Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-25 / 148. szám

AZ OKTATÁSÜGY KIVÁLÓ DOLGOZÓJA

MOVIK LÁSZLÓNÉ

| . KÖNYVESPOLC .

.IIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIlllllllllUllii, Ullllllllilllllllllllllllllllllltlíit'

: Nagy Dezső:

| k ceglédi földmunkásmozgalom története 1919-ig

\ Szentendre - üdülőváros

\ Mihail Beniuc:

A PÁRTHOZ

i

A vén. kinek fürtjén ragyogván ég lénye sok-sok évtizednek, a hős férfi, ki úr a sorsán, f; az anya, a leány, a gyermek

] tele szívvel dalol. S az ének

í bejárja a román hazát,

y hálájukat zengik teneked,

í dolgozók pártja, drága Párt!

Hazánk hő szíve, verj, Leninnek o’thatatlan sugara, lángolj!

Te zúztad szét bilincseinket,

; megmentettél a rabigától,

ésszel, kézzel te jelölted meg a járható ösvényt, csapást.- igazságos harcokban edzett

> népünknek a szabadulást.

/,

/

y Tündöklőbb minden fénysugárnál,

' s százszor áldott a nap, az óra,

midőn a vésszel szembeszálltál, és bátran indultál az útra, í melyen a Kárpátok vitéze

; s a béklyónkat-törő barát

találkozott, s egymást segélve - testvérként, együtt ment tovább.

I ■ ........* |

S Te pajzs vagy, kard, lebírhatatlan,

y zászlóid csattogó zajában

az ős-vitézség zeng, s a dallam szívében régi lázadás van,

| e dal ma vígra váltja hangját,

I s az évezredes gyötrelem,

évezredes kín, sötét rabság í helyén kigyűl a győzelem!

| A munkát szabaddá te tetted

4 a Duna menti szép vidéken,

látod, napra nevet a gyermek, s könny reszket, ég az agg szemében, a kismamák vígan dalolnak kezük kisdedet simogat, a nagyolvasztó többet olvaszt, s a föld termése gazdagabb.

A vén, kinek fürtjén ragyogván ég fénye sok-sok évtizednek, a hős férfi, ki úr a sorsán, az anya, a leány, a gyermek tele szívvel dalol. S az ének bejárja a román hazát, hálájukat zengik tenéked, dolgozók pártja, drága Párt!

(Baranyi Ferenc fordítása)

.WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWNWWWWW

FABIAN ZOLTÁN:

ROMOK, HÁZAK, SOFŐRÖK

bortról”, minden erővel igyekeztek elfolytam a kisemmizetteknek az emberibb életért folytatott szervezkedését, harcát.

„Reméljen, de ingyen ne várjon semmit a munkásnép ..." — ez volt a jelszavuk .a ceglédi földmunkásoknak, s nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült egy forradalmi, egységes helyi földmunkásmozgal- imat létrehozni. A hivatalos szociáldemokrata állásfoglalás eredményezte, hoau erejüket imegosztva harcoltak. Igen bő és részletes levéltári anyaggal. valamint a korabeli sajtó felhasználásával meggyőzően dokumentálja a szerző, hogy mit eredményezett Cegléden — de az egész ország földműves népe között — e hibás szociáldemokrata politika. E politika eredményezte, hogy az agrárszocialista mozgalmak kiszakadtak a szociáldemokrata pártból, hogy frakcióharcot vívjanak egymással. Élesen világít erre az opportunista politikára az a ■tény, hogy amikor a király — Ferenc József — ellen dinami- .tos merényletet akartak elkövetni — akik között egy állítólag ceglédi születésű is volt —, maga a helyi sajtó volt az, amely megvédte a ceglédi szocialistákat: ,.A ceglédi szocialisták a világ legjámborabb szocialistái, s ezt a hatóság is elismeri. Amit ezek mívelnek. nem is lehet szocializmusnak nevezni.” Ügy gondoljuk. hogy a burzsoázia részéről ilyen elismerés méltán megillette p szociáldemokrata párt vezetőségét, munkásáruló politikája felett.

Az évtizedes munkásmozgalmi harc — az országos viszonyok megváltozásával — sikerrel iárt. Ceglédre is „bejött vörösen a délibáb”.

..........- Gsöppüs rdVárii

P

est megye helytörténeti kutatásának egy régi adósságát törlesztette Nagy Dezső: A ceglédi földmunkásmozgalom története 1919-ig című munkájával. Érdekes olvasmány e tanulmány nemcsak a szakember számára, hanem a történelmet szerető és kedvelő nagy nagyközönség részére is.

„A kiegyezés után mindjobban kapitalizálódó ipar ugrásszerű fejlődése maga után vonta mind az ipari munkásság létszámának, mind a szocialista mozgalom lassú, buktatókkal, következetlenségekkel terhes, de végülis megerősödő kibontakozását” — írja bevezetőjében a szerző. Ezt a történelmi folyamatot mutatja be lépésről lépésre minden ellentmondásával, hogy miként lett ösztönös lázadásból, elégedetlenségből szervezett, j tudatos elvi alapokon álló j mozgalom, a ceglédi földmun- í kásság első szívdobbanása.

; Szinte napról napra, kró- ! nikaszerűen pergeti le az ese- í menyeket, azok összefüggései- íben. Egy-két mondattal jel- í lemzi az ország általános bel- ! politikai és gazdasági helyze- í tét, vigyázva arra, hogy az or- ! szágos problémák ne nyomják í háttérbe a ceglédi eseménye- : két.

{

í A ceglédi uralkodó osztály ■ tagjai eleinte félvállról vették ; a napszámosok, cselédek, és ; a kis számú ipari munkásság \ megmozdulásait. „Ügy va- : gyünk ezzel is — írta a helyi \ polgári lap —, mint a divattal. í Mikor a fővárosban beleun- ^ iák valami divatcikkbe, ak- í kor megkezdődik annak sze- ; zonja vidéken”. S amikor rá- ; döbbentek, hogv Cegléd vá- í rosába is betörtek az új idők ; új dalai, hogy itt sokkal több- ; ről van szó. nem egyszerűen^

; fjff»l«tl~jel©n«égrŐl, T.,dlvathó- P

est megye egyik legvonzóbb és legismertebb vá- roskája lcétségtelenül Szent- I endre. Ödön utcáival, értékes . műemlékeivel már régen ked- : veit kirándulóhelye a közön- ! ségnek és hálás témája fes- I tőművészeinknek. A köztudatban már jó ideje kellemes üdülőhelyként szerepel, és ezt a jellegét most a kormány hivatalosan is szentesítette: legutóbbi határozatával a várost üdülőhellyé nyilvánította. Igaz, egyelőre csak ideiglenesen, egy esztendőre. A próbaév alatt a városnak gondoskodnia kell néhány elengedhetetlen előfeltétel biztosításáról, így ven- déglátóinari egységeinek korszerűsítéséről, turistaszállójának megnyitásáról, ami különböző külső okok miatt, évek óta késik.

Szentendre különben már erősen készül a hagyományossá vált szentendrei napok megrendezésére. A városi tanács művelődésügyi állandó bizottsága dolgozik az igen színvonalasnak és változatosnak ígérkező programon, Azt már elhatározták, hogy a szentendrei napokat az idén augusztus 13. és 27. között rendezik meg. A tervek szerint, a programban helyet kapnak a szentendrei helyi szerzők, akiknek mun. kaiból irodalmi műsort állítanak össze. Lesz egy klasz- szikus- és egy könnyűzenei hangverseny, a Szentendrén élő képzőművészek, valamint a szentendrei művésztelev lakóinak munkáiból a múzeumban kiállítást rendeznek.

— m —

a város, mintha egy óriási körihintán keringene. Közben mi beszélgetünk. A gépkocsivezető ránk-ránkles, végül is közbekérdez:

— Weger? Ungarisch?

— Tag, tag! Ja, ja! — bólogatunk szaporán s örömmel; Mond rá valamit lengyelül, persze, ezt már nem értjük, de azért úgy teszünk, mintha értenénk és mosolygunk.

Azután megérkezünk.

Vesszük elő a pénztárcát,

hogy fizessünk. De a mi sofőrünk rázza a fejét, hogy nem, nem. Értetlenkedünk, s egyre csak tukmáljuk rá a tizenöt zlotyinkat, hogy de igen, igen. Hasztalan. A pénzt visszagyömöszöli a markunkba, mert — ezt megértjük, annyiszor hajtogatja: ..weger. ungarisch” — magyarok vagyunk.

És nem ez volt az egyetlen ilyen esetünk.

Csupa forró szív, ára_

dó emberség a lengye: nép; Pedig sok a gondjuk-bajuk. Hiába, egy fővárost nem lehet csak úgy a semmiből újjáépíteni.

Egyik délután állunk a szálloda előtt, a sarkon. Kegyetlenül éles szél kavarog körülöttünk; huzatos, szeles utca ez a •nyitott szájával, a Zamkowy térrel északnak fekvő Kra- kowskie-Przedmiescie. Már vagy jó tíz perce integetünk, hadonászunk. Semmi. Az autók részvétlenül suhannak el mellettünk. Azután egész váratlanul odakanyarodik és lefékez egy Pobjeda. Beszállunk. Nagy kínnal, némettel kevert lengyelül, térképen mutogatva — nincs velünk tolmács, éppen hozzájuk igyekszünk — megmagyarázzuk, hogy a Seko- czinska utcába akarunk menni, vagyis Varsó túlsó végébe.

— Tag, tag, — bólint a sofőr, s már meg is ugrik alattunk a kocsi. Elmarad mögöttünk a Bristol ampir homlokzata, majd a Warszawa-szálló tizenöt emeletes tornya tövében surrogunk el, azután a kultúrpalota hatalmas, csipke- oromzatű tömbjét kerüljük meg, amely mögött úgy fordul

kedem attól, hogy — egyébként bármily igazak is legyenek, de — közhelyeket ismételgessek, mert makulátlanul tiszta és nemes érzés ez itt. Inkább egy rövidke történetet. Ez minden bizonnyal érdekesebb lesz, s talán többet is mond, mint a jelzőkkel ékeskedő általánosságok.

Varsóban is kevés a taxi, akárcsak nálunk. Ez azonban nem okoz különösebb közlekedési gondot, a hivatalok és vállalatok gépkocsivezetőinek jóvoltából. Ha az ember leáll valamelyik sarkon, s kezd integetni az arra elhaladó üres gépkocsiknak, rövidesen felveszi valamelyik — legyen az akár a miniszterhelyettes kocsija — és tíz-tizenöt zlotyi borravalóért a város legtávolabbi zugába is elrepíti. Nem mondom, hogy ez valami dicséretes dolog, s követendő példa. de a magunkfajta Idegennek módfelett hasznos és kényelmes.

gi arccal. Belül minden korszerű, kényelmes — ha nem is túlontúl tágas —, de kívül a „régi”.

Megrendítő az az igyekezet, ahogy a lengyel építészek kedves városuk arcát a romokból, a megsárgult metszetekről, Canaletto mester képeiről felidézik és újlyteremtik. A vak Milton dobolhatta ilyen megszállottan, izgékony, beszédes ujjaival „Az elveszett paradicsom” visszalüktető ritmusát.

Az idegen szem néha értetlenül, rosszallóan akad meg egy- egy utcasarok kiképzésén, egy- egy épülettömbön, de ki merne szólani a holt Hófehérkéjét ébresztgető királyfinak: „Ne őt szeresd! Nem látod, szeplős?!” Azt hiszem, a világtörténelem még nem jegyzett fel a Varsóéhoz foghatóan hatalmas és érzelemtelített város- építkezést.

A lengyelek magyarok iránti barátságáról már annyian és annyiszor írtak, hogy szinte belekoptak a szavak. Idegenmaga óllá temetett az összeomlott város, s akiknek sírköve az új város, egy nép kővé tes- tesedő élniakarása — maga az öröklét.

Közismert történelmi tény, de itt újból és újból felidéző- dik: a varsói felkelés leverése után Hitler csapatai megtorlásul minden házból összeszedték, elhajtották a lakosságot, minden házat leöntöttek benzinnel és felgyújtottak. Az a néhány épület menekült csak meg a kegyetlen bosszútól, amelyben német katonai szállás volt; ezek zömét viszont széjjel verték a bombák, a gránátok. Kő kövön nem maradt.

Megborzad a lélek ilyen pusztulás láttán; ugyanakkor ■hitetlenkedve tárul rá a szem a megújuló Varsóra. Mert a messziről jött ember nem sóval bevetett Karthágót lát maga előtt. Nem, nem. Utcák, városrészek születtek s születnek napról napra újjá. tényleg a semmiből; újjá, de a réAz első érzés, ami Varsóban azonnal és lekuzdheietle- nül elfogja az embert: a lelki- ismeretfurdaló szégyenkezés. Szégyenkezés először is amiatt, hogy annyit, de annyit szenvedett a háborútól, amihez képest mi még csak bele se igen kóstoltunk; másodszor pedig az irántunk, magyarok iránt lobogó barátság miatt.

Igazság szerint azzal kellene kezdenem — hiszen ez az, ami eiső látásra megkapja a szemet —, milyen szédületes irammal épül újjá Varsó, és mégis előbb a romokat idézem. A romokat, amelyek a vádbeszéd komor szavaival kiáltanak ki a háza& közül, a fák mögül. Pedig már sok eltűnt, sőt a lengyelek úgy mondják: alig maradt belőlük. Biztosan igazuk van; ők tudják, hogyan kaptgk vissza városukat a háború markából. De Varsó még most is, így is emlékeztető. Memento móri!

