Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-31 / 180. szám

rrsT

MEC.Vtl

v>

Mírltm

I960. JÚLIUS 31. VASÁRNAP

jön, és ahogy ígérte, elveszi feleségül.

Jake pedig visszament Var- piontba a rakományával, annak utána, hogy ígéretet tett az ifjú leányzónak: mihelyt következő útjáról visszatér Bangorba, megesküsznek.

És Jake, ígéretéhez híven, el is jött, hogy megesküdjék az ifjú leányzóval. Egyenest a fogadóba ment, a leányzóhoz, az pedig már igencsak várta. Jake azt mondta neki, tüstént készüljön föl az esküvőre, maga meg elment papot hívni. Amikor a pappal együtt visszatért a házba, behívta a leányzót a szobába, ahol a vendégek már teljes számban együtt voltak, hogy részt vegyenek az esküvői szertartáson.

Amikor a leányzó belépett

•

..........-...— " - ■■ —■ - a szobába

, ahol Jake és a többiek voltak, a fiú egy pillantást vetett rá, és akt mondta neki, menjen vissza a szobájába, és vegye le a ruháját. És ezen nem is lehetett fennakadni, mert Maine államban volt az idő tájt egy törvény, amely kimondta, hogy a férfiak úgynevezett kibúvó-házasságot is köthetnek, Ez pedig abból állt, hogy a férfi az esküvői szertartás idejére levétette a leánnyal a ruhát, és altkor a férjet nem lehetett többé jogilag felelőssé tenni felesége korábbi adósságaiért, nem kellett kifizetnie, ha nem akarta. Nos, hát Jake hallott erről a Maine államban szokásos kibúvó-házasságról, és most minden előnyét ki akarta használni. Ezt ókumlálta ki, amíg azokat a lassan cammogó ökröket ide-oda hajtotta Bangor és Varmont között. Jake-et nem lehetett

is azok, akik ökörfogattal jártak át ide, Maine államba, és Jaké is épp olyan fából volt faragva, mint a többi földije.

De közben az ifjú leányzó is úgy odalett Jake-ért, hogy egyre csak nyaggatta, ahányszor a fiú két fuvarozás között pihenőt tartott, hogy venné el feleségül. Jake kívánta a lányt, szó se róla. Ez volt az egyetlen, amit kívánt, ha erre járt, mifelénk. De Jaké, ahogy mondom, nem volt sietős ember. Alaposan meg- hányta-vetette a dolgot, csakúgy, mint a többi ökörfogatos varmonti. Egészen biztosnak kellett lennie, mielőtt bármit is tesz, hogy minden a javára szól. Az idény hátra levő részét tehát azzal töltötte, hogy egyre forgatta agyában a dolgot, és ebben az évben nem is állt már elő házassági ajánlattal.

De a következő tavasszal, mihelyt a talaj fölengedett, Jake nekivágott ez évi első útjának a hegyeken át, és akkor betért a fogadóba. Ott pedig azt mondta az ifjú leányzónak, készüljön föl, mert megeskiisznek, mihelyt következő útjáról visszatér Bangorba. Az ifjú leányzó nagyon elégedett volt a dolgok ilyetén állásával. Egész télen át izgult Jake miatt, mert hát nagyon a szívére vette azt a sok pletykát, amit a varmonti ökörfogatosokró terjesztettek. De amikor v' re Jake azt mondta neki. készüljön föl az esküvőre, akkor tudta, hogy a fiú utolsó betűig helytáll a szaváért, megERSKINE CALDWELL:

TÚL A ZÖLD HEGYEKEN*

barmok, és Jake-nak azonfelül sok hegyet is meg kellett másznia, jövet is, menet is. Már nem emlékszem, mennyi időbe telt, míg egy-egy utat megtett, de elég lehetett annak idején, amikor még nem voltak közutak, csak afféle marhacsapások, csupán olyan szélesek, hogy egy pár ökör elférjen rajtuk.

Jake akkoriban még legszebb legényéveit élte. Huszonöt, vagy mondjuk, huszonhét esztendős lehetett. Ráadásul meg még nőtlen is volt. De csakhamar rajtafelejtette szemét egy jóképű, fiatal leányzón, aki főzött rá, Bangorban, a fogadóban, ahol Jake, ha két fuvar közt rakományt vett föl, megszállt. Épp az a fajta ifjú leányzó volt, amilyenre Jake foga fájt. Be-benézett a szobába, ahol Jake üldögélt, amíg az ételre várt, és a fiú jelenlétében igencsak billegette magát. Jake-et szörnyűmód gyötörte, ahogy a leányzó kellette magát előtte, olykor-olykor fölkelt hát és háromszor-négy- szer nagy sebesen megkerülte a házat, hogy visszanyerje önuralmát.

De ez a Jake Marks óvatos ember volt. Sose fogott semmibe, mielőtt alaposan meg nem rágta a dolgot, és úgy nem találta, hogy minden a javára szól. Amikor pedig már jól meggondolta a dolgot, akkor uccu, nekiiramodott, és mint afféle vérbeli varmonti, űzőbe vette, amit megkívánt. A régivágású varmontiak mind ilyenek voltak: legalábbmert, hogyan tudott a földjéből annyi pénzt kicsikarni.

És itt a válasz:

— Barátom — felelte —, azt kérded, hogyan kell a földből pénzt kicsikarni? Ennyi annak a titka és nem több: adj el mindent, amit tudsz; amit nem tudsz, add a disznóknak; és ami már a disznóknak se kell, edd meg magad.

Szavai végére érve, nagyot nevetett és elrobogott hatalmas autójával, hogy még egy pillantást vessen a maine-i farmerekre, akik csak dolgoznak, verejtékeznek a földjükön, mert nincs elég sütni- valójuk. hogy annyi pénzt gyűjtsenek, amivel nyugalomba vonulhatnak és kétévenként, mondjuk, egy kis téü kirándulást tehetnek Floridába.

De ez a jókedélyű farmer nem az első varmonti volt, akit megismertem. Ismertem egyszer régen, amikor még mint fiatalember a penobscoti hegyeket jártam, egy másikat, is.

Fiatal fickó volt, Jake-------------------- Marksnak hívtuk: egyike volt azoknak a

régi

vágású varmontiaknak, akik valaha ökörfogattal jártak át ide, Maine államba, mielőtt még a vasút a hegyeken át megépült volna. Ez a Jake Marks aztán legény volt a talpán, párja még a varmontiak között se igen akadt, ökörfogattal járt át hozzánk, ide-oda fuvarozott, folyton- folyvást. Hosszú fuvar lehetett ez annak ideién, ha az ember meggondolja, milyen lassan cammognak azok a

Tegnap este olvastam a ---------------------bostoni lapban egy történetet; arról szólt, hogy az egész országban a legfurfangosabb emberek Maine államból jönnek. Akkor is mondtam, ma is állom, válogass ki bárhonnét, az Egyesült Államok területéről tíz embert és én ellenükbe mégiscsak arra a varmontira fogadok, akit majd én kiválasztok. Válassz ki tíz embert bármelyik államból, kedved szerint és a tíz együtt se vete- kedhetík furfangban az én egy szál varmontimmal. Egész életemet, kilencven s valahány esztendőt Maine államban éltem le, de mindig azt mondtam, ha furfangos legényt akarsz látni, menj Varmontba, ott találsz. Varmontból, úgy is van, Varmontból jönnek azok, mind egy szálig.

Itt vannak például a farmerek. A varmonti 'farmerek olyan legények, hogy csak úgy dűl hozzájuk a pénz, másutt pedig a farmerek mindig csak ráfizetnek. És ime a ; példa, amelyikből láthatjátok, Imiben is áll a íurfangjuk:

| nemrégiben itt járt mifelénk í egy varmonti farmer; hatal- I más autóban parádézott min- : denfelé, kellemesen szórako- i zott és csak nevetett rajtunk, i itteni farmereken, akik még ; annyi pénzt se .gyűjtünk ösz- jsze, hogy idővel nyugalomba. [Vonulhassunk és kétévenként,

: mondjuk egy kis kirándulást j tegyünk Floridába. Megkér- í deztem ezt a varmonti far- ! ____________

; • A szerzőnek az Európa lriadó5 nál rövidesen megjelenő Könyör- 1 Sés a kelő naphoz című novellás- 8 kötetéből.

bői a rétegből (Poli és környezete), de magatartásukban, életszemléletükben ma is a kispolgárok közé tartoznak, s nem tudnak, de nem is akarnak menekülni onnét. Bár Pavese azt is megmutatja, hogy van szabadulás innét — s ezé,rt teszi Az ördög kastélyában győztessé Poli- val és a többiekkel szemben Orestét — de ez a szabadulás nagyon is kétértelmű, mert nem tudni, hogy hová vezet az út, valóban szabadulás-e, magasabbrendű életfelfogás és életrend felé, vagy pedig zsákutcába torkolló szabadulás, ahonnét nem vezet sehová az út.

*

Borzongató, nyomasztó mű Az ördög kastélya, de remekmű, valóban magasrendű irodalom, érthető, hogy alkotója ma már klasszikusnak számít az olasz irodalomban. / Modern irodalom ez, s te- { gyük hozzá azonnal: haladó í irodalom. Mert bár Pavese í művészetének is megvannak { a maga korlátái — mint aho- { gyan ezt a művészetétől el- '} választhatatlan emberi ma- ^ gatartása is bizonyította — !; mégis: e korlátok ellenére { Pavese meglátta, hogy mindéi az, ami az olasz, és általában { a polgári osztály ..édes éle- { tét” jelenti, rothadt, egy el- | halasi folyamat jellemzője. { ahonnét kivezető út csak az { alapok radikális megsemmisí- { tésével érhető el. S míg ezt { műveiben, s elsősorban leg- { sikerültebb, legjobb művé- J ben, Az ördög kastélyában | vallotta, addig életében, em- { béri magatartásában, politikai { hovatartozásában képtelen ^ volt ei-re, s ezért vetett ön- { kezével véget életének. Az { Európa Könyvkiadó adóssá- { got törlesztett Pavese két kis- { regényének megjelentetésével. ^ A két mű alapján joggal { hisszük, hogy a későbbiekben í az író egyéb, eddig még may

{ gyárul ki nem adott műveit { is megismerhetjük.

'}, — m —

Quasimodo:

Hazatérések

Piazza Navona, éjszaka a pádon elnyúltam hanyatt, nyugalomra vágyva, és szemem összekötötte egyenes vonalakkal és körívekkel a csillagokat,

ugyanazokat, melyeket gyermekkoromtól kezdt e követtem leheveredve a Latani folyó partján, ahol imákat mormoltam a félhomályba.

Fejem alatt két karom keresztbe raktam és hazatéréseken tűnődtem, gyümölcs jószaga, mely gyékényeken aszalódik, viola-, gyömbér- és levendula-illat;

arra gondoltam akkor, hogy felolvasom neked, de lassan,

(én és te, mama egy sarokban, a félhomályban)

a tékozló fiúról szóló példázatot,

mely csendesen mindig nyomomban járt:

mint halk ritmus megcsendül minden léptemre

anélkül, hogy akarnám.

De a holtaknak nem adatott meg. hogy visszatérjenek, és nincs idő, hiába marasztana édesanyánk IS, j 'amikojr hív az utca;

és mentem tovább, bezárkózva az éjszakába, mint aki fél maradni, hogy rávirrad a hajnal.

Es az utca adta nékem a dalokat, melyek tudnak a kalászban duzzadó búzaszemről, a virágról, mely kifehéríti az olajfaligeteket a len meg a nárcisz kék-azur tavában: az utca adta a forgószelek visszhangjait, az emberek egyhangú énekeit és a szekerek csikorgását, melyeken gyöngén pislákolnak a lámpák, és fényük haloványabb, mint a szentjánosbogár.

{ A ma már klasszikusnak {számító, fiatalon elhunyt olasz } író két regényét kapja egy { kötetben kezébe az olvasó Az } ördög kastélyával. í Nem könnven „emészthető” í két kisregény ez, különösen í nem az a cimadó mű. Ellent- \ mondásokkal teli, magában { hordja Pavese egész művé- {szetének, emberi és írói ma- > gatartásának minden fonák- | ját, kibékíthetetlennek tűnő {ellentétét. Bizonyos mér- {tőkben magyarázat is ez a |mű Pavese életútjára, amely {végül is az öngyilkosság ör{ vényébe vezetett.

/.

{ Mindkét kisregényben, Az i ördög kastélyában és a {Szép nyárban is, a polgári j társadalom egyik legtipiku- ; sabb rétegét veszi bonckés alá í az író: a kispolgárok rétegét, j s azokét, akik anyagiakban '• ugyan már kiemelkedtek eb.WWWVVWVVVWVVVV V VVWV VWXVVVWWXWXV -v \.

KÖNYVESPOLC

Pavese:

Az ördög kastélya

\ iWJAMIN KAVERIN:

AZ ISMERETLEN JÓBARÁT

(Részlet a szerző önéletrajzi regényéből)

Paskát könnyedén tarkón le- { gyintette, azt gondolva, hogy J az egész az ö csinyje csupán {

Én ijedtemben egészen eZ-{ némultam, még csak nem is} sírtam, bár a durva kötél fel-} horzsolta a bőrömet és a nya-j kam erősen fájt. Egyébként { nem derült ki, hogy vakmerő} tettem hogyan hatott Marusz-} iára, mert Pomazkinnal jó{ viszonyban voltunk és ö sen-} kinek nem szólt erről a his-'} tóriáról. }

é

Később Paska bizonygatta.; hogy ő pontosan kiszámította; a kötél vastagságának és tes-J tóm sútyának viszonyát és; megállapította, hogy a hurok\ úgysem húzódott volna össze ; Hogy mégis összehúzódott, az; egy cseppet sem zavarta, hí- \ szén Kopernikus is tévédét egy s másban és a tudósok \ száz évig marakodtak egy-\ mással, mig végre helyesbt-l tették a hibáit. ‘

ját bátyjának legyen a ve- télytársa.

Igaz, nem voltam teljesen bizonyos benne, szerelmes vagyok-e, mert ha igen, úgy éleznem kellene valamit, én pedig semmit sem éreztem. A dolog úgy állt, hogy mindig produkálni akartam magam Maruszja előtt, mindenféle tornamutatványokat végeztem és irigykedtem Paskára, aki tudott cigánykereket hányni, s egy ízben a trapézról egyenest Maruszja lába elé esett, úgyhogy kificamította a karját.

Persze, a legjobb lenne valahogy úgy rendezni a dolgot, hogy az öngyilkosság után mégis életben maradjak, s megtudjam, hogyan hat vakmerő cselekedetem Maruszjá- ra, no meg a többiekre Is. Éppen ezért nem titkoltam szándékomat Paska élőt* és elhatároztam: az ö jelenlétében. fogom felakasztani magam, hogy szükség esetén> közbeléphessen. Akkor még'f nem ismertem a bátyámat különben más tanút választót-! tam volna, olyat, aki kevésbé! hajlamos rá, hogy tudomá-] nyos tárgyilagossággal, a be; nem avatkozás elvét követve . szemlélje az őt körülvevő vi-. lágot. \

Nem mondhatom, hogy kö-\ zönyösen viselkedett, mikori értesült szándékomról. Nagy j érdeklődéssel figyelte, hogyanj erősítem a kötelet a kemence! reteszéhez, sőt elővette éles| kését, s egy kissé még igazi-; tott is a hurkon: „La ne sza- kadjon alattad, kérlek

A kemencéhez állítottam a: zsámolyt, felmásztam rá és egész testemben remegve bedugtam fejemet a hurokba. Paskának eszébe sem jutott, hogy beavatkozzék, inkább vidáman, szinte helyeslőén nézte készülődésemet. Ellettem lábammal a zsámolyt — és bizony nem írnám most e sorokat, ha nem lép be épp akkor a konyhába Vaszill) Pomazkin tisztiszolga. Mindketten kiabálni kezdtek. Paska — valamit az akaraterő fejlesztéséről, Vaszilij azonban megragadott és óvatosan kihúzta fejemet a hurokból.

— Hátha sehogy sem megy, add ide a füzetet.

Megszólalt a csengő és én valami megmagyarázhatatlan, csaknem örömteli izgalommal dugtam a dolgozatot a többi közé. — Ovcsinnyikov a padsorok közt járva összeszedte a füzeteket —, mintha csak siettetni akarnám a percet, amely visszavonhatatlanul eldönti, hogy megbuktam a vizsgán. Kimentem a folyosóra, ahol az izgalomtól kipirulton várt Maruszja és, fejét büszkén hátravetve, szemüveges, mindig nyugodt anyám.

— Sikerült?

Azt mondtam, hogy sikerült, csak nem teljesen és hogy alighanem ötös alá lesz, mert az eredmény nem egészen azonos.

Maruszja bűntudatosan nézett anyámra.

— Zlatyinnak fez volt a szomszédom) egész szám jött ki, nekem meg tört. De általában a legtöbbnél törtszám az eredmény.

Már hazudtam is és nem tudom, miért, egyre jobb kedvem támadt.

Nem mondhatnám, hogy a történet épp ily jól végződött, legalábbis nem az én számomra, Két hét sem telt el és újra neki kellett ülnöm a számtannak, de ezúttal már megvolt a remény, hogy őszszel leteszem a vizsgát.

Maruszja többé nem tanult velem\j igen gazdag szülök gyermeke volt és a mai napig sem értem, minek kellettek neki ezek az órák.

Első szerelem

jza az ember szerelmes és ti semmi reménye sincs rá, hogy viszonozzák érzelmeit, természetesen végeznie kell önmagával. így tettek Ho- cánszkij fáiiQrnok gyermekei is minden évben. Beleszerettem Maruszja yfágockájába, abba a lányba, aki miatt megbuktam az előkészítő osztály felvételi vizsgáján. Persze, semmi reményem nem volt a viszonzásra, már csak a nagy korkülönbség miatt sem: in nyolcéves voltam, ő pedig tizennyolc. Különben is csúnya dolog, hogy valaki a saKétszer kettő

i%M aruszja Viszockáját, az írl arany medália legesélyesebb jelöltjét felkérték, hogy vegye át velem a számtant; tavasszal felvételi vizsgát kellett tennem a gimnáziumba, Maruszja hamarosan férjhez ment legidősebb bátyámhoz, aki éppen akkor végezte el ugyanazt a gimnáziumot és pétervári egyetem hallgatója lett. De amikor Maruszja velem foglalkozott, még nem voltak házasok, s éppen ez a körülmény okozta élelem első tragédiáját.

Tartózkodón viselkedett, haját simán hátrafésülte, s amikor megérkezett fehér, frissen vasalt kabátjában, mintha minden megváltozott, s olyan lett volna körülötte, mint ő maga is: tiszta, jószágé, eny- hény keményített. Sietve megjelölt könyvemben néhány feladatot, aztán bezárkózott bátyám szobájába. Soltúig nem tudtam megérteni, miről beszélnek félhangosan, izgatott szavakkal, mintha veszekednének és haragudnának egymásra.

Én pedig unatkozva, rosszkedvűen ültem a. lecke mellett. Gondolataim isten tudja hová Icalandoztak, talán azokra a távoli vidékekre, ahol senki nem foglalkozik számtannal és 'a szorzótábla mindenkinek fölösleges. Kissé szégyelltem magam Maruszja miatt, aki — jól tudtam — kipirultan jön vissza, s aztán bűntudatos arckifejezéssel sietve átnézi a munkámat.

Mindez azzal végződött, hogy megbuktam a vizsgán, de nem volnék igazságos, ha ezért Maruszját okolnám, már csak azért sem. mert ö nálam is sokkal jobban izgult. A gimnáziumba menet erőnek erejével belém diktált három tölcsér krémet,..á;nxit,azóta..is szívből utálok.

Amikor Ovcsinnyikov tanár úr, egy alacsony, kopasz kis emberke, akinek fejebúbján vörös dudor éktelenkedett (nem tudom, miért, de erről a dudorról sehogy sem tudtam levenni a tekintetemet), felírta az egyébként igeh könnyű példát a táblára, naou lendülettel láttam munkához és tíz perc alatt meg is oldottam a feladatot. Furcsa ered-, meny jött ki, törtszám, pedig

— jól tudtam — a törtek nem tartoznak az előkészítő osztály anyagába. De mivel nem tudtam, elképzelni, hogy valahol hibát követtem volna el. nem néztem át a számítást, hanem kis gondolkodás után hozzáláttam a másik példához. A szomszédom, nagyfejt', göndörhajú gyerek, ránézett a dolgozatomra és tagadóan megcsóválta a fejé*. Egy darabig még gondolkod'am, majd felálltam és nem túlhangosan. de úgy. hogy valamennyien meghalljál', art mondtam:

— Mihail Ivanics, nem jön ki a példa.

— Semmi baj, van még idő

— felelte —, csak gondolkodj.

Leültem és engedelmesen gondolkodni kezdtem. Arra gondoltam, hoau a vizsga végéig már csak húsz perc van hátra, azután tizenöt, majd tíz. Egészen eltöltött a várakozás. a hallatlan esemény kivárása. Mintha nem is én, hanem valaki más oldaná meg lázas sietséggel a példát, s én türelmetlenül várom, mikor derül ki, hogy nem jó az eredmény.

Ismét törtszám jött ki, de ezúttal valami egészen valószínűtlen eredmény, szakaszos lánctört, mint később megtudtam. Ismét felálltam és most már nem is mondtam, hanem fülsiketítőén ordítottam, úgyhogy az .egész osztály megremegett és csodálkozva nézett rám:

— Mihail Ivanics, nem jön ki a példa.

Nem tudom miért, 'de meg voltam győződve róla, hogy Mihail Ivanics tüstént odajön hozzám és megoldja a. példát, anélkül, hogy az osztály, vagu akárcsak magam is tudnánk erről.

De Mihail Ivanics csak c "illát vonta.