Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-13 / 163. szám

1961. JULIUS 13, CSÜTÖRTÖK "’ktfívlao 5 EGYÜTT AZ ANYA ÉS A FIA Ma délután négy órakor, a miisi temetőben, kommunista gyászszertartással temetik el özv. Kifut Istvánnét. A hetven évet élt kommunista asszonnyal közös sírba helyezik fiának, az 1941-ben kivégzett Kifut István kommunista vezetőnek eddig a Rákoskeresztúri temetőben nyugvó földi maradványait is. Négy éhes fiverekrői _ két fiúról, két leányról — kel­lett. gondoskodnia az öreg Ki­fut Istvánnak. Földnélküli zsellér volt Pilisen, dolgozott látástól vakulásig, s feleségé­vel. a bábaasszonnyal együtt azt számolgatta; mikor dó tol­hatják a gyerekek gyorsan szakadó ruháit. I Az öreg Kifut szociáldemo­krata volt. Baloldali. S gyű­lölet-teli kifejezéseket plán­tált a gyerekek nyiladozó ér­telmébe. S később, mikor fel­cseperedtek. keresni kezdték az utat. amely oda vezeti őket. ahol értelmét vesztik azok a kifejezések: nyomor, kizsák­mányolás. urak. Bekapcsolódtak a Monor környéki kommunista szervez­kedésbe. S az édesanya — bá- batáskáiában — vitte házról házra, faluról falura a tiltott Topáratokat. István korán megnősült. El­ment a szülői háztól — de na­ponta hazaiárt így is. mert nagyon szerette az anyját. S az anya rettegve figyelte: mi lesz, amikor Istvánt és öccsét, a pár évvel fiatalabb Jánost >— harmincöt társukkal együtt i— letartóztatták, elhurcolták. . .Kajld József. Kifut Ist­ván és Gogolya Németh László az 1931—33 évek alatt Mono- ron és annak környékén a Kommunisták Magyarországi Pártjának továbhi kiépítésére és megszervezésére, tehát az állam és a társadalom törvé­nyes rendjének erőszakos fel­forgatására irányuló mozgal­mait kezdeményezett és veze­tett. azáltal, hogy mint a mo- nori kommunista kerület, ke­rületi bizottságának tagjai a seitszervezkedést Monor. Pi­lis. Irsa és Alberti községek területén megkezdték, a szer­vezkedés részére tagokat nyer­tek meg — azokat illegális nevekkel ellátva sejtekbe, he­lyi bizottságokba beosztották, a szervezkedésnek budapesti kapcsolatáról gondoskodtak — a szervezkedő» részére illegá­lis kommunista sajtóterméke­ket szereztek be — azokat továbbadás és szétszórás útján ter jesztették .. így szol — többek között — a Budapesti Királyi Ügyész­ség elnökének. Baróthy Pál királyi főügyésznek 1933. de­cember 27-én kiadott vádirata. S Kifut János most „megúsz­ta” — egy év és nyolc hónapot kapott. De 1941-ben mér az életét követelte Horthy vérbírósága. A vád: fegyverviselési és va­dászati engedély nélkül va­dászni megy eev társával. A vadőr tüzet nyit rájuk. Kifut riasztólövést ad le. Kifut Ist­ván társát agyonlövi a vadőr — mégis a kommunista veze­tőt állítják a Pestvidéki Bíró­ság rögtönítélő tanácsa elé. Szakolczay Lajos királyi ügyész halálbüntetést kér Ki­fut Istvánra. És 1941 decem­ber 21-én az Országos Gyűjtő- fogházban végrehajtják az ítéletet. Nincs meg a jogalap­ja. de nő a kommunista ve­szély. recseg az úri rendszer — példát kell statuálni! Az anya összerosikad. De aztán megkeményíti a szívét, s három gyermekével folytat­ja azt az utat, amelyet fia járt. amelyet fia kijelölt. Most újra egymás mellé ke­rül az anya és mártír fia. Egy­más mellé kerülnek — többé nem választhatják szét őket. S a munkás gyászánduló komor fenségú hangjai a várt, a beteljesedett világ hálaóne- két is zengik. Murányi József Fél év alatt 33 millió naposbaromfit adtak át nevelésre a keltető állomások C H I K E mai nap 1961. július 13, csütörtök, Jenő napja. A nap kél 3.59, nyugszik 19.39 órakor. A hold kél 4.39, nyugszik 19.53 órakor. Várható időjárás csü­törtök estig: meleg idő. Vál­tozó felhőzet, több helyen záporeső, zivatar. Élénkülő déli, délnyugati szék Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28— 31, egy-két helyen 31 fok felett. Távolabbi kilátások: a hét végére a hőmérséklet csökken. A Földművelésügyi Minisz­térium állattenyésztési főigaz­gatóságán összegezték a ba­romfifélék gépi keltetésének első félévi eredményei^. Meg­állapították hogy hat hónap alatt 33 121 000 baromfit kel­tettek ki a keltető állomások, ami csaknem ötmillióval ha­ladja túl a múlt év első felé­nek eredményeit. Különösen örvendetes a nagyobb testű, értékesebb baromfifajok gé­pi keltetésénél tapasztalható fejlődés. Míg például a múlt év első felében pulykából 310 000-et, az idén 738 000-et keltettek ki. libánál 46 000-ről 110 000-re, kacsánál pedig 1 1?7 000-ről 1 659 000-re nőtt a géppel keltetett baromfiak száma. Általában jónak mond­ható a kelósi arány is: a csir­kéknél a berakott tojások 77,2 százaléka kelt ki. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek a múlt év első felében 6.4 millió, az idén pe­dig ugyanennyi idő alatt 11.8 millió naposbaromfit vettek át nevelésre. A keltető állo­mások által átadott naposba­romfinak az idén már több mint a felét a szocialista szek­torhoz tartozó gazdaságok ne­velik fel. Nagyrészt ennek tu­lajdonítható, hogy a tartási és takarmányozási viszonyok javulásával párhuzamosan mind kevesebb lesz az elhul­lás: a jelentések szerint áz év első felében a kikeltetett ba­romfinak csupán 9—10 száza­léka hullott el, ami a múlt év hasonló időszakában tapasztalt veszteségekhez képest 4—5 százalékos csökkenést jelent. (MTI). — NYÁRRA a csillebérci úttörőtáborba költözött Ta­kács Pál, a túrái Rákóczi- rádió elnöke és a túrái út­törőcsapat vezetője. A csa­patvezető a nemzetközi út­törőtábor táborrádiójának és tábori faliújságjának szer­kesztői teendőit látja el. — MÁSFÉL milliónál töb­bet költ évente szociális jut­tatásokra a Gödöllői Ganz Árammérőgyár. Közel 350 ezer forintot fizetnek ki ét­kezési hozzájárulásként. Állandósítja az eszpresszókávé minőségét az új magyar automatikus műszer Dr. Karády Győző gépész- mérnök és négy társa új auto­matikus műszert szerkesztett, amely az eszpresszógépekben mindig azonos hőmérsékletű gőz „termelését” teszi lehető­vé. Az új hőfokszabályozó automata az eszpresszógép ka­zánjában keletkező gőz nyo­mását és ezzel hőmérsékletét „figyeli”, s ennek alakulása szerint kapcsolja ki vagy be a fűtőáramot. A műszer sokkal kisebb a régi hatalmas, kétrészes hőfok- szabályozóknál. Még a legna­gyobb, 30 literes eszpresszó­géphez való példánya sem na­gyobb a családi gyufaskatu­lyánál. Azonkívül, míg a régi hőfokszabályozók csak körül­belül 10 fokos hőmérsékletvál­tozást észleltek, az új műszer nem „engedélyez” 2—3 foknál nagyobb eltérést a legmegfele­lőbb hőfoktól. A gyakorlatilag mindig azonos hőmérsékletű gőz miatt a kávé minősége is mindig azonos lesz. Az űj ké­szülék elejét veszi az olyan kényszerszüneteknek is, ami­kor a vendégnek azért kell várnia, mert „nincs gőz” a masinában: — AMATÖR rádióskor szervezését kezdték meg Do­báson. A rádióskor a K1SZ- szeroezef keretében műkö­dik. — MUNKÁS—PARASZT találkozókat rendeznek au­gusztus 20-án a dabasi járás valamennyi községében. A KISZ-szervezet irányításával már megkezdték a találko­zók előkészítését, többek kö­zött diákokból színjátszó cso­portot hoznak létre. — ÚRIBAN egy Zetor szikrafogójából kipattanó, szikra felgyújtott tizennégy kéve árpát. Csak a honvéd­ség és a lakosság közös ösz- szefogása akadályozta meg, hogy a tűz továbbterjedjen. — SZÁZHETVENEZER fo­rinttal többet, 2 265 000 fo­rintot forgalmazott az első félévben a szentendrei KE- RAVILL-szaküzlet. Az üz­letben 116 televíziót, 115 rádiót, 20 motorkerékpárt és 162 mosógépet vásároltak a szentendreiek. — ÉVZÁRÓ ünnepélyt tar­tottak a ceglédi gyors- és gépíró iskolában. Az ün­nepélyen a Művelődésügyi Minisztérium jelen levő kép­viselői nagy elismeréssel nyilatkoztak az iskola jó tanulmányi eredményéről. — HARMINC DARAB hí­zómarhát adnak terven felül az Állatforgalmi Vállalatnak a tatárszentgyörgyi Uj Alkot­mány Termelőszövetkezet tagjai. A terven felül hizlalt vágómarhákért — előrelátha­tólag — százhetvennyolcezer forintot fizet ki az Állat for­galmi Vállalat. — ÚJABB BAKELIT prés­gépek érkeztek a Telefongyár bugyi' üzemébe. — BAROMFITENYÉSZE­TET létesítettek ~a títigyi Tessedik Sámuel Termelő- szövetkezetben. A terme lő- szövetkezet új baromfitele­pén 18 ezer naposcsibét ne­velnek fel. A csibék felne­velése előreláthatólag 200 ezer forint többletbevételt jelent a termelőszövetkezet­nek. — MŰANYAG-CSAPÁGY­RA cseréli fel a Váci Fonó szelfaktorgépeinek orsócsap­ágyait. Az új csapágyakat nem kell olajozni — a vár­ható megtakarítás megköze­líti a százezer forintot. — HATSZÄZ TOLLAT ál­lítottak össze egy hónap alatt — hat évvel ezelőtt — a Pest megyei Vegyi és Kézműipa­ri Vállalat golyós- és töltő­tollrészlegében. A szentend­rei üzemben ma hat-nyolc­ezer tollat készítenek el na­ponta. s ennek jelentős ré­szét külföldre szállítják. — JŰLIUS 29-EN ünnepli tízéves fennállását az Abonyi Építőipari és Lakáskarban­tartó Kisipari Termelőszö­vetkezet. A szövetkezet a tíz év alatt megerősödött — az elmúlt évet kilenc és fél százalékos nyereségrészese­déssel zárta. A jubileumi ün­nepségek keretében augusz­tus 5-én, kétnapos szegedi városnézésre indulnak a szö­vetkezet dolgozói, akiknek útiköltségéről. szállásáról, étkezéséről és a szabadtéri színház egyik előadásának megtekintéséről — a szociális és jóléti alapból — a szövet­kezet gondoskodik. A ktsz leaiobban dolgozó tagjai kö­zött tízezer forint jutalmat oszt ki a vezetőség. — AUGUSZTUSRA VAR­JAK az új külföldi gépeket a Kistarcsai Fésűsfonógyár­ba. A rekonstrukciós terv ke­retében csaknem az egész gépparkot kicserélik. , A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18.00: Múlt és jelen. Köz­vetítés a 125 éves Óbudai Hajógyárból. 18.30: Kisdo­bosok műsora. Dani és a Mókamester. 19.00: A jövő hét műsora. Műsorismerte­tés. 19.05: TV-híradó. 19.20: „Kunyhók a paloták ellen”. Megemlékezés a Bastille le­rombolásának évfordulóiá­járól. 19.35: Napsütötte par­tok. Szovjet kisfilm. 20.00: Therese Raquin. Francia film. (Csak IS éven felüliek­nek.) Kb. 21.50: Hírek. HÉTFŐ, JtflLITJS 17. Kossuth-rádió; 8.10: Tánczene. — 9.00: Lányok, asszonyok ... — 9.20: Bach-müvek. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.80: Köny- nyüzene^ — 10.55; Barangolás a Nyírségben. — 11.30: Kamarazene. — 12.10: Népi zene. — 13.20: Csí­nom Palkó. Részletek Farkas-Dé- kány dal játékából. — 13.55: Na­pirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Úttörő­híradó. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi... — 17.15: Öt­órai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjá­rat. — 18.00: Magyar n^óták. — 18.30: Ordasok között. Folytatá­sos rádiójáték. IV. rész. — 19.00: Bemutatjuk új operafelvételein­ket. — 19.30: Miniszter a mikro­fon előtt. — 19.40: Könnyű hang- szerszólófc. — 20.25: Bing Crosby énekel. — 22.30: Lengyel Zenei Hét megnyitó hangversenye. Petöfi-rádió: 14.15: Cimbalom, citera és tárogatómuzsika. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.15; Liszt-dalok. — 16.35: Kilenc hó­nap. Részlet Nemes György regé­nyéből. — 16.55; Régi cseh fúvós­muzsikai — 17.15: Helsinki zenei életéröl. Élménybeszámoló. — 17.45: Anna Kelly Vaszilopol éne­kel. — 18.05: Zenekari muzsika. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Édes anyanyelvűnk. — 19.45: Kórusok. — 20.00: Népdalok. — 20.40: Fa­lurádió. — 21.10: Czanik Zsófia és Réti József énekel. — 21.35: A tűz és a vas ura. — 22.00: Könnyűzene. KEDD, JÚLIUS 18. Kossuth-rádió: 8.10: Operarész­letek. — 9.00: A Pál utcai fiúk. XIII. rész. — 9.20: Muzsikál a tá­bor. — 9.40: Fúvószene. — 10.10: Tánczene. — 11.00; Mag a tarlón; Elbeszélés. — 11.20: Csajkovszkij: II. Szimfónia. — 12.15: Operett- részletek. — 13.00: Haydn: D-dur vonósnégyes. — 13.30: Nem bo­szorkányság — technika! — 13.5G: Egy falu — egy nóta. — 14.15: Fiatalok Zenei Újságja. — 14.40: Felhőszakad ás. Regényismertetés. — 15.10: Élőszóval — muzsiká­val. — 17.35: Illik — nem illik? — 17.55: Balassa Tamás: Nyári szvit. — 18.10: Madrid határán. Beszélgetés Györkey Tiborral a spanyol szabadságharcról. — 18.30: Mihály András: Gordon­kaverseny. — 19.05: A rádió ipari rovata Jelenti. — 19.25: Ádám Je­nő: Arany János dalai. — 20.25: Zenés séta Moszkvában és Lenin- grádban. — 21.10: A kétezeréves arhajós. Fantasztikus rádiókomé­íia. — 21.45: Helge Roswaenge énekel. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Tánczene — 23.15; Ka- narazene. Petöfi-rádió; 14.15: Operettmu- ssika. — 15.00: Kórusok. — 15.15: Elfelejtett magyar költők. Csoko­nai kortársai. — 15.30: Népi ze­ne 17, Gyula 17.S _. _ «ék. — 17.40; Hacsaturján: Álar­cosbál — szvit. 18.05: Buzsáki KISZ-lakodalmas. — 19.05: Tánc­zene. — 19.25: A nyári égbolt csillagai. Előadás. — 19.40: Szim­fonikus zene. — 20.15; Baráton levele a köztársasághoz. Vers, 20.40; Falurádió. — 21.10: Ope rettrészletek. — 21.45: Gyermek­nevelés. — 22.00: Szól a gitár. — 22.20: Lengyel zenei hét; SZERDA, JÚLIUS 19. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene, — 9.00: A Pál-utcai fiúk. Regény. XIV. rész. — 9.20: Könnyűzene. — 10.10: A kis Miron. Elbeszélés. — 10,30: Elhangzott műsoraink­ból. — 11.50: Napirenden. — 12.15: Tánczene. — 13.20: Bemu­tatjuk új operafelvételeinket. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.55: Dalok a barátságról. — 14.10: Zenekari muzsika. — 15.10: Rob Roy. Rádiójáték. — 16.00: Népi zene. — 16.30: A barátság hullámhosszán. — 16.40: Schu- mann-dalok. — 17.15: Zenés aján- dékmüsor az olajvezeték építői­nek. — 17.55: Gondolat. — 18.35; Könnyűzene. — 19.05: Kerékasz­tal. — 19.20: Operettrészletek. — 20.25: Legújabb ifAmiga“ leme­zeinkből — 20.55: Szimfonikus zene. — 21.25: Az őskaján. Ady Endre verse. — 22.25: Népi zene. — 23.00: Operarészletek. — 23.40: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Tánczene. — 14.40: A sárkánytól az Ősemberig V. — 15.00: Operettrészletek. — 16.05: Híres házak mesélnek. — 16.35: Fúvószene. — 17.40: Szár­nyas mezőőreink. — Előadás. — 17.55: Két kórusmü. — 18.05: Ré­gi magyar muzsika. *— 18.35: Rá­dióegyetem: Istenérvek a tudo­mány fényénél. — 19.05: A Má- day—ifj. Nagy együttes játszik. — 19.20: Orvosi tanácsok. — 20.00: Részletek Mozart: Szöktetés a szerájbói c. operájából. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Az R—34-es repülőjárat. Közvetítés a pécsi Nemzeti Színházból. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 20. Kossuth-rádió; 8.10: Könnyűze­ne. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. I PEST ^ MECVEI 1 40 * s RÁDIÓ­K/tíriaD ÉS TELEVÍZIÓMŰSORA UHU. július 17-tól '2-1-iff — 9.00: Az Andráscsik-örökös. Rá­diójáték. — 9.42: Orosz népdalok. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Ze­nekar* muzsika. — 11.00: Rádió­egyetem: Istenérvek a tudomány fényénél. — 11.25: Legújabb „Amiga“ lemezeinkből. — 12.15: Operaegyüttesek. — 13.00: Egy falu — egy nóta. — 14.00: Ope­rettrészletek. — 15.10: Magyar századok. Haller János hármas históriája. — 15.35: Népi zene. — 16.05: Lányok, asszonyok . é. — 16.20: Táncdalok. — 17.15: Szív küldi.., — 17.45: Falusi hétköz­napok. — 18.15: Lengyel Zenei Hét. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.15: Verdi-ciklus. Traviáta. Négyfelvonásos dalmű. — 20.58: Tanítóknak, tanároknak. „Nyári terveim.“ — 22.20: Könnyűzene. — 23.15: Honegger-müvek. — 0.10: Vonós tá»czene. Petőfi-rádió; 14.15: Schubert: a-moll vonósnégyes. — 14.50: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.00: Könnyűzene. — 15.50: A titok. Elbeszélés. — 16.05: Népi táncok. — 16.20: Két vers. — 16.25: Szimfonikus zene. — 17.3C: Eleven rakéták. Előadás. — 17.45: Neményi Lili énekel. — 18.05: Fúvószene. — 18.25: Fillentő. Mó ricz Zsigmond elbeszélése. — 18.40: Operettnyitányok. — 19.15: Tánezene. — 20.00: Ungar Imre Bartók-müveket zongorázik. — 20.25: Élőszóval — muzsikával. PÉNTEK, JULIUS 21. Kossuth-rádió: 8.10: Brahms: d-moll zongoraverseny. — 9.00: A Pál utcai fiúk. Regény. XVI. rész. — 9.20: Könnyű szvitek. — 9.55: Napirenden. — 10.10: Operarészle­tek. — 11.00: Verses szatírák. — 11.15: Dallal, tánccal a világ kö­rül. — 12.15: Zenés séta Moszkvá­ban és Leningrádban. — 13.20; Operettrészletek. — 13.45: Gazda- szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. — 14.00: Kórusok. — 14.15: Sportoló ifjúság. — 14.35: Népi zene. — 15.10: Mesélő váro­sok. Riga. — 15.50: Szív küldi .. s — 16.25: Délutáni beszélgetés. Az ipari rovat műsora — 16.40: Vi­dám katonadalok. — 17.15: öt­órai tea. — l?.0O: Beethoven: cisz-moll szonáta. — 18.20: Moszk­vai tudósítónk jegyzete. — 18.30: Péntek este . .» — 22.20: Huszka- est. — 23.15: Lengyel zenei hét. Petöfi-rádió; 14.15: Händel: A- dur orgonaverseny. — 14.40: Sam­ba. Elbeszélés. — 15.00: Tánczene. — 15.50: Mozgóbüfé a határban. — 16.05: Kamarazene. — 16.50: Tábori hangoskép. — 17.00: 100 éve született Lányi Ernő. 17.25: Emlékezés a fény festőjé­re. — 17.45; Fúvószene. — 18.05' Keringők. — 18.30: Operarészie- tek. — 19.05: Népdalcsokor. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 70.40: Falurádió. — 21.10: Tánc­zene. — 22.00: Zenekari hangver­seny. SZOMBAT, JÚLIUS 22, Kossuth-rádió; 8.10; Huszka müveiből. — 9.05: Lányok, asszo­nyok . .» — 9.25: Zenekari muzsi- ka. — 10.10: Az óvodások műsora. — *11.00: A kétezeréves űrhajós. Fantasztikus rádiókomédia. 11.35: Könnyűzene. — 12.15: Szív küldi ... — 13.00: Mit olvassunk? 13.15: Operarészletek. — 13.45: hallgatóinknak. — .15: Ha- parasztábrá- — mu­tt ap a kül- Magyar partján. — — 18.20: jegyzetek. — muzsikájá- család. — 20.25: — 22.35: Tánc­Tátral- — 14.55: Hor­gászok ötperce. — 15.00: Opera­kalauz. Muszorgszkij: A szoro- csinci vásár. — Ismertetés. — 16.05: A három csitri. Ifjúsági rá­diójáték. — 16.45: Hanglemez­gyűjtők húszperce. — 17.30: San­zonok. — 18.05: Operettrészletek. — 18.45: Ismeretterjesztő előadás. — 19.05; vidéki népi zenekarok műsorából. — 19.35: Falurádió. — 19.55; Orvosi tanácsok. — 20.00; Zenei műsor. — 20.13: Közvetítés Luganóból. Szimfonikus zene. — 20.50: Gondolatok filmekről. — 21.50: Burns verseiből. — 22.00; Könnyűzene. VASÁRNAP, JÚLIUS 23. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyöze ne. — 9.00: Beszélgetés a zenéről. 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9.55: Tánczene. — 10.55: ■ Messze tájak. Verses összeállítás. — 12.15: Népi zene. — 12.50; Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi ... — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Nemzetközi ka­leidoszkóp. — 15.00: Az operett­szerkesztő postájából. — 15.50: Versek. — .16.00: Uj Zenei Újság. — 16.25: Olasz dalok. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 19.05; Országúton —- dülöúton . ., Fá bián Gyula írása. — 19.15: Szvjatoszlav Rihter zongorázik. — 20.10: Tánczene. — 20.55: A Ma­gyar irodalom kincsesháza. — 22.25: Prágai tavasz 1961. — 0.10: Leslie Carter orgonái. Petőfi-rádió: 8.00: Az evangé­likus egyház félórája. — 8.30: Bach-orgonamüvek. — 9.00: Szív küldi.., — 9.55: Miska bácsi le­mezesládája. — 10.35: Mit hal­lunk a jövő héten? — 10.55: Beethoven és Brahms-müvek. 12.20: A Szabó család. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: A kis­kakas gyémántfélkrajcárja. Zenés mesejáték. — 15.00: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 15.15: Kórusmuzsika. — 15.35: Láttuk, hallottuk..» — 15.50: Népdalok. — 16.25: Nicolai: A Windsor! víg nők. Háromfelvo- násos vígopera. — 18.35: Magya: tájak. — 19.05: Lengyel zenei hét. Tánezene. — 19.30: Fehérvirágos tavasz. — Elbeszélés. — 19.50: Fú­vósátiratok. — 20.15: Professzor úr, mi az igazság? Beszélgetés. — 20.30: Mindenki kedvére. A TELEVÍZIÓ MŰSORA KEDD, JÚLIUS 18. 18.00: Játék a vízzel. — 19.30: TV-hírado. — 19.45: Hétköznapi tanácsok. — A fagylaltkészítésről. — 19.55: Telesport. — 20.15: Szü­net. — 20.20: Pique Dame. — 22.05: Hírek. SZERDA, JÚLIUS 19. 19.15: A kisfilmek kedvelőinek. — Aranyból és bronzból. Cseh­szlovák film. — A föld szelepei. Izland gejzírjeiről. Német film. — 19.35: Ipari mozaik. — 20,10: Nyolc hold föld. TV-Játék. — 22.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 20. 18.00- Zöld úton a Dunai Ce­mentmű. — 19.00: A legszebb álom. Csehszlovák film. — 19.25: Jövő hét műsora. — 19.30: TV- híradó. — 19.45: Fazekasmüvé- szet. — 20.10: Kiábrándulás. NDK —lengyel filmdráma. — 22.00: Hí­rek. — SZOMBAT, JÚLIUS 22. 18.30: Falusi posta. — 19.00: TV-híradó. — 19.15: Hétről hétre. — 19.40: Dallamról dallamra. Szó­rakoztató zenei műsor. — 20.45: Nyári rejtvény I. — 21.25: A szak­szofon. Televíziós komédia. — 22.35: Hírek. VASÁRNAP, JÚLIUS 23. 11.00: Úttörőhírek. — 11.10: Ifjúsági filmmatiné, -r Miért fe­kete a varjú Kínai rajzfilm. — Légiposta. NDK rajzfilm. — 16.00 29. sz. Magyar Híradó. — 16.10 Magyar Hirdető műsora. — 16.25 A 4. és 5. számú Sporthíradó. — 16.55: MTK—Honvéd ökölvívó-csa­patbajnokság. — 19.00: Élőújság. — 19.00: Vasárnapi vers. — 20.00: Horgász a pácban. Francia film. — Kb. 21.30: Hírek. (A Magyar Rádió és Televízió a müsorváltoztatás jogát fenntart­ja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom