Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-08 / 33. szám
1961. FEBRUAR 8, SZERDA "T/f S Utazás a logarléc körű — ...Igen ...igen ...hát ezt szeretnénk... — ...Akkor hová tartozik?... Hogy?... — METRIMPEX ?! Jó... Köszönöm!... És újabb telefon következik. Hányadik? Ki tudja már. Nem is fontos. Megéri! Olyan ügyről van szó! Már jó néhány esztendeje, hogy a nagy múltú és márkás külföldi cégek mellett Magyarországon is megpróbálták a hallatlanul preciz munkát igénylő logarlécgyártást. A belső igények rohamosan nőttek, s lassan nem mérnököt, de valamirevaló diákot is nehezen képzelhetünk el ilyen „számolószerszám” nélkül. A külföldről vásárlás tetemes valutakiadást jelent. Ilyen meggondolásokkal indult a munka. És ma már van magyar logarlécgyártás. De milyen? Kefegyárban - műszereket Nem szerencsés elhatározás. Ám ezen már hiába vitatkozunk. A logarüzemet a Mo- nori Kefegyárba telepítették három éve... — ...Itt dolgozik — mondja a főmérnök. — Kínlódik — veti ellene a kutatóintézettől kijáró, patronáló mérnök. Nem, nem vitáznak. Erről nincs szó. Az itteni főmérnök éppoly jól tudja, mi az igazság. De az is igaz, hogy ezt a szakmáján és szakértelmén kívül eső „járuléküzemet” sok gondolat és verítékkel segítette — ahogy csak lehetett; Ezt tette az igazgató, s a munkások is mind. Dicséret érte, hogy eddig is eljutottak. De hát meddig? A logarüzem megbízott ifjú vezetője először gépiesen sorolja: — Már tizenkétezer darabot gyártunk évjtnte... a belföldi piac jelentős részét kielégítjük... amit adunk, rrtind elviszik... — Szívesen? idebenn! Mi lesz a magyar logarléc sorsa? Merre? — Már találtunk vállalkozót — a kutatóintézet mérnöke úgy mondja ki ezt, mint hogyha valamilyen nyereményt újságolna. És mindenkiben felmosolyog a reménység. — Hát akkor semmi akadálya ...' — De bizony van akadály. A tanács. Utrakelünk: „Fel Budára!” — azaz, hogy Pestre, a megyei tanácshoz... És a célnál: — Az ember tényleg meglenne, most az egyetemen tanít, de a fizetési igénye meghaladja a tanácsnak biztosított fizetési keretet. — Akkor? — Tovább kell keresni — mondja az ipari osztály vezetője. Találni kell valakit, aki fél állásban vállalja a logarüzem vezetését. Egy pillanatig az az érzésem, hogy félrehallom a nyilatkozatot. Dehát igaz, ami igaz, a tanács keze is kötve van. Ám azt már sehogy sem tudom elképzelni, miként lehet Monorra utazgatva „félmunkával” kézbevenni egy sok segítségre váró üzemet. S a Pesten dolgozó speciális szakember hogyan kocsikázik majd naponta — Monorra. Egyáltalában ki biztosít járművet a mindennapi „túrához”? Hát most mi lesz tovább? Merre? — A Könnyűipari Minisztérium helyiipari főosztályán fogunk tárgyalni erről. Hátha ők többet mondanak — így szól az útmutató. Vissza az induláshoz Telefon. Sok telefon. De végre sikerül megtalálni Várakozó Ferenc osztályvezetőt. — Igen, tudok róla. Sok gondot okoz a téma. Februárban tárgyalunk az ügyben;.; Nem tartom olyan súlyosnak a dolgot, lehet ott segíteni;;; Mondom a felderített lehetőséget: eddig nem tudott róla. Az akadályt, amire így válaszol: — A tanácsnak is, a minisztériumnak is módja van magasabb fizetést biztosítani, ha szükség van rá! Dehát előbb alaposan meg kell vizsgálni a dolgot Említem, hogy egy kis korszerűsítés is kellene. Ha jó a színvonal, külföldi megrendelésekre is szállíthatnánk, hiszen elég kevesen foglalkoznak vele a világban. És végre, a felelős helyen dolgozó magyar tervezők, mérnökök is bizalommal vennék kézbe a hazai „számoló műszert”. Nem kellene tartani attól, hogy egy vonalnyi pontatlanság miatt milliós eltérés lehet! — Ezt jól meg kell nézni! Nehogy esetleg többet költsünk rá, mint amennyit ér! A külföldi piaclehetőséget meg nem ismerhetem. Azt meg kellene tudni. Akkof' majd bővebben szólhatunk róla. Ismét telefonok, s végül a METRIMPEX-nél kötünk ki: — Mi a véleményük? Az exportelőadó: — Értékesítési lehetőség lenne, de mindenekelőtt verseny- képes áru kell! Most már ezt is tudjuk. A kör egyik fele talán bezárult. Várjuk a februári napot, amikor döntés születik. Döntés, amely meghatározza a magyar logarlécgyártás sorsát vagy jövőjét. Az eddigi sok munka, veríték amellett szól, hogy folytatni kell. De a segítség nem késhet! Tóth György — ÉPÜL. MÁR a régóta várt gödöllői vásárcsarnok. A piactéren emelt épületet a tavasz folyamán adják át rendeltetésének. Beáll a kínos, széknyikor- gató csend. A fiatalember főmérnökére pillant, aztán a gyakori látogatóra, a kutató- intézet emberére. — Szívesen? — kérdem ismét, de most már inkább a vendég-szakembertől. És pillanatok alatt megváltozik a kép. — Rosszak, kérem, a logarlécek, rosszak. Pontatlanok! Van elsőosztályú áru, igaz, de azért első, mert azok sikerültek még a legjobban. Most már szóra nyílik a „megbízott vezető” ifjú ember is. — Sok a baj, bizony, sok a baj. Nemegyszer visszajön a kereskedelemtől az elsőosztályú mérő, s azonnal harmad- osztályúvá értékeljük. Mi a baj? Most már felváltva válaszol a „külső” ember, s az itteni. — Százhatvannégy féle művelettel készül. Van lehetőség a hibára;;; — Ha nem elég száraz a fa..rossz a celluloidlap, amivel a fát borítjuk ;;;, ha ilyen a ragasztó, megoldja a celluloidot, ha olyan, leválik. — Múltkor megnéztünk egy kis famaró szerszámot. Sok foga közül egyetlen marta csak a fát — persze, hogy az durva lett.;; — A munkás, aki így megköszörülte, jót akart, mégis elrontotta, mert nincs hozzá elég szakértelme.;; és gép sincs. — Nincs speciális szakvezető! Igen, ezzel zárul a sor. Hozzáértő vezető emberre lenne szükség, hogy kimozdítsák három év óta stagnáló hely- I zetéből a magyar logarlécgyártást. Irányító kézre, tanácsadó beszédre vár itt mindenki, még az is, aki az új főnök belépésével majd „kisebb ember” lesz. Mert „bárhogy is álljon az ember saját szénája, a szívet mégis az dobogtatja meg, hogy mi lesz Majdnem istálló Szombaton délután a bagi moziban voltam. Feltűnt: milyen elhanyagolt az évűiét belső része. A falak piszkosak, szennyesek, sok helyütt mállik, vagy már lemál- lott a vakolat. Hiába jók a székek, hiába takarítják rendszeresen a helyiséget — a több éve nem meszelt fal következtében a mozi majdnem olyan vigasztalan képet nyújt, mint egy elhanyagolt istálló. Csiba József tudósító Szakosítás ? A napokban sajnálattal hallottuk, hogy a tápió- sülyi Virágzó Termelőszövetkezet nem tervez kertészkedést erre az esztendőre, pedig az elmúlt évben több, mint negyven holdon eredményesen termeltek paradicsomot, paprikát és egyéb kerti növényeket, zöldségfélét. Korábban a községben nem volt nagyarányú kertészkedés, ezért a nyáron örömmel üdvözöltük az elsőéves közös gazdaság elismerésre méltó kezdeményezését. A szövetkezet tagjai is elismerőleg nyilatkoztak a kertészetről, s úgy tekintették, mint a nagyüzemi gazdálkodás első vívmányát. Mi az oka, hogy az idén nem szerepel a szövetkezet tervében ez az üzemág? Kérdésünkre Földházi János, a szövetkezet főagro- nómusa azt a választ adta, hogy a járási tanács, az elnökkel megbeszélve, bizonyos mérvű szakosítást javasolt. Tudomása szerint a Virágzó Termelőszövetkezetet sertéstenyésztő, illetve sertéshizlaló gazdaságnak jelölték ki. Nem tudjuk, valóban szakosításról van-e szó? A járási tanács mezőgazdasági osztálya bizonyára reagál észrevételünkre, s megtudjuk a valót, miért hiányzik a szövetkezet tervéből a kertészkedés. Ha valóban szakosítani kívánják a termelőszövetkezeteket, specializálni kívánják a szövetkezeti gazdaságokat, az bizonyára segítő készséggel, a hasznos munka tudatában történik^ Azonban még így sem érthetünk vele egyet. Nem érthetünk vele egyet több okból: 1. Tápiósülyön értesüléseink szerint megvannak a feltételei a tavalyi tapasztalatok alapján a kertészkedésnek. Van erre alkalmas terület és eredményességi jövedelemelosztás alapján bírnák munkaerővel is. 2. A kertészkedés viszonylag gyors és a szántóföldi növénytermelésnél magasabb betéteit ad, amely nagyon is ráfér az egyéves szövetkezetre. 3. Tápiósüly jó közúti és vasúti közlekedési adottságokkal rendelkezik a kényes kertészeti áruk szállításához. Többek között az is bizonyítja ezt a tényt, hogy tavaly exportra szállították a náluk termelt paradicsom zömét. 4. A kertészkedés nem zárja ki a sertéshizlalást és sertéstenyésztést, sőt! 5. Véleményünk szerint nem időszerű intézkedés egyéves szövetkezeteket specializálni, mert arra még nem értek meg a feltételek. Mellesleg: az egyéves és általában fiatal szövetkezeteknél sok, ennél lényegesen sürgetőbb és fontosabb probléma vár megoldásra. Tenkely Miklós MOZIPANASZT Legyen tiszta az osztály, közöltünk lapunk január 11-i számában. Most Ujszászi Gyula, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója közli, hogy a Bundies Péter olvasónk által felvetett kérdést megvizsgálták és panaszát helytállónak találták. Ezzel kapcsolatban a szóbanforgó mozi üzemvezetőjét és pénztárosát írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Köszönöm „A február 1-i számban olvastam azt a kis híradóst, amelyben közlik, hogy a tanács — szociális helyzetemet figyelembe véve — elengedte a beteg szüleim szociális otthonban történő ápolása fejében kivetett tartozásomat. Azóta a tanács határozatát is kézbe kaptam. Nagy kő esett le a szívemről és engedjék meg, hogy a tanácsnak és önöknek csak annyit írjak: köszönöm.” Mergl Pál Pécel legyen tiszta a mozi. Ez a célkitűzésük azoknak az ürömi iákolásgye- r ekeknek, akik Sári Sarolta pedagógus és Máté An- talné tanácstag, mindketten a Vöröskereszt helyi szervezetének tagjai — irányításával „beneveztek” a tisztasági versenybe. Most az iskolában népszerűsítik az elsősegélynyújtásban és a tisztaságban a legjobban kitűnt osztályokat. A gyerekek nemrég szolgálatba léptek a vasárnap délutáni mozielőadáson — s ekkor látszott meg, hogy a felnőttek sokszor rendetlenebbek a kicsiknél s épp ezért nagyon jó az iskolás gyerekek elgondolása. Jó volna, ha a többi iskolában is megpróbálkoznának ezzel. Fogarasi Jenő Üröm Az udvariasságról Biró Gábor ráckevei olvasónk — aki egyik legszorgalmasabb levelezőnk — egy kedves kalauznőt dicsér, aki — a ráckevei HÉV-vel érkezők örömére — a Közvágóhíd és a Keleti-pályaudvar közötti útszakaszon, a 24-es villamos útvonalán teljesít szolgálatot. A kalauznő, a 27 perces menetidő alatt legalább százszor mondta: tessék kérem, köszönöm szépen. Biró Gábor kiszámította, hogyha a kalauznő mindig így teljesíti szolgálatát, a huszonöt éves jubileumán éppen tizenkétmil- liószor mondja el a két kedves, jóleső, udvarias mon- datocskát. Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy lehet, hogy nem is akarják tudomásul venni a MÁV illetékesei azt a már több esetben szóvá tett panaszt, hogy a Cegléd — Nyugati pályaudvar útvonalon a reggeli munkásvonatokon egyre tűrhetetlenebb a helyzet. Amikor ezek a szerelvények Ve- csésre érkeznek, csak parázs jelenetekkel tarkított közelharc árán sikerül az utasoknak úgy-ahogy a kocsiba kerülni, de sokuknak kijut a lépcsőn való utazás „örömeiből” is. Elképesztő a helyzet például a 12.45-kor Vecsésre érkező személyvonaton. Itt aztán valóban az „ököljog” tör. vénye uralkodik. Joggal kérdezem a MÁV illetékeseit: tudnak-e ezekről a körülményekről? Miért nem segítenek a bajokon? Hogy hogyan? Nos, például az említett déli vonat túlzsúfoltságát meg lehetne szüntetni azzal, hogy az előtte öt perccel közlekedő gyorsvonat nemcsak Pestlörincen állna meg, hanem Ve- csésen is. A reggeli vonatoknál ésszerűbb kocsielosztással segíthetnének a bajokon. Végezetül még egy megjegyzés: ha a MÁV nem képes elegendő párnás kocsit biztosítani, szüntessék meg az „osztálykülönbséget”, mert azok a dolgozók, akik drágább jegyet vásárolnak a jobb utazási körülmények reményében — jogosan — becsapva érzik magukat. > Fekete József, Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 38. A közlekedésről ír egyik pesti olvasónk, a 73 éves özv. Kovács Lászlóné is. Elpanaszolja, hogy milyen bonyodalmakat okozott az, amikor ő a vecsési laktanyánál akart leszállni, mert a kalauznő nem figyelt oda, s így nem is tudta megmondani, hol van a laktanya. A kalauznő durván bánt vele. Egy későbbi utazása során megint a vecsési laktanyáig kért jegyet; S itt nagyon meglepte, hogy a kalauznő — mikor meglátta őt — azonnal szólt az utasoknak: szíveskedjenek helyet adni az idős néninek! A néni nem is gondolta, hogy róla van szó — s annál jobban meglepődött, amikor fél másodpercen belül már többen is tessékelték: ide üljön le, néni! * Érdemes elgondolkodni ezeken a leveleken. Hiszen az udvariasság, egymás tiszteletben tartása, megbecsülése, nemcsak szép jellemvonás, hanem önmagunk tisztelete, 8 nélkülözhetetlen velejárója társadalmunknak. S az itt emVálaszolt a „Bagolyvár“ című, január 20-i számunkban megjelent észrevételünkre a Vác és vidéke Körzeti Fmsz. „A nevezett épületet (az alsógöd-újtelepi üzletről van szó) 1960. január 1-én vettük át a Dunakeszi és vidéke Körzeti Fmsz-től. Az épület — amelyet a