Pest Megyei Hirlap, 1960. október (4. évfolyam, 232-245. szám)

1960-10-16 / 245. szám

rear MECVBI tJOrkm I960. OKTÓBER 16. VASÁRNAP EGY CSOKOR ORGONA Bokros János: VÁCI SZONETTEK I. rok mind emlékeztetnek egy­másra, a mellette gyalogló ifjú is sóhajtozni kezdett. így indult a beszélgetés. Először a falujukról. azután minden másról is. Mindig együtt vol­tak, közös programokat csinál­tak. Nagyon jól érezte magát. Ma délben kapott egy óriási csokor orgonát. Boldogan fo­gadta el. örült neki. És a vi­rág már a közös sétákat je­lentette. Féltő gonddal rendezgette az éjjeliszekrényén, mikor be­szóltak, menjen a portára, táv­irata jött. Lélekszakadva fu­tott le a lépcsőn. Érezte, szerencsétlenség tör­tént. egyébként nem táviratoz­nának. Agyongyűrt papírdarabot 81 űzött ki a zsebéből. Némán nyújtotta felém. „Nagyon nyugtalanok va­gyunk. Olyan régen nem kap­tunk hírt rólad. Sürgönyözz rögtön, mi bajod. Apa, anya, János és Janika.” Olyan régen . ... Már négy napja nem írt: haza. VISSZAMENT a szobájába, ki se mozdult. Mikor észre­vették, hogy helye üres az asz­talnál, szobatársai felhozták a vacsoráját. Nem nyúlt hozzá. Ült, kezében a távirattal és próbálta megérteni, mi iR tör­tént vele. így született az elhatározása. Mentegetni kezdtem. Egy csokor orgona még nem olyan nagy bűn. Az orvosságot meg szedje csak nyugodtan tovább, annak ehhez az egészhez sem­mi köze. Nem hitt nekem. Nem vett. be orvosságot többé. Megkereste a főorvost, meg- kérte, engedjék haza. Ugv érzi, árt neki az itteni levegő. És — ha lehet — niég na­gyobbra nyílt, még csodálko- zóbb szemmel vitte bőröndjét a hajnali vonathoz. F. BALÁZS ÉVA (Magyar László karikatúrája) Délutáni pihenő Leülni itt, a Duna partján, a halászház mögött a fűbe, a szomszéd fűzfa és a nádas suhogásába elmerülve... Ifallgatni. amint körülöttem elcsendesül a sátortábor, s a legények horkolva isznak az álmok 'hűvös poharából... S érezni azt az izombontó, testünkön tompán végigomló, mégis kellemes fáradtságot, amit érez a munkásember, mikor este, lehunyt szemekkel, asszonyának „Jóéjszakát!” mond. II. A dömperek A sártikkasztó széllel megérkeztek a dömperek. Mindegyik bőgő, csúszómászó és füstokádó szörnyeteg. Kerekükön a sár, miként a vénlány arcán a könny, pereg, amint forogva, sisteregve végiszántja a földeket. Tarlók és kukoricatáblák tenyerüket, s gyomrukat tárják gép-teste elé szótlanul. S a kukorica, mikor rálép, megértve, hogy nem lehet másképp, fölsír, s a földre leborul. Szálkái Miklós: Büszke vagyok rád... Büszke vagyok rád paraszt öcsém, Előtted ringó b.úzatenger, Ameddig csajk elrepül a szem. Bámulom, hőgy: a szőke élet Acélos izmú karod nyomán Hogy borul le engedelmesen. Büszke vagyok rád paraszt öcsém. Körülötted a tűzszemű nap Fákat éget és földet repeszt; Te mész előre rendületlen S hátad mögött hosszú sorokban Megadással gyűlik a kereszt. Büszke vagyok rád paraszt öcsém, De két szemedbe félve nézek, Mert előtted szégyenlem magam. Fáj, hogy gyáván akták közt élek Hűvös szobában, — és előttem Kasza helyett toll, meg tinta van. lésre, amely itt, az irodájában zajlott. Szó szerint, mert ilyen késhegyig menő vita még nem volt, amióta meg­alakultak. A megyétől kapta az értesítést: gépek érkeztek, vásárolhatnak belőlük. A traktor pedig úgy kell az ezei’kétszáz holdra, mint a reggeli asztalra a kenyér. Csakhogy a pénz... Honnan vegyék? Legkevesebb a negy­venezer . . a többit az állam hitelezi. Négyszáz család. Csa­ládonként száz forint. Ezt javasolta. Csakhogy adnak-e? — szögezték mellének a kér­dést a többiek. — Amikor még a munka sem úgy megy, ahogy kellene. A lovak az okai min­dennek. Hiába ágált már az alakuló közgyűlésen, hogy mindenki hozza a közösbe, le­szavazták. Pedig, amíg a há­zaknál megmarad a ló ... Teg­nap is hárman vállaltak ma­gánfuvart ... Görcsösen ra­gaszkodnak hozzá, mintha az jelentené az életet. Még az agronómus is ellene volt. „Ho­vá tennénk?” — csengett visz- sza a fülébe aggodalma. De hová is? Mindegy, majd ha sor kerül rá ... Fontos, hogy a vezetőség megszavazta a traktor vásárlását. Csakhogy a tagság! A pénzt a tagok ad­ják össze. S ha megtagadják? Két napja van. Addig is csak szívességből várnak a megyé­nél . . . Két nap. Beszélni kell az emberekkel. Jobb is. ha azt a cifra lóhistóriát most nem említi. Úgy talán köny- n.vebb lesz. Talán .. . Kezefejével kitörölte szemé­ből az álmot. Rozi néne még mindig ott állt az ajtóban, mint akit odaragasztottak. — Majd később! — szólt bé­kítőn. azzal a fiókból előszed­te a szappant, törülközőt, s indult, hogy lemossa magá­ról az éjszaka álmos fárad­ságát. Az öregasszony még mindig dohogott. — Most már itt alszik min­den éjjel? Nevetett és széles tenyeré­vel megsímogatta Rozi hátát, akárha az anyja lenne. Az adta továbbra is a harago­sat. de a szeme árulkodott: magában már megbocsátott. — Ma időben hazamegyek! — ígérte könnyelműen. HAZA Ho1 is van tula3"-----—^ donképpen az ott­hona? A ház — üres. öt éve, hogy az asszonyt eltemette. Nem akart mostohát a lá­nya mellé. Éva az. aki még elevenen őrzi benne az asz- szony emlékét... Aztán ő is elhagyja — a városi kollé­giumba költözött. A napokban dől el, hogyan tovább. Ha fel­veszik az egyetemre, marad megint csak magának. Ha nem... Jó lenne. Úgy köny- nyebb. A hangos ház — öröm; élet. A néma — akár a temető. Ezt is, azt is mesz- sze elkerüli. M arad Teca. A harmincas években járó özvegyhez me­nekül, ha a munka éppen nem köti a gazdasághoz. Bár az utóbbi hetekben egyre ritkáb­ban látja az asszonyt. A kez­dődő ősz csak a gondokat sza­porítja. Tegnap is várta az asszony. Várhatta ... Beledugta fejét a vízbe, aztán hagyta kis ideig, hogy leperegjenek róla az áttetsző, hűs cseppek, mintha velük együtt az a kába fáradtság is a lavórba hullott volna. Gyors, ei’ős mozdulatokkal törülkö­zött a durva lenvászonba, az- lán magára kapta az inget és peckesen, mint a találkára sie­tő legény, indult vissza. Hiába volt a kérés. Rozi már porfelhőbe temetkezve rendezgetett odabenn. Fejcsó­% | MÓRICZ VIRÁG l í E heti rajzos karikatúránk 1 Móricz Virág Írónőről, Móricz \ Zsigmondi leányáról készült, %aki legutóbb a gödöllői Juhász l Gyula Irodalmi Színpadon a í nagy magyar író életéről tar- ^ tott bensőséges hangú, élmé- nyekkben gazdag emlékezést. \ NAGYRA NYÍLT, csodál­kozó, tiszta szemét láttam meg először^ Rácsodálkozott a pincérre, az asztalra, amit őneki terítet­tek, az étlapra, amiről válasz­tania kellett. a vízcsapra, amely állandóan meleg vizet tartogatott, a liftesre, aki rá­szólt, ha gyalog iramodott neki a lépcsőnek. A takarítónő előtt resteilte magát. Szégyellte, hogy valaki dolgozik utána. Igyeke­zett mindenben megelőzni. Elsőnek kelt, sietett bevetni az ágyát, az éjjeliszekrényét rendben tartotta, holmiját gondosan elrakosgatta. Ámuló, ujjongó üzenetével naponta kopogtatott a postás az eldugott, alföldi falucska apró házának ablakán. Szülei­nek, férjének híven beszámolt a szanatórium furcsa, halk világáról, ahol minden őérette történik. Ha új kedvességgel, szépséggel találkozott — és ez napjában többször megtörtént, —, nem is ért rá igazán örül­ni. Sietett megírni haza. Mikor nagyon szigorúan \ ágyba parancsoltak, legjobban \ azt sajnáltam, hogy most egy \ ideig nem találkozhatom vele. j És közben talán hozzászokik 5 mindenhez. Olyan lesz, mint a J többiek, akiknek semmi sem ; új, nem öröm, semmi nem elég j jó már. __ / Idegen szobába tilos belép- 5 ni. Nem látogathatott meg. Na- j ponta érdeklődött felőlem és / én is értesültem élete esemé- í nyeifől. _ \ Aztán elmaradtak a hírek, J «okáig nem hallottam róla. í Szép a soproni május. Még \ én is szépnek láttam, pedig \ nekem csak annyi jutott. \ amennyi benézett hozzám az £ ablakon. \ A délelőtti sétákról virágot j hoztak, a napfényt, fenyőilla- * tot nem lehetett kitiltani. És \ hű társam is akadt. Igaz, sose 5 láthattam, de ha nagyon el-; szomorodtam, bekiabált az ab- / lakon. Meg is nyugodtam, \ egészséges leszek és örökké í fogok élni, kakukk-pajtásom' oly sokszor ismételte el a ne- 5 vét. \ EGY ESTÉN halkan kopog- ; tak az ajtómon. A hangtalan> ajtónyitást hosszú csönd kö- 5 vette. Rászántam magam és 5 kidugtam fejem a paplan alól. ^ A nővér megszokott, mindig } mosolygó arca helyett az ő J szemét pillantottam meg. £ Most — mióta ismerem, elő- j szőr — nem csodálkozott. Sírt. \ Szó nélkül magamra rángat- ; tarn a köpenyemet. Minden ti- í lalom ellenére felkelek és még \ nem tudom, mit is csinálok; azzal, aki bántotta. Félénk J hangja állította le a nagy len- í dületet. ' — Elmegy? ^ Észbekaptam. Mit ugrálok. ^ mikor azt se tudom, mi tör- \ tént. í — Dehogy megyek. De azért útrakészen és na-' gyón elszántan ültem az' ágyon; ^ — Beszélnem kell magával. ^ Türelmetlenül fészkelődtem, \ nem mertem sürgetni. Csönd- \ ben vártam, hadd mondja el í nyugodtan, mi fáj olyan na- J gyón. Közben eldöntöttem, ci- j pót húzok, mert papucsban * nem tudók sietni. ^ Mereven nézte a ragyogó 5 padlót, zsebre dugott kezében valamit szorongatott. Alig hall- i hatóan és — furcsamód — í mégis megdönthetetlen határo- j zottsággal szólt. j — Én nem veszem be többé! az orvosságot. Azt hittem, rosszul hallok. \ Értetlenül ismételtem. j — Hogy az orvosságot töb-; bé ... ; — “Nem veszem be. így mondta, mégis jól hal-; lottam. Csak éppen nem ér-; tem. Úgy látszik, túlságosan megszoktam a kakukk-társasá­got. De azért feszülten figyel­tem, hátha végül is felfogok valamit. Hosszú szünet után. akadoz­va folytatta. — Kezdem elfelejteni az ott­hont. Láthatóan megkönnyebbült, hogy kimondta végre. A többi már könnyebben ment. Kiderült lassan, a május az oka mindennek. Az orgona. Egy délelőtti sétán nagyon rácsodálkozott az orgonabokor. ra. Éppen olyan volt, mint az otthoni. És mert ezek a bok­; Kezdem talán azzal, hogy l szíves üdvözletei mondok a l Petőfi Színháznak, amely né- \ hány nap óta új és gazdagnak \ ígérkező színfoltot jelent mű- \ veszeti életünkben. Műfaji­ét Ing: nincs nálunk elődje. Ze- \ nés színház, ahol azonban a t zene nem betét csupán, de ; szerves tartozéka a műnek. 5 Folytathatom a dolgot az- \ ~al, hogy Brecht Koldusope- ; rája a legjobb példa új szín- \ házunk műfaji jellegét ille- \ tőén. Brecht szövege és Kurt \ Weil zenéje szorosan együvé \ tartozik, egymástól el nem \ választható. 5 Brachtet úgy hiszem nem \ szükséges bemutatni. Műveit \ ismerjük és szeretjük mind- \ annyian, még akkor is, ha \ egy-két bemutatott műve —• / nem a szerző, hanem a bemu- t tató színházak hibájából — \t nem aratott osztatlan sikert. \ A Koldusopera előadása azon- ' ban kárpótol mindenért. Biz- ! tos vagyok benne, hogy a for- ; ró sikerű színházi este után l jelentősen megnő majd ha- \ zánkban is a Brechtet ked- \ velők népes tábora. \ Magéiról a műsorról: lát- \ szólag a londoni alvilág éles \ tollal és maró szatírával meg- ' rajzolt képét festi benne Brecht. Az egyik oldalon Bicska Maxi, a fehér kesz­tyűs gyilkos, aki bandájával végigsarcolja a várost, de — büntetlenül, mert legjobb ba­rátja és üzlettársa Tigris Brown, a város rendőrfőnöke. És Peacock úr, aki a nyomor­ból, a szegények szánalmából kovácsol ércesen csengő ara­nyakat. Hogy ez megtörtén­het, ahhoz olyan társadalom szükséges, amelyben Brecht mozgatja figuráit — a ka­pitalizmus társadalma. Ahol az egyszerű emberek nyomo­rúságán gazemberek és még nagyobb gazemberek élősköd- nek. Brecht hol parodizál, hol tréfál, hol szellemes szatíra formájában tolmácsolja mon-. dandóját, a néző mégis, az első pillanattólc az Utolsóig érzi: véresen komoly az, ami a színpadon történik — íté­let a kapitalista társadalmi rend fölött. Szinetár Miklós néhány év­vel ezelőtt a főiskolásokkal már bemutatta Brecht Kol­dusoperáját. Akkor afféle kísérlet volt csupán. Ez az előadás már elmélyült, kife­jező, magávalvagadó. A ren­dező érzi a brechti mű lénye­gét, rendezői felfogása híven tükrözi a brechti gondolatot. KOLDUSOPERA Bemutató a Petőfi Színházban Mindezt már a jól megvá­lasztott szereplőgárda is be­szédesen bizonyítja. Szinte mindenki a helyén van, olyan, amilyennek lennie kell. Agár- dy Gábor elegáns szellemes­séggel kelti életre Bicska Maxi figuráját. Játékában nincs felesleges mozdulat vagy gesztus, kár, hogy ének­hangja nem „versenyezhet” színészi játékával. A „pálma” ezúttal kétségkívül Feleki László alakítását illeti. Fe­leki kolduskirálya olykor döbbenetes. Az egyik pilla­natban csupa jóság, csupa alázat, s a következőben már félelmetes cinkosa az alvi­lág fejedelmeinek. De alakí­tása mást is bizonyít: kifor­rott művész, aki nemcsak az operettszínpadon mozog ott- ihonosan és arat osztatlan sikert, de a drámai színpa­don is. A sorban Sennyei Ve­ra Kocsma Jenny-je követ­kezik. Sennyei elsősorban a song-ok csodálatos tolmácso­lásával tűnik ki. A fiatal Dómján Edit Polly-ja jó, mind hanggal, mind játékkal végig kitűnően oldja meg nehéz szerepét. A többiek: Horváth Tivadar, Lorán Lenke, Czigány Judith és mások, szintén hozzájárulnak a mű sikeréhez. — p — PRUKNER PÁL: FORDULNAK Á SZEKEREK... * \ ROZI NÉNE öreges léptekkel, 5 ----------------- zsörtölődve cso­\ szogott végig a folyosón. \ — A fene a fajtátokat! — \ mormolta sárga fogai kö- $ zött és a kezében tartott vö- ; dörrel csörömpölt hozzá \ vésztjóslóan. Ilyenkor víz ^ löttyent az olajos, csizmamar- 5 ta padlóra és tenyérnyi fol- j tokban terült szét, mint egy­$ egy nagy, fekete virág. < $ Sorra nyitotta az ajtókat, \ ablakokat; nyomában friss £ szél söpört végig a befülledt, £ áporodott levegőjű irodá- \ kon. Aranyló por szállongott ^ a reggeli fényben. Az utolsó ^ ajtót is belökte, s már ott ^ állt az elnök irodájának kü- ^ szöbén. Itt kezdte minden reg- ^ gel a takarítást. Tavasz óta. í hogy a közösbe lépett a falu ^ többsége, őt, özv. Kajdi Já- ^ nosnét, született Vég Rozáliát ^ bízták meg e koránkelő tiszt- ^ séggel. I VISSZAHŐKÖLT. £2 irodá­y--------------------------bol gomo­^ lyogva tódult ki a folyosóra ^ az éjjel szívott cigaretták ^megtilt füstje; kesernyés il- ^ lata a fiatal könyvelőnő édes- ^ kés parfümjével meg a város- ^ ból jött agronómus pipadohá­nyának orrfacsaró szagával ^ keveredett. A megkopott, tö- ^ redezett szélű asztalra borul- ^ va, az elnök húzta a lóbőrt £ hangos szusszanással. Néhány pillanatig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, de aztán megeresztette káráló hangját. — Gáspár! Gáspár, te! Semmi válasz. — Gáspár, ne! Hasadra süt a nap! — s rázta hozzá az elnök széles vállát. Amaz mozdult egyet és ká­ba szemmel meredt az asz­szonyra. Aztán lassan, amint eszmélt, úgy röstellte el ma­gát. — Az áldójáj! — dünnyögte és nyújtózott hozzá, hogy a csontjai ropogtak. Már éb­ren volt, s pontosan emléke­zett a hajnalig tartó megbeszé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom