Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-12 / 61. szám
n nsr MEGY El kJCtriap 1961. MÁRCIUS 12, VASÁRNAP j Egy rendező és két író Akik az igazi Németországot jelentik Az élefán-tcsontgo-mbos sé- tapáicát hanyag eleganciával kézben tartó, nyírott bajuszú ficsúr, aki itt ül — nein ismeretiéin a színháziba járó közönség élőtit. Nem más ő, marit Bicska Maxi, a Koldusopera hőse. Csupán, nem a mi Agárdi Gáborunk, hanem Brecht színházának Kaiser nevű színésze látható hasonló maszkban. De ki az a szemüveges férfi mellette? Nos, nem más, mint a hetvenéves Erich Engel, akinek megadatott a sors különös kegyéből, hogy 32 esztendő után, tavaly ismét rendezhette azt a darabot Brecht színházában, amelynek első rendezője is ő volt 1928-ban. Mi minden történt azóta! A fiatal rendező, aki a huszas évek végének Berlinjében. mint egy ,.proletár Reinhardt’’ — ahogy a nagy német kritikus, Alfréd Kerr akikoriban elnevezte — kiáltotta oda rendezői ötleteivel a Koldusoperában az igazságot a hitleri zmussal már kacérkodó burzsoáziának — megérte 1960-át is. És újra rendezhette azt a darabot, amelynek mondanivalója mai gáti szektorban, még élő valóság. A nyugatnémet Münchenből tért meg az első német proletárállamba a „proletár Reinhardt”, amikor emigrációból hazatért barátja, Brecht, meghívta kelet-berlini színházához és magával hozta mindazt, amit néhány éves nyugat-németországi tartózkodása alatt tapasztalt. így rendezte újra ifjúkori sikerét másodszor is megismételve tavaly a Koldusoperát. Látogatóit meglepi az a rengeteg filozófiai, pszichológiai, közgazdasági, biológiai és művészettörténeti könyv, amelyet dolgozószobájában őriz, de nemcsak őriz, hanem pontosan ismer is. „Kíváncsi ember vagyok, mindent szeretnék tudni — mondja — és ha kutatók, rájövök, milyen keveset tudok mégis.” Egész életében kutatott, hogy a színdarabból, amit rendez, „mindent kihozzon, ami benne van”. Egész életében kutatott, így jutott el a proletárigazsághoz, a proletárhumanizmushoz, az ember ábrázolásához, úgy, ahogyan az a 'valódi társadalomban él. Ez nagysága nőik titka. tr „A huszadik század első felében / Költöttem ón. A változó idők / Minden gyötrelméről, mit elviselt / Az ember akikor” — írta egyik verséLudwig Renn 1914-ben, amikor még mint német nemesi család sarja vonult be katonának. Kelet-Németország népe válóban még az ö életében győzött. mert megszabadult volt uraitól s megismerte a szabadság győzelmét az ő művében is. „Te német becsület, Te büszke Fény, / A láncaidból szabadult hazában, / Nagy fényünk Thomas Mann, köszöntelek” — üdvözölte a szabad Weimárba hazalátogató Thomas Mannt, abban a hazában, amely lerázta magáról végleg azokat a láncokat, amelyek Mannt annyi éven át megbéklyózták és annak a német humanizmusnak proletárfolytatója, amelyet Mann, a polgár képviselt Goethe nyomán. •k Ugyanabban az esztendőben, amikor Erich Engel megrendezi a Koldusoperát egy egykori porosz nemes- ifjú, név szerint Arnold Vieth von Golsszenau, tagja lesz a Német Kommunista Pártnak. Ezen a néven senki sem ismeri, ám Ludwig Renn néven kiadott könyve, a Háború, a világhírű Nyugaton a helyzet változatlan című, világsikert elért könyv mellé kerül. Ugyanekkor átéli Bécsben a munkások felkelésének leverését és elolvassa John Reed: Tíz nap, amely megrengette a világot című művét.' Az osztályától már a háborútól megundo—ttlonSt— Hallatlan, milyen ízléstelenek egryes „férfiak5*! i Az első magyar Afrika-film Nevess te isi (Komádi István karikatúrái) ^WSWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWVWWWWWAyVXVWWWWW rodva elszakadt egykori nemes ifjú megérti, hol a helye a kaotikus, fasizmus és háború felé rohanó Németországban. Háborúellenes könyvének megjelentetése után belép a kommunista pártba. 1933-ban Hitlerek bíróság elé állítják, itt sem tagadja meg, hogy a munkássághoz szegődött ő. az egykori nemes, majd 1936-ban Spanyolországba Franco ellen harcolva ismét mundért ölt, de most már nem az imperializmus háborús, hanem a proletár demokrácia békés érdekeiért küzdve. 1947-ben. tért haza, természetesen az NDK-ba, azóta főleg ifjúsági könyvekben buzdítja » fiatalságot, hogy munkálkodjék a bűnös hitleri múlt végleges eltemetése érdekében. Máté Iván Ludwig Renn (jobbról) régi harcostársa Friedrich Wolff társaságában azon az első írőtalálkozón, amelyet Prágában hoztak létre, közvetlenül a második világháború után a német és cseh írók összebarátkozása érdekében. hazájában, az NDK-ban, pontosabban K elel-Berlinben, már a múltat jelenti, de néhány utcával odébb a nyuErich Engel, első fimjének főszereplőjével, Jenny Jugóval. A filmet a harmincas évek elején forgatta. ben Emgel nemrég meghalt kortámsa, Johannes R. Becher, a nagy német író, aki 1918 óta volt tagja a Német Kommunista Pártnak és 1945- ben hazájába visszatérve rögtön nekilátott az első német proletárállam, az első szabad demokratikus, német haza, az NDK megteremtésének. Örök lázadásban címmel adta ki egyik első verseskötetét már 1916-ban és nemsokára „Keleten nő a fény” kezdetű költeményében üdvözölte a szovjet forradalmat. „Pontot művem végén akkor teszek, / Ha majd a század második felébe / Fordul” — jósolta meg életpályáját pontosan, hiszen 1958-ban halt meg, mint az NDK kultuszminisztere. „S ha népem győz s szabad lesz, tudja majd, hogy / A szabadság győzött művemben is.” így fejezte be ezt a profetikus versét és népe, Tfejfaény-fateré Jó tanács a könyvbarátok részére A ponyvairodalom elleni harc nem újkeletű. Bizonyítja ezt < az a szellemes felhívás, melyet a francia irodalom legjobbjai a l múlt század végén intéztek az olvasóközönséghez. A felhívás a \ francia napilapokban jelent meg és mai rejtvényünk hosszú i somiban megtalálható. (Vízsz. 1. függ. 11.) A régi franciák in- \ te íme ma is megszívlelendő! • t így jelölték meg műfajukat az első olaszországi operakisérie- tezők (dramma per musica). 6. A vagdalt kőkor (paleolit) jellemző munkaeszköze volt. 7. Misit a függőleges 29. sor, csak ékezet nélkül. 8. Megtörtént események. 9. Német számnév. 10. A gerenda közmondásos ellentéte, is. Céltábla a céllövő-versenyen. 19. Könnyeket hullajtott. 25. a, mennydörgés istene a germán mitológiában. 24. Kiemelkedő művészi teljesítmény jutalma. 25. Velünk együtt lakik e házban. 27. Megfutamodik. 29. Védett kikötőhely. 31. Söröskrigli. HL Svájci tó. 36. Nőszirom. 38. Jeladásra használt, fémből készült, homorú korong. 41. Gyógyszer a cukorbaj gyógykezelésére. 44. Végnélküll ultiparti? 46. Egy bundafajta rövidített neve. 48. Hónaprövidltés. 50. Ügyészi funkciót teljesített. 51. A dalmű egyik részlete. 53. Csomózó. 55. A vérkeringés központi szerve. 57. A kaptafa egyik darabja? 58. Időszak, korszak — ismert latin szóval, ékezet nélkül. 59. Angol sziget az ír tengerben. Kétbetűs szavak: A. C. — A. L. K. Y. — A. L. — T. E. — B. B. Figyelem! A kétbetűs szavak meghatározásait elhagytuk, helyette a rejtvényben előforduló kétbetűs szavakat a meghatározások végén közöltük. A sorrend nem azonos. Beküldendő a rejtvényben sze- repJő felhívás 1961. március 20-ig. A megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. Az 1961. február 26-i számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: „A féltékenységben több az önszeretet a szerelemnél”. Könyvet nyertek: Grássánovits József. Szentendre. Marx tér 20. — Kanász Nagy Jánosné, Albertirsa. Rákóczi u. 7. _ Oláh Károly, Dunakeszi. Alkotmány d. 10. — Mátyus Sándor, Nagykőrös. Szabadság Tsz. — dr. Baskay Tóth Bertalanná, Gödöllő. Nylsztor György tér 5. — Pion Istvánná, Letkés. — Oláh Lajos, Budapest, xm.. Rokolya u. 44. I. 21. — Berta Jánosné. Örkény. Petőfi s. u. 38. — Gulies- ka imre, Cegléd. Hollós u. 1/b. — Sfezey Mária, Pécel. Ady Endre u. i A könyveket postán küldjük el. földkerekség egyik nagy vízesése. 42. A kalória belseje? 43. Város a Nílus partján. 4S. Az ..apaccsal” együtt gyermekjáték. 47. össze-vissza ollóz I 49. Albán uralkodó volt (Ahmed). 52. Zala megyei község. 54. Mint a függőleges 55. sor, csak kissé betegesen. 56. Mátka. 58. A rést bedug. 60. Lengyel pénznem. 61. 17 szigetből álló vulkanikus csoport Szicíliától északra. 6E. Becézett takács. Kétbetűs szavak: L. Y. — S. S. — L. U. _ T. A. — T. E. — N. T. Függőleges: 1. Egymástól eltérő álláspontok összeegyeztetése. 2. Hy módon megtiltom! 3. Minden nyeremény kezdete. 4. Színültig 5. yf Vízszintes: í U. A kegyelet érzésétől átha- f tott. 12. Francia zeneszerző, a í Carmen című opera szerzőjének j fonetikus neve. 13. Sűrűn vetett j kapásnövényt ritkít. 14. Gyara- í pit. 16. Évelő pázsitkóró. 17. Félig rendel? 18. S. S. S. S. S. 'f/ 20. Egylakl kúszónövény, ter- ' mése főzelék vagy takarmány. '. 21. Vágtat. 23. Majd valamikor, íí 25. Amerikai becenév. 26. Egy bécsi úr. 28. Erősen szándékoz- '■ tam. 30. Mély kivágás a női ru- > ha felső részén. 33. Veszprém ; megyei ipartelep. 34. Portugál '' szigetcsoport az Atlanti-óceán- ^ ban. 35. A mama beceneve a németeknél. 37. Nincs tovább! í 39. Közlekedési útvonal. 40. A Három Johannes R. Becher. Első képünk 1916-ban, a második 1928-ban, a harmadik pedig 1953-ban ábrázolja a nagy német írót.