Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
8 «*T HEGYEI kJfMeip I960. DECEMBER 25. VASÁRNAP FABIAN ZOLTÁN: Óz, a csodák csodája Színes, amerikai film A KÉT GYEREK bem a kocsiba. Berántötták a tolóajtót, megálltak előtte, s mutáló hangon rázendítettek: Kiskarácsony. Nagykarácsony, Kisült-e már a kalácsom? A nagyobbik fiú szeplős volt, Vörös hajú; belülről elemlámpával kivilágított papircsilla- got forgatott jobbra-balra a kezében, mint valami hajókormányt. Favázra kifeszített, piros meg kék lakkpapírból volt a csillag. A ragasztásoknál a szélek alól kitüremke- dett a csiriz, és fehéren odaszáradt. Kevesen voltak a kocsiban; utolsó járat, az éjféli HÉV Szentendrére. A sárga, barna lécezésű padközökben elszórva ült itt is, ott is néhány utas. Mindjárt az ajtó mellett egy középkorú vasutas-házaspár, nekik rézsut, középen egy fiatal férfi és nő. A fiatalembernek hosszúkás, sovány arca volt, vékony szálú, puha, szőke bajusza. Tünödözö tekintettel nézett kifelé az ablakon, nézte a föléjük magasodó, neonfényes Margithidat. — Ilyenkor fáj a legjobban mondta. — Karácsonykor. A nő összerezzent: — Gyere, olvassunk! — Belekarolt. — Fejezzük be azt a csillagászati cikket, amit reggel kezdtünk el. Nagyon érdekes, nem? A férfi nem szólt, aktatáskájából elővett egy képesújságot, szétnyitotta az ölében, s olvasni kezdtek. A fiatalasszony a vállára hajtotta kék-fehérkockás gyapjúsálba fogott, szép barna fejét, úgy olvasott; duzzadt szája némán meg-megrebbent. A kisebbik gyerek sűrű, zömök, fekete fiú volt, a hangja hasított: Ha kisült, hát ide véle, Hadd egyem meg melegébe. AZ ELSŐ PADKÖZBEN, az ajtónál a házaspár beszélgetett. Az ember vaskos, kockaalakú fején vasutas tányérsapka, széles hátán, panyó- kára vetve, vasutasköpeny; a feleségén ilyen köpenyből alakított télikabát, hozzá divatjamúlt, lila kalap. — Látod, mennyire hullik7/ — mondta az asszony. Kicsit $ selypen beszélt, mert két felső % metszőfoga kinyomta az ajkát. % Fölötte, a fémhálón egy össze- % kötözött kis fenyőfa nyúlt vé- % QÍQ• í, Az ura a szeplős fiú kézé- ^ ben a csirizfoltos, kék-piros % papírcsillagot nézte: ^ — Ezek csak olyan pestig betlehemesek — legyintett. ^ — Mondtam, hogy ne ad-t, juk be a ruhatárba. — Seper- \ gette, szedegette kabátjáról a \ ráhulló s a posztó pöszméibe\ betapadó, apró tűleveleket. í — Tudod te, milyen betle- $ hemeket csináltunk mink! j > — A melegben tönkrement. í y — Megcsináltuk kicsiben az£ egész istállót. Bele Szűzmárját^ a Kisjézussal meg Szent Jó- j zsefet, elibük a pásztorokat, a£ barmokat. Kóróbélböl for máztuk ki őket, azután kiszí-^ néztük, s betűztük gombos- { tűvel. A jászolba igazi szál- 5 mát tettünk. Dehát honnan isi vennének ezek a csórók kóró-:I belet meg szalmát?! ^ — Holnap estére tiszta ko- i pasz lesz. — Én voltam az öreg;', hogy olyan vastag a hangom Felvettem a vagya.pám subó-í ját, egy hosszú bot végibe \ csörgtd ütöttem, s mentünk. \ Kendcrlcócból bajuszt is ra-\ gasztottam, meg szakállt. — Szegény gyerekek! — Az: asszony legszívesebben sírva: fakadt volna, hallatszott selyp: hangján. : — Az úrigyerekek mindig\ kíváncsiskodtak. Mink hagy-: tűk, hadd. jöjjenek közelébb,: aztán amikor odadugták az; orrukat a betlehemhez, nagyot döngettem-csörrentettem a bottal; úgy elriadtak onnét, hogy cukorral sem lehetett őket visszacsalogatni. — Nevetett teleszájjal, harsányan. Vastag nyaka belevörösödött. A két gyerek már a második szakaszt énekelte: Jaj, be szép a karácsonyfa, A sok csillag ragyog rajta. A ZÖMÖK, sűrű, fekete fiú oldalvást felvágta a fejét, úgy repesztette a levegőt, a nagyobbik, a vörös hajú, szeplős inkább csak rekedten, mutálva kummogott hozzá. Középütt a fiatalember tovább akart fordítani. — Várj még egy picit! — mondta az asszony a vállán keresztül, s könyedén rátette kezét lapozó ujjaira. A férfi közvetlen közelről, oldalvást kerek, kölykös orrú arcába nézett; belefújt a kékfehér kockás sál alól kibugy- gyant, fekete haja közé. A nő elmosolyodott: — Ezt nem értem. ■— Mit nem értesz?‘ •— Ezt, itt alul. — Felhegye- sedő, kis orrával intett oda. A fiatalember magyarázni kezdte: — A legtöbb csillagnak van mágneses tere, de az A-csil- lagoknak sokkal erősebb a mágnesességük, mint a többieknek. Ezek az A-csillagok a Napnál körülbelül kétszer nagyobb és forróbb égitestek, viszont huszonötször olyan gyorsan forognak, mint a , Nap. — Ezt értem. — Na most, ebből feltételezték, hogy a csillagok mágnesességét tengelyforgásuk okozza, tehát minél gyorsabb egy égitest forgása, annál nagyobb a mágnesessége. — Hosszúkás, sovány arca kipirultál csontos, bogos izületű ujjaival gesztikulált. A fiatalasszony nézett fel rá, nézett. Sötétbarna szeme megpárásodott, duzzadt, rúzs- talan ajkát megnyitotta, s végighúzta közötte a nyelve hegyét. — Később azonban kiderült, hogy nem minden gyorsan forgó csillagnak erős követA Szalmaember és Dorothy közösen sietnek a berozsdásodott Bádogember segítségére. számára hátborzongató) történetet. A mesefilmben, mint minden mesében, végül is az igazság győzedelmeskedik, s Dorothy megmenti szeretett Totóját a gonosz öreglány haragjától. Ami bennünket, felnőtteket is remekül elszórakoztat újra, az a film megkapó zenéje: Harold Arien és Herbert Stothardt muzsikája. Újra felcsendül e^ttünk a ma is élő, slágerként ható Szivárvány-dal, s a többi kedvenc melódia. A főszereplő Judy Gai’land nemcsak bájos jelenség, de vérbeli gyermekszínésznő is, pedig amikor a filmet készítették — 1939-ben — még pályája kezdetén állt. Mesterkéletlen játéka, kedvessége, szárnyaló hangja könnyen utat talál a közönség szívéhez. (Sokoldalú tehetségnek indult, kár, hogy ma már csak mint chansonénekes szerepel.) Természetesen a siker nem egyedül Judy Garland-é. Méltán osztozik benne a három remek beformált mesefi gura : a Szalmaember, a Gyáva oroszlán és a Bádogember. Hogy melyik a jobb, melyik nyújt tökéletesebbet? Nehéz lenne eldönteni. vsak a dicséret hangján szólhatunk a gyönyörű színes felvételekről és Victor Fleming rendező sok-sok ötlettel tűzdelt, mindvégig szellemes munkájáról. Ami azonban egy kicsit megkeseríti a nézők szájízét, az a magyar szinkronszöveg. Az, hogy az énekszámokat meghagyták eredetiben — dicsérendő. De ahogyan aktualizálták, olykor pedig szabályosan pss- tiesítették a film szövegét, az kritikán aluli. Nem tudjuk, mi szükség volt erre. A pesti bemondások jók egy kabarétréfában, de semmiképpen stem állnak helyt egy • me-efilroben, amelyet első- -sorban a gyermek közön ség látogat majd. Ezzel természetesen nem a szinkron szükségességét vonjuk kétségbe — a gyerekeknek kétségkívül könnyebb a magyar hangra figyelni, mint követni a gyorsan váltó feliratokat — de ilyen szinkronizálásra sincs szükség, annyi bizonyos! (—1) C PEIZKNÜR Páti volt és tiszta, akár a hó. Egy ideig visszatartotta még az öreg Baló gondterhelt tekintete, de ma délelőtt... Kósza szellők lopódznak át a fák között, mint pletykás asz- szonyók. Viszik, susogják a hírt: másodszor kondul odalenn á mélyszavú Lukács harang. (3? — A társaság, az emberek . ; : — Talán igazad van. — Ne félj, vigyázok magamra. — A puska ott lóg a szögön! — A farkasokra gondolsz? — Arra is. A hó lecsalta őket a csúcsokról, — Nézd csak! — tüntet el meleg tenyerével az ablakról egy jégvirágot. — A hószőnyeg sima és egész a faluig ér. Az majd összeköt. __/t hószőnyeg már össze{ ^7ljr köt — gondolja s áll égő vággyal, fel- forrósult vérrel. Mögötte a ház csöndes és magányos. Odabenn a kályha szíve halkan dobbanó. Varázsos, csábos ereje van. Volt. A léptek zaját felszippantja a hó. A lába csak eszköz. Sűrű vére űzi, kergeti. Mióta először látta a lányt. Kiduzzadt ütőerében dobol a vér. _ APai örökség. Kék vér. Grófi vér. Az anyai vér alázatos, mint egykor a cselédlány a grófi szérűkön. Hiába harcol ellene. Már az iskolában kiütött a kék vér. Négy iskolán végigvándorolt két év alatt s akkor is csak kegyelemből érettségizett. Erdésznek állt. Gondolta, a magány majd csillapít. Ha szoknyát lát, elborul szeme. A harmadik erdőt vigyázza már. Itt reménykedett, ötödik hónapja élte magányos életét. Akkor meglátta a lányt. Friss im-bam ... bim-bam... hív, csalogat a jó öreg Lukács. Zengő szavától sajog a szív. Fáj. Az egyedüllét. Az, hogy a világból csak apja meg ez a csöppnyi ház maradt. Minden más szertefoszlott, mint a kékesszín karikák, amit apja bodroz ebéd s vacsora után. A város, az iskola, a pajtások, a fiú. Talán az élet értelme is. Melyik fáj jobban? Az egyetem? A fiú? Odalenn a kettő együtt jelentette az életet. Bim-bam ... bim-bam ... Apja már közel jár a völgyhöz. Ott béke van. Karácsony. Mereven bámul a lobogó lángokba, mintha onnan, a tűz mélyéről várná a feleletet. A lángok sziszegnek sejtelmesen, de szavukat nem érti. A rőtvörös fények ölelkeznek, akár a szerelmesek, akiket olykor meglesett a városi park sötét zugaiban. Azokat sem értette, míg át nem fogták az ő derekát is; először csak tánc közben, szelíden és tartózkodón; később a ligeti séták alkalmával, már merészebben és további engedelemre várva; végül a fiú szobájában, ahová először csak az eső elől menekültek. A fiú bérelte a szobát. Tehette. A pesti főorvos fia ... KISKARÁCSONY, NAGYKARACSONY ecember végére si' et-nek az esték; nappal kezdődnek már az éjszakák. Fehér rózsákként hull a hó s a körülvattázott csöppnyi erdészház télben ül. A meztelen fák az égre nyújtják fehér csontvázkezük, akár a kifosztott koldusok. Az erdő virága jég, a fák között a csönd is megfagyott. Ha olykor mégis halk szellő suhan, csak a téli táj becézi bánatát. A házba benéznek a jógvi- rágos ablakok. — Fáj? — Már tűrhető. — S az éjféli áh itat? — Menj egyedül, apám. — Nem hagylak itt! — Gondolod, félek? — Nem. Erdész lánya vagy még akkor is, ha esztendőkig éltél a házak között. — Amikor hazajöttem, azt mondtad: kemény fából faragott az élet. — Igen. Csalódtál valakiben. Az egyetem se sikerült. Mégis álltad keményen. — Akárcsak te. Már három esztendeje, hogy anya itthagyott. A tél egy pillanatra betör a kis szobába. A kandalló mélyén a tűz hiába rázza sziszegve rőtvörös haját. A csönd akár a jég. Pehelymód száll a sóhajtás, mint odakinn a hó. — Szegény... — Maga választott így .;, Ne gondolj rá. Karácsony este van. — Hiába. Fáj. — Menj csak. Ott lenn békére lelsz:. — Ha itt az erdő nem ód nyugodalmat.5 Kegyetlen emlék. Pedig... A tűztől káprázik szeme, lehunyja, hátradől a széken. A képzelet vásznán pereg a film: Bátortalanul torpan az ajtóban. A hideg reszketés szorongó félelemmé változik. A fiú nevet; nincs benne semmi bántás, gúny legkevésbé. Arcán testvéri mosoly, biztató. A nyitott ajtón át kandallót lát először. Zöld cserépből, mint odahaza. A meleg vonz, akár a mágnes. Belép. Oktalan félelem. A fiú szolgálatkész és figyelmes. Kérelem nélkül elfordul, míg kibújik az átázott ruhából és puha plédet teker maga köré. Akkor odatelepszik a kandalló elé, hosszú aranyló haját szárítgatja, a fiú meg teát főz, egy egész citromot csavar bele. Halkan egy húr pendül a lelke mélyén, olyan érzést támaszt, mint mikor először röppent tisztán a hang az apjától kapott hegedűn. Néma rajongással lesi a fiú szavát, s egyszerre természetessé válik minden: az idegen szoba, a fiú közelsége. Csak ülnek, mint testvérek, illedelmesen. Nincs gondolat, se tolakodó közeledés, ami megtörné a percek varázsát. Ha ez a szerelem, akkor a legszebb érzés, ami valaha emberi szívben született. P zeneiem? Keserűen el- húzza a száját. Ismeri önmagát. Pillanatnyi lángolás csupán. Szalmatűz. Az egeket ostromolja, aztán pernye is alig marad utána. Állat vagyok. Ünőt kergető szarvasbika — tör pálcát önN em a szivárvány-hídon túl, hanem a szívek mélyén lakik a boldogság! Ez lehetne a mottója a most fel- j újított színes, amerikai mesefilmnek, amely akarva- j akaratlanul gyermekkorun- j kát idézi. Mármint azoknak, j akik láttuk első budapesti be- j mutatója alkalmával, 1940- : ben. Akkor csodálatos élmé- : nyékét keltett, s így élt két | évtizeden át emlékezetem- | ben. Most, hogy újra láttam, | csalódottan távoztam a mo- ; ziból. Az egykori csodák meg- : koptak, elszíntelenedtek, s a i két évtizedes, féltve őrzött i emlék szétpukkant, akár a j szappanbuborék. j Félreértés ne essék, ezzel í nem azt akarom mondani, ! hogy a mi gyerekeinknek nem ; nyújt majd kétórás rnara- ! dandó élményt a film. Reme- ! kül szórakozhatnak a vará- ! zsosan szép színek és tájak : és Manóország bohókás né- ! pén, csak ... csak éppen szá- ! munikra — az azóta felnőtt ! nemzedék számára — egy ! régi kedves emlék elmúlását : jelenti. ! TAorothy története az ap- ! kJ róságok számára lebi- : lincselő lesz. Hadakozása To- ! tóért, kedves kis kutyájáért, is álma, amelyben megjárja Me- ; seországot, ahol olyan hű ba- ! rátokra tesz szert, mint a ; Szalmaember, a Gyáva orosz- ! Ián és a Bádogember, Biztos {vagyok benne,, hogy. vala- \ mennyi gyerek remekül szó- \ rakozik majd a filmen s \ együtt éli Dorothy-val az iz- \ galmas (néha a gyerekek na, a zsebébe nyúlt, s egy fo-fy rintost dobott az odatartott ? sapkába. | — Már megint rágondolsz —^ mondta az asszony. y — Már hároméves lenne. % — Most kezdem csak érteni $ az A-csillagokat. % — Most tudom csak, mit f tettünk. £ — Én tettem, amit tettem. ^ — Én akartam, hogy tedd. % — És azóta van újabb elmé-f let a mágnesességre? — És azóta sin ss. í f Az asszony hirtelen a tényé- j re közé vette, maga felé fordí- tóttá a férfi hosszúkás, elbo-% rult arcát: í í — Miért bántasz? f — Magamat bántom. j — Karácsony van. . \ — Azért fáj. V A gyerekek a kocsi másik ^ végében ülő utasoktól is ősz- £ szeszedték a pénzt, azután a £ kis, sűrű, fekete félrerántotta ^ a tolóajtót, a vörös hajú, szép- f lős meg ment utána, még ak- í kor is erre-arra forgatva kézé- \ ben a csirizfoltos, kék-vörös \ papírcsillagot. f>. / Nemsokára a szomszéd ko- % csiból zendült fel; ^ Kiskarácsony, Nagykarácsony, ^ Kisült-e már a kalácsom? í r r / ÉJFÉLKOR elindulta HÉV. \ Meg-megdöccenve gördült ki a } sötét, néptélen perronjárda \ mellől, s mögöttük a Margit- \ híd lassan beleveszett a fé- \ nyéktől szőtt, áttetsző éjszaká- > ba. \ kezésképpen a mágneses tere. így ezt a feltételezést is el kellett dobni. — Szörnyű. — Mi szörnyű? — Az, hogy mennyire szeretlek. — Azzal megcsókolta a férfi horpadt, kipirult arcát, a szája sarkánál, ott, ahol puhaszálú, szőke bajusza elkeskenyedett. Te szép, zöld fenyő Köszöntünk ma téged. Fújta a két fiú az utolsó éneket, fújta hadaró szájjal, egyszuszra, hogy minél hamarabb túl legyenek rajta: Hozz örömet, békességet És boldog újévet. A kisebbik gyerek lekapta fejéről a sötétkék svájcisapkát, s odatartotta a vasutas házaspárnak, nem mondott hozzá semmit, dugta eléjük. Tüskés, fekete haja az égnek meredt. A KOCKAFEJÚ, tányérsapkás férfi panyókára vetett köpenye zsebében aprópénz után kutatott: — Nem érdemeltek egy fillért se; még azt sem tud ját óik, hogy csillaggal Vízkeresztkor kell járni, nem Szenteste előtt. — Csak gyűrött tasakban egy rokkant cigarettát lelt magánál. — Adjál már nekik, anyja — szólt a feleségének és rágyújtott a talált cigarettára. — Kiadtuk a sok pénzt semmiért — kesergett az asszony még mindig. De felkattintotta» x hidegtől meghasadozott,$ plasztik ridiküljét; adott egyik ^ gyereknek is, másiknak is<£ htisz-húsz fillért. , v. A ember felesege terderevj tette a kezét: 4 y — Majd csinálok én nekik £ fát, ne búsulj, szebb lesz, mintí a bolti.,-Szólóik a főnöknek, s ^ o.rról a három nagy fenyőről ott az alíorríás mellett, levágok? egy pár ágat. Törzsnek megf? jó lesz a bodza a kapunk mel-% lett, könnyű lesz bele fúrni. ^ A két fiú ment tovább. Meg-$ álltak a fiatal férfi előtt. Az? nem vette észre őket, nézett % maga elé az ölébeeresztett ké-'? pesújság fölött. A nö könyökét % finoman meglökte. Akkor,% inélkül, hogy felpillantott vol- £
