Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-01 / 27. szám
Tiszta vizet a pohárba A termelékenység emelkedéséért Hol voltak a ceglédi festők a megyei kiállításon ? Körülbelül tíz festőművészt tartunk nyilván Cegléden, akik kisebb-nagyobb hivatott- sággal áldoznak a képzőművészetnek. Van közöttük országos név, mint Benedek Péter, vannak, akik a város határán túl csak a megyében szerepeltek. Egyben azonban ez a 9—10 művész megegyezik. Abban, hogy szívesen festenek, mindennapi foglalkozásuk mellett festenek és a képzőművészet népszerűsítésében úttörő munkát végeznek. Évente megrendezik a ceglédi festők tárlatét, képeiket elküldik a megyében minden kiállításra. Nincsen okunk a szégyenkezésre miattuk. Hiszen a Vácon, Szentendrén, Gödöllőn vagy különösen az évekkel ezelőtt megrendezett reprezentatív kiállításon jó néhány ceglédi kép került az Ernst-múzeum falára. Egy idő óta, mintha valami baj lenne. Egyre kevesebb ceglédi kép szerepel a megyei kiállításokon. Lehetséges, hogy a ceglédi festők az utóbbi időben egyáltalán nem festenek? Január 22-én megnyílt a Pest megyei képzőművészeti kiállítás, a budapesti Egressy Gábor klubban. A propaganda elég erőteljes volt, hozzánk is eljutott a híre. Aki azonban nem olvasta a gondosan megfogalmazott plakátot, az huszonkettedikén este a rádió adásában tudomást szerezhetett a kiállításról és ezen belül meghallhatta, hogy a tájékoztatás megdicsérte a szentendrei és a ceglédi festők kiállítását. A Pest megyei Hírlap január 29-i számában a kiállításról írt kritikában a következőt olvastam: „A Dohány utcai klubhelyiségtől mindenesetre rövidebb az út a Műcsarnokig, mint mondjuk Nagykőröstől vagy Ceglédtől.” Ebből a két adatból jogosan következtethettem arra, hogy a ceglédi festők is szépen szerepelnek a kiállításon és nyugodtan mehettem fel vasárnap a kiállításra. Ha jól .emlékszem, hetven képet számoltam meg, de egyetlenegy ceglédi sem volt a falon. A minősítést most hagyjuk. Nem feladatom, hogy elmondjam a véleményemet s csak annyit jegyzek meg, hogy a ceglédi festők képei semmivel sem rosszabbak az átlagnál: Két dolog lehetséges, sőt megkockáztathatok egy harmadik változatot. A harmadik változat az, hogy a ceglédi festők nem dolgoznak. Erre nem szívesen gondolok, mert nem is tartom lehetségesnek, de ha így lenne, nagyon szomorú dolognak kellene tekinteni. A két első változat közül az első az, hogy a ceglédieknek ugyan lett volna mit kiállítani, de valamilyen okból távolmaradtak a kiállítástól és én ezt a ceglédi festők becsületét tekintve, súlyos dolognak tartom, A második változat az, hogy a ceglédiek elküldték képeiket a kiállításra, de azok bizonyos döntés következtében nem kerültek falra. Szeretjük és becsüljük a ceglédi művészeket. Ez a magyarázata annak, hogy szóvá tettük az ügyet és megnyugtatásunkra szolgálna, ha valaki néhány értelmes szóval világosságot teremtene a kérdésben. Mert szó nélkül hagyni, egyszerűen elhallgatni mégsem' lehet. <R) / JElitttiulí útjára a bór labda... Elindult — hogy ellenállhatatlanul hódítson, hogy kicsalogassa az embereket meleg szobáikból és egyéb szórakozásaikból, ki a szabadba! Megelőzve a tavasz legelső hírnökét; a hóvirágot is! Remek napsütés, s olyan télvégi enyheség kedvezett az első idei labdarúgó-mérkőzésnek, amelyen a CVSE a Szolnoki MÁV együttesét látta vendégül. A két NB Il-es csapat felkészülésére meglepően Sokan voltak kíváncsiak — s nem hiába! Mindvégig élénk, jóiramú volt a játék. Az első félidőben kiegyenlített volt. Bennünket a lendületesséa. nagyobb labdaéhség, vendégeinket n pontosabb adogatások jellemezték, s bár mi támadtunk többet, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg, védelmünk jóvoltából... Változatos, helyenként már színvonala« is volt a játék, s gyakran verődtek tapsra a tenyerek, különösen Héri egyenlítő góliánál. A II. félidőben mindössze egy helyen változott meg a Kaltenecker — Pákozdi, Gyi- kó L., Gyikó B. — Csontos, Lengyel — Héri, Nagy Kökény, Lazányi Botos összeállítású ceglédi csapat; Lazányi helyett Józsa állt be. Ebben a játékrészben jobban kidomborodott fiaink nagyobb erőnléte, amellyel gyakran odaszegezték ellenfelüket a kapujukhoz, s csak kapusuk kitűnő védésének köszönhették. hogv ez a fölény gólokban nem jutott kifejezésre. Na meg annak is. hogy fiaink eléggé elhanyagolták a kapuralövést. amikor pedig arra 'megfelelő alkalom is, még inkább pedig szükség is lett volna... A 3:2-es ceglédi győzelem mindenesetre megérdemelt, s a gólokból Héri kettőt. Józsa pedig egyet lőtt De a győzelem örömei mellé még lendületes, s helyenként jó játékot is nyújtott csapatunk, ami bíztató jel a bajnoki idényre. Különösen fiataljaink jó mozgása volt feltűnő! Ezeknél a fiúknál szinte csak bátorság és önbizalom kérdése a csapatban való jó szereplés, amihez a többieknek kell majd őket hozzásegíteni. Reméljük, hogy mindezeket a többiek is megértik, s ha teljesítik is — az NB II-ben való bentmaradást nem fenyegetheti veszély! Gyikó Lajos. Csontos. Lengyel, Kökény volt igazán elemében, de dicséret illeti a két fiatalt: Nagyot és Józsát is. Hérit eléggé elhanyagolták, pedig ennek az eredményesség s a csapat látja kárát. Szerdán délután fél 3 órai kezdettel egyébként a CVSE a Kecskeméti TE-vel játszik edzőmérkőzést, a CVSE-pá- lyán. Vasárnap délután fél 3-kor CVSE—C. Kossuth Építők barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz, «zintén a CVSE-pályán. •k Ökölvívóink folytatták jó szereplésüket Nagykőrösön került sor a megyei ifj egyéni ökölvívóbajnokság küzdelmeire, ahol a CVSE fiataljai két második és két harmadik helyet szereztek. Több mint 70 versenyző lépett szorítóba, így az elért eredmények igen értékesek! A pehelysúlyú Telek és a kisváltősúlyú Hegedűs második helyezése mellett Németh lett a 3 a könnyűsúlyban. valamint Lehotay a váltósúlyban. Hegedűs a nap legnagyobb küzdelmét vívta, s csak hajszállal maradt alul a bajnokkal szemben. Ezekkel a.7 eredményekkel egyben a jövő hónapban Kiskunhaia- son sorrakerülő területi bajnokságon indulásra is jogot szereztek fiaink, akik közül szerencsésebb nárosítás esetén rtagvon könnven bajnokok is kerülhettek volna ki — ie- gvezte rre° csendesen V*~"é Sándor edző. V. A Ceglédi Sütőipari Vállalat az év végi összesítő adatok szerint igen eredményes tevékenységet fejtett ki a termelés gépesítése területén. Ma már egyetlen olyan üzemük sincs a 21 működő üzemrész közül, ahol ne gépi erővel végeznék a legnehezebb munkafázist, a kenyérdagasztást. Nagy gondot fordítottak a belső szállítások meggyorsítására és a leghigiénikusabb tésztakezelésre. A Mizsei úti kenyérgyár részére a saját műhelyükben 6 darab nyerske- nyérszállító kocsit gyártottak. Az eddig nehézkes, de igen fontos vízmelegítést a Pesti úti és a Mizsei úti üzemben boy- ler beállításával végzik. A fogyasztókat közvetlenül az érinti, hogy a kenyér és különösen a péksütemények az előírt súlyban készüljenek. Ebben a tekintetben nagy segítséget jelent az az egyenként 5 kilogrammos nyers tészta mérésére alkalmas tésztamérleg, amelyet darabonként több mint 7000 forintért vásároltak. Ezzel végzik a nyerstészta- mérést, a Szőlő utcai, a Vadász utcai, az albertirsai, valamint az egyik atoonyi üzemben. Máris érezteti a hatását az a 3 darab kiflisodrógép, amely villanymotor meghajtással sokkal gyorsabban dolgozik, mint az ember s amellett a géppel sodort kifli pontosabban megfelel a minőségi követelményeknek. Az új kifli- sodrógépekből egyet Cegléden, egyet Al.bertirsán, egyet pedig Abonyban helyeztek üzembe. Az új gépek nagy segítséget nyújtanak a termelékenység emelkedéséhez, s ezen keresztül a gyártási költségek csökkentéséhez. Veszélyes a játék A városban sétálva lcpten- nyonion szánkózó, hógolyózó gyerekeket lehet látni. Leesett (kissé megkésve) az első hó! Az idősebbek is örömmel állnak meg néhány percre a járda szélén, figyelve a gyermekek boldog hancúrozását. Az örömbe azonban üröm is vegyül! A gyermekek az úttestet szemelik ki és használják is fel játszótérnek. Ez azonban még csak a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy nincs Cegléden hegy és ezért a kocsik után kötik szánkójukat és így haladnak még a legforgalmasabb úttesteken is. Nem gondolnak arra, hogy hány és hány szerencsétlenség okozója volt már az ilyen „gondtalan” szánkózás. A felelősség elsősorban a kocsisokat terheli. Ne engedje meg senki, hogy kocsiját szán- karaván kísérje. A rendőrség pedig lépjen fel vasszigorral az ilyen kocsisok ellen. Felelősek a szülök is, akik nem törődve gyermekükkel, hagyják ilyenkor télen is az utcán csavarogni őket. A dolgozó szülők gyermekei a napközi otthonokban vannak. Egy felügyelő pedagógus se engedjen el gyermekeket a délelőtti vagy délutáni tanulásidő alól, meg nem felelő igazolás nélkül. Gyerekek! A ti érdeketekben történik minden. Most még haragudtok, dühösködtök és durcáskodtok, de majd később belátjátok, mennyire nekünk volt igazunk. Az úttest nem játszótér! Játsszatok az iskolaudvarokban, a Malom tó szélen, a játszó utcákban, a külterületen, de ne a forgalmas útvonalakon és a város központjában. Legyetek óvatosak! Vigyázzatok magatokra! Igyekezzetek megváltozni (mi majd segítünk benne), mert ez a játék veszélyes! Vizsgáztak a jövő moto rke rékpá evezető i Január 29-én délelőtt vizsgáztak a jövő motorkerékpárvezetői az MHS-nél. Ezen a napon négy csoport vett részt a vizsgán. Az 1. csoport a húsüzemben tartott tanfolyam volt, a 2. az MHS városi alapszervezeténél, a 3, a Cifrakerti Állami Gazdaságban, a 4. pedig a vasöntő vállalatnál, ösz- szesen 89 fő. A négy csoport közül a vizsgabizottság értékelése alapján a Cegléd városi alapszervezel motoros-tanfolyama vizsgázott a legjobban, a leggyengébb eredményt a vasöntő vállalat tanfolyama érte el. Az újonnan vizsgázott motorkerékpárvezetőknek jó motorozást és baleset nélküli vezetést kíván az MHS-tanfo- lyam vezetősége. Tíz perc a Az újságíró legkedvesebb munkája a riport. A riportokban az élet jelentkezik a maga változatosságában, gazdag színeivel. És ebben a változatosságban a legelevenebben hat a riporter személyes élménye. A disznótorról írt riport akkor a legjobb, ha a riporter egy disznótoros vacsora után ül le az írógép mellé. A kemény télről írt élményszerű riport jéghideg szobában készül és mivel a női hajápolásról akartam riportot írni, megadtam magam a sorsomnak és beültem a bura alá. Szöghajamon előtte majd egy órán át babrált a mester. Különböző fogókat vagy csipeszeket tűzött hajfürtjeimbe. Volt dauer-víz, dolgozott a fésű ■■ és befejezésül jött mindennek a teteje, beültem a bura alá. Hogy mit éreztem, azt nehéz leírni. Kezdjük talán ott, hogy valami különös zúgás vagy suhogás vibrált a fejemben. Ügy éreztem magam, mintha egy rizskásás zsákba nyomtak volna. Persze ezt az állapotot nyugodtan kelleti tűrni és csak annyit engedhettem meg magamnak, hogy bele-belenéztem az Ország- Világ leg-'j^bb ,szám^^n. Abbéi. amit ügg\j"l-1'djial elöl- vasiam, egy szót sem értettem. bura alatt De ez még csak hagyján. Sokkal rosszabb volt, hogy egy szót sem hallottam s ami nagynehezen eljutott a dobhártyámhoz, abból sem értettem egyebet, csak zagyvasá- gokat. Ha a mester valamit közölni akart velem, elém hajolt és torkaszakadtából ordított, aminek az értelmét inkább sejtettem, mint felfogtam. Fél óráig tartott az inkvizíció. Amikor kibújhattam a bura alól. úgy éreztem magam, mintha valami nagy veszedelemből szabadultam volna. A körbe-karikába ülő asz- szonyok irigyen néztek rám. valószínűleg azért, mert ép bőrrel kikerültem a bura alól. Mindig illő tisztelettel vettem tudomásul a női munkát, megbecsültem az asszonyok igyekezetét, amivel szépeknek, sőt szebbeknek akarnak látszani, csak azért, hogy nekünk, férfiaknak minél inkább tetsszenek. A tűsarkú cipők. a fűzők, a leheletvékony harisnyák mind-mind olyan kényelmetlenségek, amiket a mi kedvünkért viselnek el az asszonyok. De mindenekfelett áll havonta az a néhány óra, amit i bura alatt töltenek. Minden tiszteletem és elismerésem a bura alatt csücsül' asszonyoké! Rik Rózsa, rózsa, száz levelű rózsa... Nagy sikerrel adta elő szombaton este a városi művelődési házban a ceglédi Táncsics Mihály általános iskola a bemutató műsorát. A zene, dal, tánc világából szedtek össze gazdag csokrot a város közönségének. Főleg a zenei osztályok szerepeltek. A zenei osztályok énekkara szép ígéret nemcsak a városunknak, de úgy gondoljuk, hogy országunknak is. Meglepően szép volt a IV. osztályos Vanház Éva szólóéneke. Béres Károly énektanáron kívül dicséret és elismerés illeti Varga Pálné és Burányi Tibor- né pedagógusokat népi kultúránk fejlesztéséért, ápolásáért, mivel a táncokat ők tanították be. Bájos volt a VIII-os Mózes Kata balettszáma is, amelyet osztálytársa, Fodor Éva kísért zongorán. Az előadás csúcspontja Szikom Etelka énekmúvésznő vendégszereplése és Péntek Lajos énekszámai voltak. A zongorakíséretet Nagy Zsuzsa zenetanárnő adta. A műsor mindvégig kedveshangulatos, művészi színvonalú volt. Kár, hogy a bemutató túl halkan beszélt, s így a közönség nagy része egy-egy szám előtt nem tudta, hogy mi fog következni. A zenei általános iskola énekkara úttörődalokat énekel. A zenei V. osztályos lányok párnatánca. Szikora Etelka és Péntek Lajos, Kálmán Imre: „a Csárdáskirálynő” című operettjéből énekel párost. (Foto és szöveg: Gulicska) — A CSEMÖI Rákóczi Tsz vásárolt egy UE 28-as traktort, amelynek a bejáratása már megtörtént és várja a tavaszi szántást. — A FÖLDVÁRY KAROLY általános iskolában február elsején lesz megtartva a félévi osztályozó értekezlet, negyedikén lesz a félévi bizonyítványosztás. — JANUÁR 31-ÉN a művelődési ház emeleti nagytermében Komor Béla elvtárs, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője előadást tartott a társadalmi tulajdon védelméről és az ellenőrzés feladatairól. Az ankéten részt vett Kovács Mihály rendőrfőhadnagy elvtárs a Pest megyei Rendőrfőkapitányság kiküldötte, Enyedi Márton szds, a ceglédi kapitányság vezetője, Nie- derman Márton, a megyei tanács kereskedelmi csoportvezetőhelyettese, a városi és járási ügyészség vezetői, a kereskedelmi vállalatok vezetői és bolti dolgozói, mintegy háromszázan. Az előadást széleskörű vita követte. Lapunk legközelebbi számában részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat az ankét anyagáról. — NEGYED! JÁNOS Cegléd. Toldi utca 15. szám alatti lakos éjjel hangosan énekelt az utcán, ezért 100 forintra bírságolták. EGY PILLANATRA Három borjút ellett Irsán Egy fiatal derék tehén Ez esettel kapcsolatban Gondterhelten tűnődtem én. Ily nagyszerű hősi lettnek Követői kik lehetnek? Kiknek állítsam példaként Bikáknak vagy teheneknek? — O — — A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET emeleti nagytermében az önkiválasztó cipővásárnak nagy sikere van. A vásárlóközönség örömmel fogadta ezt a vásárlási formát, mert több száz pár cipőből tud saját maga választani. — A DIVATKÖTÖTTÁRU osztályra új színekben és új fazonokban érkeztek kardigánok. — A KÍSÉRLETI GAZDASÁG területén mínusz 19.8 fok volt a hőmérséklet, ami a megindult őszi és kajszibarack ter- mőrügyekben kisebb kárt okozott. Ennek tanulmányozása folyik. — MOLNÁR ISTVÁN Cegléd, Gém utca 7. szám alatti lakos kivilágítatlan lovaskocsival közlekedett, ezért a szabálysértési hatóság 80 forint pénzbírsággal büntette.