Pest Megyei Hirlap, 1960. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-20 / 197. szám

UN50. AUGUSZTUS 2«. SZOMBAT-mariim TÚRI ANDRÁS: SZERELEM ? FILMSAROK Egy lány áll az alacsony fakerítésre támaszkodva, az estében. Hűvöskés szél dider- geti időről időre, mégsem in­dulL A házbán kivilágosodik néha az ablak, aztán elhal a benti világosság, s a lány sö­tétben marad. Kendőjét szo­rosabbra vonja a válla körül, áll, mozdulatlanul. Az utcán senki sem jár már. De mégis... A templom felől kö­zeledik valaki: alacsony zö­mök féifiárnyék, lassan im­bolygó. A lány szíve sebeseb­ben ver, erre várt ő. erre az árnyékra. Tudta, hogy jönnie kell, ilyenkor zár a szövetke­zeti kocsma, s az ő legénye napok óta a zárással végzi. A legény jön. Lehajtott fej­jel, meg-megbillen olykor, ér­zi az italt. De jön azért, nem torpan meg. Vélné az ember, meg sem látja a lányt, mert elmenne mellette, leszegett nyakkal, amikor amaz utána­szól, torokszorító csöndesséa- gel: — Jó estét. A legény lassít, majd meg­áll egészen. — Jó estét. — Mi bajod van néked én *4 velem. Józsi? — kérdi a lányi és megcsuklik a hangja. — Nékem? Semmi. S indulna tovább, de nemi viszi a lába. Hát azt kérdi | durván: ^ — Mit nyaggatsz? Mi közöd £ hozzám? | — Azt hittem, van — Én is azt hittem... — 3 £ Józsi meginog álltában, de£ nem az italtól, hanem a főj- 4 tott szenvedélytől. — Keze 4 ökölbe szorul, közelebb lép.vj — Miért mondtad azt, amit£ mondtál? ^ Ezt a beszédet senki kül-$ világi ember meg nem értené, i a lány mégis megreszket tőle, y mint szélben a virág. A sze-$ me könnybe lábad> Tudja jól, £ mire gondol a fiú. Arra a kétj mondatra, amit barátnőinek £ mondott, amikor amk. « ie~í gennyel bosszantották, s ő ezt? felelte kihívón: „Kell is ne-4 kém az a görcs. Olyan aprócs-% kát tizet is kapok minden f ujjamra.” Sejtette, hogy be- 4 széde eljutott a legény fülé- ^ be? De azt már nem hitte,4 hogy a bolond ember úgy 4 megmakacsodik. Hogy feléje4 se néz azóta. Kerüli, mint ay pestist, s neki itt kell állnia '4 estéről estére, lesve, várva konok szeretőt. — Miért mondtad? Beszélj! — sziszegi a fiú. Marika nem felel. Józsi még közelebb lép. Istenem, de szép ez a lány, még így a sötétben ii! A lány lehunyja a szemét: mintha valami nagy-nagy vi­zen ringana, valami hullámzó, édes nagy tavon. Szédíti a sza­vak forrósába, a hang keserű­rekedt muzsikája. — Te!... — kiáltja vadul a. legény és feléje lép! — Te!... Most megüt — gondolja a lány és nem nyitja ki a sze­mét, de belül ujjong: Hiszen szeret ez! Szeret! — ettől megnyugszik, furcsamód nyu­godt lesz, szinte fölényes. — Miért mondtad? — csiko­rog újra, meg újra a legény. — Miért? Végre felnéz a lány, s azt mondja: — Nem én mondtam! Nem ér.! — Nem te? Hát ki? — Egy könyv... Úgy kap­tam kölcsön... Ili nénitől. „Száz jó tanács a szerelem­ben." Ez vöt a címe: Abban állt, hogy „hagyd a férfit és megőrül érted”. A legény elhül. —- Abba volt? — Abba. Egyszerre nevetni kezd, hangosan, felszabadultan, egész teste rázkódik a vagy hahotától. — Csitt! — inti a lány. — Meghallják. — Hadd hallják! — mondja a fiú. — Jaj! Még ilyesmit! Még ilyen butát... Hát poli­tikából mondtad? Te... te... De milyen másként hangzik ez a „te’\ mint előbb. Megfogja Marika két kezét, szorítja boldogan. — Marika! — hangzik a házból a hívás. — Mit csi­nálsz odakünn olyan sokáig, te lány? Marika nem felel. A fiú erős kézzel húzza maga felé, a kerítés túloldaláról. Két kis melle n. fának feszül, s fáj a nagy húzástól. De ö nem törő­dik vele. Tudja, biztosan tud­ja: rabja lesz mostantól már ez a fiú, ameddig csak alcarja. Kenyér; szerelem és... harsogó kacagást. S ebben méltó partner az álszent házi-kisasszonyt alakító Lea Padovam. Az operatőré? Kétségtelen, hogy a Kenyér, szerelem és ... előnnyel startol elődjeivel szemben: színes és széles­vásznú. Ráadásul a mesés szépségű Sorrento örök-kéíc ege alatt játszódik. így lát­szólag könnyű dolga volt Rotunno operatőrnek. Azért csak látszólag, mert Rotunno nem él vissza a „lehetősé gek- kel”. Színekben gazdag kép­sorai mértéktartók. ugyan­akkor nagyszerűen kihasznál­ja a szélesvászon adta hely­zetet. Summázva: rendező, színé­szek és operatőr — együtt és egyformán részese a megérde­melt sikernek. A Kenyér, sze­relem és .. kellemes, kacag­tató nyári szórakozás. Érde-j' mes megnézni. í — P — ^ Sophia Loren és Vittorio de Sica a film egyik jelenetében. 2 olasz film kedves vénlány hőse — ezúttal elemében van. Nemcsak derűt fakaszt, de 0 íme, egyszerre csönd lett Jött föl az úton. Nem, nem is jött: az alig libbenő szellő emelte az érdes lépcsőfokokra, közeledett és integetett, kígyó-karcsú csuklója s játszó ujjai pihe-sziromként lengtek a súlytalan és fényes levegőben, bronz bajái, föltűzött csiga-kontyát aprócska lángok ugrálták körül, habos szoknyája — bodorfelhő az égen — irigy féltéssel rejtegette ütemre lépő táncos lábait. Jött, jött az úton, már szinte testtelen, látomásként s kicsi cipői érintésétől némán hajtották földig fejüket az alázatos füvek. Közeledett — és halkult a zene, amely eddig a vágyakozó bokrok orchesteréből zsongva áradott, halkult a kórus, mely a hódoló fák s égő virágok dícséretét zengte, s íme, egyszerre csönd lett, hogy megállt... Eltévedt mosoly csodálkozott ajkán, felnézett ránk, vagy nem is ránk — az égre, s szeme tükrével — elég volt egy szikra felgyújtotta a térdepelő kertet s körötte minden fehér sugárban izzóit percekig. ^VXNX^NNX^\XXXXX'XXXX^>XXOvX\XXXXX A NAP MINDENKINEK VILÁGÍT nyű... Hozza helyre más, amit elrontott... — Nem vagyok gyáva! —• nézett farliosszemet a lány. — Majd meglátjuk! — le­gyintett fáradtan és kisietetz. Másnap Kócos egy intőköny­vet lobogtatva lépett az iro­dába. — Olvassa, igazgató kar­társ! — dugta az orra alá. „Jól tette. tanító néni, hogy móresre tanította a lányomat. Kérem, ha rászolgál, máskor is tegye meg”. Aláírás. Kócos házi fegyelmivel meg­úszta a dolgot, de a viszály csak ideig-óráig szünetelt. Fnv ilven szélcsendes” idő­..I—i— ben, hónapokkal a történtek után, Kócos fel­kereste az irodában. — Holnap tanítás után Pest­re utazom. A megyei tanács­hoz. Kérem, az áthelyezése­met a fővárosba. — Jól meggondolta? — Igen. — Akkor tessék. Ezt beje­lentés nélkül is megtehette volna. — Tudom... De szeret­ném ... — elhallgatott, s csak sokára mondta ki: — ...ha támogatna. Azt hitte, menten leesik a székről. — Cserben hagy minket most, amikor a legnagyobb szükség van minden emberre, és még én támogassamf — A tanév végéig mara­dok, s elvégezem addig a legnehezebb feladatot is. — Tehát alkut ajánl! — így becsületes. — A legnehezebb feladatot is vállalja? — Es megcsinálom. Csak úgy megyek. — Hm. Három hónapja van... — Az mindenre elég. — Tisztelem az optimizmu­sát. — Gúnyolódik? — Mondjuk... ha azt mon­danám ... — Hallgatom — nézett rá Kócos nagy komolyan. — Esztendők óta nincs kul­túráiét a faluban. Valamiféle műsor kellene. Ideszoktatní az embereket. Szórakozni, olvasni, színdarabot nézni és... játszani is... — Vállalom! — Hamisítatlan gyerek. Nem tudja, mit beszél. — Nem nehezebb, mint az, hogy Pestre kerüljek. — Lehetetlenre vállalkozik... Három hónap ilyen dologra három nap csupán... — Itt a kezem ... |qy történt ^ ^ csoda válo­—L--------.1 sággá vált. A c söppnyi színpadon már meg­kezdődött a játék. Kócos ön­magát alakította. A tűsarkú cipőben kényeskedve lépe­gető pesti lányt. Maga írta a szerepet. Vagy csak újra felidézte az itt töltött első he­tek emlékeit? Háromszáz szempár csodál­kozott a színpadra. Fisz sem hangzott, csak Kócos bárso­nyos hangja csilingelt, amint a játékbeli igazgatóval vívta az első nagy csatát. Hátborzongatóan őszinte volt. Lélegzetvisszafojtva fi­gyelt játékára. Nem is já­ték volt az, maga az élet. Kócos élete. Az ő élete. A falu élete. Csak most döb­bent rá, hogy mennyire a szí­véhez nőtt a lány. Hogyan csinálta? Megfog­hatatlan. Három hónap alatt! Igaz, kapóra jött az a két utolsóéves egyetemista tanár­jelölt, akiket ideküldtek gya­korlatra a tavaszon. Sokat segítettek. Különösen ez a Laci gyerek. Szép szál fiú. Ő is önma­gát játssza most. Ülnek az iskola udvarán, az öreg pad­kán. Kócos nagy bánatát mondja a fiúnak. — Elmegyek innen. Ha más­ként nem, hát megszököm ... Valaki közbekiált a néző­térről. — Nem engedjük. Ilyen ta­nítónő kell nekünk! Kócos nem esik ki a szere­péből. — Pedig szerelnek. Tudom, hogy szeretnek — ezt már szinte sírva mondja. — Még­is... a fiatal fa is elsorvad, ha más talajba kerül. — Csak a gyengéje — érvel a fiú. — Ellenem van... Mint a többiek. Senki nem akar megérteni... — Vagy csak önmagát nem érti... Kócos folytatja, mintha nem hallotta volna a fiú sza­vát. — Mihez kezdhet egy ilyen csöppnyi faluban egy pesti lány? Se színház, se mozi... Szeretek táncolni, szórakoz­ni... Ha meglátnak az ut­cán egy fiúval, rögtön meg­indul a szóbeszéd ... Nem élet így ... ~ Maga mondta: szeretik az emberek. És bíznak magá­ban. •— Lehet... — A gyerekeiket bízták ma­gára, Érti, mit jelent ez? A legnagyobbat adták... hogy embert neveljen belőlük... — Tudom, hálátlan vagyok — állt fel Kócos. — önző... — Talán... — lépett mellé a fiú. — Vagy inkább: még nem érti az élet igazi értel­mét __ — Magának jó ... Este már utazik haza. Pestre ... — Ma még igen... — Hát... — nyújtott ke­zet ... — Utazzon jól. — Köszönöm... — és szé­les tenyerébe rejtette a lány kezét. — Mindent köszönök. Nagyon szép volt ez a három hét... Kócos a könnyeivel viasko­dott. — Felejtse el... — Elfelejteni? — fordítot­ta maga felé a lányt. Kócos ellenkezett. Vesztére. Iába megbotlott az öreg pádban. s ha nincs ott a fiú, tán elesik. A lendülettől a fiú nyakába boruM. Ez nem volt a szövegkönyv­ben. S a csók sem, ami — lehet, hogy csak a lendület­től — ezután következett. Rezes Nagy Ambrus hitet­lenkedve csóválta a fejét még akkor is, amikor az összecsa­pódó függöny már cinkosként takarta egymáshoz simuló alakjukat. Csak másodpercek múlva zúgott fel a taps. Sietve indult a színfalak mögé, de Kócost nem találta. Már bánta, hogy nem maradt ülve a helyén. Ugyan mit kérdezett volna? Csak a. szíve fájna kegyetlenebbül, ha egy hét múlva sor kerül a bú­csúzásra. Az előadás utá.n úgy lépke­dett hazafelé, mint akit fej­bevertek. ahonnan gyerekes örömmel vásárol minden gyufát. És vi­szi haza végtelen boldogan. De otthon nem értik meg és az eltűnése miatt kétségbeesett feleség zokogva kiabálja: „Nem bírom ezt az életet!” S csakugyan nem bírja? Az asszony bálba készül. De a férj egész nap egyetlen társa, a magnetofon mellett ül. És hallgatva újra és újra a feleségével felolvastatott tan­anyagot. S amikor a lemon­dott bál után a felesége mégis tükör elé áll felvenni az új ruhát, a magnetofontekercs néhány méterrel élőbbről kez­di meg ismét mondókáját. S Jól emlékszünk még mind­annyian a Kenyér, szerelem­ciklus tavaly nyáron bemuta­tott darabjaira. Egyik sem hagyott maradandó emléket a nézőben. (Legfeljebb Lollo­adta nagyszerű lehetőségeket: a magát fiatalnak álmodó szoknyavadász csúfos kudar­cai láttán a nézőtéren min­duntalan felcseng a nevetés. Tinó Pica — annyi mulatságos Vége a háborúnak! Valami olyan gyermekes, tomboló boldogság fogja el a katoná­kat, hogy csak nevetnek, ne­vetnek, míg torkukat fojtogat­ja az öröm. És az őrmesterből egyszerre kifakad, amit évekig a lelke mélyén hordozott: „Hát nem kell félni többé?!” Ö, hányszor járt náluk a halál és most mégis élnek! Mert féltek, igen a hősök is féltek a haláltól...” S egyszerre csak lövedék robban! Egy német páncélos­egység akar áttörni a másik zónába. És a feléjük rohanó vashaláltól megrettent őr­mester megfutamodik. De a parancsnok' ftélyérf ma-* rád. Ám, egy lövedék -felrob­ban mellette, s ha az életét nem is, de a világító napot örökre elveszti. És ezzel kezdődik az életbe visszatalálni akaró vak ember kálváriája. Csodálatos képek, lélekbe markoló jelenetek ve­zetnek a tanítani készülő volt tiszt, s a film útjain. El lehet-e felejteni a tétlenségből sza­badulni akaró főhős botor­káló, első útját a régi trafikig, {brigida bájai.) így érthető, ha j nsm túlságosan nagy igénnyel ^ ül be a néző a most bemuta- £ tott Kenyér, szerelem film £ vetítésére. És kellemesen csa- 2 lódik. A film-ciklus befejező ^ része szellemességben, ötle- i teliben felülmúlja elődeit. } Kinek az érdeme ez? Nehéz \ lenne eldönteni. Dino Risié, a J rendezőé? Lehetséges. A film \ előadásmódjának színessége, ^ életteli természetessége, P jel- ? lemek dramaturgiailag tökéle- \ tes megkomponál ás a és a ; helyzetek sziporkázóan szelle- í mes kiaknázása a rendező le- j leményességét dicséri. R-ende- \ zése túltesz Luigi Comencini j munkáján, aki az előző két 5 filmet alkotta. 5 A színészeké? A Kenyér, ; szerelem, fantázia és a Ke- ' nyér, szerelem, f éltékenység \ női főszerepét Lollobrigida 5 játszotta csillogón,- de lélekte­>> ; lenül. Ebben a filmben Sophia \ Loren lépett az örökébe és í már az első negyedóra után l „veri” Lollobrigidát. Ezúttal \ Vittorio de Sica is „nagy < napjaira” emlékeztet. Caru- í tenuto szerepében most kerül £ a legközelebb a közönség szí- \ véhez. Eredeti figurája reme- 1 kül juttatja érvényre a szerep­A két hét ,rründössze két---------— oranak tunt. A b úcsúzás örökkévalóságnak. Azóta szótlan és mogorva. Mintha az édes lánya fordí­tott volna hátat az öreg is­kolának. Az sem hozott vigaszt szá­mára, amikor néhány nappal ezelőtt meglcapta az értesí­tést: Bende László fizika­matematika tanár és tanítónő felesége rövidesen szolgálat­tételre jelentkezik. Kócos he­lye nem üres már. Sőt. Uj emberrel is erősödik az is­kola. Könnyebb lesz a munka. Éppen ideje. Még két év és nyugdíjba vonul. Addig meg­szoknak talán. Jó kezekre kell bízni az iskolát. A távirat feszültséggel töl­tötte meg: Holnap érkezünk. Vajon milyen lesz az új tanítónő? Kedves? Fiatal? Kócost senki sem pótolhatja. Kócos... Az állomáson azt hitte, káprázik a szeme. Nem... Ez nem lehet igaz ... Ilyen hasonlóság... Vagy mégis? — Ambrus bácsi! Mire ocsúdott volna, nya­kában a lány. — Kócos! — Hát megismer még, Ambrus bácsi!? — Tényleg, te volnál az?... De hiszen elmentél innen... — Igen. Kócos elment... — illetődön a lány hangja. — Kócos nincs többé ... Aki ide visszajött, nem a kényes pesti lány. Csak egyszerűen... tanítónő. — Kislányom! — A férjem ... — Laci fiam! Hát te ... Gyerekek ... Laci, Kócos ... — Pszt! Kócos nincs töb­bé... Helyette... Bende Lászlóné szolgálattételre je­lentkezik. Hogy soha többé el se menjen a faluból. £ ezen a néhány méteren férj j! és feleség nemrég rögzített ^néhány szava hangzik vissza: ^ „El akarsz menni a bálba? ... ^ Nem, nem megyek ... Ha ^ akarsz, mehetsz ... Nem, itt- ^ hon maradok ...” ^ És a tükör előtt álló asszony ^ ruhát próbáló keze lehanyat­Uik... y S mennyi ilyen őszinte, cso­dálatos rendezői látással meg- ^ fogalmazott néma vagy né- dány szavas kép beszél hosz- ^ szú mondatok helyett. ^ A megrázó képekkel indu- ^ ló filmben egymást váltja a ^ szép képkompozíció, a mérték­tartó, magas színvonalú já­ték a naiv fordulatokkal. Míg ^ egyik oldalról nagy érdeme, d°gy sok elődjével ellentétben, dem akar mindent megma- dyarázni, másrészről adós ma- ^ rád nem egy helyen a feltét- £ lenül szükséges logikai és lé- ^ Iektani ábrázolásokkal. Dönt- ^ hetetlen erőssége a filmnek ^ minden körülmények között dszmte hangja. Ez engedi meg, d°gy a történetben a vak tiszt dsszekerüljön a megfutott őr- ^ mesterrel, aki igazgatója lett. ds a pillanatnyi félelemtől testvérei halálát okozó egyko- ^ ri beosztottjának nem bör- ^ tön, s nem bírói ítélet lesz a torsa. Mert megfutása óta ^ magában hordozza a kínzó Iel- ^ kiismeretet, s nem hagyja ^ nyugodni egy életen át. És ez ^ a legsúlyosabb büntetés. ^ De az életért és mások éle­téért is áldozni kész, igaz em- der számára felragyog a nap ^— vakon is. ^ ... és a nap. mindenkinek í világít... T. Gy. András Endre:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom