Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-05 / 55. szám

1961. MÁRCIUS 5. VASÁRNAP

PEST MEGYEI

i'fííHan

| LÁSZLÓ VERA:

Ijjborháá icínu oL

Ügy szeretnék kéményfüst lenni, Minden háztetőt megölelni.

Utcák kövére le-leszállni,

Az élettel együttsétálni.

Ahol egy-egy nyitott ablak var Belengeni selymesen, halkan.

Annak, ki benn ül elhagyatva. Reményt lehelni a falakra.

Azután finom fátyolképpen Kiszállni újra a kéményen.

v

REFLEKTORFÉNYBEN

SZENDREY-KARPER LÁSZLÓ

H

angulatos, művészi igényt sugárzó otthon. A falakon Bartók, Kodály portréi, festmények. A vitrinben az első, még csak negyedes gitár és a megért sikerek méltó nyomai, érmek, koszorúk, dísztárgyak.

Húsz évvel ezelőtt, nyolcéves korában kapta első gitárját. A hangszer édesapja választása volt, de neki is nyomban minden más hangszernél kedvesebb lett. Hat éven gt a kedves emlékű „Ernő bácsi”, a több hangszeren is játszó Kárpáti Ernő zenetanár, édesapja barátja tanította.

A tanár tragikus halála után Kovács Barna gitárművésztől magasabb igényű képzést kap és ezt követőleg már maga fejleszti képességét a saját művészi elképzelései szerint. Ebben az időben különös értéket jelentett fejlődésében négy nagyszerű művész-egyéniséggel: Zathureczky Edével, Rácz Aladárral, a cimbalom mesterével, Hammersohlag János orgona- és Csuka Béla csellóművésszel való kapcsolata.

Hihetnénk, hogy ekkor már végleg eljegyezte magát rajongott gitárjával. Nem. Ez csak a műegyetemen történt meg, harmadéves építészmérnökhallgató korában. Egyetlen mondat, egy felejthetetlen, kihívó mondat volt a szikra, mely a végleges döntést kirobbantotta: „Vagy Segovia, vagy senki” — hangzott el a szó egy általa igen tisztelt, művészetet kedvelő tanárja szájából.

I

gen. A szédítő magasságok, az elérhetetlen elérése lehet csak a méltó cél életében. És törhetetlen akaratereje folytán rövidesen, 1954-ben megtörtént első önálló hangversenye a Zeneakadémián. Az elismerés, a siker teljes volt. A zenei szaklapok és a sajtó melegen üdvözölte egy új, fényes, tehetség diadalát. Ezután az évenként megismétlődő, mindig érettebb és gazdagabb tartalmú nagy koncertjei jelentik művészetének további emelkedését 1955-ben a varsói VIT-en szerzett, itthon a Munka Érdeméremmel jutalmazott első díjjal megkezdődött külföldi sikereinek sorozata is. 1958- ban lengyelországi turné, 1959 elején részvétel egy párizsi koncerten, majd ez év őszén ismét Lengyelország 40 fellépéssel. 1960-ban Moszkvában, Leningrádban és több más szovjet városban tartott tíz önálló hangversenyből álló körutat

Bármennyire is megtisztelőnek és szükségesnek tartja külföldi sikereit, mégis büszkén állapítja meg, hogy nem a külföld, hanem a hazai elismerés avatta művésszé.

Mi adja a folyton megújuló erőt az állandóan fokozódó teljesítményekhez? Válasza meglepő:

— A kudarcok... — jegyzi meig csendesen. — Első szereplésemnek számító fellépésem a Rádióban egy iskolai mellőzésből fakadó reakció eredményeképp jött létre.

Ugyancsak pozitív előjelű ellenhatást váltott ki a művészből az 1956-os svájci nemzetközi versenyen méltatlanul elszenvedett háttérbe szorítása is. A visszahatás nem elkeseredésben, hanem a még energi- kusabb .nekirugaszkodásban, még komolyabb elmélyülésben mutatkozott meg. t eglelkesítőbb támogatója a •*-J közönség, a dolgozó néprétegek egyre szélesedő kultúr- igénye, a hangszer mind inkább terjedő népszerűsége. S az, hogy a Művelődésügyi MiFalu Tamás:

FÜST

nisztérium elhatározása alap-; ján ez év szeptemberében a gi- ; tár-zene tanszéket kap a bu- : dapesti konzervatóriumon. Ve- í zetője: Szendrey Karper László ; lesz. ;

Szendrey Karper László j nemcsak kiváló gitárművész, \ de hallatlanul gazdag vénájú, \ határozott kezű pedagógus is.! Tevékenységének felét már! most is a tanítás tölti ki. A \ maximális igények önmagával, : a tanítványokkal szem ben: ez: jellemzi egész egyéniségét és \ művészetét. Ilyen felkészült- • ség birtokában készül tervei: megvalósítására.

A közeli tervek nem is tér- \ vek már, hanem lerögzített kö- : telezettségek. Ha csak az idei! tavaszt tekintjük, menetrendje : a következő: a párizsi rádió ta- ■ vaszi gitárversenye, 25 koncer- i tes turné a Szovjetunióban, a magyar—finn ünnepi hetek keretében finnországi szereplés és nyáron a világ jelenlegi gitár-fejedelmének, Andres Se- govia-nak meglátogatása, Spanyolországban, főképp pedagógiájának tanulmányozása céljából. A távolabbi tervek: nyugati és távol-keleti turné.

S még valami a közeli tervek közül: esküvőre készül. A falon függő festményre mutat:

— Az ő alkotása — jegyzi meg boldog büszkeséggel,' a két művészet egymásra találásának ünnepére gondolva.

A kérdés akaratlan:

— Nem félti művészetét, fejlődését?

— Egyáltalán nem... Sőt!

M

i mással is búcsúzhatnánk ezután: sok sikert és boldogságot művészi pályáján és magánéletében egyaránt.

Németh Emil

ÜGY ELTEK ezek a lányok a savanyúsággyár uborkástele- pén, hogy alig tudtak valamit a világról. Az életről meg ép- penhqgy semmit, legalábbis a velejéről, szépségéről, céljáról aligha.,. Akadt köztük olyan is, aki már elfelejtett írni az iskola óta, de valószínű, hogy csak mellé járt az iskolának. A munkát is csak muszájból vállalták, hogy be ne vigye őket a rendőr az éjszakai „strichen”, ahogy ők mondják.

Én meg mindjárt az iskoláim titán kerültem oda, de : tapasztalatlanságomra legyen ; írva, nem tudtam se köpni,

; se nyelvelni. Addig csak az : iskolapadot koptattam, otthon i pedig csupa dicséretest hallot- \ tam a munkáról. Apám na- \ gyón becsülte a tettet, erős í nagy kezével mindig csak nö- \ velte a világot. A gyáriakat l meg hogyne szerette volna,

\ amikor szinte csecsszopó ko- \ rátái ott dolgozott a gépgyár- \ ban. Tőle tanultam ismerni

! az életet.

•

\ Itt azonban egészen más ! volt. A munkát azt becsülni, í nagyon is. Hiszen cémácska : karjaimmal egész nap ecetes í lével telt vödröket cipeltem,

; meg uborkásládákat. de a lá- ! nyokat... Azokat nem. f Na, nem ők tehettek róla, hogy ilyenek, olvastam a tör- ; ténelemkönyvben a lumpenéi proletárokról, csak azt nem S olvastam, hogy mii lehet azok- ; kai kezdeni.

í De mindenre megtanítja az ! embert az élet.

\ EZEK A LÁNYOK már régebb

\ óta együtt dolgoztak, meg- í szokták egymást, egész kis j kompánia volt. Az én jövete- í lemnek egyáltalán nem örül- ; lek, s ezt nem is titkolták ; előttem. Egész nap hordtuk az 'l uborkát, égig érő hordókba, ; himbálódzó, foghíjas létrákon, s korhadt ládákból eszkábált ; pallókon, s úgy egyensúlyoz- j tunk rajta terhűnkkel, mint í valami mutatványos akrobata. í Ha tele voltak a hordók, hordáink rá az ecetet ezerlyukú j vedrekben és bele-belelocs- ; csant az ecetes lé a csizmánkéi ba, ami persze akkora volt — d legalábbis az enyém —, hogy d még két társbérlőt is fogad- '. hattam volna belé, ha az em- d bér már természeténél fogva inem irtózna a társbérlettől. \ Azt már nem is említem, 1 hogy dörzsölte a mérföldes d csizma sebesre a lábunkat, s d az ecetes lé hogy csordogált íj össze a vérrel, ezekben a gu- £ micsónakokban, í A lányok munka közben

beszélgettek egymással, kiáltoztak, vihorásztak, érthetetlen szavakat visszhangzottak a hordók. Leginkább a reggeli és ebédszünetben ismerJ kedtem velük, de csak úgy szótlanul, hogy ők beszéltek. Eleinte nem értettem a nyelvükön, furcsa dolgokról beszéltek. De egyszercsak ráeszméltem, hogy ezek a lányok alig emberek. Azazhogy csak kívülről emberszabásúak, de belülről nagyon félresikerültek. Ehhez a felismeréshez úgy érkeztem, hogy egyik reggelizés alatt faggatni kezdett a legöregebb.

— Hányszor háltál fiúval, he?

— Én? Hát mit gondolsz te rólam? — nagyon elszégyellhettem magam, mert a kávém is kilötyögött a kezem remegésétől.

— Jól adja a bankot, mi?

— kérdezte a többiektől — azok röhögtek.

— Elég legyen! — kiáltottam dühödten, de úgy látszik, ők is megdühödtek az ártatlanságomtól.

— Nekünk ne játszd itt az úrikisasszonyt! — gorombolt rám egy másik hangadó.

CSENDBEN végigettem a reggelit. Ügy tettem, mint aki se lát, se hall. de azért mindenre figyeltem. Egy ideig még rajtam köszörülték a nyelvüket, de megunták, hogy nem ugrok, s magukról beszéltek.

— Átkozottul álmos vagyok, azt tudjátok, mi? — megint a legöregebb beszélt. — Egy szemhunyást sem aludtam az éjjel. Alig hogy leléptéttem a Jóskát, összefutottam a Hosz- szúval! Hogy mit tud az a fiú!... — nevetett.

A többiek is nevettek és mind elmesélték éjszakai kalandjukat. *"

Sötét, külvárosi korcsmák lányai. Alig alszanak. Azt hiszik, hogy ez az élet. Honnan is ismernék az igazit? Nincs, aki megtanítsa őket élni. Pedig a könyvekben nagyon szépen megírták az emberséget. Nemrég olvastam az Árvácskát. Másnap el is vittem a könyvet, s ebédidőben mímeltem az olvasást.

— Ni, hogy műveli magát!

— gúnyolódtak.

— Azt hiszed, minket a gólya költött, mi? Mink is tudunk olvasni! — megint a korelnök kötekedett.

— Hallod, ezért a pénzért az is költhetett volna! Nem is ismerem az anyámat. — Ezt a legfiatalabb mondta, kis szurtos, még „civil”-ben is.

— En meg az apámat —

folytatta az előbbi, — Azt hiszem, az anyám is csak addig ismerte, mig engem összehoztak.

Ezt már nem álltam szó nélkül. Alaposan összeteremtettem, s mire magához tért, már csattant az ajtó utánam. Rohantam a pincébe süppedt alagútba, s elszántan cipeltem a ládákat egyedül, bár még tartott az ebédidő. Kimérges- kedtem magamat a munkában.

Amikor visszajöttek a lányok, a gépnél dolgoztam az öreggel, akivel összekoccantam. Még mindig fújt rám, akár a macska a kutyára, ha belemar.

EZ A GÉP az uborkákat lyug- gatta, hogy jobban át meg átjárja az ecetes lé. A lány állt az etetőnél, én meg a köpködőnél tartottam a ládát a meggyúrt uborkáknak. Közben toporogva jártam az egy- helyben-csárdást, mert a lábam cudarul pállott a csizmában. Kánikulai meleg csörgött le a pincegádorba, ahol a gép járt.

— Hinnyje, a szentháromát! — rikoltott a párom és leállította a gépet. — Beszorult a szíjba egy uborka. Mássz be érte? te sovány vagy.

Aláhasaltam a hajtószíj alá, végigtapogattam a forgatókerékig, de nem találtam semmit. Éppen a kerék alatt volt a kezem, mikor suttyogva, recsegve megindult a gép, s épp hogy kimentettem csuklómat a szíj alól.

Éreztem, hogy a harag szétfeszíti a mellem. Nyelni se bírtam a nyálamat. Ha arcul üthetem, megkönnyebbülök. De csak csendesen szóltam:

— Levihette volna a kezem.

— Na és? Üzemi baleset!

’ Előfordul-.— olyan félvállról, közömbösen mondta, hogy rászóltam:

— Nem vagy te ember.

Akkora pofon csattant a

bál képemen,. s nyilván a szimmetria kedvéért mindjárt utána a jobbon is, hogy megértem lábon állni.

Ügy vettem, mintha az élet adta volna, hogy visszabosz- szantsam, énekelve szedtem az uborkát egész délután.

Hazamenet azonban kikívánkozott belőlem a keserűség, alig tudtam kalodába szorítani. Kivált, hogy a villamosban rátapostak a kimart nagyujjamra, s az folyvást sajgóit hazáig. Otthon mégis elhallgattam a dolgot, nem lett volna okos apám előtt említeni, rögtön bemegy a központba igazságért, s az >még csak ronthatta volna a j helyzetet.

\ MÁSNAP konokul forgattam az ;Árvácskát ebédidőben, d Az öreg, mintha megbánta ;volna egy cseppet a dolgot, ! barátkozott:

j — Hm... Árvácska. Jó

:könyv?

; — Jó.

\ — Én is egy árvácska va? gyök — folytatta a gondóla- d tát.

d — Elolvashatod, ha akarod d — mondtam félvállról.

d — Nem bánom — és elvette a könyvet.

í Közömbös arcot vágtam, pe- d dig csak erre vártam, hogy d odaadhassam. Ezért hordoz- d tam magammal napokon át.

; Aznapra felfüggesztettük a 1 haragot.

j Másnap átkiabált a gépzú- d gáson:

d — Jó könyv!

J — Aha!

' — Mintha csak rólam szólana. Tudod, hány nevelőszülődnél voltam? Nem, mi? Én se ; — kiabálta és nevetett hozzá, j farkasul.

< En pedig úgy éreztem, hogy ; megnövök, félig felnőtt ie- szék, mert hozzásegítettem a i világot a megváltáshoz.

d wwwwwwww

í

d Orvos a válaszúton címmel ^rövidesen új csehszlovák társadalmi filmdrámát mutatnak be filmszínházaink. A film középpontjába egy vidékre került fiatal orvos problémája áll.

9

volt a háború után. Amikor: Franciaországban állomáso-: zott, szinte minden szabad ; idejét a színházakban töltőt- ; te. Milyen hamar elkezdtek; játszani! ötven kilométerre; még harc volt, de azok már • játszottak. í

Visszatérítette elkalandozott: gondolatait. Uj kísérletsoro- j zatba kezdett hétfőn, dolgoz- ; ni kell. A mikroszkóp fölé ha- ; jolt. ;

QJ |

A hadügyminisztérium hív- \ zárlatot rendelt el. Ennek: ellenére néhány órán belül az : egész Államok tudta, hogy a : kísérleti telepen robbanás tör- í tént. :

Többet nem tudtak, igaz. • A bizottságot kinevezték a ■ vizsgálat lefolytatására. De: nem volt mit vizsgálnia. A: láncreakció tökéletes munkát \ végzett, a homok is megöl- j vadt. :- A túlvilágról pedig nem • idézhették meg Henry Daint, • Mrs. Daint, Beckert és ,a: többieket, hogy elmondják,: hogyan is jött létre az a vakí- \ tó villanás, amikor éppen a ’ szivarért nyúlt, a tükörben i nézte magát, a mikroszkóp: fölé hajolt. :

t

Egy pillanat volt csak, a: másodperc tört része. Pedig' csak egy órában három zer- hatszáz másodnerc van. Hát még hány pillanat...

biek -mégis sunyin összevigyorogtak, ha éppen az ajtaja előtt találkoztak össze: a bolond.

Becker maga is azt gondolta olykor, hogy ő a bolond, s nem Dain. Ő nem imádja a bombát. Nem részegítette meg a nukleáris hatalom, sőt: gyűlölte a bombát. A bombát. Ö végigharcolta a második világháborút. Az tiszta dolog volt. Azok lőttek, ők visszalőttek. Igaz, ott is halottak voltak. De hogy gyanútlan emberek feje fölött felrobbantani egy bombát? Egy olyan bombát, ami a várost rommá teszi, s örökké nyomorékká, beteggé azokat, akik élve megússzák? Nem, ezt az ő gyomra nem veszi be.

A sajtos. Tudta, hogy a többiek így csúfolják a háta mögött. Ezért becsülte az apját: a sajtért. Soha nem vett részt fegyverüzletekben. Sajtgyára volt. És végül minden sajtüzem az övé lett. A sajttal nem lehet ölni. Csak akkor, ha Dain és a többiek megmérgezik a stroncium ki- iencvennel a tejet. Akkor már a sajt is öl. Apja már geiger- számlálóval vizsgáltatja a sajtot. Úristen hát ide is eljuthat a világ?

n

örült, hogy péntek van. Nagyokat úsznak a gyerekekkel. Bemennek a városba, megnézik azt a vacak kis múzeumot, hátha van valami újdonságuk.

Milyen jó lenne egy színház. Valami klasszikust látni. Jó

nak rendkívül nagy tudományos jelentősége van. Elsősorban a rákosodásnál. A radioaktivitás és a rák — mindenki tudja, hogy összefüggenek. De miért? Hogyan? Hol lehetne ezt a leginkább tanulmányozni? Természetesen a pokolban! Ott, az oroszlán szájába dugva a fejét.

Kísérletezett, tudományos dolgozatokat írt, cikkeit majd. nem minden nagyobb ország szaklapjai közölték. Elégedett volt munkájával, sikereivel, s elégedetlen mindazokkal, akikkel kénytelen volt együtt lenni. Dain. Örült, akinek cellában lenne a helye. Klinikai eset. Az viszont, hogy nem a zárt osztályon, hanem egy kísérleti telep parancsnoki posztján van, azt mutatja, hogy vannak nála nagyobb őrültek is.

Amikor az FBI azzal vádolta, hogy kommunista, nevetett. Ö, Becker, aki, ha minden igaz, legalább százmilliót örököl a papától, kommunista! Ugyan, uraim! De ha azért vagyok kommunista, mert kimondom a véleményem, mert mint orvos, vannak nézeteim, amelyek igazságát igazolni lehet — akkor vállalnom kell a kommunista jelzőt.

Mit ugráltak volna még ösz- gze, ha papa nem csap közéjük. De elég volt egy telefon. Az FBI békén hagyta.

Jó lenne, ha a lelkiismerete is békén hagyná.

□ ,

Dr. Becker. Ennyi állt csak laboratóriuma ajtaján. A töbha rá akartak licitálni, soha nem sikerült.

Ha Henry nem lenne parancsnok, hanem csak tiszt, mint a többiek, neki is lehetne barátja. Akár kettő is. Neki biztos kettő is lenne. Habár annak a fiatal hadnagynak is szép a felesége! De ő megmu. tatná, hogy ott is ő győzne!

De még ezt sem lehet.

□

örült, hogy péntek van. Két nap, legalább átmennek- a többiekhez. Este úgyis Becke- rékhez mennek. Holnapra is lesz valami biztos. Vasárnapra ő hív. Eszébe jutott, hogy kellene valami meglepetés. No, majd megnézi a városban.

Mit vegyen fel?

Először telefonált Henry- nek. Szólt, hogy a kis kocsit elviszi.

Azután kivette a tojáshéiszí- nű kosztümöt. Ebben megy.

Becker doktor gyűlölt mindent, ami gyűlöletes a világon. Gyűlölte ezt a telepet is, mert nagyon jól tudta, miféle pokol rejlik itt.

Mégis: szabad akaratából volt itt. Nem jutott másutt olyan kísérletezési lehetőséghez, mint éppen itt. így került ide. Az izotóppal sugárzott táptalaj, majd közvetlenül a baktérium izotóppal való sugárzása a laikus számára nagyon keveset mond. de Becker tudta, hogy kutatásaiítalt, annyira tönkretette vele az idegeit.

□

Arra gondolt sokszor, hogy naplót kellene írnia. De mit? Az unalmat, azt, hogy unja Henry átszellemült képét, az egész telepet, a többiek ostoba fecsegését, s olykor már a gyerekek kibírhatatlan pimaszságát is. Pedig őket szerette.

A napló: kedvelt terv, amit soha nem fog valóra váltani. Különben is kinek, minek vezetné? Magának? Elég itt élni, nem még írni is róla! Hányszor kérte már Henryt, menjenek innen. Lenne helye Washingtonban, a minisztériumban. De nem, nem és nem. Itt akar maradni. Itt, a rothadt bombái között, ezen az istenhátamögötti helyen, a homoktenger közppén, ahol száraz füvet is alig látni.

A villák körül csenevészek a fák. És minden olyan precíz. A légkondicionáló berendezés a szobában, a konyhában, mindenütt. Rideg, lelketlen. Az infravörös szárítás. Anyja mindig kötélre dobálta a ruhát, s ha a szél meglendítette, integettek a szárnyaikkal. Itt még ez sincs.

□

Ha szerette volna Henryt, akkor sírt volna. De így sírni sem tudott. De lelkesedni sem. Egyedül a ruhákért. Azokért igen. Ez volt az egyetlen öröme. Ha látta, hogy a többiek pukkadnak. A penész eszi őket. Megint ő a legelegánsabb. S