Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-24 / 277. szám

1960. NOVEMBER 24. CSÜTÖRTÖK í A tizenkilences sorszám Középtermetű, őszes ha_ jú, kék szemű, kicsi bajuszt visel. Már csak szemüvegen látja a betűket. Ha valaki be­szél hozzá, arca erős figyel­met mutat. Ha ő szólal meg, a mosolynak halvány árnyé­ka dereng az arcán. Foglal­kozása, asztalos szakmunkás. Egy lány, két fiú apja, öt unoka nagyapja. 1936 óta párttag. Jelenleg a Váci Bé- lésárugyár párttitkára. Neve: Heincz Antal. Ismeretségünk első negyed­órájában ennyit tudok meg róla. Amikor a korát kérde­zem legyint. — Még fiatal vagyok. Két ötös egymás után. így köny- nyebb kimondani... — nevet. — De ha az apámat látná?! Nyolcvanöt esztendős és most húzott fel egy házat Nagy­maroson, a hegyoldalban. Mondtam is neki vasárnap, mert .gyakran megyeit hozzá: -„Minek dolgozik?” Azt felel­te: ..Amíg az ember csak egy gyufaszálat is okkal tesz ar­rébb, addig nem felesleges és nem is öreg ...” így beszélt mindig. Emlékszem, huszon­hétben is, mielőtt nősül­tem, elvittem hozzá a jöven­dőbelimet. Csak annyit mon­dott: „Akárhogy is lesz az éle­tedben, arra vigyázz, hogy egy szavad legyen. Ha pedig valamihez hozzányúlsz, még a kabátod ujját is húzd fel, hogy arra se ragadjon sem­mi a máséból!”. Az „egy szó” felelősségét az 1903-ban alapított nagyma­rosi építőmunkás szövetség­ben tanulja, amelynek apja az elnöke. A „tisztakezű” életre otthon kap leckét és példát. Ezzel az útra valóval in­dul és már 1924-ben, az új­pesti asztalosáru-igyárosoknál feketelistára kerül. Megy to­vább, pihenés és megállás, megtorpanás és kétségbe­esés nélkül. Mert érzi, nincs egyedül. Támaszért nyújtott kezén ismerős szorítást érez. Olyat, mint az apjáé. Ke­mény, kidolgozott, bütykös kezek segítik át, biztató te­kintetek küldik előre a harc­ba, amelynek szervezettsé­gét már nemcsak érzi, hanem érti is. Megismeri a pártot. Heincz Antal sem hősnek, sem szerencsétlennek nem ér­zi magát, ha a szakmunkás sanyarú és bizonytalan ke­nyerénél az alkalmi munka még ritkább morzsáihoz jut. Nem bánja, ho.gy kálvá­riát jár, amelyért nem oszt glóriát a történelem. Csak azt az utat ismeri már a nap­fény felé, ahová egyedül nem juthat el, csak osztályos­társaival. Azokkal, akiknek egyétlen vagyonuk volt a mindennapi robot, ma pe­dig a mindenki vagyonát te­remtő munka. Eszméletében ma is élő ez a múlt. Ezt hordozza ma­gában, mint soha el nem fogyasztható erőtartalékot. Állja az üldözést a há­ború esztendei alatt, a meg­próbáltatást. Amikor 1944 tavaszán Vácott is robban­nak az első repülőbombák, együk hajnalon ezzel költö- geti tizenöt esztendős Lajos fiát. — Menj fiam, Nagy János bácsihoz, a kőműveshez. Ke­resik. Meneküljön ... Novemberig .rejteni tudja magát. Huszonkettedikén le­tartóztatják a nyilasok. Vele hajtják el a tizenhét éves Já­nos fiát, a tizenhat esztendős Matildot és Lajost, a kicsit. Matildot még Vácott elsza­kítják tőlük. A kislány't fél­holtra verik. Nem vall, sem az apjára, sem a társaira. Heincz Antal és két fia Bu­dapestre kerül, a hegyre, a Mirabella szállóba. — A kapkodásban a nyila­sok véletlenül eleresztettek... Azt gondolták, úgysem érjük meg a jövő hetet, annyira le­gyengültünk az éhezéstől és a veréstől ... Átvergődtünk a Dunán, Foton, Veresegyhá­zon, a fronton ... Mohabt Feri bácsi sokáig élt a Szovjetunió­ban, beszélt oroszul. Szót ér­tett a katonákkal, s így ke­rültünk át a vonalakon ... Csak éjjel mehettünk. Csiz­mánk János, a felesége és a két fiam ... Csizmarikné lába sebes volt a veréstől. Nem tu­dott menni ... A férje kicsi, vékony ember, félholt az éhe­zőtől. Az asszonyt én vittem a hátamon ... Embert a bajá­ban otthagyni?! — kiált fel. December nyolcadlikán ér­nek haza, Vácra. A házuk előtt, az utcán találkozik a fe­leségével. — Ha most is rágondolok, csak azt érzem, hogy nincs erőm, a térdhajlásomban cso­mó van, piszkos vagyok, csont, bőr, szakállas ... Mi­lyen lehetek a szemében így? A férje, az apa, a férfi.. k örültem, hogy látom, de szé­gyelltem is az állapotomat... Ö jött oda hozzárn ... — Nagy erő az összetartozás! — jegy­zi meg csendesen és mosolyog. l éniái változtat. A munká­járól beszél, a Bélés áru gyár­ban eltöltött tizenkét eszten­dőről. 1956 októberéről. A vöröá csillagról, amely több mint jel a gyárak ormán. Ok­tóber huszonhatról szól, ami­kor reggel tíz órakor három­százan benyomultak a gyár udvarára és Losonczi, az ak­kori párttitkár megkeresi őt az asztalosműhelyben. — Ami voltam, maradok ... Ha mi élünk, a párt is él ... Ezekre a szavakra azok em­lékeznek, akiknek nagyon egj^szerűen és nagyon hatá­rozottan mondja. A viharban is él a párt. övé a tizenkilencedik sorszámú tagkönyv 1956 novemberé­ben. Losonczi, Herczeg, Mukáné, Csányi Mária és még néhá­nyan vele együtt mondják ki a gyárban: — Itt vagyunk. A párt éle­tet és rendet akar. A nép éle­tét és a munkásosztály rend­jét. A proletárhatalmat. Otthon pedig? Megérkezik Ica, a legidősebb fiú felesege. Jánost keresi, a férjét, két gyereke apját, a katonatisztet. Eltűnt? Megszökött? Átállt? — Nem hazaárulót nevel­tem ! A szovjet csapatokkal együtt érkezik Vácra az elsőszülött János. December nyolcadikán kora reggel belép a konyhába, fá­radtan, elcsigázottan. — Elém állt, a kezemet mar­kolta, az anyját ölelte, meg a feleségét... A szívét marokra fogó ag­godalom a pártért, a fiúért, az unokáiért, felenged. Ez a második születésnap­féle a családban. A munkál nézi most már, amely rá vár a gyárban, a városban. Nem hagyja abba a küz­delmet. Hiszen az emberek­ről van szó, osztályos-társai­ról. Akik termelnek, akik a dolgozó milliók vagyonát te­remtik. így tanít szóval és élete pél­dájával: — Véssék a fejükbe: a munkáshatalom jó nekik, mert az övék. Ne engedjék ki kezükből a holnapot... Az élet valósága sose lakoda­lom. Még akkor sem, ha pil­lanatnyilag jól megy ... Nincs olyan ember, akinek valami­hez több-kevesebb képessége ne lenne. Csak a helyén le­gyen .. 'k Heincz Antalt, a Váci Bé- lésárugyár párttitkárát a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1960. november 7-én Munka érdeméremmel tüntet­te ki. Déri Károly LENGYELORSZÁGI ÉTINAPLÓ IV. A HALÁLGYÁR Sokat olvastam róla. hal­lottam. mint újságíró, ma is napról napra kezembe akad­nak olyan cikkek, lapok, köny­vek. amelyek a történelem leggyalázatosabb tettére emlé­keztetnek Mégis: amikar a kocsi meg­állt a halálgyár kan úja előtt, elszorult a torkom. Milliók szenvedésének, halálának he­lye. Birkenauban csak romok vannak, ott igyekeztek a fa­siszták minden nyomot el­tüntetni. de itt áll minden, úgy, ahogyan akkor volt. Ott a szögesdrót. rozsdamartá szá­lai akkor magasfeszültségű áramot hordtak, halált és ré­mületet verve a leikékbe. Mint ragadozók, ott maga­sodnak az őrtornyok, az em­bervadász SS-ek kedvelt fész­kei. ahonnét géppuskával vi­gyázták a Harmadik Biroda­lom teremtette ..rendet”. És ott a kapu. felette a vi­lág leghíresebb és legciniku- sabb felirata: Arbeit macht frei! A munka felszabadít! Mert munkatábor álcája mö­gött működött ez a halálgyár, a fasiszta gyilkolás visszata­szító precizitással kitervelt „nagyüzemi, halálkombinát ja . Milliók haltak itt meg. ok nél­kül. pusztán azért, mert így határozott a Führer s így yen" delkezett Himmler, amikor egyetlen karmozdulattal ki­jelölte milliók és milliók te­metőjét. Négymilliónál több embert öltek itt meg. s itt „dolgozott Mengele, ide küldte a szállít­mányokat Eichmann s nen} egy SS-tiszt. kegyetlenkedo SS-legény. aki ártatlan _ és védtelen emberek megölésével „harcolt” a Führerért, és a Harmadik Birodalomért, ma bántatlanul éli világát a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. Ér azok. akik a megbí­zásokat adták nekik. Globke éR a többiek, magas vezetőál­lásokban hasznosítják mind­azt. amire a Führer tanította őket: a háborúk kitervelését, a gyilkolás megszervezését, a vérgőzös világhódító tervek minden eszközzel. minden ároni valóraváltását. Csendben baktatunk vé­gig. a volt Appelplatzon. a kegyetlen, nem egyszer há­rom-négy órás sorakozók színhelyén. ahol csikorgó fagyban i« egv szál ruhában álltak a foglyok. Sok könyvet olvastam minderről. Mégis: amit lát az ember, mindennél döbbenetesebb. Pedig csak holt kövek vannak itt. de ezek a kövek mindent elmondanak. Hat. volt barakkban, most múzeum van. És a vitrinek­ben, a falitablókon mindannak idézése, ami itt történt. A fo­lyosók falát beborítják az ap­ró igazol vány képnyi felvéte­lek. Volt foglyok. Akik leg­többször hét-három hónapnál nem bírták tovább, s bele­pusztultak a szenvedésekbe. S azok. akik bírták volna, de akiket a szelektálásokkor a gázkamrák felé indított az élet és halál úra itt: Mengele. Benn a termekben vitrinek, fénvképek. Kínzásokról, szen­vedésekről. emberek, akiktől Tílé-CJ fiZ , Q~ 6TM“ béri méltóságot is elvette n fasizmus. Häftlingek. foglyok, akiknek csak számuk volt. millió és millió kötelességük, de joguk egv Rém. Megtört szemek, elkmzott arcok néznek ránk a fény­képekről , ránk, akik tizenöt esztendővel ezelőtt megszaba­dultunk mindattól, ami ne­kik életüket vette. Asszonyok, férfiak, gyerekek, öregek és fiatalok, egész világ. Egész korosztályok. És itt-ott. mel­lettük a képeken, az ^ elége­detten vigyorgó, kövér SS- pofák, amint élvezettel szem­lélik a szerencsétlenek gyöt­rődését. Mert nem egy SS örökítette meg „hőstetteit” fényképen, hogy legyen majd mivel bizonyítania, ha rájön a dicsekvés. És most ezek a fényképek bizonyítanak is. Bizonyítják az emberi törté­nelem egyik legnagyobb al­jasságának, gaztettének för- telmességét, azt, hogy a fel­sőbbrendű ember elméleté­nek kiagyalói és vallói még a vadállat címet sem érde­melhették meg. Mert a vad­állat sem öl, gyilkol értel­metlenül. Itt pedig az tör­tént. Gyilkoltak a gyilko­lásért, öltek, mert a fasiz­mus nem lehet meg öldöklés nélkül. A hidegen csillogó üveg­falak mögött tíz- és tízezer ronggyá taposott cipő; sza­kadt, ronggyá foszlott gyer­mekruhák, művégtagok, mind­az, ami csak a millió és mil­lió ember testét védte fagy ellen. Egy szál vékony, csí­kos ruha. Ennyihez volt itt egy rabnak joga. És mázsa­számra a foglyok haja. Egy életre szóló, kitörölhetetlen emléket hagyó látvány. Az épület hosszában, végig a vit- rinfal mögött, a mennyezetig, haj. Pedig ez csak ikis ma­radvány. Nagy részét a fa- sziszta alaposság felszövette, feldolgoztatta. Ennek feldol­gozására már nem volt idő. Mert futni, menekülni kel­lett a felszabadító szovjet csapatok elől. De a nyomo­kat eltüntetni, elfeledtetni mindazt, amit tettek", semmi­vel sem lehet. A börtönépület. Különleges kínzókamrák, kínzóeszközök. Minden cella: történelem. És a szégyen forrása, hogy mind­ez megtörténhetett. Barakk, ugyanolyan „be­rendezéssel”, mint annak ide­jén. Keskeny, téglapriccs, valamikor tíz-tizenkét em­ber fekhelye. Nem egyszer reggelre holtak voltak közöt­tük, megfulladtak. Kórház, ahol nem gyógyí­tottak. hanem gázkamrákba küldték a beteget. Mert a hitleráj még az egészséges emberre is csak addig szá­mított. míg kifacsarhatta utolsó cseppig munkaerejét. Hogy a beteget meggyógyít­sa? Minek? Hiszen újabb és újabb százezrek álltak rendelkezésre. Csak egy út volt itt: a gázlcamrák, a kre­matóriumok felé. És voltak, akik mindezt vé­gigélték, akik kibírták. Az emlékmű kockájában a ham­vak, társaiké. Azoké, akik itt haltak meg, akik nem érhet­ték meg a fasiszta szörny pusztulását, pedig csak húsz­harminc esztendősek voltak. És az idősebbek is, akiktől éppen a békés, nyugodt öreg­kort rabolta el a fasizmus. És akiknek, még sírjuk sincs, hogy gyermekeik odalátogat­va emlékezzenek rájuk. Letettük a kegyelet vi­rágcsokrát az emlékmű ta­lapzatára. Ott állunk, haja­donfőit, csendben. Tíz má­sodperc telt el, egy perc, kettő? Nem tudjuk. Mert a gondolatok gyorsak, s nem igazodnak az időhöz. Mert most mindannyiunkban, akik itt állunk az emlékmű előtt, mindannyiunkban, akik vé­gignéztük mindazt, amit az Auschwitz-múzeum elénk tárt, fogadalom bontakozik. A soha többé százszor foga­dott és most még jobban megerősített fogadaima. Kifelé baktatunk. Csend van. Leszállt már az este. felettünk csillagok. Akkor is ilyenek voltak? Akkor is ilyen szótlanok, némán néz­ték az alattuk szenvedőket? Legalább ők küldtek fényt., biztatást, hitet azoknak, akik mindent el vesztettek ? Kísérőnk rámutat egy bi­tóra. nem messze a bejárat­tól. Itt végezték ki a tábor­parancsnokot. Rudolp Hoesst — mondja. S mi, akik az életet szeretjük, s gyűlöljük a halált, végtelen megelége­dést érzünk, amikor végig­pillantunk a sötétbe burkolt faoszlopon: itt ért véget az vgVik bestia élete. De miköz­ben a kocsiba ülünk, arra gondolunk, hogy még vannak, még mindig vannak ilyen fasiszta bestiák ... Mészáros Ottó (Folytatjuk) A mezőgazdasági szakoktatás Igenkor, november vé­gén, amikor már csu­pasz a határ és a gondos gazda földbe tette az őszieket, s előkészítette a talajt a tavasziak alá, kö­vetkezik a munkás tavasz, nyár és ősz után a békés pihenés, erőgyűjtés né­hány hónapja. A fejlőd­ni, tudni akaró paraszt- ember azonban a téli hó­napokat nemcsak erőgyűj­téssel tölti, hanem tanu­lással is. így volt ez a múltban és méginkább így van manapság. A ha­ladóbb, eredményesebb gazdálkodás mindenkor megkövetelte az új mód­szerek elsajátítását még a kis gazdaságok körülmé­nyei között is, és még inkább megköveteli nap­jainkban, a mezőgazdasá­gi nagyüzemek korában. Pontos megyei felméré­sekkel megállapították, hogy megyénk termelőszö­vetkezeti gazdálkodásához mintegy nyolcezer növény- termelési, állattenyésztési és kertészeti szakmunkás­ra, 2600 mezőgazdasági technikusra és 930 agrár­mérnökre van szükség. Jelen pillanatban hiány van képzett, felelős veze­tésre alkalmas mezőgaz­dasági dolgozókban. Ter­melőszövetkezeti tagjaink 82 százaléka két évvel ez­előtt még egyénileg gaz­dálkodott, tapasztalataik kisüzemiek, s két év alatt még nem szerezhették meg a nagyüzemi munká­hoz, a nagyüzem egyes részlegeinek vezetéséhez szükséges isinereteket. Emellett a fokozott gépe­sítés is megköveteli, hogy több szerelőt, traktorveze­tőt, gépekhez értő bri­gádvezetőt képezzünk ki. Elengedhetetlen követel­mény tehát, hogy a leg­erőteljesebben kibonta­kozzon a mezőgazdasági jellegű oktatás. Az eddigi tervek és fel­mérések szerint — e télen mintegy hétezer ember tanul megyénk falvaiban mezőgazdasági ismerete­ket. Többek között húsz elnök, illetve elnökhe­lyettes, vagy brigádveze­tő tanul a zsámbéki el­nökképző tanfolyamon, a tavalyi hét hallgatóval szemben. A szabadszállá­sig mezőgazdasági gépész­képző iskolára 190 hall­gató ment megyénkből, a legutóbb vizsgázott 150 hallgatóval szemben. C egléden megkezdődött a termelőszövetkeze­tek gazdasági vezetőinek továbbképzése 12 előadás- sorozat keretében, ame­lyet országos hírű mező- gazdasági szakemberek, V V _______________________ e gyetemi tanárok, vezetők tartanak üzemszervezés­ből, növénytermelésből és állattenyésztésből. Az elő­adásokat nemcsak a ceg­lédi, hanem a környék­beli szövetkezetek és ál­lami gazdaságok agronó- musai is szívesen láto­gatják. Rövidesen hason­ló továbbképző tanfolyam indul Nagykőrösön is. Megkezdődött a ceglédi és a váci mezőgazdasági technikumok levelező ta­gozataira is a termelő­szövetkezeti vezetők és ta­gok. valamint gépállomási dolgozók beiratkozása. Bár a levelező tagozaton az oktatás csak januárban kezdődik meg, máris any- nyi a jelentkező, hogy például a ceglédi mező- gazdasági technikum az eredeti egy első osztály helyett kénytelen öt első osztályt indítani, a mint­egy 100 jelentkező részé­re. Abonyban, Nagykőrö­sön, valamint a nagykátai és a ráckevei járásban pe­dig „kihelyezett” osztá­lyok szervezését kezdték meg a technikumok. Ezenkívül több országos jellegű oktatási formá­ban is tanulnak vezető beosztású mezőgazdasági dolgozók. A vezetők és a szakem­berek továbbképzésén, ta­nulásán kívül igen lénye­ges a mezőgazdasági szak­munkások tömeges kikép­zése, amely lényegében az idén indul meg a hagyo­mányos ezüstkalászos-tan­folyamok keretében. Az ezüstkalászos-tanfolyamo­kat az idén új alapokra helyezték. Szakoktatás in­dul meg 158 tanfo­lyamon, mintegy 4000 hallgatóval. Két télen át tanulnak a hallgatók nö­vénytermelési, állatte­nyésztési, vagy kertészeti szaktanfolyamon, a har­madik télen pedig mint­egy 100 órás felkészülés után szakmunkás-vizsgát tesznek, amiről hivatalos igazolást kapnak. Jellem­ző az ezüstkalászos-tan­folyamok iránti érdeklő­désre, hogy például Ceg­léd városában 26 tanfo­lyam indul, közel 700 hall­gatóval. Ö rvendetes jelenség, hogy mind a mező- gazdasági vezetők, mind a termelőszövetkezeti tagok felismerték a továbbtanu­lás szülcségességét, s ilyen nagy számban vállalták, hogy a télen nemcsak pi­hennek, hanem tanulnak is, s a jövő esztendőben pedig már a közös gazda­ságok ég a tagság javára hasznosítják ' a gyakorlati munkában a megszerzett ismereteket. Tenkely Miklós A megyei küldöttértekezlet határozati javaslatát tárgyalta a KlSZ-végrehajtóbizothág A gazdasági élet fejlődése — amely az életszínvonal és az általános műveltség eme;kedé­sének alapja — újabb és újabb feladatokat ró az emberekre. Újabb nehézségekkel kel. meg­birkózni, újabb és másra; fa emberi kapcsolatok születnek. Erről tanácskoztak tegnap a KISZ megyei végrehajtó bi­zottságának vezetői, munkatár­sai. Hosszas vita után elfogadták azt a határozati javaslatot és a megyebizottsági beszámolót, amelyet november 29-én a me­gyei kü;döttek vezetőségva- lasztó gyűlése elé terjesztenek. A beszámoló az eddigi mun­ka eredményeit, nehézségeit is­merteti. A határozati javaslat pedig öt év előre megtervezett tennivalóit, az egész ifjúságot megmozgató „szerepvállalás" legfőbb irányvonalát tartal­mazza. November 29-én — az alap- szervezeti vezetőségválasztá­sok befejezése és a járási kül­döttgyűlések után — most a megye minden szervezetéből összesereglett küldöttek ta­nácskoznak. Ök választják új­já a KISZ megyei bizottságát. Reméljük: hasznos észrevé­telekkel bővítik, elfogadják ezt a határozati javaslatot — s a „törvényerőre” emelés után megtesznek mindent, hogy va­lósággá váljék a sok terv. el­képzelés. Szerdán reggel elindult RómáBa az első MALÉV-járat Szerdán reggel a Ferihegyi- repülőtérről elindult Rómába az első menetrendszerű MA- LÉV-repülőjárat. Az első gép­pel Földvári László közleke­dés- és postaügyj miniszter­helyettes vezetésével magyar küldöttség utazott az olasz fő­városba.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom