Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-06 / 105. szám
Tovább szilárdul a közbiztonság, javult a tsz-ek munkája - állapította meg a tanácsülés Pénteken esté a város közbiztonsági helyzetéről, két termelőszövetkezetünk eredményeiről és ez évi terveiről, végül a városi közegé&zságügyi munkáról tanácskoztak a városi tanács ülésén. Elsőnek Rácz Ferenc százados, a rendőrkapitányság vezetője számolt be a város közbiztonságának helyzetéről. Az ismertetés szerint 1960-ban főbenjáró bűncselekmény nem fordult elő a város területén. Húsz esetben loptak szárításra kitett ruhaneműt, tizenkét betöréses lopást követtek el és hat ízben történt kerékpár- eltulajdonítás. Ezek megelőzéséhez is a társadalom segítségét kéri a kapu- és ajtózárásokkal, valamint a szükséges óvintézkedések betartásával. Besurranásos lopások természetszerűen főleg a kültelkeken fordultak elő, elhagyott épületek, vikend'házak kifosztásával. Rablás míndösz- sze egy volt az év folyamán. Hangsúlyozta a rendőrkapitány a társadalmi tulajdon védelmének fontosságát s elmondta. hogy az 1960. évben felderített 463 000 forint társadalmi tulajdon károsításából 432 000 forintot, vagyis csaknem a teljes összeget megtéríttette a rendőri munka. Kitért a fiatalkorúak bűnözésére s megállapította, hogy ez nálunk is csökkenő tendenciát mutat. Mindemellett lényegesnek látja a szülői ház és a környezet állandó segítségét. Példaképpen említett két kiskorú bűnöst, akij< megállapíthatóan ponyvaregény olvasásának hatására j fosztottak ki öt vikendházat. Itt hívta fel a figyelmet a legutóbbi rendelkezésre, amely szerint tizennyolc éven aluliak vendéglátó üzletet este nyolc óra után még kísérővel sem látogathatnak s e rendelkezés maradéktalan betartásában feltétlenül szükség van a város társadalmának segítségére. A munkakerülésre vonatkozó új törvényerejű rendelet alapján már a folyó évben öt eljárás indult meg közveszélyes munkakerülés és garázdaság címén. A következőkben a tanácsülés két termelőszövetkezetünk eredményeivel és terveivel foglalkozott. Farlzas Pál. az Április 4. Tsz elnöke elmondta, hogy 1960. évben egymilliókétszázezer forintot osztottak ki tagjaik között s egy-egy jobban dolgozó tsz-tag 18—22 ezer forint évi keresetihez jutott. Az idén kétmilliószázezer forintra tervezik ezt az összeget, tehát csaknem a kétszeresére. Munkaegység helyett az üzemi bérezéshez hasonlóan a munkanot'mák szerinti díjazást vezették be s ennek alapján már a múlt hónapban volt, aki 3000 forint, de volt, aki 800—1200 forint bevételhez jutott kora, szorgalma és végzett munkája szerint. Kijelentette, hogy a szövetkezet erőteljesen fejleszti a hústermelést, növelik a szarvasmarlia- hizlalást és a baromfitenyésztést. 1981. évben több mint 100 mázsa húst fognak adni a népgazdaságnak a múlt évi 35 mázsával szemben. Az első vitát az a bejelentés okozta, hogy Szentendre termelőszövetkezeti várossá válva. a négy mezőőr állását május végével megszüntetik, mivel a tsz-ek saját tagjaikkal gondoskodna^ területeik őrzéséről. Vita után abban állapodtak meg, hogy gazdagyűlésen fognak tájékozódni a még megmaradt kevés számú egyéni gazda véleményéről, s ha ők vállalják, a rájuk jutó nagyobb terhet, esetleg kél-három mezőőr újból beállítható lesz. A harmadik napirendi pontban dr. Szentkirályi Tóth Gyula orvos és id. Varga Károly, az egészségügyi állandó bizottság vezetői a bizottság munkájával és problémáival foglalkoztak. Itt a buszlakó cigányok László-telepre történt áttelepítése váltott ki vitát. Vitazáróul megállapították, hogy az ‘áttelepítettek mindegyike kimutatható munkahellyel bír, rendelkezésükre áll az építési anyag, amelynek segítségével majd megszabadulhatnak buszházaiktól s amennyiben szabálysértéseket követnének el mások rovására, ők is a hatóság kötelező erejével fognak találkozni. Kristóf Lászlónak, a népi ellenőrzési bizottság elnökének jelentése után Kerekes Pál indítványozta a MÁVAUT megkeresését abban a tárgyban, hogy a város harmadik kerülete (Szamárhegy és környéke) buszmegállóhoz jusson. Ugyanis a mozitól az Orbán-keresz- tig nincs megállóhely, tehát amikor autóbuszhálózatunk örvendetesen terjeszkedik, ugyanakkor a szegény hegyiek elvesztették egykori művésztelepi megállóhelyüket. A rév környékén javasolt egy feltételes megállóhelyet s javaslatát a tanács egyhangúlag elfogadta. A tanácsülés lefolyása, az ott elhangzottak — akár javaslatok, akár vélemények, tervek, vagy eredményszámok — mind bizonyítják, hogy képviselőink akarnak tenni és tesznek is a város és lakossága érdekében. A gazdák figyelmébe! A Szentendrei Városi Tanács v. b. mezőgazdasági osztálya közli az állattartó gazdákkal, hogy az 5/1961. Korm. rendelet 2. g-a értelmében a termelőszövetkezeti tag, valamint az egyéni állattartó a tulajdonában levő 18 hónaposnál nem idősebb tehenek és üszők, továbbá — nemükre való tekintet nélkül — a, 6 hónaposnál fiatalabb borjak tekintetében bekövetkezett. minden változást (18 hónapos kor elérését, eilest, vetélést, elhullást, vételt, eladást, levágást stb.) köteles a I változást követő 30 napon ■ belül a városi tanács v. b. mezőgazdasági osztályán bejelenteni. Aki bejelentési' kö- ! telezettségéneik nem, vagy \ nem kellő időben . tesz eleget, I szabálysértést követ cl, és •pénzbírsággal sújtható. A legeltetési bizottság közli az állattartó gazdákkal, hogy a csordára való kihajtást május 2-án megkezdte. Kihajtani csak olyan állatot lehet, amely után a fűbér megfizetése megtörtént. Láthatunk-e még az idén szabadtéri fiimelőadást Szentendrén? Még az év elején hírt adtunk arról, hogy szabadtéri szélesvásznú mozi nyílik Szentendrén az ősszel megépített szabadtéri színpadon. Itt van a jó idői, az emberek szívesen tartózkodnak a szabad levegőn és nem is csoda, hogy az is érdekli őket: mikor láthatják az első filmelőadást a beígért szabadtéri moziban. Eljártunk ebben az ügyben az illetékeseknél, ahol megy tudtuk, hogy május közepére a műszaki osztály elkészíti a szükséges építkezéseket, elkészül a vászon háttere is, s akkor csupán a megyei MOKÉP-en múlik, megkezdi-e a szerelést, vagy vár még vele. Úgy értesültünk, hogy a MOKÉP csak július 15-én kezdené meg az üzemeltetést, dé még olyan gondolat is felvetődött közöttük, hogy legjobb volna az egész szerelést jövőre hagyni. Ezt az álláspontot semmiképpen nem fogadhatjuk el és reméljük, a MOKÉP vezetői is megváltoztatják álláspontjukat, elkövetnek mindent, hogy Szentendre közönségé már május végén, de legkésőbb június közepén már filmeket nézhessen az új szabadtéri moziban. — A VÁROS ügyeletes orvosa május 7-én dr. Katona Gyula körzeti orvos. — ÉRTESÍTJÜK Szentendre és a járás érdekelt községeit, hogy Móricz Virág országgyűlési képviselő május 9-én, kedden délután 3—5 óra között a városi tanács épületében (I. em. 4. szoba) választói részére fogadóórát tart. — ALAKULÓ ÜLÉSÉT tartotta május 4-én a Vörös Meteor természetbarát egyesületének szentendrei szakosztálya. — BALLAGÁSI ünnepségei tart májűs 7-én délelőtt a szentendrei Ferences gimnázium. Ugyancsak ekkor tartják találkozójukat az 1951-ben érettségizett tanulók is. Úttörők avatása Fegyelmezett diákok részvételével, bensőséges ünnepség keretében avatták fsl az elmúlt napokban a szentoadrei fiúiskola új úttörőit Szabó Béla elvtárs, az 'MSZMP városi bizottságának titkára szalagot köt a csapatzászlóra Tárnoki Lajos őrnagy vörüsnyakkendöt ad a felavatandó úttörőknek (Simonffy foto) Tisztelgés TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ! József Attila, a legnagyobb magyar proletárköltő egyik versének címe ez és ezt a címet viselte a múlt héten nagy sikerrel és szép számú hallgatóság előtt lefolyt zenés irodalmi est a. szentendrei városháza nagytermében. Előkészület, rendezés tökéletes volt. a közönség tetszését is méltán vívták ki a nívós zeneszámok és szavalatok. Gruber Hédi, Bárány Éva és Kristóf Délia színpadra termett előadótehetségek, sok érzéssel, igaz átéléssel adták elő a válogatott szép tavaszi verseket s a szűnni nem akaró visszahívó taps bizonyította, hogy még többször akarunk találkozni velük. Persze ugyanez áll Horváth Józsefre és Karát]i Józsefre, is. Kellemesen színezte a költői előadást és versszámokal a zene. Balázs Árpád iskolázott hangja, Bordás György és Krause Annamária hangszerszámai adtak tökéletes tavaszi hangulatot. Mint zeneakadémiai növendékek Ígéreteit képezik művészi jövőiüknek — s hiszem, sok-sok hasonló élvezetes estünknek. Tárgyilagos dicséretül eny- nyit. Szándékosan hagytam következőül a járási könyvtár és a kultúrotthon rendezésében megtartott est tartalmi I lényegét s az egész estet betöltő összekötő előadást. Marosvölgyi Lajos, állami gimnáziumunk magyar tanára szépen felépített előadásban, kedves szavakkal emlékezett a költészet és a tavasz viszonyára, a tavasznak, mint a legihletőbb évszaknak nemcsak bimbó-, hanem rim- és dallamfakasztó lényegére s az esztendő három legkedvesebb hónapjára. Azonban ... szerintem kimagasló, irányító érzelem művészi téren a szerelem, de nem kizárólagos tartalma és motívuma sem a tavasznak. sem a költészetnek s különösen nem rohamosan fejlődő, mai egészen új életünknek! József Attila versének címét viselte az est. azonban egyetlen verset nem hallottunk a legnagyobb kommunista költőnk tollából. Tavaszt dicsőítettünk versben és költői sza( vakban — s a márciusi fiatalok Petőfi Sándorának nevét ki sem mondtuk. Pedig 1848, majd 1919. márciusa, tavasza rendkívül sokat adott még versekben is! Mai verset egyetlen egyet hallottunk, a rövid és nem korjellemző ,.Kismenyecskét” Simon Isiid ntól. Petrarca, Juhász Gyula és Tóth Árpád versei mellett keveselltem, az egy Ady-verset. Az est lényegét és Marosvölgyi tanár biedermeier szalonba illő túlzottan halk tönúsú emlékezését illetően tehát az estet hiányosnak éreztem. 1961-et írunk és nem 1913-at. Ma másképpen beszélünk, tervezünk és gondolkodunk, mint akkor. Természetesen dicsekszünk klasszikus értékeinkkel. de mai életünk hangja már más, Tóth Árpád azt mondja: Tavasszal megbékül bánat és szenvedés! De erre ma már válaszolunk is: Dehogy is bekül meg! Ma igazságot nem áhítozunk, hanem harsogva követelünk. S tavaszi irodalmi estet válaszadás nélkül, vagyis József Attila. Petőfi Sándor és Ady Endre, i'ala- mint mai költők sorai és lendülete nélkül tartanunk nem szabad. Horváth Levente HÍREK A VÁROS ÉS — A MEZŐŐRÖK alkalmazásáról tanácskoztak május 3-án a városi tanács mezőgazdasági állandó bizottságának tagjai. A város mezőgazdaságának átszervezése folytán ugyanis a gazdák jelentős többsége termelőszövetkezeteinkben tömörült, így a határ őrzését saját tagságuk köréből meg tudják oldani. Az egyéniek parcelláinak szétszórtsága miatt egy mezőőr alkalmazása nem elégséges, viszont több mezőőr beállítása jelentősen növelné az egyénileg dolgozó gazdák költségeit. A még egyénileg dolgozó parasztok jelentős része más községekben lakik, ott is adózik. A mezőőri díjak beszedését ez körülményessé teszi. A legutóbb megtartott tanácsülés határozata értelmében e kérdésben a végső szót az egyénileg dolgozó gazdák gyűlése lesz hj- vatva kimondani, melynek összehívására az állandó bizottság intézkedett. — RENDKÍVÜLI közgyűlésen választották meg új vezetőségüket a szolgáltató ktsz tagjai május 3-án. A közgyűlés ismertetésére visszatérünk. — A JÁRÁS ügyeletes állatorvosa május 7-én dr. KolI lár Pál körállatörvos. Pilis- I szántó. A JÁRÁS ÉLETÉBŐL — A FILMSZÍNHÁZ műsorán május 7-ig Tisztes úriház. 8-án és 9-én Gábor diák, május 10-cn 2x2 néha öt, a matiné műsorán május 7-én A Nap bolygója voltam című film szerepel. SPORTHÍREK A kevélynyergi turistaházhoz vezet túrát május 7-én a Szentendrei Papírgyár természetjáró szakosztálya. Útirány: Margitliget, Oszoly, Majdán-nyereg, kevélynyere- gi turistaház, Nagykevély, Mackóbarlang, Csobárilca. Találkozás: reggel 7 órakor A HÉV indul 7 óra 15 perckor. Útiköltség: 8 forint. Vezető: Nagyváradi László. •k A járási testnevelési és sporttanács által május 1. tiszteletére rendezett versenyek eredményei a következők: Női röplabda-villám-, torna: 1. Szentendrei Állami Gimnázium csapat, 2. Budakalászi Textil I. 'csapata, 3. Budakalászi Gyapjú csapata. Férfi röplabda-villámtorna: 1. Szentendrei HÉV. 2. Szovjet helyőrség. 3. Szentendrei Honvéd csapata. A női és férfi tekeversenyt egyaránt a Visegrád Gizellatelep csapatai nyerték meg. Az irodalmi est szereplői közül (Korcsok F. felv.)