Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-30 / 101. szám

mwr megyei t'/(fíVlrtlí 1961. Április 3«. vasárnap Gagarinról nevezték el az új mendei művelődési házat Szijjártó Lajos beszéde az avatási ünnepségen ITWIfflI RÍ ^x /T'< ^ Friss festékszag és már­ványtábla fogadta az új épü­let előcsarnokában a helybeli lakosokat, a meghívott ven­dégeket: „Épült 1958—1961- ben, Mend,e község lakosságá­nak társadalmi összefogásával a községfejlesztési terv célki­tűzéseként, Koreny András építészmérnök tervei, az MSZMP községi szervezete, a községi tanács határozata alapján, a végrehajtó bizott­ság irányításával, szervezésé­vel. Mende, 1961. április 29.” Az új művelődési ház szombati ünnepségét a nagy­teremben tartották. Beszédet Szí,jjártó Lajos, a járási ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke, országgyűlési képvi­selő mondott. — A felszabadulás előtt 3532 ember mindössze 1550 katasztrális holdon tengette életét, míg Koburg hercegnek 200 ezer holdja és egy tégla­gyára volt ebben a községben — hangoztatta Szijjártó La­jos, majd így folytatta: — Itt abban az időben mindössze négy pedagógus tanított, kul­turális életről még álmodni sem lehetett. Ma 542 iskolás gyereket 19 pedagógus tanít. S tovább javul a helyzet, már most épül egy kéttantermes iskola. Nevezetes nap a község éle­tében az új művelődési ház átadása. Felhívással fordulok nemcsak a község, hanem a járás egész lakosságához, hogy minél tevékenyebben kapcso­lódjanak be a művelődési ház életének fejlesztésébe. Mende község lakossága ma olyan művelődési házat vett át, amelyben megvan minden le­hetőség a széleskörű kulturá­lis munkára. Szeretnének olyan kultúrát, amely méltó lesz e művelődési - ház nyúj­totta lehetőségeikhez. Nagy öröm számunkra, hogy a mű­velődési házat Jurij Gagarin­ról nevezhetjük el — fejezte be avató beszédét Szijjártó Lajos. A művelődési házat a köz­ségi tanács nevében Solti Pé­ter vb-titkár vette át, majd pedig oklevelet adtak át azok­nak a mendei lakosoknak, akik társadalmi munkával se­gítették "a művelődési ház építését. A beszédek után ünnepi műsor következett; nagy si­kert arattak a Vasas Központi Művészegyüttesének tagjai, a monori művelődési ház szóló­énekesei és a Monori Kefe­gyár népi tánccsoportjának tagjai. Átutazott Magyarországon a román párt és kormányküldöttség Lengyelországból hazaté­rőben szombaton átutazott hazánkon a román párt- és kormányküldöttség: Gheor­ghiu Dej. a Román Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, a Román Népköz- társaság Államtanácsának el­nöke. a küldöttség vezetője, tagjai: G he org he Maurer mi­niszterelnök, a Román Mun­káspárt Politikai Bizottságá­nak tagja. Alekszandru Birla- deanu miniszterelnökhelyettes, Gaston Marin, az Állami Tervbizottság elnöke és Aurel Málnásán külügyminiszter­helyettes. A delegációt magyarorszá­gi útján elkísérte Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az Elnöki Tanács elnökhelyettese. Katona János rendkívüli és meghatalmazott nagykövet., a külügyminiszté­rium hatodik területi, osztály­vezetője, Radványi János, a Külügyminisztérium proto- kollosztályának vezetője, va­lamint Vasile Gliga, a Ro­mán Népköztársaság magyar- országi ideiglenes ügyvivője. A küldöttséget budapesti átutazásakor Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára. Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, dr. Sík Endre kül­ügyminiszter. Czottner Sán­dor nehézipari miniszter és Vályi Péter, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese fogad­ta a pályaudvaron. A küldött­ség üdvözlésére megjelent dr. Eufrozyna Paduchowa. a lengyel Népköztársaság bu­dapesti ideiglenes ügyvivője. Jelen voltak a fogadtatáson a budapesti román nagykövet­ség tagjai. Jól dolgdznak a fogatosok a nagykőrösi Arany János Tsz-ben A nagykőrösi Arany Já­nos Termelőszövetkezetben új prémiumrendszert alkal­maznak. A többi közt a fo­gatosok munkáját is premi­zálják, amivel máris jelen­tős eredményeket érnek el. Tavaly az első hónapokban páldául alig 10—12 fogatnap volt a tsz-ben a fogatosok át­laga. az idén ez viszont hu­szonnégy fogatnapra emel­kedett. Az Arany János Tsz-ben a fogatosok is vállaltak kapás­növényeket megművelésre. A vállalt terület munkáiért munkaegységet kapnak, de ha a tervezettnél magasabb a terméseredmény, akkor prémium illeti mag őket. Az új prémiumrendszer eredményeként ma már nincs olyan fogatosmunka a tsz- ben, amelyet ne idejében vé­geznének el a fogatosok. — MÁJUS 6-ÁN egész­napos borversenyt és bor- kiállítást rendeznek Nagy- kátán. a járási művelődési házban. — NÉGY NAPON Vácott vendégszerepeit a népszerű Vidám Cirkusz társulata. I\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ FIGYELEM! T ermelőszövetkezetek, háztáji és egyéni SZŐLŐTERMELŐK! A Pest—Szolnok megyei Állami Pincegazdaság megkezdte a borszőlő,- must- és borértékesítési szerződés kötéseket. Jól jár az, aki leszerződik, mert magas szerződéses felárban részesül 10 százalék szerződéses felár jár: Mg. tsz-eknek, tszcs-knek. egyszerűbb mezőgazdasági szövetke­zeteknek, hegyközségeknek, ha termelésük 60 °/0-ánál keveseb­bet adnak át szerződésük teljesítésére. Háztáji és egyéni termelőknek a szerződés alapján átadott áruért Mg. tsz-eknek, tszcs-nek, egyszerűbb mezőgazdasági szövetke­zeteknek és hegyközségeknek 20%-os szerződéses felár jár az esetben, ha termésük 60—80 %-át átadják az Állami Pince- gazdaságnak. 30%-os szerződéses felár jár, ha termésük több mint 80 %-át adják át a pincegazdaságok­nak a velük kötött szerződés alapján. SZERZŐDÉST LEHET KÖTNI bármilyen szőlőterületre, a területhez viszonyított arányos szőlő-, must- és bormennyiségre a termelő által választott átadási ha­táridőre. • KAMATMENTES ELŐLEGHEZ JUT ami minden lekötött hazai fajtájú 135 kg borszőlő, vagy 100 1 must és bor után 200 Ft MINŐSÉGI ÉS FAJTATISZTASÁGI FELÁRAK a rendeletben meghatározott szőlő és borfajták és minőségek után. Részletes felvilágositást ad a Pest—Szolnok jegyei Állami Pincegazdaság központja és pincészetei. Használd ki a kedvezményeket! Köss ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST! Húsz hold hagyma - egy szövetkezetben Megyénkben nem túlságosan kedvelt növény a vöröshagy­ma. A közös gazdaságok vi­szonylag kis területen terme­lik, pedig kevés munkával nagy jövedelmet biztosít, ha al­kalmas területet kap. A gyöm- rői Petőfi Termelőszövetkezet­ben ebből a meggondolásból kiindulva az idén 20 holdon termelnek vöröshagymát. Öt holdon duggatott hagymát, ko­rai zöldnek, 15 holdon pedig őszi szedésű hagymát vetettek magról. A szövetkezet veze­tőinek véleménye szerint ez a nagyterületű szántóföldi hagymatermelés azon túl, hogy fontos élelmezési cikk, na­gyobb jövedelmet ad, mint sok más, közkedvelt kertészeti nö­vény. Sétahajó Lz a JJ'éuíz A Balatonon közlekedik holnaptól kezdve a Dunai Hajógyár 180 személyes alumíniumhajöja Annakidején többször be­számoltunk a Dunai Hajógyár­ban készülő új típusú, félig nyitott fedélzetű 180 személyes alumínium hajóról. Mint hí­rüladtuk, a konstrukció elké­szült, el is keresztelték Hévíz­nek, de a több hónapig tartó kísérleti üzemelés miatt nem adhatták át eredeti rendelteté­sének. A Hévíz most már vég­érvényesen a Balatonon ma­rad, a siófoki kikötőben hol­nap, május 1-én kezdi meg a kiránduló^ sétahajózását. Önálló üzemegységek Albertirsán Az albertirsai Dimitrov Ter­melőszövetkezethez erre a gaz­dasági évre már a mikebudai szövetkezeti gazdák is csatla­koztak, igy lényegesen megnőtt a közös gazdaság területe és a dolgozó tagok száma. Ez a nagyarányú növekedés megkívánta, hogy ésszerűbb üzemszervezéssel üzemegysé­geket hozzanak létre, mert így közvetlenebb, eredményesebb és főleg gyorsabb a termelés irányítása. A szövetkezet ter­melési és pénzügyi tervét le­bontották az üzemegységekre, de a tervfeladatokhoz biztosít­ják az állandó gépparkot, munkáslétszámot és szállító- eszközöket. Az üzemegységek különben nem önálló elszá­molási egységek, elszámolásuk központilag történik, de az üzemegységvezetők jövedel­me a rájuk bízott gazdasági egység évi munkájától függ. A közös gazdaság vezetői nagy reményeket fűznek eh­hez az intézkedéshez, amely remélhetőleg meghozza hasz­nát. s az idei kísérletezés után jövőre már, mint legjobb, be­vált szervezési formát alkal­mazzák. Társadalmi munkában végzik Budakeszin a parkosítást Az otthon, a lakóhely, a község szépítése nem közöm­bös a budakesziek előtt. Széles főutcájuk és az abból kiszé­lesedő tér parkosítása szív­ügye az egész lakosságnak, így azután, amikor pár hete sor került rá, két vasárnapon el is végezték, annyi volt az önkéntes társadalmi munkás. Pedig a második vasárnap esős volt. ezzel sem törődtek a budakesziek, tömegesen je­lentek meg, egyengették a föl det, ásták a gödröket és ültet­ték a facsemetéket. Csakis mai nap 1961. április 30., vasárnap, Katalin napja. A Nap kél 4,29 órakor, nyugszik 18,54 órakor. A Hold kél 18,31 órakor, nyugszik 18,54 órakor. 1961. május 1., hétfő. Mun­ka ünnepe. A Nap kél 4,28 órakor, nyugszik 18,56 órakor. A Hold kél 19.41 órakor, nyugszik 5,13 órakor. 1961. május 2., kedd. Zsig- mond napja. A Nap kél 4,26 órakor, nyugszik 18,57 órakor. A Hold Ikél 20,49 órakor, nyugszik 5,50 órakor. Várható időjárás vasárnap estig: felhős idő, többfelé esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt keleti, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 17—20 fok között. gyors munkájuk eredménye, hogy két nap alatt elvégezték. Azaz nem egészen, mert a vi­rágok kiültetése még nem történt meg. Ez a munka a budakeszi kíszistákra vár. A KISZ-szervezet ugyanis a ma­ga számára kérte a parkosítás­nak ezt a szép munkáját és tagjai a napokban 'megkezdik a tavaszi virágok kiültetését, vetését, hogy azután a nyá­riakat, őszieket is maguk te­gyék a földbe. Emellett elvál­lalták egész idényre a parkok virágainak gondozását is. Negyvennyolc négytalálatos a lottón A 17. játékhéten 4 713 669 lottószelvény vett részt a sorsoláson, öt találat nem volt. Négy találatot 48 szel­vényen értek el, s ezekre egyenként 73 641 forintot fi­zetnek. A háromtalálatos szelvények száma 3853, nye­reményük 458 forint. Kéttá- lálatos szelvény 114 463 da­rab volt, ezekre 15.40 forint nyeremény jut. — MA DÉLELŐTT tíz óra­kor a szigetszentmiklósi köz­ségi tanács dísztermében helytörténeti kiállítás nyílik meg. — JÁRÁSI TŰZOLTÓ- VERSENYT rendeznek május 7-én, délelőtt Taksonyban. A délelőtti bemutató után este tűzoltóbál lesz a művelődési otthonban. — SOLYMOSSY OLIVÉR szentendrei pedagógus leg­újabb gyermekszíndarabját Népmesék, vetélkedések cím­mel mutatják be Budapes­ten, május 7-én, a XI. ke­rület, Váli úti álfái os is­kolában. — DUNABOGDÁNYBAN pénteken kezdte meg műkö­dését a megye huszadik ta­karékszövetkezete. — NEM JELENTKEZETT még valamennyi nyertes a Pest megyei MÉSZÖV rek- lámötlet-pályázatának dí­jaiért. A következő jeligéjű pályaművek jutalma felve­hető a Pest megyei MÉSZÖV kereskedelmi főosztályán (Bp., VII., Baross tér 19, 1.): „Tavasz", „Kincses kalandá- rium”, az „a”, a „Rakéta", a „Montázs” a „Vác MÖtyi’% a „Nagy forgalom", „A szövet­kezeteké a jövő", „Pál fi Gusztáv, „Reklám Résti” és a „Tamás János". — NAGYKÖRÖSÖN má­jus 6-án és 7-én, Abony- ban, május 13-án és 14-én rendezik a falusi színjátszók fesztiválját. A lottósorsolások májusi menetrendje A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság elkészítette a lot­tó-sorsolások következő havi ütemtervét, amely szerint májusban is négy húzást ren­deznek. egyet a fővárosban, hármat pedig vidéken. A hónap első sorsolását május 5-én, Rákospalotán, a Csokonai Művelődési Ház­ban tartják, s a 18. játékhét nyerőszámait, valamint az áp­rilisi • tárgynyereményeket húzzák. Május 12-én Sze­rencsen. 19-én Bázakeretv- tyén. 26-án pedig Dombrá- don húzzák a lottó nyerő­számait, (MTI) — MEGYEI VÁLASZT- . MÁNYI értekezletet tart május 8-án a Kisiparosok Országos Szervezetének Pest megyei titkársága. A napi­renden a kisiparosságot érintő aktuális politikai és gazdasági kérdések, vala­mint az elkövetkezendő fel­adatok szerepelnék. — GYÓN KÖZSÉGBEN a vasútállomáshoz közel eső úgynevezett , Lindmajcr Gyu­la” részen 300—350 négy­zetöles telkek eladók. A tel­keket megvásárolni az OTP dabasi járási fiókján keresz­tül lehet. A bérből és fize­tésből élők részletre is vá­sárolhatnak. — TÁPIÓSZENTMÁR- TONBAN május 1-én szép ünnepélyt rendeznek. A ven­dégeket reggel 9 órakor száz feldíszített motoros jármű fogadja. Délelőtt . ünnepély, délután tréfás műsor és a művelődési házban szakköri kiállítás lesz. — NAGYKÖRÖSÖN szep­temberben mezőgazdasági technikum nyílik. A hely­beli jelentkezők közül hu­szonöt tanulót vettek fel. A MAGYAR RÁDIÓ vasárnap helyszíni közvetítést ad Rotterdamból a Hollandia— Magyarország labdarúgó világ, bajnoki selejtező mérkőzés­ró'!. a közvetítés nem az ere­detileg tervezett időpontban, ha­nem 15.55 órakor kezdődik a Kossuth-adőn. PÉCSETT a Tudományos is. meretterjesztö Társulat Bara­nya megyei szervezete idén negyedízben rendezi meg a múlt években nagy sikert aratott nyári szabadegyetemét, a hall­gatók a Pedagógiai Főiskola fes­tői környezetű kollégiumában laknak majd. Egyetemi és fő­iskolai tanárok tartanak elő­adást Pécs és Baranya földraj­záról, történetéről, irodalmá­ról, zenei. művészeti és tu­dományos életéről. A résztve­vők kirándulásokon ismerhe­tik meg a megjT nevezetessé, goit, Szigetvárt, Siklósvárat, a mohácsi ásatásokat, az abali- geti cseppkőbarlangot, a har­kányi, sikondai gyógyfürdőt. A pécsi nyári szabadegyetem jú­lius 16-tól 29-ig tart. Az érdek­lődőknek részletes tájékozta­tót küld a nyári szabadegye­tem titkársága: Pécs, Janus Pannonius u. 11. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: Vasárnap: 10.00: Ifjúsági filmmatiné. 1. A régi kastély titka, len­gyel rajzfilm, 2. A dzsungel ösvényein. szovjet—Icina i . játékfilm, 16.05: 17. sz. Ma­gyar Híradó, 16.20: Kézilab­da, a Dózsa—Honvéd (11. félidő) és a Bp. Spartacus— FTC mérkőzés közvetítése, 18.45: Vasárnapi vers. Pot- íier: az Internacionálé. El­mondja: Mádi Szabó Gábor. Kb. 18.50: A munkásmozga­lom dalaiból, A Csepel Vas­mű központi énekkarát Far­sang Árpád- vezényli. 19.05: Az automatika és az acél, szovjet kisfiám. 19.30: Élő- újság, 20.25: Egy amerikai Rómában, olasz film <18 éven álul nem ajánljuk), kb. 21.55: Hírek. Hétfő: 7.50: Májusi seregszemle, 16.30: Erő és ügyesség... Közvetítés a csepeli dolgo­zók és a belügyi szervek közös díszbemutatójáról. 19.30: Májusi üdvözlet. A baráti országok televíziói­nak üdvözlő filmjei. 20.00: TV- Híradó. 20.20: Májusi randevú. A Televízió nyil­vános vidám, zenés műsora a MOM művelődési ottho­nában. Kb. 22.20: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom