Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-23 / 172. szám

1961. JÜLIUS 23. VASÁRNAP 3 ARCOK AZ ÉPÍTKEZÉSEN Legyen tömegmozgalom MINDENES“ KUBIKOSBRIGÁD Varsány Nógrád megyében fekszik. Közei Balassagyar­mathoz, öt kilométerre Szé- csényhez. És hetven kilomé­terre Váchoz, ahol a DCM épül. Ezt a hetven kilométert teszi meg hetente kétszer — pénteken vagy szombaton oda, hétfőn hajnalban visz- sza — a „mindenes"’ kubikos­brigád. Véletlenül ismerkedtem ösz- sze velük. Mikor Visnyi Ist­vánnak, az ÉM Szolgáltató V állalat vezető gondnokának elmondtam szándékomat, ő a telefonhoz nyúlt és a C-lelep gondnokságát kérte. S amíg a központ kapcsolt, röviden tájékoz­tatott: — Összesen háromezren lak­nak az építkezésen. A C te­lep a legnagyobb, ezernégy- százan lakják. A legtöbb em­berrel ott ismerkedhet meg. Halló, Gátas szaktárs ... Ma­ga az, Bereczki néni? Ö a helyettes gondnok — szólt felém. — Halló! Van itt egy újságíró szaktárs. Tegyék az orvosi rendelőbe. Jó, mind­járt lemegy magukhoz — és helyére tette a kagylót. — Köszönöm, Visnyei szak­társ. De én éppen azt kér­tem, hogy valamelyik barakk­ban, egy brigád társaságában alhassam... A vezető gondnok kellet­len arcot vágott: — Nézze .. é Mindenütt rend van. Tiszta ágynemű, söpör­nek. Mosdók, angol WC-k. Rendszeres fertőtlenítés ... De most, nyári időben — tudja, nagy a meleg, a por... Biztosan bolha is akad. Nem szeretem a bolhákat — de hát a riport az első. S Be­reczki néni bevezetett egy nyolcágyas szobába. Az üres ágyat felhúztuk. — Rendes, dolgos népek. — Majd este beszélek velük. Este van. Mennék a szoba­társakhoz — de előbb körül­nézek. A kantinnál vagy har­mincán söröznek. Megfontolt szavak, tréfálkozások. A kul- túrbarakikban, a rexasztalon futkosnak-csattognak a go­lyók. Benyitok sorra a szo­bákba. Könyvtár, újságok, pingpong. A kultúros Ko­vács Istvánnál a közeli két műsoros este jegyeit vásárol­ják. A mosdókban csobog a víz. A világos ablakok mö­gött — asztaloknál, ágyak szélén — kártyáznak, beszél­getnek Este van — s valami nyugodt, békés hangulatot áraszt ez a téglából épült, fe­hérre meszelt kis barakkváros Fél kilenc. A szobatársaim' már biztosan otthon vannak. \ Sietek haza. Kettes barakk,: négyes szoba. S a szobatársaim — alsza­nak mélyen. Elkéstem. Oda a riport! De a másik szobában (— Jó estét! Nem tudok aludni.) már nagyobb szerencsével járok. Tíz perc múlva már beszé­lünk — abba is marad a 6napszli. — Hová valók? — Varsány ba. — Mindnyájan? — Nem. Csak hárman. A brigád többi tagja az egy-per- négyesben lakik. — Hol dolgoznak, szaktár­sak? — A hat-huszonkettes mun­kahelyen. Az egyes mélyépí­tőknél. Ötvenkilenc október egytől, mióta ide jöttünk. — És mi a munka? — Kubikolunk. De megcsi­nálunk mi mindent, amolyan mindenesek vagyunk. — A kereset? — Lehetne több is — néz­nek össze elgondolkozva. Legtöbb kérdésemre egy barnára égett, sima hajú, iz­mos fiatalember felel. Pásztor Ferencnek hívják. Huszonhét éves múlt, s egy hároméves kislány apja. A szőke, teste­sebb Laszkó Boldizsár egy év­vel fiatalabb nála. De ő már kétcsaládos. Akár Bárány András, aki a harmadik X-be lépett. — Ha szakmunkások lenné­nek. vastagabb volna a borí­ték. Nem gondolkoztak erről? — Ahhoz tanfolyam kéne. No meg a nyolc iskola. De a nyolc iskolával csak Bárány dicsekedhet a brigádban. Lacz- kó négyet végzett, én ötöt — mondja csöndesen Pásztor. S a brigád többi tálja? Az egyes barakk négyes szo­bájában feloszlik a bunkó­parti. Kovács András brigád­vezető (habár az utóbbi időben — egy nézeteltérés miatt — Harsányi Mihály nevén sze­repel a brigád) nagyot néz, mikor megkérdezem, hogy hány osztályt végzett. — Három után munkába fogtak. De a három családom elvégzi mind a nyolcat. Erről beszélnek mind — és így is vélekednek. Gyors statisztikát csinálok. Harsányi Mihály, 27 éves, két gyerek, öt elemi. Kanyó Sán­dor, 36 éves, két gyerek, öt elemi. Tupi János, 34 éves, két gyerek, két elemi. Balázs Ká­roly, 41 éves, négy gyerek, négy elemi. Tehát a bűvös nyolc általánostól mindnyá­jan messzire vannak. Pedig a szakmai gyakorlatuk ... Igen. Nem ajándékba kapták a szocialista brigád címet. Mert, akár a jó testvérek: együtt utaznak haza, s itt, az építkezésen is mindenben együtt járnak. Munkásakadé­mia, mozi, műsoros estek, kár­tya. (Mikor idekerültek, nem volt hely egy szobában, s most ezért laknak külön — de csak estére, — éjszakára.) És együtt haladnak a munkavégzésben is.. Akár kubikolás, ácsmunka, állványbontás — akár betono­zás, gerendák beemelése., — A műhelyraktárnál — 13 méteres magasságban — hat forint tizenkettőért emeltük be a gerendákat, amit nem csinált meg az ács — nyolcfo­rintos órabérért. — Értem én, szaktársak! De az ács: szakmunkás. Ha ma­guk is azok lennének, magu­kat is jobban fizetnék. Utána néztek már annak, hogy a nyolc általános nélkül, valami tanfolyammal, nem tudnának-e előbbre jutni? Hi­szen a maguk gyakorlatával könnyű volna a vizsga. Milyen könnyű ezt mondani! Mert ezek az egyenes, sokol­dalú, törekvő, komoly embe­rek, maguktól mindent megta­nulnak. De ha „muszáj” ta­nulni, ha ott az a szó, hogy vizsga — valahogy elszáll az akaraterejük, a kitartásuk. Bár Tupi János már enged: — Ha csak annyit tudnék, mint a legkisebb fiam, elmen­nék bármilyen tanfolyamra. Kovács András rábólint. — Én is. De negyvennégy éves fejjel... A brigád összesandít. — Na-na! Nem vagy még öreg! Vagy tán a gólya hozza a negyedik családodat? Nagyot nevetünk ezen, s á szó a keresetre fordul újra. Megtudom: azért is kevés, mert Tupi lakást vett és Pásztor, Laczkó, Kanyó most épített házat. És vonják az OTP-részletet tőlük. Már tizenegy is elmúlik, amikor a „szobámban” felmá­szom az ágy emeletére. S reg­gel — ígéretemhez híven — Szmodis Lóránt irodaajtaján kopogok. — Eddig jobban kerestek — mondja az építésvezető. S ri­deg tényeket említ: több a felaprózódó munka. Béralap. Nem szakmunkások. — De ha utána járok, a munkaügyi osz­tály talán állványozóvá „lép­teti elő” őket. Az egyik leg­jobb brigádom — előbb elvé­geznek mindent — ennyit megérdemelnek. De visszatérve a reggelre: halkor ébredtem fel. Szoba­társaim már elmentek — most én aludtam el őket. A mosdóban nagy pancsolást csaptam. Jól végignéztem ma­gam: sehol egy bolhacsípés. Murányi József A gyárak dolgozói indítot­ták el útjára, a Szovjetunió kommunista munkabrigádjai­nak példájára, a szocialista brigádversenyt. Alig két esz­tendeje ennek, s máris moz­galommá nőtt a kezdeménye­zés. Pest medvében 170 «m­etatista eddig, s 670 máo- Mi--» a címért. Nem kevés ez. de tömegmoz­galomnak nem nevezhető. Pe­dig az eddigi tapasztalatok, és az élet is arra figyelmeztet, hogy tömegmozgalommá kell fejleszteni a szocialista bri­gádversenyt. Mi a verseny alapkövetel­ménye? Szocialista módon dolgozni, tanulni és élni. Olyan követelmény ez. ame­lyet ma már a dolgozók tö­megei tesznek magukévá. Ha pedig így van, akkor ezeknek I a tömegeknek joguk van részt venni a szocialista embertí­pust kialakító mozgalomban. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyes tö­rekvések mellett, néhány he­lyen a legjobb szakmunká­sokat szedték össze egy bri­gádba — Csepel Autógyár jár­műgyára —, vagy olyan brigá­dok neveztek a versenybe, amelyeknek a fél műhely be­segített. Persze, olyasmi is előfordult, mint a Dunai Ha­jógyárban, ahol felhígították a mozgalmat, csaknem valamennyi nnvn- kabriq-iMdd q/er »«iapst kö­töttek. a szoc'a’ista cím elnyerésére Ilyesmire persze nincs szük­ség. De igenis szükség van arra, hogy azoknak a brigá­doknak amelyek elhatározták, hogy megfelelnek a címet ki­érdemlő követelményeknek, helyet kell adni a mozgalom­ban. Sőt. arra is ügyelni kell a vállalatok, üzemek vezetői­nek, hogy ha csak lehetséges, ne csoportosítsák át a brigá­dok tagjait, hagyják őket egy­ben, s ha mégis át kell szer­vezni, lehetőleg egy-egy bri­gádot helyezzenek át más munkaterületre. Annál inkább szükség van erre, mert ezek a brigádok olyan közös programokat csi­nálnak. mint a Csepel Autó­gyár Bánki Donát szocialis­ta brigádja, amely társadal­mi munkát végez a gyár la­kótelepén. A Pestvidéki Gép­gyár Petőfi szocialista forgá­csoló brigádja a különböző alkatrészek megmunkálási idejének csökkentését vállal­ta. Munkájuk szervesen ösz- szekapcsolódik. Ha valakit ki­vennének a sorból, az egész brigád munkája hátrányt szen­vedne. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeknek a brigádoknak el kell zárkózniok a külvilágtól. Ellenkezőleg, az az egészséges, ha szo­cialista brVárl leink spnrí- tenek a többieknek a, nr’.n- kaversenvhen. segítenek a másik brigádok­nak is szocialistává válni. Nem lehet egyetérteni az olyan nézetekkel, amelyek sze­rint, ha sok lesz a szocialista brigád, a mozgalom elveszti vonzó hatását. Jól tudjuk, hogy akik így vélekednek, nem akarnak rosszat a mozgalom­nak, csupán nem látták még be nézetük helytelenségét. Egy fiatal versenyforma velejárói ezek, s előbb-utóbb meg le­het tőlük szabadulni. Azt kell világosan végiggon­dolni, hogy azért jelentke­zik egyre több brigád a mozga­lomba, mert egyre több em­ber megérti, hogy a szocia­lizmus akkor valósulhat meg, ha ő maga is segít a közös munkában, miközben az em­ber is fejlődik, alakul. A mozgalom tehát nem szen­ved hátrányt azzal, hogy több lesz a szocialista brigád, el­lenben a szocializmus üg}’e nyer vele, mert a társadalom egyre nagyobb rétegeit emeli ez a nagyszerű mozgalom egy­re magasabbra. Akik az élen jártak, ne féltsék presztízsüket. Inkább legyenek büszkék arra, hogy példájuk ilyen nagyarányú követésre talált. A Csepel Autógyár, a ceglédi Közle­kedésépítési Gépjavító Vál­lalat. a Váci Fonógyár, a Dunakeszi Járműjavító és más gyárak szocialista brigád­jait élénken figyelték a töb­biek, miközben csökkentették a gyártási időt és a selejtet, javították a minőséget, újí­tottak, tanultak és tanítottak,, együtt jártak színházba, moziba, kirándulni és tán­colni. Figyelték őket és hallgatták, amint egy-egy hét­fői napon örömmel elevenítet­ték fel közös élményeiket. Ne csodálkozzon tehát senki, ha a többiek is kedvet kaptak az olvasásra, tanulásra, hogy majd ők is újíthassanak, job­ban dolgozhassanak, több szépet lássanak és részesei le­gyenek az egymást segítő, for­máló közösségeknek. Joguk van hozzá! Még az Alagi Ál­lami Gazdaságban is, ahol a vezetők szerint náluk még nem értek meg a szocialis­ta brigádverseny feltételei. Nem arról van persze szó, hogy lazítsunk a követelmé­nyeken. Ezt nem szabad meg­tenni, mert akkor nem lenne értelme az egész mozgalom­nak. A követelmények csak szi­gorúbbak lehetnek az idő előrehaladtával, lazábbak nem. El kell tehát fo­gadni a brigádok jclcnt- kezését a szocialista versenybe, se­gíteni is kell őket, de az el­bírálásnál csak akkor adják meg számukra a szocialista brigád címet, ha száz szá­zalékig megfeleltek a köve­telményeknek. Ha nem, ak­kor újabb erőpróba elé kell állítani az ilyen brigádokat, mindaddig, amíg minden te­kintetben eleget nem tesznek a mozgalom követelményei­nek. Farkas István Gyümölcsaszaló Cegléden A Ceglédi Szeszipari Vállalatnál megkezdte a termelést egy új üzemrész, a gyümölcsaszaló. Dicséret illeti a vállalat vezetőit, akik Klára-majorban, a volt Weiss Manfréd birto­kon felkutatták a két rozsdásodó, használatlan Schilde rend­szerű aszalógépet. amelyeket aztán a TMK dolgozói Atkán István vezetésével rendbehoztak. A gépeknek új. tágas üzem­csarnokot építettek. Munkában az aszalógép Minden jó, ha a vége jó — a töi'vény betűjének és szellemének megfelelően — vissza kell adni. Ekkor lépett közre az ár­mány, a rágalom. A vállalat, amelynek a házat vissza kel­lett volna adnia, koholt vá­dakkal igyekezett befeketí­teni a járási tanácsnál H. Gy.-nét. A tanács illetékesei elvesztették biztonságukat, s nem mertek dönteni. Egyfe­lől ott állt a törvényes igaz­ság, másfelől a befolyásos rá­galom. így azután döntés nél­kül átj átszőtték az ügyet a megyei tanácsnak. A megyé­nél az iratok 1959 tavaszáig feküdtek. Akkor — ismét csak döntés nélkül — vissza­utaztak a járáshoz. Most már azután döntöttek a járásnál: a kérést elutasították. Indo­kolásul közölték, hogy H. Gy.-né a törvény szerint nem jogosult a házra, mert régeb­ben kizsákmányoló volt. H. Gy.-né megdöbbent. Ö kizsákmányoló? Hiszen 1945- ben még csak huszonkét éves egyetemista lány volt, rögtön utána pedig dolgozni kezdett, mint állami pénzintézeti al­kalmazott. Természetesen fel­lebbezett a megyéhez. A rá­galom azonban tovább hatott. A megyei tanácsnál is eluta­sították. Mégpedig azzal a szóbeli indokolással, hogy „ő ugyan nem volt kizsákmá­nyoló, de az apja volt nyilas képviselő és huszáralezredes, sőt — vezérkari tiszt". A rágalomnak tehát — a jelek szerint — hitelt adtak. És mégsem. A becsületükben mélyen sértett család pa­nasszal élt a szocialista tör­vényesség legfelsőbb fóru­mánál, az Elnöki Tanácsnál. Elpanaszolták, hogy a rágal­makból egy szó sem igaz. S a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, ahol a fülbe sú­gott befeketítésnek semmi, de semmi keresnivalója nincs, hat hét múlva igazságot szol­gáltatott. Véget vetve három­évi huzavonának, a családi há­zat visszaadta H. Gy.-nének. Mint az indokolásban mon­dotta, azért, mert ,M tanács egyetlenegy okot sem tudott felhozni döntése mellett” ... A család ma már beren­dezkedett a házban, boldogan élnek és dolgoznak. Ha jól tudom, szépen gyarapodnak is, mint annyian ebben az or­szágban. Lakásukban ott áll már a televízió, a frizsider, s a család egyik tagja éppen mostanában látogatóba uta­zik Belgiumba ... A törvény, a szocialista ál­lam törvénye tehát diadal­maskodott. S ez nagyon jó. Hiszen igazság nélkül nem él­hetünk. Ügy kell az, mint a levegő. Természetes, egé­szen természetes, hogy a mi országunkban, a mi törvé­nyeinknek érvényre kell jut­niuk. Az Elnöki Tanács dön­tése erőt és bizalmat adott az érdekelteknek, s mind­azoknak, akik kíváncsian, sőt, kritikusan figyelték az ügy végét. Az igazságos döntés azt a meggyőződést erősítette meg mindazokban, akik a hosszú huzavona idején mél­tatlankodtak, hogy a miénk ez az állam, minden hatalmával egyetemben. D. I. idős, nyug­díjas ember. Azt mondják, hogy amikor a végső döntést meghallotta, elérzékenyülve, szemében a boldogság fényé­vel mondotta: Ugye, hogy ott fönt tudják, mi a törvény, mi az igazság? Igen, €z győzelem volt a szocialista törvényesség egyik kis csatájában. Most mond­hatnánk a közmondással, hogy minden jó, ha a vége jó. De nem mondjuk, mert a kér­désnek másik oldala is van. Ez pedig így hangzik: miért kellett H. Gy-nének ezt a hu­zavonát évekig végig kínlód­nia? Miért, nem volt az érin­tett hivatalos szervekben any- nyi önállóság és felelősség- érzet hogy megfelelő körülte­kintéssel. a vádafk megnyug­tató tisztázása után. a való tények megfelelő mérlegelésé­vel a szocializmus törvénye szerint döntöttek volna? Miért kellett a kérvényező­nek- panaszra mennie az igaz­ságtevő Elnöki Tanácshoz? Miért kellett az alsóbb szer­vek feladatát végülis az Or­szágházban elvégezni? . A tanács illetékes funkcio­náriusai talán úgv gondolták, hogy „rázós az ügy, hisz’ egy nagv vállalat áll szemben a kis emberekkel, biztosan a vál­lalatnak van igaza?” Ha így lett volna, hadd juttassuk eszükbe, hogy a szocialista törvényesség egyik alapvető elve szerint a törvény előtt mindenki egyenlő! Avagy ne­tán úgv gondolták, hogy „nem ió felelősséget vállalni az ilyen vitás ügyekben, felleb­bezzenek. s aztán döntsön a felsőbb fórum. Majd ott kide­rül az igazság?! ^°5' a felsőbb, a legfelsőbb fórum döntött is. Ez a döntés növelte az érintett állampol­gároknak a népköztársaság törvényeibe vetett hitét és helyreállította azt a tekintélyt, amelyet a korábbi, meggon­dolatlan és indokolatlan dön­tések csak csorbítottak. Mert az egész ügyben, úgv gondo­lom. nem is a családi ház a legfontosabb, hanem szocia­lista társadalmunk érdeke. Az pedig nem azt mondta, hogy minden jó ha a vége jó, ha­nem azt: a dolaozók társadal­mában a legfőbb törvény — a dolaozó emberek jogainak maradéktalan érvényesítése. Mégpedig fölösleges sérelmek, fájó keserűség nélkül. Firon András Nem mindig. Érdekes és na­gyon elgondolkoztató esetet hallottam a minap. Az egyik Pest környéki faluban mesél­ték el. Még a levelezést, a hi­vatalos iratokat is megmuto­gatták. S a papírok arról ta­núskodtak, hogy végződhet valami bármilyen jói, mögötte esetleg sok fölösleges sérelem, fájó keserűség húzódik meg. A történetet nevek nélkül, de közreadom. Nem azért, hogy újra sebeket szakítsak fel, ha­nem az okulás kedvéért mindazok részére, akiket illet. Nemcsak ebben, hanem más ügyekben is. D. I. gyógyszerész. Leánya: H. Gy.-né, a Nemzeti Bank tisztviselője. Mindketten el­ismerten szorgalmas, törvény- tisztelő emberek. Négy évvel ezelőtt, 1957 tavaszán kor­mányrendelet jelent meg a j kisebb családi házak vissza- I juttatásáról, H. Gy.-né, aki > családjával évek óta egy sö- i tét, nyirkos lyukban lakott, : kérvényezte, hogy adják visz- i sza a korábban kisajátított : családi házukat. A kérvényt ; 1957 május 4-én küldték el a : járási tanácsnak. A tanács a : kérést őszig meg sem tár- ! gyalta. Ismételt sürgetésre ! végre véleményt kért a köz- ! ségi tanácstól. Az szótöbbség- : gél úgy döntött, hogy a házat VASÁRNAPI POSTA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom