Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-02 / 154. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK f PEST MEGYEI A Z MSZMP P ES T MEGYEI BÍZÓ T T S ÁGA f S A M E GYEI TANACS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM. ÁRA 70 FIELÉR 1961. JÚLIUS 2, VASÁRNAP megérkezett az első idei búzaszállítmánj A jövő héten mór as ií/ búsat is örli a budapesti fiisella malom — Jót fisettek a külföldi búsai ajtók mm As első szól- Utók a Pest megyei állami gasdas ágak és tss-ek Régi falu- új emberek Tilosban az igazgató libái Komplex gépi aratás Mendén Négyszáz táncos Gödöllőn Halálos mementó (Tudósítónktól) Tegnap délben, pontosan 12 órakor, begördültek az első idei búzát szállító vagonok a budapesti Gizella-malom ud­varán húzódó ipari vágányra. Az első vagon idei búza a kö- röstetétlenj Dózsa Termelőszö­vetkezetből érkezett. Az egy vagon, San Pastóre nevű olasz magot Pogránvi Pál fő­könyvelő és Fehér Pál köny­velő és Pásztor István növény- termelési brigádvezető kísér­te el az ünnepi fogadásra. A fogadásra a malom udva­rán került sor, a fővárosi la­pok és a filmhíradó tudósítói­nak jelenlétében. A termelők nevében Pog- rányi Pál, a köröstetétle- ni Dózsa Termelőszövet­kezet főkönyvelője, majd Salomvári László, az Újszilvást Állami Gazdaság igazgatója, utána Monostori Ernő. a Kiskunsági Állami Gazdaság főagromómusa adta át az idei első búzasziállít- mányt. Ezután dr. Sághy Vilmos, élelmezésügyi miniszterhelyet­tes tartott rövid ünnepi be­szédet. amelyben méltatta az idei első búzaszállítmány je­lentőségét. Hangsúlyozta, hogy ez az első év, amikor a mező- gazdaság teljes átszervezése után, már a mezőgazdasági nagyüzemek adják a kenye­ret. Méltatta a szocialista mezőgazdaság első évének sikerét, amelyet a kiváló gabonatermés is jelez. Köszönetét és elismerését fe­jezte ki a termelőszövetkezeti parasztságnak és az állami gazdaságok dolgozóinak, A mintegy 22 vagonnyi első búzaszállítmányt a malom re­vében Muczina Ferenc, a Gi­zella-malom igazgatója vette át. Az elmúlt hónapban kar­bantartással készülitek az új búza fogadására, s a jövő hé­ten meg is kezdődik a raktár­ban levő tavalyi gabonával ke­verve. az új búza őrlése. A jelein levő Pest megyei és budapesti termelőszövetkeze­ti és állami gazdasági veze­tők elmondották, hogy nagy­szerűen bevált gazdaságaikban az intenzív szovjet Bezosztá- ja és az olasiz San Pastore bú­za. Megkívánja a jó munkát és a lelkiismeretes gondo­zást, de hálásan fizet. A Kis­kunsági Állami Gazdaságban, az apajpusztai üzem­egységben például közel ötszáz hold átlagában 28 mázsás termést adott, de voltak táblák, amelyeken jóval a 30 mázsa fölött ter­mett. Hasonló eredményeik születtek más gazdaságokban is. Pest megyéből különben vas­úton és teherautón szállított tegnap búzát a Cifrakerti Ál­lami Gazdaság, az Alagi Ál­lami Gazdaság, az Újszilvás! Állami Gazdaság, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövet­Kifogástalan a kőröstetétleni búza minősége — mutatja a telt szemeket Pásztor István a Dózsa Termelőszövetkezet brigádvezetője, aki ezt a búzát termelte ( kezet, ? tárnoki Lenin Ter­melőszövetkezet is. Ezenkívül a solti KossutWból és a kun- szentmiklósá termelőszövetke­zetből, valamint a cinlkotai Aranykalász Tsz-ből is érke-. zett búza. Dr. Horváth Jenő, a Gizella- malom termelési, osztályveze­tője elmondotta, hogy az idén a szokásosnál tíz nappal ko­rábbam érkezett meg az első búzaszállítmány, mivel az idő­járás rendkívül kedvező volt nemcsaik az aratásra, hanem a kalászosok fejlődésére és térésére is.- , ftm) Szünet nélkül folyik a harc Angolában Angolában a felkelők szünet nélkül támadják a gyarmati hadsereget és érzékeny veszte­séget okoznak a nagy számbeli fölényben levő portugál kato­naságnak. Most már egyre több hírügynökség utal arra, meghiúsult a gyarmatosí­tóknak az a reménye, hogy a száraz időszak beálltá­val „véget vetnek” a népi felszabadító mozgalomnak. Az AFP jelentése szerint kü- á lönösen heves harcok dúlnak á a gyarmat északi területein. Ag partizánok pénteken Bembe J portugál támaszpont közelében ^ támadást intéztek a gyarmatig katonaság egyik alakulata el-g len és súlyos csapásokat mér- £ ték rá. í y Heves összecsapásokról ér- ^ keznek jelentések Pangó ^ Auquem és Quibaxe térsé- ^ géböl is. y Még a Lusitania portugál hír- ^ ügynökség is kénytelen elis-£ merni, hogy a gyarmatosítók ^ s? számos katonát veszítettek. ^ ■ Az AFP legújabb jelentésé-|g bői kitűnik, hogy a portugálok | most már Luandában, a gyár- 4 mat fővárosában sem érzik magukat biztonságban. A ka-^ tonaság és a gyarmati rendőr-^ ség ©gyre-másra átfogó házku-4 tatásokat tart Luanda afrikai g negyedeiben. A péntek délután tartott ilyen „átfésülő művelet” során a rendőrség és kato­naság több száz angolait őrizetbe vett. 2 z Salazar portugál diktátor^ pénteken beszédet mondott a^ lisszaboni parlamentben. Ismét* azt hangoztatta, kormánya szilárdan folytatja az angolai nép ellen irányuló háborút és semmi esetre sem egyezik bele Angola függetlenségébe. An­gola — mondotta a diktátor — portugál terület és a kormány mindent megtesz, hogy védel­mezze az ország „tengerentúli tartományát”. Újabb kedvezmények a jövő évi sertéshizlalási akcióban részt vevő termelők részére Az Állatforgalmi Vállalat igazgatójának nyilatkozata az 1962. évi hizlalás! szerződések feltételeiről A gazdasági bizottság a kö­zelmúltban hozta nyilvános­ságra az 1962. évi hizlalási akció feltételeit. Tekintettel arra, hogy a megye terme­lőszövetkezeteinek vezetőit, tagjait és az egyéni állattartó­kat leginkább a sertéshizla­lási szerződés feltételei ér­deklik, ezzel kapcsolatosan kértünk tájékoztatót Szabó Berény elvtárstól, a Pest— Nógrád megyei Állatforgalmi Vállalat igazgatójától. — Van-e eltérés a jelenleg érvényben levő, valamint a most megjelent sertéshizlalási szerződés jeltételei között? — Lényeges eltérés van. Elő­ször is megváltozott a me­gyében most már általában el­terjedt hús- és hús jel'egű sertések alsó átvételi súlyha­tára. Az 1962-es akcióban le­szerződött hússertéseket már 106 kilós súlytól át­vesszük. Ezen túlmenően kedvezőbbek az átvételi árak is. A fehér hússertésnél 15,70 forintot, a hús- és hús jellegű sertések­nél pedig 15,30 forintot fize­tünk az alsó súlykategóriá­ban. A zsír jellegű sertések alsóbb súlykategóriája nem változott, tehát 126 kiló ma­radt. Ezekért a sertésekért 15,20 forintot fizetünk kilón­ként. — Az új szerződéses akció­ban megállapított súlykategó­riák jelentős anyagi ösztön­zést nyújtanak ahhoz, hogy a termelőszövetkezetek, ter­melőszövetkezeti tagok, vagy az egyéni termelők az eddigi­nél magasabb súlyúra hizlal­ják sertéseiket. 121 kilónál nehezebb fe­hér hússertéseknél már 16,50 forintot, a zsír jel­legű sertésekért pedig 141 kilótól 16 forintot fizetUnk kilónként. A súlykategóriák leszállítása és a kedvező átvételi árak az eddigieknél is jövedelme­zőbbé teszik a hizlalást. — Élvezik-e továbbra is a termelőszövetkezetek a nagy­üzemi felárat? — Igen. A nagyüzemi felár az új hizlalási akcióban is változatlan marad. Húsz ser­tésen felül 1,50 forintot, 51 sertésen felül pedig két forint nagyüzemi felárat fizetünk a szövetkezeteknek kilónként. — Támogatja-e az állam a jövőben is a tsz-tagokat és az egyéni állattartókat szerződés­kötés esetén takarmánnyal? — Az 1961-es szerződéses akcióhoz hasonlóan, a jövő évre szerződést kötő tsz-tagok és egyéni állattartók részére darabonként továbbra is 1,5 métermázsa, főleg fe­hérjedús abraktakarmányt biztosítunk állami eladá­si áron. Ezenkívül darabonként 400 forint előleget is folyósítunk. — Mikor lehet szerződést kötni a jövő évi sertéshizla­lási akció feltételei szerint? — A szerződéskötések jú­lius 1-ével kezdődnek meg. Itt szeretném megemlíteni, hogy a megyei pártbizottság kezdeményezésére megyeszer- te korábban indult áruter­melési mozgalom keretében már több száz előjegyzésünk van a tsz-tagoktól és egyéni állattartóktól az 1962. évi szerződéskötésre. A termelő­szövetkezeti tagok és állat­tartók tehát idejében besze­rezhetik a süldőket, bőven van idejük a hizlalás előké­szítésére. — Érdeke-e a termelőszö­vetkezet vezetőségének, hogy támogassa a tagokat a sertés- hizlalásban? — A sertéshizlalási akció keretében a termelőszövetke­Elkészült a ráckevei strand zet vállalhatja, hogy a ta- gdk részére állami felvásárlási áron takarmányt biztosít. Ha legalább egy mázsa abrakta­karmányt ad a szövetkezet vezetősége sertésenként, ak­kor a leadott sertések után ki­logrammonként 1,20 forint lebonyolítási díjat kap a szö­vetkezet. Érdemes tehát a szövetkezet vezetőségének tá­mogatni a hizlalást. — Hogyan látja, sikeres lesz-e az újonnan beinduló sertéshizlalási akció? — Véleményem szerint eb­be az akcióba több ter­melőszövetkezet, tsz-tag és egyéni állattartó kapcsolódik be, mint az 1961-es vagy az ezt megelőző hizlalási ak­ciókba. Ennek a gazdasági feltételei is megvannak. Az új termelőszövetkeze­tek az idén elkészítették a szükséges férőhelyeket a sertésállomány számára. Növekszik a szövetkezetek kocaállománya is. Ennek megfelelően tehát mind a termelőszövetkezetekben, mind a tsz-tagok háztáji gaz­daságában, mind az egyéni állattartóknál több, jelenleg ugyan alacsony súlyú, de ké­sőbb hizlalásra alkalmas ser­tés van, mint az előző évek­ben. Ezen túlmenően egyre több tsz tér át az expressz- hizlalásra. Mindezeket figye­lembe véve állítom hogy az 1962. évi sertéshizlalási akció minden bizonnyal eredmény­nyel jár, hiszen a hizlalók megtalálják számításukat. — Kötnek-e még szerződé­seket az 1961. évi hizlalási ak­ció feltételei mellett? — Azokkal a szövetkezetek­kel, tsz-tagokkal és egyéni termelőkkel, akiknek koro­sabb, nagyobb súlyú disznó, illetve süldő áll rendelkezé­sükre, az 1961. évi sertés­hizlalási akció feltételei mel­lett tovább folytatjuk a szer­ződéskötéseket. Az új ser­téshizlalási akció feltételei ugyanis a július 1 után le­kötött és az 1961. január 1 után átadott sertésekre ér­vényesek — fejezte be mun­katársunk kérdéseire adott válaszait Berény elvtárs. Mihók Sándor Kádár János látogatása az Üllői úti lakótelep építkezésén A hivatalos megnyitóra még nem került sor, de az új ka­binsorok már elkészültek és mint képünkön is látható, ifjú napimádók már birtokukba vették a strand területét (Gábor felv.) Kádár János, a Magyar Szo- 'j cialista Munkáspárt Közpon- 2 ti Bizottságának első títká- ra szombaton Veres József- ^ fel, a Fővárosi Tanács Vég- ^ rehajtó Bizottsága elnökével ^ és a főváros vezető építészei- ^ vei meglátogatta a IX. kerü- £ leti Üllői úti — volt Mária ^ Valéria telepi — lakótelep ^ építkezést. ^ A főváros vezető építészei á ismertették a folyamatban le­vő munkálatokat és bemutat­ták a legmodernebb építé­szeti eljárásokkal készült la­kásokat. Kádár elvtárs el­ismeréssel nyilatkozott az új, tetszetős és a dolgozók ké­nyelmét kielégítő lakástípu­sokról. Megtekintette az új lakótelep már működő, kor­szerű óvodáját is és beszél­getett az intézmény vezetőjé­vel, dolgozóival. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom