Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-28 / 177. szám

IV. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM 1960. JÚLIUS 28. CSÜTÖRTÖK Megoldódott az élelmezési probléma Önnállóan gazdálkodik a városi kórház Dr. Hidvéghy Zoltán igaz­gató-főorvossal beszélgetünk a kórdiáz életéről, gondjairól. Felidézzük az indulást, amikor négy évvel ezelőtt a gazdasági iskolából kórház lett, s meg­próbáljuk követni azt a fejlő­dést, ami azóta a kórház életé­ben tapasztalható; — Néhány év alatt eljutot­tunk oda, hogy mentőink már csak nagyon kivételes esetben visznek más városba súlyos be­tegeket; A 35 ágyas belgyó­gyászat, és az ugyancsak 35 ágyas sebészet a mai orvostu­domány követelményeinek is megfelel, bár vannak még ese­tek (urolgógiai megbetegedés, szívműtét, stb.), amikor fővá­rosi kórházba utalják a rászo­rulókat. Ez az orvostudomány szakosított volta miatt termé­szetes iS; A soron következő feladat a laboratórium felszerelése és a kórház szakemberekkel való ellátása mellett a sebészeti osz­tály korszerűsítése lesz. Nem szabad megfeledkez­nünk két éve működő gyer­mekkórházunkról sem, ahol 30 kis beteget kezelhetnek egy­szerre — s nyugodtan mond­hatjuk — a legkorszerűbb esz­közökkel. A 30 ágyas szülészeti osztály tisztasági problémái is megoldódnak lassan. Nemré­gen — még két évvel ezelőtt is — sok beteg panaszkodott az,élelmezésre. Az észrevéte­lekkel az illetékesek is egyet­értettek, és igyekeztek segíteni a problémán, amely így már a múlté. A betegek ma már elé­gedettek az élelem minőségé­vel és mennyiségével. Bár a konyhafőnök azt tartja, hogy inkább legyen kisebb az adag, de a tápértéke nagyobb. Még­is örvendetes, hogy a betegek a mennyiséggel is elégedettek. Hogyan sikerült ezt megol­dani? Azt az utat választották, ami látszólag a legegyszerűbb és legbiztosabb: az önálló gaz­dálkodást. Hizlaldát építettek és a mintegy hatholdas terüle­tükön növénytermeléssel fog­lalkoznak. A disznóhizlaláshoz kukoricát, répát vetettek, de megtalálható itt a zöldbab, az uborka, a paradicsom, a mák és a zöldség is. Persze teljesen még nem tudja kielégíteni a kert a -kórház szükségleteit, de így ig lényeges segítséget nyújt az ellátásban. — né — Válaszol az illetékes A tej- és vajfogyasztásról A 'közelmúltban a Nagy­kőrösi Híradó hasábjain is nyilvánosságra került a pa­lackozott tej ügye. Válaszun­kon kívül a felsőbb szervek­hez is fordultunk intézkedé­sért. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a tejipar távlati fejlesztési tervében szerepel a tej palackozása, a beszerzendő palacktöltő gépeket azonban elsősorban azok az üzemek kapják, amelyek a bánya­Gondatlan kerékpárosok Megőrzőhelynek tűnik va­sárnap és hétfőn a rendőr- kapitányság épülete. A folyo­són gyakran négy-öt kerékpár vár hanyag gazdájára, aki később — lopásra gyanakodva — kétségbeesetten tesz felje­lentést. Szerencsére, a kerék­párlopások száma az utóbbi időben csökkent, s a tulajdo­nos rendszerint átveheti a rendőrségen megőrzött jármű­vét. De nem ússza meg bün­tetlenül. Pénzbírsággal sújt­ják a gondatlanokat. A kapitányság talált tárgyai között legtöbb a kerékpár. Hanyagul elhagyott, illetve megtalált járművek ezek, amelyeket piaci napokon az üzletek előtt szinte egymás hegyén-hátán hagynak őrizet­lenül, lezáratlanul. Szombaton és vasárnaponként az italbol­tok előtt látható ugyanez a kép. Ilyenkor, aztán a tulaj­donos sokszor elfelejti, hogy nem gyalogosan érkezett. Ha­zamegy és a kerékpár meg ott kallódik, míg valaki — a legtöbbször a rendőr — „elő nem vezeti” a kapitányságra. Jelenleg 15 gondatlanul el­hagyott biciklit tárolnak a ka­pitányságon. A 377167 vázszá­mút még 1958 őszén adta át a rendőrségnek Szabó Pál Csokonai utcai lakos, aki a vasút melletti Kecskésgödör­ben találta. A szépen karban­tartott C 9786. számú, Csepel gyártmányú kerékpárt pedig éppen egy évvel ezelőtt a régi cukrászda előtt felejtette va­laki. Itt akadt rá a szolgála­tos rendőr és juttatta a talált tárgyak közé. így lehetne so­rolni a példákat tovább, hi­szen mind a tizenötnek törté­nete van. „... Sürgősen fel kell szá­molni a kerékpártulajdonosok részéről tapasztalható nagy­fokú gondatlanságot. Noha vá­rosunkban már nagyon sok helyen van kerékpármegőrző, sokan sajnálják e célra a pár fillért és órákon át őrizetle­nül, lezáratlanul hagyják jáí- művüket. Ezzel mintegy fel­kínálják az alkalmat (a tol­vajnak) ...” — írta a Híradó­ban néhány hónappal ezelőtt dr. Mészáros Károly városi ügyész és tényekkel bizonyí­totta, hogy az előfordult ke­rékpárlopások jelentős száza­léka gondatlanság következ­ménye. Használjon hát végre a fi­gyelmeztetés! vidékeken legalább napi tíz­ezer liter tejet hoznak forga­lomba. (A nagykőrösi forga- lom körülbelül 1500 liter na­ponta.) A közelebbre eső nagyobb- fogyasztású városok közül Kecskemét számíthat palack­töltő gépre. Innen lesz eset­leg megoldható a kisebb fo­gyasztású Nagykőrös ellátása is. A palackok kézzel töltése egészségügyi szempontból ki­fogásolható és ezért nem va­lósítható meg. Napirenden van városunk­ban a vajellátás is. Erről egy­két számadatot kívánunk is­mertetni. Üzemünk ez év má­sodik negyedében 120 mázsá­val több adagolt vajat gyár­tott és adott át a kereskede­lemnek, mint egy évvel ezelőtt. Ez 19,2 százalékos emelkedésnek felel meg, pe­dig a felvásárolt tej mennyi­sége mindössze öt százalékkal emelkedett. Közben majdnem egy vagonnal több export­vajat is termeltünk a terve­zettnél. ügy gondolom, ezzel a mi üzemünk a saját terüle­tén némi segítséget adott a rohamosan növekvő igények kielégítésére. A gyártott vaj elosztását azonban már nem mi végez­zük. A felsőbb szervek által megállapított keretszámok alapján szállítjuk a vajat a kereskedelemnek és ettől el­térni csak a „keret” megvál­toztatása esetén tudnánk. Klingl József, a tejüzem vezetője Kölcsönösen segítik egymást Rendet teremt a Fodrász Ktsz Tárgyalás kezdődött a MÉH és a tsz-ek között vas, toll, bőr, papírhulladék átadásá­ról. A MÉH szerződéssel sze­retné biztosítani, hogy a ter­melőszövetkezetek átadják hulladékanyagaikat. Ez a tsz- eknek nem is jelentene kü­lönösebb megerőltetést, sőt a termelőszövetkezetek járná­nak jobban. A MÉH ugyanis cserében használható vashul­ladékot adna a tsz-eknek. Ilyen lenne például a ková­csoltvas, a szívócső és az esetleg építkezésekhez is fel­használható hulladékanyag, amelyet minden további nél­kül, csekély ellenszolgáltatás fejében tudna biztosítani a tsz-eknek a MÉH. Termelőszövetkezeteink ve­zetőségének egy része (rész­ben már tapasztalatból) be­látja és értékeli a szerződés- kötés jelentőségét, előnyeit. A Szabadság, a Hunyadi és a Petőfi tsz már meg is kötöt­te a szerződést. A MÉH és a tsz-ek szerző­déskötésének népgazdasági szempontból kettős haszna van: részben felhasználják a termelőszövetkezetekben ta­lálható hulladékot, részben pedig a tsz-ek kis munká­val tudnak majd használ­ható munkaeszközt készíteni a MÉH-től vásárolt vashulla­dékból. — MEGÉRKEZETT az új szárítógép a faárugyárba. A mintegy 200 ezer forint ér­tékű berendezés azért jelen­tős, mert megszűnnek a vál­lalat anyagszárítási gond­jai. — ELŐLEGET OSZTOTT múlt héten szombaton a Dó­zsa Termelőszövetkezet. A júniusban ledolgozott minden munkaegységre tizenhárom forintot fizettek ki. Küldöttközgyűlés a Dózsa Tsz-ben Küldöttközgyűlést tartot­tak kedden délután a Dózsa Termelőszövetkezetben. A gyűlés négy napirendi pon­tot tárgyalt: ismertették az első félévi mérleget, megtár­gyalták az 1961. évi előter- vet, döntöttek a gabonael­osztásról és más, napi fel­adatokat is megvitattak. A félévi mérleg számada­taiból kitűnik, hogy a szö­vetkezet az egész évre ter­vezett 270 ezer munkaegy­ségből 108 ezret dolgozott le eddig. A tervezett egy mun­kaegységre eső értékből 2,34 forint kiesés mutatkozik. Ennek oka az állattenyésztési tervben való lemaradás. A forintérték-kiesést a küldött- gyűlés úgy értékelte, hogy a további lelkiismeretes mun­kával, a növényápolás és a betakarítás időbeni elvégzé­sével be lehet hozni, sőt nö­velni is lehet. A továbbiak során elfo­gadták a jövő évi előtervet, majd egyhangúlag úgy dön­töttek, hogy az eddig „szer­zett” munkaegységek 60 szá­zalékából munkaegységen­ként 2 kiló búzát és 1,5 kiló rozsot osztanak ki elő­legként a közeli napokban. Lehetne TV-javítóműhelyünk - ha. Jó lenne, ha a rádiók, tele­víziók és a háztartási kisgépek javítását helyben is elvégez­hetnék. Ezért tárgyalt a Pest megyei KISZÖV főkönyvelőjé­vel a városi tanács szövetkezeti előadója. A KISZÖV megbí­zottja hangsúlyozta, hogy a központ indokoltnak tartja és támogatja ezt a kezdeménye­zést. A Gépjavító és Faipari Ktsz-ben meglennének a tech­nikai feltételek egy ilyen mű­hely felállítására. A felettes szervek létszámot és béralapot is engedélyeznének erre a cél­ra. A részleg bármikor meg­nyílhatna, ha a szövetkezet ve­zetősége szívén viselné az ügyet. A szakembergond is megoldottnak látszik: Gál Gyula TV-javító kisiparos kér­te felvételét a szövetkezetbe. Segítőtársa is azonnal akadna, ha a jelenleg raktárosként foglalkoztatott, de a TV-szere- léshez értő szakmunkást a képzettségének megfelelő mun­kakörbe osztanák be. Ünnepség a tűzoltók tiszteletére A tanács önkéntes tűzoltó­testületének munkájával fog­lalkozott a városi tanács vég­rehajtó bizottsága. A v. b. ér­tékeli és becsüli önkéntes tűz­oltóink négy év alatti mun­káját. Ennek a véleményének ki­fejezéseképp bensőséges ün­nepélyt rendezett abból az al­kalomból, hogy tűzoltóink a közelmúltban Dömsödön meg­rendezett megyei versenyen megszerezték az első helye­zést. Ekkor osztották ki a testület tíz tagjának az első helyezést bizonyító oklevelet is. A végrehajtó bizottság ne­vében Szűcs Zoltán vb-elnök üdvözölte a testület tagjait és méltatta munkájukat. A tűzoltók nevében a tes­tület vezetője. Békés Sándor mondott köszönetét a kedves megemlékezésért. Reméljük, hogy tűzoltóink az augusztus 28-án megren­dezésre kerülő országos ver­senyen is megá'lják majd a helyüket és mint már annyi megyei és járási versenyről, innen is jó eredménnyel tér­nek haza. — ELKÉSZÜLT a veszprémi FÜSZÉRT Vállalatnak a 10, valamint a 6 méteres szállító- szalag a Gépjavító Ktsz-nél. A 80 ezer forint értékű munkát a napokban szállítják el a megrendelőnek. Korszerű keltetőt épít a földművesszövetkezet A földművesszövetkezet Kustár utcai telepe február­ban kezdte meg a naposcsibék árusítását. Azóta mintegy száz­ezer darabot juttatott a ter­melőszövetkezeti tagok háztá­ji gazdaságába. (A tsz nagyobb tételekben csak a ceglédi köz­ponti teleptől vásárolhat szer­ződés keretében.) A naposcsibekereslet még most is igen nagy. A legtöbben a kendermagos fajtát vásárol­ják. A telepen augusztus else­jéig folyik az árusítás, utána — építkezés miatt — a jövő évig szünetel. Tervbe vették ugyanis egy korszerű, a köve­telményeknek megfelelő kelte­tő építését, amely lehetővé ten­né, hogy a tsz-tagokat egész éven át ellássák naposcsibé­vel, kacsával, libával és puly­kával. — VÉGE FELÉ közeledik a cséplés az állami gazdaságban. Ha az esős időjárás nem kés­lelteti, augusztus 1-re befeje­zik a betakarítást és a csép- lést. — JÖL HALADNAK a tar­lóhántással és a másodvetéssel a Petőfi Termelőszövetkezet­ben. A kalászosok betakarítása után 275 holdat felszántottak: 75 holdon burgonyát, csalamá- dét, káposztát és silónaprafor­gót vetettek. — KIEMELKEDŐ a pap­rikatermés a Rákóczi Ter­melőszövetkezetben. Bakó György, Tázerdő dűlői lakos, a tsz tagja ezer négyszögöl paparikateriiletéről eddig mintegy 60 ezer forint érté­kű zöldpaprikát értékesített. Az eredményességi jövede­lemelosztás alapján ez 34 ezer forint jövedelmet jelent. — A GYÓNI szociális ott­honban vállalt munkát az Épü­let- és Lakáskarbantartó Ktsz. Szennyvízlevezető csatornát építenek mintegy 680 ezer fo­rint értékben. — KÖZGYŰLÉST TART augusztus 4-én, csütörtökön este 6 órai kezdettel a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület helyi szervezete. A köz­, gyűlés tárgya: beszámoló az : eddigi tevékenységről, az új I vezetőség megválasztása és a ; mezőgazdasági szakoktatás i érdekében teendő intézkedé- : sek megvitatása, i — KIFOGÁSTALAN az ! üzemanyagellátás az ÁFORT ! helyi telepén. Benzinhiány ! miatt nem kell leállni az ! aratásban, illetve a cséplés- I ben részvévő gépeknek. ! Mintegy 400 mázsa gázolaj • és több mázsa egyéb üzem- j anyag van raktáron. Üzletszerű kéjelgésért HÚSZ NAP! ELZÁRÁS Milkó Józsefné, született | Urban Mária Ceglédi út 10. szám alatti lakos kedvenc tartózkodási helye a Cifrá­kért volt. Itt kötötte isme­retségeit és innen vitte la­kására a férfiakat. Malkónét a napokban von­ta felelősségre a rendőrkapi­tányság és üzletszerű kéjel- gés miatt húsz napi elzárás­sal sújtotta. Félévi mérlegzáró közgyű­lésre jöttek össze a hét elején a fodrász-szövetkezet tagjai. Napirendre tűzték egyúttal a ktsz problémáit is. Fekete Lajos, a szövetkezet elnöke örömmel jelentette, hogy az előírt termelési tervet 100 százalékosan teljesítet­ték az első félévben. Gaa- '} daságosan működött a sző- £ vetkezet, félévi nyeresége ^ 17 ezer forint volt. í E mellett az eredmény mel- ^ lett azonban mindig akad ja- ^ vítanivaló. hiszten sok bírálat | éri a szövetkezetei a lakosság <J és az ellenőrző szervek részé- ^ ről egyaránt. Különösen a ^ tisztaság, azaz a tisztátalanság ^ miatt vannak állandó és visz- ^ szatérő panaszok. j A szövetkezet vezetősége és ^ a tagság is belátta, hogy ezen ^ végleg javítani kell. | Elhatározták, hogy tiszta- £ sági versenyre hívják ki ^ egymást és a rendbontó- ^ kát bírsággal sútják. y Újra szóbakerült a Kossuth ^ Lajos utcában megnyitandó í részleg ügye is. Határozatot | hoztak, hogy ezt az új föd- ^ rász és kozmetikai részlegüket í legkésőbb augusztus 2-án \ megnyitják. Bevezetik a mani- ^ körözést a központi és a Kos- J suth Lajos utcai üzletekben.! v, Augusztusban festéssel j egybekötött nagytakarítást rendeznek a központi üz­letben. A szövetkezet tagsága kérte az üzlet korszerűsítését is. Érdeklődéssel várjuk, ho­gyan váltja valóra határoza­tait a ktsz vezetősége és tag­sága. . — Szó — Szabályos rendben sorakoz­nak a kövér keresztek a si­mára borotvált tarlókon, a távolban cséplőgép kormozza a napsugaras eget, az ország­úton nehéz búzászsákok alatt roskadozó teherautók dübö­rögnek. Itt hatalmas kukorica- tábla kezdődik, a sudár pál­mákat utánozó szárak oldalán már barnul a duzzadó csövek bajsza, ott pedig a paprika­bokrok sötétzöld tengere fö­lött tarkaszoknyás lányok hajladoznak és szedik hasas vesszőkosarakba a kívánatos húsú csemegét. Nagykőrös termelőszövetke­zeti város széles határában most érik mindenfelé a nagy­üzemi szocialista gazdálkodás vetése. Nemcsak odakinn, a barázdák világában, hanem idebenn. a városban is. A vá­rosi tanács székházéval szem­közt már készen büszkélkedik az egyik új, emeletes lakóház — falai között tizenhárom la- ; káshoz juttatott boldog csa- ! Iáddal —, földszintjén fővá- i rosi színvonalú ragyogó üzle- 1 tekkel, mellette pedig szem­ÉRIK A VETÉS látomást emelkednek a máso­dik új lakóház falai —, szó­val a tanácsházán, az elnök szobájában fontos tanácsko­zás folyik. A, körösi termelő­szövetkezetek elnökei, agrcmó- musaá mérik össze tudomá­nyukat a tanács mezőgazdá­szaival, hogy leszűrjék az idei tavasz és nyár tapasztalatait és azok alapján dolgozzák ki a következő gazdasági eszten­dő csatatervét. Az egyik szomszédos hiva- fcalszobában Rétsági Oszkárt, a végrehajtó bizottság elnök- helyettesét vallatjuk, hogy mit adott eddig a városnak az első termelőszövetkezeti esz­tendő a városfejlesztés terü­letén. mi valósult meg a ter­vekből eddig és mi vár meg­valósulásra a harmadik évne­gyedben. Az elnökhelyettes ki-kitekint az ablakon, írásait böngészi és komoly, tárgyila­gos szóval, csaknem úgy, mintha valami statisztikai je­lentés száraz szövegét olvasná fel. sorolja az eredményeket. — Szociális otthonunkat 24 befogadóhellyel bővítjük: Uj részt évitünk a régi épület­hez. Négyszázezer forintot biztosítottunk erre a célra, már százezret felhasználtunk belőle, az év végéig elköltjük a többit is és befejezzük a munkát. Alsónyársapáti isko­lánkhoz egy új tantermet építettünk, ez 45 ezer forint­ba került. Három új kúttal javítottuk a város ivóvízellá­tását. Az egyik szivattyús ku­tat a strand kapta, n második a Luther utcában áll, a har­madik pedig a Kecskeméti és az Abonyi út kereszteződésé­nél. Megtudjuk, hogy a kútak száma a harmadik évnegyed­ben tovább szaporodik A kútépítés költségeire még 26 ezer forintja van Nagykőrös­nek. Ötvenezer formtot szánt a város a szabadtéri színpad világításának felszerelésére, í 200 ezret a közvilágítási háló-! zat korszerűsítésére. Az Örké-; nyi és a Petőfi makadámút j építésére 670 ezret, különböző; egészségügyi célokra, köztük a ! kórház és a tüdőgondozó fel-! újítására 400 ezret, az Arany ! János Kultúrotthon javítására í 40 ezret, az általános iskolák j kisebb hibáinak kijavítására í pedig 37 ezret fordít. — Sok más, kisebb tételen í kívül ezek szerepelnek a har-í madik negyedévi programunk- } ban — mondota Rétsági elnök- ; helyettes. — A programot a ; városi tanács végrehajtó bi- ; zottsága a napokban tárgyalta ; meg és hagyta jóvá. ! Végül azt is megtudjuk.! hogy ezen a napon ismét eny- : hült valamicskét a nagykőrösi ! lakásínség. A Kecskéméi úton ; teljesen befejezték egy új lakó- ; ház építését. Négy szép. két-; szobás, összkomfortos lakás j van benne. Megtörtént az úi \ épület hivatalos átadása és $ már költözködnek is a szeren- J esés új lakók. í m. I. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom