Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-09 / 161. szám

HASZNOS TUDNIVALÓK a tartási és életjáradéki szerződésekről Városunkban és a járás te­rületén igen gyakran előfor­dul, hogy egy-egy idős fér­fi, vagy nő, aki életének hát­ralevő részére nyugodt meg­élhetést kíván biztosítani, tar­tási, vagy életjáradéki szerző­dést köt fiatal, életerős em­berekkel. A tartási és életjáradéki szerződés megkötése rend­szerint vagy átruházás, vagy lakás biztosítása ellenében történik. Az 1960. május 1-én ha­tályba lépett polgári tör­vénykönyv és a végrehajtás tárgyában kiadott törvény­erejű rendelet részletesen szabályozza a tartási és élet- járadéki szerződések követel­ményeit és előírja, hogy a tanácsi szervek ellenőrizzék a szerződések megfelelő tel­jesítését. A tartási szerződés alapján a szerződést kötő egyik sze­mély köteles a másik felet saját háztartásában eltartani. Az eltartónak megfelelő és méltó (nem pedig szűkös) tar­tóst kell biztosítania. A meg­felelő eltartás magában fog­lalja a lakás, az élelmezés és a ruházat biztosítását. Hozzá­tartozik az eltartási köteles­ség teljesítéséhez a gondozás, az ápolás, továbbá a gyógyí­tás és az illető eltemettetése Az életjáradéki szerződés alapján az egyik fél megha­tározott pénzösszeg vagy ter­mékmennyiség — esetleg mindkettő — időszakonként visszatérő szolgáltatására kö­teles. A szolgáltatást általá­ban havonként adják, de más teljesítési időszakban is meg lehet állapodni. A tartási és életjáradéki szerződéseket írásban kell megkötni. A szerződés írásba foglalásának elmulasztása ese­tén is érvényes azonban a szerződés, ha az egyik fél a tartást ellenszolgáltatás fejé­ben hosszabb időn át, tehát huzamosan szolgáltatja. A szerződések módosítása vagy felbontása továbbra is a bí­róság feladata marad. Május 1 óta azonban a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága igazgatási osztályának, illetőleg a községi tanácsok vb-titkárainak törvényes kö­telessége a szerződések telje­sítésének ellenőrzése. Nézet- eltérések esetén a felek kö­zötti békéltetést is meg kell kísérelniük. A bíróság csak olyan tar­tási és életjáradéki szerződés­sel foglalkozik, melynek mó­dosítását vagy megszünteté­sét valamelyik fél kéri. Ezt a kötelezettségét a tanács csak akkor tudja fogyatékos­Nem csökken a balesetek száma A múlt évben hosszabb cikkben foglalkoztunk a vá­rosban és járásban előforduló balesetekkel. kinyomoztuk: hol és milyen körülmények okozzák az üzemi balesetek nagy számát. Most újból fel­kerestük dr. Nagy Dezsőt, az egészségház sebész-főorvo­sát és érdeklődtünk, hogy van-e valami javulás ezen a téren? — Sajnos, semmi javulásról nem számolhatok be — mon­dotta dr. Nagy Dezső — az üzemi balesetek terén nem tapasztalható csökkenés. A környékbeli gyárakban — a Budakalászi Textilművekben, a Dunxbogdányi Kőbányá­ban, a Kocsigyárban és a Kéziszerszámgyárban — igen nagy az üzemi balesetek szá­ma. Az okokra már a múlt­ban rámutattam: a dolgozók hanyagsága és nemtörődömsé­ge és az üzemi ellenőrzés hiá­nyosságai játsszák a legkirí­vóbb szerepet. Mint elretten­tő példát, kénytelen vagyok megemlíteni a dunabogdányi kőbánya üzemorvosának köz­lését, mely szerint az ottani dolgozók bort visznek be munkahelyükre és azt rend­szeresen fogj ásztják. Nem kell különös magyarázkodás ahhoz, hogy egy nagy figyelmet és körültekintést igénylő, nehéz munka milyen veszedelmeket rejt magában józanon is, hát még italos fejjel! — Június hónapban 60 üze­mi balesetet kezeltünk. Ez a szám elszomorítóan nagy, mert azt mutatja, hogy sta­tisztikánk szerint táppénzes betegeink 40 százaléka üze­mi baleset következtében vá­lik munkaképtelenné. — Rá kell még mutatnom egy igen helytelen gyakorlat­ra; az üzemi balesetet szenve­dett dolgozót könnyebb mun­kára osztják be, aki aztán sa­ját felelősségére kiíratja ma­gát — noha megítélésünk sze­rint munkaképtelen. így gon­dolja a gyár vezetősége a kedvezőtlen baleseti statiszti­kát „kikozmetikázni”. Ez egy nagyon kétélű és felelőtlen el­járás, mert a dolgozóra nézve súlyos veszélyt rejt magában. — Köztudomású, hogy a balesetek emelkedésének kér­dése országos jelentőségű és mind a hatóságok, mind a társadalmi szervek megújuló lendülettel foglalkoznak a megelőzés és elhárítás foko­zottabb problémáival. Helyi vonatkozásban azt a javasla­tot teszem, hogy alakulj ék egy ellenőrző bizottság szakszer­vezeti baleset-felelősökből, műszaki szakértőkből, orvo­sokból, akik végigjárják az üzemeket és a helyszínen ál­lapítanák meg azokat a hiányosságokat, amelyek itt, a sebészeten, mint a balese­tek egyre ismétlődő forrásai jelentkeznek. Saját praxisom­ból hozom fel példaképpen, hogy a Budakalászi Textil­gyárban a gépeken egy, a használattól kiszállcásodott deszka mennyi kézsérülést okoz, pedig ez gyalulássál, vagy kicseréléssel teljesen ki­küszöbölhető lenne. 1 — Az év most lezárult el­ső felében több mint há­romezer beteget láttunk el. Majdnem minden napra esik egy-egy törési sérülés, igen gyakori a iáról leesés és a közlekedési balesetek száma sem csökken. — Halálos baleset nem for­dult elő, súlyosabb azonban éppen elég sok. Külön figyel­meztetéssel fordulok a szü­lőkhöz: a nyári szünidő alatt ellenőrizzék gyermekeiket, akik hajlamosak az elka­landozásra, meggondolatlan szaladgálásra. Az utálton a szezonnak megfelelően nagy a gépkocsiforgalom, ami sok veszélyt hordoz a gondatla­nul közlekedők ellen. Ugyan­csak éberen kell őrködni a Dunában fürdő gyermekek biztonsága felett is. Dr. Nagy Dezső sebész- főorvos a szakértő hosszú ta- tapasztalatával és éles meg­látásával egy olyan megol­dásra hívta fel a figyelmet, amivel az illetékeseknek sür­gősen foglalkozniuk kellene. Úgy gondolom, hogy a népi ellenőrző bizottság lenne hivatott a főorvos által ja­vasolt vegyesbizottság lét­rehívására és munkába állí­tására, mert meggyőződésem, hogy a gyakorlati útmutatá­sokat helyszínen nyújtó bi­zottsági eljárás nagyban hoz­zájárulna az üzemi balese­tek lényeges csökkenéséhez. (V-y) ság nélkül teljesíteni, ha pon­tos nyilvántartást készít a kötött szerződésekről. Ilyen nyilvántartása a városi ta­nács v. b. igazgatási osztá­lyának még nincs. Ezért arra kéri a tartási és életjáradéki szerződést kötő, vagy más szerződési kötelezettségek alatt álló személyeket, a szer­ződéseket fogalmazó állam­polgárokat és minden városi lakost, aki ilyen szerződés­ről tud, hogy a nekik alkal­mas időpontban a tartási-a és életjáradékra szerződött sze­mélyek nevét és lakcímüket a tanácsháza I. emelet, 7. szá­mú szobájában jelentsék be. A dolgozók felvilágosító és segítő támogatása fokozottab­ban lehetővé teszi, hogy a ta­nács a rendszerint idős, el­aggott személyek érdekében az ellenőrzési kötelezettségé­nek eleget tegyen. Dr. Mohácsi László ÖT EVVEL AZ ISKOLA BEFEJEZÉSE UTÁN A szentendrei általános leányiskola Vili. b. osztá­lyának 1955-ben végzett nö­vendékei tartották első ötéves találkozójukat szombat dél­után az iskolában, majd ezt követően a Kék Duna Cuk­rászda hangulatos helyisé­gében. Megjelent közöttük osztályfőnökük, Kocsis Er­zsébet „néni” és két másik, kedves tanító „néni”, akik most az egyszer nem feleltet­ték és nem osztályozták őket. Néma irigységgel néztem a kedves társaságot a másik oldalról egy üveg sör mellől s titokban én is az ő egész­ségükre ittam. Sok boldog­ságot, örömet, mind szebb és szebb ötesztendőket kí­vántam nekik, mindannyiuk- nak, a lányoknak, derék pe­dagógusoknak s a három fia­tal férjnek is. Mindössze öt éve, hogy el­ballagtak az iskola padjaiból s lám, milyen vidáman bal­lagnak tovább... H. L. Idegen vezetői tan folyam Szentendrén Április hónapban egy tizen­két előadásos sorozatból és két gyakorlati foglalkozásból álló idegenvezetői tanfolya­mot indított Szentendrén a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal Kirendeltsége. A tan­folyam hallgatói önkéntes vál­lalkozók, szentendreiek, leány­faluiak, s távolabbi környék­beliek, akik vállalták az ál­dozatot, hogy heti nehéz mun­kájuk közben minden pénte­ken este, munka után, három órán át érdekes és nívós elő­adások meghallgatásával gya­rapítják tudásukat, hogy majd a Dunakanyar szépségeit és érdekességeit kereső, nézegető idegeneknek segítségére lehes­senek. Az elmúlt pénteken Onódy Béláné, a szentendrei mú­zeum muzeológusa kétórás előadásban a környék népraj­záról tartott szakszerű elő­adást. Elmagyarázta, hogyan, mely időkben kerültek ide szerbjeink az 1300-as évektől, majd 1690-től nagyobb töme­gekben a Duna mellé német­jeink, Szentendrére a szerbek mellett katolikus dalmátjaink s a pilisi hegyek mélyében a nagy mérvben még mindig gyűjtögetésből élő szlovák­jaink. Érdekes népszokásokat, az öregek körében még élő ba­bonákat, hagyományokat is­mertetett. így megtudtam, amiről idáig fogalmam se volt, hogy a fokhagyma meg­véd a boszorkányok rosszin­dulatú fondorlataitól, meg hogy mire jó a „házikígyó!” Foglalkozási ágak szerint is megvilágította a hallgatók előtt a Dunakanyar és Szent­endre város egykori népét, amikor még 67 kalaposmester élt Szentendrén a kalaposipar nagyobb dicsőségére s a Duna mentén végig zakatoltak a vízimalmok. Sőt, nemcsak a Dunán, hanem a Bucsina pa­tak meg a Dera patak men­tén is erre a célra hasznosí­tották a patak csörgedező vi­zét. Előadását fényképfelvételek­kel, majd hanglemezekkel il­lusztrálta, egy-egy szerb kóló­táncot, tambura melletti szerb nótát és dunabogdányi német népdalt is láttunk, hallottunk. A következőkben Horváth Levente a terület munkás- mozgalmi múltjáról tartott előadást. Kezdte az 1842. évi vármegyei népességi statiszti­kával, amikor Szentendrének még csak mindössze 2820 la­kosa volt s ebből mindössze 30 volt a „tisztviselő és előbb­kelő”, 104-en voltak a „kéz­művesek és polgárok”, 8-an „nemesek szolgái”, s ezután következett az utolsó rubrika, a nagy többség, „zsellérek, mindennemű lakók és kerté­szek”. Ismertette Póts-megyer hely­ségnek 1829-ből származó Ur­báriumát, vagyis a földesúr és jobbágyok költsönös jogait és kötelességeit szabályzó földes­úri törvényt, mely szerint, ha a parasztok egymás között terményt, pénzt, húst vagy bort gyűjtöttek vagy cserél­tek, 24 páltza, asszonyi állat­nál pedig huszonnégy korbáts- ütés volt az „ogazságos” bün­tetés. Ha pedig szegény job­bágy a földesúr tömlötzére került és vasravergtett, a vas váltsága fejében még minde­nen felül 15 krajtzárt kellett fizetnie. Előadása további részében ismertette a magyarországi munkásmozgalom első szent­endrei megnyilvánulásait, 1903-as, 1912-es megkísérelt vagy megtartott szentendrei szocialista népgyúléseket, vé­gül részletesen beszélt az 1918—19-es forradalmi sza­badságmozgalmak szentendrei és szentendrei járási megnyil­vánulásairól. Mindkét előadás megérde­melné a nagyobb nyilvánossá­got. Biztosan lennének többen is a városban vagy a környé­ken, akik szívesen meghall­gatnának ilyen vagy hasonló ismeretterjesztő előadást vá­rosunk és Dunakanyarunk történeti múltjáról. NEM TETSZIK... — hogy a visegrádi hajóállo­mással szemben felerősített út­mutató tábla szinte olvashatat­lan. Nem hihető, hogy a táb­la alapján bárki is eligazodhat a gazdag történelmi objektu­mok között. Helyesnek tarta­nánk a nagyarányú idegenfor­galom érdekében a táblák mi­előbbi átfestését. Azzal sem értünk egyet, hogy délután hat órakor a legforgalmasabb he­lyen az új és korszerű Vár Ét­terem szomszédságában tele­pült három ajándéktárgy-bolt zárva van. Több figyelmet ké­rünk a szolgáltató egységek vezetői részéről a záróra idő­pontjainak megállapítására. Furcsának tartjuk azt is, hogy a Vár Étterem személy­zete nem tudja az egyes jár­művek indulási idejét és az érdeklődők kérdésére „nem tu­dom, kérem” — a válasz. Az egyébként figyelmes kiszolgá­lást tehát még bővíthetik azzal is, hogy a látogatók ilyen irá­nyú kérdéseire megnyugtató választ adnak. ARATNAK A megkésett nyár ellenére is megkezdődött a szorgos munka a búzatáblákon. Végig a Duna mentén, az egész já­rásban folyik az aratás. Kom­bájnok, aratógépek zúgnak a táblák között, kasza suhog s zizzenve dőlnek a kévék. Budakalásztól Visegrádig mindenütt aratnak. Budakalá- szon, a Szabadság Termelőszö­vetkezetben már befeje­ződött az őszi árpa ara­tása. Szép eredményt ér­tek el, átlagosan 13—14 mázsa termett egy hol­don. De nemcsak a szövetkezet, az egyéniek is megkezdték az aratást, az ősziárpa-vetésnek hatvan százalékát már learat­ták és megkezdték a tavaszi árpa aratását is. Kitűnő terméseredmények­nek örülhetnek a Gyógynö­vénykutató Intézetben is, ahol a kísérleti parcellán holdan­ként átlagosan huszonhárom mázsát arattak le az őszi ár­pából. Csodálkoznak is a budakalásziak, hiszen a ter­melőszövetkezet szomszédság- gában, hasonló talajon, de más megmunkálással érték el ezt a kiváló eredményt. A pomázi Petőfi Tsz-ben kedden kezdődött meg az őszi árpa aratása, szerda estére már végeznek és csütörtökön már a búza­táblákon kezdik meg a munkát. Mindkét terményből 14—15 mázsás átlagra számítanak. Nincsen problémájuk a cséplőbrigádokkal sem. Ké­szen várják a nagy munkát, mindent helyi erőből oldanak meg. A meglevő munkák mel­lett gondolnak a jövőre is. Aratás után azonnal kezdődik 1956 óta vezeti gépét Kuti Lukács, a gépállomás dolgo­zója a tarlóhántás s csalamádét vetnek, hogy pótolják az ál­latállomány takarmánykészle- tét. Szentendrén is befejező­dött az őszi árpa aratása, úgyszintén Dunabogdány- ban is. Dolgozó paraszt­jaink — a szövetkezeti tagok és az egyéniek egyaránt — szorgalmasan dolgoznak, mindegyikük tudja: csak akkor lehet sikeres az aratás, ha idő­ben elvégzik. Ez az időszak nagy erőfeszí­tést követel meg a földműve­lőktől, hiszen az aratás mel­lett nem feledkezhetnek meg a növényápolásról sem, de — mint az eddigiek mutatják — a sok fáradságot kívánó napokban, hetekben is siker­rel vívják meg harcukat mindnyájunk kenyeréért. Arat a gép az Április 4 Tsz tábláján (Bereg-foto) Mit kaptak iskoláink, óvodáink, napközi otthonaink 1959—60-ban? Egy-egy nép kulturáltságát azzal mérik, mennyi könyvet adnak ki az illető országban, milyen a könyvtárak forgalma, mennyit költenek színházra, mozira, milyen azok látogatott­sága, milyen összegeket fordí­tanak az oktatási intézmé­nyekre. Az utóbbiakra fordított ösz- szegekből vásárolt dolgok ta­lán nem szembetűnőek, sokan csak gyermekeik elbeszélésé­ből tudják, hogy egyre jobb körülmények között tanulhat­nak. Iskoláink folyosójára lépve bizony azt is gondolhatják: „Na erre sem fordítanak sok pénzt!” És ha igy teszik, mond­ják ezt azért, mert például a város mindkét fiúiskolájában oszlopok dísztelenkednek, ne­hogy lerogyjon az épület. Mégis azt mondjuk: nincs igazuk azoknak, akik tájé­kozatlanságuk következtében így nyilatkoznak. Minden esztendőben sokat fordíta­nak iskoláink javításá­ra, berendezési tárgyainak pótlására, felújítására. Hadd soroljunk fel néhány adatot, melyekből megállapítható, hogy az 1959—60. iskolai év­ben is sok-sok ezer forintot fektettek be iskoláinkba. Az Alkotmány utcai fiúis­kolára 153 000 forintot fordí­tottak. Tornatermeket, tüzelő­tárolót, szeméttárolót kapott az iskola, ezenkívül külsőleg tatarozták. A Rákóczi úti fiú­iskola politechnikai termét 50 000 forint értékben rendez­ték be. ízbégen födémcserét hajtottak végre 60 000 forin­tért. A központi konyha, a leány­iskola, s az óvodák 47 000 fo­rint értékben kaptak boylere- ket, víztárolót, bútorzatot, te­tőzetet vagy kerítésjavítást. Nem látszik soknak az egész; mégis 310 000 forintot tesz ki; S ez még nem minden. Ezen a nyáron teljes födémcserét hajtanak végre az izbégi isko­lában, ami mintegy 3,00 000 fo­rintba kerül. Iskolai épületeink nagy rész­ben régiek, ezért van szükség ilyen nagy összegű ráfordítás­ra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom