Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-27 / 176. szám

I A budai járás kincseit kutatva Valami új a biai határban y Mindenki, aki megyénk valamelyik járásáról képet £ akart festeni, igyekezett megtalálni azt a sajátosságot, ami £ legjobban jellemezte azt a környéket. Mivel most a járási í sorozat végéhez értünk, s utoljára a budai járás maradt, f én is kerestem, mi az, ami megkülönbözteti ezt a járást a ^ többitől. Barangolás közben az élet ezer arcát ismertem meg. $ A járást, amelyhez huszonöt község tartozik, három rész- £ re osztják; déli, középső és északi rész. Nincs azonban % olyan területe a budai járásnak, amelyen ne emelkedné- % nek a népgazdaság számára is fontos gyárak, üzemek: a % Prékó, a Kefém, a Diósdi Csapágygyár, a Mechanika Mű- $ vek, a pilisi bánya. Es most a járás jelentőségét növelve, 6 belépett életünkbe egy nagy alkotás kezdeti építkezése: a t százhalombattai erőműé. | A budai járás mezőgazdasága hazánk szívének, a fő- á városnak éléskamrája. S nincs olyan kedvelt gyümölcs- í fajta, amit erről a környékről ne exportálnának. Gépállo- í másáról talán ez évben mondták először olyan osztatlanul ? a szövetkezetek: nem lehet róla elismerés nélkül szólni. A határt járva láthattam: nincsenek elmaradva az % aratással, halad a cséplés, a legtöbb kukoricaföldet már $ kétszer bekapálták. $ A járás életét mindennap ezernyi esemény tarkítja. % Milyen jó lenne, akárcsak ízelítőt is nyújtani belőle az ol- £ vasónalk! ^ Mariskákról — „Mariska“ Á megérdemelt siker — Hogy mennyivel olcsóbb, mégnem tudjuk. Azt sem, hogy országszerte milyen a kereslet. Még kevesen is ismerik. De azt már tudjuk, hogy a kísérlet nagy jelentőségű és az egye­tem, a Tervhivatal és a minisz­térium is elfogadta — újságol­ja Bernáth Viktor gépészmér­nök és Zay Istvánná, a másik. Mindketten a Pest megyei Műanyag-, Játék- és Tömeg­cikkáru Vállalat dolgozói Solymáron. Több, mint másfél évig kísérleteztek, míg türel­mük meghozta gyümölcsét. Amit eddig külföldről, drága dollárokért hoztunk be. most itthon gyártjuk. A kemény- fröccsöntő gépeket, a mű­anyagalkatrészeket. Míg egy 40 milliméteres szeletért 2500 forint értékű dollárt adtunk ki, most ugyanez 740 forintba ke­rül. Nem szükséges hozzá sem­milyen színes, nemesfém. Mind az élelmiszer-, mind a vegyiparban óriási jelentősége van. S hogy milyen keresett cikk, a műanyagalkatrész, bi­zonyítja; kevesen tudnak róla, mégis 1961-re már 15 millió forint értékű megrendelése van belőle a vállalatnak. „Ébresztő ... ő ...ő!...” Kovács Józsi és Szeitz Gyuri már pattan is. Vajon otthon is egy szóra ugranának? — Én hol táboroztam tizen­két éves koromban? Hm... Valami Moravcseknek hívták a gazdámat. Emlékszem, ott kocsiskodtam. — És Bregovics Imre, a biai Dózsa Tsz párt­titkára töprengve néz végig az úttörőtáboron. Lehajol az egyik sátorhoz. Gombolni kez­di az „ablakot”, Be alkar les­ni, hogyan alszanak a gyere­kek, milyen az álmuk. Azután tekintetével a felvonásra váró zászlót kémleli, a sok apró sát­rat, amelyben harmincnyolc gyerek várja a reggeli ébresz­tőt; Torma Gábort, a tizenhá­rom éves őrsvezetőt, aki „fel­ügyel” a rendre; Zsedény Jó­zsef táborvezetőt, aki Pestről jött ide, hogy vigyázzon a piai Dózsa tagságának gyermekei­re ... Bregovics Imre, aki előbb még dörmögött, amiért a bog­nárnak és a kovácsnak egy órája „elvész”, a tábori ebédlő felállítása miatt; hogy a tsz autója kétszer vitte már ki­rándulni a táborozókat — most hallgat. Akkor is csak nyel egyet, amikor az ébresztő jel­zésre pillanatok alatt nyílnak a sátrak, előbújik a harminc- nyolc apróság, hogy a parancs­szóra rendet teremtsen és fel- sorakozsan a reggelihez. TÍZ FA ÉS AZ ELNÖK — Az elnökükért jöttünk. Tudják, a faügy miatt! — Csak nem? Ne tegyenek ilyet, hisz értünk... És valóban nagy ijedtség ült a tagok arcán. Minden áron azon fáradoztak, hogy megértessék velünk: az a tíz fa, amit az erdőből „ki­ritkítottak” feltétlenül kellett a karámhoz és az erdőgaz­daság sem károsult miatta. Az elnök jót akart, ne ta­núskodjunk hát... Már rég beadta a kérvényt a fakivá­gás (ügyében, csak valahol elfeküdt... Egészen felvidultak, ami­kor elnevettük magunkat és látták, nem fenyegeti valódi „veszély” az elnöküket. Lá­zár Vilmost, a torbágyi Lenin Tsz elnökét. S hogy már az elnökről volt szó, mindenki mondott róla valami kedve­set, emberit, ami kifejezte ragaszkodásukat. Azt beszél­ték: nem vágyik el innen senki. Pedig Horváth Lajost, a huszonnégy éves tehenészt gyárba is hívták, mégis ma­radt. A. szövetkezetben itt­hon érzi magát. Innen megy iskolára, hogy szakképzettsé­get szerezzen a mezőgazda­ságban ... Nász Sándor, a pártcso­port vezetője, aki nem ré­gen tagja a Lenin Termelő- szövetkezetnek, szintén elé­gedett. Kádár elvtárs és Si­mon András brigádvezető is! És a többiek? Kell-e annál nagyobb nyo­maték, mint az, hogy hívás nélkül hajnali háromkor járnak a határba?! És hiány­zó soh’se akad. Az előmunkások éppen Bori Rudolf járási párttitkárt „győ­zik meg”: néhány nap és rohamos fejlődésnek indul Száz­halombatta. Jól kötött a gomba Domonkos Gábor már har­mincöt éve foglalkozik gomba­tenyésztéssel. A szakmában jó neve van. Jelenleg marhatrá­gyában tenyészt kísérletképpen gombát és mások szerint is nagyszerű eredményt ér el. Az érdi Búzakalász Tsz-ben az idén kétszázhatvan négyzetmé­terről husszonnégy mázsa gom­bát vettek le. Hetvenezer fo­rint volt a bevételük. Egy je­lenleg üres 1500 négyzetméte­res pincét is betelepítenek. Hogy a helyet jobban kihasz­nálják, úgy rakják fel a ládá­kat, hogy még körülbelül két­száz négyzetméter tenyészhe- lyet nyernek. A képen Dékány István elv- társnak, a tsz elnökének mu­tatja éppen Domonkos Gábor, milyen, jól kötött a gomba. Meg kell még jegyezni: a tsz ugyanilyen szépen halad a nö­vénytermesztéssel, a kertészet­tel, s az állattenyésztéssel is. A kapásokat kétszer kapálták meg, a kertészetből úgy terve­zik, még a hó alól is tudnak majd árulni, s minden talp­alatnyi helyet bepalántáznak. Csupa szám, de azért érdekes A Diósdi Csapágygyár dol­gozói jelentik: — Féléves vállalásunkat túlteljesítettük. A produktív üzemrészekben 29 brigád, azaz a dolgozók 57 százaléka versenyzett. A köszörűüzem­ben a munkások 83 száza­léka! Ezenkívül még tizenöt brigád alakult. A brigádok közül tizenegy teljesítette túl vállalását és kapott ju­talmat ... A verseny célja elsősorban a minőség javítá­sa, a selejtszázalék csökken­tése és az anyagmegtakarí­tás volt. A gyárban most készül a féléves mérleg'. A számok biztató képet mutatnak. Fél­éves teljes termelési tervün­ket 101,9, az egy főre eső egy napi termelési értéket 101,7 százalékra teljesítet­tük. Az összfelajánlási tervet 144, . az anyagtakarékossági vállalást 188, a műszaki fej­lesztési tervet 134 százalék­ra. 1959-hez viszonyítva a selejtszázalék az első félév­ben tiz százalékkal csökkent. Az oldalt írta: Sági Ágnes. Foto: Gábor Viktor. „AUGUSZTUSBAN TALÁLKOZUNK“ ILYEN NINCS MÁSUTT — Dunáharasztiira ment most is a kocsi, fáért. A nagy­kapu is készül — kapjuk a felvilágosítást a pátyi terme­lőszövetkezetben a mezőgaz­dasági kiállítás előkészületei­ről. A kiállítással azonban nem­csak Pátyon gondolnak már, hanem mindazok, akiknek ki­állítani valójuk van. Az érdi Búzakalász Tsz, a tinnyeiek, a törökbálintiak, a százhalom- battaiak. Ki a terményét, ki az álla­tát mutatja majd be: kinek mivel van dicsekedni valója. Ott lesz ezen a kiállításon mindenki, hogy számot adjon, mennyit fejlődtek a múlt évi kiállítás óta. A táblán ez olvasható: Dózsa Mezőgazdasági Termelőszó­vetkezet férfi és női fodrász- üzlete. A biai fodrász úgy gondolta: ő sem lesz kivétel! 1890-ben, amiltor a filoxéra kipusztította Buda vidékén a szőlőt, a lakosság a szőlő helyett őszibarack telepíté­sébe kezdett. Először a sasa- di részen, Budaörsön pró­bálkoztak. Amikor a kör­nyék meggyőződött, hogy ér­demes, Diósdon, Nagytétény­ben is meghonosodott az őszi­barack. A példát Törökbálint is követte. 1930-ra már hí­res lett a Buda-vidéki őszi­barackfajta. A Kertészeti Kutatóintézet 1956-ban azt jelentette: 1 737 961 darab fán termelt ezen a környéken — vagy harminc fajta — őszi­barack. A Törökbálinti Állami Gaz­daság Lőrincz Miklós igaz­gató irányításával 1954—55— 56-ban állandó kísérleteket folytattak: melyik az a ki­váló minőségű fajta, amit nagyüzemi módon is érdemes termelni. A Hegyi korai faj­tából szemzőhajtásokat szed­tek és azt elszaporították. Mariska néven hozták azután forgalomba. Négy éven át vizsgálgatták, próbálgatták. Ma már sok tsz is visz belőle telepítésre. És ha nehezen is ment, ebben az évben a Faj­taminőségi Tanács elismerte a „Mariskát”. A gazdaság 135 holdjából (egész Európában nem találni ilyen nagy, össze­függő parcellán őszibarac­kost!) már tíz holdon érik a „Mariska”. Még valamit: hogyan lett a neve Mariska? Lőrincz Mik­lós szerint úgy, hogy abban az üzemegységben, ahol a kí­sérlet folyt, sok Mariska ne­vű asszony dolgozott — még­hozzá nagyszerűen. — Megér­demelték hát, hogy róluk ke­reszteljék el az ízletes gyü­mölcsöt. — Itt lesz az ebédlő..: itt a háló... itt a mosdó.;; — mutatja sorra a szobákat To­ros István kőműves. A létrán Balogh Gyula má­zolja a falat. A parketten még halomban a vakolat, a másik szobában hiányzanak az ab­lakok. De már a munkások is, a falu lakói is tudják: né­hány hét és meigérkezmek azok a dolgozók Százhalom­battára, akik a hőerőmű mun­kásai számára építik a felvo­nulási épületeket, szállásokat és lefektetik az első vasúti síneket. Itt, a Pannonia-telepen, a régi kastély körül, ahol ma még pusztaság, egy-két fa és bokor van csupán, holnap­ra megváltozik a természet képe. A munkások már lát­ják. gondolatban felépítették a jövő Százhalombattáját... Egyikük meg is jegyezte: én itt megtelepszem ... Úgy hisznek a változásban, éppen úgy álmodják, mint tíz évvel előtte néhány száz em­ber, akik átszellemülve mu­tatták: igen, ebből a puszta sártengerből nő majd ki a hengermű, a martin, a kok­szoló, a szálloda és lesz er­dő, vidám-park, város .;. nagy város. Hittünk benne és lett: Sztálinváros. Hiszünk benne és egy ki­csiny faluból nemsokára ismét kinő egy ipari város: Száz­halombatta, a hőerőművel. A megvalósulás küszöbén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom