Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-18 / 66. szám

birkózóbajnokság Cegléden, Szentendre-Pilisi Bányász NB lll-as megyei rangadó, Ceglédi Építők-Vecsés mérkőzés HÚ I I Ú 1, f SPO H /MÍ SIt H Vasárnap Gödöllőn bonyo­lítják le a téli spartakiád me­gyei döntőjének első forduló­ját, A rendezők csütörtökön megbeszélést folytattak a gö­döllői Ganz Árammérőgyár vezetőivel, akik messzemenő támogatásukat ígérték meg. A kultúrteremben, az aszta­litenisz-versenyek színhelyén a közelmúltban átalakítás folyt. Az egyik falrészlet meg nincs bevakolva. Hogy a te­rem külsőségeiben is méltó legyen a nagy eseményhez, kék drapériával borítják, be ezt a falrészt. A teremben nyolc asztalon, ezenkívül az előcsarnokban felállított két asztalon foly­nak majd az asztalitenisz küz­delmek. Az eredeti kiírástól eltérően nem két. hanem há­rom csoportban vívják majd az egyéni és csapatversenye­ket. A március 26-i döntőben a csoportok első két helyezett­jei mérkőznek. Az egymás el­len elért eredményeket ma­gukkal viszik a csapatok. a versenyzők. Az asztalitenisze- zök kínai labdával játszanak. A férfi sakkcsapat viadalt a KISZ klubhelyiségében bo­nyolítják le. A többi sakkszám egy újonnan épült szép he­lyiségben kerül sorra. A ren­dezőség ezúton is felhívja a sakkozók figyelmét, hogy ne hozzanak sakkészletet ma­gukkal, mert ötven darab sakkészletet biztosítottak. A férfi, női égyéni viadalt svájci rendszerben rendezik. E szerint öt forduló irányító sorsolással zajlik. A hat leg­jobb, március 26-án játszik az elsőségért. A csapatokat két csoportba osztották és az első három-három helyezett jut a döntőbe. A döntőn csak azok vehet­nek részt, akik a járásukban indultak, jogot szereztek a döntőn való részvételre, s be­nevezték őket. A sakk egyé­ni versenyzők nem szerepel­hetnek csapatban, s fordítva. A 170 versenyzőnek és 22 ve­zetőnek 9 óráig keli megérkez­nie Gödöllőre. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor lesz. •k A labdarúgó-bajnokság' ta­vaszi IV. fordulója kerül sorra a hét végén. Mindkét NB Il-es csapatunk idegen­ben játszik. A Ceglédi Vas­utas nem esélytelen a sereg­hajtó otthonában. Annál ne­hezebbnek látszik a Váci Pe tőfi helyzete. A Pest megyei csapat a Nyugati-csoport má­sodik helyezettjével mérkőzik. Nem valószínű, hogy az éllo­vas legyőzése után a másik bajnokje’" ,fel szemben meglepetést okoz a esés el­len küzdő váci csapat. jegyei rangadó lesz az NB IlF-ban. A tavasszal még ve­retlen Szentendrei Honvéd és Pilisi Bányász találkozóján a jó rajtot vett, otthonjátszó csa­pat az esélyesebb. Bár a Cse­pel Autó jobb helyen áll a táblázaton, mint ellenfele, egy pontnál többet nehezen hoz el a Pécsi Bányász pályájáról. A megyei labdarugó-bajnok ság műsorából a Ceglédi Építők —Vecsés összecsapás emelke­dik ki. ★ Eredetileg vasárnap a me­gyei felnőtt szakszervezeti bir­kózó-bajnokság került volna sorra Cegléden. A Magyar Birkózó Szövetség határoza­ta értelmében azonban a ver­seny elmaradt, e helyeit a Kelet területi felnőtt III. osz­tályú bajnokságot rendezik meg. Az érdekesnek ígérkező via­dalon Hajdú, Szabolcs, Szol­nok és Pest megye sportolói indulnak. Előreláthatólag né­' pes mezőny vetélkedik majd a vasutas otthonban, s ha a nevezők száma ezt megkíván­ja a MEDOSZ kultürotthon- ban is. A r-ndezöség a következő sportkörök részvételére szá­mít: Abony, Albertirsai Vas­utas, Ceglédi Honvéd, Ceglédi Vasutas, Dunakeszi Magyar­ság. Monori SE, Nagykőrösi Kinizsi, Debreceni VSC, Ká­bái MEDOSZ, Püspökladányi MÁV. Szolnoki MÁV. Karcagi MEDOSZ, Jászberényi Lehel. A szabadfogású viadal súly­csoport-győztesei vehetnek részt az országos bajnokságon. R E S Z I, E I ES MISO R Szombat ( (Gödöllő, Torna. Területi középiskolás bajnokság (Szeged). Vasárnap ASZTALITENISZ. NB II. Női: Ceglédi VSE—Szombathelyi Ci­pőgyár (Cegléd, 10). Férfi: Cse­pel SC—Ceglédi VSE (Csepel. 10). ATLÉTIKA. Az aszódi járás mezei futóbajnoksága (Aszód, Galga melletti rét. 9). BIRKÓZÁS. Kelet területi in. osztályú felnőtt szabadfogású bajnokság (Cegléd, vasutasott­hon. 10). ÖKÖLVÍVÁS. Barátságos mér­kőzés: Gödöllői Gépgyár—Zuglói TEFU (isaszeg, 17). LABDARÜGÁS. VB il. Keleti csoport: Jászberényi Vasas—Ceg- lédi VSE (Jászberény. 15. Fáth). Nyugati csoport: Komló—Váci Petőfi (Komló, 14.30,, Fekete H.). NB III. Északközép csoport: Szentendrei Honvéd—Pilisi Bá­nyász (Szentendre, lő.30, Simák» Vincze ár.. Müller). Délnyugati csoport: Pécsi Bányász—Csepel Autó (Pécs-bányatelep, 15, Hor­váth I.). Megyei bajnokság: Váci Petőfi II.—Érd (Vác, 15.30, Horányi. Lé- j kő. Verner). Pécel—Ceglédbercel I (Pécel, lő. Bucsányi, Tóth L., j Józsa), Kart,al—Ceglédi VSE II. | (Kartal, 13. Berta. Boltos. Ber- náfch), Gödöllő—Váci Vasutas 15.30, Bende. Miklós, Felszner), Üllő—Nagykőrösi Ki- nizs (Üllő, 15.30, Soós. Galda, Kelemen), Szigetújfalu—Monor (Szigetújfalu. 15.30. Tihanyi, Ba­dacsonyi, Garamszegi). Ceglédi Építők—Vecsés (Cegléd, 15.30. Pusztaszeri. Halász, Cseszneki), Pilisi KSK—Aszód (Pilis. 15.30. Horváth L., Nyerges, Fiegler). Fóti SE—Szigetszentmiklós (Fót. 15.30. Ripp. Dorabai. Oldal). Megyei ifjúsági bajnokság: Vá­ci Petőfi—Érd (Vác, 13.30. Lékó), Pécel—Ceglédbercel (Pécel. 13, Tóth L.). Kartal—Ceglédi VSE (Kartal. 11, Boltos). Gödöllő— Váci VSE (Gödöllő. 13.30. Miklós), Üllő—Nagykőrös (Üllő. 13.30. Gal­da). Szigetijfalu—Monor (Sziget- getújfalu. 14, Badacsonyi). Ceg­lédi Építők—Vecsés (Cegléd, 14. Halász). Pilisi KSK—Aszód (Pi­lis. 14. Nyerges), Fót—SZTK (Fót, 14. Dombai). SPARTAKIÁD. a megyei dön­tő első fordulója (Gödöllői Ganz Árammérőgyár, ünnepélyes meg­nyitó. ló). TEKE. NB I. férfi: Kecskeméti Vasas—Ceglédi Építők (Kecske­mét. 10). TERMÉSZETJÁRÁS. A megyei III. osztályú csapatbajnokság el­ső fordulója (Zebegény környé­ke). TORNA. Területi középiskolás döntő (Szeged). INNEN - ONNAN A megyei szakszervezeti sportbizottság, a szakszerve­zeti sportkörök elnökei ré­szére ma reggel 9 órakor meg­beszélést tart (SZMT, Bp. VIII. Mező Imre u. 19/3. II. 59.). A Kilián testnevelési moz­galommal kapcsolatos felada­tokról Saiga Lajos, a PTST munkatársa beszél, a sport- Ma délután három órakor korok Pénzügyi gazda kodasa- , birkózóversenybírói tovább­él Pedlg Wagner Mihály, az ké ö tanfoiyamot rendeznek SZMT gazdasági előadója ta- : r jékoztatja a sportvezetőket. ° ' ____________ P etőfi labdarúgó ügyében. Frick Sándort négy bajnoki mérkőzéstől eltiltottak. Négy­hetes eltiltást kapott Kohl- mann Gyula is, de ebből csak kettőt kell kitöltenie, kettőt hathónapi próbaidőre felfüggesztettek. Barátságos ökölvívó-mérkő­zés Cegléden: CVSE—Váci ; ITSK 18:2. Cegléd, 400 néző. ★ A megyei szabadtéri kézi­labda-bajnokság sorsolása március 21-én délután öt órakor lesz a PTST helyiségé­ben. A megyei férfi I. osztály­ban 12, a II. osztályban ugyan­csak 12 csapat küzd majd. (Ed­dig nyolc nevezett. Azok a csapatok, amelyek a II. osz­tályra még jelentkezni akar­nak, sürgősen küldjék be ne­vezésüket, legkésőbb a sorso­lás napjáig. Sportolók a tűzoltásnál Vasárnap a Dunakeszi —Alsógöd közötti 72. számú vasúti őrház melléképülete kigyulladt. A tűz. veszedel­mesen erősödött az élénk nyugati szélben, és már át­terjedt a főépület tetőge­rendáira. Szerencs ■' az időben a helyszínre érkezett közeli lakók nagy erőfeszítéssel megakadályozták a lángok továbbterjedését, mielőtt a tűzoltók megérkeztek vol­na. Elismeréssel mondunk köszönetét az oltásnál se­gédkezüknek, a sportolók­nak, akik közül kimagasló munkát végzett Gendur Jó­zsef volt kézilabdázó, Vigh János labdarúgó-játékve­zető és Hídvégi Károly at­léta, kalapácsvető. Dienes András Fővárosiak vidékiek ellen a XVII. fordulóban Szombaton és vasárnap újabb hét mérkőzéssel folytat­ják az NB I. osztályú labdarú­gó-bajnokságot. Három fővá­rosi pálya, továbbá Salgótar­ján, Győr, Tatabánya és Sze­ged lesz a találkozók színhe­lye. A tizenhetedik forduló érdekessége, hogy a hat fővá­rosi csapat vidéki együttesek­kel kerül szembe. A tabella el­ső hat helyezettje közül öten otthonukban szerepelnek, az alsó régiókban helyet foglaló együttesek ellen. így a papír­forma azt ígéri, az élcsoport még jobban eltávolodhat. Nagy tömörülés lehet viszont a „veszélyes zónában”. Ma délután lesz az Újpesti Dózsa—Debrecen-mérkőzés. A nagykátai gimnazista lányok nyerték a megyei középiskolás kosárlabda-bajnokságot Mint már beszámoltunk, a Vá­cott rendezett megyei fiú dön­tőt a Váci Gépipari Technikum nyerte. A lányoknál a Váci Köz- gazdasági Technikum és a Nagykátai Gimnázium mérkőzött az első helyért. Nagykáta—Vác 36:17 (16:10) Nagykát a: Ézsiás, Kántor, Nagy. Szodv Weisz. Csere Krevenka. Vác: Polgár. Nagy. Szenka, Hat­vani, Vogl, Csere: Mészáros, Hoff­mann. Barna. A nagykátai csapat támadásai- | val kezdődött a játék. A szó- j katlan, hosszabb terem ellenére. | gyors indításokkal törekedtek a j hazaiak palánkja felé. feltűnt, | hogy a váci csapat nagyon Igye­kezett őrizni Kántort, ugyahak- j kor a szervezett védekezésre ke- j verebb gondot fordított. A második félidőre mindkét I csapat cserélt. Fordulás mán mar szervezettebben igyekezett vé­dekezni a Közgazdasági Tech­nikum, már a labda megszerzé­sénél akadályozták az ellenfe­let. Ekkor azonban a kátai együttes áttért a sokmozgásos támadójátékra, és nagy fölény­be került. A palánkról lepattanó labdák megszerzésében Is a ven­dégek bizonyultak jobbnak. Végeredményben Nagykáta meg­érdemeltein vívta ki a megyeb-aj- noki címet, immár másodszor. Ld: Kántor (15), Ézsiás «4), Sződy (5), Weisz (2). ill. Nagy (111, Hatvani (5), Hoffmann. A területi döntőbejutásért már­cius 2i3-án Törökszentmiklóson mérkőzik a Nagykátai Gimná­zium csapata a Szolnok megyei bajnokkal. Van esik Gyula a csütörtök-péntek este. a Kis­stadionban lebonyolított nem­zetközi műkorcsolyázó bemu­tató egyik hazai részvevője. (MTI-foto — Petrovits felv.) Az olimpiai jelvényszerző ver­senyeken eredményes munkát végzett társadalmi aktívákat ju­talmazza meg szombaton dél­előtt az MTST elnöksége. Az ün­nepségre 11 órai kezdettel az MTSH földszinti tanácstermé­ben kerül sor. Az OISB az ipari tanulók szer­vezett sportmozgalma létrejötté­nek 10 éves évfordulója alkal­mából. szombaton délelőtt 11 órakor ünnepséget rendez a KISZ Központi Bizottsága szék­hazának (V. kerület. Nádor u. 2*8.) I. emeleti tanácstermében. Komoly erőpróbát jelent a ma­gyar cselgáncsotok számára a vasárnap Varsóban sorrakerülő nemzetek közötti válogatott via­dal, amelyen legjobbjainknak Lengyelország csapata lesz az ellenfele. A találkozóra kilenc­tagú együttes utazott el. A Sportcsarnokban vasárnap kezdődő egyhetes nemzetközi fő­iskolai férfi kosárlabda-torna előkészületei befejezéshez köze­lednek. Végleges már. hogy a küzdelemsorozaton öt ország — Lengyelország, NDK. . Belgium Törökország és Magyarország — hat csapata szerepel, mivel ma­gyar részről nemcsak a főiskolai válogatott, hanem a magyar után­pótlás válogatott is pályára lép. Az ünnepélyes megnyitó vasárnap 16.30 órakor lesz. majd ezután kerül sor az első nemzetközi ta­lálkozóra. Nyugat-Németországból érkező jelentések arról számolnak be, hogy a nemzetközi sport ellen Genfben megindított bonni tá­madást kiterjesszék a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság. he­lyesebben elnöke, Avery Brun- Bonnt támogató dage ellen is. A nyugatnémet sajtót most az kész­ököl vívó-bajnokság j tette támadásra, bőgj' Avery A budapesti első hatalmas meglepetését Pur- : Brundage, a NOB amerikai elnö- ger (Dinamo) pontozásos győzel- j ke a szocialista országok sport- n?c jelentette az olimpiai baj- j iát követendő példaként emlí- nok Török Gyula ellen. tette meg. Több sportágban folyik iiieihi bajnokság a Váci Forte-»várban Jó tömegsport munka folyik a Váci Fortegyár­ban. A válla­lat asztalitenisz­versenyén 16 fő indult. Sakko­zók is vetél­kedtek, ldsgolyós tekec.s a pa­tti k a járási szakszervezeti bajnokságban játszik. öt labdarúgócsapat játszott tavaly az üzemi bajnokság­ban. Héttagú együttesek mér­kőztek a kispályás tornán. A vándorzászlót másodízben szerezte meg az iroda csa­pata. amelynek tagja Lenyó László igazgató is. A városi üzemek közötti labdarúgó-bajnokságban má­sodik lett a Forte. A tömegsport-bizottság az elmúlt évben sikerrel bonyo­lította le az olimpiai jel­vényszerző-versenyt. A KISZ faliújságján rendszeresen he­lyet kap a sport is. A KISZ hangoshíradója pedig he­tente egyszer sportadást is sugároz. Igen hasznosak a dolgozók rendszeres sportolását bizto­sító üzemi bajnokságok. Ezek­re az alapfokú viadalokra különösen nagy szerep vár a Kilián testnevelési mozga­lomban. A több sportágban lebonyolított versenyek jó alkalmat adnak a pontszer­zésre. Járási labdarúgó-bajnokság Budai járás A május 3-án kezdődő XIV. Varsó—Berlin __Prága nemzetközi j k erékpáros békeversenyre a ma- j gyár válogatott keret Wiszt I György edző irányításával, az előre kidolgozott tervek szerint folytatja előkészületeit. Április 29 és május I« között Relgrádban sorrakerülő férfi ko­sárlabda Európa bajnokságra szerdán lezárultak a nevezések. A belgrádi EB-re a magyar vá­logatott keret Páder János irá­nyításával, tervszerűen folytat­ja előkészületeit. Válogatottunk az Európa-bajnokság előtt nem­zetközi tornán szerepel, éppen az EB színhelyén. A tornát április 13 és 15 között bonyolítják le, a magyar, román és jugoszláv válogatott részvételével. Szolnoki vivők Cegléden A KÖNNYŰIPARI ÖNTÖDE FELVESZ marós szakmunkásokat és átkép- zősöket. Fizetés megegyezés szerint. VÁC, Temető utca 6. Bélyeggyűjteményt, összeállítást veszek Március 25—26-án bonyolít­ják le Nagykőrösön a megyei szakszervezeti felnőtt és ifjú­sági egyéni ökölvívó-bajnoksá' got. Eddig a következők ne­veztek: Gödöllői Gépgyár 12 fő, Fóti Vasutas 10, Váci ITSK 11, CVSE 10, Nagykő­rösi Kinizsi 27. Azok a sportkörök — nem szakszerve- zeti egyesületek is indulhat- f 32állítok Átvétel után nak — amelyek még nem fizetendő Bélyegke­! neveztek, s részt akarnak i vennj a viadalon, sürgő­sen küldjéli el jelentkezésüket. ■k Az MLSZ II. számú fegyel­mi bizottsága ítéletet hozott a Pécsett kiállított két Váci Nem Nagykőrös, ha ne n a Szolnoki MÁV vívói látogat­tak el Ceglédre, hogy páros­verseny formájában össze­mérjék tudásukat a helyiek­kel. Sajnos, a nagykőrösiek le­mondták a mérkőzést, csak az utolsó napokban vált vég­legessé a szolnokiak vendég- szereplése. A MEDOSZ-kultúrotthon- ban megrendezett viadal jól sikerült, a győztesek okleve­reskedés. Szeged. Ke­lemen utca. Tüker-utalványokat átvesz, tüzelőt házhoz szállít Mathiász János Tsz keretében Czvei- ber Ferenc, Szentend­re, Kör u. 1. Távbe­szélő : 227. Ebédlő, Machunka műbútor, bronzcsillár­ral eladó. Bán. Bpest. XIII., Szent István park 35. Tel.: 204_362. Váci lakos, jogosít­vánnyal rendelkező garázsmestert és autó­villamossági szerelőt keres a ll-es Autóköz­lekedési Vállalat vád főnöksége. Jelentke­zés: Vác, Törökhegyi Út 9, Eladó 14 család méh, kétanyás, fekvő kap­tárban. Pergető és 4 mázsa mézhez kanna. X., Abonyi u. 22. _ Nagykőrös. Szentendrei Kocsigyár azonnali belépésre fel­vesz hosszú gyakorlat­tal rendelkező önálló j ^zerszámkésziiöt. 1 fö I faipari vasy gépész- I technikust. let kaptak. A Szolnoki MÁV csapatában szerepelt az orszá­gos vasutas vívó kupa tőr­versenyének legeredménye­sebb vívója, Bab Imre. Férfi kard: 1. ifj. Joós Mik­lós (Ceglédi VSE), 2. Báli lnne (Szolnoki MÁV). 3. Deli Csaba (CVSE), 4. Kovács Béla (CVSE), 5. Joós Lajos (CVSE). Férfi tőr: I. Báli Imre (Szol­noki MÁV). 2. ifj. Joós Mik­lós (CVSE), 3. Zakar Tibor (CVSE), 4. Juhász Ferenc (CVSE), 5. Farkas Attila (CVSE). Női tör: 1. Magyar Sarolta (CVSE), 2. Németh Hona (Sz. MÁV), 3. G. Kiss Ilona (Sz. MÁV), 4. Dani Zsuzsa (Sz. MÁV), 5. Kubinyi Irén (CVSE) A Cegléd—Nagykőrös mér­kőzés később kerül sorra. C. M. L. Flesch János, a Bp. Vörös Me­teor kiváló sakkozója. . aki né­hány hónappal ezelőtt vakszimul­tán világcsúcsot állított (el. áp­rilis 23-án megkísérli eredmé­nyének túlszárnyalását. Flesch ezúttal hatvan sakkozóval mér­kőzik. 1. Budakeszi 14 11 o 1 51:17 24 2. Budaörs. 14 11 — 3 51:22 22 3. Törökb. TC 14 10 — 4 31:25 20 4. Torbágy 14 8 2 4 36:40 18 5. Érdi Bp. 14 8 — 6 26:17 16 6. Diósd L4 7 2 5 24:20 16 7. Pilisvörösv. 14 7 1 6 36:21 15 8. Páty 14 5 1 8 24:28 11 9. Törökb. H. 14 3 2 9 16:22 8 10. Bia 14 4 10 17:25 8 11. Tárnok M 3 1 10 12:38 7 12. P.-szentiván 14 1 1 12 20:65 3 Szobi-váci összevont járás 1. D.-keszi M. 16 12 1 3 63:16 25 2. Veresegyház 16 11 1 4 36:15 23 3. Nógrádv. 16 11 1 4 37:17 23 4. Felsőgöd 16 10 3 3 23:14 23 5. Szobi Vasutas 16 10 2 4 31:25 22 6. D.-keszi Kin. 16 10 1 5 43:15 21 7. Fóti Vasutas* 16 10 1 5 33:23 19 8. Erdőkertes 16 8 — 8 35:42 16 9. Nagymaros 16 4 4 8 19:23 12 10. Alsógöd 16 3 5 8 19:35 11 11. Zebegény 1« 5 — 11 21:4Ü ló 12. Sződi KSK 16 4 2 10 18:45 10 13. Sződliget 16 — 3 13 18:49 3 14. Szobi Kób.* 16 1 2 13 13:42 2 * Az ifjúsági csapat többszöri ki nem állása miatt kettő büntető­pont levonva. PEST MEGYEI HtRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220 Előállítja szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra H forint «

Next

/
Oldalképek
Tartalom