Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-13 / 164. szám

A megye éléskamrájának nevezik a ceglédi járást, Pest megye legnagyobb lélekszámú és területű járását. Értelmes, dolgos emberek lakják a járást, kezemunkájuk nyomán gazdagodik megyénk, országunk és természetesen gazdagodnak a járás lakosai, dolgozói is. Megyénkben a legtöbb gabonát a ceglédi járásban termelik. Híre, neve van a járás állattenyésztőinek,kertészeinek és ipari üze­meinek, mert egy sor ipari üzem létesült az elmúlt 15 év alatt a ceglédi járásban. Ezekben a napokban erejüket megfeszítve, minden percet kihasználva szinte éjjel-nappal dolgoznak az embe­rek és a járás 29 termelőszövetkezetének egy részében már be is fejezték az aratást. Egyes községekben, mint például Kocséron vagy J ászkara jenön, már meg is kezdték a gabo­na hordását. A fővárosba az egyik ceglédi termelőszövet­kezet, a Vörös Október Tsz küldte az idei első kenyérga­bonát. Cegléd az idén termelőszövetkezeti járássá alakult. A járás dolgozó parasztsága 29 termelőszövetkezetbe tömö­rülve építi meg szebb jövőjét. Ezért dolgoznak szorgalma­san a földeken, az üzemekben, hivatalokban és intézmé­nyekben. Sok községben jártunk s beszámolunk most ol­vasóinknak arról, amit a legérdekesebbnek tartottunk. KÖRUTAZÁS A CEGLÉDI JÁRÁSBAN Hányja címerét a kukorica Újabb napközi otthonos óvoda nyitotta meg kapuit Albertirsán Albertirsán hétfőn reggel megnyitotta kapuit a község negyedik napköziotthonos óvo­dája. Ezzel naponta mint­egy 200 gyermeket tudnak gondozni a szakképzett óvó­nők. Az új, negyven férőhe­lyes óvoda a Dimitrov Tsz központjában nyílt meg. Az épületet a szövetkezet adta, a fenntartási költségeket a tanács fizeti és az iskolai napközi otthonból kapja a reggelit, ebédet. A Dimitrov Tsz gazdái sa­ját erejükből új helyiséget építenek az óvodának, ugyan­is azt ideiglenesen csak a kultúrteremben tudták elhe­lyezni. Az elképzelések sze­rint szeptember 1-én Al- bertirsa negyedik óvodája elfoglalja végleges helyét. Salakozzák a sportpályákat Abonyban a strand mel­lett, a Péter és a János ut­cában röp-, kézi-, kosárlab­da- és labdarúgó-pályát épí­tenek. A falu iskolásai és sportolói az új sportpályák építéséhez eddig mintegy 30 ezer forint értékű társadal­mi munkával járultak hozzá. Jelenleg a vörös salakot hordják a pályákra és min­den remény megvan arra, hogy az alkotmány ünne­pén már itt játsszák le az ér­dekes meccseket. A labda­rúgó-pályát most füvesítik, ezt a jelek szerint csak szep­temberben tudják birtokba venni a sportolók, öltözőket is építenek, hogy a falu hét szakosztályban működő há­romszáz sportolója minél za­vartalanabbá sportolhasson. Holdanként 19 mázsa őszi árpa A dánszentmiklósi Micsu­rin Tsz-ben befejezték a ga­bonafélék nagy részének ara­tását. A mérések tanúsága szerint 230 holdas ősziárpa- táblájukon holdanként 19,6 mázsa szem termett. Tavaszi árpából valamivel kevesebbet, 15,47 mázsát takarítottak be holdanként. Búzából a ter­mésbecslések szerint 16 má­zsás holdankénti átlagtermés­re számítanak. Nagykőrösön a közelmúltban elkészült emeletes bériház mellett, újabb ház építését kezdték meg. A tervek szerint még az idén átadják rendeltetésének az új házat, amely- lyel joggal dicsekedhet Nagykőrös. Rádiótelefon a gépállomáson Szántó Ferenc üzemgazdász ke­zeli a Ceglédi Gépállomás adó­vevővel ellátott rádiótelefonját. Hajnali öt órától éjjel tíz óráig minden óra első negyedében ügye­letet tartanak a rádiótelefonoknál, ezen jelzik a ha­tárban dolgozó gépek üzemzava­rát és ezen ad­ják ki a szüksé­ges utasításokat a traktorosoknak. Most még csak a ceglédi Lenin Tsz-ben, Albert­irsán és a dán­szentmiklósi Mi­csurin Tsz-ben tudták megoldani a technika leg­újabb vívmányá­val a gyors je­lentésadást és se­gítségkérést. A napokban azon­ban a gépállomás műhelykocsijára is felszerelnek egy rádiótelefon adó-vevő készülé­ket és a központ­ból a nap minden percében azonnal értesíteni tudják, hová menjen a műhelykocsi. Negyedik éve használják ered­ményesen a Ceg­lédi Gépállomá­son a rádiótele­font. Ez is az egyik magyaráza­ta annak, hogy munka közben a mezőn elromlott gépeknek nem kell sokáig vár- niok a javítás­ra, mert a trak­torosoknak mód­jukban van a hi­bát követő tíz percben kihívni a műhelykocsit. A gépállomás veze­tőinek az az el­gondolása, hogy a körzetükhöz tar­tozó minden köz­ségben felszerel­nek egy-egy rá­diótelefon adó­vevő készüléket. Jó közepes almatermésre számítanak Dánszentmiklóson Dánszentmiklóson, a Micsu­rin Tsz-ben található Pest megye legnagyobb almáskert­je. A szövetkezetben ugyanis mintegy 200 holdon termelik az ízletes Jonathan és Star- king almákat. Székely István agrármérnök, a szövetkezet főmezőgazdásza elmondotta, hogy az idén jó közepes ter­mésre számítanak. Ez azt je­lenti, hogy mintegy 75—30 vagon almát szednek le a fákról. A gyümölcs fele ex­portképes lesz. Most fejezték be az alma­fák hetedik permetezését. Ez a garancia arra, hogy a kár­tevők nem teszik tönkre az almát. A MÉK-kel szerződtek le a szövetkezet vezetői az al­ma értékesítésére. Még nem döntötték el, válogatva, cso­magolva vagy pedig anélkül, „ömlesztve” adják-e majd át az almát a MÉK-nek. Szakemberek és szövetke­zeti vezetők gyakran keresik fel a termelőszövetkezet al­mását, és véleményük sze­rint a megyében és a me­gyét környező jelentősebb almatermelő tsz-ekben sem találni szebb almáskertet a dánszentmiklósiakénál. Kőröstetétlen határában, a Dózsa Termelőszövetkezet föld­jén a gondos ápolás eredményeképp már hányja címerét a kukorica, vagy ahogy népiesen mondják, virágzik a kukori­ca. A szövetkezet vezetői igen jó termésre számítanak. Építkezési hírek két tsz-ből Az abonyi Uj Világ Tsz- ben a napokban adta át ren­deltetésének a szövetkezet há­zi építő brigádja a tízezer fé­rőhelyes csibenevelő telepet. A kiscsibék már elfoglalták új „lakosztályukat”. Ugyan­csak saját erőből a napok­ban készül el nyolcvan ló számára az új istálló. Ha az istálló építését befejezik, ál­lami támogatással és saját erővel 50 férőhelyes szarvas­marhaistálló építéséhez kez­denek. A szükséges építési anyagokat már a helyszínre szállították és a hó végére elkészülnek a vályogveréssel is. A dánszentmiklósi Micsu­rin Tsz-nek is van házi építő­brigádja. Saját erejükből, bon­tásból származó anyagokból, 50 férőhelyes istállót építe­nek. Az építőbrigádot Juhász Mihály vezeti nagy hozzáér­téssel és része van abban, hogy a tervezettnél lényege­sen kevesebbe kerül az új istálló. Július végén adják át rendeltetésének a tehén­istállót és akkor negyven­férőhelyes sertésfiaztató épí­téséhez kezdenek. ÉPÜL-SZÉPÜL NYÁRSAPÁT Tatarozzák az öt nyársapáti iskolát a nyári szünidő alatt. Ezeken kívül rendbehozzák azokat a szolgálati lakáso­kat, amelyeket a tanácsi vagy állami alkalmazásban álló szakemberek (orvosok, pedagógusok stb.) laknak. A község lakosságának kíván­ságára Cegléd—Nagykőrös kö­zött a betonút mentén fe­dett autóbuszmegállót épí­tenek. A buszmegálló építé­séhez még az idén hozzákez­denek. Újabb bérház épül Nagykőrösön Építkeznek a Béketábor Tsz-ben Új tanácsházát avatnak Csemőn Az albertirsai Béketábor Tsz gazdái saját erejükből ötven férőhelyes szarvasmarha-istállót építenek. Jelenleg a jász­lakat készítik, s ahogy elcsépelik a rozsot, zsúppal fedik be az istálló tetejét. A tervek szerint augusztus derekára már elfoglalják az új istállót a szarvasmarhák. Mi lesz a sok Négy termelőszövetkezet gazdálkodik Csemőn; a Rá­kóczi, az Uj Élet, a Szabad Föld és a Petőfi. A négy termelőszövetkezet gazdái két és félezer hold szőlőt művel­nek. A permetezésekkel vé­geztek és most kötözik a sző­lőket, szedik a szőlők közötti gyümölcsfák termését. Sok gondot okoz azonban a gaz­dag gyümölcstermés a ter­melőszövetkezeti község la­kosainak. Nem tudják értékesíteni a megtermett, leszedett és lá­dákba rakott gyümölcsöt. A gyümölccsel ? volt földművesszövetkezeti átvevőhelyen négy vagon gyümölcs várja már harma­dik napja, hogy elszállítsák valamelyik piacra, vagy vál­lalathoz. Várták hétfőn is, kedden is az árut elszállító teherautókat, azonban kocsi nem jött és a sok, drága gyü­mölcs ott megy tönkre. Az il­letékesek minden bizonnyal megtalálják a módját an­nak hogy ne szenvedjenek kárt a gazdag termés miatt a fiatal csemői termelőszövetke­zetek. Már festik az új törteti iskolát Négytantermes, modern is­kolát építenek Törteién, ame­lyet a nevelői lakással együtt július végén adnak át ren­deltetésének. Az ősszel már itt tanul mintegy 150 törte- li kisdiák. A modern, sül­lyesztett szekrényekkel víz­vezetékkel ellátott iskola építéséhez a lakosság száz­ezer forint értékű társadal­mi munkával járult hozzá, a tanács pedig százezer forintot adott. Az iskolában helyet kapott egy nagy gyűlésterem is. Az oldalt írta és a fényképe­ket készítette Csekő Ágoston Augusztus 20-án avatják fel Csemőn a községi tanács új épületét. Ez a tanácsháza közelebb van a szétszórt telepü­lésű község központjához, a vasúthoz és a termelőszövet­kezetekhez. Az építkezéssel ezekben a napokban megakad­tak, ugyanis a Ceglédi Építőipari Vállalat nem tud hajó­pallót szerezni, enélkül pedig nem tudják az irodák padló­zatát elkészíteni. A község vezetői azonban bíznak abban, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően az alkotmány ünnepén felavathatják az új tanácsházát. o

Next

/
Oldalképek
Tartalom