Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-06 / 81. szám

I Monor győzött , Gödöllő kikapott Kistarcsán a megyei labdarúgó-bajnokságban Virányi és Magócsi Károlyné első Az őszi-téli spcrtakiőd pontversenyében: 1 A mesrvei labdarúgó bajnok­ság 21. fordulója is hozott né­hány érdekes eredményt. Gö­döllő kikapott Kistarcsán. A Szalvai Honvéd újabb győzel­met aratott. s így előnye hét pontra nőtt a táblázat élén. Meglepetésnek számít Monor dunakeszi győzelme. PÉTERI—GYÖAIRÖ 4:3 (3:2) Péteri, 800 néző. V: Tihanyi. Bár a harmadik nercben egy váratlan, kapusról kipattant labda értékesítésével a hazaiak meg­szerezték a vezetést, a iáték kéne alapján mégis úgy látszott, hogy a technikás vendégcsapat fölényes győzelmet arat. A 10. percben már 2:l-re vezetett Gyömrő. Egy váratlan szabadrúgásból bekapott gól. azonban megzavarta a csapa­tot és fellelkesítette a hazaiakat', akik a gvömröi védelem hibájából a félidő befejezése előtt a veze­tést Is megszerezték. Szünet után egyenlített a vendégcsapat, maid többnyire Péteri támadott, s totbb erőnlétével felülkerekedett. A győztes gól nagy kapushibából esett. G: Szenyán (2). István. Hutka, ill. Szabó I. Birő. Békefi. Jó: Kalina. Répásl. szenyán. Rut- ka, ill. Szabó n. Szabó I, Bíró. Fórifi. volt a vendégcsapat. A 31. perc­ben egyenlített, maid nasv vé­delmi hibából előnyhöz jutott a Honvéd. Szünet után kidomboro­dott a helyiek nagyobb tudása, melyet aa vendégek lelkesedésük­kel ellatsúlvoztak. A táték képe alaoián ■ a gólaránv túlzott. G: Kiss (21. Arató (2). Szabó. ill. Krausz. Jó: Kiss. Arató. Düron, 111. Trasszer. Krausz. Földi. MONOR—DUNAKESZI KINIZSI 5:3 (3:1) Dunakeszi. 700 néző. V: Kaiser. Az első félidőben végig a mo- nori csaoat támadott, szünet után kiegyensúlyozottá vált a iáték. A gólratörően iátszó vendégcsapat már 4:l-re vezetett. A monoriak gólszerzői: Fényes (2). Szabó M. (2). Krenács. KARTAL—SZIGETIT JF ALU 3:1 (2:0) Kartal. 800 néző. V: Huszáik. A széltől támogatott Kartal már a második percben megszerezte a vezetést. Bár Szigetúlíalu is táma­dott. széteső csatársora, nem tu­dott eredményt elérni, sőt. a fél­idő végén a hazaiak növelték előnyüket, szünet után a többet támadó vendégcsapat csak szépí­teni tudott. A hairában Kartal ke­rült fölénybe, s úiabb gólt szer­zett. G: Angyal (2). Szabó. 111. Vigh Z. Jó: Rózsavölgyi. Tasnádi, Deme. ill. Vigh Ferenc. Pflum K.. Schneck. 1. Szalvai Honv. 21 17 2 2 65:16 36 2. Gödöllő 21 12 5 4 48:19 29 3. Kart?.! 21 10 4 7 38:28 24 4. Váci VSE 21 9 5 7 39:30 23 5. Fóti SE 21 8 7 6 31:27 23 6. Ceglédi Épít. ^1 9 5 7 44:39 23 7. SZTK 21 7 7 7 34:36 21 8. Érd 21 8 4 9 27:28 20 9. Vecsés 21 6 7 8 41:43 19 10. Dunakeszi 21 6 7 8 32:35 19 11. Szigetú.ifalu 21 6 6 9 39:46 18 12. Monor 21 7 4 10 26:34 18 13. Gyömrő 21 6 5 10 30:48 17 14. Kistarcsa 21 6 4 11 21:39 16 15. Péteri 21 4 7 10 25:45 13 16. Pécel 21 6 3 12 26:53 15 Vasárnap, az országos spar- takiáddöntő utolsó napján, asztaliteniszben csak egy ver­senyzővel voltunk érdekelve. A monori Virányi László be­bizonyította, hogy nem érdem­telenül került a legjobbak közé. A hármas döritőben bo­tosán, 2:0-ra verte mindkét ellenfelét, megnyerte a férfi