Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-21 / 118. szám

1961. MÁJUS 21, VASÁRNAP 7 '&£íi4ap ÖTFÉLE, MÉGIS EGYFÉLE A DUNA így j nem jutunk semmire — mondta az Űr, látván, hogy az égbolt túlontúl sok helyet fog­lal el a világban. — „Gábriel fiam, jó lenne, ha mi férfiné­pek felkerekednénk árkokat ásni, s levezetnénk valameny- nyit ebből az égboltból. _ Jó ötlet — mondja Gáb­riel —, csak éppen nem ér semmit, mert nincsen hová levezetni. _Na jó — mondja az Ur — l átom már, hogy még egy cso­dát kell tennem, és valami helyet teremteni, hogy leve­zethessük. Ügy látszik, ha egyszer elkezdtem a csodacsi- nálást, soha sincsen vége.” így teremtette meg az úris­ten az ég után a földet. Azaz így beszéli ezt a Biblia után szabadon Roark Bradford, a kitűnő amerikai humoros író Ádám apánk és gyermekei cí­mű könyvében. AM nevetni szeret, el nem mulaszthatja elolvasni Brad­ford művét (Táncsics Kiadó, 1961.) A könyv nemcsak mu­lattató, hanem ragyogóan szellemes is. Hogy csak a fent idézett soroknál marad­junk: lehet-e huncutabbul kacsintani az olvasó felé a bámulatosan logikátlan cso­dákról szólván, mint aho­gyan itt Bradford tette? A kötet, amely mintegy^fél­száz magában is élvezhető el­beszélésből áll, Helena Zmat- loková kitűnő rajzaival ékes és ezek a rajzok még ért­hetőbbé teszik az író mon­danivalóját. Az „Ádám apánk és gyer- mekei’-t olvasva mosolyog­hatunk az egyszeri (és mai) emberek együgyűségén, az ég felé tekintő jámborságon, amelyet minduntalan elgán­csol a földi élet ezer gyöke­le. Ámde azokon a hívőkön, akiket Király József mutat be Mi a spiritizmus című könyvében, csupán mosolyog­ni már nem lehet. A spiri­tiszták ugyanis nem olyan „egyszerű, tudatlan” emberek, akik mindent el hisznek, amit a pap mond... Nem, ők — úgymond a tudomány esz­közeivel igazolják, hogy kap­csolatban vannak a természet- feletti, túlvilági lényekkel, őket tehát ennélfogva vagy tisztelni kell, vagy — lelep­lezni és nevetségessé tenni. Király Jóisef az Élet és Tu­domány kiskönyvtárában megjelent kitűnő, népszerű összefoglaló könyvében lelep­lezi őket is, praktikáikat is, meg azokat is, akik beteg lé­lekkel vagy éppen csaló, kapzsi szándékkal félreveze­tik őket. És miközben átte­kintést ad a spiritizmus lét­rejöttéről, lélektani és ideg- gyógyászati vonatkozásairól, miközben példákat mutat be híres médiumok cselekedetei _ bői, elősorolva magyar vo­natkozású tényeket is, a szer­ző semmi kétséget nem hagy az olvasóban: a spiritizmus és minden válfaja a legosto­bább — de egyben nagyké­pű — babona, a beteges lel­kialkat és a tudatos szélhá­mosság hármas szövetségének szülötte. A mindvégig érde­kes, helyenként (a témában járatlan olvasó számára) szén., zációs könyv végén az olva­só nem állhatja meg, hogy fal ne kiáltson: hihetetlen, hogy | korunkban még mindig akad- | hatnak hívei ennek a babo­nának. Másnemű könyv Baranyai Árpád A hitetlenség apoló- j giája című munkája (Kos­suth Kiadó, 1961.), de Király I Józsefével rokon abban, hogy I ez is a vakhitet állítja az I ész ítélőszéke elé. A szerző, I volt. katolikus pap, alaposan ismeri annak az egyháznak tanításait, amellyel szakított és e tanítások közül a legel­terjedtebbeket, az egyházi befolyás alapjait képező hit­elveket bírálja. Bírálatát egyszerű szavakkal fogal­mazza meg és megértéséhez nincs szükség vallástörténeti vagy természettudományos is­meretekre. Bár a természet- tudományok és az emberiség történetének tudománya (azon belül a vallástörténet külön is) temérdek lövedéket hal­moztak fel, aminek csekély hányada is elegendő a hit egész épületének rommá vál­toztatásához, mégis hasznos ezek felhasználásától alkal­masint eltekinteni és a hit­elveket pusztán a józan ész világánál vizsgálni. Már így is sóira kitűnik tarthatat­lanságuk. Baranyai Árpád ezt teszi és ez annál is hasznosabb, mint­hogy az egyházi hitterjesz- tésben ma is csak igen cse­kély tér jut a „modernista” felfogásnak, amely a Bibliát a műveltebb rétegek ismere­teihez alkalmazva megpró­bálja jelképesen értelmezni. Az óriási tömegek előtt az egyház ma is az ókori tár­sadalomból fennmaradt le­gendákat hirdeti a maguk eredeti formájában igazság­ként. Baranyai Árpád elhagyta a vallást és materialistává lett, azonban nem marxistává. Ez utóbbi tényből eredő hiá­nyosságokra a kötet előszava is figyelmeztet, ezek azon­ban nem válnak könyve hát­rányába . akkor, amikor a vakhit bástyáját ostromolja. Nem annyira a hitet, mint inkább az egyházat, a rom­lott Rómát támadják azok a versek, középkori diákdalok, amelyek hét-nyolcszáz esz­tendő mélyéből csillogtatják meg az akikori idők fiatal­jainak, egyszerű embereinek életörömét és indulatainak villámait. E dalok gyűjtemé_ nyct Carmina Burana címen adta ki elegáns kötetben a Magyar Helikon Kiadó, Kar­dos Tibor válogatásában és tanulságos utószavával. „A pénz szent evangéliuma szent Márk szerint”, „Ivók mi­séje” és hasonló címek, vers­sorok már magukban utal­nak rá: ezek a dalolt, ver­sek éles gúnnyal fordulnak a hatalmasok eszközévé és szövetségesévé lett gazdag és hamis egyház ellen. A kö­zépkori társadalom hontalan­jai, a szegény diákok, írástu­dók, akiknek gyakran osz­tályrésze a nyomor, de akik­nek már nem kell osztozniok a jobbágyparasztok földrete- pert életében —, ezek a jó­kedvű és mégis gyakran pa­naszos világ vándorai, akik bejáratosak az urak és pa­pok világába, otthon még- sincsenek benne soha —, ezek szólaltatják meg a vi­lági örömök, a nyár, a szere­lem, a bor dalait, ezek űz­nek csúfot versben azokkal, akik oly sokszor csúfot űztek a valóságban. Latinos művelt­ségű, diákos hangon szólnak, mégis teljesen érthetőek, szin­te modemek és habár nem vallástalanok, nem forradal­márok, de vidám és legyűr- hetetlen lázadók, akiken a vallás csak amolyan kopott köntös —, nincs helyette jobb. Érdemel egy mondatot, hogy a Carmina Burana da­lai mint költemények is szé­pek, változatosak, némelyik szinte előadásra kívánkozik — és ebben a jeles fordítók ér­deme is benne van. A köte­tet hangulatosan egészítik ki Szász Endre rajzai. Ha a Carmina Burana a kö­zépkori életnek a közkeletű felfogás számára talán meg­lepő örömeit sugározza, úgy a középkor borzalmai éled­nek fel egy másik könyv lapjain. Kulcsár Zsuzsa „Inkvizíció és boszorkánype­rek” című népszerűsítő célú munkájában (Kossuth Kiadó, 1961.) a közmondásos közép­kori sötétség napjait idézi fel. Siáiharminchat kicsiny ol­dalon nincs könnyű dolga: I be kell mutatnia a társadal­mi környezetet, amelyben a középkor vallás-béklyózta em­bere élt, jellemeznie rövi­den a társadalmi elégedetlen­séget kifejező lázadó vallási mozgalmakat, az eretneksége­ket, majd ismertetnie kell a feudális-egyházi hatalomnak e lázadók ellen szegezett fegy­verét, az inkvzíciót. A leg­több teret q hírhedt intéz­mény működésének szenteli, perek példáit sorolja elő és bár már csak helyszűke miatt sem térhet ki a ke­gyetlenkedések részleteire, a hatalom urainak és a sötét­ség egyházi trónállóinak ke­gyes kegyetlensége így is megdöbbenti az olvasót A könyv nem szűkölködik ma- gyor vonatkozású példákban sem. Kulcsár Zsuzsa nem bo­nyolódik hitelvek és elvont tételek magyarázatába, csu­pán azt írja le, hogy az adott társadalmi körülmé­nyek között mint tombolt az emberi tudatlanság és ba­bona. Könyve hasznos azért is, mert e fontos téma ma­gyar nyelvű irodalma mód felett szegény. Verses'kötet, szatirikus el­beszélések, hitvitázó irat, tör­ténelmi munka, tudományos kézikönyv — ötféle kiadvány, mégis egyféle: orvosság a vakhát ellen valamennyi. Gadó György A Duna szépségét elsőnek ] Dunántúlon, ma is ható kultú­a Pannóniát megszálló római­ak fedezték fel, ők rendez­kedtek itt be először huzamo­sabb ideig, három századon át volt ez a tájék a hatalmas j római birodalom egyik „ék- j köve”. Korszerű városokat j építettek, azokat gondozott j utakkal kötötték össze, és meghonosították itt a szőlőter- ! mesztést, s teremtettek a „PAX I ROMANA” keblére „ölelt“, ! a késő utód. Babits Mihály i által örökké kék tájnau- látott rát. Nevezetes tájék ez, Marcus Aurelius Antonius, a bölcs római császár görög nyelven itt írta „Elmélkedések” című remekművét, amely még a ké­ső korok költőinek lelkében is tovább zengett, Kosztolá­nyi „testvéri szívéhez” bújt, a legbúsabb magyar költő, Juhász Gyula pedig 1925-ben „Marcus Aurelius” című szo­nettjében mondja: „E szőke bús magyar víz hajlatánál Hol én ma holdvilágnál messze nézek. Mélázott árván ama régi császár És meditált felőled távol élet.. és tornyai köszöntik az érke­zőt, de a sok tomyú Szent­És itt, „E szőke bús magyar víz hajlatánál”, a valamikori Duna-melléki római provincia területén fogott hozzá a kato­nából lett, dalmát származá­sú császár, Diocletianus Gaius Aurelius Valerius világbiro­dalmának újraszervezéséhez, rendbehazván annak pénz­ügyeit is. Utána sok száz esztendővel, ez a tájék lett a magyarok hazájának központjává. Itt épült fel István király szék­városa Esztergom, Károly endre tetői is már hívogatóan intenek az opálos’ messzeség­ből. A ballagó öreg folyamot még hosszan elkísérik a pili­si hegyek, amíg feltűnik Bu­dapest vízkedvelőinek, egyet­len más világvárosban elő nem forduló, párját ritkító, vízi és evezősparadicsoma: a Rómaipart! Csónakok ezrei, fürdőzők tízezrei mindenütt a Duna {csillogó vizén. Az üdülő- és j csónaktelepek százainak part- {fürdőjében mennyi gyönyö- j rű. ifjú leány, és napbarní­totta férfi, meg muzsika, jó- j kedv, ragyogás. És ha megy j le a hajdani Aquincum fe- I lett a nap. „Ö, más táj van-e még. ahol íqv tud a rest Arany nap haldokolni s hanyatlani dicsőség? Tudod-e, mennyi nép vidám és hetyke ősét ölelte komoran az aquincumi est?” (Tóth Árpád) Róbert. Zsigmond, és igaz- [ ságos Mátyás pazar Visegrád- i ja, IV. Béla, Zsigmond és | Mátyás messze földön híres | Budavára, hogy e városók és várak fölé a késő utódok szí­vében, emlékezetében, glória fonódjék. És lehetetlen megilletődés nélkül áthaladni a hatalmas folyam magyar szakaszának legfestőibb, legvadregénye- sebb táján, az úgynevezett Dunakanyaron. Korának egyik legműveltebb magyarja; Ka­zinczy Ferenc is megcsodál­ta. 1831-ben így írt róla: „A rőmántos táj egyezésben áll lelkem búsongásával. Be­értem a csavargó Duna szűk völgyébe, melynek bokros he­gyei oly meredek eséssel a víz szélén zöldeüni kezdenek. S talán nem túlzók, amikor még ennek a tájnak is legki­emelkedőbb szépségét Zebe- génynél találom, mert mikor hajón vagy csónakon az em­ber szemei elé kerül a kis falu, és környékének dunai panorámája, csakugyan nem tud betelni e látványosság­gal ...“ Mindkét parton szépséges hegyek övezik a folyamot, a romkoszorúzta Visegrádi-hegy meredek falaival lenyűgöző látvány, és milyen meglepő az először, meg az ismételten ittjáró utas számára az a hir­telen változás, amely a Duna délrekanyarodásával tárul sze­münk elé. Vác gyárkéményei Még alig hogy eltűnt a Ró­maipart boldog zsivaja, még el sem hagytuk az újpesti szi­getet, már a sokkal nagyobb óbudai szigetet látjuk, majd elénk jő a csodálatos tündér­kert: a Margitsziget! Petőfi Sándor írta, „Etelké- hez” című versében: „Láttad-e, angyalom, a Dunát, S a szigetet a közepén? Ide szívembe képedet Akként foglalom én. A szigetről zöld fa-lomb Mártja a vízbe magát; Ha te szívembe így a remény Zöldjét mártanád/” És míg hajónk lassan halad a „tündérkép” — a Várhegy alkonyi ragyogásé sziluettje felé. itt is. ott is hangzik egy- egy önkéntelen: „Ö, be szép!“ Az ellentétes látvány lenyű­göző — Pest új házaival, par­ti palotasorával, az Ország­ház nagyszerűségével, és ve­le szemben a „poraiból fel­támadt” Vár. s a Gellérthegy tetején könnyedén lebegni látszó Szabadságszobor, s a komor Citadella. Arany Já­nos „Vojtina ars poétikájá­ban mondja: „Állok a Dunának szélén, a pesti parton: Előttem a kép, színdús, üde carton: Felleg s hegy által a menny kékje csorba, A nap most száll le a város-majorba: Büszkén a Gellért hordja bársonyát, S fején, mint gondot, az új koronát...” Csak kicsinyke szakaszát — a Pest megyeinek egy részét — jártuk be a Dunának, még­is annyi természeti szépség, emberalkotta művészi érték: régi várak, pompás paloták, épületek, hidak, gyárak lé­giójával találkoztunk, hogy még a képzelet is belefárad: Mekkora gyönyörűség lenne bejárni a népeket összekötő nagy folyam teljes hosszát? .... -Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk: és nem is kevés-“ — fejeződig be József Attila 1936-ban írt. „A Dunánál” cí­mű, hatalmas versalkotása, s mintha válasz volna, eldohog mellettünk egy gyorsjá­ratú vontató, s a Duna fe­lett vidám harmónikaszó húz át, s visszafelel a Gellért Szál­ló teraszáról a pattogó rit­musú dzsessz... Ó, hány nagy művész; fes­Avxxvxtxxvxxn.vxxvx-s.xx'.xxxxxnvvxxxxxxvxnxxxxxxxnxxxxxxxxvxxxxxvxxxxxvvxvn.xxvvxxxxxx'.xxxv tők. írók, és költők álltak meg ! ^csodálattal és szívükben hó­MÁJUSI SZERENÁD ^nak partján: Janus Pannó­8 , A virágillatos májusi éjszakákon még ma is divat falu- j> - helyen a szerenád. A fotóriporter egy abonyi májusi szerená- í ídot örökített meg. 2 niustól kezdve, Virág Bene­deken, Csokonain, Berzsenyiig Petőfin, Arany Jánoson, Eöt­vös Józsefen, Arany Lászlón, Kosztolányin, Tóth Árpádon* Juhász Gyulán és József At­tilán át Jókaiig, mennyi nagy művész! A nap rés lehanyatlott a messzi hegyek mögé, és fel­ragyogtak a Jánoshegy tor­nyának, s a hegyek, a partok lámpafüzérei. Arany László verse, A délibábok hőse mond­ja: „Száz lámpa, és alant vízképi mása. Rezegve függő tüzes szalagok, A Fecske, a Hattyú röpke villanása A siklónál lekúszó csillagok. A holt morajt átbőgő ordítása Egy vontatónak, mely pöfög, lohog. Hosszú uszállyal...” És míg a pöfögő vontató [uszályaival betér, eltűnik a [ragyogó lámpafüzéren túl sej- jlő nagy-alföldi Dunarész ho- Imályába, a hidak kecses ive, Is a lámpafüzéreik gyöngysora Háltál közrefogott nagy folyam sejtelmes homályú alsó part­jain megjelennek a tündér! víz legkitartóbb bámulói — a szerelmesek, s a vén Duna megértőén hallgatja suttogá­sukat Borsi D. József .XVOTTOMWXXWI^VOWVCTOCMV.WXVCWVXXXXXXX'XXXXXXXXXXvXXXWXXXVXXXXXXXXX'SXXXXX' Azt tartják: virágot lopni — különösen ilyen célra Udvarlás zeneszó mellett nem bűn! Szerenád után még akad mondanivaló ... (MTI. Foto: Bajkor József felv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom