Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-22 / 146. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKf \ í mi mm 4Z MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM ARA r,O I IIJ I II 1960. JÜNIUS 22. SZERDA í 4f Megkezdődött az ai*atá£%&.; Pest megye déli részén Crania^ aratásra számítanak. már rágják as ássi árpát Tóalmáson és Tápióssotén (Munkatársunk telefonje- lentése.) Ritkán tapasztalt kánikula köszöntött vasárnap az ország nagyobb részébe, köztük Pest megye déli községeibe is. Ez a meleg elősegítette az egyébként is biztató eredményeket ígérő gabona fejlődését és érését. — Ennek hatására megyénk déli részén, a nagy kát a i járás csaknem minden községében megkezdték az aratást a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdálkodó parasztok az ősziárpa-táblákon. Tóalmáson, a Vörös Csillag Tsz-be hétfőn délután vonult ki az a két magyar gyártmányú AC—400-as típusú kombájn, amely kedden reggel látott hozzá a skövetkezet 585 hold gabonájának aratásához és csépléséhez. Tudomásunk szerint Pest megyében 1960-ban elsőnek Tóalmáson kezdték meg az őszi árpa aratását, méghozzá kedden hajnalban 5 órakor, száraz, szeles, hűvös időben. Amikor a Kulcsár Pál és a Krautenberger János, valamint Tajti István és a Hájas Lajos vezette magyar gyártmányú kombájnokra rátaláltunk Tóalmáson, a Vörös Csillag Tsz földjein, a Zsámbok felé eső részen, mar a második sort vágták. Kulcsár Pál kombájnvezető akár behúnyt szemmel végig tud menni a szövetkezet gabonatábláin, ugyanis mind a szántás, mind a vetés zömét ő végezte el, még az ősszel, immár negyedik éve. Az elmúlt évben, 1959- ben holdanként 14,5 mázsa őszi árpa termett, de az idén legalább 16 mázsára számítanak. Tegnap a két kombájn mindegyike 12—12 hold őszi árpát vágott le és csépelt el, azért nem többet, mert az ötödik éve használt Evart- lánc elszakadt a kombájnokon. Sajnos, a FÖMÁV nem tudott új láncot biztosítani, ez pedig hátráltatja az aratás mielőbbi, zökkenőmentes befejezését. Amint Varga László. a termelőszövetkezet elnöke elmondotta, a két kombájnvezető egyenként 250 —250 hold gabona aratását vállalta. Harmatszálltától csillagfeljöt- téig aratnak a kombájnok, hogy a tervezett 12 nap alatt végezzenek a csaknem 600 hold kalászos levágásával. A munka oroszlánrésze Kulcsár Pálra vár, mert a másik traktoros, Tajti István, néhány napon belül átmegy Kókára, ahol előzőleg is dolgozott, de ott csak csütörtökön kezdik meg az aratást. A Vörös Csillag Tsz a napokban két kévekötő aratógépet vásárolt. Ezek mindegyike 140—140 holdat arat le, s ha kedvező lesz az időjárás, 12—14 nap alatt befejeződik az aratás a szövetkezet gabonatábláin. A két kombájnnál és az aratógépeknél olyan szövetkezeti gazdák segédkeznek, akik az elmúlt évben, 1959-ben léptek be a termelőszövetkezetbe. Az egyik kombájn zsákosa például, az 59 éves Horváth János, aki hatodik hőnapja lépett be 12 hold földjével, s azóta rendszeresen dolgozik a szövetkezetben, s életében először dolgozik, illetve arat kombájnnal. A kombájnoknál a vezetőkön és a zsákosokon kívül még négy asszony segédkezik, mindannyian új tsz-tagok. A két kombájn, de elsősorban Kulcsár Pál — a vezetők fogadkozása szerint legalább 250 holdat vág le egyenként. A tervek szerint július első hetében végeznek az őszi árpa és a búza aratásával, korábban, mint tavaly, amikor csak június 29-én kezdhették meg az aratást. Hogy milyen lesz a termés? A szövetkezet elnöke, Varga László, a kombájnvezetők és a szövetkezet gazdái egybehangzóan azt állítják, hogy legalább 15 —16 mázsás termést takarítanak be holdanként az elmúlt évi 14 mázsa helyett. Az aratás tegnap reggel megkezdődött Tóalmáson. Ezzel egyidőben hozzálátott a Szentmártonkátai Gépállomás a kombájnszalma lehúzásához és a tarló hántásához. Mivel a szövetkezet gazdag állatállománnyal rendelkezik, másodvetésként legalább száz holdon vetnek silónak alkalmas csalamádét még ebben a hónapban. Nemzetközi öntözési tanácskozás Szarvason Nemzetközi öntözési ta-| nácskozás kezdődik ma í Szarvason magyar, szovjet £ bolgár, csehszlovák, lengyel, í y német és román szakembe- í y rek részvételével. í i ....................... ..............■— .\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V A ugusztus 20-án avatják Sződligeten ezt a kultúrházat. Eddig több mint százezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a község lakói építésénél. (Gábor Viktor felv.) Hruscsov elvtárs beszédet mondott a Román Munkáspárt III. kongresszusán A szövetkezet és a gépállomás vezetői dicséretre méltóan szervezték meg Tóalmáson az aratást, ugyanis tegnap délután már betakarították a szalmát a tarlókról és az éjjel hozzá is láttak a traktorok a szántáshoz. Tegnap tanúi voltunk annak is, hogy nemcsak Tóalmáson, hanem Tápiószelén is megkezdték az aratást. Ebben a termelőszövetkezeti községben elsőnek Csontos Jánosnak, a helybeli Béke Tsz tagjának háztáji földjén pen- dült meg a kasza. Csontos bácsi a belterületen fekvő 600 négyszögölnyi ősziárpa- tábláján feleségével kezdte meg az aratást. Délután négy órára felrakták a tizenegy keresztet, összetakarították a tarlót és ezzel befejezték kicsinyke földjükön az aratást A tájékoztatás szerint a tápiószelei termelőszövetkezetek két-iiárom napon belül hozzákezdenek az aratáshoz, amihez erejéhez képest Csontos bácsi is segítséget nyújt. Kaszára ért a gabona a megye minden részén. Az első „fecskéket" követik a többiek és még ebben a hónapban a megye minden járásában munkához látnak az aratógépek, a kombájnok cs ahol a gépek nem tudnak dolgozni, a szövetkezet gazdái kézi kaszával. Csekő Ágoston A bukaresti Köztársaság téri márvány- és üvegpalota kongresszusi termében kedden folytatta munkáját a Román Munkáspárt III. kongresszusa. A kongresszusra hétfőn újabb küldöttek érkeztek. Ezzel 49-rc emelkedett a kongresszuson részvevő külföldi országok testvéri kommunista és munkáspártok küldöttségének száma. A kongresszus második napján kedden először a revíziós bizottság beszámolójának ismertetésére került sor, majd megkezdődött a vita a Román Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolójáról. í Gheorghe Rosu, Bacau tsr- i íomány küldötte beszámolt r. I tartomány fejlődéséről, méltatta a körzet dolgozóinak sikereit. Rámutatott .a termelésben még tapasztalható bürokratizmusra. amelyet a legsürgősebben fel kell számolni. A szónok bejelentette, hogy idén július 1-én befejezik a bókáéi Nagy Lenin vízierőmű építését. Doleanu, a bukaresti pártszervezetek küldötte hangsúlyozta, hogy az irányelv-tervezet vitája hatalmas tapasztalatokkal járt. s ezeket most hasznosítják majd az építő- munkában. A kongresszusi munkaverseny, az irányelvek országos vitája, hatalmas lendületet adott a termelő- munkának. A bukaresti Augusztus 23. fémipari üzem terven felül 24 íartályvagont, három 450 lóerős dieselmotort, egy 120 lóerős dieseimozdonyt gyártott terven felül a kongresszus tiszteletére és csaknem négymillió lejt takarított meg a gyártási költségeknél ez év első öt hónapjában. A Gheorghiu-Dej ruhagyár 13 millió 546 ezer lejes megtakarítással köszöntötte a kongresszust. A délutáni ülésen elsőnek Nyikiia Szergéjevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Amikor Hruscsov elvtárs megjelent a szónoki emelvényen, zúgott a „hurrá!”, A második érdi gyógyszertárért Pest megye egyik legnagyobb és jelenleg is igen gyors ütemben fejlődő községe Érd. Lakóinak száma már nagyon közeljár a huszonöt ezerhez. Ez a tekintélyes lélekszám ad különös nyomatékot annak a beadványnak. amely mintegy 3500 érdi lakos aláírásával a napokban érkezett a megyei tanácshoz. Az érdiek azt panaszolják, hogy nagy kiterjedésű községükben csak egyetlen gyógyszertár van. Érdliget és a község Parkváros nevű része túlságosan messze esik ettől az egyetlen gyógyszertártól és ezért az itt lakó betegek rendkívül nehezen juthatnak gyógyszerhez. Szinte könnyebben elérik Budapest valamelyik gyógyszer- tárát, mint az érdi patikát. Arra kérik tehát a megyei tanács végrehajtó bizottságát, vizsgálja meg a kérdést és találjon módot annak mielőbbi megoldására. A megyei tanácsnál na,ey figyelmet keltett az érdiek beadványa és a kérdéssel az illetékes szakhivatalok már behatóan foglalkoznak. Általában az a vélemény, hogy maguk az érdiek jelentősen megkönnyíthetnék a kétségtelenül időszerű probléma megoldását, ha az Érden lakó szakemberek társadalmi munkában elkészítenék az új gyógyszertár műszaki terveit és a költségvetést, a község megfelelő helyet biztosítana számára' valamint megszervezné hozzá a társadalmi segítséget. A Pest megyei Hírlap. munkatársa kérdést intézett a második érd] patika ügyében KáKapálják a paradicsomot Otven holdon virágzik a paradicsom Túrán az Uj Utón Tsz kertészetében. Az asszonyok, volt középparasztok feleségei, kora rí ggeltől késő estig a földeken tartózkodnak és lelki- ismeretesen kapálják a paradicsompalántákat. Ha minden jól megy, július első napjaiban piacra viszik a paradicsomot. (Csekő felv.) dár Tiborhoz, a megyei főgyógyszerészhez, aki elmondotta, hogy Érden valóban igen nehéz a helyzet a gyógyszer- tár körül. Kétségtelenül a község egyetlen gyógyszertára alkalmatlan helyen fekszik, a balatoni országút és a sztálin- városi műút elágazásánál, ahol állandóan igen nagy a forgalom. Ráadásul az épület öreg, már javítani sem érdemes és hamarosan le kell bontani. — Második ötéves tervünkben — mondotta a megyei főgyógyszerész — új hajlék épül a patika számára, mégpedig a lebontásra kerülő épület közelében. Ezzel az érdi patika-kérdés természetesen nem oldódik meg. mert bizony Érdligeten és a Parkvárosban is elkelne egy-egy gyógyszer- tár. A kérdéssel már hosszabb idő óta foglalkozunk. Volt is e.gy tervünk a megoldására. Arra gondoltunk, hogy megszerezzük azt a balatoni műút mellett fekvő épületet, amelyben jelenleg a vendéglétóipari vállalat italboltja van. Kétszázötvenezer forint költséggel berendezhettük volna itt a második érdi patikát. A vendéglátóipari vállalat azonban vétót emelt az elgondolás ellen, azzal az indokolással, hogy ez az italbolt szervesen hozzátartozik ahhoz a vendéglátóipari kombináthoz, amely kaszinóból. szállóból, cukrászdából, eszpresszóból és italboltból áll és amelynek igen fontos szerepe van a bataloni útnak ezen a nagy forgalmú pontján. A kérdéssel már a Minisztertanács is foglalkozott, de megállapítva, hogy itt tulajdonképpen két megyei vállalat vétójáról van szó, a döntés joga a megyei tanácsé. Elmondotta még Kádár Tibor, hogy a megye területén még számos olyan községi patika van, amely rendeltetésének nem megfelelő, rozoga vályogházban működik, sőt van néhány olyan növekedő lélekszámú község is. ahol egyáltalán nincs patika. A megyei tanács a rendelkezésére álló költségvetési keretből igyekszik ezeket a hiányokat minél gyorsabb ütemben pótolni. A második érdi patika felállítására remélhetőleg szintén hamarosan sor kerül. Magyar László valamennyi küldött felállva tapsolt. Amikor elült a tapsvihar, Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja nevében üdvözölte a Román Munkáspártot. Elmondotta, hogy a román nép rövid idő alatt hatalmas eredményeket ért el. Ez is mutatja, hogy milyen nagy tetteket képes megvalósítani egy nép, ha saját javára kizsákmányolok nélkül munkálkodik. Hruscsov ezután arról beszélt, hogy a román népgazdaság minden ága a megerősödés, a fellendülés jegyében munkálkodik. Hangsúlyozta: x a gazdasági sikereknek döntő jelentőségük van abból a szempontból, hogy miképp alakul a helyzet a nemzetközi politikai küzdőtéren. Elmondotta, hogy a Szovjetunióban jól mennek a dolgok, úgy, ahogyan azt a huszadik és huszonegyedik kongresszus meghatározta. Nincs messze az az idő, amikor a szovjet dolgozóknak lesz a világon a legmagasabb életszínvonaluk és a kommunizmus ugyanolyan valóság lesz, mint most a szocializmus. Hruscsov .hangoztatta, milyen nagy jelentősége van a szocialista országok barátságának és együttműködésének és ismét hangsúlyozta, hogy ezek az országok együtt fognak eljutni a kommunizmusba. Hruscsov, miután befejezte beszédét, felolvasta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a Román Munkáspárt III. kongresszusához intézett üzenetét. Az üzenet méltatta a Román Munkáspárt III. kongresszusának jelentőségét, s a szovjet—román barátságot. Az üzenet felolvasása Után valamennyi küldött és a meghívót* vendégek felálltak helyükről. s tapsviharral köszöntötték az SZKP első titkárát. A kongresszus Hruscsov beszéde után folytatta munkáját. A Pravda vezércikkben üdvözli a Román Munkáspárt III. kongresszusát A Pravda, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja vezércikkben üdvözölte a Román Munkáspárt III. kongresszusát. A lap, „Világos célok” című vezércikkében hangsúlyozza: a marxista—leninista pártok életében rendkívül nagy fontosságúak a pártkongresszusok. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. és XXI. kongresszusa a marxista—leninista tudomány hatalmas életerejének diadala volt, írja többek között a lap. Az SZKP XXI. korgresszusa által kijelölt program: a kommunista társadalom széleskörű építésének programja — lelkesedéssel töltötte el az egész haladó emberiséget, még jobban növelte a szovjetek országának és vezető erejének, az SZKP-nek tekintélyét a világ népei előtt. A Pravda vezércikke részletesen méltatja azokat az eredményeket, amelyeket a román dolgozó nép pártja vezetésével ért el az elmúlt években. Hangsúlyozza: a Román Munkáspárt, a többi testvérpárttal együtt, szilárdan és következetesen harcol a marxista—leninista elmélet tisztaságáért, a szocialista tábor egységéért. A Román Munkáspárt a testvérpártokkal együtt leleplezi és elutasítja a revizionizmust, határozottan elítéli azokat, akik hangos frázisok mögé rejtőzve megpróbálják kiforgatni a marxista—leninista elméletet. A Pravda vezércikke végül hangsúlyozza: a szovjet emberek üdvözlik a testvéri román népet, a Román Munkáspárt kongresszusát;