Megyünk az új, sok helyütt még vakolatlan épületek között. s egyszerre csak elibénk áll egy égbe jajduló, üszkös faldarab, egy leszakadt lépcső- ház, kivert fogakként merede- ző lépcsőtöveivel. Berogyott pincék döngenek a lábunk alatt, s a halottak jutnak eszünkbe, a halottak, akiket

Rövidesen bemutatják Walt Disney

Bambi című színes, magyarul beszélő sajzfilmjét

BAMBI

nyelvtudás feltétlen előnyt je- /. lent. A fiatal óvónőt egysze-i rüsége, közvetlensége miatt is í szeretik a püspökhatvaniak. f

S

zorgalmas és odaadó] munkája, ha közvetve is, í de hozzájárul a termelőszö-l vetkezet megerősödéséhez. A l püspökhatvani gyermekek szü- i lei nyugodtan végzik a mun-1 kájukat kinn a határban, mert í tudják, hogy az óvodát féltő | gonddal vezeti, irányítja Mo-1 vik Lászlóné. Napközben te-1 hát jó helyen, hasznosan töl- { tik az időt a családok re- f ménységei, a gyerekek.

Éppen ezért minden szülő f örömmel fogadta, hogy Movikl Lászlónét a pedagógusnapon | az oktatásügy kiváló dolgozója I címmel tüntették ki.

Molnár Károly /j

Mikus Sándor: Küzdelem

nem riadt vissza a fáradságos munkától.

S

OKÁIG emlékeznek majd Püspökhatvanban a gyerekek, de valószívííleg a szülők is a jól sikerült, mulatságos jelmezbálra. Hasznos célra fordították a bevételt, mert Movik Lászlóné porszívógépet vásároltatott az óvoda, a napközi otthon számára, így könnyebben folytatja harcát a tisztaságért.

De nemcsak a gyerekek és a szülők számíthatnak a fiatal óvónőre. Gyakran fordulnak hozzá a püspökhatvani tanács vezetői. Ez történt május elsején is. A püspökhatvani kultúrcsoport tagjait a munkásosztály nagy ünnepén Budapestre hívták vendégszerepelni. Igen ám, de a község sem maradhat műsor nélkül. Mit lehet most tenni?

Mandur János tanácstitkár, Movik Lászlónéhoz fordult: \ — Segíts rajtunk, Ilonka...; állíts össze gyerekműsort... • Nem kellett kétszer szólni \ a fiatal óvónőnek. A püspök-; hatvani apróságok kedves mű- \ sorszámokkal szerepeltek május elsején, igyekezetük, lelkesedésük méltónak bizonyult a nagy naphoz. Az előkészítés, a műsor összeállítása, rendezése Movik Lászlóné érdeme.

Munkája sokoldalú és értékét növeli, hogy helyes irányba tereli az óvodások érdeklődését, nyiladozó értelmüket.

Jut ideje a fiatal óvónőnek arra is, hogy a község ügyeivel is foglalkozzék. Movik Lászlóné ugyanis tanácstag. Jól beszél szlovákul, Püspökhatvan nemzetiségi vidék, a

S

ENKI sem próféta saját hazájában. Ezt állítja egy régi közmondás. A püspökhatvani Movik Lászlóné azonban napjainkban éppen az ellenkezőjét bizonyította.

Óvónői pályafutását Bárnán kezdte. Szülőfalujában ebben az időben nem volt minden rendben az óvoda, a napközi otthon körül. A szülők és a tanács vezetői is érezték: tenni kell valamit, hogy a legfiatalabb püspökhatvani „polgárok” kedvezőbb és kellemesebb körülmények között nevelkedjenek az óvodában.

Mandur János, a tanács titkára üzent Bárnára, a fiatal óvónőnek:

— Ilonka, segíts rajtunk! — Gyere haza. Dolgozz itthon!

És az óvónő hallgatott a ’ hívó szóra, a szíve hazahúzta. Jólesett a bizalom. Visszatért Püspökhatvanba és szívvel- lélekkel látott hozzá, hogy megváltozzék az óvodások, napközi otthonosok élete.

Szereti a gyerekeket. Ez jó munkájának első titka. Ha nem erezné valamennyi gyermeket szinte sajátjának, aligha tudna féltő gonddal ügyelni rájuk.

Mindez azonban kevés lenne. A fiatal óvónő szereti a rendet és tisztaságot is. Tudja jól, hogy enélkül nincs óvoda, sem napközi otthon.

Emellett Movik Lászlóné kitűnően szervez is. Akármilyen nemes ügyről van szó, sorompóba tudja állítani a szülőket és fel tudja kelteni a gyerekek érdeklődését is. Amikor álarcosbált rendezett az apróságok részére, saját maga készítette a jelmezeket,

NXXXXNXXXXXXXXXXXVXXXNXXVXXXXXXXXXXXXVXXVV-C