Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-12 / 10. szám

KIT MEGYEI V ffíi4nn 1961. JANUÁR 12, CSÜTÖRTÖK A szikracsóvák iényénél — No és a család? — A férjem segédmunkás. Kislányom most érettségizik. A fiam 11 éves. Róluk már sokkal szíveseb­ben beszélt. — Tudja, azért kell egy ki­csit szorítani a munkát, hogy nekik már könnyebb legyen megkezdeni az életet, mint ne­künk, annak idején. Bizony, amikor és akkora voltam, mint a fiam, már nagyon sokat dol­goztam. Apám itthagyott ben­nünket. Elment Kanadaba. Hatan voltunk testvérek, hete­dik a nyomorúság. A család­hoz tartozott még szegény anyám betegsége. Ha dolgoz­tunk, volt kenyér, meg ruha, ha nem, nem volt. Képzelje el, öten lányok voltunk. Egy meg is halt közülünk tbc-ben. — A mama most nálunk van. Pihén. Ráfér. Aztán megint a gyerekekre terelte a szót: — Én megtanítom a gyere­keket dolgozni. A tanulás mel­lett segíteni kell nekik otthon, meg a ház körül, a kertben. A lányom az érettsé­gi után gyárba megy dolgozni Csak úgy tudják a másik em­bert értékelni, ha tudják, mi az a munka. Kecskásnének igaza, nagyon igaza van. Farkas István A KISZ első kongresszusa úgy határozott, hogy az ifjú­sági szövetség védnökséget vállal a pedagógusképzés fö­lött: a KISZ-szervezetek fi­gyelemmel kísérik a tanító- és tanárjelöltek fejlődését, se­gítik őket a tanulásban, a me­gyei — városi, kerületi —, já­Megkezdték a gombakkumulátoros kézilámpa sorozatgyártását Hosszas kísérletek ered­ményeként olyan kézilámpa sorozatgyártását kezdték meg az Akkumulátorgyárban, amelyet szárazelem helyett Budakeszi tervek 19 61-re Száz házhelyet osztanak, < fejlesztik a vízvezetéket és a könyvtárat Az új esztendő községfej­lesztési programját és a köz­ség költségvetését már ösz- szeállította Budakeszi taná­csa. Sőt, a községfejlesztési alap terhére, még a múlt év végén megrendelte a község- rendezést tervet, amelyre nagy a szükség, tekintve, hogy Budakeszi külseje bi­zony elég ósdi, és a község beépítése is tervszerűtlen. Természetesen, távlati terv­ről van szó, hiszen a község rendezése hosszú évtizedek munkája. A legfontosabb köz­ségrendezési kérdés a falu terjeszkedésének iránya. Ezt máris megállapították, éspe­dig a Budapest felé vivő or­szágút két oldalát jelölték ki, új lakóházak számára. A községrendezési terv már en­nek figyelembevételével ké­szül. Ezen a beépítetlen te­rületen sok ház építésére al­kalmas telket lehet kihasí­tani, és előreláthatólag még ebben az évben megkezdik a parcellázást. A tanács, ha lehet, még idén mintegy száz házhelyet szeretne kiosz­tani, amire azonban csak a községrendezési terv elké­szülte után kerülhet sor. A terv valószínűleg júniusra készül el, s nyolcvanezer fo­rintnál többe kerül. Ebben az esztendőben meg­oldódik az autóbusz-végállo­más sok éve húzódó kérdése is. Eddig az úttest kiépítésé­hez szükséges kő beszerzése jelentet anyagi nehézséget. A községnek azonban most- már saját kőbányája van, tehát az olcsó helyi anyag felhasználásával elhárul az építkezés legnagyobb akadá­lya. Az autóbuszforgalom le­bonyolítását megkönnyítő vég­állomás kiképzése mindössze 65 ezer forintos költséggel oldható meg. Az új közsé­gi kőbánya pedig évekre biz­tosítja a község útépítései­nek és egyéb építkezéseinek kőszükségletét. Folytatni szeretnék ebben az évben is Budakeszin a vízvezetékhálózat bővítését, további egy kilométernyi cső­hálózatot kívánnak lefektet­ni. Tavaly befejezték az 1958-as terv utolsó szakasza­ként, 950 méter hosszú víz­vezeték építését. Ehhez a ta­nács g községfejlesztési alap terhére, csupán az anyagot vásárolta meg, az árokásást, a csövek fektetését pedig a lakosság végezte, társadalmi munkában. A vízvezeték bő­vítését idén, ha sor kerül rá, ugyanígy végeznék el. Jelentős összeget, 22 ezer forintot akar fordítani a ta­nács a községi könyvtár fej­lesztésére. Még egy könyv- szekrényt, s mintegy 400—500 könyvet vásárolnak ebből a pénzből. Bevált az ismételt sekély talajlazitás I Több korszerű talajműve­lési rendszer összehasonlítá­sa alapján megállapították, hogy az ismételt sekély ta­lajlazítás vezet a legjobb eredményre. A talajtakarás­sal ugyan igen kedvező ned- vességi viszonyokat tudnak biztosítani, azonban a nagy­üzemekben ez az eljárás nem volt kivitelezhető. A gyepes gyümölcsösök talajának víz­gazdálkodása igen kedvezőt­len volt. A gépesítettség fej­lődése lehetővé teszi gya­kori talajlazítások megvaló­sítását. Július közepéig tár­csával, gúbberral, vagy fo­gassal célszerű a tiszta kul­túrát fenntartani, utána zöldtrágya vetése lehetséges, de ha ez akadályba ütközik, a a talaj spontán kizöldelését célszerű megengedni. miniatűr akkumulátor lát el villanyárammal. A lámpa alig nagyobb egy Gamma-ön­gyújtónál, a hozzávaló áram­forrás kabátgomb nagyságú. Az akkumulátor élettartama igen hosszú, mert ha kime­rül, házilag a hálózati áram­mal könnyen fel lehet tölteni. Ha a lámpa csatlakozó vil­láit éjszakára a hálózati áramba kapcsolják, reggelre ismét teljes erővel működik az akkumulátor, a töltés szinte ingyenes, mert az ap­ró energiatelep egy éjszaka alatt olyan kevés áramot fo­gyaszt, hogy azt a villany­óra mérőszerkezete nem is érzékeli. A gombakkumulá­tort, amely három volt fe­szültségű áramot szolgáltat, csak körülbelül száz töltés után kell kicserélni. Üzemi, falusi és egyetemi KISZ-szervezetek segítik a pedagógusképzést Gyakorlati munkán a tanárjelöltek rási és üzemi KlSZ-szerveze- tek évről évre, megfelelő számú hallgatót küldenek a pedagógusképző intézetekbe. Lehetőleg olyan fiatalokat, akik egy-két évet munkában töltöttek, s érdeklődnek a ta­nári pálya iránt. A KISZ-szervezetek az illetékes tanácsi szervek­nek s az üzemek, az ál­lami gazdaságok és ter­melőszövetkezetek vezetői­nek javasolják: alapítsa­nak társadalmi ösztöndí­jakat, s az arra rátermett fia­talokat ösztöndíjas hallgatók­ként küldjék el a tanárképző intézményekbe. Ezek a fiata­lok vállalják, hogy tanulmá­nyaik befejezése után vissza­térnek falujukba, tanítani. A fővárosban a kerületi, vi­déken pedig a megyei KISZ- bizottságok mellett már dol­goznak azok a társadalmi ak­tívák, akik a pedagóguspályát választó munkás- és paraszt­fiatalokat nyilvántartják. Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem KlSZ-szerveze- tei a középiskolás, az üzemi és falusi KISZ-szervezetekkel együttesen, jelentős segítséget nyújtanak a bölcsészkaron ta­nuló hallgatóknak. Az idei tanévben mintegy 100 hallgató végez gya­korlati munkát a közép- és általános iskolákban. Szabad idejükben részt vesz­nek az iskolai KXSZ-szervezet, illetve az úttörőcsapatok mun­kájában. A nyári szünidőben több hallgatót küldenek vi­dékre, úgynevezett népműve­lési gyakorlatra. Ezek a fiata­lok néhány hetet töltenek majd egy-egy faluban, állami gazdaságban, termelőszövetke­zetben, ismerkednek a falu életével, tanulmányozzák a szocialista mezőgazdaság fej­lődését, s eközben előadásokat tartanak a falusi fiataloknak, s részt vesznek a KISZ, il­letve az úttörőcsapatok mun­kájában is. Meghívnak az egyetemre idősebb, több évtizedes gyakorlattal rendelkező pedagógusokat, akik el­mondják tapasztalataikat, * beszélnek a fiataloknak a tanári pálya szépségeiről. Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem rektori hivatala és KISZ-bizottsága tervezi, hogy az idei tapasztalatokat felhasználva, a jövő tanévtől kezdve a harmadéves egyete­mistáknak kötelezővé teszik a gyakorlati munkát, a negyed­éveseknek pedig a nyári nép­művelési gyakorlatot. Az egye­tem tantervét ennek megfe­lelően átalakítanák, illetve a gyakorlati munkára elegendő szabad időt biztosítanak. (MTI) Nagy vita egy kis hídról A csepeli Duna-ág két egy­mással szemben fekvő közsé­gét, Taksonyt és Szigetszent- miklóst kompjárat köti össze. Tavasztól késő őszig, míg csak be nem áll a Duna, ott za­katol a két part között, hord- ja-viszi a kocsikat és a gyalo­gosokat. Ez az eddig jólbevált rend­szer a jelek szerint csődöt mond. Nem azért, mert a Du­nával történt valami baj és nem is azért, mert megszűnt a kompjárat. Csupán egy el­hanyagolt sáros út és egy végső óráit élő híd miatt, amely a szigetszentmiklósi kompkikötő és hajóállomás megközelítését szinte lehetet­lenné teszi. A műúttól* rövid utcácska vezet a Dunaparthoz. Ez az utca azonban, amilyen széles, olyan sáros. Kocsival, autó­val járhatatlan. És mégis, nagy forgalmat kell hogy le­bonyolítson, lévén a komp egyetlen megközelítő útja. Az utcácska egyenes folytatása az a bizonyos fahíd, amely ma már csak kegyeletből viseli ezt a nevet. csinak visz itt el az útja. Ah­hoz feltétlenül két ember kell. Egy aki a járművet vezeti, egy pedig aki a kerekeik előtt a gerendákat igazítja. A tanácsoknak, alsóbb és felsőbb szinten egyaránt, sok gondot okozott már, miképpen lehetne a problémát gazdasá­gosan megoldani. Van olyan vélekedés, hogy a hidat le kell bontani és a keskeny Du- na-ágat az utak rendezésekor fennmaradó földdel betömni. Ez azonban nem valósítható meg, mert elzárná a víz ter­mészetes mozgását, s ez ké­sőbb újabb bajok forrása le­hetne. Mások viszont azzal az el­gondolással javasolják a híd lebontását, hogy nincs rá szükség. A taksonyiak inkább használják a vasutat és vo­nattal jönnek át az autógyári vashídon. A szigetszentmikló- siak meg úgy sem járnak át Taksonyba. Ezt az érvet egyetlen mondattal lehet meg­cáfolni. Ha lebontják a hi­dat, a hajóállomást igénybe­vevők újkori Mózesként Se korlátja, se pallója. “áraz lábbal kelnek át Jól a talpa alá nézzen az, aki csak gyalogosan is át akar menni rajta! Hát még ha ko­a Duna-ágon? Mielőtt, a harmadik és leg­életképesebb javaslatot ismer­tetnénk, el kell mondani, hogy a híd és az utak teljes rendbe­hozatala több mint 200 000 fo­rintba kerülne. A harmadik elképzelés ezek előrebocsátásával az, hogy a kompjáratot (amely eddig át­lósan szelte át a vizet), újra egyenesen kell járatni, úgy, ahogy évtizedekig járt. Iigy a S-A?.e*s.?en*m'ki0si kikötője kő- rulbelül 100 méterrel lejjebb esne, nem a szigeten, hanem a parton lenne, ahonnan szintén vezet fel út a betonhoz. Itt bo­nyolódhatna le a kocsiforga­lom, míg a mostani vitás utat a tanacs rendbehozatná, szilár­dan felsalakoztatná. A rozoga fahidat pedig lebontanák, az ép faanyagot felhasználnák egy újabb kisebb méretű gyalog­híd építésére. Mindennek költ­sége nem haladná meg az öt­venezer forintot, azt a keretet, mely a tanácsnak e célra ren­delkezésére áll. A helyszíni szóm le után a községi és megyei tanács át­iratban fordult a Pest megyei Kishajózási Vállalatihoz, tegye meg észrevételét a kompkikötő új elhelyezéséről. Az ezzel kap­csolatos költségeket (a leveze­tő út rendbehozatalát, nádvá­gást, medermélyítést) a taná­csok vállalták. Döntés még nincs, de a jelekből ítélve nem is születik meg oly könnyen. A Kishajózási Vállalat ugyanis sietett válaszolni és különböző műszaki indokokra támaszkodva kijelenteni, a kompjáratot csakis a jelenlegi útvonalon és körülmények kö­tött tudja biztosítani. A he'yi tanács és a lakosság ezt a vá- ;laszt csodálkozással fogadta, ; hiszen még a nagyapjuk is jó) I emlékszik rá, a múltban a komp kizárólag a javasolt út­vonalon közlekedett. Olyany- nyira, hogy a régi révész kő­háza még ma is ott áll a par­ton. Január van. Egyik napról a másikra befagyhat a Duna. a sarat megfoghatja a hideg. így a probléma rövid ideg megszű­nik probléma lenni. De szeren­csére minden télre tavasz jön és akkor ismét derékig sáro­sak lesznek az utak. A hó és a jég újabb deszkákat korhaszt ki a régi hídból, még több lyuk tátong majd rajta. De szép is lenne, ha az ille­tékesek ezt nem várnák meg! Komáromi Magda ra. így hát Dibelius, a felsőbb- ségi kérdések szakértője mély­séges undorral tollat vesz ke­zébe, értekezést ír „A felsőbb- ség” címmel, kinyomtatja, széthordatja az országban és igen szemléletesen levonván a keresztények számára adódó következtetéseket, imigyen tesz különbséget a bonni és az NDK-felsőbbség között: „Ha a szabad világban egy útjelző táblára bukkanok, amely előírja, hogy legfeljebb 15 kilométeres sebességgel ha­ladhatok, úgy minden továb­bi nélkül ehhez igazodom . .. Ha megszegem ezt az előírást, mint kereszténynek, rossz lesz a lelkiismeretem .. Ez az egyik, a bonni olda­la a Dibelius-féle bibliama­gyarázatnak. Ez pedig a má­sik, az NDK-oldala: „Ha azonban ugyanezt a táblát az NDK egy autóútján látom... számomra semmi kötelező erővel nem fog bírni ilyen tilalom... Ha aztán feltartóztatnak gyorshajtás miatt, csendesen megfize­tem a tíz márka bírságot, a lelkiismeretem azonban tel­jesen mentes marad minden bűntudattól!” Rajta tehát keresztény hit­testvéreink, 120 kilométeres sebességigei az útmenti fák­nak! Amit az NDK-álkim elrendel, nem kötelező líerr Dibelius alattvalóinak. Mint­hogy azonban logikus, hogy ez nemcsak a közlekedési szabályokra érvényes, ebből valósággal beláthatatlan és módfelett meglepő következ­tetések adódnak. A dibeliánusok nem fog­nak ezentúl elismerni sem­mi árcsökkentést az NDK- ban. ők továbbra is a ko­rábbi árakat fizetik ra’d t-" ’ónak a b- - ről is, mit sem törődnek az­zal, hogy a hétéves terv so- í rán emelkedik a televíziós ké- ; szülékek és hűtőszekrények j termelése, undorral utasítják j majd el az 500 márkás szü­lési segélyt és vonakodnak j igénybe venni a vasúti ked­vezményt, ha szabadságra utaznak. Az egyházi hatósá­gok felháborodással vetik majd el a templomok építé­sére fizetett milliós állami hozzájárulásokat. És ha vé­gül az NDK alkotmányában biztosított vallásszabadságot, zavartalan vallásgyakorlatot í és a vallási közösségek ön- ; kormányzatát épp úgy elis- i merik, mint az NDK többi : polgára, akkor Herr Dibe- : lius felsőbbségkígyója a saját ; farkába harapott. Idáig azonban mégsem juthatnak a dolgok, mert a felsőbbségi szakértő végül — : bár inkább pályatársainak és | hittestvéreinek sűrű tiltako- ; zására, semmint az isteni vi- : lágosság hatására — szé- gye-^emre visszavonta írá­sa* (A berlini Eulenspiegelből) : Fejjel a falnak — százhúsz kilométeres sebességgel % Ha az ember igazi szakértő felsőbbségi kérdésekben és ^ még püspök is hozzá, manap- £ ság nincs könnyű dolga. Herr £ Dibelius berlini evangélikus í egyházfő tudna erről beszélni. y Huszonhét esztendeje még £ viszonylag egyszerű volt a ^ helyzete. Elment Potsdamba, ^ felöltötte talárját és Führerjé- ^ nek színe előtt áldást könyör- £ gött az égtől az újdonsült ^ Ezeréves Birodalomra. Elvég- ^ re a náci állam „felsőbbség” ^ volt. £ Azok voltak csak az idők! ^ Ma már jóval bonyolultabb a ^ tényállás. No, a bonni állam — ^ ott egészen világos a helyzet: ^ az éppen a Dibelius szájaíze ^ szerinti felsőbbség, amelynek £ vezetői közt számos egykori jó ^ ismerősét megtalálhatja és ^ amelynek politikájáról a kom- < munisták meg a bibliától el- ? pártolt keresztény társutasaik í egyre állítják, hogy katasztró- ^ fába vezet. Ez a bonni felsőbb- ^ ség Krisztus alattvalója, ezt ? támogatja és ezért imádkozik Dibelius. Korántsem érvényes azon- ,f ban ez az úgynevezett NDK­A katonás rendben sora­kozó köszörűgépek egyike mellett beszélgettünk vele- Külsőre épp olyan, mint a többi „meglett családanya”, s épp olyan munkaruhát vi­sel, mint a többiek, a haját is úgy köti hátra, mint a töb­bi munkásasszony a műhely­ben. A gépe is úgy forog, mint a többieké, és a keze is ugyanolyan ügyes. Vagy mégsem? — Állandóan 115—120 szá­zalék körül teljesít. Néhány hónapban volt csak selejt- je. az is mindössze pár ti­zeid. Nemcsak a saját eredménye érdekli, hanem az egész műhelyé, sőt a gyáré is — mondta róla Kan­dó Bertalan üzemvezető. S mit mond ő? — Április 20-án lesz két éve, hogy a gyárba kerül­tem. Ha el kellene mennem, bizonv rosszul esne. Pedig az­előtt nagyon féltem a gyár­tól, ha rágondoltam, szinte a hideg rázott. Tudja, a ház­tartásban mindent másképp lát az ember. Közösségben csak akkor dolgoztam, ami­kor idénymunkára jártam az állami gazdaságba. Ekkor ismét hozzánk lé­pett az üzem vezetője: — Kérem, azt is tessék ró­la megírni, hogy már önál­lóan el tudja végezni a gép beállítását is — mondta, az­tán ismét magunkra hagyott bennünket. Kecskés Józsefné —, így hívják —, a Diósdi Csapáigy- gyár köszöni se. alig észreve­hetően elpirult, s vizsgálni kezdett valamit a gépen, pe­dig az kezes bárányként csi­szolta eevik csaoágvgvűrű fe­lületét a másik után. A szikra­csóvák fénye egy-egy pilla­natra barna arcára vetődött, kiemelve a gép fölé hajló asszony vonásait. Meethuzott egy kapcsolókart, s újjal cse­rélte ki a már kész darabot. Aztán, mintha a gépnek mon­daná, szólt: __ Kifigyeli az ember, mit c Mraál a beállító, aztan már nem nehéz utána csinálni. Az új szikracsóvát nézve folytatta: __ A gyárba azért jön az e mber, hogy dolgozzon, nem azért, hogy azt lesse, mikor telik le a nyolc óra. Sohasem szoktam ellődörögni a gép­től. A tanítványaimat is mindig erre intem. Fogott is rajtuk a szó. Vagy tízet tanítottam már, de mind meg­állja a helyét. S hogy bizonyítsa, amit az imént mondott, eigy-két de- kádlapot vett elő. — Nézze, állásérám egy sincs. Selejtet sem csinál­tam. Valóban, a papír is ezt mutatja. — Mi a titka? — faggattam tovább. — Ha azt mondom, min­den percet kihasználok, ezzel nem sokat mondtam. Mond­jam azt, hogy szívügyemnek tartom a munkát? Ezt talán elhiszi. Inkább csak annyit mondok, hogy képes vagyok nem enni, de a teljesítmény­nek meg kell lenni. Meg az­tán a versenyben sem szeret­nék elmaradni. Novem­ber 7-re is volt verseny. 147 százalékot értem el. — Hát a selejt? — Az ember a gép „húzá­sáról” megérzi, ha rossz az anyag. Én ilyenkor megállók. Akárhogy mondják is, hogy csináljam, nem csinálom. Volt már ilyen vitám, a végén mégis nekem lett igazam. Senkinek a kedvéért sem csinálok a vállalatnak dupla költséget, mert ha va­lami selejt, azt ki kell javí­tani, persze, ha lehet. Ha nem, akkor meg el kell dobni az egészet és kárba veszett az addigi munka. A keresetét is pontosan szá- montartja. így beszélt er­ről: — Amióta a gyárban vagyok, 1514 forint veit a legkevesebb keresetem, de 1700-ra is fel­ment már.

Next

/
Oldalképek
Tartalom