tanácstól bériünk — különben már tíz esztendeje romos és az alsógödi tanácsnak — mint az épület tulajdonosának — már korábban kötelessége lett volna megjavíttatnia, rendbehozatnia. Igaz, hogy szövetkezetünk már tárgyalt a tanáccsal az épület tartós használatba vételéről — de az átvétel nem történt meg. így, mint idegen tulajdonban levő épületen, az említett üzleten sem eszközölhetünk beruházást. Viszont az is igaz, hogy mi is segíteni kívánunk az épület rendbehozatalán úgy, hogy — amennyiben a községi tanács az épületet kívülről tataroztatja és rendbehozatja — vállaljuk az épület belső részének rendbehozatalát és tatarozását, a boltegység modern kereskedelmi formára történő átalakítását." Kovács László, ügyvezető. lített udvariasság a „közlekedési udvariasság”, még ennél is több. Pest megye ugyanis „utazó megye”, s nem olyan rózsásak a közlekedési viszonyaink, hogy a buszban, vonatban préselődve még gorombaságokkal is tetézzük az utazáshoz tartozó kellemetlenségeket. Potyamunka? Csak az lehet. Lapunk január 18-i számában közöltük Varga János üllői olvasónk levelét: elkészült végre — a helyi tanács támogatásával és a lakosság önkéntes munkájával — az az autóbuszforduló, amely lehetővé teszi, hogy a MÁVAUT helyi járatának kocsijai egészen a Göbölös- házig közlekedjenek. Most újabb levelet kaptunk Üllőről. Varga Jánoson kívül még negyvenhatan aláírták. „A MÁVAUT tavaly márciusban — Az olvasók fórumában közzétett levélben — megígérte: ha megépítjük a fordulót, akkor meghosszabbítják a Göbölös-házig a kocsik útvonalát. Mi megtettük a magunkét, s a tanács levélben felkérte a MÁVAUT-ot: jöjjenek ki, nézzék meg, megfelel-e az új forduló a célnak; A MÁVAUT szakemberei azonban nem jöttek ki — csak olyasféle szóbeli nyilatkozatot hallottunk: úgyis csak májusban lehet szó az útvonal meghosszabbításáról, amikor életbe lép a nyári menetrend.” Az ígéret szép szó Múlt év októberében Gödöllőn, mi, a Haraszti Újtelep lakói tömbgyűlést tartottunk és ezen megállapodtunk a községi tanáccsal és az Elektromos Művek helyi megbízottjával, hogy az utóbbi négy évben épült hét utca új házainak világítása érdekében házanként 300 forintot felajánlunk — és a jelenlevő hatóságok képviselői gondoskodnak házaink hálózatba kapcsolásáról. Hamarosan el is készült az utcai hálózat és mi — miután örömmel és sietve befizettük a pénzt — egyre kevesebb türelemmel vártunk és várunk a házak hálózatba kapcsolására, ez azonban késik. Kezdeti örömünk lelohadt. Hiába vettünk csillárt, mosógépet, porszívót, villanyvasalót — még most is petróleum- lámpa bűze, mosóüstök gőze és faszén gáza fojtja torkunkat. S elkeseredésünket felháborodássá fokozza, hogy a község centrumában a Pálma Esszpresszó és a Sauter kisvendéglő közötti szakaszon betonoszlopokat állítanak fel — a fénycsővilágítás részére. Tévedés ne essék: nem vagyunk ellenségei községünk fejlődésének. De csak akkor tudjuk örömmel nézni a főutak neonfényét, amikor már nálunk is ég a villany, zúg a mosógép és « porszívó. Az ígéret szép szó! Mi betartottuk, tanúja a sok háromszáz forintos nyugta. Most a tanácson és az elektromosokon a sor. Az érdekelt újtelepiek megbízásából Kukla Má- tyásné és Fehér István, a Ganz Arammárőgyar dolgozói.
