Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-15 / 140. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜL JETIK! AZ MSZMP, PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM ARA 50 FILLER 1980. JÜNIUS 15. SZERDA Nyári gépszemle a Monon Gépállomáson Június 20-án vonulnak ki a gépek a fsz-ekbe Nyári gépszemlét tartottak tegnap a Monori Gépállomáson. Kora reggeltől sötétedésig a szokottnál is erősebben zúgtak a gépállomás udvarán katonás rendbe állított kombájnok és traktorok motorjai. A gépszemlét Lukács János, a gépállomás igazgatóhelyettese vezette. Részt vettek a szakembereken kívül a környező községek, termelőszövetkezetek vezetői is. A gépszemlének az volt a célja, hogy megvizsgálják a gépállomás üzemszervezését és műszaki felkészültségét. Az ellenőrök — a Gépállomások Pest megyei Igazgatóságának képviselői: Lázár Antal és Kádár László — elmondották. hogy elégedettek a szemle eredményével. Megvizsgálták többek között a kombájnok, az aratógépek, a cséplők és az erőgépek rajoni- rozási tervét. Csupán néhány szépséghiba akadt. Egyebek között a tsz-elnökök kifogásolták, hogy a gépállomás brigádvezetői csupán akkor mennek a tsz-ekhez, amikor igazolni kell a dekádok végén a végzett munkát. Hiba volt az is, hogy a gépállomás körzetéhez tartozó tsz-ek nem mindegyikével kötötték meg a nyári munkák végzésére a pótszerződést. Erre pedig rendelkezés van. ugyanis amennyiben a gépállomás új gépet kap, a többletkapacitásnak megfelelő pótszerződéseket azonnal meg kell kötni. Ezt elmulasztották többek között a mendei Lenin Tsz-ben is. A kombájnok először az őszi árpa táblákon kezdik meg a munkát. A gépállomás az idén 17 kombájnnal dolgozik, ebből tízet a napokban kaptak a Szovjetuniótól és az aratás kezdetéig még kettőnek kell érkeznie. Ez a 12 kombájn egyébként 200—220 hold gabonát vág le. A szemlén megállapították, hogy a kombájnok kijavítása kifogástalan. A három aratógépet viszont, amelyek Csév- haraszton. Káván, Monoron, Bényén és Tápiósápon dolgoznak majd, nem tudták kijavítani. Ezek javítása azért késik, mert a FÖMÁV nem tudta biztosítani időben a javításhoz szükséges alkatrészeket. Még ezen a héten öt rendrearató gépet is kap a gépállomás a Szovjetunióból. Ezekre megérkezésük után azonnal megkötik a szerződést. A gépállomás gépei a termelőszövetkezetek gabonájának mintegy 60—65 százalékát aratják le. Felhívták a tsz-ek vezetőinek figyel- -/ mét, hogy a kombájnok és ^ aratógépek a rozsot nem tud- ^ ják az idén vágni, mivel igen ^ magasra nőtt a szára. Aján- ^ latos az is — amit javasol- ^ tak az elnököknek —, hogy a ^ gépállomással megkötött szer- ^ ződéstől függetlenül tervez- ^ zék meg minden tsz-ben a ^ kézi aratóbrigádokat, nehogy ^ esetleges üzemzavar, vagy ^ az időjárás okozta aka- ^ dály miatt egyetlen per- ^ cig is szüneteljen az ^ aratás. í y A gépállomás az idén 43 ^ cséplőgéppel csépeli a tsz-ek ^ levágott gabonáját. A szem- ^ lén kifogástalan állapotban ^ találták a cséplőgépeket, amelyek mintegy 15 ezer ton- ^ na gabonát csépelnek el a ^ nyáron. A gabonacséplés élőt- ^ ti időszakban öt, alatta há- ^ rom és cséplés után az igé- í nyéknek megfelelő számú cséplőgép áll az aprómagot csépelteim akaró tsz-ek rendelkezésére. Rendben találta a bizottság a gépállomás 98 erőgépét is. Helyesléssel .fogadták azt az elhatározást, hogy aratás és cséplés alatt a gépállomás kettős műszakban, éjjel-nappal üzemeltetni szándékozik a gépeket. Sajnos, nem jut minden gépre traktoros, aki a második műszakban dolgozni tudna. Ezért kérik a traktorhoz értő tsz-tagokat, a nyári idényben menjenek a gépállomásra dolgozni. Nem lesz majd zavar a mezőkön dolgozó gépek üzemanyagellátásában. Most kaptak egy két és fél tonnás teherautót, a gépállomásnak van üzemanyagszállító tankkocsija, de ha kell, vontatók is segítenek az üzemanyag szállításában. A mezőkön dolgozó hét brigád mindegyikénél állandóan ott tartózkodik majd a brigádszerelő, aki a k'sebb töréseket, hibákat azonnal kijavítja. Amennyiben komolyabb hiba akadályozza a munkát, a gépállomás teherautóra szerelt javító kocsija néhány óra alatt a helyszínre érkezik. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője, Hargitai András munka- és baleset- védelmi szempontból vizsgálta meg a gépállomás felkészülését, de csak lényegtelen, azonnal kijavítható hibákat talált. Ma a gyömrői üzemegység felkészülését vizsgálja meg a Monori Gépállomás szemlebizottsága. Pest megye területén a gépszemlék június 20-án fejeződnek be, az eredeti tervnek megfelelően és 20-án ki is vonulnak a gépek a tsz-ekbe. Az eddigi tapasztalatok, amint illetékesek elmondották, kedvezőek és arról tanúskodnak, hogy a gépállomások felkészültsége az elmúlt évekhez képest ebben az évben sokkal jobb és előzetes számítások szerint semmi nem zavarja majd az aratás-csép- lés nagy munkáját. (cs) Elutazott ÉRIK A GABONA a Francia Kommunista Párt í küldöttsége * Elutazott a Francia Kommunista Párt küldöttsége, amely Fernand Clavaud-nak, , az FKP Központi Bizottsága £ tagjának vezetésével a mező- ji gazdaság helyzetét tanulmá-1 nyozta hazánkban. Megnyílt a telexforgalom | Budapest és Szingapúr között | á Ismét újabb összeköttetes- J sei bővül a posta nemzetközi ^ kapcsolata. Megnyílt a te- ^ lexforgalom Magyarország és ^ Szingapúr között. A három- £ perces levelezés díja 36,73 ^ forint, minden további percé | 12,25 forint. í Száznyolcvan centiméter mmgas Dolányi László, a túrái Uj úton Tsz elnöke, de a gazdag aratást ígérő ősziárpa- táblából még ő sem látszik ki. Ha száraz, napos marad az idő, június 20-án megkezdik az árpa aratását. (Csekő felv.) ülést tart az Országos Béketanács elnöksége Az Országos Béketanács elnöksége június 15-én, szerdán kibővített ülést tart a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Belgrád rakparti székhazában. A tanácskozáson megvitatják a magyar békemozgalom további tevékenységének programját. Az Országos Béketanács elnökségének tagjait Randé Jenő újságíró a jelenlegi nemzetközi helyzetről tájékoztatja, majd Dezséry László, az Országos Béketanács titkára ismerteti a békemozgalom eddigi munkáját és új feladatait. A borok fogyasztási árváltozása nem érinti a felvásárlási árakat A fogyasztói bor árak megváltozásával kapcsolatban olyan hírek terjedtek el, miszerint az árváltozás a felvásárlási árakat is érinti. Mi- halusz Ferenc, a borforgalmi igazgatóság vezetője elmondotta, hogy a felvásárlási árakat a tavaly érvényben volt fogyasztói árszint visz- szaállítása egyáltalán nem érinti. Az idei felvásárlási árakat a terméskilátások alaposabb ismeretében szeptember hónapban állapítják meg, mind az új termésű szőlőkre, mind pedig a mustra és a borokra. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az új szerződéses rendszerben a tavalyinál kedvezőbbek a feltételek, mivel visszaállították a tízszázalékos szerződéses felárat. Elsősorban ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy a szerződéskötések üteme országosan jónak mondható. Már az eddigiekben csaknem félmillió hektoliter mustra, borra, illetve borszőlőre kötöttek szerződést. A lekötött mennyiségeknek több mint felét a termelőszövetkezetek szállítják a pincegazdaságoknak. /xXXXNVWVXXXVÄXXX'^.XXXX\XXX'%XXV\XXXXXVO>.XX\XXXXXXWXVXXXXXYXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXV* Rendőrterror Tokióban Brutális rendórtámadás a diákok ellen — Készenlétben a japán katonai erők Rohamosztagokat szerveznek a japán fővárosban - Eisenhower Manilában Eisenhower elnök — jelentik a nyugati hírügynöksé- gek — kedden a reggeli órákban a Fülöp-szigetekre érkezett. Az elnök előreláthatólag egyórás megbeszélést tart majd Carlos Garcia fü- löp-szigeti elnökkel. A fülöp- szigeti külügyminiszter szerint Gaícia a találkozón felkéri majd Eisenhowert, hogy „küldjön korszerű fegyvereket” a Fülöp-szigetekre. Ismeretes, az Egyesült Államok már korábban megígérte, hogy Honest John típusú rakétákat szállít a szigetekre. A Reuter hírügynökség kiemeli, hogy a rendőrség — nyilván leszűrve a tanulságokat Hagerty tokiói fogadtatásából — rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket tett Eisenhower védelmére. Az UPI és az AP közli Tokióból: Miután Kisi miniszterelnök saját kezébe vette Eisenhower tokiói fogadtatásával kapcsolatos biztonsági intézkedések irányítását, a japán hatóságok általános rohamot intéztek a baloldali erők ellen. A rendőrség letartóztatási parancsot adott ki a 2^ngakü- ren nevű baloldali diákszervezet vezetői ellen. A rendőrök behatoltak a hősei egyetem épületébe és durván bántalmazni kezdték a diákokat. A fiatalok botokkal verték vissza őket — tizenegy rendőr megsérült. A tokiói egyetemek professzorai erélyesen tiltakoztak a rendőrség durva eljárása ellen és rámutattak, hogy ez a legelemibb emberi jogok lábbal tiprását jelenti. A baloldali diákszervezet a rendőrség akciójára válaszképpen kijelentette, hogy kedden délután a parlament épülete előtt tízezer diák vonul fel. Szerdán a reakciós katonai szerződés ellen fognak tüntetni a fiatalok. A Sohyo (japán szakszervezeti főtanács) 5 800 000 tüntetőre számít. Mint az AP jelentéséből kitűnik, Kisiéknek már nem elegendő az a 25 000 rendőr sem, akit SS';?""" a torbágyi Iharoson A torbágyi sporttelep túl a viadukton, a Bia felé vezető út melletti Iharoson terül el. Az út egyik oldalán pedig mintegy húsz lakóház áll, a másik oldalán szintén vannak házak, de az már biai határ. Torbágynak ez a része, sőt, a közeli biai házak is nélkülözték eddig a villanyt. Most azonban kiépült az áramvezeték egészen a sporttelepig, és a hálózat építésében mind az út Torbágyhoz, mind Biához eső oldalán az érdekelt házak lakói részt vettek. Idén tehát villanyt kapott Iharos, jövőre pedig ide tervezik a torbágyiak a strandfürdőt. Czipri János ra- nácstag csak nemrég indította meg a mozgalmat a strandfürdő érdekében és a lakosság lelkesen csatlakozott. Elhatározták, hogy bálokat, táncmulatságokat, kultúrműsorokat rendeznek, azok bevételét összegyűjtik, így vetik meg a strandépítkezés anyagi alapját. A mozgalom elindítója Czipri János és a hozzá csatlakozók úgy szeretnék, hogy jövő nyárra már meg is nyithassák a torbágyi strandot. Biztatást kaptak arra, hogy jövőre a községfejlesztési alapból is nagyobb összeget kapnak a strandépítkezéshez. Társadalmi munkában sem lesz hiány, mert a torbágyiak is szeretnek strandolni. az új monorí gimnázium. A korszerűen felszerelt épületben 10 tanterem, két előadóterem, zeneterem, szertárak, klubhelyiség, konyha, ebédlő kaptak helyet. Az épület mellett külön tornaterem épül. Ennek munkálatait a napokban kezdik meg. Az épületet az új tanév kezdetén adját át rendeltetésének. (Gábor Viktor felv.) Eisenhower fogadtatására mozgósítottak, ezért 15 000 katonát is készenlétbe«helyeztek, hogy szükség esetén a rendőrök segítségére siessenek. Washingtonban megköny- nyebbüléssel fogadták azt a hírt, hogy Tokióban szigorították a biztonsági rendszabályokat. Több amerikai vezető személyiség továbbra is flj'ugta- lansággat tekint az elnök japá- ni útja elé. Kevés vigaszt jelent számukra — írja az UPI —, hogy a tüntetők transzparensein olvasható „Pokolba veled Eisenhower!” jelszó „Pokolba veled, Kisi!”-re változik. William Douglas, az Egyesült Államok legfelső bíróságának bírája szintén aggodalommal nyilatkozott a látogatásról. Japánban — hangoztatta — robbanásig feszült a helyzet és minden rosszra el lehetünk készülve. A japán nép még nagyon is jól emlékszik Hirosima és Nagaszaki bombázására^ Az egyik japán hírügynökség közvéleménykutatást tartott. A megkérdezettek túlnyomó többsége kijelentette, követeli a Kisi-kormány lemondását, a parlament feloszlatását és új választások kiírását. A közvéleménykutatás adatai megmutatták, hogy a japán nép ellenzi Eisenhower látogatását. Jellemző módon, csupán nyolc százalék vélekedett úgy, hogy a Kisi-kormánynak továbbra is hatalmon kell maradnia. A TASZSZ kommentáréban foglalkozik az amerikai elnök távolkeleti útjával. Rámutat: Eisenhower az amerikai légierő, haditengerészet és helikopterek védelme alatt érkezik a japán fővárosba, hogy szükség esetén el tudjon menekülni a tüntetők haragja elől. Nem véletlen, hogy Eisenhower fogadtatására ilyen szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak. Az elnök nyilvánvalóan fél a japán néppel való találkozástól. Az amerikai elnök elutazása előtt több ízben is hangoztatta, hogy látogatásával a népek közötti megértést akarja előmozdítani. A valóság azonban azt mutatja — írja a TASZSZ —, hogy Eisenhower szavai nagyon is távol állnak a valóságtól. Utazásának igazi célja, hogy támogassa a halálra ítélt Kisi- és Csang Kaj-sek-kor- mányt.