. Hogy mi a titka ennek? Válaszként legújabb mű­vét mutatja, amely csak a Nyár Két pingvin napokban került ki az égető kemencéből, s amelynek al­ján ott a római egyes — első példány. (A Művelődés- ügyi Minisztérium éppen lá­togatásom előtt vásárolta meg, másik tízegynéhány ke­rámiával együtt.) — A titkát kérdezi? En­gedje meg, hogy előbb én kér­dezzek; — Tessék! — bólintok rá. — Esztétikailag milyennek találja? — Gyönyörű. — Az emberekhez való kap­csolata? (A hasznosságát ér­tem ezalatt.) — Virágtartónak praktikus. — Tehát értheíő is? — Igen. — Nos, azt hiszem, ön­maga adott választ a nekem j feltett kérdésre. ^ Valóban. Egy ilyen mo- £ dern, formájában mégis a £ lehető legegyszerűbb 'aerá- mhatárgy — jelen esetben ^ virágtartó — hasznos dísze, ^ éke lehet minden modern la- f kásnak. (Tehát nem érték- ^ télén minden, ami absztrakt!) £ Egy tálat nyújt át, a díszí- ^ tése Picasso eredeti műve. | — Ez ne lenne művészet, csak azért, mert absztrakt? — kérdezi. A kerámia: művészet — vitathatatlan. Mi több, összetett művészet: a szob­rászat, a festészet, a grafi­ka és a kerámia különös öt­vözete. (Kölön szólni kellene a Gorka-kerámiák mázáról is: ma már egyre inkább fogy kerámiáink díszítése, s a hangsúly a zománc szépsé­gére, színhatására tevődik át. Finom pasztellszíneket használ hajszál erezéssel, vagy apró ugrás zománcgö- bökkel. Egy tanulmány is kevés lenne művészetének méltatására!) Hogy mi az ihletője? Az erkélyre lép, a kertre mu­tat, az alant elterülő falura, a környező erdőkre, a mél­tóságteljes vén folyóra. — A természet az én kin­csesházam. Kiapadhatatlan forrás. Bizonyítani a kimondott | szavakat? Felesleges. Csak | körül kell tekinteni a házi \ múzeumban. A több ezer fé- í le hasznos szépség gazdag p tárháza nándéri szónál éke- í sebben bizonyít. És vall egy \ rsagyszerű művé«z kivételes í tehetségéről, csodálatos élet- | művéről. | Köszönet érte mindazok ne- 2 vében, akik szeretik a szé- f pet, az igaz művészetet. í Anyám, mikor templomba hívsz vasárnap, s én nem megyek, s arcodra csöpp ború száll: csak annyit érts, hogy nem megyek veled — most. S ne értsd meg azt, hogy nem megyek veled — már. És ments magadban: „Fáradt tán szegényke, sokat lumpolt az éjjel. Fiatal. Vagy sok a munka, tanulni kell tán, Hát maradjon, ha maradni akar.” Anyám, így lesz ez már minden vasárnap, de mentegess csak, neked kell a mentség, könnyebb a fiad korhelynek ítélni, mint elismerni pogánynak a lelkét. Anyám, te a templom tornyára nézel, én feljebb látok, fel a Holdra, Marsra, ez így törvény, de hogyha magyaráznám nem értenéd, csak bánkódnál miatta. Anyám, becsaplak rég a hallgatással, hazug a szám, mert nincs egy szava, érv' de vétkemért békéd a büntetésem. S ha volna isten, megáldana érte. Prukner Pál Jayne Mansfield és Hargitai Miklós, a népszerű amerikai filmszínész-házaspár néhány kellemes napot töltött ha­zánkban, többek között a Balatonon MEGYEI TŰKOR AVETERAN Valaki lebukott közülük néhány nappal ezelőtt. Gyen- ■ 1 ge volt. összeroppant az üté- \ sek alatt és megkezdődtek a | letartóztatások. Út tegnap Iwz- 2 tak át Szabadkáról Becske- | rekre. Itt iolyt a vallatás. % —Titkár... titkár — verték p a talpát. % Igen. Ő volt a járási párt- i titkár. De nem vallott. Nem p magáért, hanem elvtársaiért i hallgatott, akik még szabadon 1 jártak. p Elájult. Azt már nem érez- ? te. amikor leemelték az asztal- ^ ról és a sarokba dobták. Orá- j kig. vagy napokig feküdt ott 2 összetörve mozdulatlanul, 2 mindez elveszett az idő ködé- * ben. 'p Néhány nap múlva ideigle- i nesen szabadlábra helyezték. | Napokig bújkált. s amikor rá- P jött. hogy elvesztették a nyo- p mát. neki a határnak! p Baranyavár. 1930 február '/ 10. este tíz óra. Ott feküdt a p szerb—magyar határon. Fi- P avelte a határőröket. Elment p az egűik. Jött a másik. Mint- i ha egymásnak adták volna az p éjszaka kilincsét. { Tíz évvel ezelőtt ezen a ha­ji táron jött át. Üldözték akkor ' \ is. 1919-ben géppuskás sza­Kettös szárú virágtartó, finom p kaszparancsnok volt. erezéssel $ Felnézett az epre. ahol nagy % tiszta fénnyel ragyogtak a kel azt, amit én itt, a verő- p csillagok. Vajon ott messze, cei tájon valósággá álmodtam, p messze. Moszkvában látják-e ez benne a legcsodálatosabb! p ezeket a csillagokat. Biztosan — mondja, majd még hozzá- p látják. S talán valaki ismeret­teszi: — Ezeken a népi cse- p lenül is reá gondol: Tomka rep eken keresztül az egész p Ferenc üldözött magyar kom­világ megérti a mi nyelvűn- £ munistára. aki most itt fekszik két. p február fagyos földjén Bara­Valóban. Harminchat éve p nyavár alatt a szerb—magyar él itt Gorka Géza. Ö tette £ határon s várja a pillanatot, híressé, ő adott hírnevet en- f a pillanat elérkezett! Mind­két oldalon tiszta volt a leve­gő. Egy iramodás. Örökkévaló­ságnak tűnő néhány másod­perces rohanás, azután levá- gódott egy fa tövében a föld­re. a földre, amelyet úgy hívtak akkor, hogy Magyaror­szág. s ahol nem elkezdődött, hanem tovább folytatódott az űzött, számkivetett élet. \ Aztán? Igen. azután a Vö­rös Segély ... Budapest... Bécs ... Párizs. Ez volt az útja. Budapesten akkor volt a famunkások sztrájkja. Közé­jük ment és kereste a kapcso­latot. elsősorban a Korunk, cí­mű folyóirat szerkesztőségé­vel. amelynek akkor Gergely Sándor volt a szerkesztője. Elvtársak vették körül és segítették. A Vörös Segély látta el útiköltséggel, az adott címeket, ahol már várták Becsben és Párizsban. Két évig tartó munka a földalatti mozgalomban, ám egyre ne­hezebb körülmények között. Franciaországból is menekül­nie kellett. Hogy is hívták, akitől útlevelet kapott? Hend­rik elvtárs! Az utónevére már nem emlékszik. Azóta sem ta­lálkoztak. Elesett Madridnál. A fényképet kicserélték az útlevélben s ő utazott vele — a Szovjetunióba. Gyönyörű volt az út Moszk­váig. A pályaudvaron elvtár­sak várták autóval. Néhány nap alatt kipihente az út fáradalmait és elhelyez­kedett a szakmájában. Tulába ment egy nagy gyárba, ahol géplakatosként, később műve­zetőként dolgozott. Megtalálta élete párját is. A háború Moszkvában ér­Üzbe­1942­te. Családjával együtt kisztánba telepítették, ben behívták katonának. Rö­videsen megkapta a beosztá­sát is. Karaszov Viktor Alek- szandrov ezredes lett a pa­rancsnoka. Karaszov ezredes akkor a briánszki erdőben harcolt partizánjai élén. Hogy is volt csak? Sötét téli éjszaka volt, amikor a gépben felhangzott a parancs: — Ugráshoz felkészülni! Kiugrott. A parányi fényes pontok egyre nagyobbodtak, hideg marta az arcát, amint lefelé ereszkedett. Derékig süppedt a hóban, amikor föl­det ért. Messziről kiáltások: — Tovaris. tovaris ... Partizánok futottak hozzá. Megölették. Kezét rázták. Mi­csoda fogadtatás! Mennyi sok szép emlék! Mennyi nehéz megpróbáltatás. Egy emlék a sok közül?! A hidat felrobbantották. Ketten. Ö és Nyikoláj. Meleg nyári éjszaka volt. Felhők kö­zött bujkáltak a csillagok. Az őrség életben maradt tagjai vadul lövöldöztek utánuk, ök futottak a fák között. Egyszer- csak a barátja feljajdult: — Eltaláltak. Menekülj! — Nem — mondta határo­zottan. — Magammal viszlek. És barátja heves tiltakozá­sa ellenére is hátára emelte őt és rohant vele tovább. — Hagyjál itt. tovaris — kö- nyörgött a sebesült. — Így el­fognak mindkettőnket. — Nem vitatkozol. A pa­rancsnok én vagyok — mond­ta keményen, — Azután meg­enyhülve: — Csak a patakot elérjük? Megindult. Nem futva. Bá­tor, gyors léptekkel. Az első partizán-pihenőhely, ahol már segítséget is kap, nyolc kilo­méterre van innen. Hosszú az út odáig. Elérte a patakot. Mintegy négy kilométert haladt fel­felé a patak vizében, míg egy magaslatra ért. Lenézett a fel­robbantott híd irányába. Ra­kéták kúsztak a magasba, most indultak az üldözésre. Felállt és nyugodtan folytatta útját az első partizánpihenő felé. Nyikoláj sebe súlyosabb volt, mint gondolta. Másnap a briánszki erdő partizán re­pülőteréről gép emelte magas­ba, s vitte Moszkvába, hogy korszerű kórházi ápolásban részesítsék. Hány és hány emlék kíséri öreg napjait. Egyszer az egyik jut eszébe, máskor a másik. Milyen csodálatosan szép is volt, amikor még ere­jének teljében harcolhatott! Olyanok ezek az emlékek, hogy mindegyiknek más színe, más hangulata van. Egyszer elszorítják az ember szívét, máskor nevetést csalnak az arcára, van úgy, hogy elgon­dolkoztatják. megint máskor boldoggá, nagyon boldoggá te­szik ... Mennyi segítséget kap­tak a lakosságtól országrésze­ken át. a briánszki erdőtől Budapestig? Sokat, nagyon- nagyon sokat. A lakosság se­gítsége és támogatása nélkül meghaltak volna, százszor, ezerszer! 1948-ban. amikor hazajött Magyarországra, fiával együtt — feleségét elvesztette a Nagy Honvédő Háború idején — biz­tatták, hogy magas funkcióba teszik. — Nem kell nekem, elv­társak — mondta olyankor. — Nincs nekem olyan sok isko­lám. A fiatal éveim alatt, amikor tanulnom mén köny- nyű lett volna, üldöztetés. harc, földalatti mozgalom, vándorlás országokon át — ez volt az osztályrészem. Most meg már öreg vagyok. Elment a MÁVAG-ba, je­lentkezett géplakatosnak. Örömmel fogadták a gyár­ban, néhány napon belül mű­vezető lett, hiszen sok orszá­got látott. a Szovjetunióban is sokat tanult, szakmai kép­zettsége megérdemelt tiszte­letet ébresztett mindenkiben. Onnan a gyárból is ment nyug­díjba. Magyarországon két évig még özvegyen élt, azután meg­nősült és Vecsésen telepedett le. A faluban tisztelik és meg­becsülik. Még azok is. akik egyben-másban talán nem is értenek egyet pártunk politi­kájával. Ám tudják, hogy az öreg Tomka önzetlenül és tö­retlen hittel, nagyon sokat küzdött, sokat szenvedett, és talpig becsületes ember. Öre­gek és fiatalok, messziről kö­szöntik az utcán. Bár egy íz­ben szívtrombózist kapott, és az orvos eltiltotta minden fe­lesleges izgalomtól, de mit le­het tenni, amikor az igazán nehéz ügyekben őt keresik fel a vecsési dolgozó parasztok. Amin már nem segít sem a helyi tanács, sem ügyvéd, azon, majd seaít Tomka bácsi! Ilyen nézet alakult ki a faluban évek alatt. Hatvanhét éves, de mér aktívan dolgozik a pártban Kommunista nárthűsége. •áll­hatatos emberszeretete sugár­zik az eoész emberből, e fon­tos munkájának végzésében. Müven jó lenne, ha örökké élnének az ilyen nagyszerű emberek! S az idők véatelev séaéin tanítanának benniin• két, fiatalokat, és a felitövek vő nemzedékeket, honv min< din bátor leonen a szivünk é\ mindin becsülni tudjuk a szá bads&got. Korom József

Next

/
Oldalképek
Tartalom