Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-29 / 152. szám

Szőnyi mama köszöneté Egy kedves is­merősöm mesélte p napokban az plábbi történetet. Gombán laknak, oíí jár iskolába a gyermeke. Egyik este, amikor a munkából haza­érkezett, a gye­rek szokatlanul csendes és szo­morú volt. Hosz- szas faggatás után bevallotta, hogy elveszett a töltő­tolla. Tolltartóját az iskolában fe­lejtette, s mikor visszament érte, már csak üresen találta. Szőnyiné felke­reste az igazga­tót, a tanárnőt, s megindult a nyomozás az el­veszett toll után, ami rövidesen megkerült. Miért is me­sélte el a mama nekem ezt a tör­ténetet? Okulás­ként. Vannak em­berek, akik kezü­ket széttárva, kö­zömbös sajnálko­zással állapítot­ták meg, hogy az ügyben nem te­hetnek semmit. (Pedig a legtöb­bet tehették vol­na.) S vannak olyanok, akik ezt a „kis ügyet” is úgy kezelték, mintha liomoly, nagy érték ve­szett volna .el. Ilyen kedves volt Illés tanárnő, aki idejét és fáradsá­nem kimél- megkerítette „eltűnt” tol­got ve, az lat. — Tudja ez a toll családi erek­lye. Apámtól kaptam, s most a gyermekem használja. Nagyon fájt volna, ha nem kerül elő — mondta. — Ha le­het, csak egy pár sorban, tolmácsol­ják köszönetem Illés tanárnőnek — kérte. Megtet­tem, hiszen jól­eső érzés mindig az emberek „ap­ró” dolgait, űgyeit-bajait szí­vén viselő kedves emberekről hal­lani, írni. Fellendülőben a monori sakkélet Végre elkezdtük a sakkozást! — jezzel fogadott Petiid István, a monori sakk-szakosztaly vezetője, öröm, valami ifjú derű áradt a világoskék szemeikből, amint rám­nézett. Aki nem ismeri Pefchő Istvánt, az n-em tudja, milyen nagy ba­rátja, híve a sportnak. Sok siker, szép eredmény fűződik nevéhez, eddigi sporttevékenykedéséhez. Leültünk az asztal mellé — mintha sakkoznánk —. s úgy be­szélgettünk el. az újonnan alakult sakk-szakosztály jövőbeni tervei­ről. 1956-ban szétesett a jó erőt kép­viselő monori sakkcsapat. Közü­lük többen disszidáltak! Dr. Dó­zsa János, Szenté László, Höröm- pő Gyula, Langmár György más egyesületet választott! — Nagyon nehéz volt a kilen­dült egyensúlyt akkoriban vissza­állítani — emlékezik vissza a szakosztályvezető. — Kevés volt a sakktehetség, a sportkör sem adott megfelelő támogatást: így hallgatott magáról a megmaradó, tétlenül várakozó sakkozók eiíy- néhánya. Köziben Hörömpő Gyula Budapesten csillagos I. osztályú sakkozó lett! Szíve azonban a szép sikerek utón is visszahúzta szülőfalujába! Hajlott a gondolat­ra, hogy Monoron újból megala­kítsuk a szakk-szakosztályt. Tud­tuk, először csak a régiekre szá­míthatunk! A sakk-szakosztály elnökségébe olyan sportembere­ket választottunk be, mint: Gaál Gyula, Tóth István I. Tóth Ist­ván ii, Hajdú József, Kaldenecker László, Hörömpő Gvula, akik nem csak lelkes szervezői, de elméleti ismerői is ennek a sportágnak. — Hogy mik a távolabbi ter­veink? Bevonni minél több fiatalt e sportágba; megszerettetni velük ennek a szellemi játéknak min­den szépségét, előnyét! Hörömpő Gyulát kértük meg az elméleti oktatásra, aki lelkesen vállalta a megtisztelő feladatot. __ A közeljövőben budapesti s akkmester vendégszereplését ter­vezzük, aki 2K) táblás szimultánt ad a fiatal, serdülő sakkozóknak! Nagyon szeretnénk, ha Magócsi Károlyné, az országos spartakiád női sakkbajnoka is felkarolná szakosztályunkat. Szívesen lát­nánk körünkben, a sakktábla mellett! Hiszen ő az úttörők já­rási vezetője és sokat tehetne a fiatalok szervezésében, a sakko­zás népszerűsítésében. __ Első szereplésünk, a megye á ltal rendezett Béke Kupa, köze­pesnek mondható. A még széteső csapatunk ugyan 5.5:4.5 arányban győzött, de ez az eredmény nem mondható sikeresnek. (Játék nél­küli győzelmek szerepelnek ben­ne!) — Ha majd csapatunk ki­egészül, s a régi sportszeretet ambíciója fűti játékosainkat, új­ból szén sikerekkel gazdagíthat­juk a monori sportkör jó hírét! H. 3. Pő Gyula, Langmár György más küli győzelmek szerepelnek ben- egyesúletet választott! ne!) — Ha majd csapatunk ki­— Nagyon nehéz volt a kilen- egészül, s a régi sportszer etet dűlt egyensúlyt akkoriban vissza- ambíciója fűti játékosainkat, új­állítani — emlékezik vissza a ból szén sikerekkel gazdsgíthat- szakosztályvezető. — Kevés volt juk a monori sportkör jó hírét! H. J. KÖZSÉGRŐL - KÖZSÉGRE Bizakodó híradások Csévharasztról — Halló, Csévharaszt? ..: — Igen. Itt a posta, tessék... Ezekkel a szavakkal kezdő­dött megismerkedésünk a csévi postafiók új vezetőjé­vel: Kisgyőri Mártonnéval. Másnap személyesen felke­restem munkahelyén. Már elő­re féltem attól a sok panasz­tól, amit hallani fogok tőle és a község vezetőitől. Hiszen amikor legutóbb itt jártam, csak a problémákat, nehéz­ségeket sorolták, aminek se vége, se hossza nem volt. A postán is Siralmas állapo­tok uralkodtak az ügykezelés tekintetében. Rossz volt a te­lefonvezeték és a készülékek egész sora is. Az emberek nem szerették és nem is bíz­tak a régi fiókvezetőben. Kellemes meglepetés foga­dott. A problémák nagy ré­szét megoldották s a pana­szok helyett is inkább a ter­vekről beszélnek. A lakosság megszerette s máris bízik a két hete ott lévő új fiókveze­tőben, Kisgyőrinében. Ittléte óta megemelkedett a takarék­betét-állomány (ez is a biza­lom jele)... új, nagyobb ka­pacitású telefonközpontuk van 20 állomással... s nem utolsósorban rendesen néz ki külsőleg is a posta. Rövidesen előkerült Kin­cses és Deák elvtárs is, a községi tanács két vezetője, akik szintén nem a pana­szokat, hanem az eredmé­nyeket sorolták. Amikor a já­rási tanács dolgozói közül többen meghallották, hogy a községfejlesztési munkálatok­hoz 27 ezer Ft társadalmi munkát terveztek be, kere­ken kijelentették, hogy ezt a cséviek nem fogják elvégezni. Alaposan megtréfálták a ké­telkedőket, mert ez év máju­sáig a felmérés alapján az el­végzett társadalmi munka értéke: 75 ezer Ft. Egy füzetet mutat Kincses elvtárs, melyben a társadal­mi munkások nevei, elvég­zett munkaórái sorakoznak. A legtöbbet dolgozókat a ta­nácsülés oklevél-jutalomban részesítette: Ezek: Kalma Jó­zsef, Bán József, Bán János, Fodor Imre, Nagyszegi Pé­ter, Varga Sándorné, Klein Sándorné, Kasvai József. Knefély János nyugdíjas útőr felajánlotta, hogy tár­sadalmi munkában a Petőfi út építésénél a műszaki irányí­tást elvégzi. A vállalt felada­tot lelkiismeretesen el is látta, s mindennap reggeltől estig a helyszínen dolgozott, irányított. Sokan segítették a Petőfi út építését fogataik­kal is: Péntek István, Nagy Lajos, Csernai János, Ná- dasdi István, Nádasdi Pé­ter, Rakita Pál, Naszvadi Já­nos, Ur’oán Ferenc és Ur- bán István több napot be­csületesen dolgoztak. A tanácsháza előtt levő Szabadság teret is társadalmi munkában parkosították. Ott- jártamkor épp egy csoport fiatal kapálta az elültetett 700 db vadrózsát és facsemetét. Kulcsár János községi fásí­tási felelős irányításával: Ra­kita Mária és Ilona, Mor­vái Ibolya, Kirták Pálné, Bán Erzsébet, Nagyszegi Ilona és Mária, Nagy Elvira és Jolán, Tóth István, József és László, Makkal József, Nagy Ödön, Kasvai József és Dosztál Ist­ván. — BM — Nem is olyan régen a Dó- zsa-tanyán jártam. A két új, palatetős épület külső megje­lenésében is arról tanúskodik, hogy ezen a tanyán is va­lami új van, ami előre, a jövő felé mutat, s mi mindig ezt keressük. A modern istállók­ban vízvezeték, önitató, vil­lany, kisvasút és villamos­gépek könnyítik a munkát. A megyei törzskönyvi felügyelő­ség havonta tejmintát vesz a törzskönyvezett tehenektől, s ellenőrzi a tej zsírtartalmát... ÚTTÖRŐ-HARSONA „Nagy táborba indulnék.. Kedves dala ez az úttörők­nek, s most lesz valóban ak­tuális. Járásunk 23 csapata indul útnak az ország kü­lönböző tájaira, mintegy 629 fővel. A legtöbb csapat Du­nántúlra, a Bakonyba készül. Néhányan a Balaton hüs hul­lámaiban akarják eltölteni a két hetet. Ez évben először rendez a járás őrsvezetőkép­ző tábort. Július 1-től 15-ig Váccal szemben, a Szentendrei­szigeten lesz a tábor, ahol 4S pajtás teszi le az első ve­zetői próbát. A járási tanács­nak ezúton is köszönetét mon­dunk a táborhoz nyújtott se­gítségért. Dicsere# illeti azokat a pajtásokat, akik segítséget nyújtottak a ter­melőszövetkezeteknek kapá­lásban, borsószedésben. Erre a segítségre máskor is számí­tunk, hiszen az úttörő-élet törvényének 4. pontja is ki­mondja: Az úttörő ahol tud, segít. A társadalmi munkába úttörőink egyre nagyobb számban kapcsolódnak be. A hulladékgyűjtésben néhány csapat nagyon szép eredményt ért el. Sajnos, csak 12 csa­pat küldött erről jelentést. (A többiekét nagyon sürgősen Amit láttam, meggyőzött róla, hogy az állattenyésztés terén a maglódi Micsurin jó úton halad, de el kell mon­dani, hogy az emberekről való gondoskodás nem kielé­gítő. A két régi cselédházban laknak a tsz dolgozói. Nem ideális lakások, azt tudjuk, de most nem is ez ellen kell szót emelni, hanem a kör­nyéke ellen. Nézzük legelő­ször is a kutat, melytől né­hány méterre hatalmas pocso­lya van, s vize visszafolyik a kútba. Az épület előtt és mö­gött sok kisebb-nagyobb, rendszertelenül összeeszkábált ól és kamra, rothadó szalma­tetőkkel, s kisebb-nagyobb trágyadombok csúfítják és fertőzik a lakóépületeket. Fát is nagyon keveset lehet látni, s virág csak néhány ablakban díszük. A tsz vezetősége arra hi­vatkozik, hogy az építőbri­gádnak nincs ideje az egysé­ges ólakat és kamrákat meg­csinálni, meg az anyaggal is szűkösen állanak. Ami az anyagot illeti: a sok kis ka­lyibában van annyi tégla, hogy bőven elég volna, s elég sok faanyag is akadna ben­nük. Ha a vezetőség megtenné az első lépéseket, az ottlakók is szívesen segítenének. Hisz ottjártamkor akikkel beszél­tem, mind elismerték, hogy a fenti dolgokon segíteni kel­lene, Tarró József Önhibáján hívül gázolt a motoros: a sérült egy 10 éves kisfiú Szorgalmasan taposta a kilo­métereket kerékpáron a két testvér, útban Kispestről Ceg­lédre, ahová rokoni látogatás­ra igyekeztek. A tíz éves Sa- nyika, szorosan bátyja nyomá­ban karikázoü. — Ne gyere olyan közel hozzám — figyelmeztette 16 éves bátyja — tartsd be a há­rom méter távolságot. A kisfiú azonban nem hall­gatott az intő figyelmeztetésre, s mire észbe kapott, első kere­kével ráhajtott bátyja kerék­párjára. Az összeütközéstől kisfiú kilendült egyensúlyából. Az utána robogó motorkerék­pár már nem tudott kitérni, s „elkapta” a szabálytalan oldal­ra verődött kerékpárost! A monori mentőállomásra személygépkocsival vitték be a szerencsétlenül "járt kisfiút, akinek a lábszárából valóság­gal „szíjat hasított” a motor- kerékpár sárhányó ja! Elsősegélynyújtás után a mentők a budapesti Magdolna kórházba szállították. A közlekedésrendészet kép­viselői, a helyszíni vizsgálat alapján megállapították, hogy a sajnálatos balesetért a kis­fiú a felelős, mert zavart kel tett és szabálytalan oldalon akadályozta a közlekedést! A közlekedési szabályok azt is előírják, hogy 14 éven aluli személy közúti forgalomban nem vehet részt! Már pedig ezt jó tudni min­denkinek, — főleg a szülőknek! Zászlóavató ünnepélyre és kisdobos-ava­tásra gyűltek össze az iskola udvarán június 19-én az ün­neplőbe öltözött bényei pajtá­sok. A zászlót a községi nő­tanács ajándékozta a csapat­nak. 32 kisdobos tette le a fogadalmat az új zászló előtt. A község és a járás részéről sok szalag került a zászlóra. A pajtások kis műsorral is készültek. Egyet hiányoltunk: nagyon kevés szülő vett részt ezen a bensőséges kis ünnep­ségen. Ünnepélyes csapatgyüléseken (búcsúztak a VIII. osztályos úttörők pajtásaiktól. A bú­csú nem végleges. Sokan tet­tek ígéretet, hogy kiszes ifi- vezetőként visszatérnek az út­törőcsapatba. így történt ez Maglódon is, ahol az ünnepé­lyes csapatösszejövetel tá­bortűzzel ért véget. várja a járási úttörő-titkár!) Gyűjtésük eredménye: 16 és fél mázsa papír, 11 mázsa rongy, 585 mázsa vas és fém, 1263 darab fa. Az eredmény nagyon szép! Lehet, hagy a megyében elsők lennének já­rásunk úttörői, ha minden csapat leadná a jelentését, s azt összegezni tudnák. A burgonyabogár elleni harcra felhívjuk vala­mennyi úttörő figyelmét. Paj­tások! Szedjétek össze min­denütt a burgonyabogarat: pénzt is kaptok érte, s gazda­gabb lesz a termés is. A legjobb gyűjtőket jutalomban részesítik. Az eredményekről küldjétek jelentést jtilius ló­ig a következő címre: Magö­csi Károlyné, úttörő-titkár, Monor. Újra az iskolapadban Az elmúlt szombaton tartották meg ötéves találkozójukat a Móricz Zsigmond közgazdasági technikum (ma József Attila gimnázium) 1955-ben végzett növendékei. A talál­kozó igen népes volt, legtöbben már férjükkel, feleségük­kel jöttek el (Mészáros Imre felvétele) NEM MINDENNAPI TÖRTÉNET A kisfiú a kórházban volt kezelésen édesanyjával. Haza­felé a zsúfolt pándi autó­buszon jöttek. Az p.gyik fel­tételes megállóban sietve szálltak le és a vacsorára vá­sárolt ennivalót az ülésen fe­lejtették. Az autóbusz már messzejárt, mikor az utasok észrevették az árván maradt kis csomagot. A vacsorának valót Szabó János gépkocsi- vezető vette magához és visz- szafelé még idejében vissza­jutatta azt a családhoz. így két gyermek boldogan ülhe­tett asztalhoz és fogyaszthatta a frissen készített vacsorát. Köszönet érte. Kuti Anna Tanácsülés lesz júl. 1-én. pénteken Gyom­ron. Elsőnek Farkas Ferenc vb-elnökhelyettes számol be a mezőgazdasági munkák állá­sáról. Ezután Rónaszéki Fe­renc ad tájékoztatót a község- fejlesztési állandó bizottság tevékenységéről. Vegyeskart szerveznek Gyomron A művelődési otthon fel­kérésére Valentsik István ének- és zenetanár, járási ze­nei referens, elvállalta egy vegyeskar vezetését. A műve­lődési otthon vezetősége sze­retettel hívja és várja a dal gyömrői barátait a július 4-én, hétfőn este 7 órakor megtar­tandó első összejövetelre. Június 19-én baráti találko­zót tartottak a monori és ül­lői kiszesek. Barátságos labda­rúgó-mérkőzést vívtak, melyen a monor iák 4:2 arányiján győztek. A mérkőzést jó han­gulatú klubest követte. Szigeti János Ügyeletes orvosok július 3-án, vasárnap, Mono­ron: dr. Pálfi Ferenc, Gyom­ron: dr. Túri Mária. EGY MONDATBAN Fogadóórát tart minden csütörtökön délután öttől nyolcig a Hazafias Népfront gyömrői bizottsága a tanács­házán. — Új műsorral mutat­kozik be július 2-án, szomba­ton este 8 órakor a monori művelődési otthonban a Duna művészegyüttes. — Kerthelyi­ség nyílt a gyömrői Otthon vendéglőben. — Hétfőn este tartotta meg alakuló közgyű­lését a vecsési vízügyi társu­lat. — Aratóbált rendez a strandon a monori-erdei KISZ- szervezet július 2-án, szomba­ton este. — Nikotinnal meg­mérgezte magát, öngyilkos lett Hegedűs Mária 20 éves gyömrői leány. — A gimná­ziumban június 27-én tartot­ták meg a tanévzáró értekez­letet. ZÖLDSÉGBOLTOT nyitott a monori Üj Élet Tsz Monoron, az Ady Endre úton, a volt Magócsi-féle hentesüz­let helyén. A boltban naponta friss zöldséget és gyümölcsöt árusítanak. Szombattól - hétfőig Barangolás Monoron Szombat délben népes tár­saság szállt fel a községi ta­nács előtt a monori Üj Élet Tsz teherautójára. A tanács dolgozói mentek segíteni — társadalmi munkában —szőlőt kötözni. Majd a szüretelésben is segíteni fognak ... , _ A Holdsugár Nagycirkusz játékos medvéi meghódították a gyermekszíveket. Vasárnap minden előadást telt ház előtt játszottak. — Ez a hét is rosszul kezdő­dött! — mondta Polgár Ist­ván, amikor a pándi autó­buszról leszállva irattárcájá­nak üres helyét tapogatta. Nem is gondolt arra. hogy uti- társa, Szokola László meg­találta és leadta a MÁVAUT monori kirendeltségén. Hiába: becsületesek az emberek ... ____ Sz—< É neklő diákok A gimnázium énekkara az ünnepélyeken néhány moz­galmi és népdalfeldolgozással szerepelt. Három hangverseny emel­kedik ki a gimnázium zenei életéből az év folyamán. Má­jus 8-án a gimnázium rende­zésében és az üllői ének-zene- tagozat segítségével változatos műsort adtak. Kodály: Béke­dal. Forr a világ; Bárdos: Ti­szai dallamok, Réten-réten; Sosztakovics: A munka dicsé­rete; Kodály: Zöld erdőben, Táncnóta; majd több kis és nagy kánon hangzott el. Üllőn megismételték a műsort, az üllői ének-zenetagozat rende- zésében. Az iskola zenei életének fénypontja Bárdos Lajos Kos- suth-díjas zeneszerző és zene- akadémiai tanár 70 tagú énekkarának hangversenye, amely felejthetetlen élményt nyújtott. Bárdos Lajos meg­dicsérte a gimnázium ének­karát. Csillogó fénnyel szólalt meg a két énekkar előadásá­ban Kodály: Forr a világ-ja... MOZIMŰSOR ANYAKÖNYVI HÍREK MONOR SZÜLETTEK: Fehér Elek és Rajba Éva leánya: Éva, Monori Károly és Füri Etelka fia: Ká­roly, Misányi István és Zsitva Erzsébet leánya: Erzsébet. Sóbujtó Pál és Darázs Julianna fia: Pál József, Rajos István és Bajári Ilona leánya: Ilona, Mészáros József és Ledniczki Erzsébet leánya: Erzsébet Ilona, Ma.lzik László és Bereczki Erzsébet fia: János, HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kapás Alajos és Bán Julianna. VECSÉS SZÜLETTEK: Melee: József és Pete Mária fia: László, Jurák László és Pfeffer Katalin fia: Tibor Antal. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Si- roki Károly Géza és Nyári Rozá­lia Mária, Péni Károly és Szűcs Márta. ELHUNYTAK: RigTer Józserné Rádi Julianna 73 éves, Oszaczky Bálint 55 éves, Szentnéteri József- né DengI Julianna 59 éves. GYÖMRÖ SZÜLETTEK: Csorba Béla és Tokaj Rozália ikergyermekei Béla és Rozália. ELHUNYTAK: Hegedűs Mária 20 éves, Dömök Ferenc 79 éves. MONOR: Június 29: A nagy Carusó. Július 1—3: A megfelelő ember. Július 4—6: A denevérraj. G\;ÖMRÖ: Június 29: Virrad... Július 2—3: A rab madár. Július 5—6: Cabiria éjszakái. MAGLÓD: Június 29: A 13-as kedvenc. Július 2—3: Virrad ... Július 5—6: A rab madár. R EJT VÉN Y OLIMPIA IT/3 1. Melyik csapat a megyei labda­rugó-bajnokság I. osztályának győztese? 2. Melyik csapat nyerte tjieg a járási labdarúgó-bajnokságrti? 3. Melyik csapat a Ncmzcé Baj­nokság I. osztályának gyözAcse? R EJT VÉN Y OLIMPIA II/3 * 1 * 1 A megfejtéseket a következő címre kell megküldeni szombat délig: „Monor és Vidéke“ szer­kesztősége, Monor, Kossuth Lajos utca 103. Kérjük az ellenőrző- szelvényt is mellékelni. Minden kérdésre adott helyes válasz 1 pont. Aki 10 pontot elér, könyv­jutalomban részesítjük. Több olvasónk kérésére közöl-® .lük, hogy a retvényversenybe bár­melyik héten bekapcsolódhat. A.& emberekről is __

Next

/
Oldalképek
Tartalom