Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-05 / 157. szám
II. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1960. JULIUS 5. KEDD EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA Az iskolás gyermekek munkáját általában a bizonyítványok tükrözik. Arról azonban, hogy mit és hogyan dolgoztak, megmutatják az évvégi kiállítások. Igaz, helyszűke miatt nem kerülhet minden kiállításra és így a kép nem is teljes. A Szelei úti iskola idei kiállítása három termet töltött meg. Az érdeklődők tömegesen látogatták, sőt, voltak visszatérők is. Az alsó tagozat külön termet kapott. A tiszta füzetek szabályos, szép betűi, gondos számjegyei, az érdekes fogalmazási témák előtt meg-megálltak a szülők. Boldogan ismertek rá gyermekeik kézimunkájára, színes papírfűzésekre, ragasztásra, vágásra, gyurma- és agyagmunkákra. A gyufás- skatulyákból készített nagyon mutatós szobabútorokat sokan megnézték. Tarka, színes képet nyújtottak a tematikus rajzok, festmények. Mindent a maga környezetében — hirdette a sötét táblákra illesztett mágneses mozgatható képek sorozata. Mókus az erdőben, nyuszi a mező göröngyei között, madár a fészekben, háziállatok az udvaron úgy, ahogyan a valóságban is van. A női kézimunka alapismeretéit kicsi térítőkön mutatták be az apró kezecskék. Megilletödve néztem a gyógypedagógiai iskola kiállítását. Lám, akik a többiek között lemaradtak, itt, ebben az iskolában, vezetőjük különleges tanítási módszerével, ember- feletti türelmével képessek arra, hogy ebben a nagyon szép kiállításban helyet- kaphattak. Innen sem hiányzott az agyag- és papírmunka, és a füzetek is szépek. A felső tagozat rajzkiállítása egy egész termet töltött meg, pedig 13 osztály 364 rajza osztályonként csak 28 darabot adhatott. Az iskolában a felső tagozat rajzoktatása egy kézben — nagy szerencséje a tanuló ifjúságnak, hogy éppen Horváth József művész kezében — van. Horváth József hívta életre községünkben az iskolán kívüli rajzototatást is — rajz- szaikkömek nevezhetném. Iskolánkból több gyermek jár ide, s az ott készített rajzokból 30 darabot láthatunk itt. Különösen Terek Gizella VIII. osztályos tanuló rajzai hívták fel figyelmünket. A harmadik terem a szakkörök kiállítása. Ajtó mellett mindjárt a biológiai szakkör komoly, darabjai kötik le a figyelmünket. A tanulók formalinos készítményei, kitömött madarak, állatok, bogár- és növénygyűjtemények igen szép példányai dicsérik a szakkört. Ifj. Drávái József diákjait megtanította az állatok boncolására, tömésére, tartósítására. A biológiai szakkör kiállításával szemben id. Drávái József igazgatóhelyettes — „kiváló tanító” — technikai szakkörének kiállítása emelkedik ki a többi közül. A kiállított munkadarabok elkészítésekor megtanulták a gyermekek a famegmunkálási és fakötési eljárásokat, szer- számkezelést, gondozást. A technikai szakkör készítette a bábszakkör színpadát, díszleteit, fabábjait, szerelte fel villannyal, mintegy nélkülözhetetlen tartozéka lett a bábszakkörnek. Ezenkívül iskolai szemléltető képeket keretezett be, padokat javított. A bábszakkör munkájának méreteit és minőségét előre sejteti a bábszínpad pazar felszerelése. így is tudjuk, mennyi örömet szerzett előadásaival a község gyermekeinek. Fehér Jánosné tanárnő vezette a ’ bábszakkört. Most is sok apró gyerek állja körül a kivilágított színpadot. Szakköri munkák egyike az immár 13 éves múltra tekintő irodalmi szakkör. Kiállítása alig mutat meg valamit abból a sok munkából, melyet magára vállalt ez a szakkör, és el is végzett abban az évben. Gondolok a Új színfolttá! gazdagodott Abony Június 18-tól a személyszállító taxi mellett Abony lakosságának rendelkezésére áll egy 2 tonnás teherszállító taxi is. Mindkét jármű a Szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalathoz tartozik. Falusi Sándor a személyszállító taxi vezetője csakúgy sugárzik az örömtől, már nincs egyedül. Szinte apai büszkeséggel beszél fiatal barátjáról. De ő sem várat magára. Csöndben beáll a szóban- forgó kocsi. Személyesen megismerem Maczó Lajost, a gépkocsivezetőt. Jó megjelenésű, keménykötésű férfi. Rendeléseket a benzinkúttal szembeni taxiállomáson vesz fel, vagy a lakásán, Rákóczi út 48. szám alatti házban. Mindenféle teherszállítást vállal egyes emberek, közületek, termelőszövetkezetek rendelésére. Áruszállítás esetén kedvezőtlen időjárásban ponyvát vonhat fel, hogy védelmet nyújtson. Lásson körülálljuk a kocsit. NDK-ban készült négyhengeres Garant típusú ■„ masina”. Uj és a régi ember vállvetve dolgoznak, egymást segítik. Egy óhajuk van, a benzinkúttal szemben telefonfülkét szeretnének, hogy gyorsabban jussanak a megrendelésekhez, s maguk is gyorsabban teljesíthessék a lakosság kívánságait. Mindketten szeretik foglalkozásukat. Falusi Sándor abban az évben kezdte el ezt a munkát, amelyben Maczó Lajos született. így több is a tapasztalata és gyakorlata. Nagyon szereti gépét, s a foglalkozásával járó országjárást. Semmiért sem adná, az így szerzett földrajzi ismereteit, azt a sok kapcsolatot, amellyel az emberek megismeréséhez jutott. Természetesen ők is tanulnak még, műszaki könyveket olvasgatnak. Tanulmányozzák a MÁV menetrendet, az ország autótérképét, hogy biztos információt adhassanak az embereknek és hogy jól, pontosan és gyorsan tegyenek eleget megbízatásuknak. szavalóversenyre, pályamunkákra, önképzőkör megszervezésére és „Többsincs királyfi” betanítására. Kiállításán önálló írásbeli munkák, albumok jelzik a megtett utat. Album a felszabadult 15 év irodalmáról, költők az édesanyjukról. Évszakok az irodalomban. Elek apó, Arany János legnépszerűbb műve, Gorkij közöttünk. Versírással próbálkozom és még sok más írás. Önképzőköri jegyzőkönyvek, olvasási naplók szerénykednek a padokra helyezett dolgozatfüzetek között. írók, költők arcképei, ifjúsági könyvek legfrissebbjei teszik teljessé a kiállítást. Egy nagy iskola adott betekintést munkájával, kiállításával. Péter Ida 80 PÁR ARATÓ A LENIN TSZ-BEN Nagy a sürgés-forgás a Lenin Tsz-ben. Mindenki dolgozik. Beszélgetni senki sem ér rá. Végül is Gyigor István párttitkár tájékoztatott a munkák menetéről. — Legfontosabb munka most az aratás. 80 pár arató végzi a munkát. Először az őszi árpa aratását kezdtük meg. 120 hold | területet már learattuk és el is csépeltük. Átlagtermés 17 mázsa. Levágtunk 100 hold tavaszi árpát, részben kézi erővel, részben a két kombájn segítségével. A közelmúltban takarítottak be 75 hold borsót, most folynak a cséplési munkálatok, folyamatban van a lucerna második kaszálása, s a tavaszi keverékekkel együtt a betakarítása. Ezenkívül megkezdődött a tarlóhántás is. Hogyan vált országos méretűvé a tisztasági mozgalom Az alulról jövő kezdeményezést, hia az helyes és a dolgozó nép ügyét szolgálja bármilyen téren vetődik is fel, magáévá leszi államunk. Bizonyítja ezt a nagylétaiak által kezdeményezett tisztasági mozgalom. Járásunkban, községünkben is folyik tisztasági verseny. Nem érdektelen tehát, röviden ismertetni a mozgalom eredetét. Az Egészség- ügyi Minisztérium 10 évve! ezelőtt már kezdeményezte. A tisztasági mozgalom eleinte csak egy hónapra, áprilisra korlátozódott. Üzemekben és falun e hónapban végezték a nagytakarítást. Még így is nagy jelentőségű volt, mert fokozottabban előtérbe kerültek az egészségügyi szempontok. E hónapban a vöröskereszt aktívái, tanács és áb-tagok fokozott felvilágosító munkával tették sikeressé az áprilisi tisztasági hónapot. A Hajdú megyei Nagyiétán a vöröskereszt vezetői úgy látták, hogy sokkal nagyobb a mozgalom közegészségüg'yi jelentősége, semhogy egy hónapra korlátozódjon. Ezért ötéves tisztasági mozgalmat kezdeményeztek. így született meg a „tiszta udvar — rendes háziverseny. Eredményeként pár év alatt megváltozott a község. Rendezettek, tiszták lettek a porták és az utcák. Elhanyagolt utakat föltöltöt- ték, társadalmi munkában járdákat építettek, fásítottak a község lakói. Néhány év alatt több százezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, ugyanakkor jelentősen megváltozott a lakosság egészség- ügyi szemlélete is. Ezt a kezdeményezést a megye több községe is átvette. Aránylag rövid idő alatt egész járásokban és megyékben vert gyökeret a nagylétaiak módszere. A múlt év végére már Dunántúl megyéiben is elterjedt. Ez év elején pedig a Pest megyei Tanács is határozatot hozott a tisztasági verseny általános elterjesztésére. Jelentős összegeket szavazott meg a legtisztább járás, község é'S tsz-ek jutalmazására. Amikor a. Magyar Vöröskereszt orazágos vezetősége elhatározta, bogy a tisztasági mozgalmat állandóvá és országossá kell fejleszieui.------helyesen járt eL. K özségünkben is most van a tisztasági verseny mozgalom első szakaszának értékelése főfolyamatban. A tisztasági verseny meghirdetésekor a versenyszempontokat ismertettük a tömegszervekkel, tsz-ek- kel. a lakossággal. A tanácsülés eü., áb. is megtárgyalta, magáévá tette a verseny szempontjait. így mindnyájan ismerjük a feladatokat. Amikor most községünkben a tisztasági verseny első szakaszának sikeréért dolgozunk, minden tanácstag és vörös- kereszt aktíva, a körzetén belül tegye kötelességévé, hogy e nagy jelentőségű tisztasági és egészségügyi munkának állandósítására végezzen felvilágosító munkát. Érjük el, hogy novemberben már egész házsorok hirdessék, lakosságunk megértette és magáévá tette a mozgalom célját. Bizonyítsa ezt a sok-sok „Tiszta udvar, rendes ház” kistábla a házak falain. — Sípos András — A BORSÓ és az őszi árpa aratását és cséplését befejezték az Uj Világ Tsz-ben. Az őszi árpa átlagtermése holdanként 20 mázsa. Megnyílt a Kossuth Tsz napközije Az időszakos napközi gondolatát a tsz nőtanácsán aik tagjai vetették fel először, azzal érveltek, hogy a kisgyermekes családanyák könnyebben és nyugodtabban dolgoznak, ha gyermekeiket biztos, jó helyen tudják. A napközi helyét eredetileg az Ujszászi úton levő, volt Szél-kastélyban jelölték ki, de sajnos, az épületet idáig megjavítani néni sikerült. A napközi azonban mégis megnyílt. A tsz segítségére sietett az iskola. Mivel most az iskolai napközi otthonban kisebb, nyári a létszám, sikerült egy termet átadni a tsz időszakos napközije számára, és így június 27-e óta a Kossuth Tsz gyermekei vígan játszanak a napköziben, Mocsári Józsefné felügyelőnő és Kelemen Józsefné dada gondos felügyelete mellett. A létszám egyelőre 14. Előreláthatólag rövidesen 20- ra emelkedik. A gyermekek kora 3—13 évig terjed. Az első napon valamennyien orvosi, majd röntgenvizsgálaton voltak. A gyermekek reggel hattól este hatig tartózkodnak a napköziben. A kisebbeket Kelemenné összegyűjti a tanyában és úgy vezeti be a városba. Az ebédellátás a központi konyhából történik. A szülők heti tíz forintot fizetnek, a kiadások többi részét az állam fedezi. — Még sok probléma van — mondta Finna György igazgató, aki éppen segíteni jött. Pl. honnan szerezzünk fekvőhelyet a gyerekek számára? Ezen egyelőre segít az óvoda. De játékok, könyvek hiányoznak. Lehet, hogy ezen segít a helyi nőtanács...(?) Sokkal nehezebb kérdés, mi lesz augusztus 1 után, mert akkor itt is takarítani, renoválni kellene... A gyerekek persze mit sem sejtenek abból, hogy hányán törték és törik a fejüket azért, hogy ők nyugodt, biztos helyen lehessenek. Nyár van! Vígan ugrándoznak, futká- rozmak az udvaron. Künn, a Kossuth Tsz-ben pedig az édesapák és az édesanyák nyugodt szívvel vágják és gyűjtik az idei termést — dolgoznak. — Fehér Jánosné — EPERFAGYI — ez a legújabb sláger, ezt bömböli napszámban vasárnaponként az összes létező és működő szívküldi, sőt ezt harsogja a rádió is. A szerzője — persze a slágerszerzőre gondolok — nyilvánvalóan imádja az eperfagyit, az abo- nyiak viszont már kezdik unni — persze nem a slágert ... Nem vagyok elfogult, de Móra Ferenc szerint még Hóbajárt basa is megdühö- dött, mikor háromszor egymás után szép mondást hallott. Fogalmat alkothatunk a fagylalt kedv élők lelkiállapotáról, amikor a hét minden egyes napján—ezt olvashatják a cukrászda táblácskáján: mai fagylaltféleségeink: eper. Ismétlem, nem vagyok elfogult, mert néha a „meggy” szócska is olvasható. „Ha nem tetszik, vásároljon az utcai árusnál” — szolgáltak készséges útbaigazítással, az még vaníliát is árul. Megköszönve a figyelmességet, a fagylaltos bácsi keresésére indultam, s közben a szomszédos község, Jászkara- jenő cukrászdájára gondoltam, ahol naponta két-három fagylaltféleség között is válogathat a vásárló. Persze, ott nincs olyan szép cukrászda, mint a mienk lesz, mire elkészül a szezon végén... MEGKEZDŐDÖTT a malom karbantartása és műszaki felszerelésének javítása. TELJES ERŐVEL végzik az aratást a Kossuth Tsz-ben. Az őszi árpa cséplésével is végeztek, holdankénti átlagtermés 16 mázsa. A tagság árpaelőlegét megkapta. A SZÖVÖS LÁNYOK RÖPLABDA felszerelést kaptak a vállalat szakszervezetétől. Csapatuk a spartakiád keretében szerepel Ugyanakkor társadalmi munkában röplabda pályát kívánnak építeni a meglevő kézilabda pálya mellé. BEFEJEZTÉK az őszi árpa aratását a Vörös Csepel Tsz- ben, ugyanakkor elvégezték a tarlóhántást és a másodvetést. Totó tippjeink július 10-ére 1. Vasas—Vienna 1 2. MTK_Sarajevo 1 3. Diósgyőr _Palermo 1 x 4 . Fiorentina—Üjpesti Dózsa 1 x 5. Simmering—FTC 2 x 6. CH Bratislava—Tatabánya 1 2 7. Hajdúk—Bologna 1x2 8. Slovan Bratislava— Partizán 1 x 9. Vojvodina—Wiener AC 1 10. Dukla Prága—Wiener SC 1 x 11. Alessandria— Velezs Mosztar 1 12. Austria Wien—Udinese 1x2 Pótméikőzés: 1, 1, 1, 1. KIVÁLÓ MUNKÁT végzett a Szövőipari Vállalat 12 dolgozója a Kinizsi Termelőszövetkezetben, ahol társadalmi munkában a gyümölcsszedésben segítkeztek. 350 DB naposkacsával szaporodott a Vörös Cseoel Tsz baromfiállománya, melyek a 200 libával együtt a Dobozi tanyán nyertek elhelyezést. 130 MÁZSA uborkát szállított a Kinizsi Tsz, s közel 200 hold szőlészetében a tagság időben elvégezte a munkát. 90 HOLD vetésterületén 9 mázsás átlagtermést ért el borsóból a Lenin Tsz. KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS SZOMBATON sertés- és borjúhúst biztosít az aratók részére a Kinizsi Tsz. A PERMETEZŐ „Juhász brigád*’ szombat vasárnap bekapcsolódott a Kinizsi Tsz aratási munkájába. ÜGYELETES orvos: július 10-én dr. Melczer Géza. — Milyen rendelet szabályozza a növendékmarhák és a hathónapos üszők utáni adó- kedvezményeket? — A 6/1960. PM sz. rendelet a kedvezményeket újból szabályozta. A kedvezmény a tsz- eket, azok tagjait és az egyéni gazdálkodókat illeti meg. Saját nevelésű vagy hathónapos kora előtt vásárolt, de 8 napos koráig bejelentett növendékmarha után 400 Ft adókedvezmény jár. A bejelentést a tanács adócsoportjánál kell megtenni a díjmentes marhalevél, valamint a fedeztetési jegy felmutatásával. Ezt a kedvezményt az állat kétéves kora előtt kell kérni, de még abban az évben, amelyben a kétéves kort eléri. Ha ilyen növendék- állatot kétéves kor előtt eladják — kivéve, ha tsz vagy állami vállalat veszi meg —, a megadott kedvezményt visszavonják. A kedvezmények a KÉRDEZZ - FELELEK községfejlesztési járulékból nem törölhetek. — Kell-e az iparosnak 1960. július 15-ig adóbevallást tenni? — Azoknak az iparosoknak, kereskedőknek, önálló foglalkozást űzőknek kell a fenti határidőig bevallást adni, akik kereseti tevékenységüket I960, első félévében kezdték vagy szüntették meg, vagy jövedelmük az előző félévhez viszonyítva 25 százalékkal emelkedett. Szellemi foglalkozásúak- nak, csak 1961. januárjában kell bevallást adni. A fentiektől eltekintve az adó rögzítve marad. — Mi lesz a befizetett földmérési díjakkal? — A befizetett földmérési díjak az 1036/1959. kormányhatározat értelmében az adózó adó- és községfejlesztési járulékaként kerülnek elszámolásra. Ha pedig a befizetőnek nincs köztartozása, a befizetett összeget visszakapja. Az elszámolásra vonatkozó határozatok kézbesítése folyamatban van. — Milyen adófizetési kedvezményt adhat a községi tanács pü. csoportja? — A 145/1957. PM sz. rendelet értelmében a pénzügyi csoport indokolt esetben (10 Ft okmánybélyeggcl ellátott kérelem alapján) 3 havi részlet- fizetést vagy fizetési halasztást adhat. Hosszabb időre csak a járási tanács pü. osztálya adhat. — Kinek és mennyi községfejlesztési járulékot kell fizetni? — A 35/1959. t. e. rendelet 1. §-a szabályozza a községfejlesztési járulék mértékét. Abonyban kétszáz forint tételes községfejlesztési járulékot fizetnek: 1. háztáji földdel rendelkező tsz-tagok. 2. A 400 négyszögöl vagy ennél nagyobb földterületet használó bérből-fizetésből élő iparosok, kereskedők és egyéb foglalkozásúak a földterületük után. 3. Csak házadét fizetők. 20 százalékos községfejlesztési járulékot tartoznak fizetni egyéni gazdálkodók, a föld után adódó évi jövedelemadó után. (Ök tételes járulékot nem fizetnek.) Ugyancsak százalékos községfejlesztési járulékot fizetnek évi jövedelemadójuk után iparosok, kereskedők, szellemi és egyéb foglalkozásúak akkor is, ha tételes járulékot is fizetnek (Pl. 400 n.-öl vagy nagyobb • földterületen gazdálkodnak.) — Biró Béla — Ismét jelentkezhetnek a Ceglédi Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatára mindazok a dolgozók, akik napi munkájuk mellett érettségivel egyenlő mezőgazdasági szakképesítést óhajtanak szerezni. A tanulmányi idő négy év. A hallgatók általános műveltséget adó közismereti, valamint gazdasági szaktárgyakat tanulnak. A technikum elvégzése technikusi állások betöltésére, valamint egyetemi és főiskolai továbbtanulásra képesít. Jelentkezni július 30-ig lehet a technikum igazgatóságánál __ Cegléd, Széchen yi u. 16. MOZIMŰSOR: Július 5—6: Halál a nyeregben. Július 8—10: Kétemelet boldogság. (14 éven alul nem ajánlott!) Július 10. Matiné: Bátor kandúr Július 11: Háború és béke. I—II. rész ANYAKÖNYVI HÍREK Elhaltak: Molnár Istvánná szül. Drávái Mária, szabó Gyöi^yné szül. Sasi Emilia. Született: Kiss György—Kovács Ilona, László nevű gyermeke.