Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-13 / 87. szám
TOTÓ-TANÁCSADÓ 1. Atalanta—Genoa. A két csapat eddigi bergamói találkozóin többnyire hazai ßiker született. Tino: 1. 2. Bologna—Intemazionale. Bár iobb helyen áll a táblázaton a vendégcsapat, egy pontnál többre nehezen számíthat. Tipp: x, 1. 3. Juventus—Napoli. Az éllovas Juventus minden bizonnyal otthon tartja a két pontot. Tipp: 1. 4. Lanerossi_Bari. A nagyobb tudás, s a pályaelőny Lanerossi győzelme mellett szól. Tipp: 1. 5. Milan—Fiorentina. Az olasz bajnokság rangadója, a harmadik és második helyezett találkozója nvílt mérkőzést ígér. A két csapat eddigi milánói találkozóin 18-szor nyert a Milan és mindössze kétszer a Fiorentina. Tipp: x, 1. 2. 6. Padova—Spal. Tizenhárom hazai mérkőzésén csupán három pontot vesztett Padova. Most is esélyesebb. Tipp: 1, x. 7. Roma __Alessandria. Alessandr ia idegenben mé>? nem tudott győzni, is nem valószínű, hogy most megszakad ez a sorozata. Tipp: 1. 8. Sampdoria—Lazio, a két csapat mindig nagy küzdelmet vívott. Lazio még nem győzött idegenben. viszont feltűnő sokszor játszott döntetlenül. Tipp: 1. x. 2. 9. Udinese—Palermo. Esélyesebb a hazai csapat. Tipp: 1, x. 10. Rcimes_ftC Paris. A nagyobb tudású vendégcsapat talán még a győzelmet is kiharcolja. Tipp: x* 2. 11. Sochaux—Nimes. Hasoló a helyzet, mint az előző találkozón. Lehet, hogy a Nimes. a francia bajnokság második helyezettje mindkét pontot megszerzi. Tipp: x, 2. 12. St. Etienne_Monaco. A haz ai pálya előnye-St. Etienne győzelmét ígéri a nagyobb tudású vendégcsapat ellen. Tipp: 1, x. PÓTMÉRKÖZÉSEIÍ: 13. Limoges—Angers (1, x). 14. Toulouse—Sedan (1). 15. Stade Francais—Lens (1, x). 16. Le Havre—.Lyon fl). Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság XX. forduló: Ceglédi Építők— Főt 4:0, Pécel—Péteri 0:1, Gyömrő _Dunakeszi Kinizsi 2:3. Monor__ C eglédi Vasutas 3:5. Vecsés—Váci Vasutas 2:1, SZTK—Gödöllő 1:3, Szigeti!jfalu—Érd 1:4, Kartal—Kis- tarcsa 1:0. XXI. forduló: Kistarcsa—Gödöllő 2:0, Váci Vasutas—Szigetszent- miklós 4:1, Ceglédi Vasutas—Vecsés 3:1, Dunakeszi—Monor 4:2, Péteri—Gyömrő 2:4, Fót_Pécel 0:1, Érd—Ceglédi Építők 2:3. Kartal—Szigetúifalu 5:3. XXII. forduló: Gyömrő_Fót 3:0. Monor—Péteri 4:0, Vecsés—Dunakeszi 1:0, SZTK—Ceglédi Vasutas 3:2, Gödöllő—Váci Vasutas 0:0. Ceglédi Építők—Kartal 4:0. Pécel —Érd i:l. Szigetúifalu—Kistarcsa 3:1. A bajnokságban a Ceglédi Vasutas vezet 37 ponttal, 2. Vecsés 32, 3. Ceglédi Építők 30. Három 2:l-es eredmény, három döntetlen, két nagyarányú győzelem, ez jellemezte a vasárnapi megyebajnokd labdarúgó-fordulót. No meg az erős szél, amely nagyban befolyásolta a küzdelmeket. Öngól itt... — öngóllal egyenlített az SZTK — emlékezett vissza Urbán Tibor, a Szalvai Honvéd in'ézője. — Glatz lövése a kapufáról visszapattant, Al- pár, a kapus, először nem látta a labdát, majd amikor meg akarta fogni, lába között jutott a hálóba. A keményen, de sportszerűen játszó SZTK bizony nehéz diót jelentett a technikás Honvédnak. — Annak ellenére, hogy sorozatos sérülések tizedelték meg az együttest, állandósul az SZTK jó formája — vélekedett Kapuvári Béla, szigetszentmiklósi edző. — Most, bajnoki szünet következik, remélhetőleg ez idő alatt rendbejönnek sérültjeink, s komplett gárdával állhatunk majd ki a további küzdelmekre, örvendetes a közönség javulása. A han- gosanbeszélőn többször figyelmeztettük a közönséget és a nevelőmunlcányk már megvan az eredménye. Vasárnap, bár vereséggel végeztéink, szurkolóink sportszerűen visel'ték el ezt. ... öngól ott A Ceglédi Építők szünetig 2:0-ás előnyre tét szert a Kartali Kinizsi ellen. — Bagyin öngólt vétett egy kapu előtti kavarodás során — beszélte Száraz József kartali szakosztályvezető. — A másik esetben az alapvonaltól mintegy 25 méterre álló középhátvédünk, nem vette észre, hogy a ceglédi Bella ott van mellette. Azt hitte, hogy a 16-os táján áll, s beszólt a kapusnak, hogy szedE!utazott a Vasas svájci és izraeli túrájára Kedden reggel 16 játékossal elutazott a Vasas labdarúgó-csapata kéthetes svájci —izraeli túrájára. A piros-kékek először Genfbe repültek, ott szállnak meg, s Csak szerdán utaznak át Lausanne- ba, a villanyfényes mérkőzésre. Csütörtökön indulnak tovább Izraelbe, s április 26- án érkeznek vissza Budapestre. A következő játékosok Kínai ajándéktárgyak 20—30%-kal olcsóbb áron! Legszebb ajándék! Most vásárol jón! ÓRA-, ÉKSZER-, AJÁNDÉKBOLTOKBAN és Állami Áruházakban! utaztak el: Kovalik, Szen t - mihályi, Nagy, Kárpáti, Sá- rosi. Bundzsák, Berendi, Bár- fi, Szilágyi II, Csordás, Borsos, Szilágyi I., Matesz, Lenkei, Janecz, s elvitték magukkal az ősszel lábtörést szenvedett Radulyt is. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és s megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Blaha Lujza tér a. Telefon: 343—100. 143—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra II forint A MÁV Dunakeszi Járóműjavító Ü. V. felvesz: asztalos, lakatos, esztergályos, villanyhegesztő szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. A MÁV Járóműjavító Ü. V. dolgozói és családtagjai részére járó összes kedvezményeket. munkába járáshoz az ingyenes utazási jegyet biztosítjuk. Szállást biztosítani nem tudunk. Vasútállomás: Dunakeszi-Gyártelep (Váci vonal.) SZELES FORDULÓ je fel a labdát. A kapus látva a helyzetet, kétségbeesetten indult kifelé, s Bella mellette a hálóba lőtt. Szünetben higgadtságra intettük a játékosokat és ennek meg is lett a foganatja. A második félidőben egyenlített Kartal. Különösen szép volt Deme 30 méterről lőtt gólja. A döntetlen igazságos, szerintem bármelyik fél nyerhetett vol- .a. Kartal vasárnap délután a Salgótarjáni Kohászt fogadja otthonában barátságos mérkőzésen. Az erőnlét döntött Gyomron. a hazai csapat 2:0-ás vezetéssel fordult, majd itt is 2:2 lett. — Gyömrő nagyon készült, hisz a labdarúgók tudták, hogy vereség esetén kevés esélyük van a bennmaradásra. Főt jobb erőnléte döntötte el a mérkőzést — mondotta Fodor Mihály gyömrői intéző. — A második félidőben igen sok helyzetet kihagyott a vendégcsapat, s egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna. Bucsá- nyi jól vezette a mérkőzést. Monornak nem megy otthon — Bármennyire furcsa, a hazai pályán nem megy a csapatnak — panaszkodott Kisvári István, a Monori KSK szövetségi képviselője. — Tavasszal négy hazai meccsen csupán három pontot szereztünk, a három, iedegenbeli mérkőzésen pedig négyet. Gólképtelen csatárok, s jó védelmek küzdelme jellemezte a vasárnapi találkozót. Péteri megérdemelten vitte el az egyik pontot. Reggelig is játszhatott volna a két csapat, akkor sem esik gól. Kapáslövés a „vinklibe" — Óriási iramú, élvezetes mérkőzés folyt Vecsésen — újságolta Richter Béla, a VMTK intézője. — Igen szép volt a hazaiak első gólja. Kari 25 méteres kapáslövése két kapufát súrolva, a felső és a jobb kapufa sarkában vágódott a hálóba. Igaz, a szél is segítette, de segített egy másik esetben is. A vecsésiek egy erős lövésébe az elvetődött Sipos László, a dunakeszi kapus épphogy be tudta tenni a kezét, s as ellenszél „fújta ki” a gólba tartó labdát. Császár kitűnően vezette a sportszerű találkozót. Nem volt „törlesztés" Csiba József gödöllői tudósítónk szerint a kis számú váci szurkológárda nagy igyekezettel biztatta csapatát. Bár a hazaiak 2:l-re nyertek — s‘ ezzel a Váci Vasutas elvesztette tavaszi veretlenségét —, a vendégcsapat nem játszott alárendelt szerepet. A csapatvezetők igen tartottak a mérkőzéstől: nem lesz-e törlesztés az ősszel Vácott történtek miatt? Izzó hangulatban, de rendzavarás nélkül, sportszerű keretek között folyt le a találkozó, melyen a két védelemre, a játékvezető- hármasra igen nagy feladat hárult. Két nagyarányú győzelemről A péceli összecsapás nem úgy indult, hogy öt gólt lő a hazai csapat. Már a második percben Érd jutott előnyhöz. Három perc alatt egyenlített Pécel, s a 14. percben már 3:t-re vezetett. A lelkesen és jól játszó hazaiak megérdemelten győztek a gyenge napot kifogó, szív nélkül játszó Traktor ellen. — Az első félidőben, 3:1 állásnál Urbán partjelző lest intett egy hazai támadás során — beszélte Varga Ernő játékvezető. — Erre egy szurkoló követ dobott feléje, a sportszerűtlen nézőt rendőr vitte el. — Farmotoros busszal jó néhány tárcsái szurkoló kísérte el csapatát Szigetújfalura — mondotta Pusztaszeri Ferenc játékvezető. — A találkozó után, érthetően, igen elégedetlenek voltak a KSC teljesítményével. A mélyen alárendelt szerepet játszó vendégekkel szemben megérdemelten nyert a lelkes Szigetújfalu. Rcitter László A PTST öt bizottsága Öt bizottság tagságára tettek javaslatot a PTST vasárnapi alakuló ülésén, melyet a jelenlevők egyhangúan elfogadtak. Gazdasági bizottság: Elnök: dr. Császár Géza, titkár: Bán- hidi Károly, tagok: Földes István, Keserű Alajos, Kocsis Márton, Marton Guido, Wág- ner Mihály né. Sporttechnikai bizottság. Elnök: Bokor József, titkár Eszes János, tagok: Korponai Károly, Makra Lajos, Mlatilik József. Agitációs és propaganda bizottság. Elnök: Latzkovics Dezső, titkár: Tompach Jakab. tagok: Blaska Miklós, Fekete József, Horányi Sándor, Kárpáti István, Lencsés Rezső, Mayer Géza, dr. Reitter László, Simon Miklós, Várvölgyi György. Módszertani bizottság. Elnök: Kirchoffer József, titkár: Berki József, tagok: Belos Pétéi1, dr. Komjáthy Zoltán, Kormány Géza, Novak Imre, Nyíri Sándor, Raj Erzsébet, Várkonyi József. Fegyelmi és panaszügyi bizottság. Elnök: Barna József, titkár: Saiga Lajos, tagok: Bakonyi Károly, dr. Császár Géza, dr. Szilágyi László. Barna József, a PTST elnöke a beszámolót tartja a megyei testnevelési és sporttanács alakuló ülésén. (Gábor Viktor felv.) Vasárnap Érden lesz a Pest megye—Fejér megye ifjúsági és felnőtt labdarúgó-mérkőzés A vasárnapi bajnoki szünnapon kerül sorra a megyei válogatottak tornájának tavaszi első fordulója. Pest megye Érden a Fejér megyeieket fogadja. A vendégek kérésére az ifjúsági mérkőzés 13.45- kor, a felnőtt találkozó 15.30- kor kezdődik. Kijelölték a megyei fjúsági és felnőtt keretet. Ifjúságiak: Csernyi, Kalász II, Kovacsik Több mint hatezer sportolót várnak Rómába Az 1960. évi nyári olimpiai játékokra a NOB 98 tagja közül eddig 85 ország jelezte részvételét. Ez a szám már így is új rekordot jelent, de \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ rOTOBOX fénykép!mytpel Áia: 260 Fi a nyári olimpia megkezdéséig még előreláthatólag emelkedni fog. A részvevő sportolók száma az 1952. évi helsinki csúcshoz viszonyítva jó néhányszáz fővel emelkedik majd. A helsinki olimpián 5687 sportoló vett részt, ezzel szemben a római olimpián a résztvevők száma meghaladja majd a 6100-at is. Az örök városban az újonnan épült sportlétesítmények kerek egymillió négyzetméternyi területet foglalnak el. Szinte „város” épült a város- ban. Az új létesítmények 15 milliárd lírát emésztettek fel. A Foro Italicon levő 36 méteres obeliszken még ma is olvasható a „Mussolini Duce” felirat, de nemcsak itt, hanem a város számos helyén látni még a fasiszta diktátorra emlékeztető írásokat, amelyeket az olasz kormány vonakodik eltávolítani. A kormány szóvivője szerint ugyanis ezek „jó szolgálatot” tesznek, mert egy diktatúra bukására emlékeztetnek. (Vecsés), Viczkó, Buna, Z u- bor (Üllő), Kiss Imre (Gyum- rö), Proszenyák, Berki (Érdi Traktor). Csepregi (Váci VSE), Glatz (SZTK), Nagy Ferenc, Hárshegyi Tibor (Ceglédi Vasutas), Demetrovics (Kartal), Schneck II (Sziget- újfalu), Lipniczki (Dunakeszi). Az ifjúságiak, akárcsak a felnőttek, minősítési könyvüket (igazolús), személyi igazolványukat valamint alsó felszerelésüket hozzák magukkal. A játékosok vasárnap délelőtt 11 órakor találkoznak a PTST (Bp. XI.. Karinthy Frigyes út 3. sz.) helyiségében. A felnőtt válogatottat a Szalvai Honvádra építették. A Ipár, Bodnár. Monostori, Szabó József, Madácst, Kárpáti, Pinner, Kiss, Düron, Varga (Szalvai Honvéd), Legendi (Péteri), Pflumm K. (Szigetújfalu), Békeffi (Gyöm- rő), Peller (Pilisi Bányász) alkotják a keretet. A felnőtt válogatottban az 1936-os születésűek, illetve ennél fiatalabbak szerepelhetnek. Az ifiknél az 1942—43-as sziiletésűeket vették számításba. A budai járás kérésére jelölték ki Érdet a találkozó színhelyéül. A 'községben rbár megkezdték az előkészületeket, hogy megfelelő hírveréssel nagy közönséget toborozzanak, zökkenőmentesen bonyolítsák le a mérkőzést. Az niasz olimpiai kosárlabdaválogatott 63:62 arányban legyőzte az argentin tartományok válogatottlát. A hétfőn lelátszott angol labdarúgó 1. liaabainoki mérkőzésen a Wolverhampton Wanderers 5:0 arányban győzött a West Ham United ellen. Eladó Rákoshegy központjában 250 négyszögöl telek, ugyanott aontandó ház. Telefon: 131—220. mellékállomás: 62. Ady u. 11. Termelő cukrászt éves viszonylatban felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges Havi illetmény kollektív szerint. Jelentkezni lehet Földművesszövetkezet. Tahi, Szabadság tér 3. Keresünk nagy gyakorlattal rendelkező TMK szerkesztő ellenőrt, lehetőleg mérnöki végzettséggel. Ipari Müszergyár. Iklad. Nagykátán április 17- ére hirdetett országos vásár elmarad, helyette április 24-én vasárnap lesz megtartva Eladó 125-ös Danuvia motorkerékpár. Nagykőrös. 4 járás. Gógány dűlő 35. Ház eladó Kartalon 2 szoba, konyha, kamra, zártveranda, nyárikonyha, kamra és melléképületek, 507 négyszögöl telek, szőlő-gyümölcsös (körülkerítve) buszmegállónál. Érdeklődni lehet: Kartal. Béke u. ,79. A Jászkarajenői Vegyes Ktsz. női fodrász részlegvezetőt keres. Érdeklődök forduljanak fenti ktsz vezetőségéhez.