Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-26 / 22. szám
rest MFCVEI i'JCiiAan 1961. JANÜÄR 26, CSÜTÖRTÖK A rejtett tartalék Növekedő idegenforgalom — Szállodahiány — Kihasználatlan vállalati üdülöházak a Dunakanyarban Ma már kissé bajos lenne a lokál patriotizm us vádjával leinteni azokat, akik a Dunakanyar szinte páratlan adottságainak jobb, célszerűbb kihasználásáért munkálkodnak. Minden illetékes fórumon elismerték, hogy ennek, a természeti szépségekben annyira gazdag vidéknek milyen fontos szerepe lehetne az idegenforgalomban és az üdültetési akcióban egyaránt. A már- már túlzsúfolt Balaton tehermentesítésének szükségessége nem újkeletű kérdés, megoldásához pedig kétségtelenül a Dunakanyar nyújthatná a legnagyobb segítséget; sőt nyújtja is, amennyire felkészültsége megengedi. A közeledő új szezon előkészítése már minden vonalon megindult^ így ez a kérdés is újból időszerűvé vált. Erről beszélgettünk Stefán Lászlóval, a Dunakanyar Intéző Bizottság titkárával, aki nagy lelkesedéssel kezdte meg új működési területén néhány héttel ezelőtt munkáját. Behatóan tanulmányozta a helyzetet, számba vette a lehetőségeket és most dolgozik azon a javaslaton, amelyet rövidesen az illetékes szervekhez juttat el a meglévő adottságok jobb hasznosítása érdekében. — A mai viszonyok között, amikor olyan hatalmas terhek hárulnak népgazdaságunkra — mondotta a beszélgetés során —, délibábos terveket természetesen nem szőhetünk, meg kell maradnunk a realitások szőkébb keretei között, de még így is igen sokat tehetünk. A Dunakanyarban a legsúlyosabb gondot az üdülők, a látogatók elszállásolása és kultúrált ellátása jelenti. Az idegenforgalmi hivatalok már a legtöbb helyen, ahol erre lehetőség van, megszervezték a fizetővendég-szolgálatot. Ez igen jól bevált, számottevő segítséget nyújtott, de a megoldást természetesen nem jelentheti. Egyelőre nem gondolhatunk nagyobb szállodák, motelek építésére. viszont számolnunk kell a Dunakanyar forgalmának további növekedésével. Áttanulmányozva a Statisztikai Hivatal idegenforgalmi vonatkozású adatait, nagy meglepetéssel láttam, hogy a Dunakanyarban az 1957—1959. évi adatok szerint^ 105, úgynevezett vállalati üdülőt tartottak fenn. Ezekben az üdülőkben a férőhelyek száma 3061. Az üdülők legnagyobb része fűthető, tehát téli használatra is alkalmas. Azok az üdülők, amelyek a SZOT kezelésében működnek, télen sem állnak kihasználatlanul, a többi azonban még a nyári főszezonban is úgyszólván parlagon hever. A Statisztikai. Hivatal 21 dunakanyari üdülő adatait vizsgálta meg és dolgozta fel. Jelentésében kimutatta, hogy közülük 11 üdülő kihasználtsága még a nyári hónapok alatt sem éri el az ötven százalékot. Böngészgetjük a statisztikai táblázatot és valóban találunk rajta néhány hihetetlennek tűnő adatót. A Hunnia Filmstúdiónak például Leányfalun tizennégy vendég ^ befogadására alkalmas üdülőháza van. A nyári szezonban az üdülő kihasznált- sági foka 18,3 százalékos volt, ami évi átlagban mindössze 6,1. százalék. Ez azt jelenti, hogy ebben az üdülőben kereken tizen hatszor annyi üdülőnapot tölthettek volna el a vendégek, mint amennyit eltöltőitek. Nógrádverőcén a Csemegekereskedelmi Vállalatnak 3C személyes üdülője van, ennek kihasználtsága a nyári idényben 51.5 százalékos volt, éves viszonylatban csak 20—22 százalékos. A Dunakanyar leglátogatottabb helye tagadhatatlanul Vi- zegrád. Itt, a többi között s Nyugat-Pest megyei Népbolt Vállalat tart fenn egy húsz személyes üdülőt. A legforgalmasabb nyári hetek alatt sem haladta meg kihasználtsága az 51,1 százalékot, éves viszonylatban pedig a 17 százalékot. A vállalat különben közölte az illetékesekkel, hogy készségesen átadja ezt a visegrádi üdülőt az idegen- forgalomnak, ha helyette — a Balaton mellett kap megfelelő nyaralót. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat az ugyancsak igen népszerű Alsógödön rendezett be egy 33 személyes üdülőt. Itt a vendégek a négy nyári hónap alatt együttvéve 306 üdülőnapot töltöttek el, pedig pontosan 3960 üdülőnap állt volna rendelkezésre. Ennek az intézménynek mindössze 7,7 százalék a kihasznál tsági foka. A vállalat maga is belátta,, hogy milyen súlyos károkat okoz az üdülő fenntartásával a Dunakanyar idegenforgalmi érdekeinek is, a népgazdaságnak is, ezért bejelentette, hogy hajlandó azt átadni a vendéglátóiparnak, amely -itt kitűnő nyári vendéglőt rendezhet be. Stefán László igen tanulságos adatokat szerzett a Szeszforgalmi Vállalat Leányfalun levő (lötyögi üdülőjének forgalmáról is. Ennek a vállalatnak körülbelül kétezer dolgozója van. Áz üdülő tizennégy személyes, és bár az épület jól fűthető, mégis csak a négy nyári hónapban tartják nyitva. 1955-től 1960 végéig, tehát hat év alatt összesen 217 vendég üdült benne, közülük 47 az utolsó évben. Két hétnél hosz- szabb időt csak a vállalat egyetlen dolgozója töltött benne, aki négytagú családjával a múlt év nyarán kereken negyvenöt napot üdült itt. Rajta kívül, a vállalat kétezer dolgozója közül az elmúlt hat év alatt összevissza 23-an töltötték szabadságukat ebben az üdülőben. — Ezt a szembeszökően tarthatatlan helyzetet meg kell szüntetni — mondja Stefán László DIB-titkár. — A kellő mértékben ki nem használt vállalati üdülőket át kell adni késedelem nélkül az Idegen- forgalomnak, amelynek olyan nagy szüksége van elszállásolási lehetőségekre. Az idegenforgalmi hivatal a saját kezelésében majd gondoskodik arról, hogy ezeket az épületeket jobban, gazdaságosabban kihasználja, megsokszorozza bennük a férőhelyek számát és így lényegesen enyhítse a szállodahiányból származó gondokat. Mint fölöttébb jellemző példára, a leányfalui Toronycsárda esetére hivatkozott végezetül Stefán László. Ezt a csárdát még jóval a háború előtt, egy élelmes vállalkozó építette és tartotta üzemben, mint a külföldi vendégek igen kedvelt, 'hangulatos szórakozóhelyét. Volt benne étterem, bár, sőt néhány vendégszoba is. Egykori idegenforgalmi szerepének emlékét mai napig is őrzik az ajtókon látható hétnyelvű tájékoztató táblák. A csárda nagyszerű üzlet volt, főleg a nyugati vendégek látogatták és vitték el hírét mesz- sze külföldre. Sokat jövedelmezett tulajdonosának és sok nemes valutához juttatta az államot. Híre máig sem halt el teljesen, ami abból állapítható meg, hogy még most is minduntalan jelentkeznek külföldi vendégek, akik keresik a Toronycsárdát. Az épületet azonban a főváros egyik kerületi tanácsa vette át, amely tizenkét személyes hétvégi üdülőt rendezett be falai között, dolgozói számára. 1955-től 1959 végéig, tehát öt év alatt mindössze 107 vendége volt; a múlt évben is csak 55, akik együttvéve 489 üdülőnapot töltöttek benne, holott a négy nyári hónap alatt 1440 üdülőnapja lehetett volna. Hogy még komorabb legyen a kép, az értékes épület egyre romlik, az elmúlt hat év alatt összesen 1800 forintot költöttek rá, ennyibe került a — nádtető rendbehozása. A hatósági orvos már elrendelte a túlságosan " megrongálódott melléképületek lebontását és a főépület renoválását. — A vendéglátóipar kezében ez az épület valóságos kincses- bánya lenne — mondja a DIB-titkár —; alsó részében hangulatos magyar csárdát rendezhetne be, földszinti helyiségeiben szép éttermet, emeletén pedig akár bárt, sőt még arra is maradna hely, hogy két felső traktusán négy vendégszobát nyisson. Ez csak néhány kiragadott példa, ami azt mutatja, hogy ezen a téren valóban igen sok a tenni, a változtatni való. A vállalati sovinizmust — közérdekből — igen sürgősen fél-, re kell állítani a fejlődés út-' jából. Magyar László NYERESÉGGEL ZARTA AZ ÉVET A PILISVÖRÖSVÁRI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET A Pilisvörösvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet eredményesen dolgozott 1960-ban. Egyséigiei közül különösen az ipari üzemek, valamint a méhész- és a baromfinevelő szakcsoport működött sikeresein, úgy, hogy mintegy 320 ezer forint nyereséggel zárták az évet. Előzetes számítások szerint a szövetkezet alkalmazottai részére kifizetésre kerülő nyereségrészesedés mértéke 60— 70 fillér lesz a havi kereset minden egyes forintja után. — Sok év óta most zártuk másodízben nyereséggel az esztendőt — mondotta Mezősi László ügyvezető elnök. — 1959 előtt ugyanis jelentős összegű beruházással korszerűsítettük a szövetkezet kőbányáját és mészégetőjét, de más ipari egységeinket is. A ráfordítás most hozza meg gyümölcsét. A bányában és a mészégetőben mindössze tizennyolcán dolgoznak az adminisztrátorral együtt, s a kollektíva több mint 36 ezer mázsa fejtett mészkövet, valamint 19 228 mázsa égetett meszet szállított le az elmúlt évben. — A Piliscsiabán működő méhész-szakcsoportunktól 40 mázsa iftézet vásároltunk fel, s bocsátottunk az Országos Méhészeti Központ rendelkezésére. A méhek re kedvezőtlen időjárás akadályozta a szakcsoportot a nagyobb arányú méztermelésben. A földművesszövetkezet távlati tervei között különben vegytisztító és mosoda létesítése is szerepel — mondotta Mezősi László ügyvezető elnök. A beszélgetés során fény derült arra a visszásságra, amely a szövetkezet szikvíz- üzsme kapacitásának kihasználását akadályozza. A Buda Környéki Vendéglátó- ipari Vállalat helyi üzemei ugyanis ahelyett, hogy a szövetkezettől rendelnek meg a szódavizet, maszektól vásárolják, Nagykovácsiba pedig, ahol a szövetkezetnek szintén működik szikvízüzeme, Budapestről szállítják a szódavizet, holott ha helyben szereznék azt be, megtakaríthatnák a szállítási költségeket. A szövetkezet vezetősége reméli, hogy az illetékesek mielőbb megszüntetik ezt a fonákságot. <dé) Mennyi a földadó? A termelőszövetkezeti tag háztáji gazdasága kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után négy kiló búzát vetnek ki földadó címén. A kivetett búzaföldadó az adózó szabad választása szerint búzában vagy pénzben egyenlíthető ki. Varsó mégis él! 1945 januárját írtuk. A véráztatta szovjet föld lesöpörte testéről a hitleri hordákat. Románia felszabadult népe együtt harcolt a szovjet csapatokkal a nácizmus végső leveréséért. Budapest ostromgyű rűjében utolsókat vonaglott a fasiszta fenevad. És Varsóban... a porig rombolt, meggyötört Varsóban új nap virradt: a szc badság napja. Nem maradt itt jóformán semmi, amiből újra lehetet volna kezdeni. Nem volt víz, világítás, fűtés, élelem, laká csak pusztulás és romok. Hitler tábornoka elégedetten jelen hette: „Varsót eltöröltük a föld színéről.. A pesszimisták azt mondták: örökre. A lengyel nép azt mondta: Varsót újjáépítjük és szel lesz, mint volt! Mint mindig — a népnek lett igaza. , 1945 január: a Vár tér Varsóban A Szovjetunió első baráti segítsége a sokat szenvedett varsóiaknak: előregyártott építőelemek — a hajléktalanoknak. 1961 január: Az újjáépült moranőwi lakónegyed, a varsói gettó romjain. A VbSZTIS FIZE2 — Mondja csak meg őszintén, tudna maga több tengelyt is nagyolni, csakhát nem akar. — Már ne mondjon ilyent, hogyne akarnék? Dehát nem megy. Szoros a norma. — Magának szoros, amikor játszva, fél kézzel eléri a 120 százalékot? — Nana... Nana... — így az öreg és hogy-hogysem, az a beszélgetés jutott eszébe, ami nem olyan régen zajlott le művezetőjével. Azzal a mindig mosolygó, jó kedélyű Józsi gyerekkel beszélgetett munka alatt a Vasasról. Mi lesz tavasszal, győznek-e megint itthon. Ekkor lépett hozzájuk a művezető: — Pista bácsi, nem kéne inkább dolgozni? Legyintett. — Megleszek én a munkámmal, nem kell félteni engem. Ha el is beszélgetek egy ki„ csit, majd „ráverek”. Erre gondolt és nem mert határozottan tiltakozni. Csak annyit mondott harmadszor is: — Nana.,. — Hát akkor kezdjünk hozzá. Előkerült a stopper, a ceruza, a jegyzetfüzet s az új esztergapad forgórésze megindult. Sivított a kés, pörgött a forgács s odahullott zizegve Pista bácsi lába elé. — Többet kérnek, hát adjunk többet. Emlékszik, hány gyűlésen mondtuk, hogy emeljük a termelékenységet? Rá se hederítettek. Pedig maga is, meg a váltótársa is tudott volna többet adni. Ha valami elavult, azt felújítjuk, korszerűsítjük. így vagyunk a normával is. Na, minden jót — szólt befejezésül az elemző, s otthagyta az öreget, aki éhezte, persze, hogy érezte, igaza van ennek az embernek. Másnap majd hanyattesett a csodálkozástól: kerek egy percet vettek le az eddigi időből. Ezt már nem hagyta szó nélkül. — Hogyan képzelik? — állított be a normairodára. — Mit gondolnak, hogyan fogom elérni a száz százalékot? Erre adjanak nekfm választ. — Naponta húsz tengellyel többet kell lenaavolnia, mint eddig, akkor meglesz a 120 százaléka — válaszolta a normás. — Képtelenség ... lehetetlenség ... — Tudja mi a lehetetlen, Pista bácsi? Maga mesélte nekem a múltkor a klubbon: kerek asztal egyik sarkára ülni De ezt a normát túlteljesíteni nem az. Én ismerem magát, és ha akarja, már most fogadok magával: egy hónap se kell, megint a 120 százalékot ostromolja. Megenyhült az öreg. a térdeit meglazította. — Fogadjunk! — Egy liter bor. Stimmel? — Aki veszít, az fizet. Senkihez sem szólt az öreg aznap, sem másnap. A tízórai valóban tíz percig tartott. s az ebédidő sem nyúlt hosszabbra, mint húsz perc. És a Vasas? Ja. arról tárgyalt ugyan Pista bácsi most is, de amikor már kifelé lépkedtek n kapun. Az első nap kettőnél több sehogy sem készült el Hol van még a húsz? Nézegette a fényes felületű tengelyeket, s egyszer csak tágra nyílt a szeme. J . — Hát ez az! Ez az! Elővette a normalapját. Igen. naponta majdnem egy óra eltelik a köszörüléssel. — És ha növelném „ vágóerőt és a vágási sebességet? — nyúlt a tudás tarisznyájába Pista bácsi. Aztán lelohadt a kedve. — Ez egymagában nem eléa — morfondírozott magában. — Hát mi kell még? Mert ezzel csak a főidőt csökkentem. Mi lesz a mellékidővel? Azzal a fránya köszörüléssel? S erre is rájött: ha helyesen választja meg a forgás- sebességet és a forgácske- resztmetszetet, kevésbé kopik a kés éle, ritkábban kell leállítani a gépet, odamenni a köszörűhöz és kiképezni az eldeformálódott vágóéit. Elindult a 1 szerszámkiadó felé. v — Visszahoztam a késeket. Nem kellenek. Adjál helyette kemény fémszerszámot. — Nem jó a gyorsacél? — Nem, mert annak alacsony a melegszilárdsága. — Ebben igazad van. Amikor visszament gépéhez, ragyogott az arca. Befogta a szerszámot, aztán a tengelyt, beindította n gépet. A forgássebességet is növel- , te. egyre feljebb ... Hogy mi történt ezután? Kopogott a normairoda ajtaján. — Már menint. baj van. Pista bácsi? — kérdezte rsodál- k~-r>a az alacsony időelemző. — Bai éppen nincs .. csak azt. akarom mondani, várion meg a kapunál munka után. Menissmk azt a liter bort. Kifelé ment már. amikor hozzá■iörmögte mély basszus- hangián; — Év fizetem, hogy a macska rúgja meg ... O. T. A gyárban k. Pista bácsi végzi a tengelyek végeinek nagyolását. Ezt csinálja hónapok óta. Még annak idején megállapították a normát s azóta is eszerint dolgozik. Jól begyakorolta ezt a fázist, el is érte minden hónapban a 120 százalékot könnyűszerrel. (Többet nem teljesített, mert ez volt a „plafon”, nem fizettek érte.) Amikor aztán a szerelők megnyomták a gombot és terven felül szükség lett volna a tengelyre, Pista bácsi összecsapta a kezét: — Hát megcsinálom, de csak túlórában. Hiába, gyerekek, nem birok többet nyolc óra alatt. így aztán 100—200 forinttal még több lett a fizetés. Az egyik időelemző felfigyelt erre a jelenségre, szólt i az osztályvezetőnek, lényegé- i ben ekkor kezdődött Pista bá- i esi „nagy ügye” az apró ter- i metú normással és az új nor- mával. \ Éppen fogást váltott, ami- \ kor megjelent mögötte az idő- ! elemző. — Pista bácsi — mondta az \nagy nyugalommal. — Ugye, ! megérti, hogy ez nem mehet \így tovább? \ Kékesen pöndörödött a for- j gács az öreg lába elé, nézte I egy darabig s mint aki nem ; sejt semmit, megkérdezte: ; — Mi nem mehet így to'vább?
