Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-31 / 126. szám

A tbc leküzdésére társadalmi bizottság alakult 1912-ben, amikor az „úri” or­szág pusztító népbetegsége volt még a tüdőbaj, amely ezer számra irtotta a dolgozó proletártömegek tagjait — mert Hiszen a népegészség­ügy ápolása választói gyű­léseknek volt csak jól haríg- zó frázisa —, ebben az év­ben a „munkásoknak féláron” árusított Szentendre” című helyi lap szomorú vezércikk­ben közölte, hogy az Orszá­gos Munkáspénztár által Szentendrén tervezett szana­tóriumból nem lesz semmi. A cikk szerint a város köz­életében akkor uralkodó párt akadályozta meg a szép ten.'- valóra váltását. A rési cikkből szó szerint: „A kleri­kális párt állásfoglalása nem nyílt és nem őszinte. Mert mindenki úgy tudja, hogy a szentszéki tanácsos pártve­zér úr nem a bacillusoktól fél, hanem a munkásegylet tagjainak szociális érzésétől, amely a középkorból vissza­varázsolni célzott papi Ura­lomnak éppen nem híve." Ugyanis az Országos Mun­káspénztár a Szociáldemokra­ta Párt által fenntartott in­tézmény volt s munkáspárti segítséggel még a város fel­virágoztatása sem volt érde­kes az akkori uralkodó kö­röknek. Az elkeseredett hangú ve­zércikk így végződik, ezelőtt fél évszázaddal: „Ezt a szé­gyent, városunknak ezt a kö­zépkorba való visszafejlesz­tését minden erőnkkel meg fogjuk akadályozni. Ez sötét maradiság s a huszadik szá­zad fölvilágospdásónak, a ha­ladásnak kérdése". Irta az akkori „Szentendre” 1912-ben s a következő év­ben a lap már nem jelenhe­tett meg. Mint ahogy a „Szentendre és Vidéke Hírlapja” ls csak 1909-ig vergődhetett, hiszen 1906-ban ilyen mondátokkal kezdte első oldalán a vezér­cikket: gos emlékek ezek a fentebb szó szerint idézett sorok szentendrei büszkeségeim kö­zé tartoznak. Ma már a tbc sem pusztító népbeteg­ség, az előírások gondos be­tartásával felfedezhető, meg­előzhető és gyógyítható. S hogy nyomtalanul eltűnjön, s néhány évtized múlva már csak áz orvos-egyetemen ta­nítsák, mint egykor ismert betegséget, ezt célozza egész közegészségügyi rendszerünk s a legutóbb megjelent kor­mányrendelét is. E rendelet értelmében a hatósági egészségügyi szer­vek munkájának támogatá­sára még márciusban Szent­endrén is megalakult a tbc elleni küzdelem céljából az a járási és városi társadalmi bizottság, amelynek, orvoso­kon . állatorvosokon kívül tö­megszervezetek. vállalatok, intézmények képviselői a tag­jai. Május hó 22-én a főorvosi hivatalban megtartott ülésen dolgozta ki élénk és aktív megbeszélés keretében a rész­letes munkaprogramját, te­endőit s a tagok mindegyike megkapta a maga feladatát. Gondoskodni fognak róla, hogy termelőszövetkezeteink­ben a fejő, állatgondozó üz­leti tejkimérő ne nyúlhasson gyermekeink éltető tejéhez anélkül, hogy a kötelező szű­rővizsgálatokon keresztül ne esett volna s azt megszabott határidőkben meg ne ismétel­né. Ugyanezt az ellenőrzést és segítséget gyakorolják min­den élelmiszerüzlet, vendég­látóhely viszonylatában s az iskolákra vonatkozóan is, mert a bizottság tagjai meg-1 lepetéssel hallották, hogy még pedagógusok is vannak, akik elmulasztják az évenként kö­telező szűrővizsgálatot. A Szentendrén márciusban lefolyt kötelező emyőszűrés alól is vannak, akik vétke­sen, gondatlanul távoltartot-- ták magukat, ennek felszá­molásáról is a bizottság gon doskodik a hatóság szigorá­nak erejével. Uj keverő gépegység épí­tését kezdték meg a Szent­endrei Cementárugyárban. A monumentális keverőgéppel jelentős összeget takarítanak meg. Jelenleg minden üzemrész­ben — mozaik, cső, beton — külön keverőgép dolgozik. Ezek a gépek elavult típu­sok, és munkájuk tökéletesí­téséhez hosszú üzemeltetés szükséges. Ezenkívül mint­egy tizenkét munkaerőt igé­nyelnek, akik a gép "ada­golását és irányítását vég­zik. Az új gépegység üzembehe­lyezésével ezeknek a*régi gé­peknek munkája megszűnik és az új gépegység fogja el­látni nyei'sanyaggal az‘ ösz- szes üzemrészt. Felszabadul­nak azok a munkaerők, akik eddig kezelték a régi ke- verőket, mivel az új gép­egység csupán két munka­erőt igényel. Így az üzem más egységeiben tudják elhe­lyezni a felszabadult mun­kásokat. A gép Biró Andor és Dobat János mérnök újítá­Apácarácsok a Görög utcában. (Bereg-foto) sa. Országos viszonylatban egyedülállónak mondható. — Az új gépegység a harmadik ngyedévben kezdi meg munkáját — mondja Dobai János. — Üzembehelye­zésével a selejt mintegy 30 —35 százalékkal csökken. Az új kéverő alaposabban és finomabban keveri a nyers­anyagot, mint a régiek. Re­méljük, hogy ez.az egyedül­álló újításunk az eddiginél jó­val több és kifogástalanabb árut ad népgazdaságunknak. Sok sikert kívánunk az új gépegység üzembehelyezésé­hez. Korcsok DEM ANTALNAK, a múlt évben elhalt, közszeretetnek örvendő festőművésznek ál­lít emlékét a városi tanács végrehajtó bizottsága egyik legutóbbi határozata. mely szerint javasolni fogja a vá­rosi tanácsnak, hogy az el­múlt évben alapított képző­művészeti ösztöndíjat „Deli Antal képzőművészeti ösz­töndíjnak"’ nevezze el. Bár csökkent a zsúfoltság, még mindig kevés a lakás Horváth Levente Többet, jobban, olcsóbban „Az urak képezik az úgyne­vezett uralkodó osztályt és élni tudnak jogaikkal, de megvédeni azt nem tudják, mert lelkesedés sincs tanult, kiművelt lelkűkben. Harcolni, meghalni a maga igazáért csak a köznép tud. A kérges, dolgos kezek milliói, ha fegy­vert ragadnak, tudnak har­colni elszántsággal S még egy mondatot, idézek szó szerint, melyből kiderül, hogy nem kommunista, vagy szocialista újságból "tdézek: „Mi, az urak, ha ezek nél­kül vagy ha ezek ellen szál- lünk harcba, ügyünk veszve van. Az ország a jövőben csak a teljes népjogok je­gyében maradhat fenn." Irta valaki 1906-ban Szent­endrén ezeket" a sorokat. Ma már csak örökké tanul sá­V\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\^ Néhány szó a kislakásépítkezések helyzetéről ■ Városkép. (Mohácsi György tusrajza) A városi tanács végrehajtó bizottsága a közelmúlt napok­ban tárgyalta a városban fo­lyó kislakásépítkezések hely­zetét. Az értékeléshez komoly támpontot nyújtott a nemré­giben elkészült általános ren­dezési terv, amely megbíz­ható számadatokkal illusztrál­ja a város lakáshelyzetét. Az 1960. január 1-i adatoknak megfelelően Szentendrén 1958 lakóház van, összesen 3023 la­kással. Ezeknek azonban 30 százaléka teljésen elavult, ami azt jelenti, hogy mintegy 910 lakás lebontásra kellene ke­rüljön. hogy helyüket korsze­rű, egészséges lakások foglal­lak: el. A rendezés; terv a ne­gatívumok alapján azt is rög­zíti. hogy a 15 éves lakásépítési program keretében 1649 lakást kellene építeni ah­hoz, hogy a lakáshelyzet megoldódjon. Magánerő­ből történő építkezésre e számból minimálisan 600 lakást irányoznak elő. Bár az elmúlt évek során szinte új városrészek létesül­tek. összeépülőben van Szent­endre és ízbég, mégis azt kell mondani, hogy e lőrehaladá­sunk lassú. A lakáshelyzet nem javult, bár a családok fkreződésével a zsúfoltság, az 1 lakásra iutók száma vala­melyest csökkent. A családi ház építésének alapfeltétele, hogy a város te­rületén megfelelő mennyisé­gű házhely álljon az építkezők rendelkezésére. Sajnos a vá-j rosban kevés az OTP-nek ér­tékesítésre átadható ingat­lanok száma, így csak keve­sen juthatnak telekhez a kor­mányzat rendszeresítette ked­vező fizetési feltételek mellett. A magánkézben levő tel­kek jelentős része a jelen­legi körülményeik folytán nem beépíthető, rendezés­re szorul, mert normális település nem képzelhető el korszerű útviszonyok és az élethez elengedhe­tetlenül hozzátartozó ke­reskedelmi egységek nél­kül. Mindezek területet igényelnek. Ez csakis rendezéssel oldható meg, amely viszont állandó viták forrása és lépten-nyo- mon vélt sérelmek orvoslását keresik az érintett, ingatlanok tulajdonosai. Azért vélt sérel­mek ezek, mert hiszem a ren­dezéssel telkük értéke növek­szik. Az elmúlt évben elké­szült a Tó melletti szőlőhegy rendezési terve, mely új lehe­tőségeket nyújt az építkezések megkezdésére. Ebben az év­ben sor kerül további terüle­tek rendezésére, a beépíthető­ség mielőbb; elősegítése érde­kében. Ez nem öncél, hanem a város egyetemes érdekét, fejlesztését szolgálja. Sajnos,a lakóházak tervezé­sével kapcsolatban is sok probléma vetődik fel. Az építkezők idegenked­nek az olcsón megszerez­hető tervektől és inkább a már idejüket múlta, korszerűtlen, egyedinek tűnő. és mégis tucatter- veket alkalmazzák. Ta­pasztalataink szerint ugyanis a tervezők sem használják fel szaktudá­sukat, nem nevelik, nem győzik meg az cpíttetökel a korszerű kislakásépít­kezés előnyeiről. Az építkezések harmadik je­lentős feltétele a megfelelő anyagellátás. E téren a ce­mentellátás kivételévej je­lentős javulás tapasztalható. A rendszeresebb anyagbiztosí­tás érdekében ez évben a TÜZÉP anyagigény bejelentő- lapot rendszeresített, melyet a műszaki osztály mellékel a kiadott építési engedélyekhez. E módszer alapján a TÜZÉP vezető; folyamatosan tájéko­zódhatnak a várható igények­ről. tervszerűbbé tehetik i az elosztást. Sok baj van még mindig az engedély nélküli építkezések­kel. Sokan — meggondolatla­nul — súlyos anyagiakat kockáztatnak, mert bizony az engedély nélkül épít­kezőket a pénzbüntetés mellett az építmény le­bontása is fenyegeti. Nem bürokráciáról van szó ez esetben sem, hanem arról, hogy az építmény biztonságát, célszerűségét kontrolszámítá­sokkal kell hitelesíttetni, ami a családjával szemben felelős­séggel tartozó építtetők mel­lett a népgazdaságnak is ér­deke. Ez utóbbi betartásához és betartatásához a tanácstagok iózan felvilágosító és ellen­őrző tevékenységét is igényel­jük. A végrehajtó bizottság határozatikig szólította fel a rendőrhatóságot, hogy beje­lentéseket csak a lakhatási en­gedélyek felmutatása mellett engedélyezzen. Ezt viszont csakis a szabályokat betartó építtetők kapnak. HÍREK A VÁROS ÉS A JÁRÁS ÉLETÉBŐL MEGRENDEZTÉK tegnap az öregek napját Szigetmo­nostor községben. A rendező szerv. a községi vöröskereszt­szervezet munkájára utal a 29-án megtartott ifjú egész­ségőr-szaktanfolyam sikeres vizsgája is. Dicséretet érde­melnek. 11 MILLIÖ 717 ezer 500 forint bevétellel és ugyan­annyi kiadással jóváhagyta a város költségvetését a vá­rosi tanács. Utasította ugyan­akkor a végrehajtó bizottsá­got, hogy a költségvetés tel­jesítését rendszeresen kísérje figyelemmel és biztosítsa an­nak maradéktalan teljesítését. A SZENTENDREI Járás- bíróság munkáját, valamint a járás úttörőcsapatainak te­vékenységét tárgvaUa tegnap délelőtt az MSZMP járási párt-vé'-rrehaj főbizottsága. A tárgyalt napirendi pontok kapcsán több fontos, mind­két terület munkáját előre­vivő határozat született. Előzetes értesítés Már most vegye elő minden­ki előjegyzési zsebnoteszét és karikázza he június tizedikét, Margit napját óhajtja megün­nepelni a városi nőtanács e | napon a városi tanácsháza ) nagytermében rendezendő I táncmulatságon. I A zenét Holéczy Géza j dzsessz-zenekara fogja szolgál- I tolni s már ez a név is ,jó- í hangzású. A rádióból s egyéb- ] ként is közkedvelt. Hollcsi IIo- | na és Majláth Jenő fognak | énekelni s éjfél után követke- j zik a meglepetés. Meglepetés. de mivel en ! pletykás vagyok, tehát sietve közlöm, hogy éjfél után meg­jelenik kilenctagú zenekarával Holéczy Ákos s néhány órán át ők fogják tovább szórakoz­tatni a megjelenteket. Közöljük ezeket addig is. | míg a plakátok megjelennek s a meghívók kézbe nem kerül- I nek. A rendezőség mindenkit j szeretettel vár és hír-! Közérdekű felhívás A városi főorvosi hivatal fel­hívja mindazokat, akik a már­cius hóban Szentendrén meg­tartott általános ernyőszűrő röntgenvizsgálaton nem jelen­tek meg, akár kaptak idézést, akár nem, június 1. és 15-e kö­zött keddtől péntekig bárme­lyik nap délutánján 3 és 4 óra között feltétlenül jelenjenek meg a Tüdőgondozó Intézetben tüdőátvilágításra. A felhívás minden 10. életévét betöltő személyre vonatkozik. Ha e vizsgálatnak eleget tesz, elke­rül; a büntető következménye­ket. Akik ernyőszűrésen nem vol­tak s e felhívásnak sem tesz­nek elegei, a vonatkozó jogsza­bály értelmében 3000 forintig terjedhető szabálysértési bír­sággal lesznek sújtva. ISMÉT ÜJ KÖVEZETT útszakaszokkal lesz gazda­gabb az idén a város. Rövi­desen .befejezést nyer a Ró­maisánc utca kövezése, amely­nek idei szakasza 620 fo­lyómétert tesz ki ’ és 1 mil­lió 370 000 forintba kerül. Még ebben az évben meg­kezdik az EniJels utca köve­zését is, külön e célra le­utalt: hitel felhasználásával és kikövezik a Batthyány „ utcát is. Felavatták a leányiskola úttörőit Kedves ünnepség zajlott le vasárnap délelőtt az állami 1 eányi skálába n.. Ki pl Etilt arcú, piros- és vörösnyakkendős leá­nyok és fiúk népesítették be az udvart. Ekkor került sor az, ifjú úttörők avatására. A Központi Tiszthelyettes- képző Iskola zenekarának hangjaira vonultak fel és tet­ték le az úttörőfogadalmat, maid a fiúiskola kórusa szóra­koztatta a megjelenteket, Ünn épség után vidám film­vetítésen vettek részt a gyer­mekek, Tanácstagi fogadóórák és félévi beszámolók Hirsch József né, a 41. szá­mú választókerület tanácstag­ja f. .évi június 4-én du, 4 órakor. Kossuth Lajos u. 30. sz. a. lakásán, Katona Sándor, a 75. szá­mú választókerület tanácstag­ja f. évi június 5-én du. 6—7 órakor, Vöröshadsereg u. 66. sz. a. lakásán. Hlatki Jánosné, az 51. szá­mú választókerület; tanács­tagja f- évi június 6-án du. 6 órakór, Bükköspart 79. sz. a. lakásén. Vincze Károly, az 53. számú választókerület tanácstagja f. évi június 7-én este 7 órakor, György u. 12. sz. a. lakásán, Fáik János, a 3. szárnyú vá­lasztókerület tanácstagja f. évi június hó 8-án du. 6 órakor. Görög u. 6. sz. a. lakásán, Szabó Béla, a 2 számú vá­lasztókerület tanácstagja f. évi június hó 10-én du. 4 órakor, Április 4. u. 19. sz. á. laká­sán, Batlics Elek, az 57. számú választókerület tanácstagja f. évi június 10-én du. 2—4-ig Lenin út 112. sz. a. lakásán. Páljános Adolf, a 10. számú választókerület tanácstagja í. évi június hó 10-én du. 6 óra­kor Marx tér 18. sz. a. (Béke étterem feletti) lakásán, Stefanovics Gyula, a 61. szá­mú választókerület tanácstag­ja f. évi június 10-én du. 3—5-ig Lenin út 144. sz. a. lakásán fogadóórát tart. Fogadóórával egybekötötten első félévi tanácstagi beszá­molóját tartja: Szerencsés Józsefné, a 44. számú választókerület tanács­tagja f. évi június 2-án du. 5 órakor. Telep u. 8. sz, a. la­kásán, Varga Julia, a 31. számú vá­lasztókerület tanácstagja í. évi június 2-án du. 5 órakor, a III. sz. óvoda vasúti villáson helyiségében, Kunsági Sándor, a 43. szá­mú választókerület tanácstag­ja június 2-án, du. 6 órakor, Rómaitemető u. 6. sz. a. laká­sán, Stefanovics Gyula, a 61. számú választókerület tanács­tagja június 4-én du. 3 óra kor, Lenin út 144. sz. a. laká­sán. Antal Szilveszter, a 49. szá­mú választókerület tanácstag­ja f. évi június 6-án du. 6 órakor, a tűzoltólaktanya épületében, Czifferi János, a 33. szá­mú választókerület tanácstag- iá f. évi június 6-án du. 5—7- ig, Attila u. 5. sz. a. lakásán, Valentin József, a 12. számú választókerület tanácstagja f. évi június 8-án du. 3 órakor, a Cipész Ktsz Vöröshadsereg u. 22. sz. alatt Juhász Mihályné, a 4. szá­mú választókerület tanácstag­ja f. évi június 8-án du. 6 órakor. Bercsényi u. 4. sz. a. lakásán, Nagy Ferenc, a 37. választó­kerület tanácstagja f. évi jú­nius 9-én du. 5 órakor, Ady Endre út 5. szí a. lakásán, Tóth Vince, a 63. számú vá­lasztókerület tanácstagja f. év| június 10-én du. 5 órakor, Szőke Lajos u. 1. sz. a. laká­sán, Kiss Ferenc, a 70. számú választókerület tanácstagja f. évi június 10-én este 7 óra­kor, Egresi u. 2. sz. a. laká­sán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom