Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-26 / 279. szám
resr mecyki '^Kirhxp I960. NOVEMBER 26. SZÓMÉ AT Kaszavubu vette kezébe az ENSZ kongói békéltető bizottsága" sorsának irányítását Kongó sürgős megoldást kívánó problémájával foglalkozott Hammarskjöld ENSZ-fő- titkár „kongói tanácsadó bizottsága” csütörtökön délután is, de a több mint két óráig tartó tárgyalás után csupán annyi vált ismeretessé, hogy Hammarskjöld tájékoztatta a bizottságot az ülés előtt Kaszavubu kongói elnökkel folytatott bizalmas beszélgetéséről. továbbá, hogy a bizottság elfogadta az ENSZ-közgyűlés elé terjesztendő jelentés szövegét. Jól értesült körök úgy tudják, Kaszavubu elnök a Hammarskjölddei folytatott tárgyaláson „már nem hangoztatott kifogásokat” azel- len, hogy az ázsiai és afrikai országok küldötteiből alakított „békéltető bizottság” Kongóba utazzék és ott igyekezzék tárgyalásokkal rendezni a politikai helyzetet. Ehelyett most kilátásba helyezte az ENSZ főtitkárának, hogy hazatérve Kongóba, december 2-ig tájékoztatja majd, „mikor lesz alkalmas a békéltető bizottság látogatása Leopold- ville-ben”. Mint nyugati hírügynökségek jelentik. Kaszavubu csütörtökön este Bomboko, az úgynevezett „főbiztos-külügyminiszter” társaságában New Y orkból Párizson keresztül hazautazott Leopoldville-be. Leopoldville-ben Nussbau- mer, a Mobutu-féle „főbiztosok tanácsának” belügyminisztere, sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, a feszültség azért nem enyhülhet Kongóban, mert az ENSZ teszi lehetetlenné katonai intézkedéseivel az enyhülést. Kérdésekre válaszolva, a Mo- butu-zscldosoknak Ghana kongói nagykövetsége ellen intézett támadását úgy igyekezett feltüntetni, hogy ez a tűzharcban elesett Kokolo ezredes saját szakállára elkövetett kezdeményezése volt Nussbaumer más módon is igyekezett elhárítani a felelősséget Mobuturól és bandájáról, a több emberéletet követelő agresszióért. így például hangoztatta, hogy „Kokóló ezredesnek az adott ! pillanatban nem volt párán- | csa Mobu tűtől a ghanai nagy- követség megközelítésére”. Ezután Nussbaumer további külföldi diplomaták esetleges kiutasításáról szólva kijelentette. „bizonyos külföldi diplomaták beavatkoztak Kongó külpolitikájába” és ezért számítani lehet rá, hogy ezeket a diplomatákat a „legközelebbi néhány napon belüT békés eszközökkel” kiutasítják Kongóból. Mint az AP tudósítója megjegyzi, Nussbaumer ezen a sajtóértekezleten tett első ízben célzást rá. hogy a „főbiztosok tanácsa”, amely létezését Mobutu zsoldosai fegyvereinek köszönheti, nem szándékozik „átadni a hatalmat” a korábban emlegetett időpontban, december 31-én. hanem továbbra is „hivatalban” marad. Az ENSZ kongói képviseletének tisztviselői csatlakoztak N usisb aumerhez Mobutu mentegetésében. ..Bár a helyzet még mindig rejteget magában veszélyeket — mondották —, Mobutu minden tőle telhetőt megtesz. hogy fékentartsa katonáit, de ez nem könnyű feladat”. A kongói Katanga tartomány fővárosában, Elisa- bethville-ben a szakadór Csőmbe „kormányának” külügyminisztere tartott sajtó- értekezletet. Kimba „külügyminiszter”, aki a közelmúltban tért vissza New Yorkból, ahol sikertelenül igyekezett becsempészni önmagát, mint a független Katanga küldöttét az ENSZ közgyűlésébe, leplezetlen örömmel méltatta annak „jelentőségót”, bogy. a kongói árulókkal cimboráié Kaszavubu elnök vezette küldöttség bitorolja Kongó helyét az ENSZ-ben. Kijelentéseiből világosan kiderül. Csőmbe és a Katanga elszakításán fáradozó cimborái számítanak rá, hogy Kaszavubu és áruló támogatói elősegítik majd Kongó egységének megbontását és Katanga el- t szakadását az országtól. Reuter-jelentés szerint Lu1 u a b ou rgból Leopoldville - be szállították John M. Roberts angol őrnagyot, aki a baluba- törzs Kalondzsi mellé felsorakozott egyik bandáját vezette és libériái ENSZ-ka- tonák október 29-én letartóztatták. Megmozdulások Nyugat-lriánban Az indonéz sajtó nagyarányú nyugat-iriám megmozdulásokról ad hírt. A helyi lakosság a partvidéken és a belső területeken harcra kel a holland gyarmatosítók ellen. A holland gyarmati ha- ; óságok bevetették a nemrég Nyugat-Iriánba érkezett csapatokat. Ellnu ItissttPÉlník a tjtgtiVitiitái kérdés vilußtii Hírek az ENSZ-ből Guinea küldötte csütörtökön határozati javaslatot terjesztett az ENSZ gyámsági bizottsága elé. Felszólítja az ENSZ-t. akadályozza meg, hogy Dél-Afrika továbbra is ellenőrzést gyakoroljon Dél- nyugat-Afrika felett. A határozat) javaslat indítványozza továbbá. ítéljék el Dél-Afrikát, amiért semmibe vette az ENSZ-közgy ülésnek Dclnyugat-Afrikám vonatkozó határozatait. Az ENSZ gazdasági bizottsága csütörtökön megvitatta Lengyelország, Bulgária és Csehszlovákia határozati javaslatát. Ä javaslat indítványozza a regionális gazdasági bizottságoknak, tanulmányozzák a gazdaságilag elmaradott országok kereskedelmi feltételei megjavításának lehetőségét és a vizsgálat eredményét továbbítsák a gazdasági és szociális tanácshoz. A javaslat mellett 64 küldött, ellene egy sem szavazott. Tizenhárom képviselő tartózkodott a szavazástól. Hét afro-ázsiai ország és Venezuela — jelenti az AP — csütörtökön felkérte hz ENSZ költségvetési bizottságát, hogy egy szakértőkből álló ENSZ-bizottság és a főtitkár a jövő évben számoljon be arról, miképpen lehetne megvalósítani a titkárság tagjainak helyesebb földrajzi megoszlását. Az ENSZ-közgvűlés a jövő hétre halasztotta a gyarmati kérdés vitáját. A vita során elsőnek a gyarmatok haladéktalan függetlenné nyilvánításáról szóló nyilatkozat-tervezetet tárgyalják meg. amelyet tudvalevőleg Hruscsov, szovjet kormányfő terjesztett szeptember 23-án a közgyűlés elé. A vita megkezdését eredetileg péntek délelőttre tűzték ki. de csütörtökön váratlanul megmásították a tervet. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy ez az újabb döntés Marokkó kezdeményezésére született. hogv a politikai bizottság még előzőleg befejezhesse a mauritániai kérdés vitáját. A iövő hétre halasztott vita első szónoka előreláthatólag Zorin szovjet küldött lesz. Fidel Castro: A forradalom biztosan és diadalmasan halad előre Ötszázihaiminchat kubai munkás elvégezte a forradalmi milicia vezetői számára szervezett öthónapos kiképző iskolát és megkapta tartalékos tiszti oklevelét. Az okleveleket november 24-én ünnepélyesen nyújtották át a matazasi tiszti iskolán. Harminchat éves a Hangol Népköztársaság Ma van a 36. évfordulója annak a napnak, amelyen a nagy népi hurál elfogadta az ország első demokratikus alkotmányát, kikiáltotta a Mongol Népköztársaságot. A mongol nép olyan időszakban ünnepli ezt a jelentős évfordulót, amikor országa mindörökre véget vetett a feudális viszonyoknak és a kapitalizmus időszakán átugorva, a szocializmus anyagi-technikai bázisát hozza létre. Ahhoz, hogy felmérhessük, mekkora utat tett meg Mongólia e történelmileg rövid idő alatt, rá kell mutatni, hogy 1924-ben, amikor az ország gazdaságának egyetlen ága az állattenyésztés volt, az állatállomány ötvenhét százalékával az egyházi és világi feudális urak, harminc százalékával a vagyonos családok rendelkeztek és mindössze tizenhárom százalék volt a lakosság többségét jelentő szegény népréteg kezében. A demokratikus hatalom évei alatt a Mongol Népköz- társaság olaj-, szén- és ércbányászati ipart alkotott, nagy léptekkel fejlesztette az ország mezőgazdaságát. Jelenleg a mongol ipar naponta csaknem másfélszer több árut bocsát ki, mint az 1930-as évben összesen. Az állami gazdaságok és a szövetkezetek ebben az évben több mint 250 000 tonna gabonát arattak le. Mongólia állatállománya ma körülbelül huszonnégymillió, 1924-ben mindössze 13 millió 776 volt. * Az országban megszüntették az írástudatlanságot. Növekedett, a munkásosztály, évről évre több lesz a tudósok ós művészek száma. Mongóliában ma már minden ezerkétszáz emberre jut egy orvos. A köztársaság 36. évfordulójának ünnepségeire készülve, a mongol nép még szorosabban tömörül a Mongol Népi Forradalmi Párt köré, még erősebbre akarja kovácsolni a Szovjetunió népeihez fűződő barátságát. Az oklevelek átnyújtana után Fidel Castro beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a kubai forradalom védelme és továbbfejlesztése szempontjából óriási jelentőségű a párán csnokképzés. Ha az ellenség ma Kubára törne — mondta a miniszter- elnök — szembe találná magát felfegyvevzett zászlóaljainkkal, különböző kaliberű légslhárító ágyúinkkal és tankelhúrító ütegeinkkel. De ami a legfőbb, olyan embereklcel találná szemközt magát, akik kitűnően értik e fegyverek kezelését. A miniszterelnök megjegyezte, négy év telt el azóta, hogy a foi’radaknárok partra- szálltak Sierra Maestra hegyvidékén és csaknem két éve, hogy megdöntötték a diktatúrát. Ez alatt az idő alatt Kuba népe és vezetői megjárták a harc nagy iskoláját és sokat tanultak. A forradalom — mondotta befejezésül Castro — biztosan és diadalmasan halad majd előre. Laoszi helyzetjelentés A laoszi amerikai nagykövet rendkívüli nyilatkozatot intézett Souvamia Phouma miniszterelnökhöz a Laosznak Holdkóros játék az atomtűzvésszel Egy amerikai szaklap, az Aviation Week, majd az angol konzervatív lap, a Daily Mai] megdöbbentő adatokat közöl a Pentagon legújabb vaklármájáról. Az Egyesült Államok légierejének Grönland szigetén elhelyezett radarállomása a napokban „az Egyesült Államok elleni rakétalövedék- támadást” jelzett. Az történt ugyanis, hogy a készülék a holdsugarakat rákét alövedékeknek „értelmezte”. A londoni Daily Mail megírja, hogy a NORAD-ot, vagyis az Egyesült Államok Colorado Springs-ben elhelyezett légügyi vezérkarát egy híradás mozgósította: „rakétalövedékek támadása egyelőre meg nem erősítve, a bombázók készüljenek felszállásra”. A Pentagon 1500 hidrogénbombával felfegyverzett repülőgépet riasztott. A riadó fel óráig tartott. A Daily Mail megállapítja: az indulás előtti utolsó jel annyival is később érkezett, mert időközben egy jéghegy elvágta azt a tenger alatti kábelt, amely a thule-i támaszpontot az amerikai kontinenssel köti össze. Thule „nem válaszolt”. Washington végre rádión át megkapta Grönland szigetéről a magyarázatot: a radarkészülékek elektromos agya a holdról érkező hullámokat — rakétának jelezte. A Daily Mail aláhúzza, ez a fél óráig tartó vaklárma felveti a kérdést, ki szabad-e adni támadási parancsot csupán a radarkészülékek megfigyelései alapján? A Daily Mail Londonból telefonon nyilatkozatot kért néhány amerikai főtiszttől. Ezek kijelentették: „ha a radarkészülékek rakétalövedékeket jeleznek, lehetséges, hogy nem várjuk be, amíg bombák robbannak az Egyesült Államok földjén, hanem fellőnénk rakétáinkat és felszállási parancsot adnánk ki bombázóinknak”. nyújtandó szovjet segítség elfogadása ügyében. A Laosz belügveibe való leplezetlen beavatkozásra válaszolva a miniszterelnök a z amerikai nagy követnek ki j el en tett e, hogy L,aosz belső helyzetéért az ország törvényes kormánya, nem pedig az 'Egyesült Államok külügyminisztériuma felelős. A Patet Lao Hangja rádióállomás jelentése szerint a Nos avan-féle lázadó klikk újabb nagyarányú támadást készít elő Vientiane ellen. Nosavan két részre osztotta csapatait, az egyik Pakka- din irányába balad. hogy egyesüljön az ottani lázadó egységekkel, a másik a Mekong folyó mentén Vientiane felé tart. November 23-án a Pakkadinban állomásozó lázadó ezred előretörést kísérelt meg, ezt azonban a királyi hadsereg csapa ta; meghi ásították. A Vientianet támadó lázadókat nyíltan támogatják a thaiföldi hatóságok. A kormány Kong Le kapitányt. a forradalmi bizottság elnökét kinevezte az 5. katonai körzet parancsnokává. Ebbe a körzetbe tartozik Vientiane is. Két hadosztály elindult Luang Próbáiig felé, hogy felszabadítsa a királyi székhelyei, amelyet a lázadók elfoglaltak. Érvényesítsük a szocialista szellemet - kapun kívül is! November végét mutatja a naptár, s most már bármelyik nap beköszönthet a téli időjárás. Éjszakánként erősen lehűl a levegő, s várhatók a fagyok, vagy a havazás. Ebben a helyzetben okkal aggodalmaskodhatnak azok a term előszővetkezetek, amelyek még nem végeztek teljesen a betakarítással. Megyénk több szövetkezetében az örtént, hogy a vetés érdekében elsősorban azokról a területekről takarítottak be, amelyek vetésre voltak kijelölve, hogy idejében megtörténhessék a szántás és földbe kerülhessen a mag. Ez helyes intézkedés volt, azonban a vártnál korábban beköszöntő és hosszan tartó esőzések akadályozták a vetést is. így az a helyzet állt elő, hogy a megye több termelőszövetkezetében még töretlen a kukorica egy része és van még felszedetlen répa is. Ugyanakkor nagyon sok termelőszövetkezet végzett minden munkával és nyugodtan várja a telet. A termelőszövetkezeteken belül már szép példáját látjuk az emberek új típusú közösségi viszonyának, de ennek a szocialista szellemnek érvényesülnie kell a kapun kívül, a szövetkezetek egymás közti kapcsolatában is! Ez pedig most azt követeli, hogy segítsük egymást! Több termelőszövetkezet, mint például a kocséri Uj Élet. a maga munkájával végezve. segített a szomszédoknak is. így kell cselekedni másutt is, segíteni kell valamennyi szövetkezetei, amelyik megkésett a betakarítással. A bajban levő gazdaságok pedig ne restelkedjenek segítséget kérni. A népgazdaság érdeke és a munkákkal megkésett szövetkezetek tagságának érdeke is egyaránt azt követeli meg, hogy napokon belül. minden időt kihasználva. teljes egészében befejeződjék mindenütt a betakarítás. Az idő sürget! Most kell cselekedni, segítséget kérni, mert lehet, hogy a jövő héten már késő lesz! (TM) tim w I960, november 26, szombat, Milos napja. A nap kél 7.04, nyugszik 15.58 órakor. A hold kél 12.56, nyugszik 0 órakor. Várható időjárás szombat estig: párás, ködös, csendes idő. Kevesebb felhő, már legfeljebb csak néhány helyes kisebb esővel, vagy hóval. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Sokfelé lesz gyenge fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hét fok körül. — NÉGYEZER tagja van már a megyei KPVDSZ önsegélyező és biztosító csoportjának. — A KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM ,,Balesetmentes vezetésért” kitüntetéssel és oklevéllel jutalmazta a Pest megyei Állami Biztosító gépkocsivezetőjét, Sághy Ferencet, aki hat év alatt 236 ezer kilométert tett meg balesetmentesen. — 1961-RE TERVEZIK Dömsödön az új orvosi rendelő és lakás építkezésének megkezdését. — SZERDÁN délután temették el Bugyi községben Takács Lajos tanító feleségét, akit több százan kísértek utolsó útjára. — JELENTŰS ESEMÉNY történt az Örkényi községi óvoda életében: megszűnt a vízgond, mert az épületet rákapcsolták a helybeli törpevízmű hálózatára. — ÉRDEKES ankétot tartanak december 4-én Tápió- ságon: összehívják a KISZ- fiatalok szüleit és ismertetik velük gyermekeiknek a KISZ-ben tanúsított magatartását és végzett munkáját. — NAGYKÁTÁN 26-án este 8 órai kezdettel Katalinból t rendeznek a művelődési házban. — KÖZSÉGFEJLESZTÉSI alapból 400 folyóméter járdát építettek a dömsödi Dózsa György és Petőfi Sándor utcákban. — NOVEMBER 26-ÁN. ma este 6 órai kezdettel KISZ- taggyűlés lesz Kartalon. Ekkor osztják ki a tagsági könyveket s tartja meg az új vezetőség első beszámolóját. — A TÁPIÓSZELEI Keleti Fény Tsz fiataljai idén is indulnak az országos kukoricatermesztő versenyen. Tavaly másodikak lettek, az idén is hasonló előkelő helyezésre számíthatnak. Tiz holdon — május) morzsolt- ban számítva — 44 mázsás átlagtermést értek el. — TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSBÓL vesznek zongorát az Örkényi kultúrháznak. Eddig közel 8000 forint gyűlt össze a szülői munkaközösségi rendezvényekből és egyéni adakozásból, Ha a zongorái megvették, zeneiskolát nyitnak. — DECEMBER 3-ÁN avatják Nagykáta-Ujtelepen a KISZ és az úttörők 1közös otthonát, amelyet a tagok hoztak rendbe és szereltek fel az igényeknek megfelelően. — KÖZEL KETTŐEZER platán-, vörösjuhar- és nyírfacsemetét ültettek el az Örkényi fiatalok1 a községi parkban. — MA A HELYI NÓTÁN ÁCS rendezésében Budakeszin Katalin-bált rendeznek. Kezdete este 8 órakor a kuHúrházban. — AZ IPOLYTÖLGYESI Községi Tanács rendeletet hozott a közterületek tisztántartásáról. fásításáról és a község: állattartás rendezéséről. — A DUNAKESZI művelődési otthoni Erkel-kó- rusa „Erkeltől—Kodályig” címmel emlékhangversenyt rendez december elején, négy helyi, énekkar közreműködésével. — A PEST MEGYEI Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat több árubemutatót és kiállítást rendez a téli hónapok idején. A legközelebbi divatbemutatót december 3-án, Nagykőrösön rendezik. — KENNEDYNEK, az ametíleai elnöknek felesége pénteken hajnalban fiúgyermeknek adott életet. Eredetileg december közepére várták a gyermeket. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 19.00: TV-Híradó. 19.15: Riportműsor. 19.40: Vidám negyedóra. 20.00: Közvetítés a Fővárosi Operett Színházból. Lehár—Kálmán-est. A televízió operetthangversenye. A lottó nyerőszámai A 48. játékhéten a Püspökladányban megtartott sorsoásor a következő számokat húzták ki: 9, 43. 46. 60, 67. A jövő héten sorra kerülő tárgynyeremény sorsoláson ■( 46 heti lottószelvények vesznek részt.