egyest. A sakkozó Magócsi Károly­né — ugyancsak monori — szerezte megyénk második győzelmét. Vasárnap találko­zott a négyes döntő két veret­len tagja, Magócsi né és Var- gáné. Magócsiné továbbra is veretlen maradt... Női sakkcsapatunk Baranya ellen vívta utolsó mérkőzését, s 3:l-re nyert. Halászná, Pet- rovicz és Lestyánné szerezte a pontokat, csak Dián kapott ki. A fóti férfi sakkozók 2:2-re végeztek Nógrád megyével szemben, s így be kellett ér­niük a negyedik hellyel. A püspökszilágyi Cinkota Pál döntetlenül játszott, s végered­ményben 14. lett. A versenyek befejezése után került sor a záróünnepségre. Halász József, a MEDOSZ fő­titkára mondott beszédet. Aiz eredményhirdetés so­rán tévesen Pest megyét hirdették ki a megyék kö­zötti pontverseny győztesé­nek. A valóságban megyénk egy pont különbséggel második lett Tolna megye mögött. Ez a helyezés is igen sikeresnek mondható az erős mezőnyben. — Hej, ha a sorsolás ne­künk kedvezett volna, s nem Vas, hanem Csővár került volna be a sakkcsapatok né­gyes döntőjébe, vagy ha ve­gyespárosunk nem veszt a hat közé jutás során — mondo­gatták a Pest megyeiek. Hát igen, egy-két pont is sokat1 számított volna, de így sincs ok elégedetlenségre. A IX. s-partakiád végső sorrendjébe a téli és a nyári versenyek egyaránt beszámítanak, s a nyári küzdelmek után valószínű­Tolna 36, 2. Pest 35 leg visszahódítja megyénk a tavaly kivívott elsőséget. ASZTALITENISZ. Férfi egyes: 1. Virányi László (Pest). 2. Oszkó (Veszprémi), 3. Minksz (Heves). Férfi páros: 1. Fürtös. Tóth (Bács). 2. Sálth. Pálinkás (Tolna). 3. Ko­vács. Szabó (Szolnoki. Női eeves: 1. Pálinkásné (Tol­na). 2. Kerekes (Zala). 3. Osváth (Borsodi. 4. Bucholcz Lászlóné (Pest). Női náros: 1. Novak. Ke­rekes (Zala). 2. Kovácsné. Berta, (Vas). 3. Csala. Csengőn (Szol­nok). ' Vegyes páros: 1. Pálinkás-házas­pár (Tolna). 2. Fürtös. Szli (Bács). 3. Balogh. Aszalós (Hajdú). Férfi csapat: I. Tolna. 2. Bara­nva. 3. Somoav. 4. Haldu. 5. Pe‘t (Virányi. Szönvi. Szemők). Női csapat: 1. Vas. 2. Somogy. 3. Zala. 4. Pest (Bncholczné. Jerminé). SAKK. Férfi egyéni: 1. Mátyás (Nógrád). 2. Jámbor (Békés). 3. Szőke (Győr). ... 14. Cinkota Pál (Pest). Férfi esaoat: l. Hajdú 9.5. 2. Szolnok 8. 3. Nógrád 3.3. 4. Pest (Elek, Magyar. Gódor. Tóth) 3. Női egyéni: t. Magócsi Károly­né (Pest). 2. Vangáné (Heves). 3. Felföldi (Csongrádi. Női csapa*: 1. Heves. 2. Szolnok. 3. Vas. ... 6. pest (Halászná, Petrovicz. Lestyán­né. Dián). Pontversenyben: l. Tolna 36. í. Pest 35. 3. Hajdú 30. 4_5. Vast Szolnoík 28. 6. Heves 23. Szállítók—Váci Petőfi 1:0 (0:0) H. J. VÁCI VASUTAS—SZIGET- SZENTMIKLÖS 2:1 (1:0) Vác. 900 néző. V: Rión. Jó iramú, változatos mérkőzésen eevik fél sem tudott tartós fö­lényt kiharcolni. A Vasutas több erőnléte révén szerezte meg a győzelmet. G: Kuruc. Jakab II. ill. Glatz. Jó: Takács, Jacsó. Ku­ruc, Balogh. ill. Orgyán, Majoros. Potemkin. Varga. P. J. KIST ARCS A—GÖDÖLLŐ 1:0 (0:0) Kistarcsa. 1200 néző. V: Lauber. Kistarcsa már az első nercek­ben magához ragadta a kezdemé­nyezést. Az alacsony színvonalú mérkőzés sorsa a 75. percben dőlt el, amikor a szemfüles Schléger József, a megtorpant eödöllői vé­delem mellett a hálóba lőtte a labdát. Gödöllő csupán a talál­kozó utolsó nerceiben rohamozott, de belső hármasuk teljes csődöt mondott. Ä vendégcsapat nagy csalódást keltett, a többször félbe* szakadt találkozón ugyanis a kö­zönség soraiban levő néhánv rendbontó magatartása miatt né­hányszor állt a iáték. Jó: Schlé­ger J., Schléger M.. Kovács, Bertha. Schréd-er. ill. Katona, Jóvorszki. Csiba József PÓTI SE—PÉCEL 2:0 (0:0) Tőt. 800 néző. V: Halász. • Közepes színvonalú mérkőzésen iftkább a hazai csapat irányította a játékot, de a csatárok sok hi­bát vétettek. Pécel szórványos, egy-két esetben veszélyes táma­dásai elakadtak a lói záró fóti vé­delmen. A találkozó sorsa, az utolsó 15 pereben dőlt el. Fongács II (ll-esből) és Kóczián góliával. Jó: Szabó. Nagv. Pektor. Forgács H. ill. Hegedűs. Talapa. Tóth T. Kalma János ÉRDI TRAKTOR—CEGLÉDI ÉPÍTŐK 3:0 (2:0) Érd. 1000 néző. V: Bende. Változatos, kemény mérkőzésen a hazaiak már az 5. nercben megszerezték a vezetést. a 8. percben a ceglédi -iobbösszekötő. a 30. percben pedig a balszélső megsérült. G: Silve (2). Nagy Béla. Jó: Zacharán, Zobor. Jam- da és a csatársor. ill. Kurucz. Bella, somodi. HONVÉD SZALVAI—VECSÉS 5:1 (2:1) Szentendre. 300 néző. V: Varga É. Az első percben váratlanul Ve- esés szerezte meg a vezetést, s mintegy fél órán át fölényben is fel támadólag, s már az 1. percben Serényi lövése adott munkát Kohlmannak. A 13. percben Steidl lövését védte Mészáros, majd a 30. percben Frick felső sarokra tartó lab­dáját nagy bravúrral szögletre mentette a kapus. A hátra­levő időben -inkább a vendé­gek támadtak. Szünet után élénkült a já­ték. A 46. percben Andriska, Frlck összjáték után utóbbi lövését Mészáros védte. Ki­egyenlítetté vált a küzdelém. A 60. percben szép vád táma­dás alakult ki. Frick beadását Steidl nyolc méterről rálőtte, de Mészáros nagy szerencsé­vel lábbal hárított. Neugan a 65. percben megsérült, 5 perc múlva tért csak vissza, s a balszélre állt. Ez nagyban be­folyásolta a végeredményt. A 75. percben Pintér hála­adását Doroszlay nem tudta elcsípni. Serényi elfutott és beadását Cserháti értékesí­tette. A hátralevő időben — amikor a vendégek időhúzásra „rendezkedtek be” — a Petőfi csonka támadósora hiába küz­dött az egyenlítésért, a Szál­lítók védelme jól hárított. A játékvezető kifogástalanul működött. Vác, 5000 néző. V: Emsber- ger. V. Petőfi: Kohlmann ‘— Doroszlay, Palásti, Jenej — Neugan, Farkas — Balogh, Andriska, Pintér, Frick, Steidl. Jó: Mészáros, Moravcsik, Bajzák, Serényi, ill. Palásti, Neugan, Frick. Pál János A nyugati csoport további eredményei: Győr—Zalaeger­szeg 3:0, Sztálinváros—Pécsi A monoriak szerepeitek a legjobban Pest megye szabadfogású birkózó-bajnokságán Pest megye 1960. évi szabad­fogású egyéni birkózóbajnok­ságát nagy érdeklődés mellett rendezték meg Monoron. Hat sportkör 30 versenyzője lépett szőnyegre. Lepkesúly: 1. Schléder Ist­ván (Monor), 2. Latrovszki PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megye) tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VUL, Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Bőfizetési díj 1 hónapra 11 forint (Dunakeszi Magyarság). Lég­súly: Schléder Károly (Monor), 2. Varga K. (Monor). Pehely­súly: 1. Planger (CVSE), 2. Végh (CVSE), 3. Madarász (CVSE). Könnyűsúly: 1. Bodor (Abony), 2. K. Nagy (Monor), 3. Kernács (CVSE). Váltósúly: 1. Kecskés (Nagykőrös), 2. Koz­ma (D. Magyarság), 3. Balassa (CVSE). Középsúly: 1. Varga (CVSE), 2. Tóth (D. Magyar­ság). Félnehézsúly: 1. Forgács (CVSE), 2. Kiss (Abony), 3. Asztalos (Monor). Nehézsúly: 1. Kókai (Monor). Sportkörök közötti sportver­senyben: 1. Monori KSK 22, 2. Ceglédi Vasutas 21, 3. Du­nakeszi Magyarság 9, 4. Abo- nyi KSK 8, 5. Nagykőrösi Ki­nizsi 5, 6. Dunakeszi 201. sz. ISK. VSK 1:1, Láng—Komló 1:1, Budai Spartacus—Oroszlány 1:1, Pápa—Kaposvári MTE 1:0, EVTK—Székesfehérvári Vasas 0:1, Mosonmagyaróvár —Budafok 2:0. Keleti csoport: Bp. Sparta­cus—Debreceni VSC 0:2, A Csepel Autó alulmaradt a pécsi rangadón, másik három csapatunk nyert Nagybátony—Kecskeméti Dó­zsa 0:0, Egyetértés—Szegedi VSE 1:0, Szolnok—Orosháza 3:1, Pénzügyőrök—Bp. Előre 2:0, Diósgyőri Bányász—Jász­berény 2:0, Miskolci VSC— Borsodi Bányász 1:2. Budakalász—Pomáz 1:0 (1:0) Nasv érdeklődés mellett, mint­egy 1400 néző előtt ikerült sor a budapesti labdarúgó-bajnokság I. osztályának nvüßati csopoHiában szereplő két csapat ..megyei rangadójára”, a két szomszédvár találkozójára. A következő össze­állításban kezdett a két együttes. Budakalász: Simon — Unger, Almási, Sarlós — Séra. Demeter _ Szőke. Kertesi, Fábián, Czer­m ann, Máli. Pomáz: Hölczl — Csabai. Palotai. Bibi II — Leidin­ger, Zeiglin _ Selmeczi, Szabó, K onta, Pintér. Harobalek. A technikásabb Budakalász szé­leken indított korszerű támadásai mindig komoly veszélyt jelentet­tek. A hazai védelem, élén a ka­pussal igen iól zárt. néhányszor a szerencse mentette meg a góltól a oomáziaík hálóját. Az egyetlen gól a 38. nercben esett sorozatos kalászi rohamok után. A másr- különben kitűnően védő Hölczl kiejtett eev közelről kapura kül­dött labdát, s a szemfüles Ker­tesi 3 lépésről nem hibázott. A végig nagv iramú mérkőzést meg- éremelten nyerte Budakalász. R. L. Az MTI kiküldött munka­társa jelenti: A ma délutáni csehszlová­kok elleni olimpiai selejtező mérkőzésre készülő magyar láb darúgók kedden délelőtt 11 órától mintegy 40 perces ed­zésen vettek részt a mérkő­zés színhelyén, a brnói Szpar- tak Stadionban. Az átmozgató jellegű ed­zést 15 perces gimnasz­tika vezette be, utána 15 perces labdajáték követ­kezett, majd kétkapura játszottak a magyar fiúk. A pálya talajáról megállapí­tották, hogy az kissé kemény, de ha nem jön közbe valami­lyen változás, akkor erre nem­igen lehet panasz a szerdai találkozó után. A magyar együttes edzését igen sok újságíró, foto- és rá­dióriporter tekintette meg, de fel lehetett fedezni a né­zők között a csehszlovák labdarúgás vezetőit is, akik valamennyien árgus szemekkel figyelték a ma­gyar játékosok mozgását. Az edzés végén Volentik Béla közölte, hogy a magyar csapat grazi összeállításában lép pályára szerdán délután: Faragó — Novák, Várhidi. Dalnoki — Vilezsál, Kovács III, — Sátori, Göröcs, Albert, Orosz, Rákosi. Vasáman csak négy NB ill-as csaoat unk lé nett pályára. Pilis ugyanis már szombaton leját­szotta mérkőzé­sét. A délnyugati csoport rangadó­ján a Csepel Autó alulmaradt a PBTC-vel szemben, így egy cont­ra csökkent előnye a táblázat élén. A másik három együttes győzelemmel végzett. Északközép csoport: PILISI BÁNYÁSZ—kerAmia l:< (1:0) Pilisv&rösvár. 1300 néző. V: Hor­váth L. P. Bányász: Kovács — Nick, Fazekas. Spambereer _ Peller, Gémesi — Ferbert. Barabás, Krupp. Vízvári. Kimmel. Elénk iramú. 1ó mérkőzésen a Bányász nagyobb lelkesedéssel látszott, mint korább) találkozóin, s ennek köszönheti a eyőzelmet. Az első félidőben a gólon, kívül, rnée több helyzetet teremtett a vörösvári együttes. A Kerámia nem volt veszélyes kapura. G: Kimmel. Eeyénilee senkit nem lehet külön kiemelni, az eaész csapat igen lekesen küz­dött. Délkeleti csoport: CEGLÉDI VASUTAS—BÉKÉS­CSABAI MAv 2:t (1:0) Cesléd. 1300 néző. V: Jurka. CVSE: Kaltenecker _ Pákozdi. Gvikó. Pintér _ Csontos. Lenavel A csehszlovák labdarúgók­ról nem sok hír szivárog ki. Nagy a titkolódzás, s még a lapok sem igen foglalkoznak a mérkőzéssel, mindössze any- nyi hír jelent meg, hogy a magyar csapat megérkezett Brnóba. Általában nagy az önbizalom cseh­szlovák berkekben, a köz­vélemény hazai sikert, s általában 3:1 arányú csehszlovák /győzelmet vár. Az összeállításról sincs semmi bizonyos, ez valószínűleg majd csak közvetlenül a mérkőzés előtt derül ki. A hírek szerint a balfede­zet, jobbösszekötő és balszél­ső posztján lehet csak válto­zás, s itt elsősorban Urbán, Bubnik és Dolinszki jön szá­mításba, Vojtek, Kucsera és Jelinek helyén. Igen sokat várnak a cseh­szlovákok hátvédlhórmasuktól, amelynek mindhárom tagja: Tichy. Ledik és Bubnik csa­patában középhátvédet játszik. — Kökény. ' Nasv. Héri, Botos. Gvikó II. Az enyhe fölényben iátszó ha­zaiak már a 6. nercben megsze­rezték a vezetést Héri révén. Ez­után fokozatosan feljött a vendég- ! csapat, de támadásai sorra meg­akadtak a i ólzáró haz-ai védel­men. Később ellaposodott a iáték, s a ceglédiek csak némi mezőny­fölényt tudtak kiharcolni. A második félidő erőteljes békéscsabai rohamokkal kezdő­dött. Kaltenecker kétszer is védte az ellenfél szabadrúgását. A 65. nercben Gvikó I deréksérülése kiújult, s néhánv Déréig ápolásra is szőrűit. maid visszatérve, a csatársorban foglalt helvet. A 70. nercben lólsikerült össziáték után Gyikó II növelte az előnyt. A 98. nercben Pákozdi fején iránytvál- í toztatótt a labda, s öngóllal szé- Dítcttök a békéscsabaiak. A hazai együttesben csupán Lengyel és Nagy tűnt ki. NAGYKÖRÖSI KJNIZSI—HÖD- MEZÖVÁSARHELY 4:3 (3:3) Nagykőrös. 800 néző. V: Vozár. N. Kinizsi: Gömörj _ Vass, S oós. Szabó II — Csikós I, Ko­vács — Kornvik. Bakonyi. Csikós II, Bélteki. Decsi. A Kinizsi a io. percben meg­szerezte a vezetést. maid nem sokkal később Zsótér bombalövés­Legújabb sporikiadványok A Sport Lap- és Könyv­kiadó egész sor új könyvet jelentetett meg az elmúlt na­pokban. Üszás, műugrás, vízilabdázás a címe a gyakorló edzőképző tanfolyami anyagnak, amely igen nagy segítséget nyújt a vízisportágak edzéseihez. Nemessuri Mihály dr.: Sportanatómia A hatalmas, több mint 300 oldalas mű a legmagasabb tu­dományos igénnyel, egyúttal az egyszerű olvasó számára is teljesen közérthetően tár­gyalja a sportolás egészség­tanának jelentős ágát, a sport- anatómiát. I. M. Szarkizov-Szeraziny: Sportmasszázs A kiváló szakértő alapos, nagy jelentőségű könyve a sportban annyira jelentős sze­repet betöltő masszázsról. Lényegében ez az első ilyen természetű munka, amely ma­gyar nyelven megjelenik. Rómában lesz-e már ma este a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott ? sei egyenlített. A 20. percben Csikós I megsérült. « csak nyolc perc múlva tért vissza a balszél­re. A 28.. maid a 30. percben újabb gólt ért el a Kinizsi. A 33. percben Csikós I-et „törlesztésért’’ kiállította a játékvezető. Ez meg­zavarta a helyi védelmet, melyet iól kihasználtak a vendégek és Zsótér két góljával öt nerc alatt egyenlítettek. Szünet után a 10 főre olvadt Kinizsi lelkesen küzdött a szépen és jól iátszó vendégek ellen. A védelem Bakonyival az élen. jól rombolt, s a csatárok több szén támadást vezettek. A sok kiha­gyott gólhelyzet utáfi csák a T7. percben tudták a győztes gólt el­érni a hazaiak. G: Bélteki (.2). Kornvik. Csíksa II. Jő: Bakonyi. Gömöri. Béltekú Decsi. Délnyugati csoport: PÉCSI btc—csepel AUTÖ 4:1 (3:0) Pécs. 1800 néző. V: Nagy K. Csepel Autó: Glück — Vigh. Kreisz. Kulcsár — Kiss, Tajti -* Bogdán, Csorvási. Borsos, Kere­kes, Bakó. Nagy küzdelemben nyerte a rangadót a hazai csapat. G: Hollós! (2). Siklósi. Oskó. ill. Kerekes. Jó: KékvöLgvi. Horváth,- Győri. ill. Kreisz. Talti. Re/nák első lelt Diósgyőrött A Diósgyőri VTK 50 éves jubileuma alkalmával vasár­nap I. osztályú birkózóver­senyt rendeztek, az alsóbb súlycsoportokban szabad-, a felsőbb súlycsoportokban pe­dig kötöttfogásban. Részt vettek a küzdelmekben az olimpiai keret tagjai is. Nehézsúly: 1. Reznák (Ceg­lédi VSE). Hat telitalálat a totón Az I. nyeröosztálvban hatan ér­tek el 12 találatot. A nyeremény- összee esyenként 84 081 forint. A II. nyerőosztályban 184-en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 2090 forint. A III. nyerőosztályban 2133-an értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 240 forint. A 12 találatos tionszelvény: 2, 2, 1. x. 2. 2. 1. I. x. 2. 1. x. A Pécsett megrendezett or­szágos vidéki felnőtt egyéni ökölvívó bajnokságon a Nagy­kőrösi Kinizsi három verseny­zője indult. Nehézsúlyban Raffael I a harmadik helyen végzett a győri Szabó és a diósgyőri Demeter mögött. Adminisztratív dolgo­zót keresünk váci munkahelyre. Jelent­kezés önéletrajzzal, fizetési igény megje­lölésével „Képesített könyvelő előnyben 102620” jeligére a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe. Eladó 125-ös Danuvia motorkerékpár. Nagy­kőrös, 4 járás. Gógány dűlő 35. Gyermekszerető, fő­zéshez értő háztartási alkalmazottat keres budán lakó tanár­házaspár. Megbeszélés levélben: Cím: Lajos, V., Bpest., II. Bimbó u. 5. IV. 2. 54 éves férfi albérleti szobát keres Pesthez közel, csekély díjazás, vagy munka ellené­ben. „Csendes otthon" jeligére a kiadóba. ír Házhelytelek Tököl belterületén, HÉV-állo- mástól 12 perc, 200 és 400 négyszögölesek, szőlő és 20 éves meggyfákkal beültet­ve, eladó négyszögö­lenként 20 és 30 forint. Révbíró. Tököl, Lenin telep 73. DKW. 700-as személy* gépkocsi, üzembiztos eladó. Kecskemét; Széchenyi körút 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom