Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
Ii)é0. NOVEMBER 13. VASÁRNAP «ff. '&Ciriap 9 Kennedy első lépései Az Egyesült Államokban még mindig nem fejeződött be a keddi elnökválasztás szavazatainak összeszámlálása. Igaz. Nixon, a köztársaságpártiak jelöltje már szerdán elismerte vereségét, s az elektorok többségének megszerzésével Ken- nedyt, a demokratapártiak 43 éves jelöltjét illeti a „megválasztott elnök” címe, a január 20-ig hatalmon levő Eisenhower—Nixon kormányzat igyekszik megnehezíteni az új elnök helyzetét, s növelni azokat a korlátokat. amelyek amúgyis megkötik majd Kennedy kezét. Hetvennyolc esztendeje ugyanis nem volt rá példa, az Egyesült Államokban, hogy ilyen „szoros” eredménnyel válasszanak elnököt. Kennedy alig 300 ezerrel kapott több szavazatot ellenfelénél, noha az USA-ban levő nyakatokért választási rendszer következtében az elektorok többsége Kennedyt támogatja, minthogy a legtöbb elektort adó államokban — így New Yorkban. Pennsylvaniában. Kaliforniában — Kennedy szerezte meg a szavazatok többségét. A Köztársasági Párt — nyilvánvalóan azért, hogy megzavarja az új elnököt — tizenegy államban a szavazatok újraszámlálását kérte, az elkövetett választási szabálytalanságokra való hivatkozással. Előfordulhat tehát. hogy. némileg módosul a szavazatok ösz- szetétele, azonban ahgha hihető, hogy a mérleg Nixon javára billen. " findeneset’-e a hatalmon levő Köztársasági Párt részéről a szavazatok újraszámlálására vonatkozó akció is egy a sok közül, amellyel figyelmeztetni akarják Kennedyt: többsége jelentéktelen, s figyelembe kell vennie a Köztársasági Párt (helyesebben: a mögötte álló monopóliumok) érdekeit is! S itt nemcsak egyes zsíros állások betöltésére gondolnak, hanem elsősorban a fontos gazdasági és küloolitikai kérdések ■eldöntésére. Ezzel elérkeztünk a tulajdonképpeni -nagy kér- keshez: mát is tehet Kennedy? Mit várhatnak az amerikaiak és a világ az Egyesült Államok új elnökétől? Hallgatás az ígéretekről Egészen a választás napját megelőző éjszakáig nem volt hiány bőkezű és sokat sejtető Ígéretekben — Kennedy és Nixon részéről egyaránt. Amikor azután elhallgattak a választási gyűlésekre kirendelt kortes-zenekarok, kikapcsolták a magnetofonszalagokra vett beszédeket közvetítő hangszórókat, nyilvánvalóvá vált: lejárt az ígérgetések ideje, s következik a valóra váltás időszaka. Várakozással tekint a közvélemény az új elnök szavai és tettei felé, hiszen amit ezután mond. azért teljes felelősséget kell vállalnia. Kennedy első sajtóértekezletén már egyáltalán nem beszélt saját ígéreteiről, s a körülötte levő újságírók csak homályosan megfogalmazott szavakat hallottak az elnök általános feladatairól. De arról, hogyan akarja megvalósítani céljait (amelyekről ugyancsak nem sokat mondott, inkább csak arról hallottunk tőle. hogy „változásra van szükség, s ebben a ' riasztóknak legalábbis a fe- le egyetértett vele, mert elege volt az Eisenhower—Ni- xon-féle köztársaság-párti csődpolitikából, amely oly gyakran a háborús szakadék szélére juttatta a világot) — tehát a „hogyanról” ugyancsak nem nyilatkozott. Ezzel szemben néhány intézkedése — első lépései — feltűnést keltettek: például felkérte Allen Dullest, az amerikai központi hírszerző hivatal (Cl A) főnökét, az ^ 2-es kémrepülések megszervezőjét, hogy továbbra is maradjon hivatalában és szá- mít szolgálataira. Ez annál is feltűnőbb, mert Kennedy — választási kampánya során — nemegyszer hangoztatta, hogy Eisenhowernek a csúcstalálkozó megmentése érdekében bocsánatot kellett volna kérnie a Szovjetuniótól a május elsejei U—2-es kémrepülés miatt. Allen Dulles viszont ezután is sürgette a kémrepv- lések folytatását. Dőiftoktctapárti többséggel Ezek a lépések azonban nem elegendőek arra, hogy mesz- szemenő következtetéseket vonjunk le Kennedy politikájáról. Mindenesetre figyelembe kell .venni, hogy Kennedy az Egyesült Államok 12 leggazdagabb milliomos családjának egyikéhez tartozik. s az új elnök nem any- nyira saját programjának köszönheti győzelmét, mint inkább annak, hogy 1956 óta közel tízmillió szavazó fordult el a Köztársasági Párttól, s utasította most el Nixon olykor nyíltabban kifeje- zeit hidegháborús elképzeléseit- Nixon személyén keresztül nagy vereség érte a hideg- háborús irányzatot, a dullesi külpolitikát, s az állandóan 4—5 millió munkanélkülit követelő köztársaságpárti gazdaságpolitikát. Ha Kennedy világos békeprogrammal lépett volna fel, nyilván nagyobb arányú győzelmet aratott volna. Kennedy azonban — hűen világnézetéből. kommunistaellen ességé bői adódó helyzetéhez — maga is a fegyverkezés növelését sürgette, bár ugyanakkor bátran bírálta a jelenlegi kormány hibáit, baklövéseit. amelyeket ő — a kapitalizmus „megjavítása” érdekében — el akar kerülni. Ez adódik alapvető elvéből, amely szerint az Egyesült Államoknak vissza kell szereznie a vezető helyét a világban és „dimanikusan”. de ..rugalmasan” vezetnie. kell a kapitalista országokat a szocialista tábór ellen. ben inkább figyelembe veszi majd a realitásokat, mint elődje. Eisenhower akit elsötétített a régen megbukott dullesi koncepció. Alapvető változást azért sem várhatunk, mert mögötte ott sorakoznak a hatalmas monopóliumok, amelyek a Demokrata Párton keresztül valósítják meg politikájukat. Kennedy helyzete — bár a választók szavazatainak csak a felét érezheti maga mögött — könnyebbnek ígérkezik a kongresszusban — a szenátusban é<j a képviselőházban —. mint amilyen Eisenhoweré volt. A szenátusban 64 demokrata és csak 46 köztársasági mandátum van. a képviselőházban pedig — bér néhány mandátumban még nincsen döntés — a Demokrata Pártnak a ielek szerint 257. a Köztársasági Pártnak pedig 175 képviselője lesz. Ehhez, azonban hozzá keli tenni hogy a demokraták sem egységesek sok kérdésben s a legutóbbi hat esztendő alatt a köztá rsa ság oá rii Ei senhower demokratapárti többsérü kongresszussal kormányzott... Várakozó állásponton ... Az új elnök nyilvánvalóan most méri fel a választás tanulságait. a lehetőségeket és készül a hatalomátvételre, •amely az alkotmány szerint 1961. január 20-án következik be hivatalos formában. Előreláthatóan még novemberben közli kormányának névsorát, amelyből már kirajzolódhatnak általános elképzelései, ha nem is tiszta vonalakkal ... Addig az amerikai közvélemény — s a világ.közvélemény — a várakozás álláspontiára helyezkedik. A szovjet kormány — mint arra Kennedv- hez intézett üdvözlő táviratában Hruscsov elvtárs rámutatott — mindent megtesz, hogy iavuljanak a kapcsolatok o két ország népe és kormánya között, r, világbéke érdekében- 'Kennédvnek* — a korlátok' ellenére is — meglerz a lehetősége hogy reálisabb alapokra hegyezze az Egyesült Államok külpolitikáját. ha valóban akarja Sebes Tibor Feszült a helyzet Dél-Vietnamban (Folytatás az l. oldalról.) lökést adhat a régóta megérlelődött népi felkelésnek és megdöntheti c jelenlegi amerikabarát rendszert. Ezért mindent elkövet, hogy kibékítse a felkelőket Diemmel és elszigetelje a tiszteket a néptől. A külföldi tudósítók jelentése szerint a felkelők vezetőjének Diemmel folytatott tár- gyalásailoan az amerikai misz- szió vezetője és több magas- rangú amerikai tanácsos részt vett”. CARACAS Az MTI jelenti, hogy Romu- lo Betancourt, Venezuela köz- társasági elnöke pénteken bejelentette, elfogadta a kormány lemondását, s ezzel lehetővé válik a kormány átalakítása. Dr. Jose Antonio Mayobre kereskedelmi és pénzügyminiszter szerint a kormányt teljesen átszervezik. A Köztársasági Demokratikus Unió, a kormánykoalíció második legnagyobb pártja a kormányt teszi felelőssé az ország gazdasági nehézségeiért és a dollárdeficitért. Mint a TASZSZ a Prensa Latina hírügynökségre hivatkozással jelenti. Caracasban tömeggyüléseket rendeztek a kormányellenes és amerikaellenes tüntetések során letartóztatott személyek szabadon- bocsátása érdekében. A gyűlések szónokai egy valóban demokratikus kormány megalakítását és a politikai foglyok szabadlábra helyezését követelték. MANAGUA A nyugati hírügynökségek szerint pénteken délután a Somoza nicaragua-í diktátor elnökkel szembenálló erők rajtaütésszerű támadással meg ; szállták a nemzetőrség jinote- ; pei laktanyáit. Jinotepe Nicaragua fővárosától mintegy 44 kilméterrc fekszik délre. A nemzetőrség a felkelés hírére elzárta a Managuába vezető utakat és az elnöki sajtószolgálat szerint erődítéseket küldtek a helyszínre. Az AP Costa Rica-i forrásból úgy tudja, hogy a nicara- guai felke’ők Costa Ricából készültek Nicaragua megtámadására. Lapzártakor érkezett jelentés Oél-Vietnamból A Diem elnök utasítására szombaton hajnalban Szaigon- ba érkezett katonai egységek i leverték a pénteken kirobbant katonai lázadást. A Reuter és az AFP leg- i újabb jelentései szerint a j puccsista ejtőernyősök meg- 1 adták magukat és a harcok megszűntek. A katonai államcsíny két \ vezetője, Thi ezredes .és j Dong alezredes dzsipen a j Szaigon közelében levő repü- | lőtérre menekült és egy kato- j nai repülőgépen elhagyta a ! fővárost. A dél-vietnami légierő két vadászgépe leszállásra kényszerítette a menekülő puccsista vezérek gépét. Thi ezredest és Dong alezredest letartóztatták. Az AP közölte, hogy a vietnami—kambodzsai határ közelében elfogták dr. Phan Quang Dánt. a puccsisták által alakított „katonai forradalmi bizottság” politikai tanácsadóját. Diem elnök szombaton rádióbeszédet mondott. A délvietnami diktátor azzal fenyegetőzött, hogy szigorúan megbünteti a lázadás részvevőit. Az AFP jelentése szerint a katonai államcsíny áldozatainak száma harminc halott és több mint százötven sebesült. A Köztársasági Párt felülvizsgáltatja a szavazás eredményét ‘ A Köztársasági Párt országos elnöksége bejelentette, hogy 11 államban követeli az elnökválasztási szavazatok újraszámlálását, illetve felülvizsgálását. Morton szenátor, a Köztársasági Páli: országos elnöke azt mondotta, hogy az elnökséget valósággal elárasztották olyan táviratokkal, amelyek választási szabálytalanságokról számolnak be. Mindenesetre ő ezeknek nem hisz — mondotta —. de ilyen választásnál, tekintettel a szoros eredményre, mindig előfordulhatnak „emberi tévedé- sek’1. A Demokrata Párt részéről kijelentették, hogy ennek az akciónak semmiféle jelentőséget, nem tulajdonítanak. Egyébként ha a szavazatok felülvizsgálata során olyan helyzet alakulna ki, hogy Kennedy nem rendelkeznék 1 többé 269 érvényes elektori _ szavazattal. Nixonnak akkor sem lenne meg a szükséges 269 szavazata. Ebben az esetben pedig a képviselőház többségének határozata alapján egy olyan testület -választaná meg az elnököt, amelyben mindén államnak egy képviselője van. Mivel a képviselőházban többségben vannak a demokraták, ebben az esetben is az a valószínű, hogy Kennedyt választják elnökké. Mindezek természetesen csak kombinációk és a valóság az. hogy senki, még a Köztársasági Párt sem vár eredményt a felülvizsgálati akciótól. Megfigyelők szerint ellenben a Köztársasági Párt sokat veszít népszerűségéből emiatt az akció miatt. Megfigyelők azt mondják, Amerikában általában nem tartják sportszerűnek, ha valaki nem ismeri el a vereségét. Nyilván ■ ennek tulajdonítható. hogy maga Nixon választási kampányának vezetője kijelentette. teljes egészében elfogadja a szavazás eredményét úgy, ahogy azt közzéteszik. Klein, Nixon sajtófőnöke pedig azt mondotta. Nixonnal egyáltalán nem tanácskoztak, mielőtt a Köztársasági Párt elnöksége ezt a lépését megtette. Két vereség—három napon belül Az ENSZ-közgyűlés pénteki ülése Az ENSZ-közgyűlés pénteken, magyar idő szerint este 9.00 órakor kezdődött ülésén tárgyalta a Biztonsági Tanács, De Gaulle és kormánya átvészelte a november 11-i kritikus napot Kudarcnak minősítik az algíri tüntetést is Alapvető változást nem. várhatunk tehát Kennedytől. Legfeljebb meeváltcznak a módszerei, esetleg egyes kérdésekmegérkeztek rsasSatm 1000 ft - tol 2200 Ft” itt De Gaulle és kormánya túljutott november 11-én. Az első világháborús fegyverszünet évfordulójának napját egyesek „végzetesnek” jósolták, s azt rebesgették, hogy ez kínálja a legtöbb kedvező alkalmat az „összeesküvők” terveinek végrehajtására. Hogy a kósza híreknek hitelt adtak még De Gaulle belügyminisztériumában is, azt a ritkán látott óriási rendőrkészültség elárulta. Az Elysée-palota környékén mintegy 60 rendőri gépkocsi sorakozott fel. Riadóautók cirkáltak a Diadalív körül és a Champs Elyséen, a szélsőjobboldali tüntetők kedvenc találkozóhelyén. A járókelők csendőrök, rohamrendőrök csoportjait láthatták szinte minden száz méteren, nem is beszélve a titkosrendőrökről. Bebizonyosodott azonban, hogy a fasiszták, az ultrák franciaországi szövetségesei legalábbis Párizsban nem tudnak számottevő tömegeket mozgósítani. Pénteken délután és este kisebb csoportok megpróbálkoztak ugyan tüntetéssel a Diada.ív környékén és a híres sugárúton, ict-ott felhangzott az „Algéria francia“ kiáltás is, a csendőrök és rendőrök azonban gyorsán közbeléptek és a „salátáskosa- rak“, a fekete rendőrautók egyre-másra szállították el a tüntetőket. Néhány percre rendőrkézre került még Tho- mazo ezredes, szélsőjobboldali | képviselő is, a korzikai puccs hírhedt szervezője, azonban nyomban elengedték. Igazoltatás után szabadonbocsátották a szélsőjobboldali fiata’okat is. de csak néhány óra múltán. I összesen mintegy kétezer sze-. I mélyt állítottak elő. A párizsi politikai megfigyelők kudarcnak minősítik az algíri tüntetést is, bár az algériai fővárosban lezajlott véres események helyenként a lázadás jellegét öltötték. Mintegy száz könnyebb sebesülést okozott a tüntetők és a csendőrök összecsapása. Az ultrák által feltüzelt tömeg kirakatokat tört be, fosztogatott, gépkocsik, trolibuszok kerekeit vágta szét és fe’dúlta az amerikai tájékoztató központ helyiségeit is. Utóbbira az a magyarázat, hogy Algír ultráit felbőszíti De Gaulle algériai politikájának amerikai támogatása. valamint a Gazdasági és Szociális Tanács új, nem állandó tagjainak megválasztásáról szóló napirendi kérdést. TASZSZ-jelentés szerint elsőnek Vasuku nigériai küldött szólalt fel és javaslatot terjesztett elő, bogy a két tanács új, nem állandó tagjainak' megválasztását halasszák el. mert az ENSZ-közgyűlés Különleges politikai bizottságában még folyik a vita e két szerv kibővítéséről. A nigériai küldött határozati javaslatát ezután szavazásra tették fel. A javaslatra szavazott 51 küldöttség — az ázsiai —afrikai országok és a szocialista tábor országai —. 38 küldöttség ellene foglalt állást —' nagyobbára nyugati országok —, kilenc küldöttség tartózkodott a szavazástól, egy küldött pedig nem volt jelen. A közgyűlés hétfőn, november 14-én folytatja a kérdés tárgyalását. Mint a Reuter-iroda megállapítja. a nyugati hatalmak ezzel a szavazással három napon belül immár másodszor szenvedtek vereséget. I Keresse fel a Pest megyei kisipari szövetkezetek Cegléden ® megrendezendő megyei TERMÉK-KIÁLLÍTÁSÁT I Divatbemutató november 20-án, délelőtt fél 11 órakor Megtekinthető: 1960. november 20-28-ig Nyitva: 9-19 óráig