Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-08 / 33. szám

Kedves Moaor és Levelek a tüzelőellálásról, egy kiállításról, egy jól dolgozó kultúrliázról — Panaszkodnak az ökölvívók — Üzen a szerkesztő «>\\\\\\V\\\\Vv\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\V\\\\^^^ >'X*X.\XS>>N>XXXXXXXXXXXXXX\VNXXXXX\XXVXXX\XXNXX>XXXXXNXXVXXVvXV\VCvXXX\NX\XVSV Továbbra is lesz elég tüzelő! Az őszi hónapokban több alkalommal is foglalkoztunk a tüzelőellátás kérdésével, abból a célból, hogy elejét vegyük a pánikhangulat elterjedésé­nek. Bizonyára akadtak olya­nok, akik az ősszel adott tá­jékoztatásunkat minden reális alapot nélkülöző megnyugta­tásnak vélték, s azt hitték, hogy a télen majd nem mer a TÜZÉP a nyilvánosság elé állni. Am már megjött a tél, s a TÜZÉP nem szégyell megszó­lalni ismét Nem mondjuk, hogy egyáltalán nincs elége­detlenkedés a vásárlók részé­ről, de korántsem olyan mér­tékű és irányú, amilyet vár­tak és jósoltak a borúlátók. Elégedetlenség nem a tüzelő­hiány miatt van, hanem csu­pán azért, mert a vásárlók java része kizárólag német brikettet hajlandó venni. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy nincs komoly baj a tü­zelőellátással. Nem is lehet, mert a beérkező tüzelőmeny- nydség fedezi a lakosság tény­leges szükségletét. A hazánkba érkező német brikettmennyiség csak a hazai szénféleségek kiegészítéseként vehető figyelembe. Nyíltan megmondjuk: arra nincs, s nem is lesz a közeljövőben nem lehetőség, hogy bárki is a tüzelő szükségletét kimon­dottan német brikettből sze­rezze be. Az érvényben levő rendelkezések szerint a külön­böző szén- és brikettfélesége­ket együttesen kell forgalom­ba hozni. Ez azt jelenti, hogy tisztán brikett vagy I. osztá­lyú szénféleség nem adható ki. (Kivételes esetekben lehet csak ettől a szabálytól eltérni, például akkor, ha csak egy­fajta szenet tárolnak a tele­pen.) E rendelkezések betartása sok nehézséget és többletmun­kát okoz a telep dolgozóinak, és a legtöbb nézeteltérésnek és vitának az okozója a telepiek és a vásárlók között. Vásár­lóinknak azonban meg kell érteniök a népgazdaság hely­zetét, s az ebből adódó prob­lémákat. A tüzelőhelyzet, mint ta­pasztalhatták, évről évre ja­vul, országosan is, monori vi­szonylatban is. Ez év január­jában például a tavaly ja­nuári tüzelőforgalomhoz ké­pest 85 százalékos emelkedés mutatkozik, ami majdnem a forgalom megduplázódását je­lenti. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a tüzelőellátás a tél hátralevő szakaszában is hasonlóan jó lesz, aggoda­lomra tehát semmi ok nincs! Bartha László, a monori TÜZÉP-telep vezetője. EGY KIÁLLÍTÁSRÓL A napokban megtekintettem a monori művelődési otthon­ban megrendezett bűnügyi kiállítást. Ez a kiállítás szemléltetően állítja elénk dolgozó népünk ellenségeinek aknamunkáját. Ám nemcsak a tudatos kár­tevést mutatja be, hanem ese­tek sorával bizonyítja, hogy gondatlanságból és nemtörő­dömségből is milliós károk keletkezhetnek. Érdemes megtekinteni ezt a kiállítást, mert meggyőz ben­nünket arról, hogy van még tennivalónk az ellenséges kár­tevés, s az ellenőrzés lazasá­gából származó bajok, károk megelőzése terén. Szalontai Attila gimnáziumi tanuló. Ökölvívók panaszai A szerkesztő üzeni Bokor Károly, Monor, Köl­tői Anna u. 1. Lottószelvé­nyét a 3. és 4. játékhéten té­vedésből szerkesztőségünk le­vélgyűjtő-ládájába dobta. Mi­vel a ládát csak hétfői napon ürítjük, szelvényét nem tud­tuk továbbítani, s ha az ön által megjelölt számokat húz­ták volna ki, elesett volna a nyereségtől. Még „szerencse”, hogy egyik héten sem volt ta­lálata. Megkérjük, hogy a jö­vőben szelvényeit a postalá­dába dobja be! A gyömröi ökölvívók 1960 utolsó negyedében kezdték működésüket, nagy lelkese­déssel. Eddig négy nyilvános mérkőzéssel szórakoztattuk a sportág kedvelőit. Részt vet­tünk a Pest megyei bajnoksá­gon is és itt megmutattuk, hogy tanulásunk nem volt eredménytelen. Három ifjú­sági versenyzőnk közül egyik ezüst-, a másik bronzérmet nyert. Vajon miért nem in­dulhatott ÍZ, mikor azoknak a képessége is átlagos volt? S mi lesz az ökölvívó-szakosz­tállyal, ha továbbra is ilyen körülmények között folytatja működését? E rövid idő alatt is már a harmadik edzőterem előtt kel­lett az öklözőknek 5—10 fokos hidegben várakozni, míg va­lahol befogadták. S még ez ideig sincs egy rendes helyi­ség, ahol edzéseiket megtart­hatnák. Feltehetnék a kér­dést: mit tettek eddig a szak­osztály tagjai helyzetük javí­tására? Rendeztek két házi bajnokságot és egy MTK el­leni barátságos mérkőzést, hogy annak bevételét szere- lésrfe és egyéb kiadásokra for­dítsák. Ennek ellenére mégis mezítláb szaladgáltunk az ed­zőteremnek nevezett helyiség hideg padlóján. Előfordult az is, hogy az öklözök 8—10 fo­rintos zsebpénzüket kölcsön­adták azért, hogy el tudjanak utazni a megyei bajnokságra. Ezen a bajnokságon sem a szállásunk, sem az élelmünk nem volt biztosítva. Istálló­ban, szalmán aludtunk, ami nagy hátránnyal volt a vasár­napi mérkőzésekre. A kétnapi élelmezés is ígérve volt, de nem kapjuk meg. Hazulról felkészületlenül mentünk el, s így két napig éheztünk. A jövőben több megbecsü­lést és több figyelmet várunk! GYSE ökölvívó-szakosztálya. Az üllői művelődési ház munkájáról Az oktatási és népművelési állandó bizottság ülésén mon­dotta el Máhler Károly elv­társ, a kultúrház igazgatója: „1960-ban 18 ismerétter­jesztő előadást tartottak. Egész estét betöltő műsor 30 volt. (Ebből 14 a Pest megyei Pe­tőfi Színpad vendégszerep­lése.) A község 15 éves fejlő­dését bemutató, valamint is­kolai rajzkiállítást rendeztek. A kultúrház rendezvényein összesen 17 876 ember fordult meg.” Ezek a szép eredmények el­sősorban Máhler Károly oda­adó, lelkes munkáját dicsérik. Ez úton is köszönetét mon­dunk neki! Kiss Sándor, Üllő. FODRASZUZLETET A TELEPRE! A Monor és vidékében de­cemberben cikk jelent meg, amelyben foglalkoztak a Bor- ka-féle férfifodrászat megszű­nésével. A cikknek az lett volna a célja, hogy felhívja a ktsz figyelmét: nyisson új üz­letet a megszűnt helyébe. De azóta sem történt semmi in­tézkedés. Most az a helyzet, ! hogy az egész Rákóczi-telep, I Üjteiep, Hegyesi-tanya és Rekvényi-telep lakói kényte­lenek a város közepébe gya­logolni, ha fodrászhoz akar­nak menni. Ezt a problémát nagyon sürgősen meg kellene oldani, s ha nem is a telepen: a vasútállomáson, vagy annak közelében létesíteni kellene egy fodrászüzletet! Nagy Mihály községi tanácstag. Monor, Költői Anna u. 19. Ipari üzem létesül — 8 millió forint beruházásból Monoron Vegyipari üzem létesítésére kért területet Monoron a Fi- notnvegyipari Ktsz, amely bu­dapesti telepein 1000-nél több dolgozót foglalkoztat. Üzemei­ben fontos festék- és gyógy­szeripari alapanyagokat állíta­nak elő. Készítményei iránt bel- és külföldi piacokon igen nagy a kereslet. A monori tizemben, amelyet a helyszíni műszaki bejárás során a 4. szá­mú országos főútvonal mellett jelöltek ki, 120-an fognak dol­gozni. A gyártás során kelet­kező ipari szennyező anyago­kat a gyári vízgyűjtőbe tartozó árkon keresztül vezetik a Du­nába. Az üzem létesítésére a Fi­nomvegyipari Ktsz 8 millió fo­rint kölcsönt kapott. Ez az ösz- szeg azonban nem fedezi az építkezés minden költségét s ennek következtében további beruházási hitel megnyitása várható. — A főváros zsúfoltságának csökkentése érdekében új ipa­ri üzem létesítését, illetve meglevő ipari üzem bővítését csak Budapest határán kívül 20—30 kilométer távolságra engedélyezik. így került ez az üzem is Monorra. Több ipari üzem létesítésére számíthatunk a közeljövőben községünkben. Mind földrajzi, mind közleke­dési szempontból vizsgálva Monor kedvező elhelyezésű. Az ipari létesítmények lehető­vé teszik, hogy a jelenleg Bu­dapestre bejáró ipari dolgozók helyben tudjanak elhelyezked­ni — mondotta Reinhardt Sán­dor községi mérnök. Szűcs Dénes A közeljövőben ünnepli 60 éves jubileumát a Monori Községi Sportkör! A Ferencváros és az olimpiai öttusacsapat a sportműsorban! Huligánok „hőstettei"-bői: Garázdaság, verekedés, közveszélyes munkakerülés A huligánokról napjaink­ban sok szó esik. Végre erő­teljesebb formában is meg­indult a harc ellenük, -össze­fogott a társadalom! Egyesek közülük mégsem akarják megérteni, hogy a mi tár­sadalmi rendszerünkben ilyen életfelfogással tovább élni nem lehet. Vagy megszok­nak tehát, vagy megszök­nek. (A szökés nehezebb !!!) Kik ezek a huligánok? Be­mutatunk néhányat közülük legutóbb elkövetett tetteik alapján: Németh Nándor gyömröi lakos egyik nap a munkából hazajövet több pohár sört ivott, majd a Halászkert és a KlOSZ-vendéglőben italo­zott. Később egyik barátjá­nál, Madacsay Örsnél fo­gyasztott nagyobb mennyi­ségű szeszesitalt. Este a Ha­lászkertben egy másik ba­rátjával két üveg vermuthot ivott. így vall: „A történ­tekre nem emlékszem. Csak kb. éjjel egy óra felé tér­tem magamhoz a rendőrsé­gen.” Pedig lenne mire em­lékeznie. A KISZ-otthon egyik ablakát betörte, út­közben tettlegességet köve­tett el egy lakos ellen ... Egyelőre 300 forint pénzbír­sággal, illetve 10 napi elzá­rással büntették. \ Tarr Iván 25 éves gyöm­röi lakos Budapesten, a Boráros téren levő borospin­ce előtt két nőt igazoltatni akart, majd durva szavak kí­séretében bántalmazta őket. Az elmúlt évben hasonló cse­lekményekért már két eset­ben megbírságolták. Most 400 forint pénzbüntetésre, illet­ve 15 napi elzárásra ítélték. A Monori KSK patinás múltra tekint vissza. Sok lelkes sportbarát kezdemé­nyezésére — a Ferencváros és az MTK nyomdokain — 1901 március 15-én, először, mint Monori Sport Club ala­kult, s csak később, 1906- ban vette fel az Egyesület nevet. A Monori KSK vezetősége a közeledő jubileumi évfor­duló méltó megünneplésére előkészítő bizottságot hozott létre. Elnöke: Oláh Gyula, tagjai: Kupecz Ferenc, a köz­ségi tanács elnöke, Drabe'c Károly, a járási KlSZ-bizott- ság munkatársa, Baki (Bruk- ner) István, Kovács János, Pethő István, Tóth János, Zánthó György és Hörömpő Jenő. Az elmúlt héten tartotta el­ső megbeszélését a bizottság. Elhatározták: a jubileumot április 30-án és május 1-én ünneplik meg. Meghívják a sportkör alapító tagjait: Falu Tamást, a neves költőt, Czibula Dezsőt, Heller Jenőt, Bukszái Istvánt, a Lőrincz- testvérekat, valamint a sport­kör Tápiószelén élő első el-' nőkét! A régi játékosok kö­zül: Szurok Istvánt, Otró Józsefet, Kiss Mihályt, Bállá Imrét, Lukácsi Gézát, Mol­nár