Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-17 / 41. szám
A járások megerősítésének fontosságát hangsúlyozták a megyei labdarúgó JT közgyűlésén i,Műsoron kívüli számként” a sportakadémia előadása vezette be szerda késő délután a megyei labdarúgó JT évi taggyűlését. Belos Péter testnevelő a sport és a termelőmunka kapcsolatáról szólott. Ezután mintegy 75 játékvezető jelenlétében Simák István, a megyei labdarúgó JT elnöke nyitotta meg az ülést, amelyen megjelent Bállá Károly, az országos JT főtitkára, valamint a PTST és a megyei labdarúgó-szövetség képviselői. A hallgatóság először egyperces felállással adózott a közelmúltban elhúnyt Kaszner Ferenc, valamint játékvezetőtársuk, Pusztaszeri Ferenc felesége emlékének. • Pusztaszeri Ferencné ugyanis hosszas betegeskedés után 48 éves korában kedden, február 14-én meghalt. Huszák János, a JT főtitkára ismertette a beszámolót az elmúlt évi munkáról, a soron következő feladatokról. A megyei labdarúgó-szövetség 1960 szeptemberében nevezett ki új elnökséget a JT élére. A vezetőség nagyon nehéz körülmények között kezdte meg a munkát. A tagság nagy része nem fizetett tagdíjat. A nehéz körülmények ellenére az elnökség, ha nem is nagymértékben, de előre lépett. Huszák János ezután a különböző bizottságok tevékenységéről szólott. Az ellenőrző bizottság tevékenységét kis létszáma gátolta. Csupán hárman működtek. A bizottság munkájának hiányossága volt, hogy nem foglalkozott eléggé a fiatal játékvezetők ellenőrzésével. A hiányos tagdíjfizetés miatt nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi alap az ellenőrök kiküldésére. Hiba volt az is, hogy a járási bajnokságban szereplő csapatok nem kértek ellenőröket, néhány járásban egyáltalán nem folyt ellenőrzés az őszi idény soVÄLLALJUK a lakosság részére BÚTOZIGK KÉSZÍTÉSÉT. JAViTASAT. ALAKITASAT és MÁZOLÁSÁT, valamint mindenféle kárpitos bútorok készítését és javítását CEGLÉDI FAIPARI KTSZ DÉLI ü. <7. rán. Kivételt csupán a váci járás képez, ahol rendszeres ellenőrzés folyik, itt a tagdíj- morál is kielégítő. Az oktatási bizottság a hivatalos lapban ismertette a szabálymagyarázó anyagot. Sajnos, a helyiséghiány akadályozza a rendszeres továbbképzést. Nincs olyan helyiség, ahol a játékvezetők összegyűlhetnek a tapasztalatok kicserélésére, valamint baráti beszélgetésre. A váci járásban megfelelő termet biztosítottak a bírók részbe, s itt pezsgő élet -folyik. A fegyelmi bizottságra aránylag kevés munka hárult. Ezt jól elvégezte. A gazdasági bizottság tevékenysége az átszervezés után jelentősen javult. Sok feladat hárult erre a szervezetre, mert a játékvezetők néhány esetben jogos költségeknél többet számoltak fel. Kevesebbet felszámolók elvétve akadtak. — A küldőbizottság nem tud sohasem jó munkát végezni, legalábbis a tagság teljes megelégedésére nem. ősszel 153 mérkőzésre küldtünk játékvezetőt és két partjelzőt. Az őszi küzdelmek során 80 bírót foglalkoztattunk, első osztályú mérkőzéseket negyvenen vezettek. Általában jól sikerült a fiatal játékvezetők kipróbálása. Tavasszal újabbaknak biztosítunk fejlődési lehetőséget. — Vasárnaponként csupán kilenc mérkőzésre küldhetünk játékvezetőt. Az országos keretben csak ketten — Virági, Soós — képviselik Pest megyét. Az új vezetőség sem tud minden igényt kielégíteni, i hiszen sok a jó játékvezető és kevés a mérkőzés. — A közel jövő legfontosabb feladatának a járási testületek megerősítését tekintjük. Az elnökség a felsőbb szervekkel megbeszélve elhatározta, hogy a tavaszi idényre 36 tagú vezető, partjelző és ifjúsági mérközésvezető kereteket állít fel. Ebben valamennyi járás bírója helyet kap. A legtöbb vezető bíró a szob—váci összevont járásból kerül ki, azért, mert a legtöbb működő játékvezetővel — 65-tel — ez rendelkezik, s a tagság rendszeresen fizeti tagdíját. — Egy olyan küldési tervezetet dolgoztunk ki, amely biztosítja, hogy minden kerettag legalább három megyei mérkőzésen működjön közre. Előfordulhat ennél többszöri foglalkoztatás is. Huszák János fontos feladatnak tartotta a járási mérkőzések vezetésének biztosítását, majd elmondta, hogy tavasztól minden játékvezető a lakóhelye szerint illetékes járási JT-hez tartozik majd. A budapestiek a budai járás kebelében működnek. Itt fizetik tagdíjukat. Ez az intézkedés a járási testületek életét erősíti. Átszervezik az ellenőrző bizottság munkáját is. Különféle ép ti ke a es i munkálatokat és karbantartásokat réf/e a a Túrái Építőipari ütsz TÚRA, KOSSUTH LAJOS TÉR 6f Telefon: 30. Mivel a tagdíj bizonyos része a járásoknál marad, így az eddiginél lényegesen több járási találkozóra küldenek majd ellenőröket. Huszák János ismertette a játékvezető-elszámolás új rendszerét, amely a megye- bajnoksági mérkőzéseken közreműködő bírókra vonatkozik. A JT kapcsolata a PTST-vel, valamint a megyei labdarúgó-szövetséggel, egyaránt jónak mondható. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mérkőzésvezetésen kívül a bírókra igen nagy feladat vár a május I-én induló Kilián testnevelési mozgalomban. Ezért valamennyi játékvezető vegyen részt a mozgalom szabályzatát ismertető tanfolyamon. Azért is, mert a bírók igazolják majd a játékosok pontjait egy-egy mérkőzés után. Sajnos, a beszámolót követő hozzászólások során néhány személyeskedő felszólaló is akadt. Éppen ezért Bállá Károly, aki egy évvel ezelőtt is megjelent a megyei JT taggyűlésén a közösségi szellem javítására, a baráti légkör kialakítására hívta fel a megjelenteket. Igen elismerően nyilatkozott Bokros játékvezető felszólalásáról, aki a járási találkozók fontosságáról beszélt. Komjáti Zoltán dr., a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára bizalmát fejezte ki az új vezetőségnek. Helytelenítette, hogy a múftban annyiszor cserélték ki a JT vezetőségét, amelynek gyakori változtatását a jó munka reményében eszközölték. Szó esett arról, hogy a Pest megyei NB III-as csapatok hazai mérkőzéseire a megyéből küldenek partjelzőket, valamint arról, hogy ezután évente kétszer tartanak taggyűlést Ezután Dratsay Dezső dr., a megyei labdarúgó-szövetség elnöke megjutalmazta a jól dolgozó játékvezetőket, akiknek névsorát holnapi számunkban ismertetjük. R. L. INNEN - ONNAN A szobi járásban jövő héten kezdődik a sportakadémia. Bernecebaráti, Perőcsény, Nóg- rádverőce és Nagymaros lesz a színhelye az előadássorozatnak. ★ Budakeszin jól sikerült a sportbál. Diósdon a sportkör rendezésében bonyolították le a nős bált. Üjság még Diósdon: megkezdték a klubház víz- és villanyvezetékének beszerelését társadalmi munkával. A Ceglédi Építők megyebajnoki férfi kézilabda-csapata a Szolnok megyei szövetség teremtornáján vesz részt Törökszentmiklóson. A Pest megyei együttes eddig mind a négy ellenfelét legyőzte. Legutóbb a nagy játékerőt képviselő Törökszentmiklósi Vasas fölött diadalmaskodtak 15:9 (9:7) arányban. Monori, az Építők új játékosa jól <nu- tatkozott be: hét gólt dobott. Kitűnően védett Tukacs, aki egy hétméterest is mentett. * A váci sportakadémia első előadásán 80 hallgató vett részt. A második előadást február 15-én tartották Vácott. ★ A budai járási spartakiád egyéni sakkbajnokságát vasárnap a járási tanács földszinti kultúrtermében bonyolítják le, míg az asztalitenisz- döntőre a margitszigeti Űttörő Stadionban kerül sor február 26-án. A járási sakk-csapatbajnokságot a zsámbéki férficsapat nyerte. * A Váci Tangazdaság röp- labdázói a közelmúltban kezdték meg a munkát. Férficsapatukat benevezik a járási bajnokságba, s lehetséges, hogy asztalitenisz-csapatot is indítanak. Hazafias Népfront Kupa teremkézilabda-torna NB 1. férfi 1. Vasas s 4 1 — 54:44 9 2. Bp. Honvéd 5 4 — 1 57:48 8 3. Elektromos 5 3 1 1 57:37 7 4. XJ. Dózsa 5 3 — 2 61:44 6 5. FTC 5 2 — 3 46:46 4 6. Telefongyár 5 2 _ 3 59:60 4 7. Csömör $ 1 — 4 44:71 2 8. Bp. Építők 5 ------- 5 34:62 — E lveszett nyolc liba a Dunán. — Megtalálója (nyomravezetője) jutalom ellenében értesítse Laluska Lajost, Vác, Sándor utca 10. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat edzőkemenceépltő kőművest keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi személyzeti osztályán személyesen, vagy írásban. Cegléd. Külső Kátal út 35/a. Idősebb, gyermektelen házaspár egy-, esetleg kétszobás lakást keres bérbe. Az esetleges le- választásl költséget fedezik. Címeket a Kultúrotthonban, Nagykőrös, Kisvár- daiéknál kérik leadni. É. M. 45. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz kőműves, bádogos, burkoló, tetőfedő, fűtésszerelő, szegezőlakatos és épület- lakatos szakmunkásokat. Vidékiek részére munkásszállás, napi egyszeri étkezés, lo- gosultak részére különélés! pótlék biztosítva van. Jelentkezés naponta fél nyolctól tizennégy óráig. Bp.. VI, Szív u. 60. sz. alatt a munkaügyi osztályon. Mozaiklap nagy választékban Szönyinél, Monor, József Attila út 29. Esztergályos, marós és lakatos szakmunkásokat 12 forintos órabérig és betanuló férfi köszörűsöket csapágyüzembe felvesz a Mag- lódl Gépgyár. Ház kétszobás lakás, beköltözhetőséggel eladó. Újpest, Tél 36. _ Parkánszky. Megtekinthető vasárnap. Alig használt Panni motorkerékpár eladó. Nagykőrös, VB, Sass u. 7. sz. Bélyeggyüitemenyt, összeállítást veszek. Hiánylistára magyart szállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkereskedés. Szeged, Kelemen utca. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Üzletház beköltözhetően eladó, részletre Is. EX. kér. Örkényi út 2. alatt. Eladó egy lemezvillás 125-ös Csepel motor- kerékpár, Felház u. 39. alatt._______________ Eladó príma állapotban levő 125-ös Danu- via motorkerékpár. — Cegléd, IX. kér. Ugyer 20 dűlő, Korpácsi Ferenc^ _________ V eszek 1100 darab gyökeres ezerjó, 1300 db kadar vesszőt. Cím: Cegléd. II., József u. 8. Beköltözhető ház el- adó, Liliom utca 13. szám alatt. Érdeklődni ugyanott. Uj sötét hálószoba bútor, egy új Panni motorkerékpár és használt oldalkocsi sürgősen eladó. _ IV. kér. S zép utca 42. a la tt. Eladó egy kitűnő állapotban levő IZS motor sürgősen. Érdeklődni lehet: Cegléd, Tejüzem, Kovács fűtőnél. ______________ E ladó egy db konyha- kredenc, egy vaságy és egy Sachs motor- kerékpár. Érdeklődni lehet Fürst Sándor u. 22. alatt. Eladó egy jókarban levő K. 175-ös motor- kerékpár, Sárik műszerésznél, Bercsényi út. Egy ötéves ló, nagyobb mennyiségű trágya és széna eladó. IX. kér. Uj u. 9. alatt. Elveszett január 31-én délután 4 és 6 óra között Körösi út és Déli út környékén egy fekete pulikutya. Nyomravezető vagy megtaláló jutalomban részesül. Mészáros Lőrinc u. 28. (Virágné.) Villanymotor, hidroforral együtt, üzemképes állapotban eladó. Árpád u. 11._________ B eköltözhető 3 szobás, mellékhelyiségekből álló fél ház eladó. — Cegléd, VIII., Deli út 80. REJTÉLY?! „Rejtély” — idézhetjük a népszerű táncdal címét. Rejtély ugyanis, hogy melyik Monor—Vác megyei 1. osztályú mérkőzést hirdeti a Monori SE klubházának utcai kirakatában elhelyezett falragasz, amelyet dr. Komjáti Zoltán, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára, valamint Várfoki József csodálkozva nézeget. Aztán kiderítették: ez a bizonyos Monor—Váci Vasutas találkozó még 1959 novemberében került sorra. Tehát a hirdetés csaknem másfél éve díszeleg a kirakatban. A „feledékeny” monoriak, úgy látszik, kicsit elaludtak. Lehet ugyan, hogy 1961. február 12-én délután észbekaptak a helyiek és eltették az írást. Jó anyag, „sporttörténeti dokumentum” lesz a 60 éves jubileumát idén ünneplő Monori SE kiállításához. De félre a tréfával. Az utóbbi időben egyre több szó esik a sportkörök agit.-prop. munkájáról. Ezt a feladatot — többek között — csak úgy tudják jól ellátni, ha friss, érdekes, változatos hirdetményekkel népszerűsítik a sportot, a különböző eseményeket. (Reitter) Röplabda Téli Kupa Férfi NB Il-es csoport 1. K. Vasas 2. izzó n. 3. Vízművek 4. Csatom. 5. Egyetértés 6. Martfű 7. Gödöllő 8. Dorog 9. Izzó I. 10. Fürdőig. 11. Bp. VTSK 5 5 — — 254:175 10 6 5 1 285:232 10 65—1 272:254 10 5 4 — 1 240:192 8 5212 210:210 5 6 2 — 4 195:220 4 5 2 — 3 203:238 4 6 1 1 4 227:256 3 6 1 — 5 262:287 2 5 1 — 4 156:193 2 5 — 2 3 181:228 2 Gödöllői Pedagógus—Dorog 41:37. A Szentendrei Papírgyár természetjáró csoportja vasárnap csillagtúrát indít a kőhegyi turistaházhoz. A részvevők reggel 8 órakor találkoznak a szentendrei HÉV-végállomásnál. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint A Váci Híradástechnika új sportkörében kézilabda-, asztalitenisz-, esetleg kerékpár- szakosztály működik majd. A VÁCI FODRÁSZ KTSZ női és férfi fodrász részlegei a város mi..den pontján megtalálhatók. Előzékeny gyors kiszolgálás minőségi munka' Kozmetikai részlegünk: Április 4 tér 36. Fényképész műtermünk: Köztársaság utca 13. Folyamatos korszerűsítéssel a dolgozók szolgálatában.