Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-28 / 50. szám

1 III. ÉVFOLYAM. 9. SZÁM 1961. FEBRUÁR 28, KEDD EGY ÉV MÉRLEGE Minden esztendő végén zár­számadási közgyűlésen tár­gyalják meg tsz-eink az el­múlt év gazdasági eredmé­nyeit, hibáit. A műit héten befejeződött közgyűlések je­lentőségét nagymértékben emeli az a tény, hogy az el­múlt esztendő nemcsak az át­szervezés, hanem egyben a megszilárdulás esztendeje is volt. Két új tsz alakulása mellett a négy régi tsz terü­lete és taglétszáma is meg­sokszorozódott. A múlt év tavaszán későn kezdődött a termelőmunka. Ennek oka, hogy több tsz-ben a felfutott területről előbb le kellett vágni a kukoricaszá­rat, s csak ekkor került sor a szántásra. A kiesést csak növelte az aszályos nyár, s a növény­ápolási munkák késése, amelyet a lassan szilár­duló. de akkor még laza munkaiegyelem okozott. Az aratás-cséplés már a régi és az új tsz-paraszt- ság vizsgája volt, amely­ről egyöntetűen állapítot­ták meg a közgyűlésen, hogy e csatát sikeresen megnyerte tsz-parasztsá- gunk. Bár termésátlagaink alacso­nyabbak a vártnál, mégis át­lagban 10,75 mázsa búza, 11,49 mázsa rozs, 12,84 mázsa árpa, 6 89 mázsa zab termett egy holdon. A termésátlagokat a szétszórt vetésterület és a rossz talajmunka is befolyá­solta egyes helyeken. Az őszi kalászosok vetésé­vel szinte egyidőben történt a kapásnövények betakarítása és a szüret, A munkát hetekig tartó esőzések is akadályoz­ták. S az elhúzódás termé­szetesen a -munkaegységekre is kihat. A múlt gazdasági évben a nehéz munkában egysé­gessé kovácsolódott tsz- parasztságunk, megismer­te a nagyüzemi termelés sokoldalúságát. Az állat- tenyésztésben a sertések száma öt-hatszorosára, a szarvasmarháké pedig há­rom-négyszeresére emel­kedett. Gondot okoz tehát a férőhely és a takarmány biztosítása. S ez nem volt könnyű feladat még a régi tsz-eknek sem. Igen komoly összegű beruhá­zások történtek. A saját erő­ből történő beruházás értéke 1 millió hetvenhétezerötszáz- nyolcvanhét forint. Helytelen lenne, ha a munkásosztály tsz-einknek nyújtott segítségé­ről hallgatnánk. A patronálás sokágú politikai és gazdasági segítségén túlmenően 1 mil­lió forint összegű kedvez­ményben és hitelei engedés ben részesítette kormányunk a község tsz-eit. Tsz-einkben nem egy olyan brigád vagy munkacsapat van, amelyik az elmúlt évben munkáját példamutatóan vé­gezte. Például a Kossuth Tsz- ben Mucza János munkacsa­pata, vagy Heréül Béla tehe­nészbrigádja, az Űj Világ Tsz- ben Szabados Márton szőlős­brigádja. A Kinizsiben Juhász Sándor szőlősbrigádja, a Jó­zsef Attila Tsz-ben Szabó András kertészbrigádja, a Vö­rös Csepel Tsz-ben Csőke Menyhért brigádja jár az élen. Meg kell állapítanunk, hogy a kedvezőtlen időjárás, valamint a lazaságok el­lenére sem rossz tsz-eink eredménye. A munkaegy­ségek persze jobban is alakulhattak volna, ha a fenti hibákat, lazaságokat előbb kijavítják. A nagyobb jövedelem eléré­sére ma már mindenütt meg­vannak az alapok, csak élni kell velük. A nagy közösség­nek nem szabad eltűrni, hogy egyesek a közösség rovására élősködjenek. Nevelni kell azokat, akik ma még szíve­sen kihúzzák magukat a mun­ka neheze alól. Minden tsz- tagot át kell hatni annak a tudatnak, hogy a tsz az övé is, védje annak vagyonát és kíméletlenül leplezze le a kö­zös herdálódt. Csak így lehet­séges, hogy az 1961-es év zár­számadásán jobb eredmény­ről, több jövedelemről tudjon beszámolni termelőszövetke­zeteink minden tagja. — Sz L — Az 1960-as évben a rádió- előfizetők száma több mint 200 új előfizetővel nőtt és év végére 2íf)0-ra emelke­dett. A televíziótulajdono­sok száma megduplázódott; 22-ről 46-ra nőtt. A napi- és hetilap-előfizetők száma 500- zal nőtt és ma több mint 2500-an fizetnek elő valami­lyen lapra. Ezt a számot nö­velni akarják ebben az év­ben is a posta dolgozói, cél­juk, hogy minden család­ban olvassanak újságot. Valószínű, hogy emellett még több levelet, pénzt, cso­magot is fognak kézbesíteni és a kézbesítést gyorsabbá szeretnék tenni. A gyorsabb kézbesítéshez szükséges a la­kosság segítsége is, főleg a rádió- és hírlapelőfizetőké. Az a kérés hozzájuk: tart­sák kéznél a díjakat, hogy a postásnak az első alkalom­mal fizetni tudjanak. A díj időbeni fizetése esetén nem kell rettegni a végrehajtástól és az engedély visszavonásá­tól. Sokaknak a rádiódíj ne­gyedévi fizetése nehezebb, nekik ajánlják, hogy havon­ta takarékbetétben gyűjtsék össze a pénzt. NEMZETKÖZI NŐNAPOT tendez a párt, a községi ta­nács v. b. és a Hazafias Nép­front március 4-én, szomba­ton délután a Petőfi kultúr- otthonban. A műsoros ünnep­ségeket a munkásklubban ze­nés táncest követi. S>zcji é Lt az útit orőé let SPORT Befejeződött a Szolnok me­gyei teremkézilabda-bajnok- ság. Első csapatunk a cso­portjában öt csapat közül a második helyen végzett, ifjú­sági csapatunk ugyancsak öt csapat közül az első helyet sze­rezte meg. Kézilabdázóink derekas helytállásukért minden dicsé­retet megérdemelnek, mert ezzel az eredménnyel öregbí­tették az abonyi sportolók jó hírnevét. Labdarúgóink március 5-én már bajnoki mérkőzést játsza­nak Nagykőrösöp. Az előké­születi mérkőzések során jó erőnlétről és eredményes já­tékról tett tanúságot a csapat, ami biztató jelenség a baj­nokság sorsát illetően. Külö­nösen szép fegyvertény volt a megyéi bajnokság harmadik helyén álló Ceglédi Építők együttesének 4:1 arányú le­győzése. Most vasárnap pedig a Szolnoki Olajbányász együt­tesét fektették kétvállra 5:0 arányban. Birkózásban serdülő és if­júsági csapatunk Cegléd csa­pataival mérkőzött vasárnap, s a két szomszédvár küzdel­méből csapataink kerültek ki győztesen. Jövő vasárnap 10 órai kezdettel kerül sorra Abony város országos jellegű felnőtt egyéni bajnoksága a sportkörben, ifjúsági csapa­tunk ugyanakkor Jászberény­ben a kelet területi magyar bajnoságon vesz részt. Hatalmas siker kísérte asz­taliteniszezőink és sakkozóink szereplését a ceglédi járási spartakiád küzdelmein. Asz­taliteniszben a Retkes, Kákái, Nagy összeállítású csapat, férfi párosban a Retkes, Kecske­méti pár, férfi egyesben Ret­kes, női egyesben Szabó Irén szerzett elsőbbséget. Második helyen végzett férfi párosban a Bádonyi, István kettős, női egyesben Polónyi Györgyné. Sakkcsapatunk szintén az első helyen végzett. 1961. március 4-én du. 4 órai kezdettel tartja az abo­nyi KSK ez évi rendes köz­gyűlését a sportkör nagyter­mében, amelyre a vezetőség ez úton is kéri valamennyi sportoló és pártoló tag pontos megjelenését. Ugyancsak március 4-én este 8 órai kezdettel virslivacsorá­val egybekötött zártkörű tánc- mulatságot rendez a sportkör a sportolók és pártoló tagok részére a sportkör nagytermé­ben. — Nagy —­A Szelei úti iskolában két úttörőcsapat működik. 93 leány 6 őrsöt, 109 fiú 7 őrsöt alkot. Csapatvezetők: Ma­gyar Sándorné és ifj. Drá­vái József. A két csapat egy­mással vállvetve dolgozik, küzd a közös célokért, az úttörő-becsületért. Egy fiúőrs gyűlésére ér­keztem. Kezemben piros bőr­kötéses könyvet tartok, a II. Rákóczi Ferenc fiúcsa­pat naplóját, amelyben fény­képek, rajzok, versek, leírá­sok az élmények frisses­ségével a szeretet és ragasz­kodás melegével örökítik meg az 1960/61-es tanév úttörő- eseményeit. Lapozgatok. 1960. október 31-én számháborúról beszél­nek a sorok. November 7-én „otthonra talált’• a két csa­pat, vagyis úttörőotthont avatott. November 5-én fej­törő-bajnokságról ad a napló számot. November 9-én ké­zilabda-bajnokság zajlott le, 17-én pedig megkezdődött a vasgyűjtés. Forgatom a lapokat, már január 5-nél járok. Fényké­pek sora mutatja be a téli akadályversenyt és a jégpá­lya építését. Az utolsó oldal arról ad számot, hogy a feb­ruár 3-i összejövetelükön csapatuk névadójáról. II. Rá­kóczi Ferencről tartottak ve­títettképes előadást. Most karneválra készülnek. Nagy az izgalom, varrják a jel­mezeket. Ifj. Drávái József csapat- vezető röviden tájékoztat az úttörőmunkáról. A őrsök he­tenként tartanak gyűlést, ahol az úttörőpróba anya­gát tanulják. Ennek főbb pontjai hazánk és más or­szágok megismerése, helyes viselkedés, magatartás. Azon­kívül különböző ügyeskedé­sek: sátorverés, térképen való tájékozódás. gyűjtés, ének. játék. Itt beszélik meg az őrs tagjainak tanulmányi eredményét és az új célki­tűzéseket. A csapatnak távlati ter­vei is vannak. Amint bekö­szönt a jó idő, megkezdi az őrsi portyát Abony és kör­nyékének megismerésére. Megindulnak a próbázások. a járőrversenyek. Az úttörő- mozgalom 15 éves fennállá­sának évfordulójára 15 vál­lalással és csapatuk múlt­jának felkutatásával készül­nek. Tábori felszerelésüket is szeretnék kiegészíteni. Az ősz folyamán ugyan a vas­gyűjtés eredményéből besze­reztek húsz sátorlapot, öt bográcsot, öt elemlámpát, tájolót, száz kulacsot, de ezek mellé még sokminden szükséges, mert a nyáron szeretnének két nagyon kel­lemes, vidám hetet tölteni a Balaton mellett.-— Fehérné — Látogatás az első” kétezer között A meleg, tavaszias időt hir­telen télies légáramlat váltja fel, amikor megérkezünk az Uj Világ Tsz-be. A műhely­sor és a gazdaság megtekin­tése után Mészáros Gyula mezőgazdász kíséretében meg­látogatjuk a 10 000 férőhe­lyes baromfitelepet. Büszke erre a tagság, a vezetőség, hiszen a környéken nem akad párja. Igaz. még nincs teljesén kész. a tojóház épí­tésére. füvesítésére, fásítás­ra, kifutó készítésére ezután kerül sor, de már látszik az épület nagyüzemi jellege. Egy-két évvel ezelőtt még itt és húzódoztak a baromfi­neveléstől ma már ismert a tenyészetük. Törzsállományuk meghaladja az 1000 darabot, s ebben az évben 60 mázsa vágott baromfit kívánnak le­adni. . Az elmúlt évben is több tízezer forintot jöve­delmezett a termelőszövetke­zetnek a baromfinevelés. A vezetőség szinte dajkálja a fiatal üzemágat, nem be­szélve Zsemlye Béla bácsi gondozó odaadó munkájáról. Amióta megjött a 2000 na­poscsibe-állomány, azóta éj­jel-nappal minden percét azokra szánja. Béla bácsi ugyan semmiféle iskolát vagy tanfolyamot nem végzett, de ennek • ellenére járatos a szakmában. Birodalma elha­gyása alkalmával jöttünk rtá a nyitjára. Az asztalán a nyilvántartások mellett ott található „A baromfinevelés" és a .,Baromfibetegségek” cí­mű könyv. Igen jó a kiscsirkék elhe­lyezése. Műanya adja a me­lyeget. A hőmérsékletet az elhelyezett hőmérő mutatja. Az utasítás betartásával nincs hiba. A takarmányo­zás is az előírt. A száraz és lágy elesésen kívül csibetá­pot is kapnak a pihés jószá­gok, amely komoly védel­met is nyújt a megbetegedé­sek ellen, s nagymértékben gyorsítja a növekedést. Rö­videsen sor kerül a sze­lektálásukra, így a kisebb nö- vésűek is szabadabban fej­lődhetnék. Hathetes koruk­ban újra különválasztják őket, helyüket újabb szállít­mány foglalja el. 80—100 dkg-os korukban pecsenye­csirkeként értékesítik őket. A szövetkezetnek már van saját tenyésztésű tojó- és jérceállománya is. Sajnos, ez nagyon vegyes, s ezért az év végére kicserélik. Naponta több száz tojás kerül az ál­lami begyűjtő telepre. A to­vábbfejlődéshez a nagyüzemi telep kialakítására van lehet- tőség, ha továbbra’is ily gon­dosan törődnek a baromfine­veléssel. — Szűcs — Szülők és mesterek találkozását biztosította a ru­házati ktsz. Az elmúlt héten a szakmunkásképzés javítása ér­dekében a helyi iparitanuló­iskola tanárai találkoztak a ktsz irodájában a szülőkkel és a mesterekkel. Csupák Gás­pár, az iskola igazgatója érté­kelte a tanulók első félévi munkáját. Hangsúlyozta, hogy az ipariskolában minden tárgy egyenlő értékű, s éppen ezért a szülőknek nagyobb gondot kell fordítani gyerme­keik tanulmányi munkájára. Főként a mulasztás veszélyé­re s az igazolatlan mulasztás súlyos következményére hin­ta fel a szülők figyelmét. A tanulók elkészítették első félévi munkadarabjaikat, s az iskola tanári kara nevében Varga László méltatta a tanu­lók munkáját, megállapítva, hogy a női szabók és a cipész­ipari tanulók példamutató gondossággal készítették mun­kadarabjaikat, bizonyítva, hogy ahol a mester ügyel, ott a tanuló is fejlődik. Az ankét a szülők számára is hasznos volt; szemtől szem­ben hallották gyermekeik munkájáról, tanulmányi ered­ményeiről a véleményt. ABONYI HÍREK Csupán becsület dolga és semmi más nem kell ah­hoz, hogy egy-két forint vagy ennél nagyobb érték miatt becsapja valaki embertársait. Különösen súlyos az eset, ha élelmiszerről, főleg olyan fontosról van szó, mint a tej. Akadnak még olyan szemé­lyek, akik nem éreznek lel- kiismeretfurdalást, ha arról van szó, hogy ahol lehet, megkárosítsák dolgozótársai­kat. Amikor lelepleződnek, méltatlankodnak; magukat ártatlanoknak, az esetet pe­dig elsőnek tartják. Az el­múlt napok egyikén Tóth Ibolya ötforintos áron adta a tej literjét. Társadalmi el­lenőreinek vizsgálataik alkal­mával felfigyeltek a tej ké­kes színére, s elvitték a te­jet a tejcsarnokba. A meg­vizsgált tej alig érte el az 1,6 százalékos zsírtartalmat. Az árusító nem valami barátságosan vette tudomá­sul a tényt. Eléggé „szelíd” teremtésnek mutatkozott; „csupán” a hitelesítetlen bög- récskével akarta fejbe ver­ni az odaérkező piacbiztost. Nevét nem mondta meg, sót lakcímén is hamis adatokat mondott be. Csak az illeté­kes helyen tűnt ki kiléte és pontos lakcíme. A szabály- sértésről jegyzőkönyv ké­szült, s a hitelesítetlen mé­rőeszközöket elkobozták. Az eljárás megindult ellene. SUHÁNG és facsemete ta­vaszi ültetésre igényelhető a tanács mezőgazdasági csoport­jánál. JUTTATOTT házhelyek be­építésének értékeléséről, va­lamint a további igények ki­elégítéséről tárgyalt a végre­hajtó bizottság. Határozatá­ban a következő hónapban újabb 64 házhelyet ad át ér­tékesítésre az Országos Taka­rékpénztárnak a végrehajtó bizottság. a járásbíróság ifj. Du­dás Mihály és társai ügyében a szakértők távolléte miatt nem hozott döntést, a tárgya­lást későbbi időpontra elna­polták. A KISKERESKEDELMI üzemág, valamint a földmű­vesszövetkezet közétkeztetési munkáját tárgyalta az ipar­és kereskedelemügyi állandó bizottság. A KARALÁBÉPALÁNTÁK kikeltek és kelnek már a zel­ler- és más növénypalánták az Új Világ Tsz kertészetének melegágyaiban. SZÖVETKEZETI küldött- gyűlést tart március 5-én dél­előtt 9 órakor a kultúrotthon- ban a földinűvcsszövetkezet igazgatósága. AZ ÁLTALÁNOS iskolák oktató munkájában az első félév eredményeit tárgyalja 7-én a végrehajtó bizottság. ÜGYELETES ORVOS már­cius 5-én: dr. Melczer Géza. ÜGYELETES gyógyszertár: 1/1, Kossuth tér 17. MEGTÖRTÉNTEK a terv- megerősítések az 1961-es gaz­dasági évre. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Kóté László—-Zsá­kai Rozália: András nevű gyer­meke. Meghaltak: Skultéti Ferenc, Lengyel Istvánná sz. Mellár Má­ria, Berta Józsefné sz. Mucsányi Veronika. Nagy Jánosné sz. Csá­ki Veronika, Zsíros Jánosné sz. Vincze Mária, Gál fi Béla. * Totó tipp jeink március 5-ére 1. Vasas—Bp. Honvéd 1x3 2. Salgótarján—MTK 1 x 2 3. Diósgyőr—Ferencváros 1 2 4. Szeged—Csepel 1 3 5. Tatabánya—Dorog l x ti. Győr—Debrecen 1 7. Nyíregyháza—BVSC 2 8. Jászberény—Bp. Spart. 1 9. Egyetértés—Ózd x 3 to. Elektromos—Budai Spart, x 2 11. Atalanta _MUan x 3 1 ? Tuventus—Fiorentina l Pótmérkőzések: 1, 1, 1, 1* Megduplázódott a televíziótulajdonosok száma ha az esetet nem jegyzőköny­vezem. De rend a lelke min­dennek. A 2-es számú, Szolnoki úti önkiszolgáló boltban nem ke­rült sor jegyzőkönyvezésre, mert a „szarka” a pénztárnál, ha izzadva is, kifizette az el­tulajdonított csokoládé árát, a 18 forintot. A Zalka Máté úti 11-es számú önkiszolgáló boltban már nem ilyen rózsás a hely­zet. Az üzlet eléggé a köz­pontban van, állandó a sok vevő, s lelkiismeretlen egyé­nek kihasználják az alkalmat. Mert előfordul, hogy egy-egy vevő kiszolgálást kér, s míg a kereskedők készségesen ki­szolgálják a vásárlót, ' a „szarka” eltüntet zsebében vagy egyéb helyen különféle árucikkeket. Itt már szép számmal akadnak jegyzőköny­vek. Az egyik egy kg rizs és egy kg kenyér jogtalan eltu­lajdonításáról beszél, 22 fo­rint értékben. A másik jegy­zőkönyvben szereplő személy fél liter pálinkát csúsztatott a zsebébe, az értéke: 43,70 fo­rint. Egy idős asszony 10 do­boz Kossuth cigarettát rejtett nagykendője alá. Egy követ­kező jegyzőkönyv arról tanús­kodik, hogy 20 dkg paprika és 20 forint értékű csokoládé jogtalan eltulajdonítását is­meri be sajátkezű aláírásával a „kedves vevő”. Az új kereskedelmi forma bevezetése megkönnyíti a dol­gozók gyors vásárlását. Meg­szünteti a sorbanállást. De sok a véletlen. Az üzletvezető nem tarthat mindennap lel­tárt, s esetenként a hiányzó leltárkészletet valakinek meg kell fizetni. Helyes-e, hogy mindig az üzletvezetők legye­nek az áldozatok? Riportun­kat nem fejezzük be, a jövő héten a különböző önkivá­lasztó szaküzletekben végez­zük a felderítő munkát... — Mocsári — „A szarka (a lexikon szerint) a verébalkatúak rendjébe, a varjúfélék családjába tartozó ma­dárfaj. A háznál bohó- kás magaviseletével elég mulatságot okoz, de a fényes tárgyakat szereti elcsenni, e tulajdonsá­ga közmondássá is vált.” Mostanában úton, útfélen hallja az ember, hogy ebben vagy abban az önkiszolgáló boltban a személyzet elfogta X-et vagy Y-t, aki jogi nyel­ven: a társadalmi tulajdont eltulajdonította — jogtalanul. Magyarul: lopott. Nem vélet­lenül vettem a fenti lexikon­idézetet, mert a meglevő jegyzőkönyvek alapján ezek a bolti szarkák nem kényszerítő körülmény hatására, nem lét- szükségletből kerültek össze­ütközésbe a törvénnyel. Nem nélkülözhetetlen élelmiszere­ket vágtak zsebre jogtalanul, hanem nyalánkságot, csokolá­dét, A 13-as számú önkiszolgáló boltban csak két jegyzőkönyv tanúskodik ilyen esetről. Az egyik jegyzőkönyv szerint csak egy doboz kettőhuszas cipőkrém, a másik esetben egy szelet egynegyvenes cso­koládé került „véletlenül” ko­sár helyett a zsebbe. Szép Ferencné boltvezető a vevőit dicséri. — A vevőimet illeti köszö­net, hogy vigyáznak a bolt tisztaságára, rendjére. Hogy előfordult a két eset, ezért a vevők többsége nem hibáztat­ható. Igaz, hogy a csokoládés személy száz forintot kínált, Szarkák az önkiszolgáló boltokban A vevőknek is érdeke a vagyonvédelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom