Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-31 / 308. szám
PEST MEGTE! VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK’ TIZENHATEZER IV. ÉVFOLYAM, 308. SZÁM ZOTT SÁG A ts A MEGYEI TANÁCS LÁPJA AHA 50 FILLER 1960. DECEMBER 31. SZOMBAT Magyar kormánykitüntetésben részesítettek öt szovjet repülőt A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetésben részesítette a szovjet polgári légiforgalom öt repülőjét azért a segítségért, amelyet a magyar polgári repülésnek nyújtottak. A szovjet pilóták segítséget nyújtottak a szovjet típusú repülőgépek vezetésének elsajátításában, átadták tapasztalataikat a magyar légiforgalom dolgozóinak. Az Elnöki Tanács a munkaérdemrend kitüntetést adományozta Ny. J. Mazur első pilótának, a szocialista munkáért érdeméremmel tüntették ki P. M. Petrov másodpilótát, V. V.' Satyilov navigátort, P. A. Pecsorin rádióst és A. Ny. Holin hajózó szerelőt. __________ H elyi népi kormányzatok Tibetben A Kínai Népköztársaság tibeti területének hetvenkét megyéjében, valamint kisebb közigazgatási egységeiben, a több, mint kétszázharminc kerületben és ezerháromszáz sziangban helyi népi kormányzatot választottak. A helyi kormányzatok felállítását a lakosság nagy örömmel üdvözölte. A megye minden tsz-ében hozzáláttak az 1961. évi tervek készítéséhez A termelőszövetkezetek tervkészítéséről érdeklődtünk a megyei tanács mezőgazdasági osztálya közgazdasági csoportjánál. Balogh Gabriella statisztikus sok érdekes és figyelemre számottartó dolgot mondott el. A legfrissebb adatok szerint Pest megyében a szocialista szektor részaránya az összes területhez viszonyítva nyolcvan százalék körül van. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek földterülete a december 1-i állapothoz képest a megye összterületéhez viszonyítva csaknem húsz százalékkal növekedett. December hónapban újabb huszonhárom termelőszövetkezeti község alakult Pest megyében. Az új termelőszövetkezeti községekben a termelőszövetkezetek többsége már megalakult és több tsz- közság meg is kapta a földrendezési engedélyt. Ezek között van Torbágy, Csömör, Gödöllő, Mogyoród, Szada, Ecser, Nyáregyháza, Pilis, Az ifjúság még szélesebb rétegeit kell bevonni ez „ifjúság a szocializmusért" mozgalomba Az ifjúság a szocializmusért mozgalom eddigi tapasztalatairól s a további tennivalókról tanácskoztak pénteken délelőtt a KISZ megyei bizottságánál* tagjai és a járási titkárok. Holló András beszámolójában elmondotta, hogy ebben az esztendőben 338 alapszervezet 10 128 fiatalja vett részt a mozgalom különböző feltételeinek teljesítésében. Örvendetes, hogy a KISZ-tagokon kívül 2561 KISZ-en kívüli fiatal lány és tiú kapcsolódott be a mozgalomba. Ez azt bizonyítja, hogy az alapszervezetekben sikerült megteremteni a jó kapcsolatot a. még szervezeten kívüliekkel. A beszámoló és vita eredményeként megállapították, hogy a jövő évben sokkal körültekintőbben kell a megye KISZ-vezetőinek és aktivistáinak dolgozniuk, hogy a mozgalom sokrétűbb, színesebb, gazdagabb és vonzóbb legyen, mint eddig volt. Újdonság a mozgalom feltételei között: nagyobb szerepet kap a takarékosság, a hulladékgyűjtés s a munka- módszerátadás. Nagy jelentőséget kap az ifjú traktorosok versenye s a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok vetélkedése a szakma ifjú mestere címért. A tanácskozáson néhány fontos kérdést is tisztáztak: többek között azt, hogy a József Attila olvasómozgalom éppúgy hozzátartozik a kulturális követelményekhez, mint a színjátszás, vagy a közös mozilátogatás. A mozgalom résztvevőinek ezentúl a sportkövetelményeknek is eleget kell tenniük. Módot ad erre a májusban kezdődő Kilián-próba, az üzemi alapfokú bajnokságok, az alapfokú sportvezető- és a társadalmi edzői tanfolyamok. A hozzászólásokból az is kiderült, hogy az ifjúság a szocializmusért mozgalom szervezése valamennyi járásban megkezdődött. A fiatalok egy része már kitöltötte a jelentkezési lapot s készül a feltételek teljesítésére. B. I. Hasznos tanácsokkal szolgáló diafilmek — Itt a Pest megyei Tanács népművelési osztálya. — Hallottuk, hogy a Népművelési Intézet minden megyének küldött a társadalmi szertartások módszereit ismertető diafilmeket. ■Arról szeretnénk érdeklődni, megérkezett-e már ez a csomag? — A napokban kaptuk még. Százharminc diafilmet küldtek. úgy hogy százharminc községi és járási kultúrház- nak és népművelési felügyelőnek adhatjuk ki ezt mi is. _ Miért tartotta fontosnak a . Népművelési Intézet ennek az akciónak megszervezését? Milyen eredményt várnak tőle? — A társadalmi szertartások. az esküvők, névadó ünnepségek. temetések és ballagások-' még annyira új hajtásai a társadalmi együttélésnek, hogy szabályaira, törvényeire még nem jött rá magától mindenki. Ha ezeket a filmeket megkapják a községek, nem kell saját maguknak módszereket kidolgozni özeknek az eseményeknek megrendezésére, átgondolt. sokszor megvitatott program áll rendelkezésükre. — Mikor küldik ki ezeket a filmeket? — Január végéig megkapja minden érdekelt. (V.) ■üllő, Farmos, Koka, Tápió- bicske, Tápiógyörgye, Tápió- szentrrtárton, Tápiószöllős és Újszilvás. A többi ts*-község rövidesen megkapja a föld- rendezési engedélyt és így nem lesz akadálya . annak, hogy hozzálássalak a termelési és pénzügyi tervek készítéséhez. Az új termelőszövetkezeti községekben a tsz-ek egy része már kézhez is kapta a működési engedélyt, míg a többiek néhány napon belül kapják meg ezt az oly fontos okiratot. Ennek ellenére már minden decemberben megalakult termelőszövetkezet megkezdte rendes szervezeti életét, a legtöbb helyen a szövetkezeti gazdák saját fogataikkal végezték az időszerű munkáikat, többek között a földek teljes letakarítását, a szántást és a trágyahordást. December 1-én 205 termelő- szövetkezete volt megyénknek. Ezek közül huszonegy termelőszövetkezet növekedett jelentős területtel. Az 1961. évi j termelési és pénzügyi tervek | elkészítését 184 szövetkezet j kezdte meg december elején. Egyedül a dabasi járás terme- I lőszövetkezetei késlekedtek a tervkészítés munkáival. Ezekben a napokban a. . termelőszövetkezetek, még azok is, amelyek jelentős területtel és taglétszámmal növekedtek, hozzáláttak a jövő évi tervek elkészítéséhez. Elsősorban az 1961. évi előtervekre és az 1960. évi tényleges eredményekre támaszkodtak. A tervkészítés munkája során a termelőszövetkezetek meghallgatták tagjaik véleményét, figyelembe vették javaslataikat és a vezetőségi üléseken is hosszas, alapos vita után írták be a rubrikákba a megfelelő számadatokat. A tervkészítés munkájában igen sok segítséget kaptak a termelőszövetkezetek az agráregyetemtől, ahonnan 57 egyetemi hallgató ment ki a tsz-ek tervkészítésénél segíteni, ezenkívül a megyei tanács hat • mezőgazdászt, az állami gazdaságok, az Állami Bizíto- ; sító és egyéb szervek mintegy harminc mezőgazdászt küldtek a tsz-ek patronálásá- ; ra. Megállapítható máris, hogy az 1961-es előtervek alapjában véve jók voltak. A termelőszövetkezeteknek január 15-ig kell elkészíteniük terveiket. Több járásban igen előrehaladott állapotban van a tervkészítés. A nagykátai járásban például már meg is kezdték a járási szervek a tsz-ek terveinek felülvizsgálatát, a gödöllői járásban pedig a napokban látnak hozzá ehhez a felelősségteljes, fontos munkához. Meg kell említeni, 'fogy mielőtt a tsz-ek tervéit a járások felülvizsgálják, mindenütt közgyűlésen vitatják meg és fogadják el a terveket. A felülvizsgálás során tapasztalták, * hogy egyes tsz-ek meggondolatlanul, csak a jövedelmezőséget figyelembe véve, irreális tervet készítettek. Például a szükségesnél sokkal több tenyészkocát és tenyészállatot szándékoznak eladni, noha erre nincsenek meg az előfeltételeik. Másutt nem vették eléggé figyelembe, hogy a nagy munka- igényes növények megműveléséhez rendelkezésre áll-e az a munkaerő, amelyre feltétlenül szükség van. A felülvizsgálat során a tévesen vagy megalapozatlanul tervező tsz- ek figyelmét felhívták ezekre a dolgokra és segítettek a hibákat kijavítani. A december folyamán alakult termelőszövetkezetekben is megkezdődtek a tervkészítés előmunkálatai. Mihelyst a földrendezések megtörténne]'!, hozzálátnak a tervek végleges összeállításához. Számítások szerint legkésőbb március végére a megye minden termelő- szövetkezetében befejeződik a tervkészítés. Az Országos Sertéshizlaló Vállalat pilisi hizlaldája egyike az ország legnagyobb hizlaldáinak. Mintegy IS ezer sertés hízik itt állandóan. A sertéshizlalási terv teljesítésé ben élenjárnak a pilisiek, az első félévben az első helyen végeztek, s ezért vándorzászlóval tüntették ki őket. Most, az eddigi kimutatások alapján, a második helyen állnak, de mindent megtesznek an-> nak érd-ekében, hogy megint az első helyre kerüljenek és *QU náluk maradjon a zászló. Az üzem állandóan modernizálódik. A nagy magtárépület mellett most egy korszerű üzemi fürdőt és öltöző ágMtenek 700 ezer forintos beruházással. 120 férfi és 40 nő tud majd kényelmesen tisztálkodni, öltözni benne. Az illetékesek gondoltak arra, hogy a tervek készítése a fiatal, vagy jelentős területtel megnövekedőit tsz-ekben sok ^ gondot, problémát okoz. Ezért í azokat a szakembereket és egyetemi hallgatókat, akik a í régi tsz-ek tervkészítésénél | segédkeztek, január közepétől í megbízzák, hogy az új tsz-ek- jí ben is segítsenek. Különös gonddal ügyelnek arra és erre felhívták az tsz-ek figyelmét is, hogy tér vezzenek bátran, merészen, ne megalapozatlanul. Örvendetes, hogy az 1980- ban alakult termelőszövetkezetek többsége elsősorban saját4 erejéből akarja megoldani problémáit cs csak végső esetben vesznek igénybe állami hitelt. A tapasztalatok szerint különösen gondos számításokat kell végezni a takarmányszükséglet megállapításánál, valamint az állatállomány növekedésénél. Felhívják a tsz-ek figyelmét arra is, hogy ne termeljenek sokféle növényt, hanem csupán azokat, amelyek megfelelnek helyi adottságaiknak, gazdasági megalapozottságuknak és az előfeltételeknek. A megye termelőszövetkezetei az 1961-es évi termelési ás pénzügyi terveiket legkésőbb 1961. január 15-ig mindenütt befejezik és akkorra megtörténik ezeknek a terveknek felülvizsgálata is. Cs. A. Ez is most épül, a korszerű, hatalmas üstökkel ellátott ta- karmánykonylia. Egy-egy üstben ötven mázsa burgonyát főznek meg egyszerre. Kell is, mert.naponta, 200—250 mázsa krumplit esznek meg itt a hízók. (Gábor felv.) XXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXV .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVvVSXXXXXXX . ■ Hatalmas tüntetés Brüsszel utcáin Véres összetűzés a rendőrség és a sztrájkolok között Végsőkig feszült a légkör a belga fővárosban — Eyskens nyilatkozata Pénteken ismét hatalmas tömeg gyűlt egybe Brüsszelben, a szocialista párt székháza előtt, és követelte a kormány lemondását. A tömeg a székház elől csoportokra oszolva „Eys- kenst az akasztófára!” — „kedden a parlament elé vonulunk!” — kiáltásokkal a város különböző pontjai felé indult. Mint ismeretes, a belga parlament január 3-án összeül, hogy ismét megtárgyalja a ..takarékossági” törvényjavaslatot. A tüntetők egyik menetére a Sabena Légiforgalmi Társasaié székháza közelében a rendőrség kivont kardokkal támadt. A sztrájkolok kőzáporral viszonozták a rendőrök brutalitását, Ezután Lova scsen dőrök vetették magukat közbe. Több tüntető súlyosan megsebesült. A katonasás és a tüntetők körött súlvos összetűzésekre került sor a város más pontjain is. A katonaság a varos központjában megkísérelte, hogy magával hurcoljon több sztrájké lát. A tüntetők azonban kövekkel és téglákkal arra kényszerít ették a katonákat, hogy szabadonboesássák foglyaikat. Ezután lovasrendőrség támadt í a tömegre. A heves össze- | csapás után több sztrájkoló j a földön maradt. A Reuter j ás az AP közlése szerint a katonaság és a rendőrség példátlan brutalitása most már halálos ál dozatot is követelt: Van Der Steppen sztrájkoló munkást a rendőrség halálra verte. A katonaság a 11 napja tartó tüntetések óta nem első ízben lőfegyverét is használta. Feszült a helyzet a dél-belgiumi Mons városában is. A város utcáin a munkások ezrei menetelnek. A sztrájkőrök több helyen barikádokat épí- I tettek. Antwerpenből szintén tüntetéseket jelentettek. A város olajfinomító üzemeinek munkásai elhatározták, hogy szombaton beszüntetik a munkát. Gentben ugyancsak forró a hangulat. A rendőrség letartóztatásokkal igyekszik elejét venni az újabb tömegmeg- | mozdulásoknak. Az AP szé- | rint a hatóságok péntek reg- ; gél öt sztrájkolót őrizetbe .vet- ! lek. Eyskens miniszterel- | nők tanácskozásra hívta össze kormányát. A Reuter közli'. , Baudouin király péntek délelőtt sürgősen niagá- hoz rendelte a keresztény- szociális, a liberális és a szocialista párt vezetőit. A CGT országos méretű mozgalmat indított a belga sztrájkolok megsegítésére. Az ADN értesülése szerint a szervezet eddig csaknem 800 000 frankot küldött a (Folytatás a 2. oldalon)