Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-23 / 147. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK f Látogatás a tápiószentmártoni \Előre Termelőszövetkezet napközijében £ A Pest megyei Tanács segítségével a szövetkezet vezetö- £ sége napközis óvódat Létesített a gazdaság egyik régi épiilete- % ben. Az óvodában riígyoen gyermek szamára van férőhely, $ hároméves kortól >izeves korig. A napközi berenúezeset, kis % asztalokat és padokat a szövetkezet tagjai társadalmi munká- ban maguk készítették el. Igen nagy segítséget nyújt a napközi ^ tetesítese a szövetkezei asszonyainak, akik a nyári munka 2 alatt dolgoznak a szói etkezetben, s így gyermekeikre sincs í gondjuk. 4 A2 MSZMP PEST MEGYEI 5 / ZOTT S ÁG A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 147. SZÁM ARA ."»« FILLÉR 1960. JÚNIUS 23. CSÜTÖRTÖK zT­A Román Munkáspárt III. kongresszusának szerda dél­előtti ülésén felszólalt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak első titkára. Zsivkov a bolgár nép nevében üdvözölte a kongresszust, s további si­kereket kívánt a román nép­nek a szocializmus építésé­ben. Rámutatott, hogy a román nép sikerei meggyő­ző erővel bizonyítják, hogy a szocializmus fölényben van a kapitalizmus felett. Az ülésen felszólalt Anio­nin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára is. Antonin Novotny a cseh­szlovák nép és a Csehszlovák Kommunista Párt nevében üdvözölte a kongresszust, majd rámutatott arra. hogy a csehszlovák dolgozókat örömmel töltik e! a Román Népköztársaság sikerei. Mél­tatta a román és a csehszlo­vák nép együttműködését, amely a proletár internaciona­lizmuson alapszik. A következő felszólaló Nagy István romániai ma­gyar író elmondotta, hogy a Román Népköztársaságban a románok, a magyarok és a németek békében és barátság­ban élnek. A Román Munkáspárt III. kongresszusának szerda dél­előtti ülésén felszólalt A. Drá­gáiéi belügyminiszter, a po­litikai bizottság tagja, utána Peng Csen, a Kínai Kommu­nista Párt Politikai Bizott­ságának tagja emelkedett szó­lásra. Méltatta a Román Népköztársaság eredményeit, beszélt a szovjet nép által a kommunizmus építésében ara­tott sikerekről és a Kínai Népköztársaság eredményei­ről. A Román Munkáspárt III. kongresszusának szerda dél­előtti ülésén Kádár elvtárs felszólalása előtt beszédet mondott Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára. Walter Ulbricht tol­mácsolta a Román Munkás­párt III. kongresszusának a Német Szocialista Egységpárt üdvözletét. Méltatta a Ro­mán Népköztársaság sikereit, majd rámutatott, hogy a bé­kés együttélésért vívott harc lenini politikája, amelyet az SZKP Központi Bizottsága folytat, nemcsak a szocialista országokat érdekli, hanem az egész békeszerető emberiséget. Walter Ulbricht beszédének befejezéseként bejelentette, hogy a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága üzenetben üdvözli a Román Munkáspárt III. kongresszu­sát és az üzenetet Walter Ulbricht átnyújtotta Gheor- ghiu Dejnek. szüntelenül tovább erősítsük a szocialista országok népei­nek barátságát, nem utolsó sorban a magyar és a román nép barátságát. (Taps.) A Magyar Szocialista Munkáspárt azon dolgo­zik, hogy a maga részéről is hozzájáruljon a kom­munista cs munkáspártok, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egységé­nek további megerősítésé­hez. Feladatunknak tekintjük, hogy a szocializmus és a béke érde­keit jól kifejező, s nagyszerű eredményeket hozó 1957-es moszkvai tanácskozás határo­zataihoz híven, a testvéri szo­cialista országokkal, a testvér­pártokkal egy sorban haladva küzdjünk céljainkért. — Pártunk harcának leg­(Folytatás a 2. oldalon) Ne nézz hátra, jön a farkas — vidám játék a napközi óvoda kertjében. Kádár János beszéde Kádár elvtárs beszéde ele­jén a Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége nevében a Magyar Népköztársaság kommunistáinak, egész dolgo­zó népének forró, testvéri üd­vözletét tolmácsolta. Majd rá­mutatott: — A Magyar Népköztársa­ság dolgozói széles körben is­merik és becsülik azokat a nagyszerű eredményeket, ame­lyeket a felszabadult Romá­nia dolgozói, a Román Mun­káspárt vezetésével az elmúlt évtized során, s azon belül, legutóbbi kongresszusa óta el­értek. Az iparosításban, a mező- gazdaság szocialista át­szervezésében, a kultúrá­ban. az életszínvonal eme­lésében elért eredmények, a román dolgozók jó mun­ka iát és a Román Mun­káspárt következetes marxista—leninista politi­káját dicsérik. Az elért eredmények, a Ro­mán Népköztársaság hatalmas fejlődése jelentősen hozzájá­rult a szocialista világrend- szer erejének általános növe­kedéséhez — mondotta. Úgy örülünk a testvéri Román Népköztársaság sikereinek, mint saját eredményeinknek. — Elmondhatjuk önöknek, hogy a magyar proletárdikta­túra is teljesen legyőzte az utóbbi évek nehézségeit és ma a lendületes szocialista építés útján jár. (Taps). Munkásosztályunk, dolgo­zó népünk rendre túltel­jesíti a gazdasági terve­ket, s az 1961. január el­sejével induló új ötéves tervünkkel nagy lépéssel indulunk tovább, előre. — Örömmel szólhatunk ar­ról, hogy hazánkban immár a mezőgazdaságban is döntő túl­súlyra jutott a szocialista rész; a szántóföld több mint hetven százaléka az álla­mi gazdaságok és terme­lőszövetkezetek birtoká­ban van. A proletár internacionalizmus ereje, a marxizmus—leniniz- mus legyőzhetetlen eszméihez való rendíthetetlen hűség se­gített bennünket ahhoz, hogy ma már a Magyar Népköztár­saság is a szocialista társada­lom alapjainak befejezésén dolgozik, s a szocialista orszá­gok egységes táborának meg­becsült és megbízható tagja (Taps). — Kétségtelen, eredmé­nyeinkben nem kis része van annak, hogy népeink közös, szocialista céljai, a proletár internacionalizmus magasztos elve alapján szilárd és meg­bonthatatlan a magyar—ro­mán barátság (taps). Az országainkban győzel­met aratott szocialista forradalomnak köszönhe­tő, hogy n.a a magyar és román nép vállt váltnak vetve küzdenek. Ez szilárd biztosítéka annak, hogy népeink a jövőben is mindenkor közösen, egy front­ban harcolnak a kommuniz­mus teljes és végleges győ­zelméért, a Duna-menti né­pek boldog és szép jövőjé­ért. (Taps) Elvtársak! — Nagy figyelemmel és ér­deklődéssel hallgatta küldött­ségünk itt a kongresszuson a Román Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának beszámoló­ját. Teljesen egyetértünk központi bizottságuk beszá­molója minden részében fé­nyesen kifejezésre jutó marxista—leninista irányvo­nallal, igaz kommunista poli­tikával. — Gheorghlu-Dej elvtárs nagyszerű beszámolója rész­letesen szólott új, hatéves tervük lelkesítő céljairól. Az ipari termelés több mint kétszeres, a mező- gazdasági termelés het- ven-nyolcvan százalékos növelése, s a többi, ezzel . összhangbait álló célki­tűzés fényes bizonyítéka annak, hogy a Román Népköztársaság dolgozói mily nagy és gyors lép­tekkel haladnak a szo­cializmus győzelmes út­ján. Tiszta szívvel kívánjuk a testvéri Román Népköztár­saság dolgozóinak, hogy vált­sák valóra e nagyszerű ter­vet, gazdagítsák, építsék to­vább új, szocialista életü­ket. (Taps.) — Népeink öntudatosan dolgozva előrehaladnak, ugyanakkor nem feledkeznek meg arról, hogy a békés épí­tő munkát még fenyegetik azok az amerikai és más or­szágbeli imperialisták, akik akadályozzák a vitás kérdé­sek tárgyalások útján való megoldását, akik nemzetközi szokásjoggá szedetnék tenni más országok szuverénitásá- nak lábbal tiprását, — Teljes egyetértés van közöttünk abban is, hogy a béke védelme megkíván­ja az éberség fokozását, az Imperialisíák provokáció­jával szembeni határozott­ságot. országaink szuvere­nitásának biztosítását úgy, ahogy azt a közelmúlt­ban, Párizsban a szovjet kül­döttség Hruscsov elvtárssal az élén, oly példásan megtette. (Taps.) Ugyanakkor meg va­gyunk győződve arról, hogv a béke erői ma már olyan ha­talmasak. hogy meg tudják fékezni az agresszió erőit. Né­peink jói felfogott érdekében, s az egész emberiség érdeké­ben cselekszünk akkor, ami­kor fenntartás nélkül támo­gatjuk a Szovjetunió kormá­nyának sorozatos békekezde­ményezéseit, s mindent meg­teszünk azok sikere érdeké­ben. — A Magyar Szocialista Munkáspárt egyik legfonto­sabb feladatának tartja, hogy Ovónéni kiosztja a finom ebédet. (Koppány felv.) ''.\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VV.VV\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,\\\ Erőteljesebb hálózatfejlesztés — felkészülés az aratásra Kereskedelmi tanácskozás a MESZüV-nél Tegnap délelőtt értekezlet­re jöttek össze a Szövetke­zetek Pest megyei Központja Baross téri székházában a Pest megyei földmű Vesszövet- kezetek kereskedelmi szakem­berei. Mintegy 110 földmű­vesszövetkezet képviseletében jelentek meg a kiskereske­delmi üzemágvezetők. hogy megvitassák a föidművesszö- vetkezeti kereskedelem háló­zatfejlesztésének, valamint az aratási felkészülésnek jelen­legi helyzetét. Paukovics Tibornak, a MÉSZÖV elnökhelyettesének megnyitó szavai után a szak­osztályok vezetői ismertették az irányításuk alá tartozó szektorok helyzetét. Az egész napos értekezlet során Túlteljesítették a tervet, több nyereség- részesedést kapnak, mint tavaly a Dunakeszi Konzervgyár dolgozói A Dunakeszi Konzervgyár­ban is eredményesen zárták az 1959—60-as gazdasági évet: 93 millió forint értékű külön­féle konzervet készítettek, s ez 121 százalékos tervteljesí­tésnek felel meg. Gyümölcshúsokhól, szá­raz tésztából, befőttekből, halkonzervből és zöldbor­sóból gyártottak többet az előírt mennyiségnél. A vegyesíz-gyártással kis­sé elmaradt a konzervgyár, s ez azért sem baj, mert lé­nyegében a vásárló közönség igényét tükrözi. Egyre keve­sebben vásárolnak ma már gyümölcsízt, s otszágszene csökkenő tendenciát mutat s fogyasztás. Bár a több's*- termeléssel egyidőben raktá­rozási problémák is jelent­keztek, ezt a kereskedelmi osztály igen gyorsan megol­dotta. Nemcsak a nehézsége­ket sikerült áthidalni. ha nem a szállítás és a csoma­golás meggyorsulásával bi­zonyos összegű megtakarítást is el tudtak érni. Kilencmillió-kétezer fo­rinttal termeltek többet a Dunakeszi Konzerv­gyárban, s örvendetesen csökkeni a költségszint is. A vállalat a tervezettnél ma­gasabb értékű termékeket állított elő. Jó gazdálkodtak a dunakesziek a göngyöleg­gel. elősegítette a jobb ered­ményeket az ésszerűbb anyag­gazdálkodás. a helyes munka- szervezés és a különféle újí­tások. A munkaverseny gyümöl­csözően hozzájárult a jobb eredményekhez, s úgyszintén a szocialista címért folyó brigádver­seny is. Jóllehet, a mérleget még csak most hagyja majd lóvá a minisztérium, annvit már­is elárulhatunk. hogy több részesedést kapunk, mint az elmúlt esztendőben. Tava:v 10.8 napi keresetnek megfe­lelő összeget fizettek, most ennél többet osztanak. Guld»n Gyula tudósító megállapították, hogy Pest megyében az elmúlt év­ben jelentős mértékben fejlődött a kereskedelmi hálózat. Különösen fi­gyelmet érdemel az a tény, hogy az egyre nö­vekvő forgalmat új keres­kedelmi formákban dol­gozó boltokkal igyekeznek ellátni. Az elmúlt évben is több mint hatvan üzletet alakítottak át önkiválasztó, illetve önkiszol­gáló rendszerűvé. Ezenkívül számos községben építettek és nyitottak új egységeket. Az idei feladat, hogy. tovább fej­lesszék a földrnűvesszövetke- zeti kiskereskedelmi és ven­déglátóipari hálózatot, nö­veljék a falu áruellátását. Elsősorban a meglévő egysé­geket akarják felújítani, kor­szerűsíteni, emellett azonban szép számmal épülnek új bol­tok és cukrászdák is. Pest me­gyében a földművesszövetke­zetek ebben az évben mintegy 13 millió forintot fordítanak ilyen felújításra és beruhá­zásra. Ezen belül mintegy két és fél millió forintot fordíta­nak további nyolcvan önki­választó és önkiszolgáló bolt kialakítására. Ezek az önki­szolgáló boltok a már műkö­dő új rendszerű egységekkel együtt jelentősen hozzájárul­nak a megye forgalmának emelkedéséhez. A tapaszta­lat szerint ugyanis az új, modernebb eladási forma bevezetésével mint­egy 30—10 százalékkal nő a bolt kapacitása, s ez­zel együtt a forgalom fo­rintösszege is. Azokban a községekben te­hát, ahol új rendszerű bolt nyílik, léryegesen könnyebb lesz a bevásárlás, kevesebb a sorbanállás, könnyebb a szükséges áru kiválasztása. Ebben az évben is figyelem­re méltó az egyes községek lakosságának önzetlen áldo- zaívál’alasa. Sok községben a f<..dművesSzövetkezet tagsága társadalmi munkával, fogat­tal, anyagmozgatással, „őt több helyen pénzbeli támogatással s-et a földművesszövetkezet segítségére, hoey gyorsabban és olcsóbban építsék meg az új egységeket, amelyekkel végeredményben a falu lakos­sága gyarapszik. Ilyen segítséget nyújt pél­dául a jelenleg folyó épít­kezéshez Let kés. Zsámbok, Kóka és Vácszentlászló, s j még több község lakossága. Letkésen vegyesbolt, Zsám- hokon cukrászda. Kökén önkiválasztó vasműszaki bolt, Vácszentlászlón pe­dig szintén vegyesbolt épül. Ezekben a községekben a ter­vezettnél jóval kisebb ősz- szegből építik meg . az új egységeket, s ez éppen a la­kosság segítségének köszön­hető. Több helyen, mint pél­dául Túrán. Pilisszentkeresz­ten. Vámosmikolán és még számos községben most ké­szülődnek az építkezéshez, de a szövetkezeti tagok máris felajánlották segítségüket se­gédmunkára és szállításra. A Szövetkezeti kiskereske­delmi üzemegységvezetők ér- ;eikezletén érdekes kezdemé­nyezés is született. A Szö­vetkezetek Pest megyei Köz­pontja kereskedelmi főosztá­lyának elgondolása alapján Tápiószelén vegyesbolt és cuk­rászda épül rövidesen. Ez az épület kísérleti jellegű. Sztá- linvárosból szállított habosí­tott kohósalakból építik. En­nél az építkezésnél kívánják bebizonyítani, hogy lehet ol­csón és jól építkezni. A tápiószelei kísérleti épí­tés során a kiskereskedelmi üzemágvezetők tizes csopor­tokban 10—10 napot töltenek gyakorlati munkával. A napi munka után pedig elméleti oktatásban részesülnek, illet­ve a munkaközben látottakat beszélik meg. A kísérleti épít­kezés fizikai munkáidban részt vesz a Szövetkezetek Pest me­gyei Központidnak több ve­zető beosztású dolgozóia is. A kezdeményezésnek a2 a célja, hoey az üzemág- vezetök. akikre az ű.j egy­segek építésének irányí­tása, s berendezése vár. még alaposabban megis­merkedjenek az építés teehniksi kérdéseivel s az (Folytatás a 3. oldalon) Kádár János elv társ felszólalása: a Román Munkáspárt III. kongi resszusán

Next

/
Oldalképek
Tartalom