Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-27 / 149. szám
Kartal is kikapott Üllőn, egy mérkőzés félbeszakadt, egy pedig elmaradt a megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában BEFEJEZŐDÖTT A LABDARÚGÓ NB I A tavasszal kitűnően szereplő, s otthonában veretlen üllő, folytatta siker- sorozatát, a már „NB Ilias” Kartallal szemben is. A Szigetújfalu—Pécel találkozó félbeszakadt. az aszódi mérkőzés pedig elmaradt, s mivel „a két szomszéd vár” — Vecsés— Monor — már szombaton pályára lépett, csupán hat összecsapás folyt 90 percig. Pilisi KSK—Ceglédbercel 3:1 (1:1) Pilis, 1000 néző. V: Halász. A nagy melegben hatalmas küzdelem folyt, végül is a hazaiak biztosan győztek. G: KuszencLa (2), Hallgas. Ili. Macskási. Jó: Ubrankovics, Malik, ill. Macskási, Csilló. Üllő—Kartal 3:8 (2:0) Üllő, 1500 néző. V: Tihanyi. A mérkőzés hullámzó játékkal Indult, mindkét csapat egyformán vette ki részét a támadásokból. Negyedóra elteltével Kartal került fölénybe, több helyzetük is akadt, de csatáraik a kapu előtt bizonytalankodtak. A 30. percben váratlanul a hazaiak szerezték meg a vezetést, sőt, -a 40. percben, szögletrúgás után, 2:0-ra növelték előnyüket. Szünet után Üllő rohamozott, és ez a 64. percben újabb gólt eredményezett. Ezután mindkét fél lefékezétt. Végeredményben, sportszerű küzdelemben, a jobb csatárjátékot mutató Üllő megérdemelten győzött. O: Laczkó (2), Vasadi. Jó: Lacz- kó, Boda, Győri I„ ill. Gábor, Braun, Varga. Varga János Váci SE H.—Gödöllői Vasas 0:0 Vác. 200 néző. V: Tabányi. A hatalmas hőségben, a tét nélküli játékban, igazságos döntetlen született. Pál János Ceglédi Építők—Érdi Traktor 5:3 (3:1) Cegléd, 100 néző. V: Potocsnyi dr. A 30 fokos kánikulában lejátszott mérkőzésre a nagy hőség nyomta rá bélyegét. Mindkét fél lanyhán játszott a déli melegben, Az Építők nagyobb technikai tudása így is kidomborodott, amit az érdi csapat lelkesedéssel pótolt. A ceglédi csatárok számtalan helyzetet hagytak ki, míg a vendégcsapat a hazai védelem megingásait jól kihasználta. G: Gyenizse (2), Laborcz (ll-es- ból), Máté, Milus, ill. Proszenyák, (2), Répási. Jó: Halmi, Nagy I., ill. Proszenyák. Nagy Fogaras. Szigetújfalu—Pécel i:0 (0:0) félbeszakadt. Szigetújfalu, 300 néző, V: Miklós. Az első félidőben kiegyensúlyozott játék folyt, bár Szigetújfalu valamivel többet támadott, de eredménytelenül. Vigh Béla egy 11-est mellélőtt. Szünet után hazai rohamok következtek, és a 60. percben Szigetújfalu megszerezte a vezetést. Befejezés előtt hét perccel a szigetújfalui Plumm Árpádot és a péceli nagyot összePEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar, Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél - . , ., . T- „„„ Előfizetési díj i hónapra ii forint fehérvári Vasas o.2. csapás miatt kiállította a játékvezető. Nagy vonakodott elhagyni a pályát, s emiatt 3 percig szünetelt a mérkőzés. Végül is lejött, majd a péceliek is levonultak arra hivatkozva, hogy Nagyot az egyik helyi rendező bántalmazta, öt perc várakozási idő elteltével Miklós lefújta a találkozót. G: Vigh B. Jó: Vigh F.. Vigh B.?Burst B., Strohmayer J., ill. Talapa, Dobos. Fóti SE—Ceglédi VSE IL 6:« (2:0) Fófc, 200 néző. V: Nyerges. A tét nélküli, nyugodt légkörben lefolyt mérkőzést végig a hazai csapat irányította. A közepes iramú és színvonalas találkozót Fót még ebben az arányban is megérdemelten nyerte. G: pektor (3), Forgács (2). Szabó II. Jó: Pektor, Forgács, Szűcs, ill. Kiss. Farkas, Öcsai. Kalma János SZTK—Váci Vasutas 4:1 (2:1) Szigetszentmiklós, 300 néző. V: Virág. Az első 46 percben egyenrangú ! Az utolsó forduló már csak a í helyezések sorsát befolyásolta. Az I mTk és a Ferencváros egyaránt I döntetlenül játszott, és így az előb- I bi a harmadik. az utóbbi a ne- ! gyedik helyet foglalta el a tabelorw-lr,Q* Ián. Az ötödik, a Salgótarján, a vi- ellenfelelc küzdelme folyt. Szünet , után összeroooant a vendéeesa- ■ lertjoob csapata címet vítta után osszeroppant a venaegcsa , kj A debreceniek, gólzáporos gyűpat. Három játékosuk , köztük Takács kapus is — 3:l-nél — a kiállítás sorsára jutott. 1. Kartal 2. Cégi. ép. 3. Vecsés 4. SZTK 5. Pécel 6. Pilisi KSK 7. Monor 8. Gödöllő 9 Nagykőrös 10. Váci SE 11. Szigetújfalu 12. Üllő 13. Ceglédbercel 14. Fóti SE 15. Érd 16. Aszód Vác II. Cegléd IL 29 19 3 7 77:35 41 29 16 6 7 67:44 38 29 16 6 7 63:42 38 29 16 4 9 65:43 36 28 13 6 9 54:48 32 29 13 5 11 53:50 31 29 12 5 12 63:48 29 29 12 5 12 39:47 29 28 10 7 11 61:41 27 29 10 7 12 47:51 27 29 10 7 12 48:59 27 29 12 2 15 60:61 26 29 9 8 12 50:57 26 29 8 9 12 40:60 25 29 7 6 16 45:63 20 29 3 4 22 30:103 10 33 18 5 10 119:63 41 33 11 8 14 67:83 30 A Szigetújfalu—Pécel 1:0 állásnál félbeszakadt mérkőzés eredményét nem .számítottuk be. Hasonlóképp az Aszód—Nagykőrös elmaradt mérkőzést sem, amelyre az aszódi csapat nem állt ki. 12. Ceglédi VSE 16. Váci SE A Nyugati csoport további eredményei: Láng-Mosonma- gyaróvár 4:1, Budai Spartacus— EVTK 3:0, Szállítók— Elektromos 6:1, Komló— Oroszlány 1:1, Sztálinváros— Szombathely 2:1, Zalaegerszeg —Budafok 2:1, Pécs—SzékesEladó Ingatlanok az érdi járás területén: Érd: 1 szoba, konyha, spgiz, mellékhelyiségek. 100 n.-öl telekkel, gyümölcsfákkal. Kút, villany van. Beköltözhető. Ara: 45 000,_ Ft. 1 helyiség (romos) 200 n.-öl kerítetlen telekkel. Kőépület, cseréptetős. Beköltözhető. Ara: 25 000— Ft. 1 szoba, konyha, speiz, előszoba, nyárikonyha, fáskamra. Istálló, 20.) n.-öl telekkel. Villany, kút van. Beköltözhető, Ara: 120 000— Ft. 300 n.-öl kerített gyümölcsös telek. Kút van. Ara; 28 000 __Ft. 15 0 n.-öl kerítetlen gyümölcsös telek. Ara: 13 000— Ft. Tárnok: szoba, konyha, 185 n.- öl kerítetlen telekkel Kút van. Beköltözhető. Ara: 30 000— Ft Erdllget: 1 szoba, konyha, kamra, üvegezett veranda, 800 n.-öl telekkel. 74 db gyümölcsfa. Kút van. Beköltözhető. Ara: 52 000— Ft.x 240 n.-öl kerítetlen művelt üres telek. Ara: 16 000— Ft. 606 n.-öl kerítetlen telek. 15—20 db gyümölcsfa. Ara: n-öl 32— Ft Érd-Parkváros: 2 szoba. 2 manzárd, fürdőszoba, konyha, kamra. 200 n.-öl telek fenyőfákkal. Beköltözhető. Ara: 100 000— Ft. Érdeklődni lehet: PIK., Érd, Diósdl u. 34. sz. Intelligens, házias, magános. özvegyasz- szony hozzáillő magános jó iparost, vagy nyugdíjas vasutast férjnek keres ..SzéD ház” jeligére a Ceglédi. Nyomdában. Ipari tanulónak felveszek Vili. általános iskolát végzett fiút. augusztus 1-re Nagy- káta vagy kornyékéről. Nagy Pál kelmefestö. Gvömrö.________ N aposcsibe minden pénteken előjegyzésre kapható. Baromfikeltető. Bp., X„ Bihari út 7/a. .___________. V ízügyi Ep. Váll. Központi Gépjavító Üzeme kotrógép és lánctalpas vontatók szerelésében jártas szakmunkásokat keres. Jelentkezni lehet az üzem telepén, Vecsés, Dózsa György út. _ Munkásszállás nincs A Nagykőrösi Állami Gazdaság gyakorlott tehenészeket és vezetői jogosítvánnyal, valamint univerzál traktorvezetői gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetőket felvesz Su- per-Zetorra. Jelentkezni lehet a gazdaság központiában 3. j. Fekete dűlő. Az utolsó fordulóban mind- | két Pest megyei csapat otthon küzdött a bajnoki pontokért. Cegléd újabb nagyarányú hazai vereséggel fejezte be tavaszi szereplését. Vác tisztes döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő K. Lombikkal szemben. Ha a K. Lombik kikap Vácott, az Elektromos pedig legyőzte volna a Szállítókat, akkor a K. Lombik és nem az Elektromos esett volna ki. a PBTC és Vác mellett a Nyugati csoportból. Kőbányai Lombik—Váci SE 1:1 (0:0) Vác, 500 néző. V: Rczsnyai. Vác: Nyéki — Katona Neu- gan, Doroszlay — Bendes, Madár — Nell, Steidl, Varga, Pintér, Czuczor. Az első félidőt mérsékelt iram, főleg mezőnyjáték, s mindkét együttes részéről óvatos taktika jellemezte. Fordulás után a K. Lombik kapott jobban lábra és az 55. perebeíi megszerezte a vezetést. Rá 10 percre egyenlítettek a hazaiak, de a hajrában ismét a vendégek bizonyultak jobbnak; erőnlétben felülmúlták a hazai játékosokat. G: Nell. Jó: Neugan, Doroszlay, Madár. Pál János A Nyugati csoport 1960—6jt. évi végeredménye 1. Komló 2. Szombathely 3. Szállítók 4. Budafok 5. Láng 6. Sztálinváros 7. Mosonm. 8. Zalaegersz. 9. Sz.-fehérv. 10. Oroszlány 11. Búd. Spart. 12. EVTK 13. K. Lombik 14. Pécsi BTC 15. Elektromos 16. Váci SE 30 20 7 3 77:23 47 »0 16 5 9 53:31 37 36 12 11 7 46:40 35 30 12 9 9 38:31 33 30 11 9 10 38:30 31 30 13 5 12 44:41 31 30 11 9 10 43:45 31 30 14 2 14 40:40 30 30 10 9 11 50:43 29 30 10 9 11 36:35 29 3-0 11 6 13 42:50 28 30 8 11 11 36:43 27 30 8 10 12 32:4# 26 30 8 8 14 28:55 24 30 11 2 17 38:76 24 30 7 4 19 36:62 18 Kecskeméti Dózsa—Ceglédi VSE 4:0 (1:0) Cegléd, 1500 néző. V: Tóth. Cegléd: Kaltanecker — Pá- kozdi, Gyikó I, Gyikó 11 — Oláh, Lengyel — Kökény, Csontos, Lazányi, Nagy, Héri. Az I. félidőben és a II.'félidő első percében a helyzetek sokaságát dolgozta ki a hazai csapat — eredménytelenül. Végül is három hatalmas kapushiba miatt nagy gólarányú vereséggel hagyták el a pályát a ceglédiek, bár most lelkes játékukért dicséret illeti őket. > J: Oláh, Kökény, Lazányi. A Keleti csoport további eredményei: Canz-MAVAG— Jászberény 5:1, Bp. Előre— Diósgyőri B. 4:0, Szeged— Nyíregyháza 4:0, BVSC—Miskolc 2:0, Borsodi Bányász— Szolnok 1:2, Ózd—Pénzügyőrök 3:0, Budai Spartacus— —Egyetértés 0:1. A keleti csoport 1960—61. évi végeredménye 1. Ózd 30 18 6 6 54:32 42 2. Szolnok 36 16 8 6 61:33 40 3. Ganz-M. 3Ö 14 11 5 49:22 39 4 BVSC 30 18 3 9 55:30 39 5. Kecskemét 30 11 10 9 39:36 32 6. Miskolci VSC 30 12 7 11 42:38 31 7. Bp. Előre 30 12 6 12 42:39 30 8. Egyetértés 30 9 11 10 36:37 29 9. Pénzügyőrök 30 9 11 10 35:43 29 10. Nyíregyh. 30 9 9 12 18:22 27 11. Borsodi B. 30 9 8 13 27:35 26 12. Ceglédi VSE 30 6 13 11 27:59 2 > 13. Bp. Spart. ‘30 8 8 14 35:43 24 14. Szeg. VSE 30 9 6 15 36:45 24 15. Diósgyőri B. 30 6 10 14 30:45 22 16. Jászberény 30 8 5 17 32:59 21 NYOLC TELITALÁLAT A TOTÓN A vasárnapi totófordulóban 8 pályázó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 35 296 forint. 11 találatos szelvény 155, 10 találatos 1904 darab akadt. Az előbbiekre 1821, az utóbbiakra 197 forint jut szelvényenként. A 12 találatos tippszelvény: x, x. 1, U x, 2, I, X, 1, 2, 2, 2. z-elmük ellenére, rosszabb gólarányukkal a Dorog mögé szorullak, és így kiestek az I. osztályból. Vasas—Dorog 2:0 (0:0). Fáy utca. Ferencváros—Bp. Honvéd 0:0. Üllői út. Pécs—Győr 1:1 (1:0). Győr. MTK—CjDesti Dózsa 3:3 (1:1). Újpesti stadion. Debrecen—Diósgyőr 7:4 (4:2). Diósgyőr. Tatabánya—Csepel 2:0 (0:0). Tatabánya. 1960/61. évi végeredmény 1. Vasas , 26 lö 8 3 59:24 38 2. Ü. Dózsa 26 14 6 5 51:20 54 3. MTK 26 13 6 7 53:42 32 4. Ferencváros 26 13 5 ' 6 56:34 31 5. Salgótarján 26 13 5 8 44:33 31 6. Szeged 26 9 U 6 39:44 29 7. Tatabánya 2« 9 9 8 33:33 27 8. Győr 26 9 7 10 43:31 25 9. Bp. Honvéd 36 7 10 9 41:43 24 10. Csepel 26 6 10 10 24:39 22 11. Pécs 26 6 9 11 34:42 21 12. Dorog ti 6 7 13 S6:S0 19 13. Debrecen 26 7 5 14 33:61 19 14. Diósgyőr 26 3 6 17 23:65 12 A góllövőlistán nem sok változás történt a vasárnapi eredményekkel. Az első helyen Albert és Tichy végzett, holtversenyben, 21—21 góllal. 21 gól: Albert (Ferencváros), Tichy (Bp. Honvéd), 17 gól: Machos (Vasas), 16 gól: Molnár (MTK). 15 gól: Hajós (Szeged), Tahos (Tatabánya), Vári (Gyűrj, 14 gól: vasas (Salgótarján), A nagykátai fiúcsapat harmadik lett az országos úttörő négytusa-bajnokságon Vasárnap ,,számcsere° volt az országos úttörő négytusa- bajnokságon. A fiúk' a távolugrással és kislabdadobással, a lányok a 60 méteres síkfutással és magasugrással folytatták a küzdelmet a margitszigeti Úttöröstadionban. , A fiúk összetett csapatversenyét a Bp. Marczibányi téri általános iskola együttese nyerte 1536 ponttal, a debreceni (1431) és a nagykátai (1415) fiatalok előtt. A leánycsapatok közül a gödöllői — egyéniben Pölhe Erzsébet — szerezte a legtöbb pontot, de eredményeiket megsemmisítették, mert állítólag Szombaton, kislabdadobásban egy be nem nevezett versenyző — aki vasárnap már nem szerepelt — dobott a gödöllői együttesben. Győztesnek a szeghalomi csapatot hirdették ki. Száraz második Vasárnap folytatódtak a Sport- csarnok nagytermében a H. osztályú kötöttfogású birkózó-bajnokság küzdelmei. Középsúlyban a dunakeszi Száraz folytatta jó szereplését, a tatabányai Barsl ellen tussal győzött, majd döntetlenül végzett Csábi (BVSC) ellen. Sajnos, az elsőség, a bajnoki cim sorsát eldöntő összecsapáson tusvereséget szenvedett Kovácstól. II. osztályú kötöttfogású magyar birkózó-bajnok. Középsúly: Kovács S. (Bp. Honvéd), 2. Száraz (Dunakeszi Vasutas), 3. Csábi (BVSC). A többi bajnok (lepkesúlytól felfelé: Radics (Orosházi Spartacus). Takács (Győri Vasas), Gittái (Szegedi VSE). Jehoda K. (Bp. Honvéd), Rizmajer Gy. (MTK), Pintér (BVSC), Bugyensz- ki (Orosházi Spartacus). Csapatversenyben: 1. Bp. Honvéd 17 pont, 2. Orosháza 10. 3. BVSC 7. A nagykátaiak balról jobbra: Urban Menyhért, Bíró János, Horváth Károly, Terek Árpád testnevelő, Czakó István, Gedai Gábor, Lendvai László. (Reitter L. felv.) Szentendre a „tavaszi" bajnok Győztesen vonult le a Szentendrei Honvéd labdarúgó- csapata az utolsó bajnoki fordulóban is a pályáról, s ezzel tavaszi szereplésére feltette a koronát. Míg ősszel a 12. helyen végeztek, most csak rosszabb gólarányuk miatt szorultak a 3. helyre. Tavasszal az Északközép csoportban ők szerezték a legtöbb pontot: 23-at. A Pilisi Bányász váratlan vereséget szenvedett otthonában, míg a Csepel Autó ,,ráadás-győzelmet” aratott (3:1), a pécsi Vasas elleni, őszről Dunaharaszti legyőzte az Albertirsai Vasutast, szoros az osztályozó mindkét csoportjának mezőnye A megyei labdarúgó- bajnokságba jutásért folyó osztályozó harmadik fordulójában a két győzetak, s a vbzetést is megszerezték. Már-már úgy látszott, hogy győztesen hagyják el .a pályát, amikor befejezés előtt a budakesziek lemmel álló Albertirsa el- j öngóllal egyenlítettek. Kistarcsa közelebb állt a győzelemhez, G: Bechtold I, Adamecskó (öngól), ill. Molnár II, Molnár I. Dr. F. I. szenvedte első vereségét. A másik csoportban két döntetlen született. L csoport: DUNAHARASZTI MTK—ALBERTIRSAI VASUTAS 3:1 (1:1) Pécel, 800 néző. V: Húszak. Változatos első félidő után, a második 45 percben Dunaliaraszti felülkerekedett és a helyzetek alapján még nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Városi, Zugnói, Bauer, ill. Kukucska. Jo: Bauer, Zugnói, Városi, Szigetvári, Ül. Kukucska, Konta. ^GYÖMRÖ—ÖCS A 4:1 (1:0) Kistarcsa, 400 néző. V: Soós. A gyömrőiek végig kezükben tartották a mérkőzés sorsát, gólokon kívül még számtalan helyzetet dolgoztak ki. A gyömrőiek- re, előző heti gyenge játékuk után rá sem lehetett ismerni. G: Békefi (2), Biró (2), ill. Nagy. Jó: Varga, Biró, Bechler, ill. az ócsai kapus és jobbösszekötő. 8 2 _ 1 12: 3 4 2 2-------4: 1 4 2 1 — 1 6: 5 2 2 1 — 1 4: 6 2 3 ----------------3 1:12 — 1-2 . Albertirsa 1-2. D.-haraszti 3, Gyömrő . 4. Nagykáta 5. Öcsa II. csoport: BUDAKESZI—KISTARCSA 2:2 (1:1) Gyömrő, 300 néző. V: Beaide. A 10. percben a budakesziek szerezték meg a vezetést, de ezután a kistarcsaiak vették át a játék irányítását és a 30. percben egyenlítettek. Fordulás után továbbra is a kistarcsaiak támadCEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Az Örkényi úti 4-es kilométernél 800 n.-öl szántó lakással eladó. Érdeklődni ugyanott, Densi Mihálynál. Zeneiskolai tanulók részére eladó: gitár, heeedű. nagybőgő, VI.. Ibolya utca 6. szám. _ Ugyanott apró asztalos szerszámok eladók. Alig használt Jupiter cseh porszívógép eladó, 1500-ért, Íl0-es’ áramkörre. __ Cegléd.. Mészáros Lőrinc u. 1. szám. Hévízi Lajos. Beköltözhető ház eladó. Fürst Sándor u. 19. alatt. Értekezni lehet: Alszegi út Zongora eladó 5000-ért. Cegléd. Szőlő u. 12. alatt. Beköltözhető ház eladó. X. kér. Nyúl u. 15. «zárn. Beköltözhető ház. Köz- ‘ársasáe utca l. eladó ^»'tekezni: Fegyver u. 10. DUNAKESZI VASUTAS-. SZENTENDREI ÉPÍTŐK 2:2 (2:0) Gödöllő, 300 néző. V: Gombás. Kezdés után a Szentendrei Építők hagyott ki nagy helyzetet, majd a Vasutas fölénybe került, s ez két gólban, valamint egy kapufában jutott kifejezésre. Fordulás után feljavult az Építők és az 57. percben szépített, majd a játék mindinkább eldurvult, nagy küzdelem fplyt, csúnya beleme- nésekkel. A 79. percben húszméteres szabadrúgásból egyenlítettek a szentendreiek. A döntetlen igazságos. A bíró több hibát vétett és részben felelős a játék eldurvulásáért. G: Nagy 'T. (2), ill. Kiss (2). Jó: Nagy T.t Cservenák. Szántai, ill. Sára, Kiss, Gavrilovics. Csiba József 1. Bag 2. Budakeszi 3. Szentendrei Ép. 4. Kistarcsa 5. Dunakeszi VSE elmaradt találkozóján — mint arról már beszámoltunk. Északközép csoport Szentendrei Honvéd—Nyergesújfalu 2:0 (1:0) Szentendre. 400 néző. V: Bácskai. Sz., Honvéd: Aczél — Vájná, Monostori* Szabó — Kárpáti. Ko- necsni — \Veres, Tima-Horváth, Arató, Pálmai, Kosztolányi. Bár a vendégek kezdtek jobban, a 8. percben mégis a Honvéd szerezte meg a vezetést, védelmi hibából. Ezután inkább a Viscosa irányította a játékot, a hazaiak gyors lefutásai azonban veszélyesebbnek bizonyultak. A 30. nercben Tima-Horváth a kapufát találta el, majd Arató lőtt fölé. A 40. percben Tima-Horváth erős szabadrúgását védte a kapus. A II. félidő Szentendre fölényében zajlott le. A vendégek csak ritkán jutottak át a félvonalon. A 85. percben Arató kitört, felvágták. és ll-esből szerezte a második gólt a hazai csapat. A nagy tét. a jobb helyezésért vívott küzdelem, rányomta bélyegét a mérkőzésre. A Honvéd szünet után jött fel, s helyzetei alapján, nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Kosztolányi, Arató (ll-esből). Jó: Aczél, Monostori, Szabó. Arató. Sz, A. Izzó—Pilisi Bányász 3:0 (0:0) Pilisszenti van. 500 néző v: Kelemen. Pilisi Bányász: Kovács — Markos, Nick II., Hau — Geeilter, Nick i. — Sodró. Marjai, Peiler, Vízvári, Kimmel. Hatalmas hőség, alacsony Színvonal. Az első félidőt enyhe ha- z-ai fölény jellemezte: Geclver nagy lövéseit azonban az Izzó kapusa rendre hárította. Szünen után a hazai védelem megingását az 56., 63. é<* 79. percben jól kihasználták a vendégcsatárok, és így 'végülís megérdemelten győztek. Jó: Gechter. Sodró. A csoport további eredményei: 2 1 1 — 3:2 3 Anna völgyi Bányász i:i4 2 1 I — 4:3 3 Tokod! Bányász—Bp. Helyiipar 3 11 1 5:5 3 ül. Esztergomi Vasas—TF 5:5, 3 — 2 1 4:5 2 Kerámia—in. kér. TTVE 3:2. Sári2 11 3:4 1 sán—Autó'axi 3:l.< A Gödöllői Vasas férfi és női asztalitenisz-csapata bejutott az NB ll-be Vasárnapi számunkban már beszámoltunk az NB II-be jutásért kiírt osztályozó szombati, , lapzártáig beérkezett eredményéiről. Ezután még a következő események történtek. A Gödöllői Vasas férficsapata második mérkőzésén 9:5-re nyert Baja ellen. Vasárnap délelőtt 9:2 arányban diadalmaskodtak a Szegedi Ruhagyár együttese felett. Délután került sor a csoportelsőséget, az NB II-be futást eldöntő rangadóra. A gödöllőiek a vártnál biztosabban vették az akadályt és 9:1 arányú fölényes győzelmet arattak az Egri Dózsa ellen. Ezen a találkozón a gödöllői győzelmeket a következők szerezték: Tóth (3), Árvái (3), Nagy (2), Orgovány Imre. A gödöllői nők már szombaton este befejezték szereplésüket: Gödöllői Vasas.—Nyíregyházi Petőfi 9:7. Gy: Gémest (3), Bene (3). Kiss (2). Bucholczné. Mivel ebben a női csoportban összesen három együttes szerepelt. a Pest megyei együttes két pvőzelmével ugyancsak kiharcolta a feljebb jutást — Sz. — /