Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-12 / 163. szám
Műteremsarok A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IV. ÉVFOLYAM. 55. SZÁM 1960. JÜLIUS 12. KEDD 13 millió forint a Váci Húsipari Vállalat fejlesztésére A II. ötéves terv során Vác és környékének iparosodása meggyorsul, a meglevő gyárak fejlesztése és új üzemek létesítése által e körzet 70 százalékban ipari jellegűvé válik. Ezek figyelembevételével kapta meg a Váci Húsipari V. az öt év során végrehajtandó fejlesztési terveket. Hantos Lajos, a vállalat igazgatója a beruházási és műszaki fejlesztési tervelvről a következőket mondotta: — Ellátási körzetünk az iparosodó környék mellett a nógrádi szénmedencére is kiterjed. Ezért a II. ötéves terv első évében már 55 000 darab sertés és 7500 darab marha kerül levágásra. Ez a mennyiség évi 130 százalékos emelkedéssel a terv utolsó évében 110 000 darab sertés és 0500 darab marha jeldolgozására növekszik. A II. ötéves terv beruházásaira és műszaki fejlesztésére 13 millió forint igénye van a vállalatnak, melyből egy jelentős összeg már 1961- ben felhasználásra kerül. A tervek keretében kerül sor a vágócsarnoikok bővítésére és legmagasabb fokú gépesítésére. Az új rendszerű munkát könnyítő és termelékeny húsipari gépek közül már ebben az évben felszerelésre kerül 3 darab D1MÁVAG marhafel- húzó és két darab hasító fűrész. A következő évek során újabb sertésbőr-fejtőgép, húsdaráló, főző gőzdupliká- tor és még sok hasznos gép kerül a vállalathoz. A tervidőszak során megépítésre kerül egy hatvagonos hűtő- ház. A termelési tervek növekedésével emelkedik a dolgozók létszáma is, majd az egy műszakról a hálom műszakra való áttérés következik, amely a szociális létesítmények bővítését, illetve építését teszi szükségessé. Erre a célra is megfelelő ösz- szeg áll a vállalat rendelkezésére. A Váci Húsipari Vállalat vezetősége felismerve, hogy a korszerű gépek mellé képzett szakemberek kellenek, már most gondoskodik a műszaki gárda kineveléséről. Tervszerű előrelátásra vall, hogy a vállalatnál kétéves művezetői képzés folyik, emelkedik az ipari tanulók száma, két dolgozó pedig élelmiszeripari technikumba jár. A Váci Húsipari Vállalat az elmúlt években rendszeresen túlteljesítette termelési tervét. Ez a tény biztosíték arra, hogy a II. ötéves terv ráeső feladatait is teljesíti és így hozzájárul a lakosság életszínvonalának előírt emeléséhez. Berczeli János Túlteljesítette féléves tervét az Állami Biztosító vád kirendeltsége — I960, évi első féléves tervünket globálisan 112 százalékra teljesítettük — újságolta Gerle Tibor, a váci Állami Biztosító vezetője. — Jó munkánkat mutatja, hogy a járás 69 ezer lakosával 35 ezer esetben kötöttünk biztosítási szerződést. Az üzemi dolgozók közül. amíg az 1959-es évben csak 980-an kötöttek balesetbiztosítást, addig ebben az évben már 3100-an. így a váci Hajógyárban és a Híradástechnikában a fizikai dolgozók 90 százaléka, a Cementműnél 50 százalék biztosított. — A járás területén a tanulóifjúság balesetbiztosítása Félszáz fénykép a megyei fotókiállításon A Vak Bottyán Múzeumban nyílt meg — a felszabadulási kulturális szemle keretében — a megyei fotósok fényképkiállítása. Közel százhúsz képből válogatta ki a zsűri az itt bemutatott 50 fekete-fehér és színes fotót. Az első díjat (400 forintos fotocsomag) Gyimesi Sándor „Erő és ifjúság” című képe nyerte el. Jól elkapott, jellegzetes pillanatot rögzített a sportkép, tele feszültséggel, dinamikával. Magasan kiemelkedik a bemutatott képanyagból. Cserny Gábor „Játék” című felvételét jutalmazták a második díjjal (300 forintos fotocsomag), amely az úttörők szórakozását, játékát ábrázolja igen ügyesen komponált, kifejező módon. A kép egyetlen hibája, hogy technikailag kidolgozatlan. A harmadik díjat (200 forintos fotocsomag) Lukácsovics Ferenc „Hegyi állomás” című hangulatos, esztétikailag jól megoldott, de színeiben már kevésbé helyesen beállított color totója nyerte el. Oklevelet és emlékérmet Dornai István, az elmúlást ábrázoló „Őszi fények”, Katona József „Érdeklődés” és Borsodi Sándor „Játék az úttörő tábor előtt” című fekete- fehér; továbbá Berti Imre „Bároészkodás” és Bajmóczy József „Hajnali fény” című színes képe nyert. Hiányossága a kiállításnak, hogy a váci fotósokon kívül alig egy-két megyei község totósa küldött be képeket és ezek is nagyrészt alul maradtak a váci képekkel szemben. Nem találtuk megyénk másik nagy fotós városának. Ceglédnek képeit sem. Egy másik hiányossága a kiállításnak, hogy a rögtönzött rendezés jelei látszódnak rajta és szinto bele vannak „ékelve” a múzeum fegyverkiállításába. Egy ilyen megyei szintű kiállításnak a megrendezése nagyobb körültekintést és szervezettebb formát igényelt volna a tárlat meghirdetőitől és rendezőitől. K. I. Hirdetmény A városi tanács v. 6. felhívja az állattartók figyelmét, hogy ragadós száj- és körömfájás közvetlen veszélye fenveeet. Szarvas- marhákon étvágytalansággal, nyálesorgással kezdődik a betegség, majd a szájban, tőgyön és a csülkökön hólyagok jelennek meg. Sertéseken a túrókorongon képződő hólyagok, lábfájás, sántaság hívja fel a figyelmet. Juhokon és kecskéken szintén hamar felfakadó hólyagok jelennek meg az ajkakon, szájban, tőgyön* és lábvégeken. Ragadós száj- és körömfájásra gyanút keltő tünetek között megbetegedett állatot azonnal el kell különíteni és a megbetegedést haladéktalanul be kell jelenteni a városi tanács v. b. mezőgazda- sági osztályához, valamint a városi állatorvosi rendelőbe távbeszélőn, vagy olyan személy útján, aki a beteggyanús állattal nem érintkezett. Kiszel János vb-elnök terén is kiváló eredményt értünk el: 90 százalék biztosított. Az elmúlt évhez viszonyítva, 40 százalékos emelkedést jelent. Az öt forint évi biztosítási díj megéri a szülőknek. mert a balesetet akár a közlekedési szabályok be nem tartása, iskolai és iskolán kívüli kirándulásokon, vagy otthon történik a baleset, a társadalmilag biztosítottak részére a teljes felgyógyulásig napi 10 forintot, a társadalmilag nem biztosítottak részére legfeljebb 800 forintot fizetünk ki. így az elmúlt héten Pleva János csővári tanuló a pénztárunknál 3700 forintot vett fel,'mert játszadozás közben a szecskavágógép egyik ujját levágta. — A tragikus körülmények között Dunába fulladt Kovács Sándor MTH-tanuló hozzátartozóinak 8000 forintot juttattunk. Ezúton kérem a szülőket, hogy az idén minél többen biztosítsák iskolás gyermeküket, de ugyanakkor hívják fel figyelmüket a leggyakrabban előforduló balesetekre. Biber János alsógödi lakos 18 500 forintot vett fel az elmúlt napokban, mivel lakását tűzkár érte. — Jól szétnézve a házuk táján — veszi át a szót a tsz- parasztság ügyét mindig szivén viselő Jankó Gyula — és összeszámolva: házuk, pajtájuk. istállójuk, bútoruk, terményeik és jószágaik értékét az összes alsógödi és tsz-pa- rasztok háztáji általános^ biztosítást kötöttek. Jól jártak, mert az évi 130 forintos biztosítási díj ellenében jég-, állat- baleset- és szavatossági kárbiztosításban részesülnek. A szavatossági kárt a biztosító téríti meg. abelvett a tsz-tag helyett, akinek állatállománya, akár gondatlanságból,_ akár véletlenül kárt okoz más földjén. — Külön dicséretére válik a járás tsz-parasztságának, hogy mindannyian, élve _népi demokráciánk által nyújtott lehetőséggel, biztosítási _ okmányt írtak alá tűz- és állatkár esetére. Ezekkel az új. korszerű biztosítási eljárásokkal a kormány lehetővé teszi az alacsony biztosítási díj ellenében a károsult dolgozó megsegítését. Pusztai Ede Bemutatjuk munka közben Domin Károlyt, a művelődési ház képzőművészeti szakkörének egyik legtehetségesebb tagját. (Nagy Zoltán felvétele) r/ ontreczki Béla régi dol- iV gozó az Egyesült Izzó váci telepén. Ő volt az első izzás dolgozó, aki évekkel ezelőtt a képcsőgyár építésének gondolatával megjelent Vácott. Mint ismeretes, « képcsőgyár r.égi épületei és az egész terület korábban laktanya volt. Itt működött egy honvédségi javítóüzem is. Kont- reczki elvtárs ennél a javítórészlegnél dolgozott, mint polgári alkalmazott. Megszerette a helyet és amikor az Izzó megkezdte az építkezési munkát, első volt a jelentkezők között a személyzeti osztályon. Három éve ennek. A bakelitmühelyben dolgozott eleinte, mint betanított munkás. Hamarosan megkedvelte az új munkakört, s hogy jól dolgozott, bizonyítja az is, hogy 1958-ban már megkapta a kiváló dolgozó oklevelet. Szívesen beszél munkájáról. Most kapott új munkakört. Tele van izgalommal, érdeklődéssel, friss tapasztalatokkal. Gépbeállító lalcatos a bakelitgyártásban. Ő is fiatal ember. Érthető tehát, ha vonzódik a fiatalokhoz. GyakNézze meg jól lottó-szelvényét! A legutóbbi lottó-tárgyjutalmak sorsolásakor ismét kihúzták több olyan szelvény számát, melyeket Vácott és a környékbeli községekben adtak el. így a 7 710 243-as szelvény egy ötezer forintos éléskamra utalványt kap. A 7 864 129-es szelvény tulajdonosa televízióhoz jut, antennával együtt. A váci járásban adták el a 7 806 215-ös szelvényt, melynek nyereménye egy háromszobás öröklakás Budapesten, az Üllői úton. A 7 806 590-es szelvény pianinót hoz boldog gazdájának. Miután a nyertesek nem jelentkeztek, felhívjuk olvasóinkat: nézzék meg lottószelvényeiket, hátha köztük vannak a szerencsés számok. ran magyarázza egyiknek is, másiknak is a munka egy- egy ügyes fogását. Idén ismét kiváló dolgozó oklevelet kapott. Van tapasztalata a munkában, hiszen ő a fiatal üzemben a „legöregebb” munkás. B. B. Vác a XIX. század végéig csak észak—déli irányban fejlődött. Mintha csak megbűvölte volna a Duna, évszázadokig nem tudott elszakadni a csendesen, méltóságteljesen folyó hatalmas víztől. Ezért illeti elismerés Bauer Mihály gimnáziumi tanárt, Deákvár alapítóját, hogy a várostól mintegy két kilométerre emelkedő Agyagos nevű fennsíkot megvásárolta, házhelyekre osztotta fel és ezzel új irányt szabott a város fejlődésének. Ez az esemény hat évtizeddel ezelőtt történt. A telkek 200—400 négyszögölesek voltak. Deákvár első épülete az úgynevezett Bagolyvár. Itt lakott az alapító, a jó üzleti érzékű rajztanár, aki valóságos ezermester volt. Külön vízmüvet létesített, benzines motorokkal, szélmalmot forgató toronnyal. A víztoronyból csővezetékkel vitték a vizet a többi lakóházhoz. Deákvárnak tehát az anyavárost 20 évvel megelőzően már volt vízvezetéke, mert a Buki-szigeti vízművek csak 1926-ban épült. Az alapító tanár növendékei sokat segítettek az új városrész fejlesztésében. Innen ered a „Diákvár” elnevezés, amit később a haza bölcséről Deákvárrá kereszteltek át. Egyéni véleményem szerint nem találó ez a névadás. Várnak nevezni valamit, ahol soha nem állott Elkészült az első sorozat répafejelő-gép A cukorrépa betakarítását megkönnyítő répafejelőgép hat darabból álló első sorozata elkészült a Győri Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál. A gépeket állami gazdaságoknak, cukorgyáraknak és gépállomásoknak szállítják. Az év végéig összesen 400 répafejelőt gyártanak. vár, helytelen. Ha egy idegen érdeklődik a település iránt, nehéz neki magyarázatot adni. Helyesebb lett volna Uj-Vácnak hívni, mint ahogy a fővárosban is van Újpest, Kispest. Az első telepesek MÁV- tisztek és gyógypedagógusok, siketnémaintézeti tanárok voltak. A magyar operett életében itt szerepet játszik a mi szép fekvésű, hepehupás, a \ szerkesztőség postájából: Hat váci várfal Gergely István alsóvárost olvasónk hallott arról, hogy a most kiadott országos műemlék-jegyzékben hat váci várfalat említenek. Azt kérdezi, hogy hol találhatók ezek a várfalak, illetve ezeknek a maradványai? Válaszunk: A hat várfal egykori helyei a következők: Burgundia utca 7., Géza király tér 2., Géza király tér 6., Liszt Ferenc rakpart, Mártírok útja 26/28 és Széchenyi utca 11. CEGLÉDI PÉLDA Cegléden jártam a minap hivatalos ügyben. Kisipari termelőszövetkezetekről esett szó. Meglepődve hallottam, hogy Cegléden mennyire megelőzték a mi városunkat. Vegyesipari Ktsz-ük motortekercseléstől háztartási kisgépek javításáig minden hasonló tevékenységet vállal. Örajavítás, lakástatarozás nem gond, mindent elintéz az ottani kisipari termelőszövetkezet. Úgy érzem, hogy e téren egy kissé le vagyunk maradva. De még Vác is bepótolhatja a késést. I. U. A „Bagolyvár” mai látképe. 3 A Forte Fotokémiai Ipar által a Szód liget — Dunai Hajógyár között a 2, számú műút mellett építtetett 35 kW-os távvezeték 1960. július 4_től feszültség alá lett helyezve. Balesetek elkerülése céljából a vezetékhez és annak mindennemű tartozékához nyúlni szigorúan tilos, mert élet- veszélyes! Kevesen tudjak, hogy a mi- j szas években, a vác—gödöllői £ villamosvonal építése idején £ a MÁV felajánlotta a város £ akkori főjegyzőjének az át- £ járó megépítését. A főjegyző £ legyintett: „Erre nincs szűk- £ ség, ez csak egy ember ér- ^ deke”. Bauer Mihályra cél- f zott ezzel, akivel ellenséges ^ viszonyban állt. íme, így £ rendelték a magánérdeket a ^ közérdek fölé. Később már £ nem lehetett keresztülvinni a ^ felüljáró megépítését, hiába £ tett arra ígéretet a képvi- % selőjelöltek hosszú sora. A ^ felszabadulás után az autó- ^ buszközlekedés és az aluljáró ^ víztelenítése segítette e kér- ^ dés megoldását. ^ 1926-ban kapott iskolát ez a $ fejlődő új városrész. Nagy í harcot kellett folytatni érte. f Wolkóber János még a kul- í tuszminiszterhez is elment, f hogy az iskolaépítés gondo-1 lata megvalósulhasson. A felszabadulás után be- $ szélhetünk azonban csak $ Deákvár igazi, nagyarányú ^ fejlődéséről. Uj utcasorok ^ épültek, családi otthonok ^ sorai nőttek ki szinte a föld- £ bői. Sok útját kiköveztek. £ Népboltot, gyógyszertárt, or- £ vosi rendelőt kapott. És az £ elkövetkező években ez a ^ fejlődés még nagyobb lesz, hogy a majdan ötvenezres % lakosú Vácnak Deákvár mél- £ tó nyaralóhelye és kertváro- £ sa legyen. % Dr. Csömör József * kéklő Naszályra kukkantó, jó levegőjű telepünk. Többször ellátogatott ide Lehár Ferenc, a világhírű operettszerző, hogy meglátogassa ittlakó nővérét. Nem lehetetlen, hogy valamelyik ismert dallamát éppen az idillikus csendben komponálta. Mulasztás, hogy emléktábla nem őrzi ittléte emlékét. A deákvári felüljáró meg nem építése ma is szóbeszéd. Tíz perc helytörténet: DEÁKVÁR 60 ÉVES Móritz Valéria: CSEND Ma már a csend is mást jelent Nem sűrűn hulló könnyeket, Nem sóhajt friss kenyér után Gonddal telített éjszakán. Ma már a csend, mint lepke ring, Mint szárítón a tiszta ing. Sugárzó türkisz ég alól A béke lágyan ránkhajol. A váci gyáregység „öreg" dolgozója