Sándort, Szilágyi Ist­vánt, Szabó Imrét, Nagy Ká­rolyt, Otró András Károlyt és sokan mákokat. Levélben sportképet és meghívót kül­denek a külföldön élő Czeg- lédi Elemérnek, aki a hu­szas évek elején az MSE ifjúsági csapatában rúgta a labdát és üldöztetése miatt emigrált Amerikába. Fény­képekből, emléktárgyakból és írásos dokumentációkból összeállított gazdag sportki­állításon mutatja be a sport­kör eddigi működésének je­lentős eseményeit, fejlődé­sét. (Ezzel kapcsolatban fel­kéri az előkészítő bizottság mindazokat a sportembere­ket, akiknek birtokában ilyen vonatkozású fényképek vagy egyéb dokumentumok vannak, rövid időre kölcsö­nözzék azt a sportkör veze­tőségének! Cím: Oláh Gyula, Monor, Vasipari Ktsz.). Az előkészítő bizottság ké­réssel fordul a községi vb- hez, hogy engedélyezze a KSK elnevezés helyett, a régi alapítói hagyományokra tekintő Monori Sport Egye­sület cím viselését. Az en­gedély birtokában az MSE kék-fehér színeivel új zász­lót kíván avatni, amelynek elkészítésére a monori kéz­műipart részleg kiszistáit ké­ri fel. Az évforduló napján ünne­pi köntösbe öltözik a sport­kör székhaza. Ünnepi színvonalú lesz a jubileumi sportműsor is! Má­jus 1-én NB I-es labdarúgó- csapat szerepel Monoron. Ha a tárgyalások eredménnyel járnak — úgy mint 1901- ben! —, akkor a Ferencvá­rost látják vendégül! Dél­előtt folyamán a győztes olimpiai öttusa-csapat tag­jai: Németh Ferenc, Nagy Imre és Balczó András tart sportbemutatót. Ezenkívül: atlétika, ökölvívó- és birkó­zóverseny egészíti ki az ün­nepi sportműsort. H. J. FARSANGI HIRADAS A járási művelődési otthon nagytermében 11-én, szomba­ton este 8 órakor műsorral egybekötött, zártkörű, hagyo­mányos iparosbál lesz. Ugyancsak szombaton este rendez farsangi bált a Monori önkéntes Tűzoltó Egyesület a Vigadó nagytermében. VECSÉSEN láttuk Kibújt az első gomba 9^7 Hangulatos klubdélutánt rendezett vasárnap a monori állami zeneiskola szülői munka- közössége. Az értékes zenei műsor keretét a Valentsik István vezetésével most 43. alkalommal fellépő harmonikazenekar műsora képezte. Műsorukban szerepelt: szlovák népdalcso­kor. harmonikaszólók, keringők, népdalok. Kedves volt Béky Erzsébet és Irén zongora-négykezese. Az ifjúság műsorát vendégszerepelők fellépése egészítette ki. Vörösmarty Szép Ilonka című versét Gábor Gyula, a művelődési otthon igazgatója adta elő, Várhelyi Antal zene­iskola-vezető zongorakíséretével, igen nagy sikerrel. Fónyad Gáborné Magócsi Mária opera-részletekkel kedveskedett a közönségnek. Vidám műsort közvetített Darányi András, nép- dalolcat adott elő Berkes József, Losonci Ida zongorakísére­tével. (Kép és szöveg: Mészáros Imre) A templom melletti eperfás téren négyen-öten kapaszkod­nak egy G—35-ös traktorra, amely óvatosan haladt a fák között. — Adj neki gázt! — kiált oda valaki az ácsorgók közül, mert kisebb-nagyobb csopor­tok is várakoztak a téren. A vezető azonban nem adott gázt, mert közben ma­gyarázott a körötte álló és ülő gazdáknak: — Ez a kuplung, ez a fék, s ez a gázpedál... A gazdák, akik a múlt he­tekben még kocsival-lóval jár­tak, most a motorral ismer­kednek a Monori Gépállo­más traktorosképző tanfolya­mán. 18 új tsz-tag ismerkedik itt a gépekkel, s egyben az új paraszti életformával is ... I (T) Birkózó-bajnokság A Pest megyei felnőtt sza­badfogású egyéni birkózó­bajnokságot Monoron, az újjáalakított sportszékházban rendezik meg február 12-én, vasárnap délelőtt tíz órai kez­dettel. Kulturális krónika A járás művelődési ottho­nainak igazgatói, népművelési ügyvezetői és a művészeti csoportok vezetői február 12-én tapasztalatcsere-értekezletet tartanak Vecsésen, a művelő­dési otthonban. Február 9-én befejeződik a tápiósiilyi művelődési iskola, amelynek 28 hallgatója volt. A tanfolyamot Bagoly Gábor­né pedagógus, népművelési ügyvezető irányította, sok sze­retettel és hozzáértéssel. „Humor az operettben” címmel az Országos Rendező Iroda tarka műsort rendez a járási művelődési otthonban vasárnap, 12-én este fél 8 óra­kor. A műsorban neves fővá­rosi művészek lépnek fel, köz­tük Bilicsi Tivadar is. Ügyeletes orvos február 12-én, vasárnap, Mo­noron: dr. Kovács Jenő, Gyom­ron: dr. Balogh Sándor. MOZIMŰSOR Monor. Fetjruár 8: Régi idők mozija. Február 10—12: A nagy családok. Február 13: Szegény gazdagok. Február 14: Szent Pé­ter esernyője. Matiné, február 12-én: A 39-es dandár. Gyömrő. Február 8: Tacskó. Február n—12: Rovere tábornok.* i Február 14—15: Háború és béke, j I. rész. Matiné, február 12-én i A bátor kandúr. Maglód. Február 8: Rózsák az államügyésznek.* Február 11—12: Ellopták a hangomat. Február 14—13: Rovere tábornok.* Mati­né. február 12-én: Papírsárkány. A *-gal Jelöltek a kulturális j seregszemle bérleti előadására I kijelölt filmek. Gyomron, a volt Teleki­kastély borospincéjében nem mindennapi látvány fogadja a belépőt. A borospincéiktől megszokott borszag helyett gombaillat terjeng a levegő­beli. Hordók helyett bakhá­ta,k húzódnak sorban a falak mellett. Sók fáradságos hónap után végre gyümölcsözik az 1079- es Körösi Csorna Sándor út­törőcsapat munkája. Nem kevesebb, mint 1800 órás munka fekszik a gombatelep­ben, Sok munkába került a szobahőmérséklet megtartása. Neon egyszer a fiúk,' lányok iskola utón a pincébe men­tek, hogy begyújtsanak. Az sem volt ritka eset, hogy az idősebb fiúk este 10 óráig ültek a nyirkos falak közölt, vigyázva arra, nehogy meg­fázzanak a micélium-szálacs- l<áik. s az elmúlt kedden ki- hevülten érkezett a hírnök a hírrel: Kibújt az első gomba! (Cs.) A TARTALÉKOS TISZTEK gyömröi csoportja megbeszé­lést tartott, amelyen megje­lent .Takács László, az MHS megyei elnökségének tagja és Adárnka János, a helyi párt- szervezet titkára. Az ülésen elhatározták, hogy még ebben a hónapban megkezdik to­vábbképzésüket. Szó esett ar­ról az elmúlt idő tapasztalata nyomán, hogy a tartalékos tisztek jó része nem tartja kötelességének továbbképzését. Legközelebb február 14-én, kedden este 7-kor jönnek ösz- sze a központi iskolában, s ekkor kezdődik meg a kikép­zés is. ANYAKÖNYVI HÍREK MONOR Születtek: Losó László és Ma­ka Erzsébet leánya: Hona, Sze- mök Pál és Pap Katalin leánya: Katalin, Simon Sándor és De- mény Eszter fia: Sándor, Molnár József és Léh Margit leánya: Mar­git Edit, Sándor Benjámin és Kasa Mária fia: Benjámin. Házasságot kötöttek: Fodor Ist­ván és Gáspár Rozália. Elhunytak: Bokros Károlyné Kovács Márta 88 éves, Kellner Jenőné Jakubovich Alice 80 éves. VECSÉS Házasságot kötöttek: Abonyi Antal és Földváry Mária, Nagy János és Bajkai Mária, Russz Mihály és Kéri Katalin. Lutzer Mátyás és Filep Irén. Elhunytak: Valkay Józsefné Balogh Margaretta 82 éves, Zsi- ros Mihály 75 éves, Szegedi Jó­zsef 72 éves, Nagy Lajos 85 éves, Rikker Ferenc 87 éves. MAGLÓD Született: Miklós István és La­ding Mária fia: Zoltán. Elhunyt: Beké István 59 éves. GOMBA Elhunyt: Teleki György 72 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom