Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-26 / 73. szám

A MONORI JTST ÜLÉSE A Monori Járási Testnevelé­si és Sport Tanács kibővített ülését a járási tanács díszter­mében tartották mag 24 rész­vevővel. Kókai Sándor JTST- elnök számolt be a járás sport- mozgalmának helyzetéről és írásban beterjesztette az 1961. évi programot. Az elhangzottakhoz sokan szóltak hozzá, élénk vita kö­vetkezeit. Így felmerült, hogy a JTST tagjai közül csak né- hányan végeztek folyamatos munkát. A jövőben minden TST- tag egy-egy községet pat­ronál majd. Gondot jelent, hogy csak egy kis szoba áll rendelkezésre és a helyiséghiány gátolja a szö­vetségi napok megtartását. Sokan méltatták a Kilián testnevelési mozgalom jelen­tőségét. Ugyanakkor hiányol­ták, hogy az olimpiai jelvény­szerző verseny részvevői még máig sem kapták meg jelvé­nyüket. Több észrevétel hangzott el a programról is. Azt javasol­ták: többet foglalkozzanak az iskolai sporttal. Az agit.-prop. munka fokozá­sára a járási sporthíradó rend­szeres megjelentetésére, va­lamint arra hívták fel a fi­gyelmet, hogy a községi KISZ- szervezetek nagyobb lelkese­déssel munkálkodjanak a sportért. Saiga Lajos, a PTST munka­társa hozzászólásában megál­lapította: a járás sportja fej­lődött, de még sok a tennivaló. Végezetül a jól dolgozók megjutalmazására került sor. A PTST Haness Lászlót (Mo- nor), Antal Jánost (Üllő), és Uitz Istvánt (Monor) tüntette ki. Ezenkívül a JTST még 12 aktívát jutalmazott meg. Eredményesen dolgozott a négy szakosztály * A Ceglédi Építők közgyűléséről A Gépjavító Vállalat kul­túrtermében megrendezett összejövetelen Száraz István értékelte a Ceglédi Építők el­múlt évi munkáját. A négy szakosztály — teke, labdarú­gó, kézilabda, torna — ered­ményesen dolgozott. A férfi kézilabdacsapat 1960- ban megnyerte a megyei baj­nokságot, az osztályozón azon­ban nem tudta kiharcolni az Nú> II-be jutást. — Ami nem sikerült tavaly, majd sikerül most — fűzte hozzá. A sportolók, szurkolók ki­vették részüket a társadalmi munkából. A labdarúgó-, va­lamint a kézilabdapálya épí­tésénél sokat segédkeztek. Az egyesület bevétele a terve­zett 184 ezer forint helyett 204 ezer forintra nőtt. A ki­adás 201 ezer forint volt. Ezután Kürti Béla, a tor­nászok edzője méltatta a má­jus elsején rajtoló Kilián test- nevelési mozgalom jelentősé­gét, A sportolók sokoldalúsá­gának jelentőségéről is szó­lott. Érdekes elhatározás szüle­tett, a versenyzők megláto­gatják majd sporttársaik ed­zéseit. A tekézők a labdarú­gókat, a tornászok pedig a kézilabdázókat hívták meg „visszavágós” alapon. Az összejövetel a jól dol­gozók megjutalmazásával ért véget. Ifj. Kárteszi Mihály A váci járás birkózóbajnoksá- gát 9 órai kezdettel bonyolítják le a Dunakeszi Járműjavító kul- túrottbonában. Nagy érdeklődés előzi meg Cegléden a CVSE—Miskolci VSC NB n-es labdarúgó-mérkőzést. Sokan, a tavaly még NB I-es miskolciak győzelmére számíta­nak. A derűlátók hazai sikert várnak, annál is inkább, mert valószínűleg ismét játszik Gyikó I. és Kökény. A vác-szobi összevont járási labdarúgó-bajnokság érdekesebb mérkőzései: Szobi vasutas— Nagymaros, Nógrádveröce—Fel­ső a ü ó. Aszódon lesz a Gödöllői Vasas—Ceg­lédi Építők megyebajnoki lab­darúgó-mérkőzés. Az időpont csak hosszas vajúdás után szü­letett meg. Szombat délelőtt elő­ször arról értesítették szerkesz­tőségünket, hogy az ifjúsági mérkőzés 10, a felnőtt találkozó pedig 12 órakor kezdődik. Kora délután a gödöllőiek telefonon arról tájékoztattak, hogy a ceg­lédiek beleegyeztek a korábban megjelölt időpontba, s az ifik 8.30-kor, a felnőttek pedig 10 órakor mérkőznek. PEST MEGYEI HÍRLAP Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaha Lujza tér i Telefon: 343—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj l hőnapra U forint Maradandó öröm a STYLUS TÖLTÖTOLL Kapható 96—110 és 128 Ft-os árban, garanciával \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\v\\\\\^^^ 4* t z \ éi X / / / Z X í / X z X 1 Tudósítóink, olvasóink szí­vesen vállalkoznak tlppelésre, „jósolják” a soron következő megyebajnoki labdarúgó-for­duló esélyeit. Most is hárman totóztak a március 26-i mér­kőzésekre, köztük a gödöllői Csiba József és barátja, Sza­bolcsi, a helyi csapat lelkes szurkolója. Pénteken érkezett szerkesztőségünkbe Sinkó Ist­ván tippje. Ahol eltérés mu­tatkozik, ott először a gödöl­lői totózók, majd zárójelben kartali tudósítónk tippjét tün­tetjük fel. S még egy zárójel­lel találkozhatnak olvasóink, a csapatok után helyezésüket is­mertetjük. 1. Üllő (15)—Szigetújfalu (10). Üllő a tavaszi forduló négy mérkőzésén hat pontot szerzett. A kiesés ellen küzdő, jó formában levő hazai csa­pattól Szigetújfalu aligha ra­bol pontot. Tipp: 1. 2. Váci Vasutas (14)—Monor (8). Vác Kartaltól elszenvedett hazai veresége után igen ér­tékes győzelmet aratott múlt vasárnap Gödöllőn. Monor vi­szont tavasszal csak egy pon­tot gyűjtött, így váci győzelem várható. Tipp: 1. 3. Ceglédi VSE II—Vecsés (3). Vecsés nem esélytelen Cegléden a tavasszal gyengén szerepló CVSE II ellen. Tipp: 1. 2 (2, x). 4. Ceglédbercel (12)—Aszód (16). Aszód sorsa már-már megpecsételtnek látszik. Ceg- lédbercelnek viszont nagy szüksége van mindkét pontra, hogy a kiesési zónából elke­rüljön. Tipp: 1. 5. Érd (11)—Szigetszentmik- lós (5). Az SZTK tavasszal jobban szerepelt, mint Érd. Még az elsőség kérdésébe is beleszólhat. Érd viszont a ki­esés ellen küzd és ezért nyílt­nak ígérkezik a találkozó. Tipp: 1, 2, x (x, 2). 6. Pécel (6)—Főt (9). Két egyenrangú ellenfél találkozik Pécelen. A hazai csapat eddig valamivel jobban szerepelt. Főt hullámzó teljesítményt nyújtott és valószínűleg a pályaelőny dönti el az ered­mény sorsát. Tipp: 1, x (1). 7. Kartali Kinizsi (1)—Pilisi KSK (4). A hét egyik rang­adója ez az összecsapás. Ha a Kinizsi meg akarja tartani előkelő helyét, mindkét pon­tot otthon kell tartania, A vendégeket viszont fűti a visszavágás vágya az ősszel otthonukban elszenvedett l:0-ás vereségért, valamint az, hogy továbbra is az élcsoport­ban maradjanak. Tipp: 1, x (1). 8. Gödöllői Vasas (7)—Ceg­lédi Építők (2). A . hét másik rangadója. Tavasszal csupán az Építők nem vesztett. Bár a bajnokság egyik várományo­sává lépett elő, igen nehéz ellenfelet kap, a legutóbb ott­honában Váctól vereséget szenvedett gödöllői csapatban. A Vasas minden bizonnyal igazolni akarja, hogy múlt va­sárnapi veresege csak kisik­lás volt. Tipp: x, 2 (1, x). 9. Nagykőrösi Kinizsi (13)— Váci Petőfi II. A gödöllői tip­pelők szerint a tétnélküli mérkőzésen mindhárom ered­mény lehetséges, Sinkó István véleménye viszont az, hogy a váci fiatalok biztosan nyer­nek. Tipp: 1, 2, x (2). A Vasas nagy gólarányú győzelme Vasas-Salgótarján 6:0 (2:0) Az NB I-es labdarúgó-baj­nokság tavaszi ötödik fordu­lója már tegnap délután meg­kezdődött: a bajnokság máso­dik helyezettje, a Vasas, a harmadik helyezett Salgótar­jánnal mérkőzött és 6:0 (2:0) arányú fölényes győzelmet aratott. A Vasas sokkal jobb erőben és formában volt. mint ellenfele. Különösen a II. fél­időben játszott kitűnően az együttes, amelynek játékosai közül néhányan egészen ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tottak. > A megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott március 29-én délután 3 órakor tartja soronkövetkező előkészü­leti mérkőzését, a csepeli stadion­ban. A fiatalok a Csepel tar­talékcsapatával játszanak majd. A következő játékosok kötele­sek alsó szereléssel megjelen­ni: Hamza, Józsa, Nagy, Vass, Tornyi, Pécsi, Kiss (Gyömrő), Győri, Mezei, Szántó, Farkas. Koncz, Kreidli, Mézes, Vasvá­ri. Meghívták az edzésre Fodort és Széniéit is, a Csepel Autó két labdarúgóját. Egyébként a válogatott keret szerdáit tartja utolsó előkészü­leti mérkőzését, az április 4-én sorrakerülő Tolna—Pest váloga­tott találkozó előtt. A budai járás megyei futóbaj­noksága 9 órakor kezdődik Bu­dakeszin. Varrógépműszerészt és dekoratőrt felveszünk. Váci Kötöttárugyár, Vác, Sallai Imre u. 8_10. Száz mázsa szénát és csicsóka vetőgumót vásárol a Nyársapáti Kossuth Tsz, Pest m. Pótkocsi, 3 tonnás, rá- futófékes eladó. Szi- getszentmiklós, Török László. Solymár belterületén, műút mellett, Buda­pest övezetében levő 1100 négyszögöles ház­hely építési engedély­ivel, termő gyümölcs­fákkal, esetleg feloszt­va is eladó. Ajánlato­kat „Megélhetést biz­tosít” jeligére a sztá- linvárosi hirdetőbe. Skoda Spartak eladó. Monor, Vöröshadsereg u. 23. Tel.: 152. Rózsát most ültessen! Gyönyörű színárnya­latokban, 24 fajtában. Ajánlja bokorrózsáit, futórózsáit, Szálkái János rózsakertészete, Bp., VI., Dalszínház u. 10. Szállítás postán, utánvétel mellett. Kér­jen ajánlatot. Gumis kocsi jó álla- potban, sürgősen el­adó .„Fuvaros” jeligé­re gödöllői hirdetőbe. CEGLÉC i Eladó házhely a vá­ros belterületén. I Érdeklődni Széche- nyi út 29. alatt. Azonnal beköltözhető ház dupla portával eladó. IX., Szajkó u. 2/a. Értekezni lehet ugyanott. Ónálló vasipari tech­nikust keres a Ceglédi Mezőgazdasági Felsze­reléseket Gyártó KTSZ _ épületvasszerkezeti m unkában jártast. Fűrészelt nyárfage rendák eladók. 5 — 6 méteres. Lengyel András. Cegléd. Cif­rákért! Állami Gaz­daság. I APROHIRD Házfelügyelői állás. A Magyar Nemzeti Bank ceglédi fiókja, Cegléd, Rákóczi u. 2. sz. alatti székházába házfel­ügyelőt keres. Az ál­lás betöltése kizárólag lakáscsere folytán old­ható meg, 1 szoba, konyhás lakással. A házfelügyelői teendők ellátásáért a kollektív szerződés szerinti illet­ményt fizetjük, vala­mint természetbeni szolgáltatásként l szo­ba összkomfortos szol­gálati lakást nyúj­tunk. __ Pályázatoka’ kérjük a fióknál a hi­vatalos órák alatt be­nyújtani. ETESEK A 203. sz. Iparitanuló Iskola altiszti állása 1961. V. l-re megüre­sedik. _ Jelentkezést írásban részletes ön­életrajzzal együtt kér­jük Cegléd, Pesti út 7. szám alá beküldeni. Lakáscsere szükséges. Kettószobás lakást el­cserélnék egyszobásra. Érdeklődni lehet: Ceg- léd, Vécsei u. 18. Pannónia motorkerék- oár eladó. Cegléd. Szép utca 13. szám. Csepel 125-ös lemez- villás motorkerék­pár, Jó állapotban eladó. Szabadság tér 7. alatt. INNEN - ONNAN Hétfőn reggel 9-kor lesz a megyei alap- és középfokú sportvezetőképző tanfolyam soron következő előadása a megyei tanács épületében. Ugyanezen a napon, délután öt órakor, a Budai Járási Ta­nács földszinti kultúrtermé­ben (Bp. XI. Karinthy Fri­gyes u. 3.), a megyei labda­rúgó ET szakbizottsága • to­vábbképző előadást rendez, amelyen az edzők megjelené­se kötelező. Selmeczi József oktató „a kapus és a védőjáté­kosok kapcsolata, a kapus ed­zése” címmel tart előadást.-k Gödöllőn, március 27-én, reggel kilenckor a Petőfi Kultúrotthonban a Kilián testnevelési mozgalomról ta­nácskozik a járás 79 sportve­zetője. ★ A ráckevei járási sakkbaj­nokság legutóbbi fordulójá­ban Szigetszentmiklós meg­lepő nagyarányú győzelmet aratott, váratlannak számít még a DMTK II veresége is. Ráckeve—Kiskunlacháza 0:6 (contumáltan), Szigetszentmik­lós—Tököl 5:1, Dunaharaszti MTK II—Dunavarsány 2,5: 3.5, Dömsöd—Szigetújfalu 4,5: 1.5. Az élcsoport állása: 1. SZTK 22,5, 2. Tököl 22,5, 3. Dunavarsány 21. Ma bonyo­lítják le a tavaszi utolsó for­dulót. ¥ Az ipari tanulók országos alapfokú tornászbajnokságán 12 csapat közül a 200 sz. Aszódi ITSK bizonyult a legjobbnak. Az aszódi fiata­lok, 182,3 pontot szerezve, két budapesti csapatot maguk mö­gé ntasítva, vívták ki az el­sőséget és ezzel elnyerték a vándorserleget, amelyet egy alkalommal, 1958-ban, mát megszereztek. A győztes aszó­di csapat tagjai: Horváth Fe­renc, Füvessy András, Holló Sándor, Göblyös György, Kecskeméti Károly, Némák Pál. ■k Az egyéni viadalon Némák Pál első (37,8), Kecskeméti Károly pedig harmadik lett (36,8). k A Gödöllői Vasas elnöksé­gi ülésén megtárgyaltál!, az 1961. évi munkatervet. Uj szakosztály — a kézilabda — kezdte meg működését. A csa­pat edzőgonddal küzd és azt szeretnék, ha a sportszerető szurkolók közül valaki tár­sadalmi munkában vállalná a játékosok felkészítését. Az ülés után a sportkör elnöke úgy nyilatkozott: megkeresik a tetteseket, akik a Váci Vasutas elleni labdarúgó­mérkőzésen, a játéktéren kí­vül, a sajnálatos incidenst okozták és eltiltják őket a sporttelep látogatásától. Gödöllői ASC-Orion SC 3:3 (3:2) Maglódi út. V: Dabi. Védelmi hibából az Orion szerezte meg a vezetést, majd az ASC lendületes játékkal 3: l-re elhúzott. A félidő utolsó percében az Orion .eredmé­nyes. Szünet után az első percben újabb védelmi hibá­ból a hazai csapat kiegyenlít. Utána végig nagy a küzdelem, de az eredmény nem válto­zik. G: Sólymos (2), Nagy, ill. Vajda, Tóth, Juhász. Jó: Bod­nár, Kormos, Sólymos, ill. Leidheim, Kqszti, Vajda. OPERA kn&ineiikgti k ész iint én yek OPERA RÚZS OPERA KRÉM OPERA KÖLNI OPERA KÖRÖMLAKK \IINDEN ALKALOMRA BO VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK A PEST MEG VEI ILLATSZERBOLTOKBAN . AC, SZENTENDRE. GÖDÖLLŐ, NAGYKÖRÖS. \OR, CEGLÉD, valamint a megye területén lévő összes háztartási és kultúrcikk boltokban. Tavaszi nagytakarítás idején keresse (el szakboltja­inkat, ahol bő választékban kaphatók az összes tisztító- szerek: mosószerek, olaj- és zománcfestékek, porfesté­kek, meszeiők és ecsetek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom