Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-04 / 286. szám

1960. DECEMBER 4. VASÁRNAP W»r MEGYEI srfCMtW 5 KÖNYVESPO LC XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV Feketén bólingat az eperfa lomb|a tünk. Mégis: hiányérzettel, kissé csalódottan teszi le a kö­tetet a kritikus — olvasó. Mert éppen arról kapott, olvasott a legkevesebbet, ami legjobban érdekelte volna: a ma emberé­ről. a ma problémáiról. Nemcsak a prózában, a lí­rában is hiba. ha — eltűnik az ember. Ha kiegészítő- j e lesz a tájnak, s nem for­málója, alkotója. Hajnal Gá­bor kötetében pedig az ember, maga a költő is, csak ilyen szerephez jut Hiba lenn#» a versek címéből ítélni, mégis: már maguk a versek címe is mutatja azt, hiszen legtöbbször a téli tájjal, az esővel, a köd­del büszkélkednek címűkben, s erről vallanak nemegyszer nagyon szépen, nagyon elta­lált költői képekben a strófák is. Hajnal Gábor költészete fokról fokra emelkedett, min­den kötetében meglepte az ol­vasót. Most — úgy érezzük — elmaradt ez a meglepetés, bár költői eszközei tovább csi­szolódtak. kifejező készsége tisztább és egyszerűbb lett. de ezzel verseinek témája nem tartott lépést, a7. újabb for­ma meglelése nem párosult a7. új tartalommal. (Magvető Könyvkiadó.) tm) Lamar: A HÓS FIA L amar (Lalju Marinov), az idősebb bolgár költő- nemzedék egyik legjelentő­sebb egyénisége. Kora fia­talságától fogva a különbö­ző forradalmi mozgalmak ol­megoldásra a lelkesültség el­ső pillanataiban senki sem gondolt. Az alig héteszten­dős Arany Laci ebben az esz­tendőben még nem. nagyon lehetett a gödi Duna-part birtokosa, annál kevésbé ül­tethette édesapját az öreg eperfa alá. Szóval, ha már Nagykőrö­sön járok, ahol Arany János, miután Világosnál lehanyat­lott a szabadság zászlaja, ki­lenc esztendeig oktatgatta az öreg iskola kisdiákjait drága anyanyelvűnk szépségeire, meg kell látogatnom a költő körösi emlékeinek fáradha­tatlan gyűjtőjét és önzőjét, hátha tud valamit mondani a gödi legendáról. Ahogy elindulok a gimnázium felé és szembe tűnik a faköpönyeg, amely már védi a téli fa­gyok ellen a költő szobor­alakját, Juhász Gyula szép verse is eszembe jut: A nagykőrösi magyar éjszakában Így bandukoltál akkor, mint ma én, Rossz csillagok jártak szegény hazádra S te voltál itt a biztos, méla fény. Elnézem a szobát, hogy gyertya mellett A balladák és penzumok között Éltél szelíden az emlékezetnek. Siratva egy elzúgott üstököst... ... Lábad nyomában lépek elmerengve A magyar éjben, ahogy ballagok, S lenéznek rám biztatva, messze, messze, Kik téged láttak itt, a csillagok. 1. Jelentem a völgyemből, emberek: szitál ködből a hűvös permeteg, remeg a szirma-hulló rózsa-sor, borzong, a nyír, s a mogyoró-bokor. Halkul a megmaradt madár-világ, de hangoskodnak fenn a vadlibák, s ahol szőlőt nevelt a napsugár, éjjel falánk vaddisznó-csorda jár. 2. November. Itt a nagy halotti tor. A völgy, mint ossziáni táj, komor. A szemfedőt terítgeti a nyír, a kőbányában árva vércse sír. A Nagy-Villám ködrésen ideint, az útja csupa sár. Láttam Káint: iszalagot vitt s kereste a fát, melyre felkösse bújában magát. 3. Jelentem a völgyemből, emberek: az erdő fái búgó hangszerek. Pár napja fújja egy erős tüdő: a viharosan hűlő ősz-idő. Tudom, valakit várnak fenn a fák, azért harsognak, mint a harsonák. Jön — jelzi már egy ormos messzi táj: a hermelin-palástos Tél-király. A múzeum széles üvegajta­ján keresztül látom, hogy nem a legjobbkor jöttem, Tő­rös Laci bácsi az egyik sa­rokban, a falon függő, be- rámázott kéziratok alatt, nagy sereg gyereknek ma­gyaráz éppen valamit. Ami­kor meglát, félbeszakítja elő­adását. — Nézegessétek csak ezeket Rövidesen bemutatásra kerül a Különös kirándulás című színes angol filmvígjáték. míg az ura végez az evéssel. Akkor koccintottak. — Egészségedre, Ambrus! — emelte magasra poharát. — Neked is! — bólintott amaz és megdöntötte a poha­Ujra töltött, csak akkor rakta el a tányért, gyűjtötte tenyerébe a lehullajtott mor­zsákat. Ambrus megtörölte száját, s rágyújtott. — Hallod-e, kutyanehéz em­berek! — szűrte a szót a fo­gai között. — Azok... — hagyta rá. — Nehezen mozdulnak az újra. Pedig én mondom, okos dolog ez a közös ... Egy pillanatra elkomorult tekintete. Tehát így döntött. Mindegy, ö tudja. Ebben a házban mindig Ambrus volt a gazda. Szövetkezet... Az igazat megvallva, félt tőle. Eddig csak Ambrus paran­csolgatott neki. Ezután ... — Hogy gondolod? — sza­ladt ki a száján. — Megyünk mindannyian. Én, te, a gyerek ... — Azt lesheti! — vágódott ki az ajtó hirtelen. András lépett be, a megmaradt fiú. A másik negyedik esztendeje jár valahol a városon. — Lassabban, te! — nyomta meg a szót Ambrus. — Márpedig én nem me­gyek! — erősködött a le­gény. — Eddig is csak maguk miatt tartottam ki. Hogy boldoguljanak a kilenc hol­don. Ezután azonban ... — Hogy mit teszel, azt én mondom meg! — állt fel Ambrus és kihúzta a derekát. András csak legyintett. — Kár... Már az esti vo­nattal megyek. — Mész? Aztán hova? — A bátyámmal könnyeb­ben szót értek. Majd keres helyet... Az asszony óvatosan cu- rikkolt az ajtóig. Még nem tudta, mit tesz pontosan, de érezte, segítenie kell. Amb­rusnak. Segítséget hozni. —■ Szóval elhagysz... — dünnyögte csöndesen maga elé Ambrus. — Elmész, mint a többiek? — El... — Meghátrálsz ... — De... — Nem gondoltam, hogy ennyire gyáva vagy. Hogy ennyire gyáva legyen az én fiam. — Nem igaz! — nyakasko- dott a fiú. — Te is tudod jól, hogy... Nem közösködöm senkivel. Ennyi az egész. Ambrus csak a fejét csóvál­ta. — Ne áltasd magad! Tu­dom régóta, hogy elkívánko­zol. A könnyebb élet csábít. A város. Az aszfalt. — Lehet... — vont vállat András. — János is így gon­dolta. — Persze — mondta szomo­rúan az öreg, inkább csak magának. — Nagykorú vagy, a magad ura. Állást találsz bárhol, pénzt keresel, tiéd a világ... — Magának könnyű. Két-há- rom év és nyugdíjba mehet. Nincs gond ... nyugodt élet... — És a föld? Mi lesz a föld­del? Ki műveli, ha elmentek mind, fiatalok? Egy vállrándítás volt a fe­lelet. — Hát. igen ... —- korholta önmagát Ambrus. — A hibát mi követtük el. Mi, felnőttek. Egykori sommás cselédek. Hogy földünk lett, jószágunk, pénzünk, házunk, óvtunk, fél­tettünk benneteket még a széltől is. Minket bezzeg :;; Eh, hiába szó! — s legyintett hozzá. — Mit tudhatsz te ar­ról, hogy mit jelentett ne­künk a föld? Nem kilenc hold, de még kettő is megtette vol­na. Ha van. — Régi mese. Talán igaz se volt. — Te — hördült fel Amb­rus, hogy az ablak üvege is belerezzent. — Jól van, jól! — hunyász- kodott a fiú. — Volt nincs. Ez a lényeg. — Neked. — Nekünk... — Gondolod? — Tudom. — András — vágódott ki a konyha ajtaja s szinte röpült a tegnap még tartózkodó lány a legény mellére. — Hát te? — szökött ma­gasra a fiú bozontos szemöl­döke. — Mondd, csakugyan igaz? — Mi, te? — Az, hogy elmész. — El... — hajtotta le And­rás a fejét. — Nekünk! — figyelmeztette csendesen az apa. — Akkor is — dacoskodott a fiú. — Nem teheted Nem hagy­hatsz cserben minket! — tü­zelt a lány. — Engem ... — Nem a világ végére me­gyek. — Elveszítesz ... — Ezért? — örökre. — Hát el. Akad lány Pes­ten is. Klára nem szólt, csak meg­fordult csendesen. Várt még egy pillanatig, talán valami csodára várt, aztán megindult összetörtén, szárnyaszegetten, akár a sebesült madár. Miért is küldte az asszony? Meg­alázni ... Lassan vánszorgott az aj­tóig, aztán kicsapta nagy erő­vel, hogy kilincse koppant a faion. Amint kilépett, riadt futásba kezdett, mint aki önmaga gyalázata elől mene­kül. Nem látta a kertkapuban álló férfi meglepett arcát, aki hosszan bámult távolodó alakja után. A konyhában úgy ánt-zemben egymással apa és fiú, mint viadalra készülő két ka­kas. Í — Jo estét mindenkinek! ^ Apa és fiú megpördült ten-^ gelye körül, mint két dróton ? rángatott báb. Az ajtóban Já- ^ nos állt, az idősebb fiú, fe- ^ jében kalap, kezében bőrönd. ^ Úgy bámultak rá, mint vala- íj mi kísérteire. 1j — Te itt? — tátogott And- 2 rás. ^ — Amint látod, öcsém. Hal- í lottam, nagy fába vágtátok a í fejszét. Hazajöttem. Segíteni. ^ Ambrus szeme felfénylett. 1j A régi harag — amikor még 1j elment a fiú — egyszeriben ^ tovaröppent felhős homloké- 1. róL ^ — Fiam! — nem szólt töb-^ bet, csak a tenyerét nyújtotta. íj János megszorította dereka-^ san. 1j — Úgy jó, ha a nehéz na- ^ pókban együtt a család. — És ... végleg ... vagy í csak... 2 m y — Végleg, öcskös. Maradok.^ — És a gyár? A város? — Köszönöm, megvannak ^ nélkülem. 1j y — írhatnál néhány sort a 1j gyárba — szólt csendesen az 1j apja. — Hogy felvegyék. Oda- 1j készült... r. y — Hm ... — morfondírozott ^ János, de tovább nem jutott. ^ András, mint a villám rob-^ bánt ki az ajtón, s már vala- ^ hol az utcában csörtetett, ami­kor felzengett szava fájdalma­san és hívón: — Klári... Kláááári! a kéziratokat — biztatja sze­líd szóval a gyereknépet — amíg elbeszélgetek a bácsival. A PETŐFI SÁNDOR dik osztályának tanulói. Vá- lyi Sándorné tanárnőjük ve­zetésével azért látogattak most el a múzeumba, hogy itt tartsák meg a „magyar órát”. — Most jutottak el Arany íj Jánosig — mondja Törös 1j László — és tanárnőjük 1j ÚQV gondolta, hogy a gyéré­ül kék lelkében sokkal mélyebb ^ és maradandóbb nyomot $ hagy az anyag, lia itt, az 1j Arany-relikviák világában is- 1j merkednek meg vele. 1j Bevonulunk a parányi igaz- íj gatói szobába és röviden elő- j adom kívánságomat. Már $ előttem fekszik a kritikai ki- j adás fölnyitott kötete és ol- j vashatom a Családi Jcör vé­lj gén a dátumot: 1851. április j 10. j — Ezt a verset tehát Arany j még Nagyszalontán írta, an- j nak az eperfának az árnyé- | kában, amely ottani udva- j rukon állt. Ide, Kőrösre, csak j 1851 őszén került. Még mi, á körösiek sem dicsekedhetünk j tehát x>ele, hogy a mi váro- 1j sunkban írta volna, j Ezzel le is zárulnak a gödi legenda aktái. Megyünk visz- <j sza a gyerekekhez. Az egyik j szoba^ közepén széles vitri- j nek őrzik a körösi emléke- j két, Arany János tanár úr 1j kezenyomát. Tőrös László j szeretettel mutogat, magya- 1j ráz. j 1— Nézzétek csak — mond- 1j ja a köréje sűrűsödő gye- j rekhadnak — így javítgat- j ta tanítványai dolgozatait. 1j Már ő is piros tintával húz- j ta alá a hibákat ég meg jegy-, j zéseket is írt hozzájut:, íj „Szarvas hiba ez” — írta itt j a füzet margójára. Ez a gye- j rek pedig így írta: „királyá”. 1j Arany tanár úr pótolta az el- j sajnált „l”-betűt, és mérge­den írta mellé: „Királlyá! j Ezerszer igazítottam márr’ j Indul a másik vitrinhez, j — Erre, erre — biztatja a 1j (lyerelceket — mindig csak j balra, balfelé mint a politi- £ kában. j — Ezek Arany János k&- j rösi emlékei — mondja T5- 1j rös László — évek óta gyűj- j tögetjük és most úgy ter- j vezzilk, hogy szép, díszes 1j könyvben kiadjuk vala- 1j mennyit. í A FALRÓL tekint. í a kipirult arcú íj gyerekekre Arany János j nagykőrösi tanár úr nagy í bajuszú arcképe. Én meg 1, orra gondolok, hogy a gödi 1 legenda szertefoszlott ugyan, de az Arany-relikviák között tartott magyar óra minden- j képpen fölér vele. Magyar László a gödiek a nyári kirándulók­nak az idegenforgalmi att­rakcióvá nevezetesedett eper- fát. Az évszámok ugyan gya­núsak kissé, hiszen a térkép 1883-ban készült, egy kerek esztendővel Arany János ha­lála — után, ami azonban nem zárja ki a gyönyörű • le­hetőséget. Hogy is zárná ki, hiszen Laci gyerek megsze­rezhette a birtokot jóval a térképkészítés időpontja előtt, és vendégül láthatta ott jó­val korábban is édesapját. Mindenesetre határozatba ment, hogy széleskörű nyo­mozás indíttatik a valódi igazság föltárásáért. Ai/ÁDUnviif valamirevaló nltAKMLLl lit Arany-kiadás egyetlen szempillantás alatt tisztázta volna ugyan a kér­dést, hiszen a vers alatt rend­szerint megtalálható megírá­sának időpontja is, 1851, de úgy lehet, erre a legegyszerűbb Ha már nagykörösön ^Soi­tam magamban a tornyos ta­nácsháza előtt —, benézek az öreg gimnáziumba is, meg­keresem Tőrös Laci bácsit, a gimnázium Arany János Múzeumának tanár-igazgató­ját és tőle kérdem meg, mint leghitelesebb szakembertől, lehet-e valami igazság az alsógödiek első hallásra is képtelennek tetsző legendá­jában? Ezt a legendát egy nem rég előkerült öreg tér­kép szülte. Ennek tanúsága szerint a múlt század nyolc­vanas éveiben Arany Lász­lónak, Arany János fiának, akinek nevét a magyar lite- raturában először Petőfi Sán­dor örökszép ürgeöntő ver­se örökítette meg, tekintélyes birtoka volt a gödi Duna- parton. Ezen a részen, vala­melyik régi udvar közepén, öreg eperfa áll. Nyilván ez gyújtotta fel a helyi fantá­ziát, kisülvén, hogy Arany János csakis ez alatt a tere­bélyes eperfa alatt írhatta meg egyik legszebb és leg­népszerűbb költeményét, a Családi kört. A vers máso­diksorában olvasható is, hogy „Feketén bólingat az eper- fa lombja ...” A gödi lokál- patrióták szemében így az öreg eperfa röpke pillanatok alatt döntő bizonyítékká te­rebélyesedett. Lelki szemeik­kel szinte látták, amint öreg Arany János csöndesen ül­dögél a nevezetes eperfa tö­vében, a lomb szelíd suso- gása elébe idézi a nagysza­lontai estéket és már nyúl is a penna után, hogy papírra vesse a varázslatos hangula­tot. Bizony szép is lenne, jó is lenne, ha igaznak bizonyul­na ez a mese. Milyen jogos büszkeséggel mutogathatnák Különös kirándulás ~ r Aprily Lajos: Három jelentés a völgyből dalán találjuk, kezdetben \ csak szíve, ösztönei terelték j a forradalmi csoportokhoz, de \ később — mintegy a har- \ mincas évektől — már mint \ tudatos harcos vett részt az \ eszmei küzdelmekben. Költői \ fejlődése szempontjából is í hosszú utat járt be: külön]é- I le futurista és expresszio- \ nista kísérletezések után i megtalálta azt a letisztult, j a bolgár költészet legszebb \ hagyományait továbbvivő em- í béri hangot, amely ma is jel- \ lemzi líráját. „A hős fia” című elbeszélő- j költemény Goránról, a vő- • röshadsereg egyik bátor bol- \ gár katonájáról szól, aki j részt vett a magyarországi j harcokban is. Mintha saját : élményeit írná le a költő, j hiszen ő is itt küzdött a né- | metek ellen... Ez a költemény: modern \ históriás ének, művészi, mai j nyelven írt költői elbeszé- \ lés. Nyelvében, ritmikájában, j jellegében modern, de széllé- \ mét, felépítését, sriniktúráját \ tekintve az ősi, népi gyöke- j rekre nyúlik vissza, innen ha- j tóereje és magas művészi ér- \ télce. Hisz ha egy költő meg- \ találja a helyes szintézist né- \ piség és modernség között, j akkor már jelentős részt \ megoldott a huszadik század ■ költőinek feladatai közül. A kis kötet az Európa Ki- \ adónál jelent meg, Nagy • László tolmácsolásában és • igen szép kiállításban.- b - j Passu fii László: SÁRKÁNYFOG P assuth László új, kétköte­tes regénye ismét egy csodálatosan élő színekkel megfestett, történelmi freskó. „A mantuai herceg muzsiku­sának’’ írója elbúcsúzott az olasz ég derűjétől, az udvari dámák selymeitől és könnyed mosolyától. Erdélybe vándo­rolt, hogy számot adjon az ifjú János Zsigmond koráról, amely két hatalmas férfi. Batthyány és Bocskai uralkodása határá­nak választóvize volt. Erdély­ben pallérozatlanabbak a nyel­vek, nehézkesebb az urak moz­gása, mint Olaszhonban, a ko­pár, nyirkos levegőjű paloták termeiben szinte a levegőben ül a béna félelem a császár és a szultán között egyensúlyozó országért. S mintha az ifjú uralkodó Itália-rajongása, a Mantuából küldött énekesfiúk dalainak szeretete Passuth visszavágyódásának halk (hang­ja is volna. A lélek visszavá­gyódásáé a korba, amelyet mai fejjel annyira élőn teremtett újjá. Látjuk magunk előtt a re­gény minden egyes lapját. Alakjait ismerjük, cselekede­teiknek lélektani alapját is. A történelem kézzelfoghatóan közel kerül hozzánk, az esemé­nyek leszállnak a történelem trónjáról, a királyok, fejedel­mek, főhercegnők és császárok ugyanolyan élők, mint valójá­ban lehettek. Csak lefújták róluk az utókor évszázadok alatt rájuk tapadó bámula­tát..; gy érezzük, Passuth Lász­ló ismét önmagához mél-1 tót alkotott. Nyugodt, a szén- j vedélyeket is egyszerűen, a ma- j guk emberi valóságában be- \ mutató, mértéktartó könyvét í különös örömmel veszi kézbe ! a mai ideges korban az olvasó.; Olyan ez a könyv, mint egyet-; len hosszú, egyenletes lélegzet- \ vétel, amely minden egyes j pillanatának megvan a rendel- \ tetőse. Aki h’ta, pontosan, tud-, / ta mit akar, tudta hová: tart és hogyan — s ere jé- ^ nek tudatában soha nem tett: egyetlen, a kelleténél gyorsabb^ lépést sem. $ _ V - ; / Hajnal Gábor: \ TENGERRE VÁGYTAM \ A hetedik verseskötet, amit! Hajnal Gábortól a vers-! kedvelő olvasó kézbe vehet. ! Olyan versek, amelyek először j a kötetben látnak napvilágot,: az utóbbi esztendők költői tér-; mései. 5 A kötetben szépszámú vers,! amelyek nagy többsége a ma_ ; gyár tájat, a falut, a várost í énekli meg. a tájat, amelyet j újra és újra felfedezünk, min-: dig jobban és jobban szere- <*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom