Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-31 / 77. szám
2 «*r u terei &GrUm 1961, MÁRCIUS 31. PÉNTEK Stanleyville-ben tárgyal az ENSZ két megbízottja Mobutu „tiszti becsületszava' Mobutu, a kongói zsoldosok főparancsnoka szerdán Leo- poldville-ben sajtóértekezletet tartott. Azt állította, hogy a stanleyville-i kormány „visz- szavonta fegyveres erőit” a Keleti-tartomány és az Egyenlítői tartomány közös határvonalának 160 kilométeres szakaszáról. Mobutu szerint zsoldosainak küldöttsége tanácskozik a törvényes kormány fegyveres erőinek képviselőivel az említett határvonal egy pontján. Mobutu igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy „ura a helyzetnek*'. Kijelentette, nem ad parancsot zsoldosainak, hogy vonuljanak vissza a határtól, ezzel szemben — mint mondotta — „tiszti becsületszavát adja”, hogy a Keleti tartomány megtámadására sem ad parancsot. Ezután közleményt olvasott fel a leopoldville-i, elisabeth- ville-i és bakvangai katonai vezetők tanácskozásáról. Ez a közlemény visszautasítja a Biztonsági Tanács határozatának azt a pontját, amelynek értelmében Mobutu és Csőmbe zsoldosait le kell szerelni és azt állítja, hogy ezt a feladatot a zsoldosparancsnokságok maguk hivatottak elvégezni „a maguk választotta szakértők” segítségével. A sajtóértekezleten jelenlévő Ileo a Biztonsági Tanács határozatának ama pontjával szállt szembe, amely a kül- fö’di katonai és polgári „tanácsadók“ eltávolítását követeli Kongóból. Az ENSZ két kongói megbízottja — a leopoldville-i tárgyalásait követően — szerdán ötórás bizalmas megbeszélést folytatott Stanleyville-ben a törvényes kormány képviselőivel. Lubuma, a törvényes kormány szóvivője, később adott nyilatkozatában közölte, a két megbízott azt követelte, járuljanak hozzá egy kongói „közős katonai parancsnokság” létesítéséhez. vagy legalábbis fogadják el egy „semleges külföldiekből*’ álló parancsnokság létesítését. A szóvivő kijelentette, hogy a megbeszélésen újból ismertették a megbízottakkal a I törvényes kormány álláspont- j ját: össze kell hívni a kongói i parlamentet és ha a parlament nem ülhetne össze az ország területén, akkor ülésének színhelye valamely semleges ország, például Szudán lehetne. A parlament döntene azután Kongó felelős kormányának kijelöléséről és a fegyveres erők átszervezésének kérdéséről is. Gromiko fogadta Krisna Menont Gromiko. az ENSZ-közgyű- lésen részt vevő szovjet küldöttség vezetője, a Szovjetunió külügyminisztere, szerdán fogadta Krisna Menont. az indiai ENSZ-küldöttség vezetőjét. és eszmecserét folytatott vele. Elutazott Moszkvából a magyar kormányküldöttség A Minisztertanács ülése Csütörtök este elutazott Moszkvából a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Tes- területének ülésén részt vett magyar kormányküldöttség. A küldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke vezette. Tagjai voltak: dr. Sik Endre külügyminiszter. Czinege Lajos altábornagy. honvédelmi miniszter, Tóth Lajos vezérőrnagy és Jávor Ervin alezredes. A magyar kormányküldöttség búcsúztatására a szovjet főváros Kijevi pályaudvarán megjelent Mikojan, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese. Megjelent a pályaudvaron Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, aki átutazóban tartózkodik Moszkvában. A magyar kormányküldöttség szombaton érkezik Budapestre. Betiltották a dél-afrikai szakszervezetek kongresszusát A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a bírósági végrehajtás szabályainak módosításáról szóló törvényerejű rendelet tervezetét, s úgy határozott, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjeszti. A kormány rpeghallgatta és jóváhagyta a pénzügyminiszter tájékoztatóját az idei nyereségrészesedés és jutalmazási alap várható alakulásáról és tudomásul vette, hogy a nyereségrészesedést áprilisban és május első felében fizetik ki. A Minisztertanács meghallgatta és tudomásul vette a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatóját a tavaszi mezőgazdasági munkák állásáról. A kormány ezután folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) mai nap 1961. március 31. péntek. Árpád napja. A nap kél 5.26 órakor, nyugszik 18.12 órakor. A hold kél 17.27 órakor, nyugszik 5.17 órakor. Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások, többfelé kisebb esővel. Mérsékelt, időnként élénk nyugati szél, a hőmérséklet kissé emelkedik. • • Összetűzések Angolában Luandából érkező jelentések szerint az angolai nép folytatja harcát a gyarmatosítók ellen. Különösen a gyarmat északi területein, újabb és újabb összecsapásokra kerül sor a felkelők és a portugál gyarmati hatóságok között. Az United Press értesülése szerint, súlyos összetűzés robbant ki Vista-Alegra és Habuangonba helységekben. A hatóságok közben folytatják irtóhadjáratukat. és tömeges letartóztatásokat hajtanak véggé. .......; A gyarmatosítók körében rémületet keltett a felkelők elszántsága és — mint a hírügynökségek jelentik —. az ültetvényesek Luandába menekülnek. Eddig több mint kétezren érkeztek a portugál gyarmat fővárosába. Az Angola felszabadításáért küzdő népi mozgalom egyik vezetője. Jao Carval, felszólította a portugál kormányt, ismerje el az angolai nép önrendelkezési jogát, hogy ily módon véget vethessenek a további vérontásnak. A Times szerint négy luandai ipari vállalat táviratot intézett a portugál kormányhoz, s ebben hangsúlyozta, hogy Angolában a helyzet „rendkívül komoly“. A vállalattulajdonosok azt követelik, hogy a gyarmat egész területén hirdessék ki a rendkívüli állapotot, és vezessenek be korlátlan katonai diktatúrát. Mao Ce-tung meghívta Sukarnói Csen Ji, a Kínai Népköz- társaság külügyminisztere Djakartában felkereste Sukarno indonéz elnököt és átnyújtotta neki Mao Ce-tung meghívását, hogy látogasson el a Kínai Népköztársaságba. Sukarno elfogadta a meghívást • és közölte, alkalmas időben Kínába utazik, majd felkérte Mao Ce-tungot, látogasson el Indonéziába. Csen Ji szerdán baráti beszélgetést folytatott az indonéz parlament és a népi tanácskozó testület vezetőivel. Erasmus dél-afrikai igazságügyminiszter a kommunizmus elleni törvényre hivatkozva, három hónapra betiltotta a dél-afrikai szakszervezetek kongresszusát. Az 1955- ben alakult csoportosulás 51 szakszervezet 53 000 tagját fogja össze. A tilalom következtében a kongresszus nem tarthatja meg a hét végére tervezett évi gyűlését. Hajóközlekedés az Atlanti-óceánon, Csepelen át a Fekete-tengerig A közeli években kialakul az a nagy víziút-hálózat. amely a Szovjetuniótól Franciaországig és az Északi-tengertől Svájcig egységes rendszerbe fogja össze szinte egész Európa hajózási útvonalait. A természetes víziuta- kon és az ezeket összekötő csatornákon 1500. sőt, egyes szakaszokon 2500 tonnás hajók is közlekedhetnek majd. Hazánk ebben a rendszerben elég jelentős szerephez juthat, mert a nyugatról jövő I összes víziutak a Dunába torkollnak. így a kelet felé irányuló egész európai hajóforgalom rajtunk áramlik majd át. Különösen fontos feladatot kaphat ebben a hálózatban a csepeli szabadkikötő. A tervek szerint ugyanis a hálózat nyugati végállomásai és Csepel között folyami, Csepel és a Fekete-tenger között pedig kisebb tengeri hajók bonyolítják le a forgalmat. Eire a megnövekedett feladatra természetesen idejében fel kell készülni a megfelelő rakodók, daruk, tárházak, szerviz- és üzemanyag-állomások, valamint az átrakodás idején a hajószemélyzet ellátását biztosító létesítmények megteremtésével. A tervezés előkészítése megkezdődött. (MTI) Kulturális megállapodást írt alá az NDK és Kuba Lemmnitz, a Német Demokratikus Köztársaság népművelési minisztere és Armando Hart, Kuba közoktatásügyi minisztere Berlinben egyezményt írt alá a két ország kulturális és tudományos együttműködéséről. — „MÚZEUMI füzetek” kiadására készül az aszódi múzeum. A közeljövőben megjelenő első szám az Aszódon és vidékén feltárt régészeti anyaggal foglalkozik. — A MEGYE legújabb mozija a szélesvásznú pomázi filmszínház a legújabb magyar filmmel, az Álba Regiával nyílik meg ünnepélyesen, szombaton, április 1-én, délután három órakor. — LETARTÓZTATTAK Fekete Sándor hatvanegy éves monori lakost, mert egy év óta több sertést és borjút vágott engedély nélkül, húsukat pedig kimérte. Egy ízben már megbüntették feketevágás miatt. — HUS ZN API NYERESÉGRÉSZESEDÉST kapnak a Mendei Téglagyár dolgozói 1960-ban végzett jó munkájukért. Az összesen 82 dolgozó között 107 500 forintot osztanak ki. Ezenkívül Horváth István égető megkapja a kiváló dolgozó kitüntetést. Csörgő Mihály kihordó és Balázs József behordó külön jutalmat és oklevelet kapnak. — SPORT-ÉS KÉZIMUNKA-KIÁLLÍTÁST rendez a felszabadulás ünnepére a Nagykőrösi Kinizsi Sportkör és a konzervgyár szak- szervezeti bizottsága a 1Kinizsi Sportkör klubtermében. A kiállítást április 1-én, délután fél 5 órakor nyitják meg. ÖNKRITIKA Ma Xiig) kallón sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolását ma délelőtt tíz órai kezdettel Nagykállón tartja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal a 13. játékhét nyerőszámait húzzák. Ugyancsak sorsolással döntik el, hogy a március öt játékhete közül melyik hét szelvényei vesznek részt a következő térgynyeremémv sorsoláson. (MTI) — Hogy tetszett a novellám? — Ó, ilyet én is tudnék írni! — Igen? — Azért elég hülye írás volt! PINTÉR ISTVÁN - SZABÓ LÁSZLÓ (54) — Ezt ön küldte Mead úrnak? Gyanakodón néz rám. tetőtől talpig végigmér. forgatja a levelet, mintha most látná először. Hosszú szünet után szólal meg: — Igen. Talán nem szabad? — Dehogynem ..: Azért mégis kíváncsi vagyok; Mead úr is kíváncsi, más okból kifolyólag, vajon tényleg olyan nagy nyomorban él-e. mint ahogy írta. — Képzelje, igen . .. nyomorgok ... — Ezt nem lehet magán észrevenni ... egészen jól öltözködik. — Na és? Kinek mi köze hozzá? — De azt tetszett írni. hogy kórházban fekszik és éhezik. Nem válaszol. — Tehát nem igaz. Tényleg táncosnő volt? Válasz helyett elindul a szobában és látom, hogy biceg. — Paralízis... — foglalja össze tömören a választ. — Honnan tud ilyen jól angolul? — Kint nevelkedtem ... Oxfordban, Cambridge-ben tanultam. Aztán a Sorbonne- on. Beszélek spanyolul, angolul, olaszul, franciául és németül. Fordítok. Ebből élek... — Mennyi a jövedelme? — A fordításból 700—800 forint. — Egyéb nincs? — A nyugdíj . . . 500 ... — Egyedül van? — Igeh. Megtudom tőle, hogy 1942- től 1848-ig a Pénzügyminisztériumban dolgozott Azután elbocsátották. Néhány éve nyugdíjat kap. — A kedves papának mi volt a foglalkozása? — Ö is a pénzügyminisztériumiban dolgozott. — Mégpedig? — Osztályfőnök volt, de aztán nyugdíjba ment. — Mennyi volt a nyugdíja? — Nem egészen 700 pengő. Kintről bekiabál valaki, aki. úgy látszik, hallgatja a beszélgetést: „Kormányfőtanácsos volt a papa! Bizony!” — Vagyonuk volt? — Hát volt... Ház meg egy kis föld... De nem a saját házunkban laktunk, hanem az Attila utca 5-ben. — Hány szobás volt a lakás? — Néhány... — Értem ... értem ... Volt miből Oxfordban tanulni és kószálni a világban. — Volt hát. De most nincs... — Ügy tessék inkább mondani, hogy erre nincs. Hallom, a bélyegcsencselésből is befolyik valami. Különben hány levelet küldött már szét ilyen hazugsággal és könyörgéssel Nyugatra? — Ez nem hazugság! Kikérem magamnak. Én úrinő vagyok. Nem hazudok! Összesen bét levelet, küldtem ilyen kéressek Egyet még tavaly Kanadába és egyet az idén Mead úrnak. — Érdekes, itt egy levél, amely éppen ma érkezett. Tessék már felbontani. Átnyújtom. Olvasni kezdi az angol vöröskereszt válaszlevelét, amely Hinlederné nevére érkezett, s amelyet ő már felbontott A levélben ez áll: „Válaszolva E. Bloir asz- szonynak (London) írt levelére, melyet ő küldött nekünk, közöljük: sajnáljuk, az angol vöröskereszt nem tud ilyenfajta egyéni segítséget adni. Azt javasoljuk, kérésével forduljon a Magyar Vöröskereszthez. Címe: Budapest, Arany János utca 31.” Aláírás: B. Squire. Elmenőben vagyok. Nincs értelme tovább faggatná Hegedűs Magdolna Ilonát. A föbériő is azt állítja, hogy normális jövedelme van, sőt sokszor annyi mindent kiárusít a csomagokból, hogy a fordítási díjakat és a nyugdíjat egész szépen kikexekíti. Egyébként Hegedűs Magdolna Ilona Gödöllőn is fenntart egy szobát — mint ő mondja — üdülés céljaira. Ugyancsak a főbérlőtől tudom meg, hogy a hölgy 1956-ig gróf Bezerédy- vel tartott szorosabb nexust, de akkor a gróf úrnak rosszul ment. Bezerédy gróf most Angliában él és onnan emlékezik meg a hölgy egykori szívességeiről... Ezt sikerült felkutatnunk. Persze Mead urat nem lehet hibáztatni teljesen: kap egy ilyen levelet, s levonja a konzekvenciákat egy — egész országról. Annál inkább lehet hibáztatni azokat, akiknek tisztességes megélhetésük van, de mégsem átallják végigkol- dúlni az egész világot. Bak- sásért. Kőrútunk, amelyet a nyugati újságírók szenzációinak nyomában tettünk — lépésről lépésre, interjú alanyról interjú alanyra, helyszínről helyszínre — mindenesetre megerősített bennünket abban az elhatározásunkban, hogy ezután valóban ne csodálkozzunk semmin, amit ellenségeink hazánkról állítottak. És amikor befejeztük kőrútunkat, egy régi anekdota jutott eszünkbe: Pistike rosszul felel az iskolában A tanító bácsi megszidja: — Nem szégyelled magad, haszontalan kölyök! Egész délután futballoztál, és nem tanultál! Pistike tiltakozik: — De tanító bácsi kérem. Én tegnap egész délután k? sem mozdultam hazulról. Az asztal mellett ültem és tanultam ... — Te szemtelen! Láttalak a téren, amikor egy tucat hozzád hasonló csibésszel a labdát rúgtad! Mire Pistike: — Ja. ha a tanító bácsi jobban hisz a saját szemének, mint nekem, mit csináljak?! A kapitalista sajtó Pistikéje nemcsak rosszul tanul, s nemcsak hogy szemtelen, hanem ráadásul még azt is elvárja. hogy az emberek jobban higgyenek neki. mint saját szemüknek. Mi azonban, a tanító bácsi módjára, csak a saját szentünkben bízunk. Ha a kapitalista sajtóban felbukkan egyik-másik emigráns neve. megnézzük, ki is az? Ha hasábokat olvasunk a dissziden- sek „ragyogó” sorsáról, igyekszünk magunk meggyőződni az igazságról. Ha azt mondja a Szabad Európa rádió, hogy egyetlen anyátlanul, aoátla- nul nyugatra szakadt gyerek sem akar hazatérni, akkor megpróbálunk beszélni a gyerekekkel, az itthonmaradt, a gvermekekért aggódó szülőkkel. Riporteri elvünk: be kell jutni a kulisszák mögé. És akkor más megvilágításb kerül az egész színjáték. (Vége) — A MEGYEI KÖNYVTÁR április 10-én fél tízkor a megvei tanács épületében (II. e. 254. szoba) értekezletet tart a könyvtárvezetők részére. — HÁLA-STAFÉTÁT indít felszabadulásunk emlékére a nagykőrösi KISZ városi bizottsága és az MHS városi elnöksége. A hálastaféta április 2-án délelőtt 9 órakor indul a főtérről, körülbelül húsz motoros is részt vesz benne. Egy másik motoros csoport már hajnalban útnak indul, hogy Szteinmetz kapitány szobrától Szolnokig kisérje a hála-stafétát. TAVASZRA