Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-08 / 83. szám
Mit MEGYEI yíírfop 1960. ÁPRILIS 8. PÉNTEK Nyolc nyelven beszél, öt földrészen vadászott és automatizálta a csapágygyár szortírozó gépét EGY MAGYAR MUNKÁS ÉLETREGÉNYE Ki hinné el Tukács Józsefről, a Diósdi Csapágygyár kitűnő szerszámkészítőjéről és többszörös újítóról, erről az ősz hajú, komoly szakmunkásról, hogy fiatal korában megfordult mind az öt világrészben? Kék köpenyében, ahogy szakértő szemmel a gépek közöt forgolódik, igazán nem vélné senki sem, mennyi különös kaland van a háta mögött, 15 hosszú esztendeig barangolt a világban. És egy ideig teveháton. A tevés légionista Ilyet nem sok debreceni születésű magyar mondhat el magáról. Ami azt illeti, máshová illetős sem. Ha negyven éve, 18 esztendős korában jobb világ járja nálunk, egészen bizonyosan Tukács Józsi, éppenhogy^ felszabadult szerszámkészítő-segéd se kér tanulmányútra útlevelet. De az életet olyan céltalannak és nehéznek látta, amilyen akkor, az első világháború utáni országban valóban volt. Rosszul fizették a munkást, már ha akadt munkája, mert munka se nagyon volt, munkanélküli segély meg éppen nem. Ezért vándorolt el ezerszám a munkás Magyarországról. Tukács is zsebében az útlevéllel, de jóformán egy fillér nélkül Ausztriába utazott. Ott sem talált a hazainál jobb gazdasági helyzetet, s ezért munkát sem az iparában. Beállt tehát egy gazdaságba mindenesnek. Gyorsan megtanulta a német nyelvet és összegyűjtött any- nyi pénzt, amennyivel Milánóig jegyet válthatott. Olaszországban volt mindenféle, szobainas meg tányérmosogató is, csak éppen a szakmáját nem művelhette. Arrafelé is nagy volt akkor a munkanélküliség. Átment hát szerencsét próbálni Franciaországba. Olaszul már egész jól beszélt, csak úgy ragadt rá az idegen nyelv, hamarosan a franciát is megtanulta és még szerszámot is készített az egyik nagy francia gyárban. Kalandvágy támadt közben benne, távoli földrészekre vágyott. És mert a külföldieket állandóan verbuválják, beállt az idegenlégióba. Most aztán teljesült a vá gya, eljutott gyorsan Afrikába, ahol 'egy kicsit, kiképezték és máris hajózott Ázsia felé, egyenesen Indo- kínába. Nem sokáig maradt >• ott. Az egyik ütközetben j megsérült, a mocsárláz is ki- [ ütött rajta, visszavitték Af- [ rikába, az algíri légiós kór- \ házba. Onnan megszökött, / mert nem akart tovább har- J colni a szabadságáért küzdő £ nép ellen. Elfogták és ki- J mértek rá 25 botot. Később,( más alkalommal ugyanennyit í kapott, mert még kétszer j fogták el szökés közben, csak - negyedszerre sikerült o' t- j hagynia a légiót. ; Akkor már caporal, vagyis \ káplár volt, parancsnoka há- : rom embernek, egy svéd, egy : néger és egy norvég légió- j nistának, a szaharai tevés-1 osztag katonáinak. Négyesben addig tevegéltek, őrizték a szudáni határt, amíg egy szép napon át nem lépték és bevonultak angol- egyip'omi Szudánba, ahol az arabok nagyon szívesen fogadták őket. Megvették tőlük a tevéket, géppuskát, más fegyvert és az egyenruhát is. Az üzleti tárgyalásokat Tukács folytatta, akkor már anyanyelvén kívül a negyedik nyelvet, az arabot is megtanulta. Sőt, angol légiós bajtársaitól valamit angolul is. A Las Palmas-i hotelportás felcsap vadásznak Egyszer csak újságolvasás közben egy hirdetésre lett figyelmes: a Kanári-szigeteken Las Palmas városában több nyelven beszélő portást keres a Hotel Camacho. így lett belőle szállodaportás Las Palmasban és nyílt alkalma a hetedik és a nyolcadik, a spanyol meg a portugál nyelv elsajátítására. Már egy éve portáskodott, amikor egyik szabadnapján betért egy pohár ginre a bárba. A bárpultnál egy férfi viskizett mellette. — Prosit! — emelte felé poharát az ismeretlen. Beszédbe elegyedtek és az idegen be is mutatkozott: — Mister John Dixon — és mindjárt elbeszélte: — Egy társam meghalt, azért kötöttem ki, hogy itt eltemessük. Nem lenne kedve a helyére beállni az expedíciómba? Eleven állatokat fog- dosuhk össze, állatkerteknek, cirkuszoknak... — Szívesen beállók — felelte Tukács gondolkodás nélkül. Pár nap múlva el is indult Dixonnal. Először Afrikába mentek és tömérdek állatot fogtak össze. — Két nagy hajója és 72 teherautója volt az expedíciónak — meséli most nekünk. — Tizennégy fehér emberből állt a társaság, legtöbbjük angol, egyedül én voltam a magyar. Segéderőket mindenütt a bennszülöttek közül szerződtettünk. A tengerpartról a szárazföldre befelé teherautókon mentünk, ameddig csak lehetett. A hajók és az autók egyformán állatszállításra voltak berendezve. Legeredményesebben a Kilimandzsáró vidékén vadásztunk, ott tartózkodtunk legtovább, több mint egy évet. Gorillát nfem találtunk, ahogy később Jáván sem találkoztunk csimpánzzal. De ejtettünk orrszarvút, oroszlánt, tucatnyi fajta macskafélét, százféle majmot, kafferbivalyt és mind elevenen. Afrikából Indokíná- ba, majd Kínába és Japánba hajóztunk, aztán az Indonézszigetek következtek. Onnan Ausztráliába mentünk néhány ritka kengurufajtáért. Végül pedig áthajóztunk a dél-amerikai kontinensre, s egy egész sereg ország őserdőiben cserkésztünk. Harc az óriáskígyóval — Közben került-e életveszélybe? — Egyetlen egyszer, még Afrikában. Négy négerrel előre mentem utat vágni az őserdőben. Nem vettünk észre egy fára csavarodott hatalmas pitont. Az óriás hüllő rámvetette magát és egy szempillantás alatt körülfont. Persze, nyomban elvesztettem az eszméletemet. Az egyik néger azonban annál nagyobb lélekjelenlétről tett tanúságot: liánvágó késével villámgyorsan levágta a kígyó fejét. Testét azonban nem tudták rólam letekerni úgy kellett feldarabolni, hogy kiszabadítsanak. Négy évig tartott ez a valóságos világkörüli út. Dixor akkor feloszlatta az expedíciót, kifizette Tukácsnak í járandóságát. Szép summa’ kapott, azzal aztán 1935-ben 15 évi távoliét után hazajött Nyolc nyelvet tudott, mi máshoz kezdett volna. tolmácí lett Budapesten, a Műjégpályán. — De csak a háború kitöréséig — mondja — akko-i megszűnt az idegenforgalom azaz csak akkor kezdődött Jöttek a németek, csakhogy azoknak én nem akartam i tolmácsuk lenni. Elővetten hát régi segédlevelemet és beálltam a pyárba. Azóta szünet nélkül megint a szakmámban dolgozom. Az újító Érden lakik, ezért keresett munkát a közeli Diósdi Csapágygyárban. Mi is ott beszéltünk vele a régmúlt időkről és a gépek kattogása néhány percre az őserdő zúgását idézte fel bennünk. Négy szortírozó gép nagyság szerint válogatta a görgőket és niind a négy egyedül dolgozott, senki sem állt mellettük. — Ez az én egyik újításom — hivalkodás nélkül mutatta —. én automatizáltam mind a négyet. Most ilyen kalandokat folytat az egykori tevés légionárius, hotelportás és őserdei vadász, a világvándor. — Szép volt kalandokkal teli ifjúságom — így szól elábrándozva. — De mégiscsak itt találtam magamra, a gyárban, mert mindig nagyon szerettem a mesterségemet. Akármennyi élményen ment át, mi mégis úgy véljük, Tukács József kalandos életregényének ez a négy automatizált szortírozó a legszebb fejezete. Szokoly Endre A főkönyvelő megmagyarázza: A szocialista bérezés és formái — Remélem, fiúk, meg vagytok elégedve a nyereség- részesedéssel — ezzel kezdte Borbás Imre bácsi, a főkönyvelő a Molnár-brigádnál a szokásos heti beszélgetést. — Hát, igaz, ami igaz, húsz- napi átlagkeresetnek megfelelő összeg bizony nem csekély’ ség — sietett a többiek nevé- ; ben is a válasszal Molnár | Pista. : — Csak azért említettem — í folytatta Imre bácsi —, mert ! a nyereségrészesedés rendsze- j re szorosan kapcsolódik mai (beszélgetésünk tárgyához, a [szocialista bérezéshez. A mun- [ ka szerinti elosztás elvéről [ van itt szó, még pontosabban ! arról, hogy a nyereségrészese- ; dés az üzemi dolgozók „tulaj- í donosV‘ szemléletének, tuda- [ tának erősítését szolgálja, az- [ az annak elősegítését, hogy a [ munkás magáénak érezze a [ gyárat, érdekelve legyen egyé- [ ni teljesítménye növelésén } túlmenően az egész vállalat $ eredményes munkájában és £ ilyen irányban igyekezzen be- í folyást gyakorolni arra. y ^ — Ez eddig rendben van, a ^múltkori anyag alapján telje- 2 sen érthető. Hanem a béralapf er ról, meg a szocialista berezes ^ különböző formáiról is beszél- 2 jen nekünk, Imre bácsi. A múltkor megígérte — kérte a főkönyvelőt Kovács Jancsi. — Éppen erre akartam rátérni. Legutóbb részletesen szóltunk az állománycsoportokról. Nos, a vállalatok, a létszámhoz hasonlóan, a béralapot is állománycsoportonként (munkások, műszakiak, adminisztratív alkalmazottak, kisegítő alkalmazottak és nem ipari csoport) tervezik és tartják nyilván. Az egyes állománycsoportok munkabérét azonban a béralap szerkezeti elemei szerint még külön is csoportosítjuk. Ennek megfelelően megkülönböztetünk törzsbért, prémiumot, bérpótlékot és kiegészítő fizetéseket. Az egyes állománycsoportok béralapja tehát magába foglalja mindazt a törzsbért, prémiumot, pótlékokat és kiegészítő fizetéseket, amit egy adott időszakban kapnak a vállalat dolgozói. A vállalat egészének béralapjába ezenkívül beleszámítjuk a vállalat állományába nem tartozók részére eszközölt kifizetéseket is, mint az állományon kívüliek béralapját. Részletezzük egy kicsit. Először talán a törzsbérről. A törzsbérbe a munkabérnek azok az elemei tartoznak, amelyek a legközvetlenebb kapcsolatban vannak a munkások teljesítményével. Például a teljesített darabszám, vagy a teljesített munkaidő után járó bér, az állásidőre fizetett bér, stb. A prémium meghatározott mennyiségi és minőségi feltételek teljesítése esetén járó többletjuttatás. Pótlékok különleges, a normálistól eltérő feltételek között végzett munkáért, illetve különleges beosztás, képesítés vagy egyéb címen illetik meg a dolgozókat. (Éjszakái, veszélyességi, csoportvezetői pótlék stb.). A kiegészítő fizetésekhez viszont a le nem dolgozott időre kifizetett munkabér tartozik, mint például a fizetett ebédidő, a fizetett szabadság és a fizetett ünnep. — Eddig a munkás állománycsoport béralapjáról beszéltem — jegyezte meg a főkönyvelő. — A többi állománycsoporté ennél jóval egyszerűbb, mert kevesebb elemből áll. A pótlékok, a kiegészítő fizetések és a prémiumok nagysága ugyanis itt nem annyira jelentős. Ugyanígy a munkás bérrendszerekről beszélek a következőkben is. amikor a bérezés különböző formáiról lesz szó. SZÉCHENYI Száz esztendővel ezelőtt, I860, április 7-éről 8-ára virradó éjszaka pisztolydörrenás törte meg az alsó-auszti’iai Duna partján a kis Döbling falucska mély csöndjét. A golyó annak az életét oltotta ki, akit Kossuth Lajos „a legnagyobb magyar”-nak nevezett. A pisztoly ravaszát maga Széchenyi István rántotta meg, hogy így, ilyen tragikus módon oldja meg azt, amit közel tizenkét évig tartó döblingi töprengés után ezekben a komor napokban végérvényesen megoldhatatlannak érzett. Nem hal meg az, aki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul. így zengett Arany János sirató énekében a vigasztaló szó és hirdette vele megrendült nemzetének Széchenyi halálba hanyatlott életének értelmét és lényegét, amelynek halhatatlanságát talán éppen ez a pisztolylövés pecsételte meg. Az ólomgolyó, amely kioltotta ezt a tündöklő életet, halálra sebezte az osztrák abszolutizrhust is, mágikus erővel söpörte el a történelem színpadáról a Bach-rendszert és meggyorsította azt a folyamatot, amely végül is a Habsburg-monarchia teljes megsemmisüléséhez, évszázadok óta leigázva tartott népeinek és nemzeteinek teljes fölszabadulásához és Széchenyi nagy reformesz- méinek diadalmas megvalósulásához vezetett. ’ ö az, akit őszintén, hűen sohasem mutattak meg népinek. A reakció hosszú évtizedeken át arra használta fel, hogy valóban tündöklő alakjával Kossuth Lajos nimbuszát elhomályosítsa. „Kossuth vagy Széchenyi” .— .mondták a szemforgató hordószónokok, akik csak ilyen farizeus módon merték megkísérelni a magyar nép mélységes Kossuth-hitének megingatását. Ma már tisztán áll előttünk mindkettőjük alakja. Szerepüket a történelmi szükségszerűség szabta meg. Ha más-más pontról indultak is el, ha más-más volt a 'módszerük — céljuk azonos volt. Kossuth a népből jött és a forradalmi nép vezére volt. Széchenyi a főnemesség legfelső rétegéből vált ki, maid fordult el tőle. de nem azét!, hogy leszálljon a néphez, hanem hogy gigászi hittel és erővel fölemelje azt. De a ugyancsak szükségszerűen kirobbant forradalom visszadöbbentette és megállította saját útján. Hogy kettőjük közül kinek volt igaza, a kérdést ebben a fogalmazásban ma már föl sem lehet vetni. A történelmi események mesterséges ködben rejtett hátteréből a tudományos kutatás már régen kiemelte annak a bizonyítékát, hogy itt is a történelmi szükségszerűség ellentmondást nem tűrő parancsa érvényesült. Ez pedig igazolja a forradalmár Kossuthot éppen úgy, mint a forradalmat meg nem értő, előle az őrületbe menekülő Széchenyit. A fiatal, daliás huszártiszt, az európai fővárosok kényes szalonjainak dédelgetett kedvence, akkor még a magyarul is alig tudó magyar arisztokrata a múlt század huszas éveiben a nagyvilágból hazatéved magyarhonba. Született főrend, helye, szava van a dié án. a tekintetes karok és rendek, a főméltó- , ságú arisztokraták gőgös gyülekezetében. Kábultan hallgatja a deákos szóözönt, de kihámozza belőle a lesújtó valóságot: ez a társaság nem a nemzetet képviseli, még kevésbé a népet. Nem képvisel mást, mint saját önző rendi érdekeit, nem véd mást, mint Werbőczy alkotmányát, amely törvényes jogot ad számára ahhoz, hogy zabolázat- lanul vámpíroskodhasson a jobbágy fölött. A fiatal mágnás körülnéz az országban is és elszörnyedve látja, menynyire elmaradtunk a haladó világtól, hogy itt a jobbágy még mindig nem ember, még mindig kívülrekesztik az alkotmány sáncaiból és ezek között a sáncok között egy maréknyi basa jelenti kizárólag' a nemzetet. Látja a szégyenletes igazságot, de talán még élesebben azt is, ami nincs. A koldusok országának nincsenek útjai, iskolái, nincs ipara, kereskedelme. földjeinek nagy része parlagon hever, vagy a legelavultabb módszerekkel művelik. Szabályozatlan fo- lyói kénvre-kedvre pusztítják még ennek a szánalmasan primitív gazdálkodásnak vérszegény eredményeit is. Csak a Nagy Parlag-nak nevezett haza elszigetelt főúri kastélyaiban van élet, de az is tékozlásból és tobzódásból áll. És mindezek tetejébe tapasztalnia kellett azt is, hogy éppen a leghangosabban marakodó urak szégyellik legjobban magyarságukat és tagadják meg a nemzet legfőbb kincsét, a nyélvet is. A daliás huszártiszt vastag, bozontos szemöldöke alól egyre mélységesebb útálkozással figyeli az eszeveszett, bűnös kavargást, a végzetszerű tán- torgást a legnagyobb szörnyűség, a ..nemzethalál” felé. Villanásszerűen eszmél önmagára, történelmi hivatására. Messze dobja magától a tiszti kardot, a császár kardját, hogy szabadon indulhasson a maga útján. Boltozatos homloka mögött rajzani kezdenek az eszmék, a gondolatok, tolla alatt megsokasodnak a teleírt ívek és szelleme éles reflektorfénnyel világít bele a vigasztalannak tetsző sötétségbe. Leleplez, hazug illúziókat tép ronggyá, hamis bálványokat zúz ppriá. Utat mutat a iövendő felé. magasba ívelőt, csodálatosat. Kimondja a vakmerő igazságot: a jobbágy is ember, a nemzetnek pedig csak egyetlen biztos fundamentuma lehet, a dolgozó nép. Hitel. Világ és Stádium! ti, három Nem kézzel írt könyv, mely bölcsei, tanít, De a lét és nemlét közti határon Egekbe nyúló hármas pyramid! A gyász fájdalmából Arany János szava újjong így fel, amikor a nagy halott halhatatlan életművére gondol, a korszaknyitó munkákra, amelyek anélkül is, hogy szerzőjük akarta volna, meghatározták a dübörögve közeledő foradalom szellemi tartalmát. Húsz évig izzik, lángol örökös harcban és alkotásban ez a reális valóságig el nem iutó lélek. Tüzében mégis csodák születnek a Nagy Parlagon: Akadémia, Dunaszabályozás, Tiszaszabályozás, Vaskapu, Lánchíd, gőzhajózás, vasút, magyar játékszín ... Széchényi Istvánnak ez volt a szerepe, ez volt a történelmi hivatása. És neki kellett kimondania, a múltba bú- sulás oktalan közhangulatában csak ő mondhatta ki az új hitet és erőt adó jóslatot: Magyarország — volt? én azt szeretném hinni, lesz! Magyar Lász'ó A szocialista iparban a munkabér két fő formáját alkalmazzák: a teljesítménybért és az időbért. Az alapvető a teljesítménybér. amelynek számos előnye van az időbérrel szemben. A legjobban visszatükrözi a munka mennyisége és minősége szerinti elosztás elvét, s ezért a legalkalmasabb az anyagi ösztönzésre; növeli a dolgozóknak a munkatermelékenység emelésében való személyes érdekeltségét: a szakképzettség rendszeres fejlesztésére ösztönöz. A teljesítménybéren belül is számos forma ismeretes. A legelterjedtebb az egyenes darabbér. Ennél a munkás keresete kizárólag teljesítményétől függ. Kiszámítása rendkívül egyszerű: az elkészült darabok számát megszorozzuk az egy darabért járó bérrel. Van aztán progresszív darabbér, degresszív darabbér, prémiumos darabbér, közvetett darabbér, akkordbér. Ezeket külön nem részletezzük, egyrészt. mert időnk sincsen rá, másrészt pedig túlmennénk beszélgetésünk keretén. Helyette inkább a bérezés másik fő formájáról. az időbérről is valamit. Ennek is megvan a maga jelentősége. Nem ösztönöz ugyan eléggé a termelékenység emelésére, bizonyos esetekben azonban célszerű. sőt. szülcséges alkalmazni. Olyan munlcaterületeken például, ahol nincsenek kidolgozva a normák, vagy ahol a munka eredményét elsősorban minőségileg kell ssámbavenni. Az időbéres formánál a munkás a ledolgozott idő után kapja a bérét. Ennek is több válfaja van. mint például az egyenes időbér, a teljesítményhez kötött időbér a prémiumos időbér. — Befejezésül még az átlagkeresetről annyit, hogy amikor egy gyár. egy iparág vagy az egész ipar munkásainak átlagkeresetét számítjuk ki — az eddig elmondottakból következően — figyelembe vesz- szük mindazokat a kifizetéseket. amelyeket egy adott időszakban eszközöltek, függetlenül attól, hogy milyen címen és hogy pénz formában. vagy pedig természetben kapták-e a dolgozók. A munkásokat természetesen nemcsak az átlagkeresetek nagysága. a kereseti arányok alakúiéra érdekli, vagyis a n orrún áit*a\ azaz másként névleges bér. amit ilyen, vagy olyan címen ösz- szesen kapnak. Sokkal inkább a reálbér, vagyis az. hogy a kereseten mit tudnak vásárolni. Az életszínvonal tehát nemcsak a névleges bérek növelésével emelhető, hanem az árak csökkentésével is — fejezte be a magyarázatot a főkönyvelő. — kő —
