Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-03 / 53. szám
f Több mint kétszázan a Gödöllői Vasas sportköri közgyűlésén A váci gimnáiium fedettpályás atlétikai Háii bajnoksága INNEN-ONNAN Több mint kétszázan gyűltek össze a Ganz Árammérőgyár kultúrtermében a Gödöllői Vasas sportkör közgyűlésére. Sporthírnek vetítése után Juhász István titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Kún Imre sportköri elnök ismertette az elmúlt két év munkáját. A feladatok ismertetésénél hangsúlyozta: — a Kilián testnevelési mozgalom révén sok fiatalt akarunk bevonni a rendszeres sportolásba. Külön üdvözölte a nagy számban megjelent fiatalságot. de hiányolta, hogy az üzem dolgozói közül kevesen jelentek meg. Jákfalvi Ferenc, az egyesület gazdasági helyzetéről szólott. Az elmúlt évi bevétel 118 ezer forint volt, ezt teljes egészében felhasználták. Legnagyobb összeget a labdarúgásra költötték, az asztalitenisz-szakosztály 22 ezer forintot kapott. Ezután a szakosztályvezetők adtak számot sportáguk munkájáról. Jákfalvi Ferenc elmondta, hogy a gyeplabda-szakosztály alig pár hónapos, s máris 16 tagot számlál. Beneveztek az idei országos bajnokságba. Árvái Ferenc, az asztaliteniszezők tevékenységéről számot adva elmondta, míg 1959-ben 43, 1960-ban 52 versenyző ütötte a labdát. A férficsapat célja: visszakerülni az NB II-be. Gémest Ágnes, Kiss Katalin. Nagy István és Orgovány neve ismert a megyében. Valameny- nyi a Gödöllői Ganz nevelése. — Az 1958,59-es évadban sok kellemes, majd ezután több kellemetlen délutánt is szerezték a labdarúgók — emlékezett vissza Kapuvári Károly. — 1960 őszét 14 játékossal küzdöttük végig. A csapat szellemét idegenből hozott játékos rontotta. Nem könnyű ma sem a helyzet, mert hatan bevonultak, egy labdarúgó pedig leállt. Nagy feladat vár a szurkolókra is; sportszerűen, lelkesen buzdítsák az együttest. Vasárnap otthon játszik a csapat és így jó lenne, ha a sportbarátok társadalmi munkában segítenének a pálya rend- behozatalában. A sakkozók is igen komoly szerepet töltenek be a sportkörben Pecsovszky László lelkes vezetésévél. A jó sakkozógárda szétszéledt, s csapatot kellett szervezni. Jelenleg 24 fiatal hódol e szép sportnak. A hozzászólások során felmerült, hogy újabb szakosztályokat csak akkor hívjon életre a sportkör, ha megfelelő anyagi fedezet biztosítja ezek működését. Sok szó esett a sportolók, szurkolók neveléséről. Erdődy Győző, a labdarúgók edző'e örömmel könyvelte el, hogy a csapatban helyreállt a rend, a fiúk sportszerűen és natgy kedvvel küzdenek. A közgyűlésnek volt néhány hiányossága. így a különböző társadalmi szervezetek nem képviseltették magukat olyan számban, mint azt az összejövetel ie- lentősége megkívánta. A következő vezetőséget választották: Kun Imre, Juhász István, Fábián János, Pozsonyi Sándor, Lehoczki Ottó, Forró Mihály, Jákfalvi Ferenc, Nádaski Sebők, Borbély Mihály. Felügyelő bizottság: Morvái Lászlóné, Mátravölgyi Frigyes, Ivá- nyosi László. Szakosztályvezetők: Kapuvári Károly (labdarúgó), Járási spartakiáddöntők Ráckevei járás A járás sakkviadalát Duna- harasztin, az asztalitenisz-versenyt Szigetszentmiklóson bonyolították le. Tizennyolc sakkcsapat indult. az egyéni versenyre 24 fő nevezett. Az egyéni viadal hármas döntője a következő végeredményt hozta: 1. dr. Mádai László (Szigetújfalu) 2 pont, 2. Schubert (Dunaharaszti) 0,5, 3. Major (Döm- söd) 0,5. A csapatelsőséget nagy fölénnyel szerezte meg a dunaharaszti együttes. í. Dunaharaszti fi pont, 2. Dömsöd 2, 3. Szigetújfalu 1. öt asztalon, 44 versenyzővel folyt a második ,,téli sportág” vetélkedése, amely az elmúlt évinél magasabb színvonalú küzdelmeket hozott. Meglepetés, hogy a helyiektől a dunaharaszti férfiak elhódították az elsőséget. Férfi egyéni: i. Kaltenecker ((Dunaharaszti). 2. Pelsőczi (Szi- getszentmiklós), 3. Reggel (Kis- kunlacháza. Férfi páros: 1. Kaltenecker, Veroszta (Dunaharaszti), 2. Pelsőczi, Becz (SZTK). 3. Reggel, Bak (Kiskunlacháza). Női egyéni: 1. Eszes Erzsébet (SZTK), 2. Reggel Bálintné (Kiskunlacháza). Női páros: 1. Eszes. Rónai (SZTK). Vegyespáros: l. Pelsőczi, Eszes, 2. Reggel. Reggelié. Férfi csapat: 1. Dunaharaszti (Veroszta, Andaházi. Kaltenecker). 2. Kiskunlacháza (Bak. Limbek. Reggel). 3. Szigetújfalu (Molnár. Kovács. Orbancsik). Női csapat: 1. SZTK (Eszes. Rónai). A küzdelmek befeiezése után Nagy Tamás járási KISZ-titkár osztotta ki a díjakat. B. P. Ceglédi járás Hiányosság, hogy nem jelent meg a tavaly eredményesen szerepelt Dánszentmiklósi ME- DOSZ. a Ceglédi MEDOSZ asztalitenisz- és sakkcsapata, valamint a törteli asztaliteniszezők. Végeredményben 30 asztaliteniszező és 26 sakkozó vetélkedett. Meglepetésre férfi egyesben a veterán Retkes Gyula győzött. A legszebb mérkőzést a Kókai— Kecskeméti és a Retkes—Kókai döntő hozta. Kitűnően szerepeltek az Abo- nyi KSK sportolói, akik valamennyi asztalitenisz-számot megnyertek és sikeresen szerepeltek a férfi sakk-csapatbajnokságban is. Asztalitenisz. Férfi egyéni: 1. Retkes Gyula (Abony), 2. Kókai (Abony). 3. Simó (Albertirsa). Férfi páros: 1. Retkes, Kecskeméti (Abony), 2. Zsitván, Bárdo- nyi (Jászkarajenő), 3. Simó, Hal- marány (Albertirsa). Női egyéni: 1. Szabó Irén (Abony). 2. Poló- nyiné (Abony), 3. Barabás (Ko- csér). Férfi csapat: 1. Abony. 2. Albertirsa. 3. Kőröstetétlen. Sakk. Férfi egyéni: 1. Bender Alajos (Kocsér), 2. Urbán (Abony). 3. Cseh (Jászkarajenő). Férfi csapat: 1. Abony, 2. Kocsér, 3. Ceglédbercel. A győzteseknek, helyezetteknek Gyigor József, járási KISZ- .titkár adta át a díjakat. C. M. L. A 1>TST ülése A PTST csütörtök délutáni elnökségi ülésén megjelent Vida Gyula, a megyei párt- bizottság munkatársa, valamint Végh Aladár, az MTSH munkatársa. Első napirendi pontként a Kilián testnevelési mozgalom előkészületeiről szóló jelentést vitatták meg. Ezután az évvégi statisztikai összekötő jelentési tárgyalták Az egyéb kérdések sorában felmerült az a kérelem, hogy az Aszódi KSK a jövőben az Ikladi Ipari Műszengyár pat- ronálásával. Aszódi Vasas néven szerepeljen. Ezt, mint vitás kérdést, elküldték az MTST elnökségéhez. A PTST soronkövetkező elnökségi ülése március 9. helyett 16-án. a következő ösz- szeiövetel pedig március 30-án lesz. Pallaga József (kézilabda), Tamási László (teke), Jákfalvi Ferenc (gyeplabda), Tóth Mihály (súlyemelő). Dán László (asztalitenisz), Pecsovszky Zoltán (sakk), Mihályka Ferenc (röplabda). ★ A vezetőség választás után Mátrai Sándor, a Ferencváros válogatott labdarúgója tartott nagysikerű beszámolót. így, felelevenítette a Ferencváros ausztráliai portyáján szerzett élményeit, valamint a közelmúltban lezajlott egyiptomi vendégszereplés érdekességeit. Elmondta régebben előfordult olyan is. hogy ő maga stoppol! a zokniját. Ma már erre nincs szükség, s felhívta a fiatalok figyelmét, legyenek szerények, ne éljenek vissza az állam biztosította lehetőségekkel. Csiba József A budai járási labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása II. forduló, március 5 (15): Bia__ Törökbálinti TC, Budaörs—Érdi Építők, Pilisvörösvári KSK—Tárnok, Pilisszentiván—Torbágy, Törökbálinti Honvéd—Budakeszi. Páty—Diósd. III. forduló, március 12 (15): Páty—Bia, Diósd—Törökbálinti Honvéd, Budakeszi—Pilisszentiván, Torbágy—Pilisvörösvár, Tárnok—Budaörs, Érdi Építők— Törökbálinti TC. IV. forduló, március 19 (15.30): Bia—Érdi Építők, Törökbálinti TC_Tárnok. Budaörs—Torbágy, Pilisvörösvár—Budakeszi. Pilisszentiván—Diósd, Törökbálinti Honvéd—Páty. V. forduló, március 2€ (15.30): Törökbálinti Honvéd—Bia. Páty _ P ilisszentiván, Diósd—Pilisvörösvár, Budakeszi—Budaörs, Torbágy—Törökbálinti TC, Tárnok- Érdi Építők. VI. forduló, április 9 (15.30): Bia—Tárnok, Érdi Építők—Torbágy, Törökbálinti TC—Budakeszi, Budaörs—-Diósd, Pilisvörösvár—Páty, Pilisszentiván—Törökbálinti Honvéd. VII. forduló. április 23 (16): Pilisszentiván—-Bia, Törökbálinti Honvéd—Pilisvörösvár, Páty—Budaörs, Diósd—Törökbálinti TC, Budakeszi—Érdi Építők, Torbágy—Tárnok. VIII. forduló, április 30 (16.30): Torbágy—Bia, Érdi Építők—Diósd, Tárnok _Budakeszi, Törökbálinti T C—Páty. Budaörs—Törökbálinti Honvéd, Pilisvörösvár—Pilisszentiván. IX. forduló, május 14 (16.30): Bia—Budaörs. Pilisvörösvár—Törökbálint, Pilisszentiván__Érdi Építők. Törökbálinti Honvéd- Tárnok, Páty—torbágy. Diósd— Budakeszi. X. forduló, május 21 (17): Budakeszi—Bia. Torbágy—Diósd, Tárnok—Páty. Érdi Építők—Törökbálinti Honvéd, Törökbálinti TC—Pilisszentiván, Budaörs—Pilisvörösvár. XI. forduló, május 28 (17): Pilisvörösvár—Bia, Pilisszentiván—-Budaörs, Törökbálinti Honvéd Törökbálinti TC, Páty— Érdi Építők. Diósd_Tárnok, Bud akeszi—Torbágy. Március 5-én közös rendezésben újra játsszák Gyomron a Gyömrö—Mende őszről elmaradt monori járási labdarúgó-mérkőzést. Az éllovas Mende és a 11. helyezett Gyömrö összecsapását nagy érdeklődés előzi meg. Menőéről közel 600 szurkoló kíséri el a csapatot. Kiss Jó- I zsef, a mendei csapat edzője ! elmondta, hogy a felkészülés | nem volt zavartalan. Ennek i ellenére, sportszerű küzdelem- ! ben legalább egy pontot sze- i retnének elhozni Gyomráról. A Pest megyei Testnevelési és Sport Tanács ülése március 11-én lesz. A Szentendrei Papírgyár természetjáró csoportja „Mátyás király nyomában a budai hegyekben” kupatúrán vesz részt vasárnap. Vezetőjük: dr. Malatinszky János és Kadlecz István. A Pilisi Bányász NB lll-as labdarúgó-csapatának edzője Stiffter Ferenc .lett. Gál megvált az egyesülettől, új játékos viszont Hujj Ferenc, akit a III. kér. TTVE-böl igazoltak. Hujj testvére már eddig is a Pilisi Bányászban szerepelt. A Bányász szerdán a Vasas NB l-es csapatával vívott edzőmérkőzést és 10:2 arányban alul maradt. Érdekesség, hogy szünet után Szentmihályi „helyet cserélt”, a vörösváriak kapuját védte. A Pest megyei csapat gólszerzői: Barabás, Kimmel. Az Érdi Traktor férfi röplabda-csapata veretlenül lett első Vasárnap a Villányi úti teremben véget ért a megyei röplabdateremtorna. Ez alkalommal bonyolították le a női körmérkőzéssorozatot. Női eredmények: Budajenő— Gödöllői ASC 34:29, Biatorbágy— Érdi Építők 43:30, Budajenő—. Biatorbágy 39:34, Érdi Építők— Eladó ingatlanok a gödöllői járás területén: Kistarcsa: 2 szoba, konyha, pince, speiz, 160 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. - Ára 65 000 Ft. Szilasliget: 200 n.-öl bekérített telek. Ára 15 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 12. Gödöllő: 2 szoba, konyha, kamra, pince, sufni, 1012 n.-öl udvar, kerítve. Kút, villany van. Beköltözhető. Ára 56 000 forint. Fél ház: l szoba, konyha, kamra, 500 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 45 000 Ft. 430 n.-öl telek, pár gyümölcsfával. Ára 13 ezer forint. 400 n.-öl telek, pár gyümölcsfával. Ára n.- ölenként 35 Ft. Péeel: 3 szoba, konyha, kamra, istálló, pince. Beköltözhető. Ára 100 000 forint. Téglából épült 3 szoba, előszoba, sz.uíerén, alápincézett konyha, 7 mellékhelyiség, villany, kút van. 1400 n.- öl gyümölcsös. Beköltözhető. Ára 250 000 Ft. ! Eladó Nagykőrös, j Tormás u. 48. számú ! beköltözhető ház. Ér- 1 deklődés a helyszínen. CEGLÉDI APRÓ HIRDETÉSEK Eladó egy mély és egy sport gyermekkocsi, etetőszék és különböző asztalos gyalúk. — VI., Ibolya u. 2. alatt. Magányos férfi háztartását vállalná magányos özvegyasszon'/. — Cím: Balogh Györgynél, I. kér. Hunyadi u. 26. Cegléd. Eladó 1700 db nagyméretű tégla, 500 db kisméretű vályog, négycsöves Siemens rádió. _ Érdeklődni lehet: Szarvas utca 15. sz. alatt. Oldalkocsis zöld Pannónia eladó. Budai út, gépállomás! lakás, Kovács. Beköltözhető Ház eladó. IV. kér. Lovász u. 3. alatt. Eladó Zöldfa u. 10. sz. házhely, rajta levő épületanyagga! együtt. Érdeklődni lehet Bede utca 16. szám alatt. Hétköznap. 4 óra után és munkaszüneti napon. Kitűnő állapotban levő 125-ös Danuvia motorkerékpár eladó. __ XI., (Jgyen megállónál. Varga János. Eladó kétszobás családi ház, 700 n.-öl telekkel, Abony, Raa- dák utca 26. 250 q trágya eladó. — Hattyú utca 14. szám alatt. Elcserélném szoba, konyhás házamat, melybe 15 500 forintot fizettem, ára 30 000 forint. a fizetés havi 500 forint törlesztés, ugyanolyan lakbéres kültelki lakásért. Cím: Dessewffy u. 50. Vánvi István. _______ J ókarban levő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. X. kér. Bacsó Béla utca 19. alatt. IX. kér. Tükör u. 20. szám alatt ióminőségű istállótrágya eladó. Yzonngl beköltözhető ház sürgősen eladó, esetleg két részben is. IV. kér. Alszegi út 43. Haszonbérbe kertet keresek. Pesti út 20. Virágüzlet._____________ A zonnal beköltözhető ház eladó. IV. kér. Bástya u. 5. szám. A Csengeriben 280 n.-öl szőlő, a Mikebudal útban 806 n-öl szőlő lakható épülettel szintén eladó. Érdeklődni a fenti címen. 7 hónapos nutriák to- vábbtenyésztésre eladók. IV., Búvár u. 10. alatt. Gödöllői ASC 47:31, Érdi Építők— Budajenő 39:34, Gödöllői ASC— Biatorbágy 47:42. Férfi eredmények: Dunakeszi Spartacus—Budaörs 50:33, Dunakeszi Spartacus—Nagykőrösi Kinizsi 35:33, Gödöllői Pedagógus— Nagykőrösi Kinizsi 49:38. Gödöllői Pedagógus—Gödöllői ASC 48:47. Ez a találkozó a közönség harsány bíztatása mellett, fej-fej melletti, színvonalas küzdelmet hozott. A torna befejezése után Juhász Sándor, a megyei röplabda szövetség elnöke értékelte a tornát, amely jó versenyzési alkalmat biztosított, s jelentős állomás volt a megyei röplabda- sport továbbfejlődésében. Ezután az eredményhirdetés, majd a díjak átadása következett. A férfiaknál az Érdi Traktor veretlenül vívta ki az elsőséget. Dunakeszi, s a Gödöllői Pedagógus előtt. A nőknél jobb mérkőzésaránya révén az Érdi Építők lett az első, az ugyancsak négypontos Budajenő előtt. Száztizennégy részvevő j o ráckevei Sportakodémián A ráckevei JTST agit.-prop.- j bizottságának rendezésében sorrakerülő sportakadémia el. ső előadását kedden tartották Ráckevén, a járási tanács kistermében. Megjelent Barna József, a megyei TST elnöke, Bakonyi Károly, a megyei ISB vezetője, Saiga Lajos, a megyei TST munkatársa, valamint Appei János, a járási tanács vb-elnötehelyettese. Végh Aladár, az MTSH munkatársa ..Az edző szerepe a sportolók nevelésében” címmel tartott előadást a megjelent 114 hallgatónak. Az előadássorozatot Szóka László. a JTST elnöke nyitotta meg. Mint ismeretes, az a sportkör, amelyik a legtöbb résztvevővel képviselteti magát a három részből álló sportakadémián, jutalmul futballab- dát kap. Az első előadáson Dunavarsány II. kerület vitte el a pálmát. A genfi és a lausenne-i jégstadion ünnepi díszbe öltözötten fogadta a jégkorog-világbajnok- sá.g résztvevőit, a pályák bejáratánál elhelyezték a résztvevő országok zászlait, és Svájcban, első ízben, ott van egymás mellett a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság lobogója is. Májusban európai portyára utazik Wales labdarúgó-válogatottja. a walesiek először 18-án. Madridban. Spanyolország együttesével mérkőznek, majd 24-én Szófiában a bolgár válogatott lesz az ellenfelük. Portyájuk utolsó állomása Budapest, ahol 26-án a magyar válogatott látja vendégül a walesi labdarúgókat. Bedeszél 2. számú ház sürgősen eladó. Ér- j deklődni lehet: ni. kér. Táncsics Mihály j u. 34. alatt. ____________ E ladó beköltözhető kétszobás ház. Hajó u. 6. szám alatt.______ D anuvia motorkerékpár eladó. Székely u. 2. sáám alatt. Cegléd, XIV. kér. 6. szám alatt levő "1 méteres palás tanya lebontásra eladó. Érdeklődni lehet: Budai út l/a. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács Iapi8 Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Budapest VITT Blaha Lujza tér S Telefon- 343—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti 9 Magyar Posta. Előfizethető a helyi oostahivataloknál A- kézbesítőknél Előfizetési díj l hónaora 14 forint Magyarország nehéz csoportbeosztási kapott az asztalitenisz VB-n Az asztalitenisz-világbaj- noksátg küzdelmeiben 28 férfi- és 22 női' együttes vesz részt, s a mérkőzések eredményei alapján a csoport- győztesek jutnak tovább a döntőbe. Magyarország csapatának ellenfelei a B-cso- portban Svédország, Románia, Lengyelország. Bulgária. Ausztrália. Nigéria, Dánia és Észak-Vietnam. A nők az A-csoportban Románia. NSZK. Lengyelország, NDK, Pakisztán és Mon- gólia ellen mérkőznek. A csapatversenyek .csoport- beosztása számunkra igen nehéz. A férfiaknak különösen Svédország nagy ellenfél s teljesen ismeretlen Észak- Vietnam együttesének játékereje. Ebben a csoportban egyébként az európai elsőség is eldől majd. A női mezőnyben ugyancsak nekünk a legnehezebb a csoportbeosztásunk a kiemelt csapatok közül. A románoktól éppen a napokban szenvedtünk vereséget, az NSZK és az NDK válogatottja is kitűnő erőt képvisel. Az MHS megyei küldöttértekezletén értékelték a járási elnökségek munkáját. Négy csoportot állítottak fel. A legjobbak közé a gödöllői, dabasi és ceglédi járást sorolták. Eredményesen dolgpzott a monon, ráckevei, nagykátai járási, valamint a nagykőrösi városi elnökség. Közepes munkát fejtett ki a budai, a váci járás, valamint a Csepel Autó. A gyengén működők közé a szobi, a szentendrei és az aszódi járás tartozik. ★ Ráckevén tíz részvevővel megkezdődött a járási labdarúgó játékvezető-tanfolyam. ★ Mama a kispadon. A gödöllői járás spartakiád-döntőjén a Gödöllői Ganz kultúrtermében a kispadon egy ősz hajú nénike nagy érdeklődéssel figyelte a viadalt. A néni Csömörről érkezett, fiát most kísérte el először versenyre. Krukla József kitett magáért, nem vallott szégyent a mama előtt. A vegyes párosban második lett, a férfi egyesben pedig, 61 induló között a legjobb nyolc közé ve- rekedte magát. •k Tíz csapat részvételével vasárnap kezdődik a budai járási asztalitenisz CSB. Ősztől csak azok a csapatok szerepelhetnek, amelyek kéttagú női együttest is indítanak. ★ A Szentendrei Építők labdarúgó-csapata a Bp. Előre NB Il-es csapatával játszott edzőmérkőzést. A találkozó a fővárosiak 5:4-es győzelmével végződött. Az Építőkön — bár jól játszott — meglátszott az összeszokottság hiánya. G: Kiss (3), Tiba. Szerdán az Újpesti Dózsa edzőtársa a Váci Petőfi volt. Az NB I éllovasa 8:l-re nyert, A váciak becsületgólját Nell szerezte. Az ifjúságiaknál ötvennyolcán vetélkedtek. Magas: 1. Mannin- ger Gábor 170. 2. Margitics 165. 3. Rompos 100, Csapatban: 1. rv/c 160, 2. m/B 153, S. TV/A ISI. Távol: 1. Nagy Lajos 203. 2. Erdélyi 261, 3. Margitics 256. Csapatban: 1. rv/C A-csapata 257, 2. m/B 239. 3. IV C B-esapata 233. Hármasugrás: 1. Nagy Lajos 829. 2. Rába 829, 3. Margitics 804. Csapatban: 1. IV C A-csapata *10. 2. m/B 734, 3. IV C Bcsapata 723. Gyógylabdadobás: I. Rába László 13,92. 2. Uhrig ia,64, 3. Soós 12.39. Csapatban: 1. IV/C 12,SÍ. 2. EH A 12.5a, 3. IU/B 10.81. A serdüló'knél 67 induló volt. Magas: 1. Kertész László 155. 2. Básti 155. 3. Friek 150. Csapatban: 1. II/B 150. Távol: 1. Rixer Attila 258. 2. Kertész 245. 3. Mészáros 235. Csapatban: 1. n/A 241. Hármasugrás: 1. Rixer Attila 764 . 2. Török 738. 3. Kertész 732. Csapatban: 1. n/B 718. Gyógylabdadobás: 1. Kertész László 11.9*. 2. Nagy B. 11,65. 3. Mocsáry 11.16. Csapatban: 1. n/D 11,14. Az osztályok közötti összetett verseny abszolút győztese a rv/c lett.